Címke: Ferrari

  • Hamilton < Newey, legalábbis Alonso szerint

    Hamilton < Newey, legalábbis Alonso szerint

    Fernando Alonso úgy érzi, egy jó tervezőmérnök többet lendíthet egy csapat szekerén, mint bármelyik versenyző, így nem hiszi, hogy Lewis Hamilton többet tesz hozzá a Ferrarihoz, mint Adrian Newey az Aston Martinhoz. Helmut Marko ugyanakkor tart a brit újbóli megerősödésétől.

    A mezőnyben Alonso az egyetlen, aki világbajnoki múlttal a Ferrarihoz igazolt, de nem tudta visszavezetni őket a csúcsra. Hamilton csapatváltásáról sok élversenyzőt megkérdeztek most is, hogy közeledünk az új szezon kezdetéhez, és a spanyol úgy gondolja, hogy saját csapata nagyobbat tud markolni az F1 történetének egyik legkiválóbb mérnökének leigazolásával.

    „Adrian Newey hatása mindig nagyobb lesz, mint bármelyik versenyző. A versenyzők jönnek-mennek. Mi húszan megpróbálunk jól vezetni, és már elértünk eredményeket az F1 előtt. Nem tudom, mit tesz majd hozzá a Ferrarihoz, de biztosan kevesebbet, mint amire egy tervezőmérnök képes” – mondta. 

    Hamilton: Charles és én biztosan belekeveredünk majd pár zűrbe

    „Adrian szabadon gondolkodhat, nem mondhatják meg neki, mit tegyen. Ha 2025-re segítő kezet akar nyújtani, rendben van. Ha csak a 2026-os autóval akar foglalkozni, az is rendben van, mert kidolgozza az ötleteit, és nem pazarol el egyetlen napot sem. Többször kérdeztem erről Lawrence [Strollt], és mindig azt felelte, nem hiszi, hogy irányíthatjuk őt.”

    Alonso még mindig hisz benne, hogy megszerezheti harmadik F1-es vb-címét, de tudja, hogy Newey munkájának gyümölcse talán csak később érik be, mint ameddig ő a mezőny tagja marad. Newey hivatalosan már az első idei verseny előtt elkezdhet dolgozni az Aston Martinnál, miután a Red Bull a kényszerszabadság nevű pórázt előbb leveszi róla, mint amilyen sokáig rajta tarthatná, ám mindenki sejti, hogy inkább a jövő évi autóra fog koncentrálni a nagy szabályváltozások miatt.

    Helmut Marko az OE24.at oldalnak ugyanakkor kijelentette, hogy Hamilton ismét a legszebb napjait idézheti a teljesítményével. „Amennyiben motivált, azon a szinten folytathatja, ahol 2021-ben abbahagyta. Lenyűgöző volt az a felzárkózás, amit abban a szezonban mutatott” – mondta a Red Bull tanácsadója.

    Verstappen elismerte: kapcsolatba lépett az Aston Martinnal, viszont nem azért, amiért gondolnánk

  • A Ferrari az idei autójával meglépte, amit a Red Bull és a McLaren már évekkel ezelőtt megtett

    A Ferrari az idei autójával meglépte, amit a Red Bull és a McLaren már évekkel ezelőtt megtett

    A Ferrari idei Forma–1-es autója 99%-ban megújult a technikai igazgató szerint, ugyanakkor a tavalyi modell evolúciójának számít, és nem is az volt a cél vele, hogy valami nagyon mást csináljanak, mint eddig.

    Hogy a Ferrari valóban 99%-ban megváltoztatta-e a tavalyi autóját és csak alapként használta azt a teljesen megújult idei versenygépéhez, azt nyilván csak ők tudják, hiszen minden komponenst nem látunk kívülről, de Mark Hughes és Giorgio Piola az F1.com-on közzétett elemzésében szintén arra jutott, hogy az eddig bemutatott 2025-ös autók közül az SF-25-ösön látszik kívülről a legtöbb változtatás.

    Ezek közül a legnagyobb egyértelműen a Mercedestől elcsábított technikai igazgató, Loic Serra által levezényelt átállás a Ferrari által hagyományosan alkalmazott tolórudas első felfüggesztésről vonórudasra, amivel a vörösök igazodtak többek között a Red Bullhoz és a McLarenhez, hiszen mindkét csapat ezt használja már a jelenlegi szabályrendszer 2022-es bevezetése óta. Eközben a hátsó felfüggesztésnél a két említett istállóval ellentétben a Ferrari továbbra is vonórudas megoldást alkalmazza.

    Az első felfüggesztés vonórudassá tétele a legszembetűnőbb / Fotó: Ferrari

    A Ferrari elmondása szerint azért döntöttek a váltás mellett, mert így tisztábbá válhatnak az autó körüli légáramlatok, illetve tér nyílik a további aerodinamikai fejlesztésekre, mivel az előző változattal már nem tudtak merre továbblépni. Az új vonórudas felfüggesztés kialakítása segít abban is, hogy a kocsi minél kevésbé bólintson a féktávokon – de érdekes, hogy korántsem igyekszik ezt annyira megakadályozni, mint a McLaren idei autója, amely nagyon agresszív megoldást alkalmaz –, cserébe pedig alacsonyabban futhasson, miközben nő a padlólemez által nagy tempónál előállított leszorítóerő mértéke.

    A változtatások sorában az első felfüggesztés azonban csak a legnyilvánvalóbb, és nem az egyetlen. A mérnökök az első tengely és a pilótafülke közötti távolság növelésével például növeltek az SF-25-ös tengelytávján az elődjééhez képest, ami lehetővé tette, hogy az oldalszekrények és az első kerekek távolsága nagyobb legyen, azaz kevésbé turbulens levegő érkezzen azokra, valamint a padlólemezre. A légáramlatokat így nagyobb eséllyel lehet majd nagyobb energiával és precizitással terelni a megfelelő irányba, ami szintén segíthet a tempós kanyarokban.

    Nőtt a tengelytáv / Fotó: Ferrari

    Miként az F1-es autók egyes részeit nem lehet magukban vizsgálni, hanem az egész kocsinak nagy egészként kell működnie, a fentebb taglalt változtatások továbbiakat vontak maguk után, így az oldalszekrények is változtak és nőtt az alávágás mértéke, valamint a hűtőnyílások formája is más lett. Hátrébb pillantva a motorborításon felfedezhetünk a tavaly már az Alpine és néhány másik csapat által alkalmazott megnyitásokat, és a hátsó szárny is eltér, miközben a csapat elmondása szerint az erőforrás működtetésében is változásokat vezettek be, hogy szélesítsék a teljesítmény-tartományt a különböző pályatípusokra.

    Amit még elmondtak, hogy a tavalyi autó 99%-os átszabása ellenére az alapkoncepció ugyanaz, azaz a Ferrari nem akart egy teljesen máshogyan viselkedő kocsit, amelyet a szezon elején kell minél rövidebb idő alatt kitanulni. Ehelyett egy kontrollálhatóbb, aerodinamikailag hatékonyabb, a fejlesztésekben nagyobb lehetőségeket rejtő autó megalkotása volt a cél anélkül, hogy túl messzire mentek volna, és olyan tulajdonsággal ruházták volna fel az SF-25-öst, amilyenekkel nem akarták.

    Jerome d'Ambrosio, Loic Serra, Lewis Hamilton, Ferrari
    Jerome d’Ambrosio, Loic Serra és Lewis Hamilton / Fotó: Ferrari

    „Szükségünk volt a fejlesztési ráta segítésére, mert extrém nehézzé vált teljesítményt találni az előző autóval. Úgyhogy az idei kocsi inkább annak az evolúciója, és abszolút volt értelme újraoptimalizálni a csomagolást” – mondta Loic Serra.

    Nagy ugrásra tehát nem kell számítani, de ha annyira szoros lesz az élmezőny, amennyire a csapatokat is beleértve mindenki számít rá, akkor rengeteg múlhat az apró előnyökön és egy jól fejleszthető autón.

    Ennél ütősebb felvételeket biztosan nem fogsz látni a Ferrari és a Racing Bulls első köreiről (videó)

  • Ennél ütősebb felvételeket biztosan nem fogsz látni a Ferrari és a Racing Bulls első köreiről (videó)

    Ennél ütősebb felvételeket biztosan nem fogsz látni a Ferrari és a Racing Bulls első köreiről (videó)

    A csapatok által kiadott szokásos rövid videóknál sokkal többet mutató felvételeket láthatunk a Ferrari és a Racing Bulls bejáratásáról.

    A minap Fioranóban, a Ferrari házi tesztpályáján, valamint Imolában, az Emilia Romagna-i Nagydíj helyszínén is zajlott az élet, hiszen előbbin a maranellói istálló, utóbbin pedig a Racing Bulls járatta be 2025-ös autóját. Az SF-25-öt előbb Charles Leclerc, majd Lewis Hamilton vezette, míg a VCARB 02 nevű modell szüzességét Yuki Tsunoda vette el, hogy aztán az újonc Isack Hadjar is volán mögé üljön.

    Az eseményről mindkét istálló közétett rövid videókat, ám két autós YouTube-csatornának köszönhetően nemcsak snitteket, hanem az autókat a pályán huzamosabb ideig mutató felvételeket is élvezhetünk. A NM2255 | Raw Car Sounds külön videóban jelentkezett előbb Charles Leclerc, majd Lewis Hamilton köreivel, amelyek között vannak igazán tempós gyorskörök is, majd azt is láthatjuk, ahogyan a Ferrari egy kamerával felszerelt autóval elkészíti a promóciós célokra szánt felvételeit az idei autóról.

    Charles Leclerc az SF-25-tel:

    Lewis Hamilton az SF-25-tel:

    A VCARB 02 debütálását az Italiansupercarvideo örökítette meg Imolában. Itt a pálya különböző részeiről figyelhetjük Tsunoda (fehér sisakban) és Hadjar ismerkedő köreit, miközben több próbarajtot is láthatunk.

    Verstappen olyan dialektusban készül káromkodni, amit csak egymillió ember ért a világon

  • A környezettudatos Hamilton beült az új Ferrariba, rögtön ki is vágtak miatta egy fát

    A környezettudatos Hamilton beült az új Ferrariba, rögtön ki is vágtak miatta egy fát

    A Ferrari új versenyzője, Lewis Hamilton aligha lenne elragadtatva, ha megtudná, mire vetemedett az egyik rajongó annak érdekében, hogy zavartalanul figyelhesse, amint megteszi első köreit az SF-25 volánjánál.

    Miután délelőtt Charles Leclerc járatta be elsőként a Ferrari 2025-ös Forma-1-es modelljét a fioranói pályán, délután Hamiltonon volt a sor, hogy szintén megszerezze első tapasztalatait idei versenyautójáról. A brit és a monacói versenyző 200 kilométeres távon osztozhattak, ennyi engedélyezett ugyanis egy ilyen filmforgatási napként elkönyvelt esemény során.

    Amint Hamilton kihajtott a garázsból, hasonló éljenzés fogadta az 1-es kanyar domboldalán összegyűlt szép számú rajongó részéről, mint korábban Leclerc-t.

    Az Instagramon sanbrembo profillal a nap történéseiről posztoló egyik rajongó azonban egy nem túl szép pillanatot is megörökített kamerájával: a délután folyamán valaki ugyanis lefűrészelt egy vékony törzsű fát, amely zavarta a kilátást a nézők és a pálya között. A régóta ökotudatos életmódot élő, és azt hirdető hétszeres világbajnokban biztosan nem keltene jó benyomást ez a környezetrombolás a tifosi részéről.

    Pedig ha valaki a pálya egy másik pontjára ment, ott ilyen közeli videót is lehetett készíteni Hamiltonról az új autójában, bezavaró vegetáció nélkül:

    Itt pedig videón a nézőtömeg:

    Hamilton: Charles és én biztosan belekeveredünk majd pár zűrbe

  • Leclerc előbb ellesné Hamilton trükkjeit, majd legyőzné őt a vb-címért

    Leclerc előbb ellesné Hamilton trükkjeit, majd legyőzné őt a vb-címért

    Charles Leclerc a Ferrari versenyzőjeként több szezonnak is bajnoki reményekkel vághatott már neki, de annyira magabiztos még sohasem lehetett, mint az erős tavalyi szezonzárást követően most, 2025 előtt. Ráadásul nem veszélyt, hanem fejlődési lehetőséget lát abban, hogy Lewis Hamilton érkezett mellé csapattársként.

    A monacói már a hetedik szezonját kezdi meg a Ferrari versenyzőjeként, az eddigi hat éve pedig nagyrészt a beteljesületlen vágyakról szólt. Talán kevésnek tűnik, hogy ez idő alatt csak három szezonban nyert futamot, összesen nyolcat, és 2022 első harmadát leszámítva egy pillanatig sem tűnt esélyesnek az egyéni bajnoki címre – köszönhetően elsősorban annak, hogy előbb a Mercedes, majd a Red Bull emelkedett ki a mezőnyből.

    Tavaly azonban őrségváltás jelei mutatkoztak, hiszen bár az egyéni trófeával elsétált Max Verstappen, a konstruktőriért a két legnagyobb múltú csapat harcolt a végjátékban, és a Ferrari csak 14 ponttal maradt alul a McLarennel szemben. Ilyen karnyújtásnyi közelségben már több mint egy évtizede nem járt a Ferrari világbajnoki címhez, így nem csoda, hogy Leclerc most minden korábbinál határozottabban nyilvánítja ki, mik a céljai az előttünk álló szezonra.

    „Azok után, hogy tavaly csak egy kicsivel csúsztunk le a konstruktőri címről, számomra már csak egy cél van. Méghozzá az, hogy persze nyerjük meg a konstruktőri bajnokságot a Ferrarinak, illetve hogy megnyerjem az egyéni bajnokságot is, ami olyan álmom, amit gyerekkorom óta szeretnék elérni. Szóval a két cím megszerzése az idei cél” – deklarálta.

    Hamilton: Charles és én biztosan belekeveredünk majd pár zűrbe

    Hamilton lesz Leclerc harmadik teljes szezonos csapattársa a Ferrarinál, a monacói pedig korábban Sebastian Vettel és Carlos Sainz ellen is jobb eredményességi mutatókat szállított, a pontversenyben csak 2021-ben a spanyollal szemben maradt alul 5,5 egységgel. A csapattal még ismerkedő brit ugyan nem fogalmazott meg bajnoki célokat, de Leclerc tudja, hogy nem veheti félvállról a 105-szörös futamgyőztes jelentette kihívást. Ahhoz a kérdéshez pedig, hogy meglepte-e Hamiltonban valami az első néhány hétnyi közös munka után, némi megjegyzést mellékelt.

    „Rendkívül jól kijövünk egymással, és már mostanáig is elég sok időt töltöttünk együtt Maranellóban. Szerintem nem a legjobb szó az, hogy meglepett, mert amikor az F1 történetének valaha volt legsikeresebb versenyzője érkezik a csapathoz, akkor számíthatunk arra, hogy sok mindent rendkívül jól csinál, ezzel is igazolva a karrierje során elért eredményeket. Természetesen sok mindent tanulhatok tőle, és érdekes látni, hogyan dolgozik a színfalak mögött. Próbálok tehát ellesni tőle mindent, amit csak lehet, és már várom, hogy hamarosan együtt versenyezzünk vele a Ferrariért, majd pedig remélhetőleg meg is nyerjük a bajnoki címet közösen” – fogalmazott Leclerc, aki mivel az egyéni titulust tűzte ki maga elé célként, Hamiltont értelemszerűen legfeljebb csak a második helyen látná a tabellán.

    A pályán is debütált a Ferrari idei F1-es autója (videók, fotók)

  • Hamilton: Charles és én biztosan belekeveredünk majd pár zűrbe

    Hamilton: Charles és én biztosan belekeveredünk majd pár zűrbe

    Hosszú interjút adott a Ferrari autóbemutatójának apropóján a csapat új versenyzője, Lewis Hamilton, aki beszélt a Mercedestől való váltás kihívásairól és csapattársával, Charles Leclerc-rel való közös érdeklődéseiről is, miközben elismerte – és bizonyította is –, hogy olasz nyelvleckéket vesz.

    Mozgalmas napokat él a Ferrari, hiszen miután a többi csapattal egyetemben február 18-án késő este még a közös londoni festésbemutatón léptek színre a pilótáik, 19-én délelőtt már a fioranói tesztpályán tette meg az első köröket az új modell, az SF-25 volánjánál Leclerc, miközben Hamilton a garázsból követte szemmel a történéseket.

    Délután a hétszeres világbajnok is megteszi első kilométereit az új autóval azt követően, hogy az elmúlt hetekben már a 2023-as és a 2024-es modellt is kipróbálhatta. Ezt megelőzően a brit a Ferrari honlapján megjelent interjúban beszélt minden eddiginél nagyobb részletességgel új csapatánál az elmúlt egy hónap során szerzett tapasztalatairól.

    A pályán is debütált a Ferrari idei F1-es autója (videók, fotók)

    Ez az első autóbemutatód Ferrari-versenyzőként. Hogyan érzed magad?

    Már az évkezdet is nagyon-nagyon izgalmas volt olyan pillanatokkal, mint az első látogatás a gyárban, az autó első alkalommal történt vezetése és a csapattal való találkozás. Izgalmas volt látni, hogy mekkora szenvedéllyel dolgozik mindenki, és átérezni, hogy ugyanazért az álomért küzdünk, most pedig részeseivé váltunk egymás álmának.

    Még mindig nagyon szürreálisan hat az egész. Nem hittem volna, hogy valaha is megkapom rá az esélyt, hogy itt legyek a Ferrarinál. Emiatt pedig végtelenül hálás és büszke vagyok. Vezethettem már két korábbi autót, amelyeket még más versenyzőknek építettek, ez a mostani viszont nekem és Charles-nak épült, ez pedig már önmagában nagyon menő érzés.

    Egy egész éved volt elképzelni, milyen lesz majd csatlakozni a Ferrarihoz. Minden úgy ment eddig, ahogy azt vártad, vagy értek meglepetések?

    2024 elején jelentettük be az érkezésem, szóval egy nagyon hosszú év állt még előttem, amely során rengeteg kérdés és gondolat merült fel bennem, és tényleg próbáltam elképzelni, milyen lesz minden, amikor megérkeztek. Hogy fog kinézni a gyár, milyenek lesznek az emberek, milyen lesz a fogadtatás? Nem voltak elvárásaim, de valóban lejátszottam magamban előre ezeket, és még sok minden mást is. A csapat hatalmassága, a szenvedély, ami átjár, amikor belépek, az szinte számszerűsíthető. Egyszerűen élvezetes már a gyárban is lenni. Amikor elkezdtünk dolgozni, még este 10 órakor sem akart senki hazamenni, annyira elhivatott itt mindenki.

    Sokat kell még tanulnunk egymásról, és számítottam rá, hogy ez komoly feladat lesz, de izgalmas tetteket próbálunk megvalósítani. Minden nap úgy érkezek, hogy készen állok valami újat tanulni. Éreztem, hogy szükségem van valami új kihívásra, de csak amikor beléptem ide, akkor járt át az érzés, hogy tényleg mennyire kellett már ez. Minden nap hatalmas mosollyal az arcomon járkálok, szinte új életre keltem.

    Kifehéredett a Ferrari és a „kis” Red Bull – íme a 2025-ös F1-es autófestések

    Milyen a munka a mérnökökkel?

    A megérkezésem második napján elkezdtük a közös munkát. Igyekszem a lehető leggyorsabban megismerni őket, és megismertetni velük magam. És itt minden annyira más! Emlékszem, hogy amikor a McLarentől a Mercedeshez csatlakoztam, az is nagy ugrásnak számított, de mégis voltak hasonlóságok, hiszen továbbra is a Mercedes motorjaival versenyeztem. Itt Olaszországban viszont minden nagyon másképpen működik, más eszközökkel dolgozunk, más a nyelv, de mindenki igazán elhivatott.

    Élveztem a tesztjeinket is, amelyeken gyorsan meg kellett találnom az autó határait, hiszen nagyon kevés nap áll ehhez a rendelkezésemre. És ez sikerült is [nevet, alighanem a barcelonai autótörésére gondolva]. Minden hetem nagyon különböző volt eddig, és szerintem amit ez a kevés idő alatt el lehetett végezni, azt meg is tettük, de persze még nagyon hosszú út áll előttünk.

    Régóta ismered már Charles-t, de milyen érzés a csapattársának lenni?

    Nagyon könnyedén, mindenféle dráma nélkül működik a közös munka Charles-lal. Már korábban is rendszeresen beszélgettünk a versenyhétvégéken, és mindig megvolt köztünk a kölcsönös tisztelet. És azt is régóta tudjuk, hogy vannak közös érdeklődéseink. Mindketten szeretünk zongorázni, amiben persze ő a jobb, mindenesetre benne vagyunk a zeneiparban és a divatiparban is, szóval a versenyzésen kívül is vannak dolgok, amikről beszélgethetünk. Már tavaly is eltöltöttünk egymás társaságában néhány estét a versenyhétvégéken, jókat nevettünk, és biztos vagyok benne, hogy bele fogunk még keveredni néhány zűrbe! Bizonyosan motiválni fogjuk egymást, ezáltal pedig előre lendítjük a csapatot is.

    Hogy állsz az olasz nyelvvel?

    Itt elmondott néhány mondatot olaszul, ami az alábbi videóban hallható, bevallása szerint ugyanis nyelvórákat vesz. Ez már sokkal biztatóbb, mint a legutóbb a csapattagok előtt felolvasott szöveg.

    Sok a tanulnivaló, de mindig is szerettem az olaszt. Az iskolában franciát tanultam, és az volt az egyetlen tárgy, amiben jó voltam, de azóta nem beszéltem, szóval már nem mondhatom, hogy tudok franciául. De gokartos koromban, 1997 és 2001 között sokat jártam Olaszországba, amit addigi életem legszebb időszakaként éltem meg. Utáltam az iskolát, nem ment jól, de amikor a hétvégéken elrepültem Olaszországba, egy új világ nyílt meg. Fagyiztam, rengeteg pizzát, lasagnát, tésztát ettem, az étel fantasztikus! Jó érzés most visszatérni, és célom, hogy még jobban elmélyüljek az olasz kultúrában, új helyeket fedezzek fel. Azt viszont hiába kérdezgetem a helyiektől, hogy az ország melyik táján találom a legjobb ételeket, mert akár északról, délről, keletről vagy nyugatról jön valaki, mindig azt mondja, hogy ott a legjobb a kaja, ahol ő él.

    A Ferrari elkészítette a Hamilton-videót, amire nem is tudtuk, hogy szükségünk van

  • A pályán is debütált a Ferrari idei F1-es autója (videók, fotók)

    A pályán is debütált a Ferrari idei F1-es autója (videók, fotók)

    Szerdán délelőtt a pályán is debütált a Ferrari 2025-ös Forma–1-es autója, az SF-25.

    Miután a keddi londoni szezonindító eseményen bemutatta a sötétebb vöröset és a motorborításon egy nagy fehér logót kapó idei festését, majd rendereken közzétette a 2025-ös autóját, a Ferrari szerdán délelőtt első alkalommal vitte pályára az SF-25-öst Fioranóban. Az új modellt Charles Leclerc próbálhatta ki először forgatási nap keretein belül, míg Lewis Hamilton majd délután ülhet bele.

    Az első videó még a pályán kívül a nagy pillanatot váró rajongói csoport által készítve érkezett, Leclerc pedig az SF-25 volánja mögött tett egyik első mozdulatával intett is feléjük.

    Egy óra eltetével aztán végül érkezett egy videó a Ferraritól is az első pályára gördülés pillanatairól.

     

    A Ferrari a tavalyi konstruktőri második hely után az idén egyértelműen a világbajnoki címeket célozza meg, amire a 2024-es erőviszonyok alapján minden esélye meg is van, miközben természetesen még ők sem tudják, hogy mekkorát sikerült előrelépni a riválisokhoz képest. Az istállóhoz az idei évtől csatlakozott Hamilton, aki már januárban munkába állt Maranellóban, és Leclerc-rel közösen több teszten – köztük a Pirelli 2026-os gumi-prototípusainak próbáján – is túl van a 2023-as, illetve a 2024-es Ferrarival.

    Így érkeztek meg a vörös szőnyegre az F1-es pilóták és más hírességek Londonban (képek)

  • Kifehéredett a Ferrari és a „kis” Red Bull – íme a 2025-ös F1-es autófestések

    Kifehéredett a Ferrari és a „kis” Red Bull – íme a 2025-ös F1-es autófestések

    A londoni közös Forma-1-es bemutató során egymást követően minden csapat a helyszínen prezentálta autójának idei festését a 2024-es modellen, majd saját színpadra lépésükkel egyidőben a közösségi médiában többen is feltöltötték 2025-ös autójuk fotóit.

    Rendhagyó szezonkezdet ez a hagyományos februárokhoz képest, hiszen ahelyett, hogy napról napra izgatottan várhatnák a rajongók az egyes csapatok saját bemutatóját, többségük semmiféle eseményt nem rendezett, s egyesek – a Sauber, a Haas és a Ferrari – a festésbemutatóval kötötték össze, hogy online leleplezzék idei autójukat is. Az alábbiakban összegyűjtöttük, melyik csapat mivel rukkolt elő a nagy közös londoni esemény során.

    Sauber

    A tavalyi szezont az utolsó helyen záró csapat kezdte a sort, Nico Hülkenberg és Gabriel Bortoleto képében két új pilótával, a külső pedig a névadó szponzor Stake révén neonzöld maradt. A Sauber az idei modellről, a C45-ről osztott meg képeket saját csatornáin.

    Williams

    Alexander Albonnal és az újonnan érkező Carlos Sainzcal lépett színre a Williams, a spanyol pedig első részsikerét el is érte, hiszen ellenállt a kísértésnek, hogy élete legnagyobb színpadán, több mint tízezer néző előtt elénekelje védjegyévé vált dalát, a Smooth Operatort.

    A Williams FW47 múlt pénteken már bemutatkozott egy silverstone-i sajtóeseményen, de most ők is előálltak a stúdiófotókkal az idei autóról.

    Racing Bulls

    A Red Bull kiscsapata idénre nemcsak (ismét) nevet váltott, de színt is. Bár ők még mindig titkolóznak, a 2024-es modellről mutattak fotókat az oldalukon, ám a tavalyhoz képest megváltozott színösszeállítás miatt így is van min bámészkodni Yuki Tsunoda és Isack Hadjar autóján.

    Haas

    A csapatot váltó Esteban Oconnal, valamint a tavalyi három beugrása után első teljes szezonjára készülő Oliver Bearmannel vág neki az idei szezonnak a Haas, ami már a mezőny legfiatalabb istállójának is 10. évadja lesz a Forma-1-ben.

    Az amerikaiak az alábbi fotókon tárták a nagyérdemű elé idei versenyautójukat, a VF-25-öt.

    Alpine

    Pierre Gaslyt furcsa frizurájáról, Jack Doohant debütálószezonjáról kérdezték röviden, miután mechanikusan lerántották a rózsaszín leplet az Alpine idei festéséről, ami ezúttal is a rózsát és a kéket ötvözi. A csapat pedig ezt követően közzétette a fotókat az Alpine A525-ről, vagyis az idei modellről.

    Aston Martin

    A pilótafelállását idénre megtartó mindössze két istálló egyikénél, az Aston Martinnál a csapatvezető személye változott, hiszen már a korábbi Mercedes-motorguru, Andy Cowell konferálta fel a tavalyi konstruktőri ötödik helyezett csapatot, a James Bond-bevonulózene után. Fernando Alonso és Lance Stroll idei autóját nem ismerhettük meg végül, a csapat csak festést mutat az alábbi videóban.

    Mercedes

    A Mercedes volt a leginkább szűkmarkú az online tartalmak terén, nem osztottak meg saját képeket Andrea Kimi Antonelli és George Russell autójáról, így csupán az eseményen készültekkel kell beérniük a rajongóknak. A csapat azonban már korábban közölte, hogy február 24-én mutatja be a W16-os modellt, már Bahreinben tartózkodva és a tesztre készülve.

    Fotó: Clive Rose – Formula 1/Formula 1 via Getty Images

    Red Bull

    Miután minden csapat maga választhatta meg a bevonulás módját, a Red Bullnál kicsit régi identitásukat idézve igazi partihangulatot varázsoltak a színpadra a táncoló tömeg által körbevett autóval, miközben Max Verstappen és új csapattársa, Liam Lawson köszöntötték a közönséget.

    A Red Bull esetében is csak a 2025-ös festést vehetjük szemügyre a 2024-es, Verstappennel egyéni bajnoki címig jutó autón.

    Ferrari

    A legnagyobb várakozás természetesen a Ferrarit, az utolsó előttiként bemutatkozó csapatot övezte, ezúttal nem is csupán a csapat hagyományai miatt, hanem azért is, mert Lewis Hamilton vonult be az autó mögött a színpadra Charles Leclerc és Frédéric Vasseur csapatfőnök mellett. Azzal, hogy élőben mutatkozott Hamilton új csapata szerelésében, az eseményt világszerte figyelőkben egy fokkal mélyebben tudatosodhatott, hogy tényleg megtörtént az F1 történetének egyik legnagyobb formátumú csapatváltása.

    Természetesen a Ferrari sem mutatott új autót, hiszen azt másnap, szerdán egy saját, olaszországi eseményen teszik majd meg. A festés azonban változott, a motorborítás ugyanis egy jókora fehér foltot kapott mindkét oldalon.

    McLaren

    A 26 év után tavaly a konstruktőri trónra ismét felülő McLaren zárta az estét. A csapat távoli fotókon már ugyan megvillantotta idei autójának álcafestéses külsejét múlt héten a silverstone-i bejáratás során, ám most teljes papajapompájában gördült a színpadra a tavalyi bajnokautó, amely festés a jövő heti teszten már felkerül majd az MCL39-re is Bahreinben.

    Változik a monacói lebonyolítás, eltöröltek egy büntetést és lecsapnak a hajlékony szárnyakra

     

  • A Ferrari elkészítette a Hamilton-videót, amire nem is tudtuk, hogy szükségünk van

    A Ferrari elkészítette a Hamilton-videót, amire nem is tudtuk, hogy szükségünk van

    Temérdek tartalmat gyártott az elmúlt hetekben a Ferrari új versenyzőjéről, Lewis Hamiltonról, de most itt a videó, ami nemcsak azoknak nyújt segítséget, akik téli álomban töltötték ezt az időszakot: érzelmek, gondolatok, nevetések és nagy pillanatok a brit vörösben töltött első napjairól.

    A britet több kamerával kísérte a Ferrari a csapatnál eltöltött első napjai során, sok eddig nem látott felvételből pedig most összeállt egy kilencperces színfalak mögötti videó, amely a belépő első három napját mutatja be közelebbről: a csapattal való ismerkedés, az üléspróba, a rajongókkal való találkozó és az autóban megtett első körök különleges pillanatait.

    Hamilton új kollégáival viccelődik, új rajongóival barátkozik, öltönyben mélyed el gondolataiban a fioranói tesztpálya ködében, s felemelő ária aláfestésével száll be először egy F1-es Ferrariba, amely eseményre, mint fogalmazott, apja és két anyja is elkísérte.

    De tényleg, ha valaki csak egy videót néz meg Hamilton és a Ferrari nagy egyesüléséről (bár valószínűleg nem sokan vannak, akik eddig vártak volna vele), akkor ez legyen az!

    Sainz szerint Hamiltonnal képes lesz a Ferrari arra, amire vele nem volt

  • Sainz szerint Hamiltonnal képes lesz a Ferrari arra, amire vele nem volt

    Sainz szerint Hamiltonnal képes lesz a Ferrari arra, amire vele nem volt

    Még a Williams pénteki autóbemutatóján is előkerült Carlos Sainznál témaként korábbi csapata, a Ferrari, ahol Lewis Hamilton érkezett a helyére.

    A spanyolnak négy év után kellett távoznia a Scuderiától, de elsősorban nem azért, mert a csapat ne lett volna elégedett a teljesítményével – egyszerűen csak megnyílt a különleges lehetőség az F1 valaha volt legsikeresebb versenyzőjének leigazolására, emiatt pedig be kellett áldoznia Sainzt a Ferrarinak.

    A 30 éves pilóta a vörösben töltött 90 versenyéből ugyan csak 4-et tudott megnyerni, de ezen időszakban csapattársa, Charles Leclerc is csak 6-ig jutott, hiszen a 2022-es szezon első harmadát leszámítva a Ferrari sohasem tűnt a mezőny egyértelmű favoritjának.

    Végül abban az évben is gyorsan elillantak a bajnoki esélyek, Sainz szerint azonban a csapat már a küszöbén van annak, hogy megtegye a nagy áttörést, és 16 bajnoki cím nélküli szezon után visszataláljon a csúcsra – ehhez pedig Hamilton érkezése lehet az utolsó fontos összetevő.

    „Amikor távoztam a Ferraritól, úgy éreztem, a csapat és Charles készen állnak a bajnoki harcra, Lewis csatlakozásával pedig ennek esélye csak nőtt. Ismerve Lewis eddigi eredményeit és hátterét, nagy a valószínűsége, hogy versenyképes lesz a Ferrarival. De mint mindig, ezúttal is minden azon fog múlni, hogy mennyire tud alkalmazkodni az autóhoz és a csapathoz” – fogalmazott a sajtó kérdésére a Guardian által idézett Sainz, miközben az esemény fókuszában a Williams idei autójának bemutatója állt.

    Alonso lehet a példa Hamilton előtt a Ferrarinál felmerülő nehézségek megoldására

    A spanyol és Alexander Albon Silverstone-ban filmforgatási nap keretén belül egyaránt kipróbálhatták az FW47-es modellt, amivel a Williams szintén előrelépésre készül tavalyhoz képest. Csak míg a Ferrari a konstruktőri második helyen igyekszik javítani, a grove-iak a 2024-ben szerzett 17 pontról és utolsó előtti pozícióból mozdulnának el.

    „Elmondhatom, hogy sima nap volt, sima kezdés az új autónak – mondta Sainz a bejáratásról. – Sikerült teljesítenünk a kitűzött programunkat bármiféle probléma nélkül, és én is megkaptam az első ízelítőt az autóból. Érezhető néhány különbség a 46-oshoz képest, amit Abu-Dzabiban vezethettem, de ez a nap elsősorban csak arról szólt, hogy meggyőződjünk róla, az autó problémamentesen működik. Most felkészülünk arra, hogy jövő héten már Bahreinbe utazzunk vele, ahol már komolyan nyomjuk majd neki.”

    Sainz szavai tapintható közelségbe helyezik a szezonkezdetet: a kollektív teszt szerdai kezdettel, február 26. és 28. között zajlik majd Szahírban, de a Williams már a jövő hét végén berendezkedik a pályán, hiszen a közös esemény előtt még ott is tartanak majd egy filmforgatási napot.

    Íme a második 2025-ös F1-es versenyautó a pályán