Címke: Ferrari

  • Alonso visszatér az F1-be, ha kap egy győzelemre képes autót

    Alonso visszatér az F1-be, ha kap egy győzelemre képes autót

    A friss kétszeres Le Mans győztes és WEC bajnok Fernando Alonso ismét megszólalt F1-es visszatérésével kapcsolatban, melyet egy komoly feltételhez köt: egy győzni képes autót szeretne.

    A 37 éves spanyolnak 2019 második felére egyelőre semmilyen versenye nincs bejelentve, pedig korábban azt mondta, még 8 versenye lesz idén. Ha az F1 felé venné az irányt, bizonyára nem a McLarennel tenné, mert kiderült, hogy ott nincs számára hely. Viszont most azt is megtudtuk, hogy minden bizonnyal nem is oda akarna, mert az azonnali győzelem a célja.

    „Ha az F1 újra vonzóvá válik számomra, nem kérdés, hogy visszamegyek. Vevő vagyok az érdekes ajánlatokra. Viszont csak akkor döntök a visszatérés mellett, ha valós esélyem van a bajnoki címre” – jelentette ki Alonso az olasz Man in Town magazinnak. „Nem érdekelnek olyan projektek, amelyek a nulláról indulnak. Egyből győztes autót akarok.”

    Az idén eddig nyeretlen Ferrarinak Alonso adott néhány tanácsot.

    „Türelmesnek kell lenni. Nem könnyű, ha minden hétvégén győzelmet várnak tőled. Az autó most már versenyképes, viszont nem segít a rájuk nehezedő hatalmas nyomás. A Mercedes pedig nagyon erős.”

  • Elárverezik Schumacher 2002-es vb győztes autóját

    Elárverezik Schumacher 2002-es vb győztes autóját

    Kalapács alá kerül Michael Schumacher legendás világbajnok autója a Ferrari F2002, az aukcióra az Abu Dhabi Nagydíj hétvégéjén kerül sor.

    Schumacher ezzel az autóval szerezte meg pályafutása ötödik világbajnoki címét, ebben a szezonban tizenegy versenyt nyert még az összes futamon dobogóra állt, és hat futammal a bajnokság vége előtt már matematikailag is bebiztosította a bajnoki elsőségét.

    Az aukció bevétele a Keep Fighting alapítvány számlájára kerül, amelyet a hétszeres bajnok családja hozott létre a síbalesete után.

    Ezen kívül még számos más autó is eladásra kerül majd november 30.-án, többek között a Sebastian Vettel aláírásával ellátott 1990-es Ferrari F40 is.

  • Vettel: A sportolóknak nem kellene elrejteniük az érzelmeiket

    Vettel: A sportolóknak nem kellene elrejteniük az érzelmeiket

    Sebastian Vettel úgy véli, a sportban az embereknek nem kellene elrejteniük az érzelmeiket, ugyanis ez az életforma azért valósulhat meg és válhat népszerűvé, mert a sportolók kimutatják mit élnek át egy adott pillanatban.

    A német világbajnokot nem csak dicséret, hanem támadás is érte, amiért nem tudta szó és cselekedet nélkül hagyni azt az 5 másodperces büntetést, ami megfosztotta őt a győzelemtől. Már a csapatrádióban is folyton igazát hangoztatta, majd mikor leintették a futamot nem volt hajlandó a neki kijelölt helyre leparkolni autóját, a többieknek szánt elkerített részig tolta vissza azt, majd fogta magát és bement csapata főhadiszállására. Később elmondta, csak azért gondolta meg magát és tért vissza a pódium ceremóniára, mert úgy érezte tiszteletlenség lenne ellenfelével és csapattársával szemben, ha nem jelenne meg. Dühét azonban nem tudta csillapítani és egy hirtelen ötlettől vezérelve, kicserélte a helyezéseket jelző táblákat, majd az ünnepségen végig visszafogott magatartást tanúsított. Vettel elmondta, nem bánta meg a tetteit majd hozzá tette, nem ért egyet azokkal, akik szerint nem szabadna érzelmeket kimutatnia a versenyzőnek.

    ,,Ahogy én látom a sportoknak meg van az képessége, hogy rövid idő alatt meg tudják ragadni az életet, azokat a mindennapi problémákat, amikkel az embereknek nap-nap után szembe kell, hogy nézzenek, és ezek alól mi sportolók sem szabadulhatunk. Ugyanazokkal a nehézségekkel nézünk szembe, mint mindenki más, néha egy kicsit mi extrémebb helyzetekkel is szembe találjuk magunkat, azonban semmi baj nincs ezzel, ugyanis úgy vélem a sportot az érzelmek éltetik. Valamelyik sportág nyitottabb erre valamelyik nem, ám általánosságban a Formula 1-ről a szenvedély jut eszünkbe, ám ez érzelmek nélkül nem létezik. Nem hiszek abban, hogy az embereknek el kellene rejteniük az érzéseiket, nem vagyok híve annak, hogy kritizálni kellene azt, aki túl sok emóciót visz át, különösen napjainkban, ahol sok mindennek vagyunk kitéve.”

    Vettel továbbá azt a kérdéskört is próbálta boncolgatni, hogy az emberek miért olvasnak szívesebben a negatívumokról főleg a sportolók esetében, ahelyett, hogy a sikerek iránt érdeklődnének jobban.

    ,,Az embereknek kell valami, amiről beszélni vagy írni tudnak, ezért választják gyakran az érzelmekről való diskurzusokat. Bizonyos okoknál fogva a negatív töltetű emóciók sokkal fontosabbak, többet beszélnek róla, és több mindent olvasnak erről az emberek. Ám mindenki életében vannak olyan szakaszok, mikor minden klappol és akad olyan is mikor semmi sem jön össze.” – elmélkedett Vettel.

  • Domenicali: Schumacher sosem hibáztatta a Ferrarit

    Domenicali: Schumacher sosem hibáztatta a Ferrarit

    Stefano Domenicali a Ferrari egykori csapatfőnöke Nico Rosberg podcast műsorának vendégeként felidézte a Scuderia 2000-es évek elején zajló sikersorozatát. Az olasz szakember elárulta, azokban az időkben sem volt minden tökéletes a vörösöknél, ahogy most sem az.

    Michael Schumacher 5 világbajnoki címet szerzett a patinás csapat pilótájaként, Domanicali szerint a német rekorder vezetői képessége minden versenyző felett állt, ám nem csak ebben jeleskedett a legenda, magatartása és viselkedése a csapat felé is példaértékű volt.

    ,,Sosem hibáztatta a csapatot a felmerülő problémák miatt, pedig meg lett volna rá az oka, hogy ezt tegye. 1999-ben Silverstone-ban balesetet szenvedett minek következtében eltörte a lábát, a későbbi vizsgálatok során kiderült a fékrendszerben az egyik csavar nem volt kellőképpen megszorítva, ám egy rossz szó sem hagyta el a száját, sosem lehetett hallani semmi negatívat tőle, nem mondta azt egyszer sem, hogy a csapat hibázott. Michael ugyanakkor sosem volt elégedett, ő mindig nyerni akart. Képes volt verseny közben szinte lassítva képkockánként kielemezni a dolgokat.” – mesélte el Domenicali Rosberg Beyond Victory műsorában.

  • A Ferrari kérvényezte Vettel kanadai büntetésének felülvizsgálatát!

    A Ferrari kérvényezte Vettel kanadai büntetésének felülvizsgálatát!

    A Ferrari megkérte az FIA vezetőit, hogy vizsgálják felül Sebastian Vettel Kanadai Nagydíjon kapott büntetését.

    Viharosan fogadta a közvélemény a német pilóta öt másodperces büntetését, ami a győzelmébe került. A Ferrari szeretné, hogy a versenybírák újra megvizsgálják azt, hogy Vettel tényleg veszélyesen tért-e vissza a pályára Hamilton elé a negyvennyolcadik körben.

    Habár az ilyen esetekben nem lehet fellebbezni a szabályok alapján, az FIA Nemzetközi Sportkódexe lehetőséget ad a versenytársaknak, hogy újra megvizsgálhassák az esetet annak fényében, hogy egy olyan bizonyíték került elő, ami a korábbiakban még nem. A 14.1.1-es szabály kimondja, hogy ha az eset kapcsán egy jelentős részletre derül fény, akkor újra lehet vitatni a kérdéses incidenst.

    Az olasz istállónak vasárnapig lett volna ideje benyújtania a keresetet. Azonban a maranellóiak már a mai nap folyamán benyújtották a kérvényt írásos formában. A Nemzetközi Automobil Szövetség nagy valószínűséggel a Francia Nagydíj hétvégéjén fognak döntést hozni.

    Ha elégedettek lesznek a lényegre törő bizonyítékkal, akkor a Ferrari kérése meghallgatásra találna, ugyanis ez azt jelentené, hogy Vettel a manőverével egyáltalán nem vétett a szabályok ellen.

  • Todt: Az F1-ben vannak a világ legjobb versenyfelügyelői

    Todt: Az F1-ben vannak a világ legjobb versenyfelügyelői

    Jean Todt is megszólalt a Vettel-ügy kapcsán, a francia elnök kiállt a versenyfelügyelők mellett.

    Mind azt már szinte mindenki kívülről fújja, a német világbajnok a Kanadai Nagydíj 48. körében a 3-as kanyarnál leszaladt a fűre, minek következtében autója nem tapadt megfelelően a piszkos gumik miatt, ezért össze kellett szednie azt. A pályára pont Lewis Hamilton elé tudott visszahajtani, minek következtében a britnek fékeznie kellett, hogy össze ne ütközzenek. A négyszeres világbajnok manőverét veszélyes visszatérésnek titulálták ezért kapott egy 5 másodperces büntetést, ami miatt végül csak második lett.

    A Ferrari kezdetben a fellebbezést fontolgatta, ám végül elálltak tőle, a vizsgálati jogukkal elmondásuk szerint viszont élni szeretnének.

    Az esettel kapcsolatban többen is felszólaltak, sőt akadtak olyanok is, akik az egész rendszert bírálték és túlszabályozottnak titulálták a sportágat. Az eset kapcsán az FIA elnökét is megszólította német Bild, Todt így válaszolt:

    ,,Mindig is voltak viták a szabályok miatt, ebben a tekintetben a Formula 1 nem különbözik a többi sportágaktól.”

    Néhányan megkérdőjelezték a stewardok rátermettséget, ám a francia elnök megvédte őket.

    ,,Nálunk vannak a világ legjobb versenyfelügyelőik, ők igazán jól végzik a munkájukat. A versenyzők az elsők mindig akik ragaszkodnak a szabályok betartatásához, ha azonban el kezdjük lazítani azokat, akkor az veszélyessé is válhat.”

    Todt ugyanakkor nem akart állást foglalni a Kanadában történt eseményekről és egyik oldalra sem akart állni. A francia csak annyit mondott a büntetéssel kapcsolatban, hogy nem az ő munkája megítélni annak helyességét.

  • Hetekbe telik, mire a Ferrari átszabja autóját

    Hetekbe telik, mire a Ferrari átszabja autóját

    Mattia Binotto becslései szerint két-három fejlesztési lépcső szükséges a Ferrarinak, hogy minden pályán a Mercedes kihívói legyenek.

    A vörösök Bahrein óta először villantak meg Kanadában, ha nincs a sokat vitatott büntetés, Vettel nyer. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy a montreali aszfaltcsík nekik kedvezett. A soron következő Francia Nagydíjon viszont nem biztos, hogy sok jóra számíthatnak.

    „Paul Ricard nehezebb lesz, mint Kanada volt” – mondta Binotto az olasz Rai-nak. „Inkább Barcelonára hasonlít, mint Montrealra.”

    Miután belátták, hogy az autó alapkoncepcióját kell átszabni, mert egyszerűen nem bánik megfelelően a gumikkal, munkához látnak.

    „A gumikat nyilván nem változtathatjuk meg. Amit tehetünk az az, hogy átszabjuk az autót. Itt most a leszorítóerő és légellenállás arányára gondolok. Ezt pedig nem lehet egy nap alatt megváltoztatni, hanem több hetet vesz igénybe. Meg kell bizonyosodnunk róla, hogy a jó irányba indulunk el. A Mercedes kihívói minden pályán pedig 2-3 fejlesztési lépcső után lehetünk.”

    A néhány hét alatt versenyek azért lesznek, például az elkövetkezendő két hétvégén egyből kettő. A világbajnoki remények tehát alighanem szerte foszlani látszanak. Binotto pedig elismerte, nem is ez most a prioritás: „A legfontosabb most az, hogy a problémát helyesen ismerjük fel, majd a lehető legjobban reagáljunk rá. Eztán pedig azon leszünk, hogy minél hamarabb visszanyerjük az eddigi erősségeinket.”

  • Binotto: Vettelt megerősítették a Kanadában történt események

    Binotto: Vettelt megerősítették a Kanadában történt események

    Mattia Binotto szerint Sebastain Vettelt csak megerősítették a Kanadában történt vitatható események.

    Montrealban hiába nyert a német világbajnok, első helyét öt másodperces büntetése miatt elvesztette. Azóta úton-útfélen szólalnak fel az pilóták, csapatfőnökök, szakértők és állnak egy-egy oldalra. A Scuderia is a fellebbezés útjára szeretett volna lépni, ám végül úgy döntöttek nem teszik meg a lépéséket, viszont felülvizsgálati jogukat a versenyfelügyelők döntése miatt életben tartják. A vizsgálat kérésére azonban olyan bizonyítékokkal kell előállniuk, amivel megkérdőjelezhetetlenül bebizonyosodik igazuk.

    ,,A mi részünkről a fotók és az adatok, amik rendelkezésünkre állnak azt bizonyítják, hogy Sebastian nem csinált semmi büntetendőt. Igaz, hibázott a füvön, ám a továbbiakban véleményem szerint csak az autóját próbálta korrigálni.”

    A Ferrari szóvivője megerősítette, hogy élni fognak a felülvizsgálati joggal, a hivatalos kérvényt még ezen a héten be kell nyújtaniuk.

    ,,Próbálunk új elemeket bemutatni, hogy általuk más kimenetelő eredményt kapjunk. Meg fogjuk látni majd, hogy milyen formában és milyen módon prezentáljuk őket. Mindenesetre azt elmondhatjuk, remek munkát végeztünk, és ahogy Sebastiant ismerem, még erősebben fog vissza térni” – állította Binotto.

  • Hamilton: A Ferrari rendelkezik egy olyan motormóddal amivel a Mercedes még nem

    Hamilton: A Ferrari rendelkezik egy olyan motormóddal amivel a Mercedes még nem

    Lewis Hamilton szerint a Ferrari olyan motorikus teljesítményre képes, amellyel a Mercedes még nem tudja fel venni a versenyt.

    Eddig minden futamot az Ezüst Nyilak nyertek, ha bár két alkalommal majdnem sikerült a Scuderiának felülkerekednie az ellenfelükön. Charles Leclerc Bahreinben láttam meg kis híján először a kockás zászlót, ám egy motorhiba a harmadik helyig repítette, míg Sebastian Vettelt Kanadában intették le elsőként, ám az öt másodperces büntetése miatt, csak a második lett. A Spanyol Nagydíjra, a vörösök a lemaradásuk miatt, a kelleténél korábban mutatták meg második specifikációjú erőforrásukat, míg a Mercedes Kanadára időzítette a fejlesztés bevetését. Az ötszörös világbajnok szerint még jócskán el vannak maradva a Ferrari hajtásláncától.

    ,,Nagyon gyorsak voltak az egyenesekben. Biztosan van egy másik motormódjuk, amivel mi még nem rendelkezünk. Mikor magasabb fokozatra kapcsoltak, akkor meg tudott lépni (Vettel) jócskán előlem az egyenes szakaszokon, még úgy is, hogy én használtam a DRS-t.”

    Hamilton kihangsúlyozta állítása nem mellébeszélés, igaza bizonyítására pedig a Kanadai Nagydíj időmérőjét idézte fel, ahol is az utolsó pillanatban Sebastian Vettel elhalászta előle a pole pozíciót. Az edzésen az Ezüst Nyilak az adatok szerint hat tizedet is veszítettek az egyenesekben ellenfelükhöz képest. Vettelnek futamon azt mondták az 1-es motormódot használja, ha több teljesítményre volt szüksége Hamilton üldözése miatt.

    ,,A versenyen tudtam, hogy el fognak tűnni előlem az egyenesekben, ám ez is a játék része. Láthatóan nagyon jó munkát végeztek az erőforrásukkal kapcsolatban. Korábban a Mercedes remekelt ezen a területen, ezért akad még munkának, amit el kell végeznünk. Jelen pillanatban előttünk járnak.” – tette hozzá Hamilton.

    A Ferrari egyenesekben elért sebessége nem csak a motornak köszönhető, hanem az aerodinamikai csomagnak is, amit még Bakuban vezettek be. Ugyanakkor az várható volt, hogy Montreálban jól fognak szerepelni a vörösök, ahogy Bahrein is feküdt nekik, ám a jelenlegi tendencia szerint elképzelhető, hogy csak pünkösdi királyság jut idén a Maranellóiaknak, míg az Ezüst Nyilak verhetetlenek lesznek. Hamilton elmondása szerint, hiába van még hova fejlődnie a Mercedesnek motorikus téren, örült, hogy végre csatározhatott az ellenfeleivel.

  • Alonso szerint nem mindig unalmas az F1

    Alonso szerint nem mindig unalmas az F1

    Fernando Alonso úgy véli, hogy nem unalmas a Forma-1. A gyors spanyol pilóta tavaly hagyta ott a királykategóriát, és a McLaren főnöke, Zak Brown megerősítette, hogy Wokingban nem lesz hely Alonsonak 2020-ra. A Corrielle dello Sport konkréten meg is kérdezte Alonsót arról, hogy esetleg a Ferrariba tart-e, amire tömören így válaszolt: „Nem tudom.”

    Az immáron kétszeres Le Mans győztes 2020-as naptárja azonban még nyitott, akár egy lehetséges Forma-1-es visszatérésre is. A 37 éves pilóta azt is elárulta, hogy ha teheti, szokta nézni a versenyeket:

    „Amit csak lehet, követek. Három versenyt hagytam csak ki a hétből, mert akkor magam is versenyeztem, de megpróbálom utólag megnézni őket, ahogy a rajongók is. Néha ez mulatságos, néha unalmas, de ez minden sportágban így van. Ha megnézel olykor egy Barcelona-Real Madrid meccset azért, mert egy jó meccsre vágysz, lehet hogy 0:0 lesz az eredmény, máskor pedig akár 5:5. Minden sportnak megvan a maga jó és rossz vasárnapja, ez a Forma-1-ben sincs másként.”