Címke: Ferrari

  • Bahreini teszt: Charles Leclerc végzett az élen délelőtt

    Bahreini teszt: Charles Leclerc végzett az élen délelőtt

    Charles Leclerc futotta a leggyorsabb kört a bahreini tesztsorozat első napjának délelőttjén.

    A mezőny három napon keresztül még próbálgathatja megoldásait, majd elkezdhet koncentrálni az szezonnyitóra, ugyanis egy hét múlva Szahírban kezdetét veszi vasárnap az első futam.

    Addig is a körök megtétele és az újítások vizsgálata élvez most elsőbbséget. Változás történt versenyzői fronton is. Kevin Magnussen visszatért a Haashoz, bár az autót délután Mick Schumacher vezeti majd.

    A McLaren is cserére kényszerült. A mai napot Daniel Ricciardo kezdte volna, ám nem érezte jól magát az ausztrál pilóta, így Lando Norris kezdte meg a munkát. A tervek szerint holnap már a 32 éves pilóta körözget majd a pályán.

    A Mercedes oldaldoboza mindeközben sokkolta a mezőnyt. Többen is szemügyre vették a csillagosok megoldását, sőt „nem hivatalos kommentet” már Horner is fűzött az autóhoz.

    A pályán addig is zajlottak az események. A legtöbb kört Sergio Pérez teljesítette (70), ám legjobb ideje csak a negyedik helyre repítette őt. A leggyorsabb versenyző Charles Leclerc lett, akinek 64 kör áll a neve mellett. Utána Alexander Albon és Sebastian Vettel következett a listán.

    A legkevesebb kilométert a wokingi csapat teljesítette, Norris ugyanis csak 21 kört futott.

    Pozíció Versenyző Csapat Leggyorsabb kör Megtett körök száma
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:34.531 64
    2 Alexander Albon Williams 1:35.070 53
    3 Sebastian Vettel Aston Martin 1:35.706 38
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:35.977 70
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:36.365 62
    6 Esteban Ocon Alpine 1:36.768 42
    7 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:37.164 54
    8 Lando Norris McLaren 1:37.580 21
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:37.888 44

     

  • Mazepin megnevezett négy versenyzőt, akik kiállnak mellette

    Mazepin megnevezett négy versenyzőt, akik kiállnak mellette

    Nikita Mazepin elárulta, hogy ki az a négy Forma-1-es versenyző, aki támogató üzenetekkel keresték meg őt a Haastól való távozása után. Mindeközben a 2022-es Forma-1-es szezon egyre közelebb, a csapatok Bahreinben tartják a hivatalos előszezoni tesztet a március 20-i szezonnyitó előtt.

    Sajnos a Haasnál az előszezon nagy részét azzal töltötték, hogy megpróbálták kontrollálni az Oroszország ukrajnai inváziója miatt kialakult helyzetet. Miután a barcelonai csoportos shakedown tesztek utolsó napján eltávolították a főszponzoruk, az Uralkali logóit a VF-22-esről, valamint az orosz zászlós színeket, a Haas ezt követően megszakította a kapcsolatot nemcsak a céggel, hanem az immár korábbi orosz pilótájukkal, Nikita Mazepinnel is.

    Mazepin kifejezetten rosszul érezte magát a Haas döntése miatt, majd elárulta, hogy a Forma-1 19 jelenlegi versenyzője közül csak négyen keresték meg őt a mezőnyből. Akik ezt megtették, ők a mercedeses George Russell, a Red Bull-os Sergio Perez, a Ferrari pilótája, Charles Leclerc és az Alfa Romeo versenyzője, Valtteri Bottas. Nekik hálás a támogató üzenetekért. Mazepin erről egy videókonferencián beszélt:

    „Nagyra értékeltem azon kevés versenyzőt, aki kifejezte támogatását irántam. Sergio, Valtteri, Charles és George mind kapcsolatba léptek velem. Tudják, hogy milyen kiélezett a helyzet, és megmutatták hogy támogatnak, miután elvesztettem a versenyzés lehetőségét. Az üzenetek nem politikai jellegűek voltak, hanem csak személyesek – hogy fel a fejjel, mert sportolók törtek össze, és életek mentek tönkre egy ilyen döntés után. Azt is szeretném hozzátenni, hogy hálás vagyok a támogatásukért, mert a Forma-1 felé vezető hosszú úton ők, mindannyian kockáztatták, hogy elveszítik a helyüket, és ténylegesen támogatnak engem ezen időszakban, amikor elvesztettem az álmomat, és elvesztettem a versenyülésemet.”

    A videokonferencián Mazepin azt is megerősítette, hogy az Uralkalival közösen létrehozzák a „We Compete as One” alapítványt, amely olyan sportolókat fog támogatni, akiket megakadályoztak abban, hogy élsportban versenyezzenek:

    „Mindannyian tudjuk, hogy egy sportoló karrierje rövid, és hogy évekig tartó intenzív áldozatvállalás kell hozzá, hogy a legmagasabb szinten teljesítsen. Amikor ezt a végső jutalmat elveszik, az lelombozó. Ugyanakkor senki sem gondol arra, hogy mi lesz ezután ezekkel a sportolókkal. Ezzel fogok törődni.”

    Ezzel azonban Mazepin gondolatvilágában még nem ért véget a Forma-1-es fejezet. Sőt, megerősítette, hogy nem fog más sorozatban helyet keresni, és továbbra is nagyon nyitott a jövőbeli F1-es lehetőségekre:

    „Egyáltalán nem tekintem a Forma-1-et egy lezárt fejezetnek. Versenyre kész állapotban fogok maradni. És készen állok majd arra, hogy elvállaljak egy lehetőséget, ha az megérkezik. Jelenleg pedig csak az F1 a vízióm, más kategória nem érdekel. Nem tervezem azt, hogy különböző sorozatokban és bajnokságokban vegyek részt. Most minden figyelmemet és időmet arra fogom összpontosítani, hogy ezen alapítványommal dolgozzak, amit létrehoztam.”

    Amennyiben visszatérne a királykategóriába, akkor Mazepin szerint elengedhetetlen a csapatba vetett bizalom, ami most már nincs meg a Haasban:

    „Nem akarok olyan alakulatnál lenni, amelyik nem akar engem. A Forma-1 veszélyes sport, és meg kell bíznod abban az istállóban, amellyel dolgozol. Ez biztonsági kérdés, és elmondhatom, hogy nem bízom bennük.”

  • Michael Schumacher nem tud járni, állítja az ügyvédje a német bíróságon

    Michael Schumacher nem tud járni, állítja az ügyvédje a német bíróságon

    A Forma-1-es legenda, Michael Schumacher ügyvédje elmondta egy német bíróságon, hogy a korábbi világbajnok nem tud járni a 2013-ban síelés közben szerzett sérülése után. Felix Damm a német Bunte magazin ellen indított perben tette ezt a megjegyzést, amely arról számolt be, hogy a 53 éves sportoló tavaly decemberben újra képes volt járni.

    A magazin egy forrásukra hivatkozva azt írta, hogy a hétszeres világbajnok terapeuták segítségével képes néhány lépést megtenni, és fel tudja emelni az egyik karját. Damm megerősítette, hogy ez pontatlan volt, és hogy Schumacher még szakemberek segítségével sem tud felállni. Sabine Kehm, Schumacher korábbi sajtósa nem sokkal a jelentés megjelenése után kiadott nyilatkozatában visszautasította a jelentés állításait:

    „Sajnos egy friss sajtóhír miatt kénytelenek vagyunk tisztázni, hogy nem igaz az az állítás, mely szerint Michael újra tudna mozogni. Az ilyen spekulációk felelőtlenek, hiszen sérülései súlyosságát tekintve igen fontos a magánélete. Sajnos sok érintettben is hamis reményeket táplálnak.”

    Schumacher hat hónapig orvosi kómában volt, miután a Franciaországban történt síbalesete során fejsérülést szenvedett. A korábbi Ferrari- és Benetton-pilóta felépüléséről azóta keveset hoztak nyilvánosságra.

  • Sainz meglepőnek találja, hogy ennyire különböznek az autók

    Sainz meglepőnek találja, hogy ennyire különböznek az autók

    A Ferrari pilótája, Carlos Sainz kifejezetten meglepőnek találta, mennyire eltérő módon értelmezték a csapatok az új szabályokat ahhoz képest, hogy mennyire feszesnek és korlátozónak gondolták őket.

    Az új szabályok azzal a céllal készültek el, hogy az autók könnyebben tudják egymást követni, ezáltal látványosabbá téve a versenyzést. Ezt a padlólemez leszorítóerejének növelésével igyekeztek elérni. Habár hozzá kell tenni, hogy van némi aggodalom azzal kapcsolatban, hogy a célt sikerült-e elérni.

    Mindazonáltal az új autók bemutatásakor sokan meglepően tapasztalták, mennyire máshogy néznek ki, így volt vele Carlos Sainz is.

    „Sokféle értelmezése volt a szabályoknak” – nyilatkozta a második Ferraris szezonjára készülő spanyol. „Kicsit meglepődtem, mert azt hittem, hogy mindenki hasonlóbb autókkal fog előállni. A szabályok annyira kötötten voltak megírva, hogy mindannyian azt hittük, hogy többé-kevésbé mindenki hasonló konstrukcióval fog kijönni. De valójában azokon a területeken, ahol lehet egy kis eltérés, az autók jelentősen különböznek is egymástól. Ez megnyitotta a lehetőséget arra, hogy különböző koncepciókat és különböző irányokat kövessünk, és azt hiszem, ebben az értelemben érdekes lesz az évkezdet. De most még lehetetlen megmondani, hogy hány csapat fog küzdeni a győzelemért.”

  • Schumacher erős csapattársat kíván unokaöccsének, Micknek

    Schumacher erős csapattársat kíván unokaöccsének, Micknek

    Ralf Schumacher szerint nem reális az, hogy egy népszerű korábbi Forma-1-es versenyzőt hívnak majd a Haas elbocsátott pilótája, Nikita Mazepin helyére 2022-ben. A hírek szerint Schumacher német honfitársa, Nico Hülkenberg, aki jelenleg az Aston Martin tartalékosa, visszatérhet a rajtrácsra – különösen azért, mert Gene Haas azt mondja, hogy a csapat egy tapasztalt pilótát keres. Az amerikai így fogalmazott:

    „Csak körbe kell néznünk, hogy ki állhat rendelkezésre.”

    Schumacher azonban – aki a 2022-es Haas igazolt pilótájának, Micknek a nagybátyja – lefitymálja a 34 éves Hülkenberg esélyeit:

    „A Haas azt állítja, hogy több jelöltjük is van, de úgy tűnik, hogy néhányuk nem igazán releváns. Például nem tudom elképzelni, hogy Günther Steiner felveszi régre nyúló kapcsolatát Niko Hülkenberggel, és egy második németet hoz a csapatba.”

    A Haas tartalékpilótája, Pietro Fittipaldi az orosz Mazepint helyettesíti majd a bahreini teszten, de a 25 éves brazil esélye a versenyzői ülés megszerzésére Schumacher szerint nem valószínű:

    „Csak kívánni tudom, hogy Mick idén egy erős csapattársat kapjon, akivel együtt megteszi a következő lépést a karrierjében. Remélhetőleg olyasvalaki lesz az, akivel együtt sokat tanulhat. Nagyszerű lenne, amennyiben Oscar Piastri lenne az.”

    A Formula 2-es pilóta Louis Deletraz tagadta, hogy tárgyalásokat folytatna a Haasszal, míg Kevin Magnussen állítólag szilárdan a Peugeot Le Mans-i csapatához szerződött. Az egyik legesélyesebb jelölt az ülésre a Ferrarihoz kötődő Formula E pilóta, Antonio Giovinazzi, akinek a legfrissebbek az F1-es tapasztalatai. Schumacher mindeközben elismeri, hogy sajnálja Mazepint:

    „Egyáltalán nem ő a hibás, sőt, sajnálom is, bár nem vagyok a legnagyobb szurkolója. Ugyanakkor ilyesmit nem kívánnék egyetlen versenyzőnek sem.”

    Az orosz Nikolai Vetrov, aki leginkább Sergey Sirotkin menedzsereként ismert, elmarasztalóan beszélt a Haas döntéséről a Match TV-n:

    „Senki sem akart ehhez az istállóhoz csatlakozni. Aztán ők (Mazepin és Uralkali) valamiért odamentek, a Haas fogta a pénzt, most pedig kidobják őket.”

  • Egymillió eurót küldött a Ferrari az ukrán rászorulóknak

    Egymillió eurót küldött a Ferrari az ukrán rászorulóknak

    A Ferrari 1 millió eurót küld a menekülteket segítő szervezeteken keresztül az ukránoknak. 

    Az orosz-ukrán háború miatt egyre többen kényszerülnek elhagyni az otthonukat. Sokan egy bőrönddel, vagy anélkül indulnak útnak, míg mások nem tudják elhagyni országukat.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy Kelly Piquet is részt vesz a monacói adománygyűjtésen, míg a McLaren az UNICEF-fel összefogva segíti a háború elől menekülő gyerekeket.

    A maranellói cégcsoport is kiveszi a részét a humanitárius segítségnyújtásból. Egymillió eurót küld Emilia Romagna tartománynak, akik a Vöröskereszttel és a UNHCR-el (Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbizottsága) együttműködve támogatják a bajba jutottokat. Ezen felül az olasz vállalat létrehozott egy olyan nemzetközi kezdeményezést is, ami az Olaszországba menekülő ukránokon segít.

    Mindazonáltal a Ferrari is úgy határozott, hogy az orosz piacra szánt autóik gyártását és forgalmazását beszüntetik.

    „A Ferrari kiáll azok mellett, akiket érint az Ukrajnában zajló humanitárius válság. Miközben reménykedünk a párbeszéd újrakezdésében és a békés megoldásban, nem hunyhatunk szemet az érintettek szenvedései felett. Gondolataink és támogatásunk most hozzájuk szól. Mi is kivesszük a részünket a segítségnyújtásból azokkal az intézményekkel együtt, amik azonnal enyhíteni tudják a kialakult helyzetben szenvedők problémáit.” – nyilatkozta Benedetto Vigna, a Ferrari vezérigazgatója.

  • A Hitech felmondja az Uralkalival a megállapodásukat

    A Hitech felmondja az Uralkalival a megállapodásukat

    A Hitech Grand Prix felbontotta szponzori szerződését az orosz Uralkali műtrágyagyárral. A Hitech 2016 óta volt a cég partnere, abban az évben, amikor Nikita Mazepin, a vállalat társtulajdonosának, Dmitrynek a fia a csapat színeiben versenyzett az európai Formula 3-ban. Mazepin 2020-ban – abban az évben, amikor a csapat feljutott a bajnokságba – a Hitech színeiben versenyzett a Formula 2-ben, mielőtt a Haas-szal a Forma-1-be lépett volna fel.

    A Companies House által a múlt hónapban közzétett dokumentumokból kiderült, hogy a Dmitry Mazepin lemondott az általa irányított holdingvállalat a Hitechben lévő részvényeiről, és a csapatfőnök Oliver Oakes vette át a teljes irányítást. Kedden a Hitech hivatalossá tette, hogy megszakította kapcsolatát az Uralkalival. Már a múlt heti bahreini teszt során eltávolították a márkajelzést a Formula 2-es autóikról.

    Tavaly a negyedik helyen végeztek a Formula 2 bajnokságában, és három győzelmet szereztek. A Red Bull által támogatott junior, Juri Vips idén is a Forma-2-es csapatnál folytatja, és csatlakozott hozzá az egykori Ferrari pártfogolt, Marcus Armstrong. A Formula 3-ban Kaylen Fredericket, Isack Hadjart és Nazim Azmant küldik a mezőnybe.

  • Rivola: Alonso miatt olykor idiótának hittük magunkat

    Rivola: Alonso miatt olykor idiótának hittük magunkat

    Fernando Alonso egykori ferraris főnöke szerint a spanyol klasszis olyan jól látott előre a versenyek során, hogy alkalom adtán a pitwallon dolgozó mérnökök idiótának gondolták magukat.

    Alonso még 2010-ben csatlakozott a Scuderiához azzal a céllal, hogy újra megszerzi az olaszoknak a világbajnoki trófeát. Azonban a spanyol klasszis hiába végzett kétszer is az egyéni bajnokság második helyén és szerzett 11 győzelmet a ferraris korszakában, a bajnoki korona soha nem került fel a fejére Sebastian Vettelnek és a Red Bullnak köszönhetően.

    A maranellói istálló sok hibát vétett a taktikák során – többek között emiatt veszítette el Alonso a 2010-es bajnokságot – ami miatt Massimo Rivola úgy gondolja, hogy ha a pitwall nem hallgatott volna annyiszor Alonsóra a futamok során, akkor még rosszabb eredményekkel inthetett volna búcsút a spanyol Maranellónak.

    „Senki nem tudja úgy átlátni a futamokat, mint ő,” – nyilatkozta az olasz szakember. „Néha még mi is idiótának éreztük magunkat a pitwallon, hogy miként nem vehettük észre azt, amit ő az autóban ülve igen. Hiába voltunk ott a számítógép előtt, Fernando mindenkiének korábban volt képes felfogni a körülötte történő eseményeket. Az ilyen típusú versenyzők pedig még a mérnököknek is tudnak újat mondani.”

    Alonso két év kihagyást követően tért vissza az Alpine csapatához a Forma-1-ben és az első szezonja eléggé impozánsra sikeredett. A spanyolok kétszeres világbajnok nem csupán az FIA Év Momentuma díját nyerte meg a silverstone-i sprintkvalifikációs rajtjával, hanem a Katari Nagydíjon a 2014-es Magyar Nagydíj óta először állhatott fel a dobogóra.

  • Schumacher boldog, a Mazepinnel történtek ellenére is

    Schumacher boldog, a Mazepinnel történtek ellenére is

    Mick Schumacher utalt rá, hogy boldog a Haasnál – annak ellenére, hogy egy újabb előszezoni esemény befolyásolja a felkészülését a második évére. A német pilótának, akinek orosz csapattársát, Nikita Mazepint és a csapat főszponzorát, az Uralkalit az ukrán krízis miatt kirúgták, most így nyilatkozott:

    „Próbáltunk csak a versenyzésre összpontosítani. Persze ez minden volt, csak nem könnyű a szörnyű ukrán események mellett. A „viharos” szó talán elég jól jellemzi a helyzetet.”

    Miközben azonban egy újabb viszályokkal kezdődő év bontakozik ki, Schumacher azt mondja, továbbra is elégedett a döntésével, hogy aláírt és maradt a Haasnál:

    „Egyáltalán nem bántam meg. Boldog vagyok itt, és mindenkivel kijövök. Ezt nem egy magától értetődő dolog. Pozitív az első benyomásom az új autóról. Úgy vélem, közelebb kerülhetünk az élmezőnyhöz. Az is remek, hogy a mindössze a második évében lévő versenyzőként ilyen nagy hatással vagyok az autó fejlesztésére és beállításaira. Együtt növünk fel a csapattal.”

    Nem titkolja azonban, hogy annak is örül, hogy a Ferrari versenyzői ülése felé halad, a 2022-es tartalékpilótai szerep nyilvánvalóan a következő lépés itt, állítja Schumacher:

    „Pompás, hogy a tavalyi teljesítményemet észrevették és értékelték. Ugyanakkor, idén a Haasra koncentrálok. Ennél az istállónál vezetek, és hogy mi lesz a jövőben – majd kiderül.”

  • Leclerc szeme előtt 5 győzelem lebeg 2022-ben

    Leclerc szeme előtt 5 győzelem lebeg 2022-ben

    Charles Leclerc elárulta, hányszor szeretne a dobogó legtetejére állni az idei szezonban.

    A Ferrari tavalyi szezonját beáldozta, hogy kellőképp felkészüljön az új szabályokkal tűzdelt év lehetőségeire. A barcelonai teszten erős formát mutattak, így az idei bajnokság „sötét lova” lett az istálló.

    A monacói versenyző így bizakodva indul neki a szezonnak. A 24 éves pilóta legutóbb azt is elárulta, hány győzelmet szeretne megszerezni az új éra első évében:

    „Öt győzelem nagyszerű lenne. Az elmúlt két év nehéz volt. A Ferrarin ugyanis mindig nagy a nyomás. Ha következetes és konstans teljesítmény nyújtunk, akkor 5 elsőség is elég lehet a bajnoki címhez. A bahreini tesztnapok így nagyon fontosok lesznek a megfelelő felkészüléshez. Ugyanakkor óvatosak vagyunk, hiszen még nem tudjuk, hogy pontosan hol is állunk. Ám nagyon motiváltak vagyunk. Az élmezőnyben szeretnék harcolni. 2019-ben, az első tesztek után azt hittük, hogy jó a tempónk. Ám amikor a Mercedes előállt a fejlesztéseivel, rájöttünk, hogy sokkal hátrébb vagyunk.” – nyilatkozta Leclerc.

    Helmut Marko hozzátette: még nem tisztázott az erősorrend.

    „Senki sem tudja, mennyi többlet súllyal mentek a többiek. Ám úgy tűnik, hogy mellettünk és a Mercedes mellet a Ferrari is ott lehet.”