Címke: Ferrari

  • Pályán Hamilton és Leclerc is, de a filmforgatás csak álca

    Pályán Hamilton és Leclerc is, de a filmforgatás csak álca

    Szerdán Mugellóban köröz a Ferrari idei autójával, az SF-25-tel a csapat két állandó versenyzője, Lewis Hamilton és Charles Leclerc. A cél egy új fejlesztés pályára vitele, mielőtt élesben is bevetnék azt a jövő hétvégi Belga Nagydíjon.

    A filmforgatási nap az egyetlen lehetőségük a csapatoknak arra, hogy a szezon során privát tesztet tartsanak az aktuális autójukkal. Ennek a keretei is rendkívül korlátozottak, csak 200 kilométeres távot tehetnek meg a nap során, és a versenyekre gyártott gumikat sem használhatják, de egy-egy nagyobb fejlesztés első pályáraviteléhez, ellenőrzéséhez így is megfelelő ez a lehetőség. Reklámfilmek forgatására pedig mindig szüksége van egy csapatnak, így egy ilyen nap során két legyet üthetnek egy csapásra.

    A Ferrari egy új hátsó felfüggesztést visz pályára most az olaszországi Mugellóban a filmes nap során, ami a Red Bull Ringre érkezett – és a csapat formájában némi javulást hozó – padlólemez kiegészítése. Az új felfüggesztés várható hatása, hogy az autó kevésbé lesz érzékeny a hasmagasság változtatására, és szélesebb működési tartományt nyit ki a Pirelli-gumik számára.

    Az Autosport értesülései szerint a szimulátorban szerzett adatok biztatóak voltak, és ha a pályán is ugyanezt a hatást éri el az újítás, az további egy tizedmásodperces javulást jelenthet a köridőben – ami persze csekélynek tűnhet, de a jelenlegi szoros élmezőnyben sokat számíthat, és közelebb viheti a Ferrarit a futamgyőzelemhez, amit a négy élcsapat közül még csak ők nem értek el idén.

    Ennek ellenére a Mercedest és a Red Bullt is megelőzve a Ferrari a második helyen áll a konstruktőri tabellán, köszönhetően Leclerc és Hamilton kiegyensúlyozott teljesítményének, még úgy is, hogy az idénre szerződtetett hétszeres világbajnok a dobogót sem érte el a szezon felében.

    Mivel 2026-tól nagy szabályváltozások érkeznek, a nyári szünet után a csapatok várhatóan leállnak az idei autó fejlesztésével, így a Ferraritól is ez a jövő hétvégi Belga Nagydíjon bemutatkozó újítás lehet az egyik utolsó nagy dobás, amitől fordulatot remélhet az idei formájában.

  • Történelmi győzelmek és mélység; pont nélkül záró gyári Ferrarik a WEC brazíliai fordulóján

    Történelmi győzelmek és mélység; pont nélkül záró gyári Ferrarik a WEC brazíliai fordulóján

    A Ferrari és a Toyota mélyrepülését, illetve a Cadillac szárnyalását hozta a hosszú távú sportautó-világbajnokság (WEC) idei ötödik fordulója, amelyben megszakadt a Ferrari 2025-ös győzelmi sorozata.

    Első győzelmét aratta a Cadillac a hosszú távú sportautó-világbajnokságban (WEC), ráadásul ez a győzelem rögtön kettős lett, hiszen a Will Stevens, Alex Lynn, Norman Nato trió mögött az amerikaiak jóval nevesebb pilótákból, a kétszeres Le Mans-i győztes Earl Bamberből; a négyszeres Champ Car-bajnok Sébastien Bourdais-ból és a 2009-es F1-es világbajnok Jenson Buttonból álló egysége végzett.

    A Jota-csapat által futtatott gyári Cadillacek dominálták a Sao Pauló-i 6 órást, amelynek kezdeti szakaszaiban a többi gyártó közül egyedül a Porsche tűnt esélyesnek arra, hogy beleszóljon az első hely sorsába, de a helytelen guminyomás miatt büntetést kapó 12-es Cadillac-egység végül ezzel együtt is 57 másodperces előnnyel nyert a 38-as előtt, amely viszont csak 1,8 másodperccel előzte a vezetést az első körben megkaparintó 5-ös Penske Porschét. Mióta a Cadillac 2023-ban csatlakozott a WEC-hez, a mostani győzelemig a harmadik volt a legjobb helyezése.

    Ami a futam részletesebb alakulását illeti, Lynn-nel a volán mögött a későbbi győztes autó a második kiállások során, a táv egyharmadánál vette át a vezetést. Hét körrel később a másik Cadillacben Button váltotta a Julian Andlauert az egyes kanyarban kívülről előző, ezzel a második helyre felkapaszkodó Bambert, majd a négy friss Michelin gumijának köszönhetően 10 másodperc alá csökkentette a kezdetben 15 másodperces hátrányát a testvérautóval szemben, de Lynn a dupla etap második részében ellépett és több mint 20 másodperces előnnyel adta át a volánt Natónak, aki ehhez a verseny végéig még hozzátett fél percet. Eközben Bourdais-nek hátrafelé kellett figyelnie, mivel Andlauer a frissebb gumikon vészesen közeledett rá, de az előny végül kitartott a kockás zászlóig.

    A Porsche itt még a győzelemért csatázott a Cadillac-kel:

    A negyedik helyen a 6-os Penske Porsche végzett, de ők már kört kaptak a győztes Cadillactől, ötödiknek pedig a teljes pályás sárga zászló során elkövetett sebességtúllépésért büntetést kapó, majd a két Peugeot-ot az utolsó szakaszban megelőző 20-as BMW jött be. A két 9X8-as lett a 6. és 7., a legjobb Ferrari a Le Mans-i győztes AF Corse egység autójának képében pedig csak a 8. helyen zárt.

    Az idei eddigi összes WEC-futamot megnyerő olaszok az erre a versenyre változó teljesítmény-kiegyenlítés (BoP) hatására egyetlen pillanatig sem tűntek versenyképesnek a három nap során, a két gyári autó pedig még csak pontot sem szerzett, hiszen a 9. helyre a Mick Schumacher nevével fémjelzett 36-os Alpine, a 10. pozícióba pedig a Proton ügyfél Porschéja ért oda.

    A bajnokságot továbbra is vezető 51-es autó az utolsó órában ugyan még a 10. helyen haladt, de Alessandro Pier Guidi bokszutca áthajtásos büntetést kapott a Proton Porschét vezető Nicolás Varrone elleni megmozdulásért, így végül csak a 11. pozícióban zárt. Ezzel egy hellyel előzte az LMGT3-as autóval történt ütközés következtében teljes hátsórész-cserére kényszerülő 50-es egységet.

    Nemcsak a Ferrari maradt azonban pont nélkül a gyári autóival, hanem a Toyota is, amivel a japán márka a Hypercar-éra 2021-es kezdete óta nem látott mélységbe süllyedt, hiszen a jelenlegi szabályrendszerben még soha nem fordult elő, hogy legalább az egyik autójával ne szerezzen pontot. Különösen nagy a kontraszt azt nézve, hogy tavaly ugyanezzel az autóval még dominálták az interlagosi 6 órást, de a BoP változtatásai és a pálya újraaszfraltozása az ő teljesítményüket is drasztikusan visszavetette. A 7-es egység a 14., a 8-as a 15. helyen végzett, azaz az egyik Aston Martin is elkapta őket.

    Ami az LMGT3-as kategóriát illeti, akárcsak a nagyok mezőnyében, itt is debütáló győztest avathattunk, mivel itt a Lexus tudott először nyerni. A Jose Maria Lopez, Clemens Schmid és Razvan Umbrarescu által győzelemre vitt egység a táv nagy részében az élen állt és végül 37 másodperces előnnyel szelte át a célvonalat a 81-es TF Sport Chevrolet előtt, amely 10 perccel a leintés előtt előzte meg az Iron Dames Porsche 911-esét terelgető Michelle Gattingot, aki kevesebb mint három perccel a vége előtt a 3. helyet is elbukta Eduardo Barrichello Aston Martinjával szemben.

  • Sainz vállára kiült a kisördög: „Égesd fel a Ferrarit Hamilton érkezése előtt!”

    Sainz vállára kiült a kisördög: „Égesd fel a Ferrarit Hamilton érkezése előtt!”

    Carlos Sainz felfedte, sötét gondolatok is átfutottak az agyán, miközben annak tudatában kellett teljesítenie a 2024-es F1-es szezont, hogy az lesz az utolsó idénye a Ferrarinál. A kisördög és a kisangyal eltérő tanácsokat suttogott a fülébe, de végül úgy döntött, jófiúként viselkedik.

    Tavaly már február 1-jén bejelentette a Ferrari, hogy a 2025-ös szezonnak Charles Leclerc és Lewis Hamilton párosával fog nekivágni, ami nehéz év elé állította Sainzt. Nemcsak azért, mert új versenyzői ülés után kellett néznie, amit végül csak a mezőny második felében talált, hanem mert azt is mérlegelnie kellett, hogyan álljon hozzá utolsó ferraris szezonjához.

    Végül karrierjének legerősebb éve lett a 2024-es, most először nyert két futamot is egy szezonban, összesen kilencszer állt dobogóra, és négy év alatt harmadszor is ötödik helyen zárt a tabellán, majd az abu-dzabi szezonzárón másodikként befutva jó viszonyban köszönt el a csapattól.

    Az elbocsátást igazságtalanságnak érezve azonban ott motoszkált benne a gondolat, hogy talán nem kellene békés, harmonikus állapotokat hagynia maga mögött a helyére érkező Hamilton számára.

    „Tisztában vagyok vele, hogy egy nagyobb egóval rendelkező versenyző miért szerette volna darabokra szakítani a Ferrarit abban az évben azáltal, hogy elkezd politizálni vagy megmérgezni a közeget” – mondta a High Performance podcastban Sainz, majd arra a kérdésre, hogy ő maga is mérlegelte-e az efféle hozzáállást, kendőzetlenül rávágta:

    „Természetesen! Mindenkinek van egy kisangyala és egy kisördöge. Az ördög szerette volna, hogy sok mindent kimondjak vagy megváltoztassak a csapatnál, de az angyal akkor erősebbnek tűnt, és azt mondta: »Nem, ne legyél ez a fajta ember. Legyél profi, aki az utolsó versenyig mindent belead ezért a csapatért.« Százak, ezrek dolgoznak a csapatban, akiknek semmi köze nem volt ahhoz a döntéshez, és tartoztam nekik ezzel. Ezért elhatároztam, hogy profi leszek, jófiú leszek, nem pedig olyasvalaki, aki felégeti maga mögött ezt a helyet.”

    Sainz a tavalyi konstruktőri 9. helyezett Williamsnél talált új otthonra, és bár a csapat lényegesen jobb formában van, mint egy évvel ezelőtt, a spanyol rendkívül frusztráltan nyilatkozott a szezon első felének lezárultát követően, a középmezőny harcaiban ugyanis sokszor rajta kívül álló okokból veszített pontokat – Silverstone-ban például tavalyi csapattársa, Leclerc tette tönkre a versenyét.

  • A Ferrari elvesztette Hamiltont

    A Ferrari elvesztette Hamiltont

    Kiderült, hogy a változékony időjáráson túl mi hátráltatta Lewis Hamiton versenyét a Brit Nagydíjon, amivel a Ferrari sem tudott mit kezdeni.

    Hamilton a 4. helyen futott be, nem vet túl jó fényt rá és a csapatra, hogy előtte az a Nico Hülkenberg ért célba, aki 13 év után juttatta újra dobogóra a Saubert, az erőviszonyok alapján a hétszeres világbajnoknak illett volna megelőznie őt. Az utolsó kerékcserék előtt, amikor eljött a száraz pályára való abroncsok ideje, erre volt is esélye, de a bokszkiállása után kicsúszott, így Hülkenberg viszonylag kényelmes pozíciót tarthatott a leintésig.

    Hogy ez a Ferrari kerékcseréjének időzítésén múlt-e, már nem számít, de Frédéric Vasseur elárulta, hogy volt egy probléma, ami Hamilton versenyét egész végig nehezítette. „Az egész futamon elvesztettük Lewis autóján a GPS-t. Emiatt tulajdonképp vakok lettünk, nem tudtuk, hol jár az autó” – idézte a RaceFans a Ferrari csapatfőnökét.

    Azt nem mondta, hogy emiatt hívták ki száraz pályás gumikért Hamiltont akkor, amikor, de elismerte, hogy az időzítés nem volt tökéletes, bár volt rá indokuk. „Utólag mondhatjuk, hogy talán egy körrel hamarabb cseréltünk kereket a kelleténél, mert egyből kicsúszott a hármas-négyes kanyarnál, amivel négy-öt másodpercet vesztett. Azonban [Fernando] Alonso már kiállt előtte, és némelyik kanyarban gyorsabb volt másoknál. Ez az a szituáció, amikor ha mások lépésére várunk, már késő” – nyilatkozta.

    A brit klasszis ugyanakkor a Brit Nagydíj után a támogatásáról biztosította Vasseur-t, akit az utóbbi időben elkezdett kipécézni az olasz sajtó. Szerinte ő az a személy, aki képes lesz visszavezetni a Ferrarit a csúcsra.

  • A jövő évi erőviszonyok döntik el, melyik csapatnál látjuk viszont Hornert az F1-ben?

    A jövő évi erőviszonyok döntik el, melyik csapatnál látjuk viszont Hornert az F1-ben?

    Christian Horner Red Bull-csapatfőnöki pályafutása meglehetősen hirtelen ért véget, az F1-ben töltött időszaka viszont aligha zárult le. Az 51 éves szakemberre ugyanis igencsak nagy lehet a kereslet.

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a Red Bull eltávolította Christian Hornert F1-es istállójának csapatfőnöki székéből. Ezzel egy 20 és fél éves történet végére került pont, és bár a vége valóban nem volt szép, összességében számtalan sikert értek el közösen. A kérdés már csak az, hogy ez milyen hatással lesz az érintettek jövőjére nézve.

    Kirúgta Christian Hornert a Red Bull

    Az már tény, hogy a bikások irányítását Laurent Mekies veszi át, azt pedig nehéz megmondani, hogy a francia szakember mit fog kezdeni a helyzettel. Éppen ezért jelen cikkben elődjével foglalkozunk, aki ugyan jelenleg továbbra is a Red Bull alkalmazásában áll, de nehéz elképzelni, hogy ez így is marad. Ebben az esetben pedig nyilvánvalóan felszabadul.

    A The-Race.com értesülései szerint Horner nem fogja elsietni a döntést, és a következő hónapokban sok időt fog otthon tölteni, miután az elmúlt másfél év eseményei a magánéletére is hatással voltak. Emellett az is valószínűsíthető, hogy a szerződése megtiltja neki, hogy távozása után azonnal munkát vállaljon máshol, de nyilvánvalóan ez sem fogja őt örökké korlátozni.

    Hornernek még csak meg sem magyarázta a Red Bull, miért rúgták ki

    Ennek tudatában meglepő lenne, ha előbb-utóbb nem tűnne fel egy másik F1-es istállónál. Ezzel kapcsolatban sokaknak alighanem óhatatlanul a Ferrari jut eszébe, hiszen a maranellóiak korábban megkörnyékezték őt. Akkor nemet mondott az ajánlatra, most pedig állítólag nincs kapcsolat a felek között, ezzel együtt az is tény, hogy a Scuderiát irányító Frédéric Vasseur szerződése az idei év végén lejár, ráadásul az olasz sajtó nemrég össztüzet indított vele szemben. Horner Silverstone-ban megvédte kollégáját.

    Minden szervezetben rendkívül fontos a stabilitás – nyilatkozta a Brit Nagydíj csapatfőnöki sajtótájékoztatóján. – Nálunk huszonegy éve stabilitás van, és ez hozta meg azokat az eredményeket, amelyeket elértünk. Fred nagyon jó képességű menedzser. A Ferrari képében nyilvánvalóan egy olyan csapatot irányít, amely gyakorlatilag egy nemzeti istálló, amivel együtt jár az elvárás és a nyomás. Még viszonylag új neki ez a szerepkör, és időbe telik, amíg kialakítja a megfelelő folyamatokat és kultúrát, illetve a megfelelő embereket teszi pozícióba. Ebben a szakmában nincsenek csodafegyverek. Az egész arról szól, hogy egy csapatnyi ember együtt, egy cél érdekében dolgozzon. A Ferrarinál ráadásul a nemzet elvárásai is növelik a terhet.”

    Így búcsúzik Verstappen a menesztett Hornertől

    Horner akkor még nem tudta, hogy néhány nappal később mi vár rá, jó kérdés, hogy ellenkező esetben hogyan fogalmazott volna. Az mindenesetre biztos, hogy innentől kezdve nem utasíthatja vissza a Ferrarit – és más csapatot sem – ugyanazzal az indokkal, mint három éve, miszerint ragaszkodik a Red Bullhoz, Az pedig korántsem lenne meglepő, ha előbb-utóbb ismét rákerülne az olasz márka elnökének, John Elkann-nak a radarjára.

    Más szempontból viszont talán nem is a maranellóiaknál adná magát a legjobban a szerződtetése, hanem az Alpine-nál, ahol most már évek óta nem tudnak kialakítani stabil szervezetet. A brit szakportál szerint Horner minimum megfontolni hajlandó ezt az opciót, az viszont elképzelhetetlennek tűnik, hogy Flavio Briatore bármilyen szinten is a felettese legyen. A szintén idős Helmut Marko ugyanis bizonyos szempontból szintén felette állt, és az utolsó években egyértelmű volt a konfliktus kettőjük között.

    Horner néha elérzékenyült – így búcsúzott el a kollégáitól

    A hivatkozott cikk azt is hangsúlyozza, hogy a jövőre debütáló új technikai szabályok nagyban meghatározhatják, hogy mi és mikor történik. Amikor ugyanis egyértelművé válnak az erőviszonyok, a pilótakeringő mellett a csapatvezetők között is törvényszerű lehet a vándorlás, főleg azon istállók esetében, akik csalódást keltően kezdik az új korszakot.

    Horner tapasztalata pedig ebből a szempontból is értékes lehet, hiszen a Red Bullnál nemcsak csapatfőnök, hanem vezérigazgató is volt, és az ő irányításával épült ki az a hatalmas vállalat, amelynek technológiai részlege már jóval többről szól a Forma–1-es autó tervezésénél és építésénél. Ott van például a Red Bull Powertrains, a bikások motorrészlege, amelynek révén jövőre már saját motorral indulnak. Ezt az átállást szintén az 51 esztendős szakember vezényelte le.

    Horner nagy dicsőségről beszélt a Red Bulltól búcsúzva, a riválisokat is méltatta

    Persze a másik oldalról nézve Horner vesztét bizonyos szempontból a túl nagy hatalom okozta, de kétségtelenül bizonyította, hogy tudja, miként kell egy kiscsapatból nagycsapatot csinálni, ami szinte bármelyik csapat számára vonzó lehet. A kulcskérdés, hogy megkapja-e azt a mértékű kontrollt, amely a Red Bullnál megvolt neki, és amelyben deklaráltan hisz.

    Van egy világos struktúrám… ahol a fő részlegek nekem jelentenek – felelte Silverstone-ban arra a kérdésre, hogy csapata mennyire központosított, és hogy ezt tartja-e a legjobb megoldásnak. – Ez a felállás a pályán és azon kívül is hihetetlenül jól bevált számunkra. Nagyon szűk a felső vezetésünk, nagyon erős a struktúránk. Az erősségünk a mélységben rejlik. Nem érezzük, hogy változtatni vagy finomítani kellene rajta, én biztosan nem. Szervezetileg természetesen mindent hangolunk és optimalizálunk, de a struktúránk nagyon is egyértelmű.”

    Verstappen szempontjából elvileg semmi sem változik Horner távozása után

    Az teljesen világos, hogy ez a szemlélet az utóbbi másfél évben nem hozta meg a sikereket, előtte viszont igen. Éppen ezért valószínűsíthető, hogy lenne olyan csapattulajdonos, aki biztosítaná neki azokat a körülményeket, amelyek segítségével megvalósíthatja az elképzeléseit. Pláne abban az esetben, ha valamelyik élcsapat nagyon rosszul kezdi a következő évet.

    Szívtelen volt a Red Bull? Pont egy halálhír után közölték Hornerrel a döntést

  • Hamilton olyan gondokat is lát a Ferrarinál, amiket a csapat legtapasztaltabb tagjai sem

    Hamilton olyan gondokat is lát a Ferrarinál, amiket a csapat legtapasztaltabb tagjai sem

    Lewis Hamilton támogatásáról biztosította a Ferrari csapatfőnökét, Frédéric Vasseurt, akinek a lehetséges leváltását szellőztette meg az olasz média – a hétszeres bajnok szerint továbbra is ő az a személy, aki helyre tudja tenni azt a rengeteg problémát, ami a csapatot a bajnoki címszerzésben akadályozza.

    A Brit Nagydíjjal eltelt a 2025-ös F1-es szezon fele, és a Ferrarinak még nincs idén győzelme, sőt, Hamiltonnak dobogós helyezése sem. Bár a Red Bullnál és a Mercedesnél a versenyzők teljesítménye közötti egyenlőtlenség eredményeként a Ferrari a konstruktőri második helyen áll, ugyanott, ahol a tavalyi szezont is zárta, ám mégis látványos a csapat visszaesése a relatív erősorrendben ahhoz képest, ahol 2024-et befejezte.

    Hamilton a tabella hatodik helyét birtokolja a szezon féltávjánál, és a bajnokságot vezető Oscar Piastri mellett az egyedüli, aki minden versenyhétvégén képes volt pontokat szerezni. A csapat új jövevényeként ő maga nem akarta egyértelműen kimondani, hogy a tavalyi forma alapján a Ferrarinak idén is a győzelmekért kell harcolnia, így ezt a véleményt inkább kidelegálta a mérnökök szájába, amikor a Channel 4-nek összegezte Silverstone-ban az első fél évét.

    „Teljesen nyitott felfogásban érkeztem, nem elvárásokkal. Persze a tavalyi év végén jól szerepelt a csapat, szóval lehetett remélni, hogy a fejlődési ív folytatódik. Ott voltak a McLaren nyakán, tehát ha minden rendben ment volna, akkor most is hasonlóan állnánk, de nem feltétlenül ez történt. Ha a mérnököket kérdeznénk, ők valószínűleg azt mondanák, hogy rosszabb helyzetben vagyunk, mint arra számítottak” – fogalmazott kimérten Hamilton.

    Leclerc Hamiltont fogja figyelni, aki még soha nem küzdött így autóval a hazai versenyén

    Bár a Ferrari formája feljavulni látszik a szezonkezdet óta, belső harmóniáról mégsem lehet beszélni, amikor az olasz sajtó pár héttel ezelőtt azt szellőztette meg, hogy a gyártó elnöksége Vasseur leváltását fontolgatja, miután a 2023-ra érkezett csapatvezető harmadik szezonjában megakadni látszik a fejlődés. Bár nem tudni, hogy ez mennyire reális forgatókönyv, de Hamilton teljes mellszélességgel kiáll főnöke mellett.

    „Fred hozott ehhez a csapathoz, szóval rengeteggel tartozok neki. 2005-ben és 2006-ban közösen nyertünk a Forma–3-ban és a GP2-ben. Nagyon hálás vagyok neki amiatt, hogy hitt bennem, és hogy tényleg a csapatban akart engem látni, amit meg is valósított” – mondta erről Hamilton. Erről eszünkbe juthat a Ferrari korábbi csapatfőnökének, Mattia Binottónak a tavalyi nyilatkozata, amelyben azt mondta, ő a maga idejében nem gondolta jó ötletnek Hamilton megszerzését.

    A brit úgy érzi, az ő sajátos észrevételei és Vasseur vezetési képességei együttesen meghozhatják a Ferrari számára az áttörést.

    „Megtapasztalhattam, hogy mekkora ez a szervezet, hogyan működik a felépítése, és azáltal, hogy újonnan érkezőként tekinthettem rá, nagyon tisztán el tudtam különíteni a jó és a rossz dolgokat, szemben olyanokkal, akik már hosszú ideje ebben a közegben élnek. De úgy gondolom, hogy Fred az az ember, aki eljuttathat minket a csúcsra, és mindenben támogatni fogom, hogy elvégezze a szükséges változtatásokat – amikből jó sok van” – szögezte le a hétszeres bajnok.

  • Leclerc Hamiltont fogja figyelni, aki még soha nem küzdött így autóval a hazai versenyén

    Leclerc Hamiltont fogja figyelni, aki még soha nem küzdött így autóval a hazai versenyén

    Az elszalasztott lehetőségeget és autója vezethetőségét hozta fel Lewis Hamilton a Brit Nagydíj után, amikor azt ecsetelte, miért nem tudott odaárni a dobogóra. A hétszeres világbajnok egyúttal ismét szóba hozta, hogy le kell ülnie a Ferrari mérnökeivel a jövő évi autóról egyeztetni.

    A háromból két szabadedzésen a leggyorsabbak voltak, és bár az időmérőből nem hozták ki azt, ami benne volt, esős futam esetére Lando Norris még így is őket tartotta a favoritnak a Brit Nagydíj előtt. Ehhez képest a Ferrari csak egy 4. és egy 14. helyezést tud felmutatni egy olyan versenyen, amelyen Nico Hülkenberg erőből a 19. helyről a dobogóra hozta fel a Saubert, a hajrában maga mögött tartva a tőle 5 másodperces távolságra végző Lewis Hamiltont.

    Nem véletlen, hogy a hétszeres világbajnok a leintés után azzal reagált mérnöke „szép munka, jól menedzselted” üzenetére, hogy „ó, haver, összességében elég rossz volt, rengeteg volt az elszalasztott lehetőség”, mielőtt hozzátette, hogy „nyomjuk tovább” és elnézést kért, hogy nem érte utol Hülkenberget.

    Hamiltonnak ezzel megszakadt a 2014-es Brit Nagydíj óta tartó dobogós sorozata Silverstone-ban, pedig egy ideig úgy tűnt, hogy legalább a pódium összejöhet, de az első biztonsági autós fázis után a 40 esztendős pilóta egyszer csak a 8. helyen találta magát, ahonnan több remek előzést bemutatva ugyan visszazárkózott a 4. helyre, és az utolsó kerékcserék előtt közvetlenül Hülkenberg mögött haladt, ám az utolsó kiállását követően meglátogatta a Village kanyar bukóterét, amivel időt veszített, így a Sauber hiába tudott csak több mint 4 másodperc alatt kereket cserélni Hülkenberg autóján, a német így is nagyjából 10 másodperccel Hamilton elé jött vissza, ebből az előnyéből pedig megőrzött 5 másodpercet.

    Lewis Hamilton, Ferrari
    Fotó: Ferrari

    „Mindenkinek nehéz napja volt. Nem ilyen eredményben reménykedtem, de így is szereztem néhány pontot – mondta utólag Hamilton, majd kiemelte, hogy a Ferrariját elképesztően nehéz volt kezelni. – Ezen a pályán ilyen körülmények között még soha nem volt ilyen nehezen vezethető autóm. A kocsit hihetetlenül nehéz volt vezetni, de végső soron szerintem sokat tanultam ma, sok mindent vihetünk magunkkal erről a napról. Csupán második alkalommal vezettem esőben ezt az autót, és ki sem tudom fejezni, mennyire nehéz volt. Ez az autó nem szereti az ilyen körülményeket.”

    Arra a kérdésre, hogy a pálya száradásával javult-e az autó kezelhetősége, Hamilton elmondta, hogy „nem különösebben, csak egy kicsit, amikor a végén teljesen száraz lett, de még akkor is, amikor szélesen fordultam, a 11-es kanyarban rögtön kitört a hátulja”, majd hozzátette, „rengeteget hibáztam ma.”

    „Nem vezetek olyan borzasztóan, de természetesen szeretnék fejlődni. Az időmérőn jobbnak tűnt a helyzet, és szerintem erre kell építkeznünk. Igazán remélem, hogy a folytatásban előreléphetünk. Most jön egy kéthetes szünet, és hamarosan sok időt fogunk a gyárban tölteni” – folytatta, majd arra a kérdésre, hogy miben szeretne leginkább előrelépést látni az idei autóval, több dolgot is felsorolt. „Következetes egyensúlyt szeretnék, egy olyan autót, amely jól fordul a lassú kanyarokban. Összességében egy stabilabb autót. Ezen a hétvégén remekül néztünk ki, de így sem tudtunk mindent kihozni az időmérőből, aztán a verseny egy kicsit nehezebb volt. Ebben akarok erősebb lenni.”

    Charles Leclerc, Ferrari
    Leclerc-nek rémálomszerűen alakult a versenye / Fotó: Ferrari

    Hamilton szokása szerint megpendítette a 2026-os autó előkészületeit is, amelyekről korábban elmondta, együtt dolgozik Loic Serra technikai igazgatóval azon, hogy a jövő évi modell az ő DNS-ét is magában hordozza. „Rengeteg adatot gyűjtöttünk, nekem pedig le kell ülnöm azokkal, akik a jövő évi autót tervezik, mert vannak olyan részei ennek az autónak, amelyek átmehetnek a jövő évi modellbe” – mondta most.

    Ami a felvezető kör végén száraz pályás abroncsokra váltó, majd a teljes versenyt végigküszködő, végül a célba érők közül utolsó előttiként befutó Charles Leclerc-t illeti, a monacói pilóta a Canal+-nak azt mondta, Hamilton hétvégéjét fogja tanulmányozni, hogy kiderítse, mi az, ami nem működött az ő oldalán. „Az egyetlen pozitívum Lewis teljesítménye. Legalább meg tudom figyelni őt, hogy megpróbáljam megérteni, hol mentem el a rossz irányba. Van rá ötletem. Az általam használt beállítás elég jól működik száraz körülmények között, de ez bonyolult.”

  • Norris még úgy is a Ferrarit tartja a favoritnak, hogy csak a harmadik sorból rajtolnak

    Norris még úgy is a Ferrarit tartja a favoritnak, hogy csak a harmadik sorból rajtolnak

    A McLaren a középutat választotta az élmezőny autóinak meglepően változatos beállítási forgatagában – bár a 2. és a 3. rajthely birtokában övék lett a legjobb csapateredmény a Brit Nagydíj időmérőjén, Oscar Piastri a Red Bull, Lando Norris pedig a Ferrari jelentette fenyegetésre hívja fel a figyelmet.

    Mint arra már a pole-t szerző Max Verstappen is rámutatott, idén az élcsapatok eléggé eltérő leszorítőerőt választva voltak képesek szinte ugyanarra az egykörös tempóra Silverstone-ban: a legalacsonyabb szárnyállás mellett a Red Bull döntött közülük, a legnagyobb leszorítóerőt a Ferrarik termelik, a McLaren pedig valahova középre kalibrálta autóit a két riválishoz képest. Nagyobb leszorítóerő mellett egy autó gyorsabb a kanyarokban, viszont lassabb az egyenesekben, míg a kisebb leszorítóerő alacsonyabb légellenállással jár, így az egyenesben lehet vele nagyobb tempót elérni, miközben az így beállított autók jobban küszködnek a kanyarokban.

    Legalábbis elméletben ennek így kell lennie, Piastri azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a Red Bull kissé meghazudtolta a fizikát ezen az időmérőn.

    „Látványos, hogy egyes gyors kanyarokban továbbra is milyen teljesítményre képesek, dacára az alacsonyabb leszorítóerőnek. Persze bízom benne, hogy a mi nagyobb leszorítóerőnk előnyösebb lesz, de ez tényleg csak a versenyen fog kiderülni. De érdekes az egész, mert ezúttal nem olyan egyértelmű, hogy akinek nagyobb a leszorítóereje, az minden kanyarban gyorsabb. Egyesekben még így is lassabbak vagyunk, mint Max és a Red Bull” – fogalmazott a bajnokságot vezető ausztrál pilóta a kvalifikációt követő sajtótájékoztatón.

    Hamilton előre tudta, hogy jön Verstappen csodaköre, miközben őt már majdnem a Q1-ben kiejtette a Ferrari

    A versenyt megelőző napokban végig kilátásban tartotta az előrejelzés, hogy akár esős is lehet a silverstone-i futam. A Ferrari talán erre is apellálva választotta a legnagyobb leszorítóerőt az élcsapatok közül, és Norris őket is tartja a győzelem legfőbb várományosának, amennyiben vizes pályán zajlik majd a Brit Nagydíj, dacára annak, hogy Lewis Hamilton és Charles Leclerc csak a harmadik rajtsorba kvalifikáltak.

    „Mindenkit számításba veszek, de leginkább a Ferrarikat, mert ők mennek a legnagyobb leszorítóerővel közülünk. A gyors kanyarokba nyújtott teljesítményük elég lenyűgöző, látványosan jobb még a miénknél is. Szóval a Ferrarit tartom a legvalószínűbbnek, akik már az első edzés óta nagyon erősek a gyors kanyarokban, ez pedig mindig segít az esőben. De nem zárom ki a Mercedest sem, hiszen George [Russell] mindig ott van, amikor kiszámíthatatlan az időjárás, hogy lecsapjon a lehetőségekre” – mondta Norris.

    A futam reggelén a napi előrejelzések már valószínűbbnek tartják a száraz versenyt: Silverstone-ban a délelőtt folyamán várható jelentősebb csapadék, a futam rajtjának idejére viszont már csak 30%-os, és onnantól egyre csökkenő valószínűséget mutat a Met Office, az Egyesült Királyság nemzeti meteorológiai szolgálata.

  • Leclerc megdöntötte káromkodásrekordját, majd az autóját megszálló különös jelenlétről beszélt

    Leclerc megdöntötte káromkodásrekordját, majd az autóját megszálló különös jelenlétről beszélt

    Charles Leclerc csak egy pozícióval maradt el Lewis Hamilton mögött a silverstone-i időmérőn, mégis teljesen más hangulat ragadta magával, mint csapattársát – amit a leintés utáni rádióüzenete ad át legjobban, persze miután dekódoljuk.

    Leclerc a hatodik helyen zárta a Brit Nagydíj időmérőjét, a harmadik rajtsor két autóval való kisajátítása pedig kétségtelenül csalódást okoz a Ferrarinál azok után, hogy az edzések még jóval erősebb eredményt predesztináltak a csapat számára, ugyanakkor a két SF-25-ös pole-tól való lemaradása az idén megszokottnál jóval kisebb, csupán két tizedmásodperces volt ezúttal.

    Mégis, Leclerc a minden eddiginél magasabb szintre emelt önostorozása során már a csapatrádióban hosszas káromkodásláncolatba bonyolódott annak körülírásához, hogy ő maga micsoda is. Az alábbi videóban a kicsillagozott és kisípolt szöveg tetszés szerinti szavakkal behelyettesíthető.

    A monacói versenyző idén negyedszer maradt alul Hamiltonnal szemben szombaton, vagyis az egymás elleni összevetést továbbra is ő vezeti, ugyanakkor biztos benne, hogy valami nincs rendben a Ferrarikkal az időmérőkön.

    „A szezon kezdete óta a versenyeken nagyon jól teljesítek, és visszatekintve nem sok olyan versenyt tudok mondani, ahol ma már úgy érzem, valamint máshogyan kellett volna csinálnom. Sajnos azonban az időmérőkre visszatekintve rengeteg olyat találok, amin utólag változtatnék. Ugyanis minden alkalommal, amikor elérkezek a Q3-hoz, valami nem stimmel számomra bizonyos okból” – idézi Leclerc-t a The Race.

    „Voltak jó időmérőink, nagyszerű időmérőink azonban nem. Korábban ez az erősségemnek számított, de jelenleg nem vagyok elégedett a saját szintemmel.”

    „A Q2-től kezdve rendszeresen valami gondunk van, harcolunk valamivel az autóban. Valami olyannal, amiről eddig nem igazán beszéltünk. Egyes időmérőkön problémát okoz, másokon nem. Ma problémát okozott. Ez egy nagyon sajátos gond, nem az autó balanszához van köze, nem is a tapadásához. Nem akarok belemenni a részletekbe, de valami nagyon furcsa dologgal kell megharcolnunk az autóban. A gyors szakaszokon fokozottan jelentkezik.”

    Leclerc idén a tizenkét időmérő során még nem került a pole-pozíció közelébe, ellenben az előző években gyakran ott volt a kvalifikációk élmezőnyében akkor is, ha a Ferrari versenytempója nem volt meg a győzelemhez.

  • Hamilton előre tudta, hogy jön Verstappen csodaköre, miközben őt már majdnem a Q1-ben kiejtette a Ferrari

    Hamilton előre tudta, hogy jön Verstappen csodaköre, miközben őt már majdnem a Q1-ben kiejtette a Ferrari

    Lewis Hamilton többet várt magától az ötödik rajthelynél, de nem hagyta szó nélkül, hogy csapata egy rossz döntése miatt kis híján már a Q1-ben kiesett a Brit Nagydíj időmérőjén.

    Azok után, hogy a Ferrarik az edzések során rendre a leggyorsabbnak bizonyultak, úgy tűnt, a pole-ért is harcban lehetnek a McLarenekkel, ám végül Hamilton és Charles Leclerc csak az 5. és a 6. rajthelyet szerezték meg. Ám a különbségek ezúttal rendkívül kicsik voltak a közvetlen élmezőnyben is, Hamilton csupán kéttizedes hátránnyal végzett az első helyet megszerző Max Verstappen mögött, és így is négyen előtte zártak. A brit a Q3 első menteit még a második legjobb idővel abszolválta, és érzése szerint a végjátékban is csak az utolsó kanyarban elkövetett hibája vetette vissza őt több pozícióval is.

    „Jó volt ez az időmérő, meg úgy általában véve az egész hétvége is az. Egyértelműen jobban érzem az autó balanszát és a beállításokat. Az utolsó kanyarig közel voltam ahhoz, hogy megszerezzem a második rajthelyet, de némi alulkormányzottsággal szembesültem, ami miatt elveszítettem egy tizedet, vagy egy kicsivel többet. A Q3 második menetei során a Red Bull mindig előkerül a semmiből és szupergyors kört fut, szóval engem nem leptek meg” – intézte el Verstappen pole-pozícióját, ami mögött viszont a Red Bull szerint rengeteg munka és egy komoly kockázatvállalás is meghúzódott. Talán Hamilton formajavulása sem véletlen viszont, hiszen éppen egy hete, Spielbergben látta be, hogy érdemes neki is jobban hagyatkozni Leclerc beállításaira.

    Kevésen múlt viszont, hogy Hamilton szombatja sokkal fájdalmasabb véget érjen, mint egy az utolsó kanyarban elkövetett hiba: a Q1 végén a legtöbben két gyorskörre hajtottak ki a pályára, amikor az enyhe eső elálltával gyorsan javulni kezdett annak állapota, Hamiltont azonban visszarendelte csapata a bokszba, amikor egy perc még hátra volt az edzésidő lepergéséig is. Pedig a brit szeretett volna még egy gyorskört futni a biztonság kedvéért, hiszen közel volt a kiesőzónához. Ekkor még nem lehetett tudni, hányan férkőznek majd be elé, s végül így is továbbjutott a 14. helyen, de a tehetetlenség meleg pillanatai a legkevésbé sem estek jól számára.

    Hamilton egyeztetést kezdeményezett, hogy ne tegyen magasról arra, amit a Ferrari kér tőle

    „A Q1-ben rosszul időzítettünk, mert csak egy körre elegendő üzemanyagot kaptam, miközben még lett volna időnk egy felvezető körre és egy újabb gyors menetre. Nagy-nagy kockázatot vállaltunk, egyáltalán nem volt jó a kivitelezés, de a következő két szakaszban már jól csináltuk” – mondta Hamilton, aki nem először morog már idén a Ferrari valamely döntése miatt.

    A tempója ígéretes, a rajthelyezése viszont nem igazán – vajon milyen eredményt lát reálisnak vasárnapra az ezen a pályán már kilencszer nyerő Hamilton? Jegyezzük meg, hogy 30 éve, 1995 óta csak egyszer nyertek Brit Nagydíjat a 4. helynél hátrébbról rajtolva, azt viszont éppen maga Hamilton tette meg 2014-ben, amikor hatodikként indult.

    „Szerintem nagyon-nagyon nehéz lesz legyőzni a McLareneket és a Red Bullt, de ahol van akarat, ott van megoldás is. Mindent bele fogok adni. Egy kicsit hátrébb vagyunk, mint azt szerettem volna, de ebből az időjárásból meg ebből a közönségből még bármi kijöhet…”