Címke: Ferrari

  • Drive to Survive IV: Nem jó, de nem is tragikus – első felvonás

    Drive to Survive IV: Nem jó, de nem is tragikus – első felvonás

    Nemrég jelent meg a Drive to Survive negyedik évadja, így a bahreini teszt mellett a figyelmünket a népszerű sorozatra összpontosítottuk.

    Amióta a Liberty Media vette át az irányítást a Forma-1 felett, azóta a sportág próbál jobban nyitni a modern világ felé. Az Ecclestone-érában még egy Youtube-videóért is imádkozhattunk, a többi közösségi médiás platformokat meg szinte temethettük is.

    Nyitott a száguldó cirkusz, egyre több tartalmat kínál, így született meg a megállapodás a népszerű streaming szolgáltatóval is. Izgalommal és némi kételkedéssel vártuk az első évadot (főleg úgy, hogy a Mercedes és a Ferrari nem kívánt részt venni a projektben), ám kellemesen csalódtunk. Jó volt az irány, kellően bemutatták a kiscsapatok, és beláthattunk a színfalak mögé és megismerhettük a szereplők motivációját.

    Rengeteg új rajongót hozott a Forma-1-be a Netflix, sokan csak azért kezdték el követni a sportot, mert egyik este keresgéltek a platformon és rátaláltak a sorozatra. A fiatalok szeme a száguldó cirkuszra irányult, amit a Forma-1 meg is lovagolt.

    Ugyanakkor a további két szezon furcsa párhuzamokat és értelmetlen narratívákat sorakoztatott fel a szórakoztatás sakktábláján.

    Visszagondolva a harmadik évadra, George Russell nem is szerepelt benne, ehelyett végig nézhettük Lando Norris és Carlos Sainz „rivalizálását.”

    A 2021-es szezon rengeteg nyersanyaggal látta el a készítőket, míg a 10. rész után hiányérzetem támadt.

    Max Verstappen már tavaly is jelezte, hogy nem kíván részt venni a produkcióban, sőt a napokban Toto Wolff sem volt elégedett az első két rész megnézése után. Az egysíkú narratíva, a kontextusból kiragadott mondatok és a karakterábrázolások már-már megmosolyogtató azok számára, akik végig követték a szezon eseményeit.

    A következő bekezdésekben végig vesszük a negyedik évad részeit, így aki még nem látta a sorozatot, (vagy nem minden részt nézett meg) annak kitesszük a feliratot:

    SPOILER ALERT!

    Rablóból Pandúr:

    Csapatot váltó pilóták és a Mercedes legyőzése. 

    Már a téli tesztek folyamán is jól mozgott a Red Bull, így először érezhette az F1-es közösség, hogy megtörhetik a csillagosok hegemóniáját. Miközben fél szemét a Netflix az Ezüst Nyilakon és a Red Bullon tartotta, addig az első futamon párhuzamosan az alakulatot váltó versenyzők pillanatait is újra átélhettük (már akiét).

    Daniel Ricciardo és Carlos Sainz kiemelt szerepet kapott, ugyanakkor Sergio Pérez, Sebastian Vettel és Fernando Alonso helyzete már nem került olyan jól bemutatásra.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    Bahrein kapta a főszerepet, az első reménysugár a Bikák szemében. Max Verstappen a pole pozícióból indult, mégis Lewis Hamilton lett a futamgyőztes.

    A Mercedes autója nem váltotta meg a világot a tesztek után, ezt a szereplők is érezték. Christian Horner szemében felcsillant a remény, míg a paddock nagy része (még a pályatulajdonos is) azt kívánta, bárcsak győznék le idén a csillagosokat.

    Úgy érezhettük, hogy mindenki a bukásukat akarja, így a „jó fiú szerepét” az első epizódban ők kapták meg. Ugyanakkor minden csapat nyerni jött, és korántsem meglepő az, hogy az Ezüst Nyilakat akarják lenyomni.

    A futam eseményeit már jól ismerjük mégis, a plusz rádióbeszélgetések megkeverhették volna azt a bizonyos forró kását. Ehelyett az események egy narratíva mentén lettek felfűzve: Max Verstappen a pályán kívül előzött, így kapott öt másodpercet. Lewis Hamilton nyert.

    Ferrari vs. McLaren, Ricciardo vs. Norris:

    Harc csapaton belül és azon túl.

    Ricciardo nagy reményekkel érkezett a McLarenbe, ám már az első futamon is arcon csapta a valóság. Sokkal nehezebb dolga lett, mint gondolta. Az MCL35M nagyon eltért az eddigi konstrukcióitól, így vezetési stílusát meg kellett változtatnia. Ez azonban problémákat okozott. A berögződött mozdulatokat és gondolatokat kellett kiirtania vezetés közben.

    Lando Norris viszont berobbant tavaly. Imolában már dobogóra állt, míg Monacóban (Ricciardo legkedvesebb pályáján) is folytatta ezt a tendenciát.

    Daniel Ricciardo, McLaren
    Fotó: McLaren

    Zak Brown és Andreas Seidl támogatta a 32 éves versenyzőt, ahogy a csapat többi tagja is.

    Mindkét pilóta tartott a másiktól, ezért indul nehezen a kapcsolatuk. Viszont korántsem volt olyan „hidegháborús” hangulat a McLarennél.

    Mindenki Ricciardo felemelkedését várt (Christian Horner véleményét is meghallgathattuk, bár ő szinte az összes témához hozzászólt), míg Norris jó teljesítménye feledésbe merült.

    A brit versenyzőt a jó kedvvel és humorral azonosítjuk, viszont ha kell nagyon is oda tud szúrni. Ezt szemlélteti az a jelent is, mikor az ausztrál szemébe mondva elmondja, nem fogok együtt érezni veled, ha csak nem akarod, hogy így tegyek.

    Norris ki is fejti véleményét Charlotte Seftonnak, a kommunikációs vezetőjének. A megjelent cikkben az igazat mondta, hiszen senki sem azért van ott, hogy más miatt sajnálkozzon. Kegyetlen sport a Forma-1, így mindenki magára koncentrál.

    A narratíva azt sugallja: a 22 éves fiatal a „rosszfiú”, hiszen „nem segít a csapattársának.”

    A történethez hozzátartozik, hogy Norris megosztotta az adatait Ricciardóval. Az autót viszont nem vezetheti helyette, sőt az ausztrál sem szeretné, ha „lesajnálnák.”

    Míg a McLarenen belül eluralkodik a feszültség, addig a Ferrarinál jó a hangulat. Charles Leclerc és Carlos Sainz megtalálta a közös hangot, aminek Mattia Binotto is kifejezetten örül.

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, racingline
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Közös erővel menetelnek előre, míg a wokingi istállónál a pontok nagy részét csak az egyik pilóta szállítja.

    Hazai versenyére készülve, az első helyről indulhatna a 24 éves pilóta, viszont a váltó megadja magát. Leclerc „monacói átka” tovább él, míg Sainz feljön a második helyre.

    Monzában, a Ferrari hazájában viszont visszavág a McLaren. Kettős győzelmet aratnak. Nemcsak Ricciardo lélegezhet fel, hanem Norris is. Kettőjük kapcsolata el kezd javulni.

    A jó, a rossz, és a pénzes:

    Megmászni a hegyet:

    Mick Schumacher jobban vette az akadályokat, mint Nikita Mazepin. Az orosz versenyző egy idő után arra gyanakodott, hogy nem ugyanolyan technikát kapnak. Ezt a feltevést édesapjával is megosztotta, aki előhúzta a  „nem kaptok pénzt” kártyát.

    A Haas ugyan megmenekült és 2022-re készült, viszont nehezen elképzelhető az, hogy volt keret két különböző konstrukció összerakására. Hiszen minden alkatrész és elem (főleg mivel törték őket rendesen) számított. A sor végén összetartva és közösen lehet csak előre menni, semmi értelme nem lett volna annak, ha az egyik versenyző „jobb autó kap”. Ezt azonban Mazepin nem igazán akarta megérteni.

    Nikita Mazepin
    Fotó: Andy Hone / LAT Images/ Haas F1 Media

    A folytonos panaszkodása és a parancsolgató hangneme miatt a csapaton belül sem volt népszerű. Mindaddig a szerény és alkalmazkodó Micket jobban kedvelték.

    Günther Steiner szerepe is változott. Most már nem minden második szava káromkodásból állt, végre megismerhettük a gondolatmenetét, és azt, mi motiválja. A párhuzam a hegymászással kitűnő képet mutatott a helyzetéről. A sorozat egyik pozitívumát az olasz csapatfőnök adta.

    Az orosz versenyző kasztniját kicserélték, és „időjós békaként” megjósolt az esőt, így sikerült csapattársát és a kieső Latifit is megelőznie.

    Dimitrij Mazepin feltűnése is szolgált érdekességekkel. Az orosz igyekezett meghúzni magát és aggódva figyelte a kamerákat, valamint a Netflixet. Inkább apaként volt jelen, ám mikor fia nem kapta meg amit akart, előtört belőle a főszponzor.

    Nemcsak Mazepin révén jutottak pénzhez. A Schumacher név is hozott a konyhára, bár emiatt elég érdekes reklámokat és fotózásokat kellett elvállalniuk. Steiner minden szégyenérzetét félre téve tette ezt meg, majd nevetve hozzátette: mindig is az Aldi újságban akart szerepelni.

    Az orosz versenyzőért is kiállta, bár ő azt hitte, mindenki ellene van. A jég Szocsiban viszont megtört.

    Minden fronton elindul a harc:

    Silverstone és Monaco.

    Míg Max Verstappen és a Red Bull menetelt, addig a Mercedes próbált felzárkózni. A Brit Nagydíj azonban fordulópontot hozott a két alakulat kapcsolatában.

    Monacóban Hamilton nem találta a ritmust, míg Valtteri Bottas a kerékcserén bukta el a második helyet.

    Érdekes volt látni, hogy nézi meg a hétszeres világbajnok a Bikák autóját, majd azután a sajátján szemléltetve magyarázza el mérnökinek milyen különbségeket láttot.

    Max Verstappen, Lewis Hamilton, Brit Nagydíj, sprintkvalifikáció
    Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    Még jobban megismerhetjük csapatfőnök gondolkodásmódját és életét. Susie Wolff bevonás igazi pozitívum a készítők részéről.

    A holland pilóta és Lewis Hamilton összeütközött a brit futamon. A nagy erejű becsapódás miatt többen is felszisszentek. Itt azonban hasznos volt a plusz rádióbeszélgetés, ugyanis az élő közvetítés során nem derült ki, hogy mennyire megviselte a 24 éves pilótát az ütközés.

    A Red Bull Hamilton kizárását követelte, ám ez nem történt meg. A brit versenyző megnyerte a futamot, ezzel életben tartva az esélyeit. A Bikák azonban felháborodva nézték az ünneplést. Elindult a háború, ahol már nincs finomkodás.

    Wolff és Horner vitája a tetőpontjára hágott, és ment az egymásra mutogatás.

    A folytatás ide kattintva érhető el!

  • Hamilton: Nem vagyunk olyan pozícióban, hogy győzelmekért harcoljunk

    Hamilton: Nem vagyunk olyan pozícióban, hogy győzelmekért harcoljunk

    Lewis Hamilton tiszta vizet öntött a pohárba az idei bajnok esélyeit illetően. A britek hétszeres világbajnoka úgy gondolja, hogy jelenleg a csapat nincs olyan helyzetben, hogy futamgyőzelmekről beszélhessenek.

    A brackley-i istálló – akik előszeretettel rejtegetik az autójukban rejlő valós potenciált a tesztek során – egy vadonatúj oldaldobozzal sokkolt mindenkit a bahreini tesztek első napján. A megoldás annyira szűkre sikeredett, hogy a Red Bull máris bepanaszolta őket az FIA-nál.

    Hamiltont többek között a csapata erősségéről és a Ferrari jó formájáról is kérdezték a sajtó munkatársai Bahreinben és a hétszeres világbajnok ekképp válaszolt: „Jelen pillanatban nem mi vagyunk a leggyorsabb csapat. A Ferrari és a Red Bull nagyon gyorsnak tűnik és a csak után jövünk mi vagy a McLaren, nem tudom. Annyi biztos, hogy nem mi vagyunk az elsők.”

    A tesztek eseményeit követve jól látszódott, hogy a W13 nehezen kezelhető volt a versenypályán mind Hamilton mind pedig George Russell számára. A képeken pedig a szerelők sem voltak valami vidámak, amiből arra lehet következtetni, hogy van izgulni valója a Toto Wolff által vezetett gárdának.

    „Szerintem most még nem lennénk képesek futamgyőzelmekért harcolni, de az autónkban megvan a kellő potenciál,” – folytatta Hamilton. „Meg kell értenünk az autó viselkedését, hogy a jövőben a maximumot hozhassuk ki belőle. Vannak akadályok, akimet le kell küzdenünk, de ezzel szerintem majdnem minden csapat így van. Nagyon más az idei év az eddigiekhez képest, még szokunk kell ezt.”

    A Mercedes klasszisa azt is hozzátette, hogy egyelőre „nem érzi annyira jól magát a W13-ban, mint azt tavaly a W12-ben tette a tesztek során.” A brit ezen szavai pedig arra engednek következtetni, hogy a stuttgarti márkának idén az előző évadokhoz képest több kihívással kell majd szembenéznie.

  • Verstappen szerint nem Hamilton lesz a fő ellenfele idén

    Verstappen szerint nem Hamilton lesz a fő ellenfele idén

    Max Verstappen nincs meggyőződve arról, hogy 2022-ben megismétlődik 2021, és közte, valamint Lewis Hamilton között dől majd el a bajnoki cím sorsa. Szerinte nem, vagy legalábbis nem csak a Mercedes brit versenyzője lesz, akit a végső elismerésért le kell majd győznie.

    A regnáló világbajnok úgy látja, hogy a Ferrari esélyes lehet rá, hogy győzelmeket szerezzen és akár címekért is harcba szállhat.

    Verstappen és Hamilton tavaly pariban voltak, a 22 futamból 19-et egyikük nyert meg.

    Az új szezonnal azonban jelentősen módosított szabályok is érkeztek, amelyek célja, hogy kisebb legyen a különbség a csapatok teljesítménye között. Mivel az összes autó vadonatúj, felmerült a lehetősége annak, hogy más csapatok is utolérhetik a Mercedest és a Red Bullt. Főleg azért, mert utóbbi két csapat tavaly a bajnoki címért folyó csata miatt kevésbé tudott az idei, új autóra koncentrálni, mint a többiek.

    A szezon előtti tesztek alapján a Ferrari tűnik a legesélyesebbnek arra, hogy nagyot lépjen előre.

    Arra a kérdésre, hogy idén is Hamilton lesz-e az, akit meg kell vernie a bajnoki címért, a holland a német Sky-nak így nyilatkozott: „Nem hiszem. A Ferrari idén is erősnek tűnik, legalábbis most a teszteken.”

    „Nehéz megítélni a többieket. Néhány csapat még mindig kap majd néhány fejlesztést az első verseny előtt.”

    Arról, hogy hármas harc lesz-e, a  Mercedes, a Ferrari és a Red Bull között, a 24 éves pilóta az előbbihez hasonlóan válaszolt.

    „Nehéz megmondani. Eddig a Ferrari erősnek tűnik. A Mercedes továbbra is ott lesz.”

    Meddig marad Verstappen a Red Bullnál?

    Verstappent a nemrég aláírt szerződéshosszabbításról is faggatták, amely 2028-ig köti őt a Red Bullhoz, és a hírek szerint a fizetése hasonló lett Hamilton mercedeses béréhez.

    „A végén könnyű döntés volt” – mondta Verstappen, aki nyolcadik szezonját kezdi meg a Forma-1-ben.

    „Hosszú ideje jól érzem magam a csapatnál. Ez fontos ahhoz, hogy jó eredményeket szállítsunk. Fontos, hogy jól érezzem magam, ami itt adott. Ez már régóta stimmel. A Red Bull olyan, mint egy második család.”

    Verstappentől azt is megkérdezték, hogy szerinte a Red Bulltól fog-e majd visszavonulni is, vagy el tudja képzelni magát a jövőben más csapatnál is?

    „A szerződésem lejártakor 31 éves leszek. Addigra mér sok évet töltöttem az F1-ben. Meglátjuk, hogy utána folytatom-e vagy sem”.

  • Verstappen volt a leggyorsabb a bahreini teszt utolsó napján

    Verstappen volt a leggyorsabb a bahreini teszt utolsó napján

    Max Verstappen autózta a legjobb időt a bahreini teszt utolsó napján.

    Tovább folytatta jó tempóját a Red Bull, ugyanis a délelőtti szakaszon Sergio Pérez került a tabella élére.

    Az új aero fejlesztések elégedettséggel töltötték el az osztrák csapatot, így a végén egy kis erőfitogtatásra is maradt idejük. Mindaddig a Ferrari folytatta az impozáns munkáját. A vörös istálló a második legjobb időt szerezte meg Charles Leclerc révén, míg Fernando Alonso végzett a lista harmadik pozíciójában.

    A McLaren is megnyugodhatott némileg, hiszen megérkezett az Egyesült Királyságból a fékhűtésre szánt elem. Ugyanakkor Daniel Ricciardo miatt még vakargathatják a fejüket.

    Az Aston Martin és az Alpine is elégedetten fejezte be a három napot. Az Alfa Romeo háza táján viszont már más a helyzet, ők ugyanis ma váltó problémával találták szembe magukat.

    Az tesztet végül piros zászlóval intették le, hiszen nem mindenkinek ért véget a program mára. A Haas ma is kapott egy órát a gyakorlásra.

    1 Max Verstappen Red Bull Racing 1:31.720 53
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:32.415 51
    3 Fernando Alonso Alpine 1:32.698 122
    4 George Russell Mercedes 1:32.759 71
    5 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:32.985 68
    6 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:33.002 57
    7 Sergio Pérez Red Bull Racing 1:33.105 43
    8 Mick Schumacher Haas 1:33.151 57
    9 Lando Norris McLaren 1:33.191 90
    10 Sebastian Vettel Aston Martin 1:33.821 81
    11 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:33.959 82
    12 Pierre Gasly AlphaTauri 1:34.865 91
    13 Carlos Sainz Ferrari 1:34.905 68
    14 Alexander Albon Williams 1:35.171 18
    15 Nicholas Latifi Williams 1:35.634 124
    16 Lance Stroll Aston Martin 1:36.029 53
    17 Lewis Hamilton Mercedes 1:36.217 78
    18 Kevin Magnussen Haas 1:38.616 38
  • Leclerc figyelmeztet: A Mercedes és a Red Bull is altat

    Leclerc figyelmeztet: A Mercedes és a Red Bull is altat

    Charles Leclerc szerint nem létezi az, hogy a Mercedes és a Red Bull teszten mutatott tempója valós lenne. A monacói szerint egyik előbb említett csapat sem mutatta még meg a foga fehérjét a többiek számára.

    A maranellói istálló idei autója eddig remekül muzsikál. Barcelonában Leclerc révén megnyertek egy tesztnapot és ők teljesítették a legtöbb kört a három nap alatt a tíz csapat közül és a mostani teszt során is impozáns teljesítménnyel rukkoltak elő Bahreinben.

    Carlos Sainz a második nap folyamán egy 1:33.532-es körrel végzett a második helyen, négy tizedmásodperccel megelőzve a regnáló bajnok Max Verstappen, amíg Lewis Hamilton hátránya már fél másodpercnél is többre rúgott. A hétszeres világbajnok szerint, ha a mai napon rendeznék meg a Bahreini Nagydíjat, akkor a Vörösök jó eséllyel pályáznának egy kettős győzelemre.

    Ugyan pozitívak a jelek a Ferrari háza táján, Leclerc szeretné óvatosan megközelíteni a dolgokat, ami a világbajnoki címre való esélyeiket illeti.

    „Kiegyensúlyozottak vagyunk és az autó egyensúlya is rendben van” – értékelt Leclerc a sajtó kamerái előtt Bahreinben. „Azonban ez még nem jelenti azt, hogy a teljesítményt illetően is ott lennénk a legjobbak között. Biztos vagyok benne, hogy a Red Bullban és a Mercedesben is még bőven van tartalék és még nem adtak ki mindent magukból.”

    „Azonban az első számú célunk az, hogy a saját dolgainkra koncentráljunk. Eddig jól alakulnak a dolgaink, mert nem volt komolyabb problémánk. A delfinezés jelensége sem érezhető már annyira és ez azért jó hír, mert ez volt az első számú célunk Barcelona után, hogy csökkentsük ennek a mértékét.”

    A maranellói istálló nem készül nagyobb fejlesztésekkel a két teszt között. Ezzel szemben a brackley-i istálló és az energiaitalosok is egy radikálisan új oldaldobozzal rukkoltak elő, utóbbi csapat még egy új padlólemezt is bevetett. A kétszeres futamgyőztes monacói fiatal azonban nem foglalkozik a riválisaival, mert mint azt elmondta, most csakis saját magára szeretne koncentrálni.

  • Sainz végzett az élen, gondok a McLarennél és Williamsnél

    Sainz végzett az élen, gondok a McLarennél és Williamsnél

    Carlos Sainz autózta a legjobb időt a bahreini teszt második napján.

    Délelőtt még Esteban Ocon találta magát a tabella élén, ám az ebédszünet után a Ferrari ismét átvette a vezetést.

    A McLaren szénája nem áll túl jól a szezonkezdés előtt. Daniel Ricciardo még egy métert sem ment a bahreini teszten. Lando Norris gyakorlását technikai hibák hátráltatják, a csapat az Egyesült Királyságból várja az alkatrészeket. A wokingi istállónak a fékrendszerrel gyűlt meg a baja. A brit pilóta szerint nem lesz egyszerű orvosolniuk a problémát az első futam előtt.

    Yuki Tsunoda mindeközben gyűjtögette a köröket és néha-néha egy kis homokot is szórt a pályára.

    Norris is kihajtott a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkra, úgy tűnt, hogy a McLaren fellélegezhet, ám a problémák nem akartak megszűnni. A Williams is keményen dolgozott az autón, de végül úgy kellett dönteniük, hogy kihagyják a mai nap hátralévő részét.

    A Ferrari ugyanakkor magabiztosan teljesítette a pályán a köröket.

    A McLaren egy újabb etapra indult volna, ám a boxutca végén megállt Norris alatt az autó. Piros zászló mellett tolták vissza a szerelők a garázsba az MCL36-ot.

    Esteban Ocon is előcsalogatta a vörös színt, a rózsaszín Alpine ugyanis a pályán állt meg.

    Az edzés végén mindenki a boxba hajtott, kivéve a visszatérő Kevin Magnussent, akinek van még 55 perce arra, hogy tesztelje az amerikai csapat autóját.

    1 Carlos Sainz Ferrari 1:33.532 60
    2 Max Verstappen Red Bull 1:34.011 86
    3 Lance Stroll Aston Martin 1:34.064 70
    4 Lewis Hamilton Mercedes 1:34.141 47
    5 Esteban Ocon Alpine 1:34.276 111
    6 Charles Leclerc Ferrari 1:34.366 54
    7 Lando Norris McLaren 1:34.609 60
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:36.020 46
    9 Kevin Magnussen Haas 1:36.505 39
    10 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:36.802 120
    11 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:36.987 25
    12 Mick Schumacher Haas 1:37.846 23
    13 George Russell Mercedes 1:38.585 67
    14 Nicholas Latifi Williams 1:39.845 12
    15 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:39.984 48
  • Binotto: Nem kérdés, a Mercedes autója remek

    Binotto: Nem kérdés, a Mercedes autója remek

    Mattia Binotto is véleményezte a Mercedes radikális, bahreini teszteken használt autóját. Az olasznak semmi kétsége nincs afelől, hogy ez a konstrukció is nagyszerű a német részéről.

    A szinte oldaldoboz nélküli Mercedes rögtön felkeltette mindenki figyelmét, és a hírek szerint Christian Horner már meg is kérdőjelezte szabályosságát, Binotto azonban nem érzi azt, hogy bármivel is gond lenne ilyen téren.

    „Megnézve a Mercedes autóját, nem kérdés, hogy nagyszerű” – nyilatkozta Bahreinben. „Ez nem lehet meglepetés számunkra. A koncepció egészen más, mint a miénk, elég érdekes a hűtés elrendezése, és az oldaldobozok is elég érdekesnek tűnnek. A szabályosságról összességében nem hiszem, hogy vitatkozhatunk. Ahogy Toto [Wolff – a szerk.] mondta, ez egy folyamat eredménye, és az FIA a felelős azért, hogy ezt ellenőrizze, és megbizonyosodjon arról, hogy legális.”

    Az viszont, hogy a tükrökkel mi a helyzet, már Binottót is elgondolkoztatja, tehát erről mindenképp szeretne egyeztetni.

    Ami pedig Horner állítólagos vádaskodását illeti, a Red Bull kiadott közleménye szerint nem is mondott olyat, amit állítanak: „Christian Horner nem adott interjút a Mercedes autójával kapcsolatban. A ma reggel neki tulajdonított idézetek nem helytállóak.”

  • A rózsaszín Alpine végzett az élen, többen megálltak a pályán

    A rózsaszín Alpine végzett az élen, többen megálltak a pályán

    „Szerencsét hozott” a rózsaszín Esteban Oconnak, ugyanis ő bizonyult a leggyorsabbnak a második nap délelőttjén.

    Ismét új napra virradt az F1, így megkezdődött a következő etap a bahreini teszten. A McLaren továbbra is csak egy versenyzővel tud dolgozni, mivel Daniel Ricciardo még mindig nincs olyan állapotban, hogy autóba üljön.

    Ezen felül az Alpine új színben pompázott, ugyanis a BWT kapcsán megalkotott rózsaszín festést is előhúzták a kalapból.

    Az első legszembetűnőbb másolás is megtörtént, ugyanis a Ferrari a McLaren által alkalmazott padlólemezzel tűnt fel a pályán.

    Nicholas Latifi gyakorlása azonban nem tarott sokáig. A Williams hátsó fékjei lángra kaptak, így a 12-es kanyarban megpördült a kanadai pilóta. A versenyző is besegített az oltásba. Érvénybe lépett a piros zászló.

    Jó pár perc elteltével folytatódhatott a munka, miközben a csapatok a közösségi médiás felületeiken a ma megjelent Drive to Survive 4. évadát reklámozták.

    Az Aston Martin is problémákba ütközött, mivel Sebastian Vettel konstrukciója is megállt a pályán. A Haasnak is előbb kellett befejeznie a munkát, ugyanis náluk is gondok akadtak.

    A négyszeres világbajnok visszatért a pályára, ám a munkát nem tudta folytatni, ugyanis az előre eltervezett program szerint a piros zászlóra felhívó LED táblákat tesztelte az F1. Nem tartott sokáig a gyakorlatozás, ám Valtteri Bottasnak megtetszett a szín, így előcsalogatt azt. Az Alfa Romeo is megállt a pályán.

    Így Esteban Ocon bizonyult a leggyorsabbnak, a francia pilótát Charles Leclerc és Max Verstappen követte a tabellán. A legtöbb kört George Russell (67) teljesítette délelőtt a Mercedesszel

    1 Esteban Ocon Alpine 1:34.276 59
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:34.366 54
    3 Max Verstappen Red Bull 1:35.874 45
    4 Sebastian Vettel Aston Martin 1:36.020 46
    5 Lando Norris McLaren 1:36.354 29
    6 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:36.802 44
    7 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:36.987 25
    8 Mick Schumacher Haas 1:37.846 23
    9 George Russell Mercedes 1:38.585 67
    10 Nicholas Latifi Williams 1:39.845 12
  • Gasly végzett az élen az első napon, Pérez megforgott

    Gasly végzett az élen az első napon, Pérez megforgott

    Pierre Gasly autózta a legjobb köridőt a bahreini tesz első napján.

    Délelőtt Charles Leclerc volt a leggyorsabb, ám műszakja véget is ért mára, ugyanis Carlos Sainz vette át tőle a staféta botot.

    Míg az autók a pályán gyakorlatoztak, addig a háttérben a Haas „késése” vált kulcsfontosságú témává. Mivel a csapat a délelőtti szakaszt nem tudta teljesíteni, kaphatott volna egy olyan lehetőséget, hogy a három napos tesztidőszakon túl, egy fél napot még felkészülhetett volna. Ám három csapat ezt megvétózta.

    Sajtóinformációk szerint az Alpine, az Alfa Romeo és a McLaren biztosan mondott nemet. Ám, Pénteken és szombaton plusz 4 órát tölthetnek a pályán, hogy bepótolják a kiesést.

    Stroll és Alonso a „nap végén” egy kis versenyzést is bemutatott, míg Pérez az utolsó percekben forgott meg. Autóját a pálya szélén hagyta, így piros zászlóval leintették a tesztet.

    A legtöbb kört a megforgása ellenére Sergio Pérez teljesítette, ugyanis a neve mellet a 138-as szám szerepelt. Ideje azonban az összesített napi listán csak a 10. helyre volt elég. Gasly mögött a két Ferrari (Sainz és Leclerc) végzett, míg a negyedik legjobb időt Lance Stroll autózta.

    Pozíció Versenyző Csapat Leggyorsabb kör Megtett körök száma
    1 Pierre Gasly Scuderia AlphaTauri 1:35.515 103
    2 Carlos Sainz Scuderia Ferrari 1:35.800 52
    3 Charles Leclerc Scuderia Ferrari 1:34.531 64
    4 Lance Stroll Aston Martin 1:35.219 50
    5 Alexander Albon Williams 1:35.070 104
    6 Lando Norris McLaren 1:35.946 50
    7 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:35.495 66
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:35.706 39
    9 George Russell Mercedes 1:36.030 60
    10 Sergio Pérez Red Bull 1:35.977 138
    11 Lewis Hamilton Mercedes 1:36.365 62
    12 Fernando Alonso  Alpine 1:39.437 24
    13 Esteban Ocon Alpine 1:36.768 42
    14 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:37.164 54
    15 Pietro Fittipaldi Haas F1 Team 1:39.269 47
  • Bruno Senna csatlakozik az Airspeederhez, mint pilóta és nagykövet

    Bruno Senna csatlakozik az Airspeederhez, mint pilóta és nagykövet

    Úgy tűnik, nincs olyan kategória, amelyben Bruno Senna ne tudna versenyezni, hiszen a brazil bejelentette, hogy a világ egyik első elektromos repülő autójának a pilótája lesz, miután csatlakozott az Airspeederhez!

    Bruno versenyzett már a Formula-1-ben, a Formula-E-ben, az FIA World Endurance Championshipben, valamint a World eX verseny győztese is volt. Most bejelentették, hogy az Airspeeder, – a világ első elektromos repülő autók versenysorozatának megalkotója -, versenyző-fejlesztő pilótája és globális nagykövete lesz. Az első EXA futamot nemsokára bejelentik, Senna pedig csatlakozik a pilóták erős listájához, amelyen Ausztrália egyik vezető női autóversenyzője és egy Drone Champions League versenyző is szerepel.

    A futamok kezdetben távirányításúak lesznek, majd 2023-tól és azután teljesen legénységgel ellátott versenysorozattá válnak. Senna kulcsszereplő lesz a sportág fejlesztésében, valamint a benne részt vevő Speeders technikai és dinamikai fejlesztésében.

    Matt Pearson, az Alauda Aeronautics és Airspeeder alapítója nagyon büszke arra, hogy Senna a fedélzetre került, és úgy véli, hogy a brazil páratlan figyelmet hoz a bajnokságnak:

    „Büszkék vagyunk rá, hogy Bruno Senna úgy döntött, hogy verseny- és fejlesztési pilótaként csatlakozik az Airspeeder családhoz. Karrierje során végig bizonyította hihetetlen képességeit, mint tiszta versenyző. Bruno ugyanakkor a versenyjárművek világklasszis fejlesztője is, akit lenyűgöz a csúcstechnológiák fejlesztése.

    „Az F1-ben, a Formula E-ben, az eSportban és a drónrepülésben végzett versenyzői és fejlesztői tevékenysége tökéletesen felkészíti őt arra, hogy a világ legizgalmasabb és legfejlettebb új motorsport-formuláját irányítsa. A közelgő EXA versenyeink ezen sportok tökéletes elegyét képviselik. Bruno pedig a globális motorsport egyik legismertebb nevét és hihetetlen figyelmet hoz az Airspeederhez, a versenyjárművek technikai fejlesztése terén pedig páratlanul sokat tud, az abszolút határon való versenyzésével.”

    Maga Senna rendkívül lelkes az iránt, amit az Airspeeder képvisel, és amit el akarnak érni. A brazil ezért nagyon várja, hogy részt vehessen a jövő autóversenyzésében:

    „Nem tudtam ellenállni a lehetőségnek, hogy felkeressem az Airspeeder-t, hogy részese lehessek ennek a hihetetlen sportnak. Büszke vagyok rá, hogy ezzel a világ első elektromos repülő versenyautós versenysorozatát alakíthatom. Az Airspeeder egyesíti a versenyzés, a repülés és a csúcstechnológia fejlesztés iránti szenvedélyemet. Nagyon várom, hogy átvegyem az irányítást ezen hihetetlen járművek felett. Meg akarom mutatni a világnak, milyen lehetőségek rejlenek egy igazi, új generációs motorsportos műfajban.

    „Alapvetően versenyző vagyok, de egyben a technika megszállottja is. Lenyűgözött a potenciálja a gyorsan közelgő fejlett légi mobilitás világmegváltó forradalmának. Airspeeder-pilótaként kifejezetten izgatottan várom, hogy az iparág számára helyet és teret alakítsak ki az elektromos repülő autók ígéretét beváltó hardware és digitális technológiák gyors fejlesztéséhez. Ezt a szerepet a motorsport az autózás korának kezdete óta betöltötte. Büszke vagyok rá, hogy versenyző elődeimhez hasonlóan úttörő szerepet játszhatok a mobilitás forradalmában a sportversenyek kemencéjében.”

    Senna ismert arról, hogy óriási érdeklődést mutat az UAV repülés és fejlesztés iránt, szabadidejében is drónok átalakításával foglalkozik. Lenyűgözik a módosításokkal és fejlesztésekkel elérhető technikai előrelépések. Mindezeket az összetevőket összeadva tökéletes nagykövete lesz az Airspeedernek, nemcsak most, hanem a jövőben is.

    Első szerepében, fejlesztőpilótaként, Senna a vállalat vezető mérnöki csapatával fog együtt dolgozni. Ők alkotják az Aluada Aeronauticsot (amelyet ugyanúgy Matt Pearson alapított), az EXA és az Airspeeder versenysorozatban részt vevő Speederek tervezőit és gyártóit. Maga a cég lenyűgöző pedigrével rendelkezik. Többek között a Ferrari többszörös F1-es világbajnokság-győztes kompozitmérnöke és a McLaren hiperautók fejlesztésével foglalkozó vezető tehetség is náluk dolgozik. Ez még nem minden, a vállalat az Airbus, a Boeing és a Rolls-Royce vezető projektvezetőivel is együtt dolgozik.

    Senna szeretné felhasználni a versenyzőként tanult készségeit, és beépíteni ezt a tudását az Airspeedersekbe, hogy a versenyzés a lehető legizgalmasabb legyen:

    „Elképesztő, ha a versenyzést a hozzáadott függőleges dimenzióval együtt vizsgáljuk. Versenyzőként izgatottan várom, hogy ebben a rendkívül dinamikus környezetben újradefiniáljam a versenyíveket, az előzési megközelítéseket és a boxutca-stratégiát. Még azt is mérlegeljük, hogy miképp lehet a legjobban megközelíteni a különböző dinamikus körülményeket, amikor szorosan követünk valakit az előzésre való felkészülés során. Airspeeder-pilótaként nem korlátoznak bennünket a „piszkos levegő” hatásai, amikor szorosan követjük egymást. Ez szoros, lebilincselő és végső soron elképesztő versenyeket fog biztosítani a rajongóknak. Teljesen függetlenül attól, hogy most néznek-e először autósportot, vagy egy életen át követik már az autóversenyzést.”

    Senna kulcsszerepet játszik majd a pilóták F1-es pilótákhoz hasonló szintű kiképzésében is. Ez nem meglepő, hiszen az EXA Racing Seriesben az elit pilóták teljes értékű Mk3 Speederszel repülnek majd és késhegyre menő csatákat vívnak majd, akár 200 km/órás sebességgel. Az Airspeeder versenyeken részt vevő Speederek ugyanolyan gyors hajtűkanyarvételi képességekkel büszkélkedhetnek majd, mint egy Forma-1-es autó. A függőleges mozgás hozzáadott dimenziójával a pilóták végül több mint 6G-t kell, hogy kibírjanak. Ez a szám a klasszikus motorsportok legkeményebb számaival mérhető össze. Senna tapasztalata felbecsülhetetlenül értékes lesz az EXA pilóták felkészítésében ezekre a körülményekre, amikor a versenyzők átmennek a majd abba a fázisba, amikor már majd legénység is kell.

    A brazil pilóta és versenyzőtársai olyan pályákon száguldanak majd végig, amelyeket a kiterjesztett valóság technológiája segítségével mutatnak be nekik a fejlett Head Up Display (HUD) kijelzőkön. Mindezt a nézők számára egy igazi pilóta szemszögéből közvetítik majd, új dimenziót és perspektívát nyújtva a rajongóknak.

    Ez lesz a motorsportágak egyik legfenntarthatóbb formája, mivel nem lesz szükség a hagyományos versenyzés által megkövetelt, általában nagy felszereltségű infrastruktúra kiépítésére. A Senna név tehát továbbra is a világ motorsportjának egyik vezető alakja lesz!