Címke: Ferrari

  • Leclerc-t Bianchi vitte először Maranellóba

    Leclerc-t Bianchi vitte először Maranellóba

    Második Formula 1-es győzelme után Charles Leclerc felidézte első emlékét a Ferrari gyáráról. A monacói versenyzőt még gyerekként keresztapja, Jules Bianchi vitte el Maranellóba.

    A 22 éves pilóta elsöprő győzelmet aratott Monzában, amivel megtörte a Scuderia 9 éves átkát azzal, hogy először láthatta meg a kockás zászlót a futam végén. A verseny után, természetesen a csapathoz fűződő emlékire voltak kíváncsiak a média képviselő, így Leclerc felidézte azt a napot, mikor először láthatta élőben a maranellói gyárat.

    ,,Jules Bianchi-val jártam ott először, valamilyen forgatáson kellett részt vennie, azért ment oda, majd természetesen engem is próbált bevinni, de akkor még nem engedtek be a gyárba. Ma már egyszerűbb bejutnom, de emlékszem akkor arról álmodoztam, hogy egy nap meglátom mit rejtenek azok az ajtók és megnézem majd, hogyan is működik egy Formula 1-es csapat, legfőképp a Ferrari. Emlékszem még arra, mennyire le voltam nyűgözve a várostól. Maranellóba, szinte mindenki jelen van a csapatnál, a legtöbben ott dolgoznak és megőrülnek a Ferrariért. Nagyon különleges volt ezt látni, már akkor is. – jegyezte meg a monacói.

  • Vettel megint megkapta a magáét az olasz sajtótól Monza után

    Vettel megint megkapta a magáét az olasz sajtótól Monza után

    Természetesen Charles Leclerc és Sebastian Vettel ellentmondásos versenye abszolút az európai Forma-1-gyel foglalkozó média címlapsztorija volt, pláne miután a Ferrari 2010 úta újra nyerni tudott Monzában.

    Leclerc komoly harcba bonyolódott Lewis Hamiltonnal és Valtteri Bottasszal, és behúzta végül a Scuderia hazai győzelmét, Vettel újra hibázott: a negyedik helyen megpörgött, majd Lance Strollal ütközött amikor visszatért a pályára, végül a 13. helyen ért célba.

    A spanyol sportlap a Marca így fogalmazott: „Villámgyorsan véget értek a rossz futamai, megelőzte Vettelt a bajnokságban, nyugdíjba küldte a németet a Ferrari vezető pozíciójából, miután újabb szegényes délutánon van túl a sokadik hibája után.”

    Az osztrák Kronen Zeitung is „őrségváltásról” beszélt, míg a francia napilap a L’Equipe gondolkodóba ejtette az olvasóit: „Vajon Vettel jövőre is a Forma-1-es mezőny tagja lesz-e még?”

    Az olaszok hozták a formájukat. Gazzetta dello Sport: „Monza győzelmi mámorban, köszönhető Leclerc fenomenális teljesítményének, aki egyre többeket győz meg a tehetségével. Egy 21 éves fiú a dobogó tetején, aki mindent elért hat hónap alatt: A Scuderia rajongóinak a szeretetét, és feltehetően a Ferrari jövőbe vetett hitét. Győzelme felért egy koronázással, a Ferrari újra nyert Monzában, ahol elbukott az elmúlt kilenc évben.”

    Corriere della Sera: „Mestermunka Leclerctől. A Ferrari harcosa legyőzte a két Mercedest. A fiatal pilóta egyszer sem hibázott, lélegzetelállító sebességre volt képes, tökéletesen uralta a versenyt egy tapasztalt mester stratégiai érzékével. Leclerc úgy vezet, mint egy bajnok. A 2019-es monzai futam a csúcspontja volt egy rendkívül tehetséges és egyedülálló tulajdonságokkal rendelkező pilóta karrierjének.”

    Corriere dello Sport: „Leclerc lángokba borította Monzát a ferraris győzelmével! A Ferrari 2010 óta nem nyert Monzában, akkor Fernando Alonso volt sikeres, azóta senki. Sebastian Vettelnek ez egy felejthető futam volt.”

    La Repubblica: „Kilenc évvel később nyert a Ferrari Monzában. Leclerc 21 évesen a legfiatalabb győztese a maranellóiaknak, aki megismételte a sikerét az elmúlt hétvégéről, az első szezonjában a Cavallinoval.”

    La Stampa: „Leclerc kibírta Hamilton nyomását, helytállt és egy felejthetetlen győzelmet adott a Ferrarinak. Köszönhetően a sikerének Vettel elkeserítő teljesítménye már másodlagos dolog volt csak a Ferrarinak. Lecreccel a Ferrari újra álmodozhat.”

    Tuttosport: „Ferrarissimo! A rajongók megőrültek Leclercért, vörös siker lett Monzában egy őrült verseny után, ahol elképesztően harcolt Hamiltonnal. Vettel ütközött, ezen válságos helyzetben.”

  • Binotto megbocsátotta Leclerc-nek az időmérőn történt esetet

    Binotto megbocsátotta Leclerc-nek az időmérőn történt esetet

    Mattia Binotto elárulta, miért mondta azt Charles Leclerc-nek a verseny után, hogy azzal az eredménnyel, amit az Olasz Nagydíjon szerzett, megbocsátanak neki.

    Az időmérőn a Ferrarin belül az a megállapodás volt érvényben, hogy a versenyzők felváltva húznak egymásnak szélárnyékot. A Q3 első felében, Sebastian Vettel haladt elől, és próbálta teljesíteni feladatát, ám a monacói lassabban ment, így közéjük az egyik Renault is befurakodott, azonban az ígért „segítség” még így is megérkezett, és a 22 éves versenyző autózta a legjobb időt a kvalifikáció utolsó szakaszában. A második szekcióban viszont ezt Leclerc-nek kellett volna biztosítani, ám a káosz és a kavarodás valamennyire megakadályozta ebben. Mivel senki sem akart elől haladni a 9 pályán lévő versenyző közül, egymást lassítgatva teljesítették a kivezető körüket, aminek az lett a vége, hogy két pilóta indulhatott csak el még időben. A finálé tehát elmaradt, míg a Ferrari a színfalak mögött a szezon első drámáját élte át.

    A Scuderia ugyanis nem hitte el azt, hogy Leclerc csak azért nem tudott segíteni Vettelnek, mert nagy volt a kavarodás. A monacói ugyanis a kör nagy részében a német mögött haladt. A Ferrari felszólította a rádión keresztül a fiatalt, hogy most már menjen előre, de a kétszeres nagydíj győztes ezt túl későn tette meg.

    Vettel az időmérőt követően el is mondta, csapattársa nem tartotta be az egyességet, és nem biztosított neki szélárnyékot, úgy ahogy azt ő tette. Mattia Binotto is elbeszélgetett Leclerc-rel, és meg is fedte versenyzőjét, amiért nem volt csapatjátékos. Vasárnap azonban a futam megnyerése miatt, a monacóinak megbocsátottak, amit a csapatfőnök tolmácsolt neki a rádióban.

    ,,Sei perdonato” – fejezte ki magát olaszul Binotto. – ,,Ezt azt jelenti, akármi is történt az elmúlt napokban, meg beszéltük azt, és az hármunk között fog maradni, és nagyon jó munkát végzett.”

    Természetesen a média képviselő nem hagyták annyiban a dolgot és kíváncsiak voltak arra, hogy az összeszólalkozásuk ki hat-e majd a csapatra a továbbiakban. Binotto, pilótái mellett ülve, elmondta hármuk közül Vettel volt az első, aki tovább lépett.

    ,,Nem lesz hatással semmire, ugyanis azonnal megbeszéltük a dolgokat, és igen a vélemények különbözhetnek egymástól, viszont a végkifejlet nagyon furcsa helyzetet teremtett mindenki számára. Sebastian volt az első, aki azt mondta, lapozzunk és tekintsünk előre. Úgy vélem ezek a srácok, nagyszerűek és tudom, hogy számíthatok rájuk. Ezért biztos vagyok abban, hogy ez az eset nem lesz hatással a továbbiakban semmire sem. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy nem fog előfordulni többé ilyesmi. Mindig van miből tanulni és az a legfontosabb, hogy azt a bizonyos leckét meg is tanuljuk.” –zárta rövidre Binotto.

  • Leclerc: A Mercedes két autója az élen harcolt, így náluk volt a taktikai előny

    Leclerc: A Mercedes két autója az élen harcolt, így náluk volt a taktikai előny

    Charles Leclerc elmondta azzal, hogy ferrarisként egyedül maradt az élen, taktikai előnyhöz jutott a Mercedes.

    Sebastian Vettel egy darabig a negyedik helyen haladt, ám szokásához híven megforgott, majd ezt követően összeért Lance Strollal, mikor visszament a pályára. Ezzel a hibával nemcsak saját versenyét tette tönkre, de előnyhöz juttatta az Ezüst Nyilakat is. A csillagosoknak tehát lehetősége nyílt arra, hogy szét válasszák pilótáikat és különféle taktikával felvértezve szálljanak szembe az élen haladó monacóival. Lewis Hamilton elévágással próbálkozott, míg Valtteri Bottas tovább maradt kint, mint a Ferrari pilótája, így a végén frissebb gumikon kerülhetett közelebb ellenfeléhez.

    A Mercedes azonban nem tudott élni ezzel az előnnyel, ugyanis Leclerc foggal-körömmel harcolt az első helyért, amit sikerült is megtartania. A verseny után azonban megjegyezte, örült volna csapattársásnak és a segítségének.

    ,,Elég trükkös volt, de úgy érzem, jól döntöttünk, mikor a kemény keveréket választottuk. Nyilvánvalóan egyszerűbb a helyzet akkor, ha két autóval kell számolni, egy helyett. Seb az időmérőn nagyon szerencsétlen volt, ugyanis nem tudott még egy mért kört menni a Q3-ban, azonban hiszek abban, hogy a következő versenyek sokkal jobban fognak neki sikerülni.”

  • Verstappen: Voltunk olyan gyorsak Monzában, mint a Mercedes, vagy a Ferrari

    Verstappen: Voltunk olyan gyorsak Monzában, mint a Mercedes, vagy a Ferrari

    Max Verstappen úgy érzi, a büntetése nélkül felvette volna a versenyt a Ferrarikkal és a Mercedesekkel a hétvégi Olasz Nagydíjon.

    A holland autójában a hétvége előtt motort cseréltek, ezért a rajtrács végére kényszerült, ráadásul a futam rajtja után még a szárnya is megsérült. Ezek után végül bejött azért a 8. helyre, de szerinte ennél több volt a versenyben.

    „Tudtam volna menni a többiekkel az elején. Láttam őket a kivetítőkön, és szemmel tartottam a fejlődésem” – mondta. „Tudtam a köridejeiket, és nem vesztettem hozzájuk képest. Nyilván, ha forgalomba kerültem, ez megváltozott, de ha azt nézzük, amikor üres volt előttem a pálya, nem voltak gyorsabbak. Ez pedig eléggé ígéretesen hangzik egy olyan pályán, ahol általában nem vagyunk versenyképesek. Néha a hátulról rajtolás jól sül el, mint például tavaly Austinban, de azért nem lehet mindig ilyen. A mostani verseny a túlélésről szólt, és arról, hogy szerezzünk néhány pontot. Ez sikerült, de most már Szingapúrra koncentrálok, ahol ismét az élről rajtolhatok, mert most már letöltöttük a büntetéseinket, és remélhetőleg a problémás futamainkat is ellőttük. Szóval immáron csak a teljesítményre koncentrálhatunk.”

  • Hamilton nem törődik a tifosi füttykoncertjével

    Hamilton nem törődik a tifosi füttykoncertjével

    Lewis Hamilton reméli, hogy egy nap befejeződik azon füttykoncert, amelyben részesíteni szokták az Olasz Nagydíjon. Charles Leclerc elillant Hamilton és Mercedeses csapattársa Valtteri Bottas elől is, és megszerezte az első győzelmét a Ferrari hazai versenyén, amelyre már 2010 óta vártak. Otthon az olasz rajongók szenvedéllyel támogatják a Ferrarit, bármire hevesen reagálnak ami akadályt képez szerintük a Scuderiának, és ellenséges környezetet teremtenek.

    A problémák gyökerét a Scuderia rajongói a turbóhibrid korszakban Hamiltonban találják meg, ő az első számú közellenség Monzában. Fülsiketítő éljenzés volt amikor Leclerc védekezés közben leszorította a verseny alatt, a pezsgőzés során pedig talán még hangosabbak voltak. A reakciók ellenére Hamilton körmölt pár sort az Instagram sztorijában arról, hogy Olaszország egy csodálatos hely, és reménykedik benne, hogy egy napon elmarad majd az őt „megtisztelő” füttykoncert is:

    „Olaszország, wow, a mai energiátokat szinte az egész világon hallani lehetett, és ezt nagyra értékelem. Igazán különleges, micsoda szenvedéllyel bírtok. A kifütyülés nem volt annyira kellemes, de oké, együtt tudok élni vele. Remélem, hogy idővel változnak majd a dolgok, és nem hallhatunk majd füttykoncertet egy ilyen szép országban. Mindettől függetlenül azt kívánom nektek, hogy legyetek pozitívak, és csupa jót az életetekbe.”

  • Stroll nem értette miért kapott súlyosabb büntetést Vettel, Masi elmagyarázta

    Stroll nem értette miért kapott súlyosabb büntetést Vettel, Masi elmagyarázta

    Lance Stroll úgy véli igazságtalan volt Sebastian Vettel 10 másodperces stop and go büntetése, ugyanis ugyanazért a hibáért ő csak egy bokszutca áthajtásost kapott.

    A német versenyző ismét megforgott a vasárnapi versenyen, majd mikor visszatért a pályára kiforgatta a Racing Point kanadai pilótáját is. Mikor a fiatalabb versenyző tovább hajtott, ugyanazt a hibát követte el, mint elődje, és kis híján ütközött Pierre Gaslyval. Mind hárman folytatták a versenyt, majd Vettel stop-go-t kapott, míg Strollnak egy szimpla áthajtásos büntetést ítéltek. A futam után a kanadai elmondta, nem értette, miért nem ugyanolyan mértékű büntetést kaptak Vettellel.

    ,,Ő tíz másodperces stop and go-t kapott, míg én csak egy bokszutca áthajtásos büntetést. Szerintem ez nem volt fair vele szemben, hiszen én is ugyanazt a hibát követtem el. Úgy vélem ugyanolyan büntetést kellett volna kapnunk.” –nyilatkozta a kanadai.

    Ha a Vettellel való találkozást el tudta volna kerülni Stroll, akkor  akár a pontszerző helyek egyikén is befuthatott volna, ám a futam utáni értékelőjében elmondta, nem haragszik annyira az eset miatt versenyzőtársára.

    ,,Seb elég agresszíven jött vissza a pályára, tisztában voltam azzal, hogy lesz majd sárga zászló a megforgása miatt, de ahogy visszatért, szinte a pálya nagy részét blokkolta. Megpróbáltam őt elkerülni, de azt hiszem ő hozzám ért, igen, hozzá ért a jobb hátsó abroncsomhoz és kiforgatott engem a pályáról. Abból a pozícióból ahova én kerültem, szinte senkit sem lehetett látni jobbról, így megpróbáltam visszatérni a pályára, viszont én is a pálya közepén voltam a 10-es kanyarban, és próbáltam kimászni abból a szituációból amibe bele kerültem. Szerintem valami nagyon hasonló dolog történt Sebbel is. A versenyzés már csak ilyen, sok igazságtalan dolog történik itt.”

    Michael Masi azonban elmagyarázta, miért kapott stop and go-t Vettel:

    ,,Azért volt más a büntetése, mert először is Sebastian (Vettel) volt az első, aki veszélyesen tért vissza a pályára, másodszor, ő ütközött valakivel ezalatt a folyamat alatt. Pierre (Gasly) és Lance (Stroll) esetében csak egy kockázatos visszatérésről beszélhetünk, ezért döntöttünk úgy, hogy két különböző büntetést osztunk ki.” – magyarázta a versenyigazgató.

    Annak ellenére, hogy mindkét versenyző jelezte, nem látták abból a szögből társaikat, azért mertek visszahajtani a pályára, nem volt enyhítő körülmény a számukra, ugyanis minden esetben csak akkor lehet visszatérni a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkra, ha már teljesen biztosak abban, hogy senkit sem veszélyeztetnek azzal a manőverrel.

  • A Ferrari elnöke hálás Leclercnek

    A Ferrari elnöke hálás Leclercnek

    John Elkann, a Ferrari elnöke hálás a fiatal pilótájának, hogy egy felejthetetlen napot okozott a Ferrarinak hazai közönsége előtt.

    Rendkívül szoros verseny után, szinte végig a Mercedesek szorításában tudta megszerezni idei második győzelmét Charles Leclerc, ráadásul mindezt a Ferrari hazai pályáján Monzában. Az ünneplés pedig rendkívül érzelem dúsra sikeredett.

    Az ünneplésből kivette a részét a helyszínen a vörösök elnöke John Elkann is, aki nem győzött hálálkodni a monacóinak ezért az igen fontos sikerért.

    „Győzelem Monzában a saját rajongóink előtt az egy rendkívüli érzés. Bravó Charles, és gratuláció még Mattiának és az egész csapatnak ezért a felejthetetlen napért.” – hálálkodott az elnök.

    Leclerc ezzel a sikerével összetettben három pontra megközelítette a harmadik helyen álló Max Verstappent, így reális esély van az év végi dobogóra is.

  • Vettel: Megcsúsztam, és nem tudtam megfogni, ennyi

    Vettel: Megcsúsztam, és nem tudtam megfogni, ennyi

    A Ferrari vegyes érzésekkel távozhat Monzából, Charles Leclerc győzelemhez segítette a Scuderiát, erre hazai pályán legutóbb 2010-ben volt példa. A garázs másik oldalán viszont nem volt ok az örömre, ugyanis Sebastian Vettel versenye katasztrofálisan alakult.

    Az igazat megvallva, nem is indult túl jól, mert Nico Hülkenberg lerajtolta, és csak az 5. volt az első körben. Mondjuk honfitársát még gyorsan visszaelőzte, és üldözőbe is vette a 2-3. helyen álló Mercedeseket, ám alig telt el pár kör, és megpördült az Ascari sikánban. Amikor pedig vissza akart térni a pályára, csak még nagyobb bajba került, hiszen eltalálta az addig 7. helyen álló és remeklő Lance Strollt. Utóbbiért kapott is egyébként egy stop-and-go büntetést, de már e nélkül is elég rossz helyzetben volt, ugyanis megsérült az első szárnya. Végül vissza sem tudott érni pontszerző helyre, sőt csak 13. lett

    „Nem örülök, nem vagyok elégedett a napommal” – értékelt a futam után. „Úgy éreztem, jó a rajtom, csak aztán nem volt hova mennem, és vesztettem egy pozíciót. Igaz, azt gyorsan visszavettem, és visszazárkóztam az előttem levőkre. Aztán viszont elvesztettem az autó hátulját, és nem tudtam megfogni, ilyen egyszerű. Nyilván nem örülök neki, de ezzel a versenyemnek lőttek.”

    Vettel azt állítja, nem látta Strollt, amikor visszajött a pályára: „Próbáltam elindulni néhányszor, és a helyes irányba fordulni, szóval nem láttam.”

    Miután csapattársa zsinórban második győzelmét aratva megelőzte a pontversenyben, megkérdezték tőle azt is, hogy szereti-e még az F1-et: „Természetesen még mindig imádom, de ha nem remekelsz abban, amit csinálsz, nem lehetsz boldog.”

  • Leclerc máris új szerződést köthet a Ferrarival

    Leclerc máris új szerződést köthet a Ferrarival

    Ugyan még csak az első évét tölti a Ferrarinál Charles Leclerc sajtóinformációk szerint azonban hamarosan egy új és igencsak busás szerződést írhat alá Maranelloban.

    A monacói Belgiumban szerezte meg karrierje első Forma-1-es futamgyőzelmét, illetve már négy pole-pozíciónál is tart. Az utóbbi időben pedig rendre elveri négyszeres bajnok csapattársát.

    Sokakat lenyűgöz idei teljesítményével a fiatal, és őt a jövő egyik bajnokának tekintik. Az olasz La Gazzetta dello Sport pedig arról számolt be, hogy a jó formája miatt a Ferrari egy új szerződést kínálhat Leclercnek, amely értelmében a jelenlegi fizetésének a háromszorosát kínálnák neki, amire még jönnének a bónuszok is, amely 2021-ig lenne érvényes.