Címke: Ferrari

  • McLaren: Fel sem merült, hogy a Ferrari legyen a motorszállító

    McLaren: Fel sem merült, hogy a Ferrari legyen a motorszállító

    Miután bejelentették, hogy a McLaren 2021-ben visszatér a Mercedes erőforrásokhoz, a wokingi csapat vezérigazgatója, Zak Brown elmondta, hogy az egyáltalán nem merült fel, hogy esetleg Ferrari motort használjanak. Elmondása szerint az totális márka ellentét lenne.

    „Úgy gondolom, hogy a Forma-1-ben hosszabb periódusokban kell gondolkodni, mint csak néhány verseny.” – mondta Brown. „Nyilvánvaló, hogy a Ferrari erőforrás rendkívül erősnek tűnik jelenleg, de ha megnézzük a Mercedes-Benz elkötelezettségét, és azt, hogy hol tartanak, versenycsapatként is, az egy nagyszerű mérföldkő számunkra. Nem vettük fontolóra a Ferrarit.”

    „Az egyértelmű márka ellentét lenne a McLaren utcai autós bizniszével.”

  • Leclerc: A taktika az volt, hogy szélárnyékot biztosítok Vettelnek

    Leclerc: A taktika az volt, hogy szélárnyékot biztosítok Vettelnek

    Charles Leclerc frusztráltan vette tudomásul, hogy csapattársa megelőzte őt a rajtot követően, ugyanis elmondása szerint nem ez volt megbeszélve.

    A Ferrari stratégiája nem úgy működött, ahogy az olaszok szerették volna, ugyanis a terv miszerint Sebastian Vettelt szélárnyékozással segítik, túl jól sikerült, mivel a német nem csak Lewis Hamiltont, hanem 21 éves csapattársát is megelőzte. A pozíció visszaadása azonban nem történt meg, a német egyre jobban távolodott Leclerc-től, míg ő a rádión keresztül informálódott arról, mik a Scuderia legújabb tervei. A négyszeres bajnokot többször is felszólították adja vissza a pozíciót a 21 éves pilótának, ám ő azt kérte, maradjanak még egy kicsit ebben a felállásban, ugyanis ha cserélnek, akkor magukra engedik a brit bajnokot. A vörösök a bokszkiállások során oldották meg az ügyet, ám a német futama nem tartott sokáig az autó meghibásodása miatt.

    Leclerc közepes keverékeken folytatta, majd újra a bokszba látogatott, miután a Safety Car bejött és lágyakkal próbálta felvenni Hamiltonnal a versenyt, ám a csere miatt egy pozíciót bukott ezért először Valtteri Bottasszal kellett csatároznia, akit végül nem tudott megelőzni Szocsiban. A monacói a futam után elmondta, mérges csapattársára ugyanis nem tartotta magát a megbeszéltekhez:

    ,,Mindig is bíztam a csapatban, de taktika úgy szólt, hogy én szélárnyékot biztosítok neki így, az egyenes végén a miénk lesz az első két pozíció. Beszélnem kell a csapattal, ugyanis jobban meg akarom érteni, mi történt. Nos igen, jól startolt (Vettel), de nem volt jobb a rajtja a enyémnél, a rádióban azt az információt kaptam, hogy ugyanúgy indultunk el. Elég gyorsak voltak ma, meg volt a sebességünk ahhoz, hogy megelőzzük Valtterit (Bottas), ám nagyon nehéz ezen a pályán egy másik autót követni, ha másfél másodpercre megközelítettem akkor el kezdtek túlmelegedni a dolgok, ezért nagyon nehéz nap volt ez a számunkra. A Safety Car fázis matt, a harmadik hely volt ma a legjobb amit megszerezhettünk.”

  • Vettel nem akarja elárulni pontosan mit is beszéltek meg a futam előtt

    Vettel nem akarja elárulni pontosan mit is beszéltek meg a futam előtt

    Sebastian Vettel kelletlenül elmondta, nem árulja el, mit beszéltek meg a futam előtt Charles Leclerc-el és a Ferrarival. A német hozzátette úgy érzi, a szurkolók megérdemelnék, hogy tudják mi zajlott a háttérben, ennek ellenére nem fog semmit sem mondani.

    A négyszeres világbajnok a rajtot követően nem csak Lewis Hamilton mellett száguldott el, hanem pár méterrel később csapattársát is maga mögé utasította. Pár körrel megtétele után Leclerc csapatrádiós beszélgetéséből kiderült, a Ferrari a futam előtt megbeszélte versenyzőivel, hogy a monacói a start után szélárnyékot biztosít a németnek így mindketten maguk mögé tudják utasítani Hamiltont. Vettel azonban nem csak brit riválisát ugrotta át, hanem a 21 éves versenyzőtársát is. Az első pár körben tehát ment a vita a Scuderián belül, ugyanis a csapat arra kérte a 32 éves pilótát, adja át helyét Leclerc-nek, mire a német azt válaszolta, várjanak még pár kört annak érdekében, hogy Hamilton jobban leszakadjon tőlük. A vörösöknek eleinte nem tetszett ez az ötlet és tovább folytatták a rádiózást, mire Vettel közölte, ha azt akarják, hogy adja át pozícióját, akkor csapattársa, aki akkor már jócskán lemaradt, kerüljön közelebb hozzá. A monacóinak azonban nem sikerült ezt a feladatot végrehajtania, így a bokszkiállásokkal orvosolta a Ferrari a problémát. Leclerc előbb jött ki kereket cserélni, míg Vettelt addig tartották kint, amíg előnye elfogyott, így a kiállás után az ifjú tehetség mögé jött vissza. Ám a négyszeres világbajnok autójában megadta magát, így idő előtt búcsúzni kényszerült a vasárnapi viadalról.

    Szokásához híven Vettel nem fogta vissza magát és a csapatrádióban követelt a sportágnak „új motorokat”:

    ,,Hozzák vissza a k***szott V12-s motorokat!” – kiáltotta indulatosan kiesését követően a német.

    A futam utáni kötelező médiaszereplésén természetesen megkérdezték őt a megállapodásról és a csapatutasításról is. A négyszeres bajnok a következőket válaszolta:

    ,,Őszintén szólva nem igazán tudom, mi történt. Beszéltem Charles-lal a futam előtt, akkor mindent tisztáztunk nem tudom, talán valamit kimaradt, de egy biztos, beszélni fogunk még erről. Én betartottam a megegyezés rám vonatkozó részét. Nem úgy alakultak a dolgok végül ahogy szerettük volna. Igazából nem tudom, hogy el akarom-e mondani, mi történt. Nem akarom rossz fényben feltüntetni a csapatot, csak azért mert valaki valamikor valamit mondott. Tudom, hogy ez nem igazságos, a nézőknek joguk lenne tudni. Harmadik helyről indultam Charles az elsőről, ezért beszélgettünk arról, hogyan lehetne egy jó stratégiával megelőzni Lewist. Nagyon jó volt a rajtom, és hát volt pár lehetőségem ma. Viszont nem szeretnék erről többet beszélni.” -zárta le a témát Vettel.

    Ennek ellenére a média képviselői nem hagyták a témát és arról faggatták a Ferrari pilótáját, nem lett volna-e egyszerűbb, ha a csapat a kiállások előtt hagyja őket simán csak versenyezni?

    ,,Úgy vélem azt is csináltuk. A kiállásokig ez ment, aztán nyilvánvalóan mikor kimész elveszted a vezető helyet, ez történt velem is, majd az autó megadta magát.” -válaszolta a négyszeres világbajnok.

     

  • Leclerc: Mindig csak az előttem lévő feladatokra koncentrálok

    Leclerc: Mindig csak az előttem lévő feladatokra koncentrálok

    Charles Leclerc elmondta, sikerének egyik kulcsa az, hogy nem változtatott az elmúlt időszakban a gondolkodásmódján.

    Az utóbbi versenyhétvégéken pole pozíciókat szerzett a monacói, Szocsiban is megmutatta, a jövőben számolni kell vele és ha autója jövőre versenyképes lesz, akkor a bajnoki címért folytatott küzdelem főszereplőjévé is válhat. Tegnapi sikerével, azonban nem csak csapattársát és Lewis Hamiltont utasította maga mögé, hanem egy régi rekordot is sikerült beállítani. Négy rajtelsőséget egymás után a Ferrari színeiben ugyanis csak Michael Schumacher tudott szerezni még 2001-ben. A 21 éves ifjoncot azonban nem érdeklik a statisztikák, csak az előtte lévő feladatokra akar koncentrálni.

    ,,Jó érzés, de nem fogja megváltoztatni az eddigi szemléletmódomat. Minden alkalommal normálisan készülök az időmérőre, nem gondolok a többiekre, vagy az előző rajtelsőségre. Természetesen jó érzéssel töltenek el, de nem akarok azokra a dolgokra gondolni, csak az előttem lévő feladatra szeretnék koncentrálni. Csak magamra fókuszálok tehát, és arra, hogy mindent ugyanúgy csináljak, ahogy az utolsó négy hétvégén. Mikor az autóba ülök nem gondolok olyasmikre, hogy könnyen össze fog jönni. Csak próbálok úgy dolgozni ahogy az utóbbi időkben is tettem és csak remélni tudom azt, hogy a jó köridők majd megérkeznek. A Q3 előtt azt hiszem egy tiszta köröm sem volt, az első alkalommal futott mért időm ebben a részben nagyon jól sikerült, a második is jó volt egészen a 16-os kanyarig, ahol is egy kicsit leradíroztam a hátsókat és ezzel időt veszítettem. Összességében az autó jól összeállt és az egyensúly is egyre jobb lett.”

    Leclerc kiemelte, nem csak az egykörös tempójuk tűnik erősnek, a hosszú etapok során is biztató időket tudta autózni.

    ,,Tegnap előtt a hosszú etapok teljesítése során nagyon jó köridőket tudtunk produkálni, talán a legjobbakat az idei szezonban, ami azért elég jól hangzik. Ennek ellenére izgalmas versenyre számítok, a Mercedes a közepes keverékű abroncsokkal vág majd neki a küzdelemnek, és ezért a stratégia megint főszerephez fog jutni.Úgy vélem jó taktikát választottunk azzal, hogy a lágyakat tettük fel, de majd kiderül kinek volt igaza.” -nyilatkozta az időmérő után a monacói versenyző.

  • Hamiltonnak hiába volt ‘partimódja’, a Ferrari szerinte már ‘rakétamódba’ kapcsolt

    Hamiltonnak hiába volt ‘partimódja’, a Ferrari szerinte már ‘rakétamódba’ kapcsolt

    Lewis Hamilton úgy érezte, legutolsó köre akár pole pozíciót is érhetett volna, ám a Ferrari ‘rakétamódja’ miatt ideje, csak a második helyre lett elég.

    A brit világbajnok korábban azt nyilatkozta, nyolc tizedes hátrányuk is lehet a Scuderiához képest az egyenesekben, ám mikor a számláló végül négy tizeden állt meg egy kissé megnyugodott amiatt, hogy a lemaradásuk mégsem akkorra, mint amire számított.

    ,,Nehéz időmérőn vagyunk túl, ezeknek a srácoknak őrületes a sebességük az egyenesekben. Ez már a mi partimódunk felett van egy szinttel, nekik valami más van, rakétamód. Még akkor is ha az élen lennénk vagy épp az első rajtkockába, nem tartana az előnyünk sokáig ugyanis az első kanyarig hosszú az egyenes és ők, nagyon gyorsak azokon a szakaszokon, egyszerűen csak átlépnének rajtunk azzal a rakétával, vagy mivel. Úgy éreztem az utolsó próbálkozások pole-t érhettek volna, ám ők gyorsabbak nálunk, Charles nagyon jó munkát végzett, annyira a határon autózott amennyire csak lehet. A szezon második felének kezdete óta már én is kényelmesebben érzem már magam az autóban, ám a teljesítményünk alulmarad az övékhez képest. Úgy érzem az már egy jutalom, ha elválasztom a két Ferrarit egymástól.” -nyilatkozta Hamilton az időmérő után.

  • A Ferrari nem szeretné, ha élnie kellene a vétó jogával

    A Ferrari nem szeretné, ha élnie kellene a vétó jogával

    Mattia Binotto nem zárja ki annak az esélyét, hogy a Ferrari megvétózza majd a 2021-es szabályokat.

    Lassan véglegesíteni kellene a 2021-ben érvénybe lépő szabályokat, azonban a csapatok véleménye eléggé megoszlik ezekkel kapcsolatban.

    Szocsiban most az a pletyka kelt szárnyra, hogy a Mercedes, a Racing Point, a Red Bull, a Haas és az Alfa Romeo sem hajlandó aláírani a 2021-es autókról szóló koncepciót. A határidő pedig október 31.

    Arra a kérdésre, hogy a Ferrari miként viszonyul a témához, Mattia Binotto csapatfőnök így felelt: „Nem hiszem, hogy ebben a formában maradnak a szabályok.”

    Végső esetben azonban lehetséges, hogy a Ferrari élni fog vétójogával.

    „Bár van vétónk, sajnálatos lenne, ha élnünk kellene vele.” – mondta Binotto. „Nem ez a szándékunk. Még van egy egész hónapunk arra, hogy a szabályokon dolgozzunk. Ha október végéig nem születne kielégítő eredmény, az szerintem tragédia lenne.”

    „Még van idő arra, hogy fejlesszük, finomítsuk a szövegezést.”

    A legújabb, Szocsiban vázolt szabálytervezet szerint, azt az elképzelést elvetették, mi szerint a fékrendszert is egységesítenék. 2021-ben.

    Az Alfa Romeo főnöke, Frederic Vasseur dühének adott hangot.

    „Minden felhígult most, amiről korábban megállapodtunk.” – mondta. „tízmillió eurót spórolhattunk volna az egységes alkatrészekkel.”

  • Ferrari: Idén már nem lesz több komolyabb fejlesztési csomagunk

    Ferrari: Idén már nem lesz több komolyabb fejlesztési csomagunk

    A Ferrari nagyon erősen kezdte az Orosz Nagydíjat, ugyanis mindkét pénteki szabadedzésen Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak.

    Az olaszok a szezon második felében nyújtott teljesítménye nagyon arra utal, hogy az idei szezonban már nem kell komolyabb fejlesztéseket bevetniük. Mindenki azt gondolta, hogy a Ferrari szenvedni fog Szingapúrban, azonban az olasz istálló Leclerc révén a polet, Sebastian Vettel révén pedig a győzelmet is megszerezte.

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto elégedetten nyilatkozott, miután Leclerc mindkét mai gyakorlást megnyerte. „Versenyképesek voltunk, ami nagyon sokat jelent a számunkra,” – mondta az olasz csapatfőnök. „Az új aero csomagnak köszönhetően egy fantasztikus időmérőt zártunk Szingapúrban. Kulcsfontosságú volt, hogy megbizonyosodjunk a csomagban rejlő potenciálról. Az orosz pálya teljesen más, mint a szingapúri, szóval majd meglátjuk, hogy itt miként működik majd az autónk. Rendkívül jól sikerültek a teli tankkal futott versenyszimulációink, ami egy elég jó jelnek számít.”

    A Ferrarit, mint hogyha teljesen kicserélték volna a szezon második felére, annyira jól versenyeznek. A szezon második felében ugyanis Leclercen és Vettelen kívül senkinek sem sikerült futamot nyernie. Vajon sikerül-e a Ferrarinak zsinórban négy versenyt megnyernie egymás után? A kérdésre a vasárnapi Orosz Nagydíjat követően fogjuk megkapni a választ.

     

     

  • Hülkenberg tagadja, hogy a Formula E-be igazolt volna

    Hülkenberg tagadja, hogy a Formula E-be igazolt volna

    Nico Hülkenberg tagadja, hogy a Formula E-be igazolt volna.

    A német elvesztette az ülését a Renault-nál, és a lehetőség, hogy az Alfához vagy a Williamshez szerződne, valószínűtlennek tűnik. Szocsiban az a pletyka kapott szárnyra, hogy aláírt a Mahindra FE csapatával.

    Nem”- reagált Hülkenberg, amikor arról kérdezték, ez igaz-e. “Nem tárgyalok velük. Nem értem, honnan jönnek ezek a pletykák.

    Arról, hogy kapcsolatban áll-e más FE csapatokkal, ezt mondta:

    Személyesen nem. Hallottam, hogy van érdeklődés, barátoktól és ismerősöktől, de én még nem beszéltem senkivel.”

    Amikor a jövő évi tervei kerültek szóba, a következőt nyilatkozta:

    Majd meglátjuk. Még nem tudom. Két hét múlva többet fogunk tudni, de most még semmi nem dőlt el.”

    Amennyiben a Forma 1-ben marad, az Alfa Romeo lehet a célja, ám a svájci istálló a Ferrari támogatottjával, Antonio Giovinazzival hosszabbítana szerződést.

    Monza és Szingapúr két jó hétvégém volt, és most Szocsiban is nyomnom kell. Ha megtartom a jó formám, akkor több lehetőségem lesz.”

  • Hamilton: 8 tizedes hátrányunk van a Ferrarihoz képest az egyenesekben

    Hamilton: 8 tizedes hátrányunk van a Ferrarihoz képest az egyenesekben

    Lewis Hamilton szerint majdnem egy másodpercet kapnak a Ferraritól az egyenesekben.

    A tabellát vezető brit versenyző, csak a negyedik legjobb időt autózta a pénteki második szabadedzésen, hátránya az edzést megnyerő Max Verstappenhez és a Scuderiához képest több, mint hét tized lett.

    Az ötszörös világbajnok szerint a ez a sebesség különbség azt jelképezi, hogy megfordultak az erőviszonyok, és a vörösök a fejlesztéseikkel igazán nagyot léptek előre.

    ,,Ez a nap a felfedezésekről szólt, nem kezdődött olyan rosszul, de nem is javultak a dolgok, nagy mértékben. Tettünk előrelépéseket, ám így is a Ferraritól az egyeneseben nyolc tizedet kapunk. Végtére is fejlődtünk, de ők a fejlesztéseikkel egy óriásit ugrottak előre. Szóval, most próbáljuk kitalálni hogyan tudnánk javítani az autón, ám ez nem egy egyszerű folyamat. Az autó egyensúlya a kezdeteknél még jó volt, aztán történt egy kis változás, majd a második edzés végére ismét javult egy kicsit a dolog. Ez őrület, minél többet mész a pályán, annál jobbá válik az állapota, de ilyenkor az egyensúly is változik, ezért újra és újra állítani kell rajta. Hol az autó eleje lesz jobb, hol a hátulja. Az egész erről a játékról szól, és csak néhány lehetőség áll a rendelkezésedre, mikor változtatsz a beállításokon. Nehéz napunk lesz szombaton, de remélem esni fog, úgy hallottam várható majd eső!” -osztotta meg észrevételeit Hamilton.

    Arra a kérdésre, hogy a Mercedes felveheti-e a versenyt a Red Bullal és a Ferrarival, a brit  a következőket válaszolta:

    ,,Ez az egy millió dolláros kérdés, őszintén, nem tudom! Természetesen bízom a srácokban. Szerintem nem hoztuk ki még a maximumot az autóból, és ez volt a problémánk az elmúlt három versenyen is. Próbáljuk kitalálni a mi történik, ám ez nem egy könnyű folyamat. Jó azt látni, hogy verseny van, ám mi is részt akarunk venni a harcban.”

    Valtteri Bottas csapattársához hasonlóan az esőt várja a továbbiakban:

    ,,A Red Bull és a Ferrari egy kicsit gyorsabb volt nálunk. Nem volt különösebb gondunk, az autó egyensúlya viszonylag rendben volt, talán egy kicsit szenvedtünk a tapadás hiány miatt. Ám ezen kívül jó érzés volt a pályán autózni, jól szórakoztam, de nyilvánvalóan találnunk kell még valamit, ha harcolni akarunk az első rajtkockáért. Bízom abban, hogy vasárnap jó esélyekkel vágunk neki a futamnak, remélem szombaton esni fog, ugyanis akkor több esélyünk lenne az időmérőn.”

  • Orosz Nagydíj: A Ferrarik az élen az időmérő előtt

    Orosz Nagydíj: A Ferrarik az élen az időmérő előtt

    A Ferrari két versenyzője, Charles Leclerc és Sebastian Vettel végeztek az első két helyen az Orosz Nagydíj harmadik szabadedzésén.

    A Ferrarik mögött a két Mercedes zárt, de láthatóan küszködtek a szabadedzésen.

    Az 5. Max Verstappen lett, aki a gyakorlás végén megpördült és meg is érintette egy kicsit a falat.

    Grosjean a remek 6. helyen zárt, míg csapattársa, Magnussen a 10. helyen végzett.

    Hozzá kell tenni azt is, hogy az 5. és 13. helyezett között nagyon kicsik a különbségek.

    Peches volt a hazai pályán versenyző Danyiil Kvjat, akinek műszaki okokból félre kellett állnia, és csak 4 kört teljesített.
    A Honda megerősítette, hogy a motorral volt probléma, ennek következtében az orosz versenyző vélhetően kihagyja majd az időmérőt.

    Sergio Pereznek sem volt jó délelőttje, két különféle gumikeveréken is volt egy-egy jelentős elfékezése.

    Versenyző Csapat Legjobb köridő
    Differencia
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:32.733
    2 Sebastian Vettel Ferrari 1:33.049 0.316
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:33.129 0.396
    4 Valtteri Bottas Mercedes 1:33.354 0.621
    5 Max Verstappen Red Bull Racing 1:34.227 1.494
    6 Romain Grosjean Haas F1 1:34.308 1.575
    7 Alexander Albon Red Bull Racing 1:34.371 1.638
    8 Nico Hülkenberg Renault 1:34.421 1.688
    9 Lando Norris McLaren 1:34.527 1.794
    10 Kevin Magnussen Haas F1 1:34.546 1.813
    11 Pierre Gasly Toro Rosso 1:34.564 1.831
    12 Daniel Ricciardo Renault 1:34.586 1.853
    13 Carlos Sainz jr McLaren 1:34.607 1.874
    14 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1:34.766 2.033
    15 Sergio Perez Racing Point 1:34.860 2.127
    16 Lance Stroll Racing Point 1:34.898 2.165
    17 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1:35.714 2.981
    18 George Russell Williams 1:36.011 3.278
    19 Daniil Kvjyat Toro Rosso 1:36.081 3.348
    20 Robert Kubica Williams 1:36.942 4.209