Címke: Ferrari

  • Az olasz média szerint Sainz esélyes a Ferrari első számú pozíciójára

    Az olasz média szerint Sainz esélyes a Ferrari első számú pozíciójára

    Az olasz újságírok szerint Carlos Sainz nem csupán annak akadálya, hogy Mick Schumacher a Ferrariba kerüljön, de még Leclercre is veszélyt jelenthet. Szerintük a spanyol képes lehet elvenni tőle a csapat első számú pilótája címet.

    A minid igencsak radikális olasz újságírok nem rejtették véka alá az újonnan érkezett spanyol első dobogójáról alkotott véleményüket.

    „Ha továbbra is ilyen eredményeket ér el, és ilyen jól fog dolgozni monacói csapattársával, és a csapatot majd segíteni tudja a bajnoki címekért folytatott küzdelemben, akkor a Ferrari hosszú időre marasztalni fogja Carlost. – mondta Luigi Perna, a La Gazzetta dello Sport újságírója.

    „Amennyiben ez megtörténik, akkor nem lesz szükség arra, hogy Mick Schumacherre cseréljék, hiszen Micknek még sokat kell fejlődnie a Forma-1-ben.” – mondta Luigi a spanyol El Mundo Deportivo-nak.

    Arra a kérdésre, hogy a 26 éves Sainz végül le tudja-e győzni a három évvel fiatalabb Leclercet, egy másik olasz újságíró, Daniele Sparisci válaszolt:
    „Ez rajta múlik”

    „Az, hogy mindezeket meg tudja csinálni Leclerc mellett, aki egy fenomén, egy igazi csillag, azt jelenti, hogy Carlos is sok tehetséggel lett megáldva.” – mondta.

    „Egyetértek abban, hogy ők ketten teljesen más típusú versenyzők, – míg Leclerc elképesztően agresszív, addig Sainz jóval inkább megfontolt. De nagyon sok olyan megfontolt pilóta van a Forma-1-ben, akik nyertek, és jól tudtak teljesíteni.” – tette hozzá Sparisci.

    Paolo Filisetti olasz műszaki újságíró szerint: „Carlos képes lehet a Ferrari elsőszámú versenyzője lenni.”

    „Az elsőszámú pozíciót a pályán szerzed meg, szóval nem tudom miért ne lehetne az. A dolog azon része mindenesetre egyértelmű, hogy Carlos nem egy második számú pozícióra szerződött a Ferrarihoz.”

    „Nem értem azt, hogy sokak számára lehetetlennek tűnik az a forgatókönyv, miszerint a jövőben felléphet a bajnoki küzdelemben Leclerc, Verstappen, és Hamilton mellé, akikről mindenki beszél, ha címekről van szó.” – mondta.

    Ami Schumachert illeti, akit a Ferrari nyilvánvalóan a maranellói jövőjére készít fel, Filisetti szerint ez a meccs még nem lefutott.

    „Nem hiszem, hogy Mick közvetlen veszélyt jelentene Carlosra.” – mondta.

    „Igen, Mick édesapja vezetéknevét birtokolja, de hogy hogyan érik be, azt még nem tudjuk. Nagyon fontos, hogy Mick elkezdjen valami érdemlegeset mutatni, és remélem, hogy a Ferrari a jövőben nem csak marketing okokból választja ki a versenyzőit.” – mondta Filisetti.

  • Leclerc csak saját magát okolhatja monacói kudarcáért

    Leclerc csak saját magát okolhatja monacói kudarcáért

    Charles Leclerc csak saját magát okolhatja azért a technikai hibáért, ami miatt végül lemaradt a Monacói Nagydíjról Jacques Villeneuve szerint.

    Bár a hazai pilóta volt a leggyorsabb a kvalifikáción, a következő és egyben utolsó körben összetörte a Ferrarit – ami kérdéseket vetett fel azzal kapcsolatban, hogy ez egy „Rascasse-gate” stílusú, szándékos lépés volt-e.

    Az FIA egyébiránt kivizsgálta az esetet, és kizárta a szándékosságot.

    „Nem hiszem, hogy bármelyik pilóta bármilyen körülmények között úgy menne ki, hogy súlyosan megrongálja az autóját.” – mondta a versenyigazgató, Michael Masi.

    A kérdéseket azonban ezután kezdték el feltenni a Ferrari irányába, mivel a csapat úgy döntött, hogy nem cseréli ki Leclerc sebességváltóját – egy olyan alkatrészt, amely általában megsérül a hasonló ütközéseknél.

    A Red Bull tanácsadója D. Helmut Marko azt mondta: „Mondhatom, hogy egy ilyen ütésnél a mi autónk is sérült volna.”

    Gianluca Gasparini, a La Gazzetta dello Sport újságírója is csak csodálkozott csodálkozott: „Elítélhetjük a Ferrari azon embereit, akik szerint az SF21 rendben volt?”.

    A Ferrari szerint a probléma nem magával a sebességváltóval volt, hanem egy további alkatrésszel, ami az autó ütéshez képest nézett másik oldalán helyezkedett el.

    A véleményét mindig nyíltan vállaló, és nyersen kimondó 1997-es világbajnok Villeneuve, egyértelműen kimondta kit lehet felelőssé tenni az eset végett:

    „Csak és kizárólag saját magát hibáztathatja. Eltalálta a falat, összetörte az autóját, melynek következtében sérülések keletkeztek rajta, szóval nem sajnálhatjuk.” – mondta Villeneuve az RTBF-nek.

  • Masi megerősítette, vizsgálták Leclerc balesetét

    Masi megerősítette, vizsgálták Leclerc balesetét

    Charles Leclerc kétes körülmények között szerezte meg szombaton a pole-t: miután az első körök után élen állt, a második nekifutásnál ütközött, és mindenkit megfosztott a javítás lehetőségétől.

    Az ikonikus versenyen nem ez lenne az első, hogy valaki hasonlóan szeretne a szinte biztos győzelmet jelentő első rajtkockába kerülni.

    2006-ban Michael Schumacher parkolt le a Rascasse-kanyarnál, 2014-ben pedig Nico Rosberg a Mirabeau-t fékezte el.

    Leclerc esetéhez így viszonyult Michael Masi, az FIA versenyigazgatója:

    „Azonnal vizsgáltuk az esetet, és megállapítottuk, hogy az első részen, a 15-ös kanyarban történt a hiba.”

    „Az adatok és a csapat kommunikációja alapján nem hiszem, hogy bármelyik versenyző ennyire összetörné az autóját. Semmilyen körülmények között. Súlyos következményekkel jár ez a csapatnak.” – utalt arra, hogy a költségsapka miatt a csapatok minden alkatrész cseréjével a jövő évi autó fejlesztéséből veszik el a forrásokat.

    Végül a felvezető körön nem a baleset következményei, hanem a kardántengely hibája akadályozta meg a monacóit abban, hogy rajthoz álljon.

    „Ha ki kellett volna cserélni a váltót, a hibás alkatrészek akkor is az autón maradnak, mert nem sérültek meg.” – magyarázta Mattia Binotto, a Leclerc csapatfőnöke.

    „Meg kell értenünk, mi történt, miért történt, és azt, hogy megakadályozhattunk volna mindezt még a parc fermében. Az fontosabb, hogy megértsük, miért nem vettük észre a problémát.”

    „A hiba nem akkor jelentkezett, amikor elhagyta a garázst, csak a hatos kanyar után. AZ alkatrészen nem voltak repedések, akkor keletkeztek. Ez olyasmi, amit majd csak az adatokat látva tudunk kielemezni.”

  • Még a Ferrari is próbált segíteni a kerékkel küszködő Mercedesnek

    Még a Ferrari is próbált segíteni a kerékkel küszködő Mercedesnek

    A Ferrari a Mercedes segítségére sietett, és saját eszközeivel próbálta leszedni Valtteri Bottas autójáról az abroncsot a Monacói Nagydíj után.

    A száguldó cirkusz kapcsán a rivalizálás és a győzelemért folytatott ádáz küzdelem juthat először az eszünkbe, ám a bajtársiasság és a segítőkészség ugyanúgy jelen van a sportban.

    A balszerencse rendesen ott ült a csillagosok vállán az elmúlt hétvégén. Némileg a tempójuk sem volt meg a sikeres teljesítéshez, ám a finn pilóta révén nagy esélyük volt arra, hogy legalább a dobogóra álljanak.

    A bokszkiállás során viszont olyan eseménysorozat fordult elő, amit az Ezüst Nyilak még sosem tapasztaltak. A nastolai pilóta pontatlanul állt a helyére, így a jobb első abroncsért felelős szerelő rossz szögben alkalmazta a légpisztolyt. Ennek eredménye az lett, hogy teljesen leírta a kerékanyát, így még leimádkozni sem tudták a rakoncátlan gumit a versenygépről.

    A futam után Toto Wolff elmondta, hogy legszívesebben sírni volna kedve, míg a szerelőt nem hibáztatja, ugyanis egyike a legjobbaknak. Ugyanakkor még késő este sem sikerült leoperálni a kereket a 77-es gépről:

    ,,Sosem láttam még olyan versenygépet, amiről nem lehet leszedni a gumit. Még most sem sikerült ezt a műveletet végrehajtanunk, azt hiszem, hogy szereznünk kell egy fémvágót valahonnan. Valtteri (Bottas) azt mondta, hogy még ő is látta, ahogy szállnak a levegőben a fémforgácsok. Még most is ott van az autón a gumi. A futam után a Ferrari azonnal a segítségünkre sietett és nehéz eszközökkel, kalapáccsal próbálták leszedni.” – nyilatkozta vasárnap este az osztrák vezető.

    James Allison később ismertette, hogy pontosan milyen folyamatok játszódtak le a művelet során, továbbá azt is elmondta, hogy csak a gyárban tudják majd leszerelni a ragaszkodó abroncsot.

  • Verstappen kedvese, Kelly Piquet rivális márka autójában pózolt

    Verstappen kedvese, Kelly Piquet rivális márka autójában pózolt

    Miközben Max Verstappen egy Red Bullban ülve nyerte meg a Monacói Nagydíjat, miután a pole-t szerző Ferrari rajthoz sem tudott állni, addig a holland versenyző barátnője, Kelly Piquet egy Ferrariban ülve pózolt a kamerának. Egészen pontosan egy monacói ékszermárkának készültek róla fotók.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    KELLY PIQUET (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés

    [poll id=”196″]

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    KELLY PIQUET (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés

  • Leclerc: Nehéz volt lenyelni, hogy nem indulhattam el a futamon

    Leclerc: Nehéz volt lenyelni, hogy nem indulhattam el a futamon

    Charles Leclerc elismerte, hogy rendkívül nehéz volt beletörődnie abba, hogy a pole pozíció megszerzése után el sem rajtolhatott a Monacói Nagydíjon.

    A Ferrari monacói versenyzője eredetileg az első rajtkockából vághatott volna neki a hazai versenyének, azonban a kvalifikáció végén szenvedett balesetet miatt ott lebegett Damoklész kardja a feje felett. Ez a kard pedig a rajtrácsra vezető körön le is csapott Leclerc-re.

    Eleinte mindenki azt gondolta, hogy a monacói SF21-ének váltója is megsérülhetett a baleset következtében, azonban az olasz istálló tüzetesen kivizsgálta az alkatrészt és nem talált benne semmi rendelleneset, így nem cserélte ki azt.

    A rajtrácsra vezető körön azonban valószínűleg a féltengellyel akadt probléma Leclerc Ferrariján, így a monacói pilótának minden esélye elszállt, hogy a 2019-es Olasz Nagydíj óta először futamot tudjon nyerni. A monacói fiatal balszerencse sorozata így tovább folytatódott a hazai versenyén: ezúttal azonban nem kiesett, hanem fel sem állhatott a rajtrácsra.

    „A garázsban nagyon meg kellett erőltetnem magamat, hogy ne legyek túl csalódott az ott levő kamerák előtt,” – ismerte el a Vörösök kétszeres futamgyőztes pilótája.

    „Azonban sajnos kezdek hozzászokni ehhez az érzéshez itt Monacóban. Eddig soha nem tudtam befejezni egy versenyt sem itt, tegnap pedig hiába nyertem meg az időmérőt, a mai futamon el se tudtam indulni.

    „Nehéz ezt elfogadni. Azonban nem csak magam miatt vagyok szomorú, hanem a csapat miatt is, ugyanis mindannyian kitűnő munkát végeztek egytől egyig. A reggel folyamán pedig már valamilyen szinte meg is könnyebbülhettek, miután a kérdéses alkatrészekkel nem volt probléma. Ezt követően pedig megtörtént az, ami egyszerűen egy szégyenletes.”

  • Binotto: Nem hazardíroztunk a váltóval kapcsolatban!

    Binotto: Nem hazardíroztunk a váltóval kapcsolatban!

    Mattia Binotto elmondta, hogy Charles Leclerc kiesése nem feltétlenül köthető a szombati ütközéséhez.

    A monacói versenyző az első pozícióban haladt az időmérő utolsó szakaszában, mikor a második próbálkozása közben falnak csapta autóját. A konstrukciót így ki kellett emelni a pályáról, ezért piros zászlós szakaszt rendeltek el. Mivel kevesebb, mint egy perc volt vissza a szakaszból, újraindítani már nem volt érdemes az edzést.

    Leclerc az időmérő után el is mondta, hogy egy kicsit aggódik a váltója miatt. Ugyanakkor két alapos átvizsgálás után a Ferrari nem talált hibát az alkotóelemen.

    A 23 éves pilóta versenygépe viszont a pályára menet leállt, így a versenyző el sem tudott indulni a hazai futamán. Ám a Ferrari csapatfőnöke szerint nem feltétlenül köthető a leállás az ütközés okozta károkhoz.

    ,,Először is, teljesen meg kell értenünk azt, hogy mi történt. A baj baloldalt, a kardántengely mentén ütötte fel a fejét, így az nem lehet váltóprobléma. A váltó, így teljesen rendben volt a futamra. Mivel a baleset az autó másik oldalát érintette, könnyen lehet, hogy nincs is ahhoz köze. Várnunk kell. Ki kell elemeznünk a darabokat és az adatokat, hogy magyarázatot kapjunk. Viszont egy biztos, nem hazardíroztunk a váltóval kapcsolatban. Teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a versenyre az rendben volt. Alapos ellenőrzést kell végeznünk, ugyanis a gond egy olyan területen ütötte fel a fejét, amint nem vizsgáltunk át.” – magyarázta Binotto a Sky Sportsnak.

  • Sainz: Nem érződik ez olyan jónak, mint amilyennek lennie kellene

    Sainz: Nem érződik ez olyan jónak, mint amilyennek lennie kellene

    Carlos Sainz keserédesen élte meg azt, hogy a második helyet szerezte meg Monacóban.

    Az egész hétvége során jól ment a spanyol pilóta, az időmérőn még az is benne volt a pakliban, hogy előrébb végez a negyedik helynél. Azonban csapattársa autótörése őt is megakasztotta, így be kellett érnie a második sorral.

    Charles Leclerc azonban nem tudott elindulni a futamon, így a 26 éves versenyző megörökölte a harmadik pozíciót. A futam elejéig úgy tűnt, hogy a legkisebb serleg várományosa lesz, ám Valtteri Bottas és a Mercedes kálváriája még egy hellyel előrébb repítette.

    Mindent összevetve a futam után így látta Sainz a helyzetet:

    ,,Ez egy jó eredmény. Ha Monacóba jövet azt mondják nekem, hogy a második helyen fogsz végezni, akkor határozottan elfogadtam volna. Viszont a hétvége egész pikantériája, az, hogy Charles (Leclerc) az első rajtkockát megszerezte, én pedig lemaradtam az időmérőn, hiába voltam jó körön… talán nincs olyan jó íze ennek az eredménynek, mint amilyennek lennie kellene. Ám lehet, hogy ha majd visszagondolok erre a hétvégre, akkor már boldog és büszke leszek. Mikor látod azt, hogy a másik autó a pole-ból nem tud elindulni, akkor a felelősség hirtelen a te nyakadba szakad, és neked kell megmenteni a hétvégét. Mivel a másik konstrukció az első helyről indult volna, így te legalább a dobogón akarsz lenni, jól akarsz rajtolni és így tovább.” – nyilatkozta Sainz.

  • Hivatalos: Leclerc az élről fog indulni, nem kell nála váltót cserélni!

    Hivatalos: Leclerc az élről fog indulni, nem kell nála váltót cserélni!

    A Ferrari bejelentette, hogy a vizsgálatok alapján nem kell váltót cserélni Charles Leclerc autójában.

    A monacói versenyző a tegnapi időmérő utolsó szakaszában csapta falnak autóját, ami így kőbe véste a kvalifikáció addigi állását. Mivel az előző körében a leggyorsabbnak bizonyult a 23 éves pilóta, megszerezte a pole pozíciót Max Verstappen és Valtteri Bottas bánatára.

    Az ütközés miatt azonban volt némi feszültség a vörösök háza táján, ugyanis attól féltek, hogy egy esetleges váltócsere miatt bukják a pozíciót. Ugyan a tegnapi vizsgálatok során nem volt probléma az elemmel, ám a Scuderia úgy döntött, hogy inkább még ma reggel is ellenőrzik a darabot.

    Nemrég hivatalos Twitter-oldalukon közölték, hogy nem esett baja a váltónak, így Leclerc a hazai futamán az élről indulhat:

    ,,A ma reggeli alapos ellenőrzést követően nem találtunk nyilvánvaló hibát Charles Leclerc váltóján. Így a monacói pilóta a kvalifikációs eredményének megfelelően a pole pozícióból fog ma indulni.”

  • Sainz egyáltalán nem boldog az időmérőn történtek miatt

    Sainz egyáltalán nem boldog az időmérőn történtek miatt

    Carlos Sainz Jr úgy érzi, hogy akár le is győzhette volna a csapattársát Charles Leclerct a pole pozícióért folytatott harcban a Monacói Nagydíj időmérő edzésén, ha a Q3 nem ért volna véget idő előtt.

    A hazai pályán versenyző Leclerc rendelkezett a leggyorsabb körrel az időmérő harmadik szakaszában, amikor az Uszoda kijáratán ütközött neki nagy tempóval a szalagkorlátnak. Az eset miatt piros zászlóval félbe kellet szakítani az edzést, így már senki nem javíthatott tovább a legjobb köridején.

    A Ferrari spanyol pilótája pedig hiába nyújtott lenyűgöző teljesítményt a hétvége során, a balszerencsés eset miatt már ő sem tudott javítani és végül be kellett érnie a negyedik rajthellyel. Sainz szerint akár a rajtelsőség is az övé lehetett volna és ebből kifolyólag nagyon csalódott a történtek miatt.

    „Őszintén, nagyon csalódott vagyok,” – nyilatkozta a McLarentől a Ferrarihoz szerződő Sainz az időmérőt követően.

    „Nagyon nehéz elfogadni és beletörődni ebbe a dologba. Az embernek nem minden nap adódik olyan lehetőség, hogy poleba állítsa az autóját Monacoban. A tempót elnézve pedig erre nekem minden esélyem megvolt.

    „Ez pedig nagyrészt a körülmények miatt van, szóval elképzelheted, hogy milyen frusztráló ez a nap az életemben.”

    Ugyan Sainz az utolsó körében nem valószínű, hogy tudott volna javítani, szerinte mégis megcsinálhatta volna annak ellenére, hogy Sergio Pérez miatt időt veszített a pálya első felében.

    „Az első próbálkozásom során két-három tizedet veszítettem az utolsó szektorban, szóval tisztában voltam vele, hogy ha minden összeáll, akkor egy 1:10.1 vagy egy 1:10.2-es köridő sem lesz elérhetetlen.

    „A második köröm sem volt ideális, brutális volt a forgalom előttem a kör elején. Az egyes kanyarban Pérez miatt biztosan elment egy tized például.

    „Azonban ezt követően gyors tudtam lenni és úgy érkeztem meg az utolsó szektorra, hogy minden összeállhat és sikerülhet az első hely. A 13-as kanyarhoz érve azonban megláttam a dupla sárga zászlót és el kellett vennem a gázt.

    „Így csak a negyedik helyről rajtolhatok, amivel szinte alig maradt esélyem a győzelemre. Ez a rajtpozíció pedig nagyon messze van attól, amit reméltem ettől a versenyhétvégétől.”