Címke: Ferrari

  • Helmut Marko nagyon kiakadt a Pirellire

    Helmut Marko nagyon kiakadt a Pirellire

    Dr. Helmut Marko elvesztette türelmét és kemény kritikát fogalmazott meg a Formula 1 hivatalos gumiszállítójával kapcsolatban.

    2019-ben használatos vékonyabb futófelületű abroncsok a legtöbb csapatnak problémákat okoznak, hol megértik viselkedésüket, hol pedig értetlenül állnak az abroncsok okozta problémák előtt. Egy csapat képes csak konstansan jó teljesítményre bírni őket, az pedig nem más, mint a regnáló bajnok Mercedes.

    ,,Sajnálatos módon a mi energiaitalos dobozunk nem hozható összefüggésbe a gumiabroncsokkal. Most komolyan, csak egy csapat profitál ezekből a gumikból, és az a Mercedes. Kilenc csapat problémákkal küszködik, csak egy nem! Kinek az ötlete is volt a változás? Hát a Mercedesé! Azért történt ez mert az abroncsaik az autóikon állandóan szemcsésedtek.”

    Mattia Binotto a Ferrari csapatfőnöke is osztja Marko véleményt. A svájci-olasz csapatfőnök elmondta, ez a változás és a többi csapat szenvedése egyszerűen nem tesz jót a shownak és a sportnak sem.

    Mario Isola ugyanakkor nem foglalkozik a panaszáradat miatt rájuk nehezedő nyomással, pontos magyarázatuk van arra, miért kellett változtatniuk.

    ,,Biztonsági okokból csökkentettük az abroncsok vastagságát, és idén ezen a koncepción már nem fogunk változtatni. 2020-ra ebben az évben megszerezett tapasztalatok alapján fogunk módosításokat elvégezni.”

  • Vettel csak a versenyzőtársai miatt állt fel a dobogóra

    Vettel csak a versenyzőtársai miatt állt fel a dobogóra

    Sebastian Vettel elárulta, hogy csak és kizárólag azért állt fel a dobogóra a tegnapi Kanadai Nagydíjon, hogy tiszteletben tartsa a másik két pódiumon végző versenyzőt, Lewis Hamiltont és Charles Leclercet.

    Sok szurkolónál verte ki a biztosítékot, hogy a német pilóta egy öt másodperces büntetés miatt veszítette el idei első győzelmét. A német pilótát azért büntették, mert elhagyta a pályát a hármas kanyarban és úgy tért vissza a pályára, hogy a mögötte érkező Hamiltonnak el kellett vennie a gázról a lábát.

    A verseny leintését követően Vettel azzal tiltakozott a büntetése ellen, hogy be sem állt a Parc Fermébe és nem is nyilatkozott Martin Brundle-nek. Miután visszahívták, a négyszeres bajnok még az általa vélt helyes sorrendet is felállította a táblák kicserélésével.

    Vettel végül ugyan együtt „ünnepelt” a többiekkel a pódiumon, azonban azt is elmondta, hogy csupán azért állt fel a pódiumra, mert tiszteli a riválisait. „Egyáltalán nem akartam részt venni a pódium ceremónián,” – nyilatkozta csalódottan a Ferrari németje.

    „Szerintem mindenki tudja ennek az okát. Azonban tiszteletben kellett tartanom Lewist, Charlest és a Mercedes csapatát képviselő munkatársat, aki a konstruktőrnek járó trófeát vehette át. Őszintén, nem azon a helyen álltam a pódiumon, ahol szerettem volna. Fel sem akartam menni, azonban a szabályok miatt ott kellett lennem.”

  • Charles Leclerc nem akar politika játszmákat űzni

    Charles Leclerc nem akar politika játszmákat űzni

    Charles Leclerc megígérte ki fog maradni az F1-ben zajló politikai játszmákból.

    Bizonyos vélemények szerint a 21 éves pilóta jó szereplése rontja csapattársa, Sebastian Vettel renoméját és csökkenti vezetői státuszát a Ferrariban. Ám Leclerc-t, elmondása szerint nem érdeklik az efféle dolgok, ő csak arra koncentrál, hogy gyors legyen.

    ,,Nincs szükségem arra, hogy politizáljak, ebben a pillanatban mindenkit nagyon kedvelek a Ferrarinál. Csak csinálom a munkámat a pályán és én elégedett vagyok ezzel.”

    Leclerc jó teljesítménye egyre több nézőnek is megtetszik és ezáltal egyre többen szurkolnak a monacói versenyzőnek. A fiatal pilóta azonban nem csak a rajongók körében arat sikereket, az olasz sajtó is őt támogatja már, valamint a Tifosi nagy százaléka is átpártolt mellé.

    ,,Te mondod ezeket, nem én. Az azonban igaz, hogy nagyon kényelmesen érezem magam a Ferrariban. Nem szeretem a politikai játszmákat, igazság szerint utálom is ezeket, egyszerűen nem az én stílusom alkalmazni őket. Nem fogok csak azért barátkozni valakivel, mert a későbbiekben még jól jöhet a segítsége. Sokkal inkább a természetes kapcsolatokat kedvelem.”

    Ugyanakkor azt elismeri, hogy a bahreini jó teljesítménye után felfigyeltek rá az emberek, szerinte, mind ez azért alakult így, mert megmutatta, mi rejlik benne.

    ,,Igaz, a bahreini verseny után változtak egy kicsit a dolgok. Már jobban tisztelnek engem, mert megmutattam, és bebizonyítottam azt, hogy mire vagyok képes.”

    A 21 éves versenyző ugyanakkor hozzátette, továbbra sincs azzal problémája hogy csapattársa az első számú pilóta a Ferrarinál.

    ,,Megértem azt, hogy egy olyan nagy csapatnál, mint amilyen a Ferrari egy bizonyos hierarchia szükséges. Nyilvánvalóan ennek előnyeit Seb élvezi, ő már nagyon sok tapasztalattal rendelkezik és négy bajnoki címet is nyert. Az én feladatom az, hogy végezzem el a pályán a munkámat, és hogy ne hibázzak sokat. Ő kevesebb hibát vét nálam.” –nyilatkozta a monacói a francia L’Equipe-nek.

  • Binotto: A morális győztesek mi vagyunk

    Binotto: A morális győztesek mi vagyunk

    Mattia Binotto kijelentette, hiába az öt másodperces büntetés, amit Sebastian Vettel kapott, úgy érzik ők nyerték meg a versenyt.

    Vettel nem biztonságos pályára való visszatérésért büntették, mikor is a német az őt üldöző Hamilton előtt megcsúszott a füvön, majd összeszedve autóját a brit bajnok elé esett vissza. A versenyfelügyelők megvizsgálták az esetet, büntetést szabtak ki a németre, így Hamiltoné lett az első hely, míg Vettelnek meg kellett elégednie a második pozícióval.

    A Sky Sports-nak Binotto ugyanakkor elmondta a morális győzelmet ők szerezték meg, nem az ellenfelük.

    ,,Ha megnézed a tömeget, szinte mindenki így vélekedik. Nem hinném, hogy ő (Vettel) bármi rosszat tett. Egész verseny alatt ellenfele előtt tudott maradni, ezért ő a morális nyertese a futamnak. A szezonnak még nincs vége, azonban át kell még nézünk, és elemeznünk kell az adatokat. Minden körben a határon autózott, szinte minden kanyarban. Mikor visszatért a pályára semmi tapadása sem volt, nem tehetett semmit. Pár órán belül már mindenki megnyugszik, és akkor átnézhetjük mik az erősségeink és mik a gyengeségeink. Azonban, ma mi nyertünk. Őszintén úgy gondolom a mi autónk volt a leggyorsabb a pályán, és ez most a legfontosabb.”

  • Vettel: Mérges vagyok és jogom van arra, hogy így érezzek

    Vettel: Mérges vagyok és jogom van arra, hogy így érezzek

    Sebastian Vettel kemény kritikákat fogalmazott meg a versenyfelügyelőkkel szemben. A német szerint a büntetéssel, amit kiosztottak, nem csak őt fosztották meg a győzelemtől, hanem a szurkolókat is, továbbá sebet ejtettek a Formula 1 amúgy sem fényes hírnevén.

    Miközben az első helyen csatázva védekezett Lewis Hamilton támadása ellen, Vettel a 3-as kanyarban megcsípte a füvet, majd korrigálva autóját a brit versenyző elé ért vissza a pályára, akinek ezért fékeznie kellett. Az esetet a versenyfelügyelők veszélyes manővernek titulálták, ezért a négyszeres világbajnokot 5 másodperces büntetéssel sújtották. Mivel a brit versenyző szorosan követte Vettelt, a győzelem az ölébe hullott, míg vetélytársának meg kellett elégednie a második hellyel.

    A futam leintése után a német bosszúsan osztotta meg véleményét csapatrádión keresztül alakulatával és a nagyvilággal:

    ,,Teljesen vaknak kell lenned ahhoz, hogy azt hidd, mialatt át mész a füvön aközben teljesen kontroll alá tudod vonni az autódat. Szerencsés voltam, hogy nem mentem neki a falnak! Mégis hova a francba kellett volna mennem?! Azt kell, hogy mondjam, szörnyű világban élünk, ez az egész nem igazságos!”

    Ezután Ricardo Adami helyett Mattia Binotto próbálta nyugtatni a feldúlt németet, ám a 31 éves pilóta nem volt hajlandó lenyugodni.

    ,,Nem nyugszom meg! – folytatta rádióján keresztül. – Ez nem igazságos, nem igazságos! Mérges vagyok, és jogom van arra, hogy így érezzek! Nem érdekel, mit fognak mondani az emberek!”

    Miután leparkolta autóján dühösen elviharzott csapata főhadiszállására. Mikor végül előkerült, a parc fermé-ben átrendezte a helyezést jelző táblákat, a Mercedes elé rakta a kettest jelölő objektumot, míg az egyest hiányzó Ferrarija elé pakolta.

    ,,Nagyon élveztem a versenyt, a tömeget, minden körben láttam, hogy szurkolnak, különösen a hajtűben volt észrevehető. Nagyon intenzív volt az egész, Lewis egy kicsit gyorsabb volt a versenyen, ám sikerült magunk mögött tartani őt. Egyelőre eleget beszéltem, meg kellene, kérdezned az embereket, arról mi a véleményük. Úgy vélem nagyszerű showt produkáltunk. Lewis nagyon tiszteletteljesen viselkedett, tehát kérdezd az embereket és őt. – mondta végül a pódiumon a német versenyző Martin Brundle-nek.

    Mikor a brit szakértő Hamiltont is megkérdezte az esetről, a nézőtéren erős hőbörgés és kifütyülés hallatszott, ekkor Vettel úgy érezte vissza kell vennie a szót.

    ,,Az embereknek nem Lewis kellene kifütyülniük! Úgy vélem ő látta mit történt, és nem hinném, hogy bármi köze lenne az egészhez, én nem tudtam a pályán maradni. Nem Lewist kellene kifütyülni, hanem azokat akik ezt a döntést hozták!”

    A Sky Sports-nak a következőket mondta Vettel:

    ,,Ezekkel a döntésekkel nem teszik népszerűvé a sportunkat. Az emberek azt szeretnék látni, hogy versenyzünk, és ez (szerk.: -utal az esetre) szerintem az volt. Remélem, az emberek még visszatérnek hozzánk, ez a legfontosabb dolog végső soron. Ők az okai annak, hogy képesek vagyunk ezt a showt folytatni és ezeket a csodálatos autókat megalkotni. Ez igazán szégyenletes, hogy ilyen vicces döntéseket kapunk. Ez nem a bajnoki címről szól, úgy vélem igazán megérdemeltük volna ma a győzelmet. Azt hiszem ez nem csak a mi véleményünk, az emberek, ott kint hasonlóképpen vélekednek. Őszintén szólva egy kicsit furcsa ez az egész, nem is tudom, mit mondhatnék még.”

    A hivatalos sajtótájékoztatón a német úgy fogalmazott, ez a sport már nem az, amibe gyerekként beleszeretett, a mai kor versenyzői pedig lassan úgy beszélnek mint az ügyvédek.

    ,,Igazán szeretem a régi versenyeket, a régi autókat és a régi pilótákat. Szeretem ezt is, de azt kívánom, bárcsak az ő idejükben csinálnám, azt mit csinálok, nem pedig manapság. Mikor hallod a rádióbeszélgetéseket, olyan, mintha hivatalos nyelven beszélnénk. Azt kellene kimondanunk, amit igazán gondolunk. Nem értek egyet a mai sportirányzattal. Itt vannak ezek beszélgetések: ’Előnyt szereztem, időt veszítettem.’ Úgy vélem, ez az egész rossz. Nem ezt kellene csinálnunk az autónkban.”

    Vettel elmondta szerinte a nézők, ha meglátják azt az incidenst, amiért büntetést kapott, egyszerűen csak verseny szituációnak minősítik, egy olyan elemnek, ami hozzá tartozik a sporthoz.

    ,,Számomra és még sokak számára, mint például a régi versenyzők vagy épp a lelátókon ülő emberek szerint ez a versenyzés része. Azonban ami manapság folyik… nem szeretem, mind úgy beszélünk, mint egy ügyvéd, mikor a hivatalos nyelvezetet használja. Úgy vélem ez nem helyes, ez nem az a sport, amibe beleszerettem, mikor még a tv-ben néztem.”

    A holland Ziggo Sport megkérdezte Vettelt, szerinte Emanuele Pirronak, mint negyedik felügyelő és ex-versenyző, ki kellett volna állnia mellette? A német így felelt:

    ,,Igen, azt hiszem, elég egyértelmű volt az eset, kisodródtam a fűre, minek következtében az abroncsok már nem voltak tiszták, próbáltam nem megpördülni és az autót a pályán tartani. Ezen felül mi mást tehettem volna? Ha tudsz nekem mutatni egy olyan srácot, aki úgy megy át a füvön, hogy közben egy kézzel vezet, nézi a tükröt és még a rádión is beszélget, akkor elismerésem, de egy biztos, az nem én vagyok. Ha ez is hozzátartozik az elvártakhoz, akkor úgy vélem valami mást kell keresnem.”

  • A Ferrari jelezte az FIA felé óvási szándékát

    A Ferrari jelezte az FIA felé óvási szándékát

    A Ferrari nem adja fel, tovább akar harcolni igazáért, ezért bejelentették, megtámadják a versenyfelügyelők ítéletét.

    Sebastian Vettel rajt-cél győzelmet aratott, ám a végén még sem övé lett a dicsőség és a pozíció amiért harcolt. A Scuderia versenyzője a 3-as kanyarban veszítette el uralmát autója felett, miközben Lewis Hamilton támadta őt. A német pilóta megcsúszott a füvön, majd korrigálva a hibáját visszatért a pályára egyenesen a Mercedes elé.  A versenyfelügyelők ezt a megmozdulást veszélyes manővernek minősítették ugyanis úgy ítélték meg, hogy a négyszeres világbajnok leszorította brit versenyzőtársát a pályáról, mikor próbálta összeszedni a rakoncátlanul viselkedő Ferrarit. Az incidensre 5 másodperces büntetést adtak, ami megfosztotta Vettelt a győzelemtől és a privilégiumokat Hamilton ölébe ejtette.

    A német versenyző a futam leintése után mérgesen baktatott vissza csapata motorhome-jába, majd mikor sikerült előkeríteni, a parc fermé-ben át cserélte a két helyezést jelző táblát, nyilatkozataiban pedig a döntéshozók ítéleté bírálta.

    A Ferrari többnyire ezért úgy határozott, hogy az „zöld asztal” elé viszik az ügyet, és tájékoztatták az FIA-t, hogy fellebbezést fognak benyújtani a bírálat ellen. A csapatnak innentől fogva 96 óra áll a rendelkezésére ahhoz, hogy összegyűjtse a bizonyítékokat és hivatalosan is szembe menjen az ítélettel. A dolog pikantériáját az szolgáltatja, hogy a sportszabályzat 38.3.a) pontja  kimondja, az öt másodperces időbüntetést eltörölni nem lehet, a 17.2-es szabvány pedig arról tesz tanúbizonyságot, hogy az ehhez hasonló büntetések ellen nem lehet óvást benyújtani, ennek ellenére a Scuderia tovább szeretné vinni az ügyet.

  • A Ferrari nem szólt Leclerc-nek Vettel büntetéséről

    A Ferrari nem szólt Leclerc-nek Vettel büntetéséről

    Charles Leclerc elárulta, a Ferrari nem szólt neki arról, hogy csapattársát, Sebastian Vettelt az FIA öt másodperces büntetéssel sújtotta.

    A német versenyzőt azért szankcionálták, mert veszélyesen hajtott vissza a pályára, miután megcsúszott és korrigálva szinte Lewis Hamilton elé esett vissza. Ennek kapcsán hiába rajt-cél győzelmet aratott a négyszeres világbajnok, elsőségét elvették, és így a pozíció a brit ölébe hullott.

    Leclerc a futam utáni interjúban elmondta, nem tudott semmit sem csapattársa büntetéséről.

    ,,Nem tudtam semmit sem róla” – mesélte a verseny után Leclerc. – A csapat nem tudatta velem, hogy Sebnek öt másodperces büntetése van, én csak a munkámra figyeltem és próbáltam közelebb kerülni Lewishoz, de a büntetésről mit sem tudtam.”

    Arra kérdésre, hogy szerinte csapata döntése jogos volt-e azzal kapcsolatban, hogy nem szóltak neki, így felelt:

    ,,Nem tudom, a végén csak a saját versenyemet futottam, de a körülöttem lévő dolgokkal nem voltam tisztában.”

    A monacói a verseny első felében nem tudta tartani a lépést Vettellel és Hamiltonnal, így lemaradt hozzájuk képest. A hosszúra nyújtott első szakasz miatt, értékes időket veszített, ugyanis mikor ő használt gumikon autózott az élen, a többiek már a vadonatúj kemény keverékű abroncsaikat koptatták és értékes tizedeket hoztak az eltolt taktikán lévő 21 éves versenyzőn.

    ,,Úgy érzem egy kicsit ez szégyen, mert nagyon gyorsak voltunk ma, az első körtől az utolsóig jó tempóra voltunk képesek. Kár azért, hogy a hosszúra nyújtott etap miatt sok időt vesztettem, de ez hozzá tartozik a játékhoz. Meglátjuk, mit hoznak majd a következő versenyek.”

  • Még Lewis Hamilton is örült Sebastian Vettel sikerének

    Még Lewis Hamilton is örült Sebastian Vettel sikerének

    Lewis Hamilton elmondás szerint nagyon-nagyon örül Sebastian Vettel sikerének. A brit úgy fogalmazott, hogy a német versenyző időmérős helyezése nagyon jót tett a Formula 1-nek.

    A 2019-es év többnyire arról szól, hogy két Mercedeses versenyző felváltva uralja mind az időmérőket, mind a futamokat. Bahreinben volt eddig a Ferrarinak esélye az Ezüst Nyilakkal szemben, ám a technika közbeszólt Charles Leclerc alatt és egyenesen a fő riválisuk kezébe dobta az elsőséget. Azóta a Mercedes kettős győzelmétől volt hangos a sajtó, ám úgy látszik, lassan-lassan találnak fogást a német alakulaton. Monacóban Vettel be tudott férkőzni a két ezüst színű autó közé és második lett, míg Kanadában már a rajtelsőséget is elorozta előlük.

    A Q3 utolsó pár percében még a brit világbajnok örülhetett, ám Vettel utolsóként olyan kört produkált, mely során kiszorította Hamilton az első helyről. Az ötszörös világbajnok viszont nem bánta ezt, úgy nyilatkozott, nagyon is örül ellenfele sikerének.

    ,,Igazából nagyon-nagyon boldog vagyok Seb teljesítménye miatt, nagyszerű kőrt autózott a végén. Az első köröm nagyon jó volt, egy másodpercig azt hittem, hogy elég lesz az első helyre, de végső soron boldog vagyok, hogy második lettem, ugyanis tegnap i szabadedzés nagyját kihagytam, és ennek ellenére ma jó napot produkáltunk. Szeretem, ha más csapatokkal is harcolhatok, és ma nagyon szoros volt, nem tudhattuk, mi lesz a végén. Egyes szakaszokban előttünk jártak, szinte lesöpörtek minket a pályáról, ezért remélem, hogy ez a versenyhétvége egy fordulópont a számukra és innentől szorosabb lesz a küzdelem, ugyanis ha lenne egy komoly harc a bajnoki címért a szezon során, az nagyszerű lenne.”

    A Ferrari az egyenesekben szinte verhetetlen volt, Hamilton szerint ezért is sikerült Vettelnek megszereznie az első rajtkockát. A brit bajnok szerint a Scuderia talán már megtalálta a „partimódját”.

    ,,Úgy vélem elkezdhetik megírni azt, hogy van partimódjuk. Nem tudom Sebnek ki mondta, hogy mi rendelkezzünk partimóddal, ám az ő végsebességük annyival jobb volt az utolsó szektorban, hogy amiatt veszítettük el a pole-t.”

  • Vettel és Leclerc szerint az időmérőn Mercedes siker fog születni

    Vettel és Leclerc szerint az időmérőn Mercedes siker fog születni

    Hiába végzett a Ferrari két versenyzője az első két helyen a második és harmadik szabadedzésen, Sebastian Vettel és Charles Leclerc szerint továbbra is a Mercedeses autók a legesélyesebbek az időmérő megnyerésére.

    Az első szabadedzésen majdnem egy másodperccel jobb időt autózott Lewis Hamilton, mint a Scuderia versenyzői, ám a második gyakorláson már fordult a kocka, a vörösök foglalták el az első két helyet Valtteri Bottas előtt.

    Vettel a két edzést összefoglalva értékelte az eddigi teljesítményüket. A német hozzátette, a táblázat csalóka, ugyanis a Mercedesnek nagyobb az előnye.

    ,,Nem mi vagyunk a leggyorsabbak, az egykörös tempó tekintetében, ha a táblázatra nézünk, akkor hihetnénk azt, hogy jobbak voltunk délután, viszont én úgy vélem még mindig jókora előnnyel bír a Mercedes.”

    A Ferrari lehet, hogy jól ment a gyakorlások során, ám a gumimelegítési problémákat nem sikerült orvosolniuk. Ezt bizonyítja Vettel rádióbeszélgetése is. A második edzés alatt ugyanis úgy fogalmazott, hogy az abroncsai szinte „elolvadnak” az aszfalton.

    ,,Meglátjuk hol végzünk majd holnap. A mai napot nyilván nem lehet mérvadónak tekinteni, ugyanis a többiek problémákkal küszködtek. Ugyanakkor az autó nem úgy viselkedett, ahogy azt én szerettem volna. Összességében nem zártunk rossz napot, azonban tovább kell fejlődnünk, ha jó pozícióban szeretnék meglátni vasárnap a kockás zászlót.”

    Leclerc is hasonló gondolatokat fogalmazott meg, mint csapattársa. A monacói versenyző szerint is ennél több van a Mercedesben.

    ,,Az első szabadedzés nehéz volt, a második már jobban sikerült, de még mindig úgy érzem, hogy a Mercedesek a legerősebbek. Ez az 1-2 nem olyan, mintha az időmérőn végeztünk volna ezekben a pozíciókban. A Mercedesek nagyon-nagyon erősek és úgy vélem nagyon nehéz lesz őket legyőzni. Keményen kell dolgoznunk, a sebesség tekintetében előre léptünk az első gyakorláshoz képest, az autó délután már jobban viselkedett, de még mindig szükségünk lenne egy nagy ugrásra ahhoz, hogy felvegyük a Mercedesszel a versenyt.”

  • Bottas szerint a fejlesztett motor is kevés lesz a Ferrarival szemben

    Bottas szerint a fejlesztett motor is kevés lesz a Ferrarival szemben

    A Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton szoros küzdelemre számít a Kanadai Nagydíjon.

    Az Ezüst Nyilak eddig uralják az idei F1-es szezont és a győzelmi sorozatukat tovább szeretnék folytatni Montreálban. Azonban a Circuit de Gilles Villeneuve egy tökéletes lehetőség a Ferrari számára, hogy megszerezzék idei első győzelmüket. A britek ötszörös világbajnok szerint nem csak a két Ferrarira, hanem a Red Bullokra is érdemes lesz odafigyelniük.

    „Az idei évben a Honda remek munkát végzett erőforrás terén, szóval a Red Bullokkal biztosan számolnunk kell,” – véli Hamilton. „Ezek mellett pedig még a kanyarokban is nagyon stabil az autójuk.”

    Ugyanakkor, Hamilton szerint a Mercedesnek nem a montreáli pálya a legnagyobb kedvence. „Idén jobban sikerült felkészülnünk a versenyre, mint az elmúlt években. Az idei autónkkal jokkal jobban tudjuk bevenni a lassú kanyarokat.”

    És a Mercedes ezek mellett még a fejlesztett motorját is a mostani hétvégén vetette be. „Nyilvánvalóan előrelépést várunk az új motortól, azonban nem valami sokat,” – nyilatkozta Valtteri Bottas. „Hiába van új motorunk, számításaink szerint még ennek segítségével sem leszünk majd olyan gyorsak az egyenesekben, mint a Ferrarik.”

    Egyes források szerint két dolog miatt dőlhet majd meg a Sebastian Vettel autózott pályacsúcs Kanadában. Az egyik a továbbfejlesztett erőforrás, a másik pedig az, hogy a fejlesztett erőforrásnak a mostani verseny lesz az első, ahol használják. „Ez egy erőpálya, szóval ez a lehető legjobb alkalom az új motor bevetésére,” – mondta a bajnoki címvédő, aki jelen pillanatban 17 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot csapattársa előtt.