Címke: Ferrari

  • Ecclestone: A Ferrarinak meg kellett volna tartani Räikkönent

    Ecclestone: A Ferrarinak meg kellett volna tartani Räikkönent

    Bernie Ecclestone szerint a Ferrarinak meg kellett volna tartania Kimi Räikkönent 2019-re is.

    A brit üzletember, aki egykor az F1 teljhatalmú urának számított baráti kapcsolatot ápol a négyszeres világbajnokkal. Még mindig együtt backgammonoznak, gyakran találkoznak, ezért is szeretné Ecclestone, hogy Vettel nyerje meg idén a bajnokságot, ugyanakkor Mr. E. szerint az olaszok hibát követtek el, ugyanis a finn versenyző sokkal jobb második számú versenyző, mint a fiatal Charles Leclerc.

    ,,Úgy vélem, a Ferrari hibát követett el azzal, hogy elengedte Kimit. Ő egy nagyon jó csapattárs volt, és nem okozott semmiféle problémát, pontosan tudta mit kell tennie. Ha arra kérték, engedje el Sebastiant, akkor megtette, ha pedig azt szerették volna, hogy lassítson le egy kicsit, hogy feltartsa az ellenfelet, akkor annak a kérésnek is engedelmeskedett. Nem hinném, hogy Charles készen áll erre a munkára.” –nyilatkozta Ecclestone a francia Auto Hebdo-nak.

    Toto Wolff egyet ért az egykori tulajdonossal, Leclerc-t egy nagyon jó pilótának tartja, ezért úgy véli a Ferrarin belül még feszültségeket generálhat a rátermettségé.

    ,,Leclerc a jövő egyik bajnoka, akár még idén is nyerhet. A Ferrari morális problémákkal találta szembe magát. Egyrészről támogatniuk kell a világbajnok pilótájukat, másrészt, nem áldozhatják fel a szuper tehetséges fiatalt ennek a rovására, különösen azután, amit Charles átélt Bahreinben, emocionálisan ő volt a nyertese a futamnak. Talán a Ferrari majd vissza akarja adni neki azt az elveszített győzelmet, én gondolkodnék erről.”

    Ugyanakkor David Coltuhard úgy véli, Kínában Sebastian Vettel visszavág, összeszedi magát és erősebben tér vissza.

    ,,Az normális dolog, hogy a fiatalabb generáció le akarja győzni az idősebb mesterét, de nem hinném, hogy az az idős alak Sebastian lenne. Az ő autója nem állt össze Bahreinben, ezért még koránt sem lefutott a dolog kettőjük között, én nem írnám le őt ilyen könnyen.”

  • Marko nem ért egyet Hornerrel, grapefruit helyett inkább eper illatú a Ferrari üzemanyag-keveréke

    Marko nem ért egyet Hornerrel, grapefruit helyett inkább eper illatú a Ferrari üzemanyag-keveréke

    A Red Bull háza táján megosztottságot szült a Ferrari titokzatos illatú üzemanyaga. Már korábban beszámoltunk arról, hogy Christian Horner szerint különös illat terjeng, az olasz alakulat boxában. Nem rég Helmut Marko is megszólalt az üggyel kapcsolatban, ám a brit csapatfőnökhöz képest, más illatot vélt felfedezni a „szomszédban”.

    Az osztrák tanácsadó ugyanakkor leszögezte, nem gondolja illegálisnak az olaszok konstrukcióját, mindenesetre a válaszokat még keresik, mitől lettek hirtelen ennyivel gyorsabbak a maranellóiak a riválisoknál. Ausztráliában még szenvedett a Scuderia, míg Bahreinben, már öt tizeddel gyorsabb volt az egyenesekben, mint a Red Bull és a Mercedes. Igaz az Ezüst Nyilak aratták le a babérokat az elmúlt futamokon, ám mindkét nagy csapat úgy véli, hogy a Ferrari hirtelen fejlődése még komoly fejtőrést fog nekik okozni a jövőben.

    A riválisok keresik tehát a lehetséges magyarázatot, és egyelőre Christian Horner, a szimatára hagyatkozva talált is valami érdekeset. Pár nappal ezelőtt, ,,gapefruitléhez” hasonlította a Shell által készített üzemanyagot, ám ezzel Marko nem ért egyet, szerinte inkább eper illatú a készítmény.

    ,,Az igaz, hogy furcsa illat terjeng a Ferrari garázsából. Azonban az az illat nem grapefruit hanem eper! Úgy gyanítjuk, hogy megtalálták a megfelelő keveréket a motorjuknak, és ha ez így van, akkor el kell ismerni, hogy jó munkát végeztek. Most nekünk is valami hasonlóra kell törekednünk, továbbá nem gondolnám, hogy az autójuk illegális lenne!” –nyilatkozta a Red Bull tanácsadója az Auto Bild-nek.

  • Rosberg: Vettelnek egy jó versenyre lenne szüksége ahhoz, hogy kilábaljon ebből a rossz periódusból

    Rosberg: Vettelnek egy jó versenyre lenne szüksége ahhoz, hogy kilábaljon ebből a rossz periódusból

    Közvetlenül a Bahreini Nagydíj után Nico Rosberg az elsők között bírálta a futamon megpördülő Sebastian Vettelt. A Mercedes ex-versenyzője a Német Sky F1 szakértőjeként a verseny leintését követően úgy fogalmazott, hogy idén ismét a régi Vettelt láthatjuk, aki hibát-hibára halmoz, és ha ezt továbbra is így folytatja, akkor idén sem lesz világbajnok.

    Azóta egy kicsit csillapodtak a kedélyek, és 2016 világbajnoka is szofisztikáltabban nyilatkozott nem rég Berlinben a Press Association Sportnak honfitársával kapcsolatban. Rosberg szerint Vettelnek csak egy jó futam kellene, és akkor sikeresen kilábalhatna ebből a mélypontból, amiben jelenleg tartózkodik.

    ,,Ez csak egy periódus, amin Sebastian most át megy. Meg kell találnia a kiutat ebből az életszakaszból, ő egy négyszeres világbajnok ezért biztos vagyok benne, hogy sikerrel fog járni ezzel kapcsolatban. Ismét egy pozitív körforgásba kell kerülnie és a Formula 1-ben egy jó verseny kapcsán meg is szerezhető ez, tehát ha Kínában ő diadalmaskodik, akkor utána már rendben lesz.”

    A Ferrari pilótája legutoljára a Belga Nagydíjon láthatta meg elsőként a kockás zászlót, ami azt jelenti, hogy jelenleg 10 verseny óta nyeretlen, és ez a szám 11-re növekedne, ha Sanghajban se sikerülne nyernie. Rosberg azonban úgy véli, a lehetősége meg van a heppenheim-i versenyzőnek a jó szereplésre, ugyanis, szerinte a Ferrarinak van a legnagyobb esélye a győzelemre.

    ,,Ha a pontokra nézünk, akkor a Mercedes áll jobban, ám úgy tűnik a Ferrarinak erősebb és jobb a konstrukciója. Bahreinben megengedték Sebastiannak és Charles-nak hogy szabadon versenyezzenek, ám két versenyképes pilótát nagyon nehéz lesz menedzselniük a szezon hátralevő részében. Ugyanakkor ott van még Lewis is, aki hozza a kötelezőt és mindig jól teljesít ezért továbbra is őt tekintem a legesélyesebbnek a bajnoki címre.”

  • Ferrari: Az 1000. verseny csak még egy ok a jó szereplésre

    Ferrari: Az 1000. verseny csak még egy ok a jó szereplésre

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto úgy véli, az 1000. Forma-1-es futam, mely a hétvégi Kínai Nagydíj lesz, remek alkalom arra, hogy visszatérjenek a csúcsra és újra futamot nyerjenek. Az olasz alakulat futamot a tavalyi Amerikai Nagydíjon nyert utoljára, Kimi Räikkönennel.

    Idén a mezőny azt állítja, hogy a Ferrari a leggyorsabb, mégis az első két versenyen nem sikerült nyerniük. Ráadásul bár papírforma szerint Sebastian Vettelnek kellene húznia a csapatot, egyelőre úgy fest, hogy fiatal új csapattársa, Charles Leclerc átveheti ezt a szerepet. Leclercnek szinte már a zsebében volt karrierje első F1-es győzelme Bahreinben, a technika ördöge azonban megakadályozta ezt. Nem meglepő hát, hogy most pótolná, ami két hete elmaradt, és nyilvánvalóan Vettel is felállna már a dobogó csúcsára, hiszen tavaly augusztusban állt ott utoljára.

    „Ez lesz a Forma-1 történetének ezredik versenye, ami csak még egy ok arra, hogy kiválóan teljesítsünk.” – mondta Binotto.

    „Ez másféle pálya, mint a melbourne-i, vagy a bahreini volt, itt nagyon hosszúak az egyenesek és a kanyarok, ami az autó elejét terheli. Szeretnénk megismerni az SF90 versenyképességét ilyen pályán is, megbizonyosodni róla, hogy a Bahreinben tapasztalt megbízhatósági problémák nem ismétlődnek meg újra. Mint mindig, most is törekszünk arra, hogy jól menjünk, és szembeszálljunk az ellenfeleinkkel.”

    Ide kattintva megnézheted, hogy kik nyerték az eddigi, kerek sorszámú versenyeket, és szavazhatsz, hogy ki lesz az ezredik futam győztese!

  • Steiner: Senkit se érdekelnénk, ha a mezőny végén lennénk

    Steiner: Senkit se érdekelnénk, ha a mezőny végén lennénk

    Günther Steiner szerint kevesebb kritika érné a Haas istállót, ha a mezőny végén kullognának, ugyanis az olasz csapatfőnök szerint a riválisok úgy gondolják, hogy az amerikai alakulatnak nem szabadna ilyen előkelő pozíciót elfoglalnia.

    A Haas 2016-ban csatlakozott a Formula 1-hez, és a szabályokat nagyon okosan felhasználva szerződést is kötött a Ferrarival. A regula szerint bizonyos alkatrészeket nem kötelező a gyárban elkészítenie az istállóknak, megvethetik azt egy másik féltől is. Ez a megállapodás segítette az amerikai csapatot a kezdeti időkben, és most már odáig jutottak, hogy a középmezőny első felének állandó résztvevői lettek, ám ennek a ténynek a közvetlen riválisaik annyira nem örülnek. Ez az üzleti modell azóta nem egy csapatnál verte ki a biztosítékot, a Renault a McLaren és a Racing Point is „demonstrált” már a szabályzat ellen. Steiner szerint ez a közfelháborodás mind azért van, mert az ellenfelek azt hitték, hogy a mezőny végén fog majd szerepelni az „ifjú” alakulat.

    ,,Senkit sem érdekelnénk, ha hátul lennénk, akkor mindenki boldog lenne. Ez volt az elvárás, a többiek arra számítottak mikor csatlakoztunk, hogy a rajtrács végén leszünk majd. Ahogy lépdeltünk előre, az emberek egyre kritikusabbak lettek, szinte kéz a kézben jár ez a hozzáállás az eredményeinkkel. Egy idő után megszokod mindezt, együtt élsz vele és a végén már nem is érdekel.”

    2016-ban és 2017-ben az amerikai csapat a 8. helyen végzett a konstruktőri tabellán, megelőzve többek között a Renault-ot a Saubert (Alfa Romeo) és a McLarent. Tavaly már az 5. helyet szerezték meg, és csak néhány ponttal maradtak el a negyedik helyen álló francia istállótól. Azóta mély ellentét lett a két alakulat között, a Renault már nem egyszer hangoztatta azt a feltevését, miszerint a Haas csak azért van ilyen előkelő helyen, mert túl szoros kapcsolatot ápolnak a Ferrarival.

    ,,Néhányan hangoztatják ezt, de nem igazán értem mit értenek ez alatt, sőt szerintem még ők sincsenek tisztában azzal, mire is gondolnak olyankor, mikor ezt hangoztatják. Az normális dolog, hogy néhányan nem értik, miért végzünk ilyen jó munkát, ők csak annyit mondanak, hogy a Ferrarit másoljuk. A szabályok világosak, le van írva mit szabad és mit nem, mi mindent úgy csinálunk, ahogy a szabálykönyvben le van írva. Nem igazán érdekel, ha nincsenek jó véleménnyel rólunk.” –nyilatkozta Steiner az Autosportnak.

    Romain Grosjean már a kezdetektől tagja a Haasnak, ő már az első napoktól láthatta milyen fejlődésen is ment át a csapat ezért úgy érzi több elismerés járna nekik amiért ilyen rövid idő alatt ilyen sikeresen vetették meg a lábukat a Formula 1-ben.

    ,,A csapat igazán nagyszerű munkát végzett, emlékszem még az első napra, akkor azt hittem egész gyorsan haladunk, ahhoz képes, hogy ma hol tartunk, már látom nem akkoriban nem voltunk olyan gyorsak. Az alakulat évről-évre csak nőtt és nőtt, ma már egy erős istálló vagyunk. Idén nagyon jó autónk van. Itt vagyunk és harcra készen állunk. Számolniuk kell velünk, mert nagyon gyorsak vagyunk.”

  • Schumacher péntekenként is tesztelhet Forma-1-es autókat

    Schumacher péntekenként is tesztelhet Forma-1-es autókat

    Egyre komolyabb hullámokat csap Mick Schumacher F1-es kalandozása, miután a 20 éves fiatal múlt héten tesztelhetett a Ferrarival és az Alfa Romeo autóival is.

    A Kölner Express azt állítja, hogy a Formula 2 pilóta újra vezethet majd egy Ferrari motoros autót a júliusi Német Nagydíj péntek délelőtti szabadedzésén. A pálya marketing felelőse, Jorn Teske ennyit árult el erről:

    „Mick útja a Forma-1-be eleve elrendeltetett, és ha  tesztelne itt a Hockenheimringen a versenyhétvégén, az nagyszerű esemény lenne a német rajongóknak.”

    Egyelőre azonban ez a pénteki lehetőség hivatalos megerősítésre vár, az érintett maga erről így beszélt:

    „Nem tudom, hogy mi következik. Újra Formula 2-es verseny következik, amit már várok. Baku egy különleges pálya, ahol még nem voltam.”

    Schumacher menedzsere, Sabine Kehm nem nyilatkozott. Hans-Joachim Stuck, a német motorsport szövetség elnökeként viszont igen, és tetszését fejezte ki, ahogy az ifjú Schumacher száguld a Forma-1-es versenyülés felé:

    „Ha egy ilyen híres családnévvel illetve olyan kritikus állapottal a háttérországban mint amilyenben épp az apja van, valaki ilyen teljesítményt nyújt mint ő tette azt a Ferrarival, az fantasztikus. Micket ugyanakkor jól menedzseli és védi Sabine Kehm. Egyértelmű, hogy Micket látni fogjuk a Forma-1-ben, talán már jövőre…”

  • Binotto jobb csapatfőnök, mint Arrivabene volt?

    Binotto jobb csapatfőnök, mint Arrivabene volt?

    Mattia Binottónak sikerült csökkentenie a Ferrari munkatársainak vállára nehezedő nyomást, véli a csapat egykori tesztpilótája, Marc Gene.

    „Az ember mindig érzi a nyomást a Ferrarinál.” – mondta Gene a holland Formule1.nl-nek. „De most kevésbé érezhető ez a nyomás, mint korábban.”

    Annak ellenére, hogy az első két versenyen nem tudtak nyerni, annak ellenére sem, hogy Bahreinben Charles Leclerc technikai okokból maradt le első győzelméről, nem olyan stresszes most a csapat, mint korábban. Gene szerint ez annak köszönhető, hogy Binotto másként irányítja a csapatot, mint tette azt az előző csapatfőnök, Maurizio Arrivabene.

    „Arrivabene keménykezű volt és olykor agresszív, míg Binotto sokkal rugalmasabb.” – véli a Sky Italia szakértője, az egykori GP2 bajnok, Davide Valsecchi. „Ő teljesen kivette a politikát a csapatból.”

    Ilyen körülmények között pedig Valsecchi szerint Leclerc tündökölni fog.

    „Biztos, hogy a bajnoki címért fog küzdeni idén. Már most egy szinten van Vettellel, sebesség szempontjából. És tudja kezelni a Ferrarinál rá nehezedő nyomást.’

  • Horner: A Ferrari üzemanyagának illata olyan mint a grépfrútlé

    Horner: A Ferrari üzemanyagának illata olyan mint a grépfrútlé

    Alig kezdődött el a szezon, de máris felmerült annak a gyanúja, hogy a Ferrari ismét trükközik a motorokkal.

    A téli tesztnapok után az FIA bejelentéseit követően, mi szerint az erőforrásokra vonatkozó szabályok szigorodtak a trükközések miatt, mindenki úgy vélte, hogy a motorok szempontjából a teljesítménybeli különbségek már szinte eltűntek a top csapatok között.

    Aztán Bahreinben történt valami, a Ferrari sokkolta a riválisait azzal, hogy az egyenesben öt tizeddel gyorsabbak voltak mindenkinél, ez pedig körülbelül 40 lóerővel több teljesítményt jelent.

    ,,Úgy gondoltuk, hogy az FIA minden olyan lehetőséget lefedett a szabályok adta kereteken belül, ami megengedné a trükközést. –nyilatkozta Adrian Newey az Auto Motor und Sportnak az üggyel kapcsolatban.

    A legújabb teória szerint nem a Ferrari, hanem a Shell fejlesztett ki valami okosságot, aminek az illatát még a riválisok is megérezték.

    ,,Az üzemanyagnak, ami a Ferrari garázsából áramlik, olyan illata van, mintha grépfrútlé lenne.” – állapította meg Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke.

  • Räikkönen: A V6-osokat már olyan vezetni, mint a V8-asokat

    Räikkönen: A V6-osokat már olyan vezetni, mint a V8-asokat

    Kimi Räikkönen szerint a jelenlegi V6-os turbóhibridek már olyan vezetésérzetet adnak, mint a V8-as szívómotoros autók tették.

    2014 előttig hagyományos (noha KERS-szel megfűszerezett) V8-as szívómotorokkal hajtott autókkal versenyeztek az F1-ben, a legújabb generációs erőforrások azonban követik az utcai autókban látott elektromosítási trendeket és komplex energiavisszanyerő-rendszerekkel rendelkeznek. A technológia kiforratlansága okán az első néhány szezonban érezhető volt a különbség a korábbi V8-asokhoz képest, ám a hibridek azóta felnőttek a feladathoz és vezetésérzet terén immár nem térnek el túlságosan elődjeiktől.

    „Amikor 2013 és 2014 között átváltottunk ezekre a szabályokra, nagy volt a különbség, mivel minden teljesen új volt és nagyon bonyolult autókról beszélünk” – magyarázta Räikkönen, aki pont a turbómotorok bevezetésekor tért vissza a Ferrarihoz. „Akkoriban a Ferrari nagyon messze volt például a tavaly év végi szinthez képest; sok tekintetben nagyon gyengék voltak, egyáltalán nem azon a szinten mozogtak, ahol kellett volna. A motor nem működött a legjobban, ami miatt sokkal rosszabbnak érződött a ’13-as motorokhoz képest, amiket nyilván sok-sok év alatt sikerült a maximálisra fejleszteni.”

    A kezdeti nehézségek után azonban ismét minden szép és jó.

    „A 2014-es autók vezetési szempontból teljesen mások voltak” – folytatta a finn. „Ma viszont semmi különbséget nem érzek, minden pompásan működik, legalábbis az idő legnagyobb részében. A hang persze eltér az eddigiektől, de ami a vezetésérzetet illeti, ugyanolyan, mint volt.”

  • Binotto szerint a csapaton belüli egészséges harci szellem jót tehet a Ferrarinak

    Binotto szerint a csapaton belüli egészséges harci szellem jót tehet a Ferrarinak

    Mattia Binotto kiállt az ismét bakizó Sebastian Vettel mellett, aki még a Bahreini Nagydíjon megpörgött, mikor a második helyen csatározott riválisával, Lewis Hamiltonnal. A svájci-olasz csapatfőnök ugyanakkor azt is hozzátette, hogy két ilyen kaliberű versenyző menedzselése, mint amilyen Vettel és Leclerc a jövőben még kihívásokat fog tartogatni számára, azonban ő nem bánja ezt, szerinte a csapaton belüli egészséges versenyszellem jót fog tenni a Ferrarinak.

    ,,Természetesen, mint csapatfőnök a pilótákat kell menedzselnem, ami azelőtt még nem az én feladatom volt. Mindazonáltal úgy gondolom ez az egész még jól is elsülhet, ugyanis egy csapaton belül fontos, hogy meglegyen a megfelelő harci szellem, és ez alól a versenyzők sem kivételek.”

    Binotto úgy érzi, most a sokat kritizált Vettelnek van szüksége nagyobb támogatásra csapaton belül, nem pedig az eddig brillírozó Leclerc-nek.

    ,,A versenyzők számára fontos az, hogy érezzék, a csapat mellettük áll és mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy ő jól érezze magát (Vettel), ám mindennél fontosabb az, legalábbis szerintem, hogy egy erős autónk legyen. Ha ez meg van, akkor minden jobb lesz.”