Címke: Ferrari

  • Vettel: 600.000 követőm van, pedig nem is csináltam Facebook oldalt!

    Vettel: 600.000 követőm van, pedig nem is csináltam Facebook oldalt!

    A Shell, ahogy tavaly Vettel és Kimi esetében is, idén összeeresztette a négyszeres világbajnokot új Ferraris csapattársával is. Charles Leclercnek és Sebastian Vettelnek azonnal felelniük kellett egyszerű kérdésekre, amelyekre a választ táblákkal jelezhették, hogy kire igaz inkább a kérdés. Újabb nélkülözhetetlen információkkal gazdagodtunk tehát a Scuderia pilótáiról, és ez még csak a sorozat első része…

    Amiben rögtön már nem értenek egyet, hogy ki érkezik előbb egy adott versenyhelyszínre, természetesen mindenki magára szavazott. A korán kelés ugyanakkor egyértelműen a monacói versenyzőnek esik inkább a nehezére. Amikor arról kérdezték őket, hogy kinek van több rajongói oldala, Vettel egyből lecsapott a magas labdára, és közölte, hogy Leclercnek csak egy van, amit maga csinál, neki pedig úgy van 600.000 követője, hogy nem is csinált Facebook oldalt, sőt neki még ha így is, de több is van. Ez a válasz különösen azért pikáns, mert Vettel közismerten távol tartja magát mindenféle közösségi médiás felülettől.

    Az sem annyira meglepő, hogy mindketten úgy vélik, hogy Vettel az, aki hamarabb végezne egy olajcserével, lévén autószerelőnek is tanult. Amikor gumicserére terelődött a szó, akkor Leclerc már megkockáztatta azt, hogy ő végezne előbb. Aki a Ferrari jelenlegi párosa közül pedig jobban szeret kamera előtt szerepelni, az a monacói, akinek a kerékpározás is jobban megy. És még a gázkromatográfiát is érintették…

    Íme, a videó:

  • Vettel: Nem sikerült teljesítenünk a kitűzött céljainkat

    Vettel: Nem sikerült teljesítenünk a kitűzött céljainkat

    Sebastian Vettel elismerte, nem sikerült céljaikat elérni, ugyanis nem tudták csökkenteni a lemaradásukat Mercedeshez képest a Francia Nagydíjon.

    A német versenyző a hetedik pozícióból rajtolt és csak két helyet sikerült javítani a futam végére, valamint a második kerékcseréje miatt, amit a verseny végén iktattak be, a leggyorsabb körért járó pontot is elvihette. A négyszeres világbajnok nem tudott beleszólni a nagyok csatájába, míg csapattársa Charles Leclerc az utolsó pillanatokban majdnem levadászta Valtteri Bottast.

    A futamot követően a 31 éves pilóta elismerte, nem sikerült teljesíteniük kitűzött céljaikat, ám bizakodó és azt reméli, Ausztriában már az ő javukra fordul a kocka.

    ,,Pontosan tudjuk azt, hogy az egyenesekben gyorsak vagyunk, míg a kanyarokban nem igazán. Ezen a hétvégén az volt a fő célunk, hogy csökkentsük a hátrányunkat amennyire csak lehet, ám ez nem sikerült. Meg kell értenünk, hogy miért nem működött néhány alkatrész, amit ide hoztunk és remélhetőleg az ausztriai pálya már nekünk fog feküdni. Nagyon forró volt itt az aszfalt, ezért ha minél több tapadással rendelkezel, annál jobban kell óvnod az abroncsaidat is. Úgy látszik ez is egy olyan dolog, amiben a Mercedes jobb nálunk.” –nyilatkozta Vettel csalódottan.

  • A Vettel visszavonulásáról szóló pletykák egyre erősödnek

    A Vettel visszavonulásáról szóló pletykák egyre erősödnek

    Német és olasz sajtóorgánumok is megszellőztették, hogy Sebastian Vettel F1-es jövője körül a bizonytalanság egyre csak nő.

    A magánéletét titokban tartani igyekvő német világbajnokról kiderült, hogy a Kanadai és Francia Nagydíj között megházasodott. Barátja, Bernie Ecclestone pedig azt mondta róla, hogy nem akarja, hogy az F1 hatással legyen a családi életére.

    A pályán nem alakulnak jól a dolgok mostanság Vettel számára, idén még nem nyert, mondjuk Kanadában majdnem, de egy sokat vitatott büntetés megfosztotta az első helytől. Csapata, a Ferrari az eset újravizsgálását kérte pénteken az FIA-tól, de elutasították.

    „Mit kellene most csinálni? Visszavonulni, akkor legalább nem lenne többé ilyen gondom” – nyilatkozta ezek után, persze csak viccelve. Azonban akkor sincs vele minden rendben, hiszen az időmérőn is csak 7. lett, miközben csapattársa 3.

    Folyamatosan jelennek meg olyan pletykák, hogy az idei lehet az utolsó szezonja. A Kolner Express újság például ezt írta: „Ha Lewis Hamilton motivált marad, talán még 4-5 szezon is benne van. Vettelről ez nem mondható el.”

    Az olasz Corriere della Sera pedig ezt: „A német most már nem rejtegeti, mennyire kényelmetlenül érzi magát a sok megpróbáltatás hatására. Az F1-es búcsújával kapcsolatos pletykák egyre erősebbek.”

    De az ex-csapatfőnöke, Christian Horner is megállapította, nem érzi kényelmesen magát a csapatánál, és túl nagy rajta a nyomás.

  • Hamilton: Megnyugodtam mikor megtudtam mi volt a Ferrari új bizonyítéka

    Hamilton: Megnyugodtam mikor megtudtam mi volt a Ferrari új bizonyítéka

    Lewis Hamilton miután megszerezte rajtelsőségét a Francia Nagydíjon megragadta az alkalmat, hogy egy kicsit odaszúrjon riválisának, a Ferrarinak.

    A brit világbajnok elmondta, miután megtudta, hogy Karun Chandhok elemzése is a bizonyítékok között szerepel a Scuderia a felülvizsgálati ügye kapcsán, minden kétsége elmúlott azzal kapcsolatban, hogy elveszítheti Kanadában megszerzett győzelmét.

    ,, Ha én lennék a helyében, én arra kérnem a csapatomat, hogy a következő versenyre koncentráljanak. Nagyon furcsa volt ide érkezni annak tudatában, hogy a Ferrari még mindig a múltban történekkel foglalatoskodik. Ellentétben velem és a csapatommal, ugyanis mi a jövőbe tekintünk, és arra törekszünk hogy javítsunk az autónkon és minél jobbá tegyük azt. Azonban mikor megérkeztem és hallottam, hogy Karun Chandhok videója az új bizonyíték, akkor teljesen megnyugodtam és magam mögött hagytam ezt az ügyet.”

    Hamilton arra is kitért minkét élte meg, hogy a kanadai győzelme után többen is kifütyülték.

    ,,Nem könnyű mikor például hallod a pfujolást, de ez is a játék része, és engem ez a dolog csak feltüzelt. Rengeteg támogatást szoktam kapni ezeken a versenyeken, főleg a közösségi médián keresztül a követőimtől. Még akkor is ha, nagyon rosszul érzem magam, teszek ki valami motiváló dolgot ugyanis, sosincs rossz időzítés, ha ezekről az üzenetekről van szó.”

    Valóban, pénteken hajnali háromkor posztolt egy üzenetet Instagramjára és Twitterére a brit versenyző.

    ,,Annyi gyűlölet van ezen a világon! Mindegy, mi tart vissza, én akkor is felülemelkedem rajta!” –állt az üzenetben.

    Az ötszörös világbajnok elmondta, több barátja is aggódva kérdezett rá arra, hogy miért írta ki ezt a világhálóra.

    ,,Egész este forgolódtam, majd felébredtem, ugyanis mikor már ébren vagy és frusztrált akkor nem tudsz könnyen visszaaludni, az agyad csak úgy zakatol. Mindenesetre, nagyon szép üzenetet kaptam a barátaimtól, akik meg is voltak ijedve amiatt, hogy ilyeneket posztolok. Ez az egész arról szólt, hogy mikor nagyon lent vagyok, hogy küzdöm át magam a nehézségeken. Sok pozitív üzenetet kaptam a szurkolóktól is, akik azt írták, nehéz időkön mennek most keresztül, de ezzel sikerült felemelnem őket. Nagyszerű érzés mikor ezt történik. Az én barátaim ugyanazt tették: lelket öntöttek belém, és mikor megérkeztem ide, volt egy nagyszerű napom és még mai is pozitív gondolatokkal tértem vissza ide a helyszínre.”

  • Horner: Vettel túl nagy nyomás alatt van a Ferrarinál, amit nem bír kezelni

    Horner: Vettel túl nagy nyomás alatt van a Ferrarinál, amit nem bír kezelni

    Sebastian Vettel korábbi csapatfőnöke, Christian Horner szerint a német nem tudja kezelni azt a nyomást, ami azzal jár, hogy a Ferrari versenyzője. A Red Bull csapatfőnök szerint akár azok a pletykák is igazak lehetnek, melyek a négyszeres világbajnok visszavonulásáról szólnak.

    A német helyzetét tovább rontja a tegnapi időmérős teljesítménye, hiszen 7. lett, még a két McLaren is elé kvalifikált, miközben csapattársa a 3. helyről várja majd a startot.

    „Velünk Sebastian olyan volt, mint egy metronóm, amikor vezetett egy futamot” – emlékezett vissza Horner a Press Association Sport hasábjain. „Mindig nagyon erős volt abban a pozícióban. Mostanság viszont úgy tűnik, sokkal nagyobb nyomás alatt van a Ferrari reményeit cipelve. Ha az emberből a legtöbbet akarod kihozni, nagyon fontos a megfelelő környezet megteremtése számára.”

    A német 2019-ben még nem nyert futamot, sőt a tavalyi Belga Nagydíj óta nem állt a dobogó tetején. Ha versenyben akar maradni a bajnokságért, ennek sürgősen változnia kell.

    „Sebastian a maga ura” – válaszolta Horner, amikor a német visszavonulásáról szóló pletykákról kérdezték. „A sport történelmének rajongója, és mint mindenki más, ha élvezi, amit csinál, sokkal jobban csinálja. Természetesen a közös Red Bullos éveink remekül teltek, jól szórakoztunk. Még akkor is, ha elrettentő riválisok ellen kellett harcolnunk.”

  • Vettelnek egyáltalán nem volt tapadása az utolsó Q3-as körén

    Vettelnek egyáltalán nem volt tapadása az utolsó Q3-as körén

    Sebastian Vettel csak a hetedeik helyről vághat majd neki a Francia Nagydíjnak. A Ferrari német pilótájának mindössze egy dobása volt a Q3-ban, miután az első gyors körébe belehibázott az egyik felfele váltásnál.

    A német Ferrarija az első mért körén nem vette be a négyes fokozatot a kilences kanyarban, ami miatt úgy döntött, hogy inkább be se fejezi a kört és rögtön a boyba hajt. „Ötletem sincs, hogy miért nem vette be a fokozatot az autó,” – nyilatkozta csalódottan a négyszeres világbajnok. „Emiatt lendületet vesztettem, szóval értelmetlen lett volna befejeznem azt a kört, ezért inkább félbeszakítottam. Azonban az utolsó körön úgy éreztem magam, mintha egy teljesen másik autóban ülnék.

    „Nehéz időmérőn vagyok túl. Voltak nagyon jó köreim azonban voltak olyanok is, amikor egyáltalán nem volt meg az a tapadás, ami a korábbiakban még megvolt. Eléggé kellemetlen, hogy ez pont a Q3-ban történt meg, azonban ezen nem tudok változtatni.

    „Nem volt jó, ugyanis egyáltalán nem éreztem magam magabiztosnak az autóban. Közel nem hoztam ki a maximumot a mai napból, ami miatt nem lehetek boldog. Másfelől azonban várom már a holnapot, ugyanis izgalmas versenyünk lehet majd, ugyanis a versenytempónk nem volt rossz. Meglátjuk, hogy a holnap mit tartogat a számunkra.”

    Vettel továbbra is optimista marad és hisz abban, hogy fel tud majd zárkózni. A tavalyi versenyen annak ellenére lett ötödik, hogy már az első körben visszaesett az utolsó helyre, miután összeütközött Valtteri Bottas Mercedesével az egyes kanyarban.

    „Meglátjuk mi lesz. Ha ugyanannyi autót előzök meg, mint tavaly, akkor simán megnyerem a versenyt,” – viccelődött Vettel. „Hosszú lesz a verseny és emellett a gumikat is nagyon nehéz lesz életben tartani.”

    A négyszeres világbajnok sem hagyta szó nélkül a két McLaren elképesztő teljesítményét, ugyanis Lando Norris ötödik és Carlos Sainz Jr. pedig a hatodik helyet szerezte meg az időmérőn. „Nagyon jól mennek ezen a hétvégén, ugyanis rendkívül gyorsak. Nem lesz könnyű dolgom velük, azonban véleményem szerint gyorsabbak vagyunk. A Mercedesek nagyon messze vannak, azonban a Red Bullokat simán elkaphatjuk.”

  • Leclerc elmondta, hogy miért siettette Vettelt az időmérőn

    Leclerc elmondta, hogy miért siettette Vettelt az időmérőn

    Charles Leclerc az időmérő edzést követően elárulta, hogy azért siettette csapattársát, Sebastian Vettelt, mert félt, hogy ki fog futni az időből és nem fogja tudni megkezdeni a gyors körét a Q2-ben.

    A monacói, aki végül harmadik lett az időmérőn, kétszer is megkérte a csapatát a rádión, hogy mondják el Vettelnek, hogy menjen gyorsabban és ne hátráltassa csapattársát. Azonban az időmérő edzés utáni nyilatkozatában elmondta, hogy a német pilóta egyáltalán zavarta őt meg a mért körén.

    „Nem, egyáltalán nem zavart meg,” – mondta a fiatal monacói. „Azért szóltam a csapatnak, mert úgy jártam két alkalommal, hogy éppen akkor tudtam megkezdeni a körömet, amikor az óra nullát ütött az óra. Ez volt az egyetlen ok, amiért szóltam. Ezért kértem meg a csapatot, hogy szóljanak Sebnek, hogy kapcsoljon feljebb, ugyanis ha nem szóltam volna, akkor nagy valószínűséggel kifutottunk volna az időből.”

    Leclerc emellett azt is megmagyarázta, hogy miért veszítettek annyi időt a harmadik szektorban a Mercedesekhez képest. „Őszinte leszek: a tapadás miatt. Az egyenesekben gyorsak vagyunk, azonban a kanyarokban kisebb fajta problémáink vannak. Ezen a hétvégén számos olyan érdekes dolog történt, amire még mi sem tudunk magyarázatot adni.

    „Az első és a második szektorban még nem voltunk annyira lemaradva, azonban a harmadik szektorban rendkívül sok idő ment el. Dolgoznunk kell ezen, meg kell értenünk, hogy mi lehet a probléma.”

    Azonban a fiatal monacói meg volt elégedve az időmérőn nyújtott teljesítményével. „Tisztában voltam vele, hogy a legutolsó versenyeken az volt a gyengém, hogy nem tudtam összerakni egy jó kört a kvalifikáció harmadik szakaszában. Emiatt kezdtem el foglalkozni ezzel és örülök, hogy sikerült fejlődnöm ezen téren.”

  • Hamilton nyerte a Francia Nagydíj időmérő edzését

    Hamilton nyerte a Francia Nagydíj időmérő edzését

    Elsöprő Mercedes uralom mellett Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót mellőle majd csapattársa Valtteri Bottas rajtolhat, a harmadik helyet Charles Leclerc szerezte meg.

    Már a Q1-ben érződött a Mercedes dominancia, ám azt a szakaszt még Valtteri Bottas nyerte. Leclerc egy ideig tudta tartani a két Ezüst Nyilat, míg a McLaren versenyzői végig az első tízben haladta. Kimi Räikkönen gyors körén haladt, mikor a pályán az egyik lassan közlekedő Renault mögé ért, majd emiatt félre kellett rántani a kormányt, és a bukótérbe hajtott. Daniel Ricciardot ellen ezért vizsgálatot indított az FIA, ám a finn sem marad ki a buliból, ugyanis mikor visszatért a pályára mögött haladó Grosjeant tartotta fel egy pillanatra. Csak úgy záporoztak az idők a szakasz végén, ám Daniil Kvyatnak és az egész hétvégén küszködő Romain Grosjeannak kellett búcsúznia, Lance Strollal és a két Williamsszel karöltve.

    A Q2-ben Lewis Hamilton még magasabb fokozatra kapcsolt, ám őt csak finn csapattársa tudta követni. Az utolsó pillanatokban Sebastian Vettel még beférkőzött közéjük. Max Verstappen sokáig a két Ferraris pilóta szendvicsében találta magát, majd jött a két McLaren és a közepes keverékeken meglepően jó időt autóztak. Lando Norrist ötödikként intették le, Sainz a hetedik lett. A harmadik szakaszba még a lágy abroncsokkal próbálkozó Pierre Gasly, Daniel Ricciardo, és Antonio Giovinazzi fért be, aki idén harmadik alkalommal győzte le világbajnok csapattársát. A szakasz végén Alexander Albon, Kimi Räikkönen, Nico Hülkenberg, Sergio Perez, és Kevin Magnussen búcsúzott.

    A Q3-ban az első körök megtétele után az ötszörös világbajnok megvillant és rögtön az első helyre állt, őt Bottas és Leclerc követte. Vettel is elindult első körére, ám nem fejezte be azt, ugyanis váltójára panaszkodva inkább begurult a bokszba, és ezáltal csak egy lövése maradt. A Mercedes finn versenyzője második körén nem tudott javítani, ellentétben a brittel, aki abszolút pályacsúccsal szerezte meg a rajtelsőséget. A monacói versenyző lett a harmadik, őt a Red Bullos Max Verstappen követte. Meglepetésként Lando Norris lopta fel magát az ötödik helyre, csapattársával, aki hatodik lett, ezzel elérve idei eddigi legjobb teljesítményüket. Vettel csak a hetedik legjobb időt tudta kisajtolni magából és autójából, Daniel Ricciardo viszont ismét legyőzött egy Red Bullos autót a 8. helyen, a 10. rajtkockát végül Giovinazzi hódította el.

    1 Lewis Hamilton Mercedes   1:28.319  
    2 Valtteri Bottas Mercedes   1:28.605 0.286
    3 Charles Leclerc Ferrari   1:28.965 0.646
    4 Max Verstappen Red Bull   1:29.409 1.090
    5 Lando Norris McLaren   1:29.418 1.099
    6 Carlos Sainz McLaren   1:29.522 1.203
    7 Sebastian Vettel Ferrari   1:29.799 1.480
    8 Daniel Ricciardo Renault   1:29.918 1.599
    9 Pierre Gasly Red Bull   1:30.184 1.865
    10 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo   1:33.420 5.101
    11 Alexander Albon Toro Rosso   1:30.461  
    12 Kimi Räikkönen Alfa Romeo   1:30.533  
    13 Nico Hülkenberg Renault   1:30.544  
    14 Sergio Perez Racing Point   1:30.738  
    15 Kevin Magnussen Haas   1:31.440  
    16 Daniil Kvyat Toro Rosso   1:31.564  
    17 Romain Grosjean Haas   1:31.626  
    18 Lance Stroll Racing Point   1:31.726  
    19 George Russell Williams   1:32.789  
    20 Robert Kubica Williams   1:33.205  
  • Vettel: Hagyjanak minket, hadd csináljuk azt amit akarunk

    Vettel: Hagyjanak minket, hadd csináljuk azt amit akarunk

    Sebastian Vettelnek is meg volt a véleménye a felülvizsgálati kérelmük elutasításával kapcsolatban. A német versenyző a modern és túlszabályozott Formula 1-et vette górcső alá, és legszívesebben elégetné a szabálykönyv lapjait.

    Most már végérvényesen is a négyszeres világbajnok lett a második a két héttel ezelőtti Kanadai Nagydíjon, erősítették meg tegnap Le Castellet-ben a versenyfelügyelők, miután megvizsgáltak a Ferrari kérelmét. Az FIA szakemberei szerint a felsorakoztatott bizonyítékok közül csak kettő volt új, ám egyik sem tekinthető relevánsnak. Vettel FaceCam-je, amit nem találták szignifikánsnak, és a Sky Sports szakértőjének Karun Chandhoknak az elemzése, amit viszont túl szubjektívnek ítéltek meg a stewardok. Az indiai ex-versenyző mikor megtudta, hogy az ő analízise is a bizonyítékok között szerepel, vicces annyit felelt: benyújtaná a vörösöknek a számlát, ha már ráhivatkoztak.

    Az eset után természetesen Vettel véleményére is kíváncsiak voltak, aki bosszúsan fogadta a híreket, és még mindig kitartóan kiállt korábbi álláspontja mellett. A Sky Sports kérte meg, hogy mondja el, mit gondol az esetről, mire a német viccesen csak annyit felelt:

    ,,Visszavonulok, akkor legalább nem keveredek bele semmilyen galibába. Nem, csak vicceltem, bár így is lesznek olyanok, akik ki fogják ragadni ezt a mondatot, de már nem érdekel. Csalódás, hogy itt megakadt ez az ügy, de ez van, ideje tovább lépnünk.”

    A 31 éves pilóta szerint a sportág túlszabályozottsága miatt jutottak el idáig azonban, viszont arról, hogy ez így alakult, mindannyian tehetnek.

    ,,Igazából mindenki hibás, a probléma az, hogy mi ártottunk legtöbbet a sportnak ezekkel a dolgokkal. Úgy vélem még régen akkor kezdődött ez, mikor azt kérdezgettük: ’Valóban áthaladt a fehér vonalon? Túl sokat használja a rázókövet?’ Hagyják, hadd csináljuk, amit szeretnénk. Ha nem elégedettek azzal, hogy hogyan versenyzünk vagy vezetünk, akkor terveztessenek másfajta pályákat. Ennyire egyszerű. Ne építsenek parkolókat, amiket fehér vonalak és rázókövek határolnak és kereszteznek, mint amilyen ez is (Paul Ricard)! Túl sok paragrafus van már, de min tudsz változtatni, és hogyan? Égessük el a szabályokat!”

  • Binotto elégedetlen és csalódott az FIA döntésével

    Binotto elégedetlen és csalódott az FIA döntésével

    Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke kritizálta az FIA döntését, miszerint elutasították a maranellóiak által benyújtott felülvizsgálati kérelmet a Kanadai Nagydíjon történtekért.

    Mint ismeretes, az FIA versenyirányítása öt másodperces időbüntetést szabott ki Sebastian Vettelnek Montreálban, mivel a négyszeres világbajnok versenyző egy hibáját követően veszélyesen tért vissza a pályára. Vettel a büntetés miatt elveszítette a futamgyőzelmet, ami így Lewis Hamiltoné lett.

    A Ferrari fellebbezett, az FIA pedig döntött, és elutasították az olasz csapat kérelmét.

    „Anélkül, hogy túl sokat mondanék, kijelenthetem, hogy a Ferrarinál mindenki nagyon csalódott és elégedetlen a döntéssel” – mondta Binotto.

    „Nem csak a csapat, hanem a szurkolók miatt is csalódottak vagyunk. Többet azonban nem kívánok mondani” – tette hozzá.