Címke: Ferrari

  • Berger: A Ferrari rosszul döntött, hogy Vettelt kezdte favorizálni

    Berger: A Ferrari rosszul döntött, hogy Vettelt kezdte favorizálni

    Gerhard Berger úgy látja, hogy a Ferrari nem hozott jó döntés azzal, hogy Sebastian Vettelt részesítette előnyben a szezon első három versenyén.

    A legutóbbi, Kínai Nagydíjon is láthattuk ezt megtörténni, és talán a szezonban ez kavarta a legnagyobb port, ugyanis eléggé megosztotta a nagyközönséget a Ferrari döntése. A csapatnál újonc Charles Leclerc lerajtolta Vettelt, ám nem sokkal a verseny kezdete után el kellett engednie négyszeres világbajnok csapattársát.

    Mindazonáltal Leclerc járt közelebb a győzelemhez a Ferrari pilóták közül még Bahreinben, hiszen a monacói magabiztos előnnyel vezetett a verseny utolsó szakaszáig, ám akkor egy motorhiba alakította rémálommá az eddig álomszerű hétvégéjét. Berger szerint Vettel nyomás alatt van, és át kéne gondolnia a Ferrarinak azt, hogy ugyanolyan mértékben támogatják a két versenyzőt.

    „Akármennyire kedvelem és nagyra tartom Sebastiant, itt van egy srác, aki képes bajnokságot nyerni. Szerintem ez nem olyan egyszerű, hogy azt támogatjuk, aki tapasztalt a tapasztalatlanabbal szemben. Szerintem ez rossz döntés” – mondta a korábbi Ferrari pilóta.

    „Ezt a kérdést mindig más szempontból kéne megközelíteni. Azon múlik, hogy a szezon melyik szakaszában járunk. Tavaly Monzában például már a végéhez közeledett a bajnokság, és Arrivabene engedélyezte a szabadon versenyzést, de már tisztán látszott, hogy ha valakinek van esélye az Vettel, és nem Räikkönen. Ilyen helyzetben én máshogy reagálnék. A döntő szempont az, hogy mikor van ilyen szituáció, és tényleg javít-e az adott versenyző esélyein. Ha az első-második versenyen vagyunk szemtanúi ilyennek, azzal nem értek egyet.”

  • Horner nem gyanakszik a Ferrari különös illatú üzemanyagára

    Horner nem gyanakszik a Ferrari különös illatú üzemanyagára

    Christian Horner szerint hiba lenne azt kijelenteni, hogy gyanakvást ébresztett benne a Ferrari üzemanyaga.

    A Kínai Nagydíj előtt beszélt arról a brit csapatfőnök, hogy az olasz istálló és partnere a Shell valamit csinálhatott az üzemanyagkeverékkel, ugyanis furcsa illat áramlik át a boxból a szomszédba. Az Auto Motor und Sportnak Horner grapefruitléhez hasonlította a különös eszenciát. A nyilatkozatából sokan azt szűrték le, hogy a Red Bull csapatfőnöke finom utalást tett arra, hogy a Ferrari és partnere a határokat feszegető újítással állt elő, ám a brit szerint korábbi szavaival nem a kérdéses elem szabályosságát akarta megkérdőjelezni, szerinte a Scuderia konstrukciója igen is meg felel a reguláknak.

    Azonban a 45 éves szakember kulcsfontosságú elemnek tartja az üzemanyagot és annak hatékonyságát, ezért is sugallja motorpartnerüknek, a Hondának, hogy próbálják keményebb munkára fogni az ExxonMobilt.

    ,,A gyanakvó talán nem legjobb szó erre. Nyilvánvalóan jó munkát végeztek ugyanis idén, különösen az egyenesekben, kiemelkedő teljesítmény nyújtanak a riválisaikhoz képest. Az üzemanyagnak is köze van a jó szerepléshez, úgy vélem ezen a téren is kiválóan oldották meg a feladatot. Az ExxonMobilnál is érezhető az előre lépés, nagyon keményen dolgoznak a motorpartnerünkkel, a Hondával karöltve. A fejlesztések tekintetében ez a terület még szabad és nyitott, megkötések alig találhatóak, ezért még van kiaknázatlan potenciál ezen a részlegen.”

    A Shell már bebizonyította korábban is mennyire fontos az üzemanyag-keverékek fejlesztése, egy elemzés során ugyanis kiderült, hogy a tavaly használt keverék 21%-al növelte a Ferrari motorjának teljesítményét.

  • Verstappen: Senki sem tudja, mitől olyan gyors a Ferrari az egyenesekben

    Verstappen: Senki sem tudja, mitől olyan gyors a Ferrari az egyenesekben

    Max Verstappen elismerte senki sem tudja, hogy a Ferrari mitől olyan gyors az egyenesekben a versenyek alatt.

    A Scuderia lehet, hogy a Mercedes mögött van a konstruktőri tabellán, ám sebességük az egyenesekben jóval nagyobbnak tűnik, mint az Ezüst Nyilaké. A holland pilóta szerint az összes csapata a sötétben tapogatózik azzal kapcsolatban, hogy mitől is van az olaszoknak ekkora előnye az említett szakaszokon, mindenesetre a 21 éves pilóta azt szeretné, hogy a Honda is eljusson ezekre a szintekre még ebben a szezonban.

    ,,Úgy vélem még mindig több lóerőre lenne szükségünk, bár most közelebb vagyunk hozzájuk, mint eddig. Az autó tekintetében is fejlődést kell elérnünk ahhoz, hogy igazán versenyképesek legyünk, majd meglátjuk mi lesz. Remélem, a szezon felénél már nem kell azt mondanunk, hogy csak olyan pályákon tudjuk felvenni velük a versenyt, ahol nem dominálnak a hosszú egyenesek.”

    ,,Még mindig időt vesztünk az egyenesekben, ez tény, különösen a Ferrarihoz képest. Valamit találtak az év elején, bár azt senki sem tudja, hogy mi lehet ez a plusz. Ők megcsinálták a házi feladatukat, nekünk pedig az a feladatunk, hogy mind a motor mind a kasztni tekintetében közelebb kerüljünk hozzájuk.”

    Verstappen elismerte, nagy eredményeket még nem várnak el új partnerüktől a Hondától, egyelőre elégedettek az év kezdéssel.

    ,,Általánosságban elégedettek lehetünk azzal, ahogy kezdtük az évet. Úgy vélem senki sem számított arra, hogy azonnal győzelemmel nyitunk, nem is lenne realisztikus, egy új motorpartnerünk van, időbe telik, míg összeáll minden. Nagyon elégedett vagyok a Hondával, a motor nagyon megbízható. Lehetne erősebb is az erőforrás, de tisztában voltunk azzal, hogy ez így lesz, azonban nagyon keménye dolgoznak azért, hogy fejlődjenek, nem panaszkodhatunk. Az autóval kapcsolatban több leszorító erőre volna szükségünk, összességében a megfelelő egyensúlyt kellene eltalálni a versenyeken. Jelenleg azt kell maximalizálnunk amivel rendelkezünk.”

    A hollandot arról is megkérdezték mit gondol arról, képes lesz-e 2020-ban már a bajnoki címért küzdeni. Verstappen a kérdésre nagyon diplomatikus választ adott.”

    ,,Még a szezon elején tartunk, egyelőre harmadik helyen állunk a tabellán. Megfelelően kell fejlesztenünk az autót és a motort is, utána bármi lehetséges.” -nyilatkozta a holland a Motorsport.com-nak.

  • Agag: A Ferrarit nem érdekli a Formula E

    Agag: A Ferrarit nem érdekli a Formula E

    A Formula E vezére, Alejandro Agag úgy véli, hogy valamiféle együttműködés a jövőben lehet az elektromos szériája és a Forma-1 között. A királykategória korábbi ura, Bernie Ecclestone már figyelmeztetett, hogy a városokra koncentráló Formula E komoly veszélyt jelenthet a Forma-1-nek. A Blicknek Bernie ezt mondta ugyanis:

    „Ha az eszemre hallgatnék és nem a szívemre, akkor a Formula E-t választanám. Jobban ki lehet bontani ott a dolgokat, és több a kereskedelmi lehetőség is.”

    Agag, aki alapítója is egyben a Formula E-nek, elárulta, hogy a 88 éves üzletemberrel beszélt is egy nappal a kijelentései után:

    „Szerintem nem kell aggódnia a száguldó cirkusznak a Formula E miatt. Soha nem is lesz közöttünk harc, hiszen akár kompatibilisek is lehetünk. Akár egy együttműködésbe is kezdhetnénk a jövőben, miért is ne?”

    Jerome d’Ambrosio korábban versenyzett a Forma-1-ben is, és most vezeti a Formula E-t. Véleménye szerint egy ponton akár a Ferrari is elgondolkodhat azon, hogy beszáll:

    „Szerintem 10-15-20 év, és az összes autó elektromos lesz.”

    Agag azonban lehűtötte a kedélyeket azon tekintetben, hogy a Ferrari hamarosan jönne a Formula E-be:

    „Meghívtam őket, de eddig nem jött felőlük még csak hír se. Még csak azt se hallottam, hogy ez érdekelné őket.”

    Max Verstappen, a Red Bull versenyzőjeként reméli, hogy kitart egy ideig az elektromotorokkal szemben. Amikor megkérdezték tőle, hogy szerinte a 2000. nagydíj hogy nézne majd ki, így válaszolt a holland pilóta:

    „Remélhetőleg nem lesz elektromos.”

  • Binotto: Nehéz volt elrendelni a csapatutasítást Kínában

    Binotto: Nehéz volt elrendelni a csapatutasítást Kínában

    A Ferrari Kínai Nagydíjon elrendelt csapatutasítása – amellyel Charles Leclercet Sebastain Vettel mögé utasították – jelentősen megosztotta a közvéleményt.

    Most maga a csapatfőnök, Mattia Binotto mesélt döntésről és annak nehézségéről a Motorsport.com hasábjain.

    „Természetesen nehéz csapatként megszabni a sorrendet” – mondta az olasz. „Ugyanis megértjük a pilótákat, hogy harcolni szeretnének az elől maradásért. Nyilván nem volt könnyű a döntés. Meg kell köszönnöm Charlesnak ahogy viselkedett, ez megint csak arról tanúskodik, milyen jó csapatjátékos. Azonban szerintem lesz még fordítva is. Csapatként maximalizálnunk kell a pontokat. Ha ezt nézzük, úgy gondolom jól döntöttünk.”

    „Azon voltunk, hogy ne veszítsünk időt az előttünk lévő Mercedesekhez képest, és ez volt az egyetlen esélyünk. Rendben volt, hogy Sebnek adtunk egy esélyt. Csapatként azt tettük, amit tudtunk.”

    Az a jövőre nézve nagy kérdés, hogy ezek a csapatutasítások az eddig kifejezetten impresszíven teljesítő Leclercre milyen hatással lesznek. Martin Brundle például úgy gondolja, hogy ez akár meg is törheti a fiatal monacóit.

  • Prost: Idén elérhetetlen a három élcsapat

    Prost: Idén elérhetetlen a három élcsapat

    Alain Prost idén elérhetetlennek tartja a Mercedes, Ferrari, Red Bull hármast a Renault számára.

    A legendás négyszeres világbajnok tanácsadóként dolgozik a francia gyártóként, mely csapatnak az volt az idei legfőbb célja, hogy közelebb zárkózzanak a három nagy csapathoz.

    „Realistának kell lenni, a három élcsapat elérhetetlen idén. Minden arról szól, hogy megpróbálunk közelebb zárkózni hozzájuk.” – nyilatkozta Prost a Canal Plusnak.

    A Renault komoly fejlődést ért el a motor terén, ám a megbízhatóság továbbra is komoly gondot okoz számukra.

    „Tovább kell fejlesztenünk a motoron, ugyanakkor a megbízhatóságra is gyúrnunk kell. Lesz még egy vagy két olyan versenyünk, ami nehezebb lesz, de utána elkezdenek majd jobban alakulni a dolgaink.” – fogalmazott.

    „Sokkal több erőforrásuk és emberük van a Mercedesnek és a Ferrarinak, mint nekünk, ezért sokkal találékonyabbnak kell lennünk, igaz a szabályok nem nagyon teszik lehetővé a találékonyságot. Javítottunk az autónkon, de ők is hasonlóan cselekedtek, sőt talán még jobban is, mint mi. Számos újítás fog érkezni, így talán sikerül majd csökkenteni a hátrányunkat. Jelenleg nincs komoly problémánk, leszámítva, hogy van egy kis teljesítmény hiányunk, de legfőképp a megbízhatóság az mi gondot okoz.” – tette hozzá a francia.

  • Perez: A McLarennél töltött idő ártott a hírnevemnek

    Perez: A McLarennél töltött idő ártott a hírnevemnek

    Sergio Perez elárulta, hogy volt esélye arra, hogy a Ferrari pilótája legyen 2014-től. A mexikói egykoron tagja volt az olasz istálló pilótaakadémiájának, azonban ennek ellenére a McLaren istállójához csatlakozott a 2013-as évadra.

    A Racing Point versenyzője megerősítette, hogy tárgyalt a Ferrari akkori csapatfőnökével, Stefano Domenicalival egy lehetséges versenyzői ülésről. A beszélgetések még 2012-ben történtek meg, amikor Perez még tagja volt a Ferrari családjának.

    Perez végül a wokingi istállót választotta, amiről most újabb részleteket árult el egy interjújában, amit a Forma-1 hivatalos oldalának adott. „A McLaren akkori helyzete miatt döntöttem úgy, hogy elfogadom az ajánlatukat,” – meséli a mexikói. „Azonban pont a lehető legrosszabbkor jött ez a lehetőség. 2012-ben még a Ferrari kötelékébe tartoztam. Még egy évet le kellett volna húzzak a Saubernál és 2014-től kezdve már őket erősíthettem volna.

    „Maranellóban is jártam, ahol egy előszerződést írtam alá velük. Ekkortájt Mercedes, a Ferrari és a McLaren is érdeklődött irántam, szóval nagyon jó helyzetben voltam. Nyilvánvaló volt, hogy valamelyik élcsapathoz kellett szerződnöm, hogy egy versenyképes autó legyen alattam, amivel sikereket érhetek el.”

    Azonban Perez szenvedett a wokingi alakulatnál, ráadásul még a szerződését sem hosszabbították meg, így a 2013-as szezon után kénytelen volt távozni a legendás csapattól. A Racing Point mexikóija elmondta, hogy óriási bakot lőtt ezzel a döntésével.

    „Lényegében elhagytam a Ferrari akadémiáját annak érdekében, hogy csatlakozhassak a McLarenhez. Ott hibáztam, hogy csupán egy egy évre szóló szerződést kötöttem a McLarennel. A vezetőségem nem végzett valami jó munkát a szerződésemmel, ami eléggé szomorú. Úgy vélem, hogy a McLarennél töltött idő ártott a hírnevemnek,” – tette hozzá Perez.

  • Mercedes-szerű hátsó szárnnyal készül a Ferrari

    Mercedes-szerű hátsó szárnnyal készül a Ferrari

    Habár a téli tesztek alapján úgy tűnt, hogy a Ferrari lesz a 2019-es szezon fő esélyese, az eddigi mindhárom idei versenyen kettősgyőzelmet aratott a regnáló világbajnok Mercedes csapat.

    Nico Rosberg, 2016 Forma-1-es világbajnoka úgy véli, az aerodnimakai osztályon lőttek mellé Maranellóban, amivel Lewis Hamilton is egyetért.

    „Tudjuk, hogy a Ferrari négy tizeddel gyorsabb nálunk az egyenesekben, de a kanyarokban időt veszítenek. Kíváncsi vagyok mikor találják meg a helyes beállításokat” – nyilatkozta Hamilton.

    „Hamarosan érkezik egy Mercedes-szerű hátsó szárny” -mondta Mattia Binotto, a Scuderia csapatfőnöke a német Auto Motor und Sportnak.

    A német szaklap értesülései szerint a szezon első európai versenyén, Barcelonában debütál majd az olaszok új aerodinamikai eleme, ám hozzáteszik, hogy az új hátsó légterelővel a maranellóiaknak módosítaniuk kell egyedülálló első szárny dizájnjukon is.

    Az AMuS a megbízhatóságról is kérdezte Binottót, melyre így felelt a svájci szakember: „Először a köridővel, aztán a megbízhatósággal foglalkozunk” – jelentette ki.

  • Briatore: Nem újdonság az, hogy a Mercedes elveri a Ferrarit

    Briatore: Nem újdonság az, hogy a Mercedes elveri a Ferrarit

    Flavio Briatore egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy 2019-ben is szenved a Ferrari azzal, hogy legyőzze a Mercedest. A maranellóiak úgy kezdték az évet, hogy sokan azt hitték, hogy az övék a leggyorsabb autó, de a Mercedes eddig háromszor is behúzta az első két helyezést. A korábban a Renault csapatfőnökeként tevékenykedő Briatore a La 7 csatornán nyilatkozott:

    „Hogy mi a baj a Ferrarival? Nincs ebben semmi újdonság: nyolc éve lassú az autó.”

    Szerinte a Ferrari komoly kockázatot vállalt azzal, hogy kinevezte Binotto-t, aki maradt a technikai részleg vezetője is, illetve 2019-ben ő egyben az új csapatfőnök is:

    „Binottoval azt érik el, hogy lett egy főnökük, aki nem tudja teljesen odatenni magát ezen szerepében, és veszteség érte őket technikai téren is. Semmi sem változott tavalyhoz képest. Egyáltalán nem csökkentették a távolságukat a Mercedeshez képest. A szokásos kötelező kifogások gyártását meg már meg is kezdték az első versenyen. A Mercedes uralkodhat tovább.”

  • Häkkinen szerint a Ferrarinak nem önmagával kéne foglalkoznia

    Häkkinen szerint a Ferrarinak nem önmagával kéne foglalkoznia

    A Kínai Nagydíjat is a Mercedes nyerte, annak ellenére, hogy papíron a Ferrarinak állt a zászló. Mindeközben a Ferrari csapatutasítása nagy post kavart; megoszlanak a vélemények arról, hogy van-e ennek értelme, pláne a szezon első versenyein, illetve jó-e visszafogni a csapat lelkes fiatalját a négyszeres világbajnok javára.

    A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen úgy véli, a Ferrarinak el kellene kezdenie a versenyek megnyerésére fókuszálni és legyőzni az ellenfeleiket, nem azzal kellene foglalkozni, hogy milyen belső érdekellentétek vannak Sebastian Vettel és Charles Leclerc között.

    „Ha van egy olyan erős csapat, mint a Mercedes, akkor a legyőzésükhöz nincs értelme az ilyen játszmáknak.” – véli a finn. „A Ferrarinak abba kéne hagynia az önmagára koncentrálást, helyette az ellenfél legyőzésére kellene fókuszálni. Egy a Mercedes legyőzéséért folyó csatában senkinek nem kellene azzal foglalkoznia, hogy Leclerc, vagy Vettel-e az, aki megnyeri a versenyt.”

    „Szerintem Leclerc joggal volt dühös, mivel a stratégia az ötödik helyre sodorta őt, Max Verstappen Red Bullja mögé.”

    „El kéne felejteni a csapaton belüli sorrendet, és arra kéne koncentrálni, hogy nyerjen a csapat.”