Címke: Ferrari

  • Leclerc: Az szezon elején nem mertem közölni a Ferraival mit akarok

    Leclerc: Az szezon elején nem mertem közölni a Ferraival mit akarok

    Charles Leclerc felfedte, a szezon első felében még nem volt bátor, és nem merte közölni a szerelőkkel, milyen változtatásokat szeretne eszközöltetni az autóján. A monacói úgy véli sikereinek titka abban is rejlik, hogy már nyitottabban és bátrabban tud kommunikálni a csapattal.

    Az első versenyeken a 21 éves fiatal többször végzett a négyszeres világbajnok csapattársa mögött, mint előtt, ám ez a tendencia az év közepén megfordult, és most már Leclerc vezeti fel a sort, míg a német az aki gyakrabban marad „hátul”. A Ferrari ifjonca elmondta, már teljesen beilleszkedett a Scuderiába, és most már készen áll arra, hogy a saját szája-íze szerint alakítsa az autót és a csapatot.

    ,,Az elején mindig van bennem egy kis félelem… még az Alfa Romeónál is fenn állt ez a helyzet, de ők sokkal kevesebben voltak, ezért előbb is tudtam beilleszkedni, de a Ferrari, nos igen, az egy egészen más történet. Az első versenyek alkalmával próbáltam alkalmazkodni az autóhoz, és úgy tűnt ezt is kell tennem. Aztán ahogy haladtuk előre, futamról-futamra a csapat is közeledett felém, ezért én kihasználtam ezeket az alkalmakat és elmondtam mit akarok, és után együtt haladtunk tovább azon az úton. Nagyon pozitív lépés volt ez a számomra. Ha nincs jó kapcsolatod a szakemberekkel, akkor igen problémás időszak elé nézhetsz, fontos tehát az, meglegyen az összhang azokkal akik neked dolgoznak. „

  • Hamilton: Jól áll nekem a piros szín, de a hűség többet ér

    Hamilton: Jól áll nekem a piros szín, de a hűség többet ér

    Lewis Hamilton tisztában van azzal, hogy jól áll neki a piros szín, de a hűség ennél sokkal többet jelent a számára, ezért is maradt a Mercedes kötelékében.

    13 évesen csatlakozott a McLarenhez, majd 2007-ben, debütált a csapattal a Forma-1-ben. A brit karrierje során csak Mercedes motorokkal ellátott autót vezetett. Egy bajnoki címet sikerült bezsebelni a wokingiakkal, majd 2013-ban váltott csapatot és csatlakozott az Ezüst Nyilakhoz, akikkel eddig négyszer diadalmaskodott.

    Hamilton a rajtrács egyik legsikeresebb pilótája, így nem meglepő, hogy bizonyos időközönként felreppen azok a pletykák, miszerint a Ferrarihoz igazol. A 34 éves versenyző elismeri, mindenki álma az, hogy egyszer a „piros autóban” versenyezhessen, ám a hűség és a kötelék ami a csillagosokhoz köti erősebb.

    ,,Tudom, hogy jól áll a piros, de ez a helyzet nagyon-nagyon bonyolult. 13 éves korom óta a Mercedes kötelékében vagyok, a változás sokszor jót tesz, de a hűség a mindent jelenti, ezért is van ez a szó rátetoválva a bal karomra. Nem fogok örökké versenyezni… ám mit fogok csinálni a jövőben? Továbbra is a Mercedes család tagja akarok maradni hogy a versenyzésen túl valami nagyot alkossunk, közösen? Nem tudom mi sülne ki abból, ha csapatot váltanék.” -filozofált az ötszörös világbajnok.

  • Vitantonio Liuzzi: Én teljesítettem volna a Ferrari kérését

    Vitantonio Liuzzi: Én teljesítettem volna a Ferrari kérését

    Vitantonio Liuzzi az oroszországi eseményekre reflektálva elmondta, ő nem úgy viselkedett volna, ahogy Sebastian Vettel. A németet a rögtön a rajt után arra kérték, cseréljen pozíciót csapattársával Charles Leclerc-rel, ám a négyszeres világbajnok megtagadta ezt, és a bokszkiállásokig vezette a versenyt.

    Lassan egy hét telt el az ominózus Ferrari-balhé óta, ám a Száguldó Cirkusz jelenlegi és egykori szereplőit továbbra is ez a téma foglalkoztatja. A Scuderia verseny előtti megállapodása nem úgy sikerült, ahogy azt eltervezték, ugyanis Vettel a vártnál előbb átugrotta Lewis Hamiltont, ezért ő az egyességet úgy értelmezte, mivel nem Leclerc segítségével hajtotta ezt végre, szabad a vásár és mehet közöttük a verseny. Azonban a vörösök és a monacói már máshogy vélekedett az esetről, körökön keresztül kérlelték a négyszeres bajnokot a pozíció átadására, ám Vettel mindig talált nyomós indokot arra, hogy ezt a kérést ne teljesítse. Végül a kerékcserék alatt a Ferrari közbeavatkozott és megcserélte a sorrendet, ám mondhatni nem mentek ezzel semmire, hiszen a német kiállni kényszerült, míg Leclerc csak a harmadik helyen tudta befejezni versenyt.

    A futam után persze rögtön három táborra oszlott az F1-es társadalom: voltak akik Vettellel értettek egyet, voltak akik Leclerc-nek adtak igazat, és olyanok is akadtak, akiket az egész mizéria hidegen hagyott. Liuzzi a Pit Talk-nak elmondta, ő a „tartsuk be az utasítást minden áron” táborba tartozott.

    ,,Mindig is tartottam maga ahhoz amit a csapat kért, azért talán én követtem volna az utasításokat, ám ez nem azt jelenti, hogy mindig ez a jó választás. Sokszor történnek ilyen megegyezések, aztán előfordul hogy ilyenkor adsz, de azt te már nem kapod vissza. Egy versenyszituációban ez más, ott van néhány másodperced gondolkodni. Ez az egész attól függ, mennyire vagy csapatjátékos, vagy épp mennyire vagy önző aki csak magára gondol. Ez persze az illető személyiségén is múlik. Úgy vélem Sebastiannak be kellett bizonyítania azt, hogy még mindig az a bajnok aspiráns versenyző, aki egykoron volt. Szingapúrban már adott egy kis ízelítőt ebből.” – osztotta meg a gondolatait az olasz ex-versenyző.

  • Villeneuve szerint még a csapból is Leclerc folyik

    Villeneuve szerint még a csapból is Leclerc folyik

    Jacques Villeneuve szerint a mérleg nyelve a Ferrarin belül már nem Sebastian Vettel felé dől, hanem csapattársa Charles Leclerc felé.

    A monacói versenyző négy egymást követő futamon is pole pozíciót szerzett, míg a dobogó tetejéről a kupát Spa-ban és Monzában emelhette a magasba. Szingapúrban a második hellyel kellett beérni, míg Szocsiban a pódium legalacsonyabb fokára állhatott fel.

    A kanadai világbajnok szerint az a forgatag és csillogás ami körül veszi Leclerc-t egyre csak gyarapodik és tőr előre, ahogy a csapaton belüli támogatottsága is. Míg Vettel ebben az évben szenvedett, ugyanis nem fekszik neki az SF90, addig az ifjú csapattársa a saját malmára hajtotta vizet és átvette a vezér szerepet.

    ,,Mindenki Leclerc-t akarja, a média, a szurkolók, a szakértők. Leclerc, Leclerc, Leclerc, ez megy, és ez ellen nem lehet semmit sem tenni. Nem számít az, mennyire jól vezetsz, az energia rossz oldalán vagy, és ha ez valóban így van, akkor szenvedni fogsz egy darabig, a sportban már csak ilyen törvények vannak. Ennek semmi köze az autó koncepciójához, azt ugyanis a versenyzők visszajelzései alapján fejlesztik, ezelőtt pedig Seb és Kimi volt ott, nem Leclerc. Ő (Vettel) részt vett tehát az autó megálmodásában és tervezésében.”

    Villeneuve szerint Vettel rossz szériája a tavalyi Német Nagydíjon elkövetett hibájából eredeztethető, valamint még az is rá tett egy lapáttal a dolgokra, hogy abban az évben elveszítette a bajnokságot.

    ,,Ha hibázol, akkor tudod, hogy csak magadat okolhatod miatta, és az a baklövés valószínűleg az egész világbajnokság kimenetelét megváltoztatta. A média, a rajongók, mindenki erről beszélt, természetesen a nyomás is egyre nagyobb lesz, és még jobban érezhető.”

  • Vettel „mínusz kettőre” értékelte idei teljesítményét

    Vettel „mínusz kettőre” értékelte idei teljesítményét

    Sebastian Vettel szerint a szezonja többé-kevésbé rendben volt, míg teljesítményét mínusz kettőre értékelte.

    A négyszeres világbajnok ebben az évben is felült arra bizonyos hullámvasútra. Voltak igazán jó pillanata és mélypontjai, míg csapattársa, Charles Leclerc az idő előrehaladtával emelkedett fel és nőtte ki magát kollégája mellett.

    A német Sport Bild magazin az évad végéhez közeledve arra kérte a Ferrari rangidős pilótáját, értékelje a teljesítményét, Vettel mindössze „mínusz kettőt” adott magának.

    ,,Összességében rendben volt, ám számomra az a legfontosabb, hogy megértsem mi is történt ebben a szezonban. Ha őszinte vagy magaddal – nem csak a sport területén -, akkor mindig tisztában vagy azzal, mikor adtál bele mindent és mikor tehettél volna többet is az ügy érdekében.”

    Vettel Maranellóban tartózkodott a hét első felében, többek között beszélt Mattia Binottoval, majd a szimulátorba is pattant és felkészült a soron következő Japán Nagydíjra. Egyes teóriák szerint a svájci-olasz csapatfőnök a megbeszélés keretien belül közölte a némettel, a következő szezonra második számú pilóta lesz. Ugyan jövőre jár csak le a heppenheim-i szerződése, ám ilyen feltételek mellett kérdéses marad-e egyáltalán a Formula 1-ben.

    ,,Szerintem Sebastian 2020-ban is a rajtrácson lesz. Utána mi fog történni, az már a jövő zenéje.” -nyilatkozta Gerhard Noack, aki mind Vettel, mind Michael Schuamcher mentora volt még a gokartos időkben.

    A négyszeres bajnok ötödik szezonja a Ferrarival, nem lett olyan sikeres, mint amilyen honfitársáé volt, ám a 32 éves versenyző szerint nem is ildomos összehasonlítani ezeket a dolgokat.

    ,,Nincs olyan bevett séma, ami azt mondja ki: hogyan legyél németként világbajnok a Ferrarival. Ezeket nem lehet csak úgy összehasonlítani.”

  • Ecclestone: Két csapattal kellene már csak megegyezni 2021-et illetően

    Ecclestone: Két csapattal kellene már csak megegyezni 2021-et illetően

    A Forma-1 korábbi ura Bernie Ecclestone úgy véli, hogy csak két csapattal kell gyakorlatilag dűlőre jutnia a Liberty Medianak az új szabályokat illetően.

    Számos tárgyalás volt már a 2021-es szabályokat, de még mindig nem sikerült egyezségre jutni, ugyanis nagyjából a mezőny fele nem hajlandó aláírni az új egyezményt.

    Bernie Ecclestone szerint egyszerű a megoldás, két befolyásos csapattal kellene megállapodni, ezzel kényszerhelyzetbe hozva a többieket.

    „Meg kell egyezni a Ferrarival és a Red Bullal. Ezzel pedig gyakorlatilag egy fegyvert szoríthatnának a többiek mellkasához mondván vagy elfogadják vagy lelépnek.” – vélekedett a 88 éves üzletember.

  • Montezemolo jobban megregulázta volna Leclerc-t

    Montezemolo jobban megregulázta volna Leclerc-t

    Luca di Montezemolo a Ferrari korábbi elnöke elmondta, ő jobban helyretette volna Charles Leclerc-t a kirohanásai miatt és nem csak pár szót váltott volna vele.

    A monacói pilóta az utóbbi időben sokat „szájal” csapatával. Szingapúrban és Oroszországban is a rádión kérdőjelezte meg a Ferrari döntését. Az éjszakai futamon azért mérgelődött, mert a stratégia nem neki kedvezett, így Sebastian Vettel diadalmaskodhat, míg Szocsiban arról érdeklődött, a Scuderia mikor adatja vissza az első helyet és rendelik mögé a négyszeres bajnokot.

    Ezek az utasítgatások az olasz ex-elnököt a régi időkre emlékeztették, legfőképp a 2002-es ausztriai eset jutott eszébe, mikor is Rubens Barrichello az utolsó kanyarban engedte el Michael Schumachert.

    ,,Biztosíthatok mindenkit arról, hogy ha az én irodámba jött volna be a panaszaival, akkor nem csak pár szót váltottunk volna. Még mindig emlékszem a vitámra, amit Barrichellóval folytattam. Mikor szóltunk neki, hogy engedje el Michaelt, nagyon mérges volt. Akkor azt mondtam neki:azt kell tenned amit én mondok, nincs apelláta.”

    Bár Montezemolo nincs elragadtatva Leclerc viselkedésétől, ennek ellenére dicséri és elismeri a fiatal tehetségét és képességeit.

    ,,Rengeteg ember ír úgy az F1-ről, hogy közben fogalmuk sincs a sportról. Sokszor kérik azt tőlem, hasonlítsam össze Schumachert Laudával és így tovább. Beszélgessünk inkább a generációkról, és Leclerc az egyik legjobb a sajátjában.”

    Az olasz szakembert természetesen arról is megkérdezték, ha még ő állna a vörös csapat élén, képesek lennének-e felülkerekedni a Mercedesen?

    ,,Ez lenne az egyetlen olyan megoldás amivel bajnoki címet lehetne nyerni.” – viccelte el a kérdést Montezemolo.

  • Spanyol F1-es csapat a láthatáron?!

    Spanyol F1-es csapat a láthatáron?!

    Az egész, a spanyol Salvatore Gandolfótól és Adrian Campostól indult ki. A két kezdeményező, aki számíthat a Monaco Increase Management (MIM) csoport anyagi támogatására, F1-es projektbe kezdett. Szakember gárdát gyűjtenek egy új csapathoz.

    Felvették Peter McCool-t műszaki igazgatónak, mellé pedig Ben Woodot szerződtették, a majdani aerodinamikai részleg tetejére. Mindkettejük dolgozott már korábban bajnoki alakulatban, és azon kívül is sokszínű tapasztalattal rendelkeznek.

    Július végén egy csapat Forma-1-es múlttal rendelkező mérnök lekezdett egy tanulmányon dolgozni egy esetleges F1-be való belépésről, amit be is fejeznek majd, amint az új szabályokat ismertetik október végén.

    A csapat jelenleg előrehaladott tárgyalásokat folytat a jelenlegi csapatokkal és a motorgyártókkal, hogy a lehető legjobb feltételeket biztosítsa a jelenleg „Spanish Formula 1 Team” néven futó projektnek 2021-től.

    Már van is két versenyzőjelöltjük, Pascal Wehrlein és Alex Palou személyében, akik jelenleg is szerződésben állnak az MIM-mel.

    Wehrlein, a legfiatalabb DTM-bajnok most a Formula E-ben versenyez a Mahindrával, és a Ferrari fejlesztőversenyzője. Ráadásul már két F1-es szezon van a háta mögött.

    A fiatal Alex Palou jelenleg harmadik helyen áll a Super Formula bajnokságában, Japánban, csak négy pontra lemaradva az éllovastól. Eddig egy győzelme van Fujiból, és két pole pozíciója.

    Az, hogy 2021-ben csatlakozzunk a Forma-1-es világbajnokság mezőnyéhez, egy hosszútávú projekt. Tudjuk, sok kihívás vár még ránk, de van egy szakértőkből álló gárdánk, akik éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy megteremtsük az anyagi fedezetet, amit az FIA kér, és sikerre vigyük ezt a projektet.” – mondta Salvatore Gandolfo.

    Aztán hozzátette: „A költségsapka, az új jövedelem elosztás és a szabályváltozások utat nyitnak a kisebb csapatok belépése felé, és hogy A Forma-1 egy izgalmasabb és kiegyensúlyozottabb bajnokság legyen.”

    Azt is megerősítette, a Campos F2-es és F3-as csapatai továbbra is nevelőegyesületek maradnak, akik új tehetségeket terelnek majd a királykategória felé.

  • Marko: A Ferrari szereti ezeket a játszmákat

    Marko: A Ferrari szereti ezeket a játszmákat

    Helmut Marko úgy véli, a Ferrari szeret játszmákat játszatni a két versenyzőjük, Sebastian Vettel és Charles Leclerc között.

    A nyári szünet előtt, a Scuderia nem tündökölt olyan fényesen, ám a szezon második felében a vörösök „feltámadtak”, és az Orosz Nagydíj kivételével minden futamot bezsebeltek. Leclerc diadalmaskodott Spa-ban és Monzában, míg Vettel a szingapúri éjszakában emelhette magasba a legnagyobb trófeát.

    Szocsiban is a Ferrarinak állt a zászló, ám a verseny előtt megbeszélt taktika körüli bonyodalom és a balszerencse elvette az Scuderia esélyét.

    A megállapodás szerint az első rajtkockából induló monacói szélárnyékot biztosít csapattársának, így a német Lewis Hamilton elé kerülhet. Ám Vettel rajta túl jól sikerült, idő előtt megelőzte a britet és végül a 21 éves fiatalt is átugrotta. Innentől kezdetét vette a vitatkozás a rádión keresztül, a vörösök megkérték a négyszeres világbajnokot, adja vissza a pozíciót Leclerc-nek, míg a heppenheim-i a körülményeket okosan a maga javára fordítva megtagadta azt. A monacói egyre frusztráltabbá vált a csapattal együtt, így a kerékcserék alkalmával oldották meg a problémát, ám Vettel autója meghibásodott, ami végül Leclerc szájából is kiénekelte a sajtot.

    ,,Vettel elől volt, ezért Leclerc panaszkodni kezdett, mire a versenymérnöke azt mondta: ‘Ne aggódj, megoldjuk a bokszkiállások alatt.” Ezt azt jelenti manipulálták a sorrendet a kerékcserékkel, és ez ütközik a sport tisztaságának elveivel. Már így is bonyolult volt az egész szituáció a Ferrari számára, miért kellet még ilyen megállapodásokkal egymás ellen uszítaniuk a pilótáikat? A Ferrari szereti ezeket a játszmákat, még akkor is, ha legtöbbször semmi jó nem sül ki belőlük, de ez a Ferrari, más kultúrát képviselnek.” -nyilatkozta Marko a Servus TV-nek.

    Az osztrák szerint ezt a rivalizálást Leclerc indította el Monzában, ugyanis ő sem tartotta be az egyességet (nem biztosított szélárnyékot Vettelnek az időmérőn), ahogy Vettel sem Szocsiban.

    ,,Ha Vettel nem tartotta be a megegyezést Szocsiban, akkor Leclerc se Monzában. Neki kellett volna szélárnyékot biztosítania Vettelnek az időmérőn, de ő ezt nem tette meg. Ő is kivette a részét a feszültségkeltésből.”

  • A Ferrari ragaszkodik az idei autó koncepciójához

    A Ferrari ragaszkodik az idei autó koncepciójához

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto megerősítette, hogy a 2020-as autójuk az idei továbbfejlesztett változata lesz.

    A szezon a maranellóiak számára nehezen indult, legelső idei győzelmük csak szeptemberben született meg. Azóta viszont erőre kaptak, a legutóbbi aerodinamikai- és motorfejlesztéseik pedig már azt eredményezték, hogy gyakran gyorsabban is az etalonnak számító Mercedesnél.

    „Nagyon sok munkát fektettünk abba, hogy megértsük az autó gyengeségeit” – magyarázta Binotto. „A fejlesztések folyamatosak, nem csak Szingapúrba érkeztek.”

    Azonban az is kiderült, hogy ezzel együtt is már majdnem teljes mértékben a 2020-as autóra koncentrálnak. Ennek alapja pedig nem lesz merőben más, mint az ideié. Még annak ellenére sem, hogy a mostani kasztninak sokak szerint túl kevés a légellenállása.

    „Szerintem senki más első szárnyát nem másolták le annyian, mint a miénket. A jövő évi autó az ideinek a továbbfejlesztettje lesz. Úgy vélem, egy légellenállás szempontjából hatékony autó nem egy rossz koncepció. Más okok miatt volt, hogy alulteljesítettünk.”

    Ami nagyon kiemelkedőnek tűnik, az a Scuderia erőforrása, azonban Binotto nyugalomra int: „Az előnyünk nem akkora, mint sokan gondolják. Jó a sebesség, de az az autó miatt is van.”