Címke: Ferrari

  • Leclerc az élre repítette a Ferrarit Melbourne-ben

    Leclerc az élre repítette a Ferrarit Melbourne-ben

    A Ferrari tavaly kettős győzelmet aratott az Ausztrál Nagydíjon, és az idei első F1-es edzésnapot is ők zárták az élen Charles Leclerc révén.

    A monacói versenyző 1:16,439-es idővel futotta meg a legjobb időt a második gyakorláson, gyorsabbnak bizonyult az előzetesen favoritnak tartott McLaren párosánál, bár természetesen nem tudjuk, kiben mennyi tartalék maradt, mennyit fog még fejlődni az időmérőre és a futamra. A szombati napon ráadásul jóval melegebb idő, míg vasárnap csapadék várható, szóval a szokásosnál nagyobb lehet a fluktuáció a sorrendben egyik napról a másikra.

    Lewis Hamilton az 5. helyre hozta be a másik Ferrarit, négy tizedet kapott Leclerc-től, a Red Bull és a Mercedes pedig visszafogottan kezdett, és különösen Liam Lawson 17. helye nem mutat jól. Ezzel szemben a Racing Bulls kifejezetten jól nyitott, Yuki Tsunoda és Isack Hadjar 4. és 6. lett.

    A legnagyobb vesztese a napnak Oliver Bearman, aki korábban összetörte a Haast (videó itt látható róla), talán el is vesztette az egyik motorját az egész szezonra a keretéből, és a második edzésen egyetlen kört sem tett meg, mivel annyira nem meglepő módon nem sikerült összerakni a kocsiját. A Haas szénája azért sem áll jól, mert Esteban Ocon végzett az utolsó pozícióban.

    Az előző edzéshez hasonlóan itt is voltak elszórtan vezetői hibák, de olyan nem, ami Bearman-éhez hasonló következménnyel járt volna. Az első negyedórában Norris egy megcsúszással, Nico Hülkenberg egy kicsúszással vétette észre magát, utóbbitól pedig egy olyan ritka problémát is láthattunk, hogy a tűzoltókészüléke majdnem működésbe lépett az autóban. Később Pierre Gasly, majd George Russell rontott el egy féktávot és sodródott ki a pályáról.

    Az Ausztrál Nagydíj hétvégéjének teljes menetrendje itt tekinthető meg.

  • A Ferrari versenyzői körbeudvarolták egymást, Hamilton érdekes bókot mondott Leclerc-re

    A Ferrari versenyzői körbeudvarolták egymást, Hamilton érdekes bókot mondott Leclerc-re

    Charles Leclerc azt is elmondta, hogyan éli meg azt, hogy most Lewis Hamiltonra irányul a nagyobb figyelem a Ferrarinál.

    A Ferrari versenyzői az előző években közelebb álltak egymáshoz életkorban és az elért sikerekben is, mint most, amikor Leclerc csapattársaként Carlos Sainzot Hamilton váltotta. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy eddig inkább a monacói versenyzővel foglalkozott többet a média, ám ezúttal fordul a kocka.

    Leclerc ugyanakkor kijelentette, hogy Hamilton érkezése és a rá irányuló figyelem nem zavarja. „A Ferrari nagyobb bármelyik versenyzőnél, ezért különleges a Ferrari. A csapatért rajonganak sokan, nem egyik vagy másik pilótájáért. Lewis a sportág legendája, így jelenleg nagyobb érdeklődés kíséri, mint engem, de ez teljesen rendben van részemről. Megértem ezt, így normális. Nem hiszem, hogy versengés lenne közöttünk, hogy bármelyikünk a Ferrari kiemelt pilótája legyen” – mondta az Ausztrál Nagydíj helyszínén.

    „Lewis nagyszerű – tette hozzá. – Igazán kedves ember. Szuperül kijövünk egymással, sok a közös szenvedélyünk, ezek egyike a zene.”

    Hamilton természetfeletti képességéről beszélt Marko

    Hamilton is méltatta csapattársát, és először viccelődve felelt a kérdésre, hogy mivel imponált neki először: „A nagyszerű frizuráját és a szemét leszámítva jól néz ki!” Utána azonban kiemelte, hogy Leclerc sok energiát fektet abba, hogy sikeres legyen.

    „Nem tudjuk, ki mit csinál a zárt ajtók mögött, de szerintem mindegyik versenyző keményen dolgozik. Mindenki más módszereket használ, és érdekes volt látni, ő miket. A módszerei nem különböznek nagyon az enyéimtől, és látható, hogy a srác keményen dolgozik velük” – mondta, „Mr. Ferrarinak” nevezve a csapattársát. Ezzel vélhetően arra célzott, hogy olyan, mint maga a Ferrari megtestesülése.

    Leclerc korábban azt mondta, a Ferrari is tanul Hamilton más csapatoknál alkalmazott munkamódszereiből.

    Leclerc és Hamilton Milánó belvárosában égetett gumit F1-es Ferrarival (fotók, videók)

  • Meglepetést vetít előre Norris a szezonnyitóra – mégsem minden úgy van, ahogy sokan hiszik?

    Meglepetést vetít előre Norris a szezonnyitóra – mégsem minden úgy van, ahogy sokan hiszik?

    Az F1-es közvélemény és a riválisok is a McLarent tartják az egyértelmű esélyesnek az idei szezon hétvégi rajtja előtt, ám Lando Norris elmondta, sokan meglepődhetnek az Ausztrál Nagydíjon.

    Mióta a bahreini teszten futott versenyszimulációk és egyéb, jóslatokhoz használt tényezők alapján a McLaren tűnik a legerősebbnek az idei Forma–1-es szezon rajtja előtt, mindenki azt találgatja, hogy a wokingiak Ausztráliában képesek lesznek-e realizálni mindezt, vagy a vártnál jóval szorosabb lesz a küzdelem, esetleg egy másik istálló lesz ott egyértelműen az élen. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója nemrég például szintén a McLarent nevezte meg a legjobbnak, mondván az adataik alapján a bahreini tesztelés hosszabb és rövidebb etapjain is a wokingiak voltak a legjobbak, és „ezzel az autóval mindenhol ők az esélyesek.”

    A Red Bull eközben bevallottan nem zárt olyan tesztet, mint amilyet szeretett volna, ugyanakkor Marko szerint ettől még ott vannak az első helyért várható négyes (McLaren, Red Bull, Ferrari, Mercedes) csatában. Hogy így lesz-e, abban Max Verstappen az Ausztrál Nagydíj helyszínén nem foglalt állást, de azt elismerte, hogy jelenleg nem az RB21-es a mezőny legjobb autója.

    A Red Bull egyelőre bajban, a McLaren a favorit az idei F1-es szezon előtt

    „Megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani, ennél többet nem igazán tehetünk. Nem teszteltünk sokat, de találtunk néhány területet, amelyeken dolgozhatunk, és a folytatásban is ezt fogjuk tenni. Természetesen fejlődtünk, de továbbra is vannak dolgok, amiken javítani akarunk, vagy amiket jobban akarunk csinálni. Ez más pálya, mint a bahreini, úgyhogy alapból más érzés lesz rajta vezetni az autót, de lépésről lépésre haladunk. Azt tudom, hogy jelenleg nem mi vagyunk a leggyorsabbak, de még egyszer mondom, nagyon hosszú a szezon. Tavaly is teljesen más volt a helyzet a szezon elején és a végén, mivel a Forma–1-ben sok dolog elég gyorsan megváltozhat” – ecsetelte a címvédő, majd hozzátette, „vezethetőbbé fogjuk tenni az autót [mint az elődjét], de Bahrein nagyon más volt ahhoz képest, ami itt vár ránk, ezért nehéz lesz megmondani, hogy teljes mértékben kijavítottuk-e, amit kellett, vagy nem.”

    Az idei szezon favoritjának tartott Lando Norris ugyanakkor arról beszélt, hogy egyáltalán nincsenek egyértelműen az élen, és szoros csatát vár a közvetlen riválisaikkal. „Boldog és izgatott vagyok, hogy kezdődik a szezon, egyúttal nyugodt is, ami valószínűleg a legjobb mind közül. Nyugodtnak érzem magam és készen állok, amit sok ember úgy nevezne, hogy magabiztos. Szerintem jó autónk van az idénykezdethez, viszont nem gondolom, hogy bármilyen módon bármelyik fő riválisunk felett állunk. Nyilván sokat beszéltek erről és sok mindent mondtak az utóbbi hetekben, de tényleg nem hiszem, hogy jobban a riválisaink előtt lennénk, mint tavaly, vagy annyira, amennyire az emberek gondolják.”

    „Továbbra is azt gondolom, hogy ez kemény hétvége lesz, és mindenkivel csatázni fogunk, ugyanakkor jó helyzetben vagyunk ahhoz, hogy erősen, magabiztosan kezdjük az évet. Ebben a helyzetben akarunk lenni és így akarjuk indítani az évet.”

    Norris szerint pszichológiai játszma lehet a többiek részéről, hogy őket kiáltották ki az esélyesnek, de bárhogy is legyen, a szombati időmérőn minden ki fog derülni. „Nem tudom, nem tudom, hogy mit csinálnak. Szeretnek beszélni, ez biztos! De kit érdekel? Nem számít, majd holnap és a következő néhány nap során meglátjuk. Szerintem jó helyzetben vagyunk, ez világos és nyilvánvaló.”

    „Bahreinben jó tesztet teljesítettünk, de egyáltalán nem gondolom, hogy bármennyivel is gyorsabbak lennénk, mint a többiek, különösen nem kevés üzemanyaggal – folytatta a tavalyi ezüstérmes. – Tudom, hogy itt tud az ember jobban rejtőzködni, de sok mindent hallottam arról is, hogy mennyit rejtőzködtek a többiek és nem mutatták meg a tempójukat. Szerintem meg fogtok lepődni, csak mert úgy érzem, jelenleg eléggé egyirányú a narratíva, de jó hallani, hogy ilyen sokan beszélnek rólunk. Ugyanakkor a mi és az én részemről semmi nem változott. Nem gondolom, hogy bármelyik másik csapat előtt állunk. Szerintem hasonlóak vagyunk a három fő riválisunkkal, és keményen kell dolgoznunk, hogy előttük legyünk ezen a hétvégén.”

    Max Verstappen, Red Bull, Ausztrál Nagydíj
    Verstappen szerint nem ők a leggyorsabbak / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Nem szabad persze megfeledkezni a kétszeres futamgyőztes Oscar Piastriról sem, akinek jó autóval szintén lehet esélye. Azt viszont ő sem akarta kimondani, hogy a McLaren az esélyes. „Tudom, hogy mit akarnak kimondatni velem, abból mindenki írhatna szalagcímet, de meglátjuk – mondta az FIA sajtótájékoztatóján. – Senki sem tudja igazán, hogy mire számítson. A tesztelés elég jól ment, de nem tudod, hogy a többiek hol állnak. Mi elégedettek voltunk a tesztünkkel, de Melbourne teljesen más pálya, mint Bahrein. Az időjárás is más lesz és úgy tűnik, óránként változni fog. Szóval bizonyára érdekes hétvége lesz, és remélhetőleg valahová az elejébe várhatjuk magunkat. Hogy ez a legelejét jelenti-e, azzal várnunk kell szombatig.”

    George Russell ezzel szemben ugyanolyan kijelentést tett, mint Helmut Marko, és a McLarent helyezte az élre. Persze a részéről is könnyen megeshet, hogy csak a nyomást akarja növelni a wokingiakon. „Az autó jónak érződik. Még ha az utóbbi három évet tekintve tavaly zártunk is a leghátrébb az összetettben, a legtöbb futamot nyertük [ezeket az éveket tekintve]. Magabiztos vagyok azt illetően, hogy ez az autó valamivel következetesebb lesz a tavalyinál, és nem lesz annyira hullámzó a teljesítménye. Talán nem fogjuk látni azokat a nagy kiugrásokat, mint amit Vegasban láttunk, és nem fogjuk feltörölni a padlót mindenkivel, de remélhetőleg azokat a mélypontokat sem, amelyeket néhány másik versenyen. Ám nem csaphatjuk be magunkat, mert tudjuk, hogy jelenleg minden kétséget kizáróan a McLaren a favorit. Abszolút dominánsnak tűnnek, és biztos vagyok benne, hogy őket kell majd legyőzni.”

    Hogy valóban így lesz-e, az remélhetőleg már ezen a hétvégén körvonalazódni fog, az időjárás ugyanakkor közbeszólhat, hiszen a futamra például 80% az eső valószínűsége.

    F1 Fantasy – játssz Te is is a Racingline.hu-val a nyereményekért!

  • Meglógtam a Ferrarival – Hamilton varázsolt, leforgatta saját magával a klasszikus film jeleneteit

    Meglógtam a Ferrarival – Hamilton varázsolt, leforgatta saját magával a klasszikus film jeleneteit

    Az F1-es szezonnyitó előtti meglepetésként Lewis Hamilton feltűnt egy 1986-os filmklasszikusban kiváló imitációs játékának és a modern technológia trükkjeinek köszönhetően.

    A 80-as évek egyik népszerű amerikai filmvígjátéka az angolul kevésbé beszédes Ferris Bueller’s Day Off, ami magyarul a Meglógtam a Ferrarival címet kapta. A történetben a 23 éves Matthew Broderick által alakított főszereplő és barátja titokban elkötik a barát apjának ritkaságszámba menő Ferrariját, amivel aztán mindenféle nem várt bonyodalmakba keverednek Chicagóban.

    Egy alkalommal egy autómegőrzőben hagyják az 1961-es Ferrari 250 GT Californiát, ám a parkoló dolgozója titokban szintén megjáratja egy kicsit a gépet. Ő az a Richard Edson által alakított szereplő, akinek a helyén a Hamilton Instagramján megosztott újraforgatott jelenetekben maga a hétszeres F1-es világbajnok tűnik fel. Tulajdonképpen az eredeti filmrészleteket látjuk az eredeti karakterekkel, csupán Hamilton személye az, akit odavarázsoltak Edson helyére, a brit pedig igyekszik is a lehető legjobban leutánozni a színész összes mozdulatát és mondatát a filmből.

    „Nem is lehetne jobb módja a szezonkezdésnek, mint beteljesíteni egy újabb álmom” – írta Hamilton a videóhoz, aminek elkészítésén saját produkciós cége, a Dawn Apollo Films is dolgozott.

    „A Meglógtam a Ferrarival gyerekkorom óta az egyik kedvenc filmem. Ezzel tisztelgek az ikonikus film előtt és ünneplem meg első szezonomat a Ferrarival. A legmodernebb technológiára, gyártásra és tervezésre volt szükség, hogy ezt így összehozzuk. És szereznünk kellett egy teljesen azonos autót is. Amióta láttam a filmet, ez egy igazi álomautó számomra. Ezzel az energiával és izgatottsággal megyek a versenypályára is ebben az évben.”

    Az újravett jelenetekben egy másik új szereplő is feltűnik, a színész Edward Norton ugyanis Hamilton útitársa az elkötött Ferrariban. A 250 GT Californiából száznál is kevesebb példány készült, és az eredeti filmben is csak egy másolatot használtak, amikor pedig a történet csúcspontján összetörik a csodaautó, azt filmes trükkökkel oldották meg.

    Íme Hamiltonék alkotása:

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

    Hamilton természetfeletti képességéről beszélt Marko

  • Hamilton természetfeletti képességéről beszélt Marko

    Hamilton természetfeletti képességéről beszélt Marko

    A Red Bull tanácsadója szerint Lewis Hamilton bármikor sokat javulhat egyik pillanatról a másikra.

    Helmut Marko a véleményével hízelgett, de kritizálta is a 40 éves hétszeres világbajnokot, akinek a Mercedest elhagyva hosszú idő után először egy új csapatba, a Ferrariba kell beilleszkednie.

    „Természetfeletti erővel tud fejlődni, de ha a körülmények nem megfelelők számára, és nem lát esélyt a győzelemre, veszít a motivációjából – nyilatkozta az RTL-nek. – A saját akaratából ment a Ferrarihoz, és szerintem mindent meg fog tenni, hogy az elvárásai megvalósuljanak.”

    Marko meglátásában azért van igazság, Hamilton például vélhetően azért kapott ki George Russelltől a házon belüli versenyben az elmúlt három évben kétszer, mert a Mercedesnek nem volt esélye a világbajnoki címért küzdeni. Az előzetes várakozások alapján a Ferrarinál erre nagyobb sansza lesz, de Charles Leclerc mellett nem számíthat sétagaloppra.

    „Bahreinben [a tesztelésen] Leclerc sokkal gyorsabb volt nála, bár ez természetes. Ő ismeri a csapatot, az autót – jelentette ki a Red Bull szakembere. – Hamilton sok kört megtett, folyamatosan javult, de nem érte el Leclerc szintjét. Azonban ha megfelelőnek érzi a körülményeket hihetetlen mértékben tud fejlődni.

    „12 évig próbáltam rávenni, a Ferrarinál az első napján megtette” – Wolff már meg is szokta Hamiltont pirosban

  • Korábbi versenytársa beleszólhatna Hamilton dolgába a Ferrarinál, de jobbnak látja, ha nem teszi

    Korábbi versenytársa beleszólhatna Hamilton dolgába a Ferrarinál, de jobbnak látja, ha nem teszi

    Bár a nyilvánosságban minden Lewis Hamilton körül forog, valójában három kulcsfontosságú személyt szerzett meg a Ferrari a Mercedestől az utóbbi hónapokban. Egyikük, Jerome d’Ambrosio a versenyzői létről is sokat tud, de ennél fontosabb feladatra szerződtették.

    Tavaly október óta három magasrangú korábbi Mercedes-alkalmazott érkezett a Ferrarihoz. Loic Serra a technikai igazgatói posztot vette át, d’Ambrosio helyettes csapatvezető lett, és persze januártól a hétszeres világbajnok Hamiltonnal vált teljessé ez az értékes toborzási hullám.

    D’Ambrosio 2011-ben és 2012-ben összesen 20 F1-es versenyen állt rajthoz, majd a Formula E-ben folytatta karrierjét, ahol idővel versenyzőből csapatvezetővé vedlett át. Onnan került vissza az F1-be, ahol a Mercedesnél Toto Wolff jobbkeze volt, most pedig már Frédéric Vasseur munkáját egészíti ki a Ferrarinál – mindössze 39 évesen, úgy, hogy hat évvel ezelőtt még autóversenyt nyert pilótaként.

    Mivel 2023-ban együtt dolgoztak a Mercedesnél, a Ferrarihoz pedig néhány hónapnyi előnnyel érkezett, így d’Ambrosiónak van a legjobb rálátása arra, hogy mire van szüksége Hamiltonnak az új csapatánál. Ugyanakkor pontosan tudja, hogy mibe nem érdemes beleszólnia.

    „Lewisnak nincs szüksége arra, hogy bemutassak neki bárkit is a csapatban. Nagyon könnyen kapcsolatot tud létesíteni az emberekkel, mindenki imádta őt már az első nap után. Ami az igazán hasznos, hogy már ismerem az őt körülvevő szűk kört. Egy versenyző ugyanis nem egyedül érkezik egy új csapathoz, hanem a saját kis személyzetével, a menedzserével és a segítőivel együtt. Velük pedig kapcsolatban álltam már a múltban is. Ennek a háttérnek az ismeretében már tudtam, mi fog azonnal működni és min kell kicsit változtatni az új környezethez igazodva” – idézi d’Ambrosiót a The Race.

    Hamilton a fürdőszobája padlóján ült lesokkolva, amikor valóra vált élete álma

    „Azzal is könnyebben tudok azonosulni, hogy mit éreznek a versenyzők az autóban, de ezzel óvatosnak kell lennem, nem akarok átlépni egy határt. Lewis és Charles [Leclerc] a Forma-1 valaha volt legjobbjai közül valók, Lewisnál sikeresebb versenyző még nem volt, így nincs szükségük arra, hogy mástól tanuljanak valamit a vezetésről. Semmiképpen sem akarok beleesni abba a csapdába, ami korábbi versenyzőkkel gyakran megesik, akik abból vonnak le következtetést, hogy az ő idejükben mi hogyan működött.”

    A belga exversenyző noha korábban még egy mezőnyben versenyzett Hamiltonnal, most már a csapat irányításában vállal fontos szerepkört. Mint elmondta, a 24 versenyből 18-ra tervez elutazni, olykor ő fog nyilatkozni a médiának, és általában véve is Vasseur tehermentesítése lesz a dolga a pályán és a gyárban egyaránt.

    „Az első naptól kezdve megosztjuk a feladatokat Freddel. Nem igazán van körülhatárolva, hogy mivel foglalkozok. Műszaki-, pénzügyi- és HR-feladatok is kikötnek az asztalomon, ugyanúgy, mint a csapatfőnöknek. Egyszerűen elosztjuk őket. Az irodáink egymással szemben találhatók, naponta vagy 20 alkalommal beszélgetünk, és minden nagyon hatékonyan működik” – fogalmazott d’Ambrosio, aki a 2023-ig Laurent Mekies által betöltött helyettesi pozíciót vette át.

    Nem önszántából távozhatott a Mercedestől Hamilton most visszatért segítője

  • Norris sem tud ellenállni a kísértésnek, Hamiltont követve a Ferrarihoz igazolna

    Norris sem tud ellenállni a kísértésnek, Hamiltont követve a Ferrarihoz igazolna

    Karrierje későbbi pontján szeretné lekövetni honfitársa, Lewis Hamilton útját, és a Ferrari F1-es csapatához szerződne, erre tett erős utalást Lando Norris.

    A brit versenyzőt 2017-ben, első teljes F3-as szezonja előtt vette fel juniorprogramjába a McLaren, akiknek színeiben két évvel később már a Forma–1-ben debütálhatott. Hasonló úton érkezett tehát, mint honfitársa, Hamilton is, a hétszeres bajnok azonban hat szezont követően eligazolt a wokingiaktól, míg Norris idén már hetedik évét kezdi meg velük.

    Norrist két éve már a Red Bull is megkörnyékezte, ám a pilóta az előző télen hosszú távon elkötelezte magát a McLaren mellett, aminek értelmében legalább 2027-ig velük marad. Az NBC News kérdésére azonban elárulta, jelenlegi hűsége dacára van egy csapat, amelynél még szívesen versenyezne karrierje során.

    „Pontosan tudom, hogy melyik csapathoz szeretnék menni. Ahhoz, amelyiknél mindenki szeretne vezetni karrierje egy pontján” – próbált sejtelmeskedni Norris, ám egyértelmű, hogy ezzel a Ferrarira utalt, Hamiltonhoz és sok más korábbi nagysághoz hasonló célt megfogalmazva.

    „De nagyon boldog vagyok a McLarennél. Ők juttattak el a Forma–1-ig, szinte az egész életemet velük töltöttem, és még sok-sok évig folytatni akarom. Izgatottá tesz, hogy továbbra is a papajaszínekért harcolhatok.”

    Norris: Nem lehetnek többé kifogásaink

    A bahreini tesztek alapján a McLaren várhatja a legjobb esélyekkel a jövő hétvégi Ausztrál Nagydíjat, így ez az első szezon, aminek Norris favoritként vághat neki. Bár a riválisok is egyértelműen az ő hátukra teszik a célkeresztet, a 25 éves brit azért próbálta kicsit árnyalni a képet, rámutatva arra, hogy ő és Oscar Piastri is erős balanszproblémákat tapasztaltak az MCL39-es modellen.

    „Gyorsak voltunk, de versenyzőként mindig panaszkodunk valami miatt. Mindig jobbá akarjuk tenni az autó összes területét, legyen szó az autó elejéről, a hátuljáról vagy az egészről. Folyamatosan feszegetjük a határokat. Jelenleg elsősorban az autó hátulján érezzük bekorlátozva magunkat, ami részben jó, részben rossz dolog” – fogalmazott Norris.

    „Rossz, mert ez olykor elég kiszámíthatatlanná teszi az autó viselkedését, de persze az én dolgom, hogy vezetés közben ezen felülkerekedjek. Az ugyanakkor segít, hogy tudjuk, az autó azon területére koncentrálhatunk a további fejlesztésekkel.”

    Norris: Aki kételkedik Lewisban, az hülye

  • Leclerc és Hamilton Milánó belvárosában égetett gumit F1-es Ferrarival (fotók, videók)

    Leclerc és Hamilton Milánó belvárosában égetett gumit F1-es Ferrarival (fotók, videók)

    A Ferrari nagyszabású bemutatót tartott Milánóban az idei F1-es szezon rajtja előtt, amelyen Lewis Hamilton és Charles Leclerc is színpadra, illetve autóba pattant.

    Noha az F1 75 elnevezésű eseménnyel a sportág már megtartotta hivatalos szezonindító eseményét Londonban, és a mezőny már túlvan a bahreini tesztelésen, hogy a jövő hét végén az Ausztrál Nagydíjjal kezdetét vegye a 2025-ös szezon, a Ferrari rátett még egy lapáttal, és megadta a módját, hogy Milánó belvárosában bemutassa a Scuderia idei felállását.

    A Piazza Castellón felállított színpadhoz és a környéken összerakott minipályához rengeteg drukker látogatott el, hogy élőben lássa Lewis Hamiltont, Charles Leclerc-t, valamint Frédéric Vasseur csapatfőnököt és Benedetto Vignát, a Ferrari vezérigazgatóját. Miközben mindegyikük meg is szólalt, a legnagyobb attrakciót természetesen Hamilton és Leclerc bemutatója jelentette a 2019-es Ferrarival, az SF-90-essel. A hétszeres világbajnok ezt az autót egyébként korábban még nem vezette, így a 2023-as, 2024-es és 2025-ös F1-es torpedó után egy újabbat írhatott fel a listára.

    Természetesen a két pilóta nemcsak sétatempóban integetett a tifosinak, hanem azért gumit is égettek, amiről látványos fotók és videók készültek. Alábbi képgalériánkban előbbiek látható, lentebb pedig videókból szemezgettünk.

    Leclerc és Hamilton páros körzőzése:

    Leclerc igen látványos dolgokat is csinált:

    Hamilton egyedül füstöli a 2019-es Ferrari gumijait:

    A két csapattárs a milánói utcákon:

    Libabőrös képsorok – a Fratelli d’Italia, Olaszország nemzeti himnusza részben a Tifosi előadásában:

    Hamilton Ferrari-sapkákat osztogat:

    Leclerc is Ferrari-sapkákat osztogat:

    Az eseményt teljes egészében ITT lehet visszanézni.

    Leclerc örömteli felfedezést tett a Hamiltonnal való közös munka során

  • Hamilton tartott tőle, hogy az olaszok nem fogadják be a bőrszíne miatt

    Hamilton tartott tőle, hogy az olaszok nem fogadják be a bőrszíne miatt

    A Ferrarihoz csatlakozva Lewis Hamilton a legfőbb hiányosságot abban érzi, hogy a Mercedesnél kiharcolt társadalmi sokszínűség után most egy sokkal homogénebb közegbe csöppent. A brit beszélt Donald Trump intézkedéseiről és a világban zajló folyamatokról is.

    Hamilton nemcsak példátlan sikersorozatával formálta a Mercedes F1-es csapatáról és a márkáról alkotott képet az istállónál eltöltött 12 éve során. Az általa indított kampány, a Mission 44 keretében a társadalmi diverzitás növelésére is törekedett, amiben a csapat készséggel támogatta őt: a 2020-tól többször is feketére festett versenyautó csak a szimbóluma volt ennek, de a háttérben tényleg aktív munka zajlott azért, hogy a csapatban, és úgy általában a brit motorsportéletben arányosabbak kapjanak szerepet a különböző bőrszínű, társadalmi státuszú személyek és a nők.

    Hamilton távozik, de az autó színében mégis ott marad a Mercedesnél

    A jórészt az olasz munkaerőpiacról merítő Ferrarinál persze eddig nem volt szempont a diverzitás – az angliai Motorsport-völgytől távol ezzel nehezebb is lenne a dolguk, s emiatt a hétszeres világbajnok most úgy érzi, új csapatánál szinte a nulláról kezdve kell elkezdeni építkezni, ha hasonló sokszínűséget szeretnének elérni. A Ferrari elnöke, John Elkann ugyan eddig támogatólag beszélt Hamilton törekvéseiről, de nem nehéz elképzelni, hogy az ízig-vérig olasz istállónál erre kisebb lesz a hajlandóság – fekete F1-es versenyautót például aligha fogunk látni tőlük.

    „Eltűnődtem rajta, hogy végre egy sokszínűbb munkakörnyezetben dolgozhattam, amit hosszú idők során építettünk fel közösen, most pedig visszacsöppenek abba az időszakba, mint amikor megérkeztem a Mercedeshez, és még nyoma sem volt a sokszínűségnek” – nyilatkozta Hamilton a Time magazinnak.

    A brit beszélt arról, micsoda érzelmi hullámvasutat élt át, amikor az előző télen megkapta a Ferrari ajánlatát, s megosztott egy eddig ki nem tárgyalt szempontot is, amit figyelembe vett a döntés mérlegelésekor. Hamilton gyerekkorában sokszor áldozata volt megkülönböztetésnek bőrszíne miatt, Olaszországban pedig máig gyakran lehet hallani rasszista atrocitásokról a színesbőrű sportolókkal szemben, többnyire futballmeccseken.

    „Nem tagadom, átfutott ez az agyamon a döntési folyamat során. Ám mint olyan sok esetben, itt is csak emberek egy kis csoportja a leghangosabb. Nem hiszem, hogy gond lesz ezzel” – mondta erről Hamilton, aki a fioranói tesztjei során már megtapasztalhatta, hogy micsoda rajongással és szeretettet fogadja őt a tifosi.

    Az interjú során szóba került az Egyesült Államok elnöki székébe visszatért Donald Trump is, aki már első hónapja során visszavont pénzeket társadalmi diverzitást, elfogadást segítő programoktól is. Aligha meglepő, hogy a világrendet szélsebesen felforgató elnök nem élvezi Hamilton támogatását.

    „Nem fogom tudni megváltoztatni, amit ő vagy a kormánya csinál. Annak érdekében viszont tehetek, hogy az én környezetemben továbbra is felemeljük az embereket. Az út során szembe találkozok olyan erőkkel, amelyek nem akarják ezt, ennek okát pedig fel sem tudom fogni. De ez nem állít meg, tovább kell folytatnunk ezt a harcot” – szögezte le.

    Hamilton: Nincs még egy olyan, mint én

  • Megsértette a kényszerszabadságot a Ferrari mérnöke, új csapata mossa kezeit

    Megsértette a kényszerszabadságot a Ferrari mérnöke, új csapata mossa kezeit

    A Ferrari közleményéből kiderül, bírósági ügy lett korábbi technikai igazgatója, Enrico Cardile Aston Martinhoz való átszerződéséből, hiszen az olasz mérnök már azelőtt megkezdte a munkát új csapatánál, hogy szerződése arra engedélyt adott volna.

    Miközben a Red Bulltól tavaly tavasszal távozott Adrian Newey a héten megkezdte a munkát az Aston Martinnál, a silverstone-i istálló másik prominens tavalyi igazolása, Cardile érkezése körül nincs ilyen tisztánlátás – aligha véletlen, hogy az istálló csapatfőnöke a napokban kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy mikor kezd náluk az új technikai főigazgató, miközben olasz lapok úgy értesültek, hogy erre még egészen nyárig várni kell – ami nem lenne ideális a csapat és a mérnök számára, hiszen a 2026-os új technikai szabályokra való felkészülés már jelenleg is javában zajlik.

    Ám mint azóta kiderült, Cardile megsértette azt a kényszerszabadságról szóló egyezményt, amely több hónapos pihenőidőt ír elő az F1-en belül csapatot váltó magasrangú szakemberek számára, ezzel megakadályozva, hogy releváns tudást vihessenek magukkal egy riválisnál zajló munkáról.

    „Enrico Cardile Aston Martinhoz való csatlakozása kapcsán a Ferrari megerősíti, hogy néhány héttel ezelőtt a modenai bíróság helybenhagyta a vállalatunk kérését, felszólítva Enrico Cardilét, hogy azonnali hatállyal szűntessen meg bármiféle együttműködést az Aston Martin Aramco F1 Teammel július 18-ig” – áll a Ferrari által a The Race-hez eljuttatott közleményben.

    „A modenai bíróság megállapította, hogy a korábbi alkalmazottunk ebben a fontos időszakban megszegte a Ferrarival való megállapodását, ami arról szól, hogy mikor kezdhet el dolgozni máshol, pedig ez a megállapodás éppen amiatt létezik, hogy megakadályozzon más csapatokat a jogtalan előnyszerzésben Cardile korai leigazolásával, amivel helyrehozhatatlan károkat okozna a Ferrarinak.”

    A Ferrari az idei autójával meglépte, amit a Red Bull és a McLaren már évekkel ezelőtt megtett

    A lap megkereste az ügyben az Aston Martint is, akik elhárítottak maguktól bármiféle felelősséget Cardile korai munkába állását, kapcsolatfelvételét illetően.

    „Ez az ügy kizárólag Enricóra, a Ferrarira és az olaszországi jogi képviselőikre tartozik, az ügy továbbra is folyamatban van. Mint ilyen, nem is fűzünk hozzá további kommentárt. Amint eljön az ideje, bejelentést teszünk” – írta a silverstone-i csapat.

    Arról nincs hír, hogy milyen mélységű együttműködés kezdődött eddig meg jogtalanul Cardile és az Aston Martin között, mindenesetre jelen állás szerint ez még négy és fél hónapig nem lesz folytatható, az új technikai főigazgató hivatalos munkába állása csak július 18-án történhet meg.

    Egy másik fronton eközben a tervek szerint halad a 2026-os felkészülés az Aston Martin körül: jövőre érkező új motorpartnere, a Honda éppen ezen a napon jelentette be, hogy megnyitotta új bázisát Milton Keynesben, ami az F1-es tevékenységének központi helyszínéül szolgál majd.