Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy eddig a 2019-es szezon legizgalmasabb versenye volt a Német Nagydíj, mely a legszokatlanabb végeredményt is produkálta.
A világbajnoki tabella tekintetében ugyan Lewis Hamilton most csak két ponttal gazdagodott, mégsem került hozzá közelebb a csapattársa, Valtteri Bottas, köszönhetően kiesésének.
Nem úgy Max Verstappen. Persze Hamilton előnye továbbra is tetemes, Verstappen már sikerrel „átlépte” Vettelt, tegnap pedig növelte előnyét a harmadik helyen, a némettel szemben.
Lance Stroll kiváló negyedik helyezésével a pontversenyben négy helyet javított.
Az Alfa Romeók büntetésével pedig utólag még Robert Kubica is pontszerző helyre ért, így a lengyel versenyző a Williams megszerezték idei első pontjukat!
Most már egyedül George Russel nulla pontos a mezőnyben.
Ami a csapatokat illeti: 148 pont a Mercedes előnye a Ferrari előtt, az olaszoknak azonban lassan a Red Bullra is figyelniük kell, mivel mindössze 44 ponttal vannak mögöttük.
A Toro Rosso sokat javított tegnap, a 8. helyről az 5. helyre léptek előre, megelőzve ezzel a Renault-t is.
A Haas és az Alfa Romeo Racing holtversenyben az utolsó előtti csapatok, míg a tabella alján immáron egy ponttal, a Williams áll.
A bajnokság állása a Német Nagydíj után (versenyzők):
| |
Versenyző |
Csapat |
Pontok száma |
| 1 |
Lewis Hamilton |
MERCEDES |
225 |
| 2 |
Valtteri Bottas |
MERCEDES |
184 |
| 3 |
Max Verstappen |
RED BULL RACING HONDA |
162 |
| 4 |
Sebastian Vettel |
FERRARI |
141 |
| 5 |
Charles Leclerc |
FERRARI |
120 |
| 6 |
Pierre Gasly |
RED BULL RACING HONDA |
55 |
| 7 |
Carlos Sainz |
MCLAREN RENAULT |
48 |
| 8 |
Daniil Kvyat |
SCUDERIA TORO ROSSO HONDA |
27 |
| 9 |
Kimi Räikkönen |
ALFA ROMEO RACING FERRARI |
25 |
| 10 |
Lando Norris |
MCLAREN RENAULT |
22 |
| 11 |
Daniel Ricciardo |
RENAULT |
22 |
| 12 |
Lance Stroll |
RACING POINT BWT MERCEDES |
18 |
| 13 |
Kevin Magnussen |
HAAS FERRARI |
18 |
| 14 |
Nico Hulkenberg |
RENAULT |
17 |
| 15 |
Alexander Albon |
SCUDERIA TORO ROSSO HONDA |
15 |
| 16 |
Sergio Perez |
RACING POINT BWT MERCEDES |
13 |
| 17 |
Romain Grosjean |
HAAS FERRARI |
8 |
| 18 |
Antonio Giovinazzi |
ALFA ROMEO RACING FERRARI |
1 |
| 19 |
Robert Kubica |
WILLIAMS MERCEDES |
1 |
| 20 |
George Russell |
WILLIAMS MERCEDES |
0 |
Akik +1 pontot kaptak a versenyben futott leggyorsabb körért:
| Ausztrál Nagydíj |
Valtteri Bottas |
| Bahreini Nagydíj |
Charles Leclerc |
| Kínai Nagydíj |
Pierre Gasly |
| Azerbajdzsáni Nagydíj |
Charles Leclerc |
| Spanyol Nagydíj |
Lewis Hamilton |
| Monacói Nagydíj |
Pierre Gasly |
| Kanadai Nagydíj |
Valtteri Bottas |
| Francia Nagydíj |
Sebastian Vettel |
| Osztrák Nagydíj |
Max Verstappen |
| Brit Nagydíj |
Lewis Hamilton |
| Német Nagydíj |
Max Verstappen |
A bajnokság állása a Német Nagydíj után (konstruktőrök):
| |
Csapat |
Pontok száma |
| 1 |
MERCEDES |
409 |
| 2 |
FERRARI |
261 |
| 3 |
RED BULL RACING HONDA |
217 |
| 4 |
MCLAREN RENAULT |
70 |
| 5 |
SCUDERIA TORO ROSSO HONDA |
42 |
| 6 |
RENAULT |
39 |
| 7 |
RACING POINT BWT MERCEDES |
31 |
| 8 |
HAAS FERRARI |
26 |
| 9 |
ALFA ROMEO RACING FERRARI |
26 |
| 10 |
WILLIAMS MERCEDES |
1 |