Címke: Ferrari

  • Ferrari siker: Leclerc szerezte meg az év első pole-ját!

    Ferrari siker: Leclerc szerezte meg az év első pole-ját!

    A 2022-es szezon első kvalifikációjára került sor szombat délután. Az első időmérő edzés volt ez az új technikai szabályok szerint épített autókkal. Így egyben az első olyan alkalom, amikor valós, vagy legalábbis valósabb képet kaphattunk az erősorrendről.

    Q1

    Alexander Albon volt az első aki pályára hajtott a villanyfényes bahreini pályán. Az első mért kört Yuki Tsunoda, 1:33.581 lett a legelső támpont. De nem kellett sokáig várni, hogy a két Red Bull az eredményjelző élére álljon.

    7 és fél perccel a vége előtt a két Ferrari állt az élen, a két Mercedes pedig ekkor lépett először pályára. Hamilton és Russell első próbálkozásra csak az 5. és 10. helyre volt elég, miközben Bottas – aki tavaly még a Mercedes versenyzője volt – az Alfa Romeóval a 4. helyen állt.

    Időközben Pérez körét elvették pályaelhagyásért. Az új versenyigazgatók egyike, a Bahreinben e szerepet betöltő Niels Wittich korábban kihangsúlyozta a versenyzőknek, hogy a pálya határait minden esetben a fehér vonal jelzi, kivétel nincs.

    A két Williams volt csak, akik megpróbálkoztak egyszer a közepes keverékű Pirellikkel, de végül mindenki a lágyakkal próbálkozott.

    Lemaradt a továbbjutásról Tsunoda, Hülkenberg, Ricciardo, Stroll és Latifi.

    A Vettelt helyettesítő Hülkenberg, akinek pár napja még fogalma sem volt róla, hogy részt fog venni a szezonnyitón, így is megverte aston martinos csapattársát, Strollt.

    Csak úgy, ahogy a visszatérő Albon is legyőzte csapattársát, Latifit, hiszen előbbi továbbjutott a a Q2-be.

    Ricciardo pedig a koronavírus fertőzés miatti több tesztnapról való lemaradását nyögi.

    Q2

    A Haas máris bizonyította, hogy tavalyhoz képest mindenképpen javultak, hiszen mindkét autójuk (Magnussen és Schumacher) továbbjutott a Q2-be.

    Az első gyorskörök után Verstappen, Leclerc, Pérez, Magnussen, Hamilton sorrend alakult elöl. Leclerc elé később csapattársa, Sainz furakodott be.

    Végül kiesett Ocon, Schumacher, Norris, Albon, és az újonc Zhou.

    Nagy szó azonban, hogy a tavaly még sereghajtó Haas csapattal a 7. helyen továbbjutott a váratlanul visszatérő Magnussen, akit családja is elkísért a szezonnyitóra.

    Kevin Magnussen
    Kevin Magnussen  |  Fotó: Andy Hone / LAT Images / Haas F1 Team

    Az első helyen Verstappen jutott tovább, mögötte Sainz, Leclerc és Pérez végzett a Q2-ben.

    Q3

    Miután megszűnt az a szabály, hogy az időmérő edzés top 10 versenyzőjének azokon a gumikon kell elrajtolniuk a vasárnapi versenyen, mellyel a Q3-as végső idejüket futják, immáron teljesen szabad volt a gumiválasztás az időmérő harmadik etapjában.

    Russell és Hamilton elsőként hajtott pályára, de hamarosan Verstappen, Sainz, Leclerc sorrend alakult az élen. Egészen addig, míg a két Ferrari át nem vette a vezetést, a fent említett sorrendben.

    A második próbálkozások egyben az utolsó mért köröket is jelentették, mintegy 2 perccel a leintés előtt.

    Verstappen nem tudta átvenni a vezetést, nem úgy Leclerc, aki megszerezte a szezon első pole pozícióját!

    Verstappen második lett, míg a másik Ferrarival Sainz a harmadik. Őket Pérez, Hamilton, Bottas, Magnussen, Alonso, Russell, és Gasly követi.

    Az időmérő végeredménye:

    Q3 Versenyző Köridő Differencia
    1 Charles Leclerc 1:30.558
    2 Max Verstappen 1:30.681 0.123
    3 Carlos Sainz Jr. 1:30.687 0.129
    4 Sergio Perez 1:30.921 0.363
    5 Lewis Hamilton 1:31.238 0.680
    6 Valtteri Bottas 1:31.560 1.002
    7 Kevin Magnussen 1:31.808 1.250
    8 Fernando Alonso 1:32.195 1.637
    9 George Russell 1:32.216 1.658
    10 Pierre Gasly 1:32.338 1.780
    Q2
    11 Esteban Ocon 1:31.782 1.224
    12 Mick Schumacher 1:31.998 1.440
    13 Lando Norris 1:32.008 1.450
    14 Alex Albon 1:32.664 2.106
    15 Guanyu Zhou 1:33.543 2.985
    Q1
    16 Yuki Tsunoda 1:32.750 2.192
    17 Nico Hulkenberg 1:32.777 2.219
    18 Daniel Ricciardo 1:32.945 2.387
    19 Lance Stroll 1:33.032 2.474
    20 Nicholas Latifi 1:33.634 3.076
  • Verstappen továbbra is a leggyorsabb, ám Leclerc ott liheg a nyakában

    Verstappen továbbra is a leggyorsabb, ám Leclerc ott liheg a nyakában

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Sergio Pérez lett.

    Elsőként a technikai hibákkal küszködő Alfa Romeo hajtott ki a pályára két versenyzőjével. Addig a többiek nyugodtan készülődtek és figyelték az eseményeket.

    A két Ferrari lágykeverékű abroncsokon az élre ugrott, míg a McLaren és az Aston Martin a sárga oldalfalú abroncsokkal kísérletezett. Max Verstappen mindeközben elvette az első helyet, és maga mögé utasította a Scuderiát.

    Charles Leclerc előcsalogatta a sárga zászlót is. A monacói versenyzőt a szél tréfálta meg, így a pálya széléről szedte össze autóját. Mivel megtudta fogni a Ferrarit, folytathatta tovább a munkát.

    Fél óra elteltével Max Verstappen állt az élen, őt Leclerc és Sainz követte. Az első 10-be még Sergio Pérez, Lewis Hamilton, Kevin Magnussen, George Russell, Valtteri Bottas, Mick Schumacher és Guanyu Zhou fért be.

    Yuki Tsunoda technikai problémákba ütközött, még a garázsból sem tudott kihajtani. A japán versenyző a kormányára panaszkodott és olaj szagot is érzett.

    Lewis Hamilton is megvillantotta magát, így felért a második helyre, ám Sainz gyorsan elvette tőle a pozíciót. George Russell tovább fokozta a tempót, és az élre is állt.

    A Red Bullnál megszenvedtek a kerékcserénél, míg a Ferrari veszélyesen engedte ki Sainzot, így vizsgálják az esetet.

    A Haas és az Alfa Romeo is megvillant, ám a legjobb időt Max Verstappen szolgáltatta. A második pozíciót Charles Leclerc szerezte meg, míg a harmadik Sergio Pérez lett. George Russell a negyedik helyig csúszott vissza, míg mögöttük Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Kevin Magnussen, Valtteri Bottas, Guanyu Zhou és Lance Stroll lett a sorrend.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:32.544
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:32.640
    3 Sergio Pérez Red Bull 1:32.791
    4 George Russell Mercedes 1:32.935
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:33.053
    6 Lewis Hamilton Mercedes 1:33.121
    7 Kevin Magnussen Haas 1:33.437
    8 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:33.733
    9 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:33.880
    10 Lance Stroll Aston Martin 1:33.920
    11 Lando Norris McLaren 1:33.955
    12 Nico Hülkenberg Aston Martin 1:33.971
    13 Pierre Gasly AlphaTauri 1:34.176
    14 Mick Schumacher Haas 1:34.295
    15 Daniel Ricciardo McLaren 1:34.378
    16 Fernando Alonso Alpine 1:34.628
    17 Alexander Albon Williams 1:34.868
    18 Esteban Ocon Alpine 1:34.957
    19 Nicholas Latifi Williams 1:35.667
    20 Yuki Tsunoda AlphaTauri
  • Verstappen szoros csatára számít a Ferrarikkal szemben

    Verstappen szoros csatára számít a Ferrarikkal szemben

    Max Verstappen szerint nem szabad félvállról venniük a Ferrait, miután az olasz istálló a tesztek után az eddigi két szabadedzésen is mindkét autójával közel tudott kerülni a regnáló bajnokhoz.

    A Red Bull holland pilótája mindössze 87 ezredmásodperccel tudta megnyerni a délutáni gyakorlást Charles Leclerc előtt, aki továbbra is lenyűgöző teljesítményt nyújt a harmadik helyen végző Carlos Sainz-cal egyetemben. Az F1-75 egy remek konstrukciónak tűnik és mivel Mattia Binotto szerint az olaszok a 25 lóerős hátránya is eltűnt a Mercedesszel és a Hondával szemben, Verstappen elkezdett tartani a Vörösök fiatal titánjaitól, akik legalább annyira éhesek a sikerre, mint ő maga.

    „Látszik, hogy a Ferrari is közel van hozzánk, ez pedig felettébb érdekfeszítő” – jegyezte meg 2021 bajnoka a pénteki nap végén. „Az esélyek latolgatásával mindenképpen megvárnám a holnapi napot, mert a különböző motormódok miatt még bármi megeshet.”

    „Még senki nem mutatta meg az autójában rejlő valós potenciált, azonban az eddigi jelek rendkívül pozitívak. Szerintem sok csapat lenne a helyzetünkben, mert egyáltalán nem állunk rosszul. Az új szabályok miatt némileg közelebb kerültek egymáshoz a csapatok, azonban szombaton majd úgy is elválik, hogy lesz majd.”

    Verstappen a Mercedesek gyenge formáján sem lepődött meg igazán. A brackley-i istálló George Russell révén megszerezte a negyedik helyet, azonban a hátrányuk már 6 tizedmásodpercre rúgott a Red Bull klasszisával szemben. Lewis Hamilton pedig egyáltalán nem találta a lépést és nagy meglepetésre csak a kilencedik helyen zárt.

    A holland pilóta azt is hozzátette, hogy jónak érzi az RB18-at, mivel a pozitív tesztet követően a pénteken kipróbált dolgaik is kitűnően működtek és emiatt egy sima, problémamentes napot tudhattak maguk mögött.

  • Két baleset után végül egy vihar szakította félbe a WEC idénynyitóját

    Két baleset után végül egy vihar szakította félbe a WEC idénynyitóját

    Míg a Toyota több bukásba is belekeveredett, az Alpine vitte el az első győzelmet a WEC 2022-es szezonjában, a Sebringi 1000 mérföldes versenyen.

    Hypercar

    Az Alpine jól kapta el a rajtot a pole-ból, és a Glickenhaus előtt fordult el az első kanyarban. A két Toyota beragadt a két LMP2-es United Autosports autó mögé, így csak késve tudták elkezdeni a vetélytársak üldözését.

    Mire a japánok két autója feljött a második-harmadik helyre, az Alpine már 20 másodperces előnnyel rendelkezett. A Toyoták ezért hosszabb etapokkal próbálták leküzdeni a távolságot.

    Ekkor a 7-es autó azonban problémákba ütközött. Egy lekörözésnél akadtak össze egy Porschéval, és a falban kötöttek ki. López ekkor még elindult a boxba, de közben még egyszer kicsúszott, és fejére állt az autó.

    A verseny ekkor szakították meg először, és 30 perccel később – a javítások elvégzése után – folytatódhatott a verseny.

    Három órával a verseny vége előtt azonban egy elektromos vihar ért a pálya környékére, amiben az amerikai törvények szerint tilos autóverseny rendezni. Egy rövid kivárást követően – mialatt újra távolabb került a vihar – újra útjára engedték a mezőnyt. 35 perccel a verseny vége előtt azonban hasonló okból harmadjára is előkerült a piros zászló, és ezt követően már nem indították újra a versenyt.

    Furcsa módon így a Hypercar éra első „nem toyotás” győzelmét egy korábbi LMP1-es autóval az Alpine szerezte. Eközben a Glickenhaus először állhatott fel az összetett dobogóra.

    LMP2

    A verseny kezdeti szakaszában a már korábban említett United Autosports állt nyerésre, azonban a tavaly tündöklő WRT megszorongatta őket a dobogós helyekért.

    A 23-as autó – az Alex Lynn helyére beugró Paul di Restával – egy kiállással kevesebbet teljesítve került végül az élre, míg WRT és testvérautójuk, a Realteam kettős dobogót értek el a belga csapatnak.

    Joshua Pierson ezzel – amellett, hogy 16 évével a legfiatalabb induló – a legfiatalabb WEC kategóriagyőztes is lett.

    A GT-ből lett LMP2-es csapatok közül a Kubicával fémjelzett Prema negyedik lett. A lengyel ezzel a tavalyi szezonzárón való részvétele után első teljes WEC szezonját egy jó eredménnyel kezdte.

    Az AF Corse Pro-Am legénysége pedig a pole megszerzése után hosszútávon nem tudták tartani a mezőnyt, és a kategória kilencedik helyére estek vissza. Ezzel egy hellyel végeztek a WEC debütáns Penske előtt.

    GT

    A kiegyenlítő rendszer miatt a Ferrarikkal nem kellett számolni a GTE Pro győzelméért folytatott harcban. Még így is a Porschék számítottak esélyesebbnek a Corvette-tel szemben, azonban egy-egy büntetés – a német márka autóinak – izgalmassá tette a versenyt a két márka között.

    A tíz órás verseny első felében izgalmas csata bontakozott ki az Estre-Christensen, illetve a Milner-Tandy páros között. Utána azonban az első piros zászló után Kevin Estre megszerezte a vezetést, és már nem engedte ki a kezei közül.

    A Porsche ráadásul kettős dobogót szerzett, a futamgyőzelem mellett ugyanis a másik autó beért a harmadik helyre.

    Az amatőrök között kettős Aston Martin siker született (#98 és #33), Porsche (#56) dobogóval. A teljesen női legénységű Iron Dames lett ötödikként a legjobb Ferrari csapat, de egyben az utolsó autó, akit még értékeltek.

  • Nagybátyja szerint Magnussen „veszélyt” jelent Schumacherre

    Nagybátyja szerint Magnussen „veszélyt” jelent Schumacherre

    Mick Schumacher nagybátyja arra figyelmeztet, hogy a fiatal németre „veszélyt” jelent a 2022-es utolsó pillanatban igazolt csapattársa, Kevin Magnussen. Miután Nikita Mazepint az orosz-ukrán konfliktus miatt menesztették, a Haasnál Schumacherrel most a csapat rendkívül tapasztalt korábbi dán pilótája, alkot egy párost. A 22 éves Schumacher így nyilatkozott róla Bahreinben:

    „Nyilvánvaló, hogy ő már egy évre ugyan kiesett, de Kevinnel most egy igazi mércém lesz a csapatnál. A Forma-1-ben nyomás alatt is tudnod kell teljesíteni, és most már megvan ez a nyomás, ami jót tesz nekem.”

    Mick nagybátyja, Ralf Schumacher azonban az érme másik oldalát látja a 29 éves Magnussen kinevezésével, erről a korábbi nagydíjgyőztes a TZ lapnak nyilatkozott:

    „Lehetőséget és veszélyt is jelent egyszerre Micknek. Az emberek arra számítanak, hogy Mick legyőzi Magnussent, de ez nem könnyű. Másrészről Mick sokat tanulhat Kevintől.”

    A másik kockázat az, hogy a Haas szezon előtti ígéretes tesztelése ellenére végül az következhet be, hogy a kis amerikai csapat újra a rajtrács hátsó részén ragad. Ralf ezért így folytatta:

    „Micknek a fő kérdés az lesz, hogy mennyire jó az autó, és hova tudja magát felkínálni a jövőjére nézve. Nem tudom, hogy jövőre lesz-e üresedés, mivel a Ferrari jelenleg már nem fér hozzá az Alfa Romeohoz pilótakérdésben. Ki tudja, lehet, hogy a Haas annyira jó lett a Ferrarival való együttműködés alatt, hogy ez nem is lesz kérdés. Amennyiben mondjuk az AlphaTauri szintjén tudnak menni, akkor nem számít, hogy Mick marad-e még pár évet.”

  • Binotto: A Ferrari felzárkózott motorfronton

    Binotto: A Ferrari felzárkózott motorfronton

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto bizakodva nyilatkozott az idei évre fejlesztett motorjukkal kapcsolatban, véleménye szerint felzárkóztak a riválisokra.

    A Scuderia 2019-ben még az egyik, ha nem a legjobb motorral rendelkezett, ám az FIA szabályozásai után komoly hátrányba kerültek, és úgy tűnik, mostanra sikerült utolérni a többieket.

    „A tesztek során elvégeztünk egy elemzést, és a többiek szintjén vagyunk – biztosan nem vagyunk mögöttük, sőt talán egy kicsit előttük is járunk” – nyilatkozta Binotto, majd kitért az esélylatolgatásra is.

    „A Red Bull nagyon erősnek tűnt” – folytatta. „Nem tudom, hogy előttünk lesznek-e, vagy mögöttünk, de szerintem olyan szinten leszünk, ahol versenyben lehetünk.”

    Az idénynyitó hétvége előtt Charles Leclerc ugyanakkor kicsit pesszimistább: „Az az érzésem, hogy a Red Bull mögött járunk. Nem egy másodpercről beszélünk, mint tavaly, de számomra ők a favoritok. Látszott, hogy az oldaldobozos fejlesztésük jelentős előrelépést hozott.”

    Sokan gondolják, hogy a Red Bull-Ferrari párost a Mercedes követi, de a monacói szerint a bajnokcsapat még nem fedte fel a kártyáit. A McLarennél versenyző Lando Norris szerint pedig a Ferrari szándékosan tartja magát esélytelennek.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is megszólalt: „Ha tippelnem kellene, azt mondanám, hogy egyértelműen a Red Bull vezet, utánuk jön a Ferrari. Nem tudom, mennyire vagyunk messze, de szombatig ezt csak kristálygömbből lehet megmondani. Ha 30 pont hátrányban leszünk négy futam után, akkor sem lesz semmi veszve, mókás is tud lenni megfordítani a dolgokat.”

  • Verstappen végzett az élen a két Ferrari előtt délután

    Verstappen végzett az élen a két Ferrari előtt délután

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Carlos Sainz lett.

    Az első komolyabb mért kört a két Ferrari produkálta, így rögtön az élre is ugrottak. Max Verstappen elválasztotta a vörösöket, míg a Mercedes továbbra is a pattogással küszködött.

    Az Aston Martin a lágykeverékű abroncsokkal a negyedik és ötödik helyre ért fel, míg Kevin Magnussen is megmutatta a Haas oroszlánkarmait.

    30 perc elteltével Charles Leclerc állt az élen, a monacóit Fernando Alonso és Valtteri Bottas követte. Sergio Pérez, Carlos Sainz, Mick Schumacher, Kevin Magnussen, Lando Norris, Esteban Ocon és Pierre Gasly fért még be az első 10-be.

    A Mercedes mindeközben a mezőny hátsó traktusában próbálta orvosolni a pattogást. Lewis Hamiltont leggyorsabb köre a 8. helyre vitte, míg George Russell felugrott a harmadik pozícióba.

    A megtankolt autókkal már a hosszúetapokra gyúrtak a versenyző az utolsó 15 percben. Charles Leclerc egy kisebb félreértésbe keveredett Yuki Tsunodával, ugyanis a japán nem vette észre, hogy mögötte jön a Ferrari. Így az AlphaTauri versenyzője feltartotta ellenfelét a gyorskörén.

    A második szabadedzésen végül Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, ám a holland nyomában ott lohol a két Ferrari is (Leclerc – Sainz). A negyedik helyet George Russell húzta be, míg mögötte Fernando Alonso, Valtteri Bottas, Sergio Pérez, Mick Schumacher, Lewis Hamilton és Kevin Magnussen fért még az első 10-be.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:31.936 20
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:32.023 +0.087 19
    3 Carlos Sainz Ferrari 1:32.520 +0.584 21
    4 George Russell Mercedes 1:32.529 +0.593 24
    5 Fernando Alonso Alpine 1:32.877 +0.941 23
    6 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:32.951 +1.015 29
    7 Sergio Pérez Red Bull 1:32.958 +1.022 20
    8 Mick Schumacher Haas 1:33.085 +1.149 23
    9 Lewis Hamilton Mercedes 1:33.144 +1.208 22
    10 Kevin Magnussen Haas 1:33.183 +1.247 22
    11 Lando Norris McLaren 1:33.280 +1.344 26
    12 Esteban Ocon Alpine 1:33.360 +1.424 24
    13 Pierre Gasly AlphaTauri 1:33.621 +1.685 24
    14 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:33.789 +1.853 26
    15 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:33.953 +2.017 26
    16 Lance Stroll Aston Martin 1:33.958 +2.022 24
    17 Nico Hülkenberg Aston Martin 1:34.061 +2.125 27
    18 Daniel Ricciardo McLaren 1:34.166 +2.230 12
    19 Nicholas Latifi Williams 1:34.486 +2.550 27
    20 Alexander Albon Williams 1:34.735 +2.799 21
  • Leclerc: Még együtt kell tudnunk élni a koronavírussal

    Leclerc: Még együtt kell tudnunk élni a koronavírussal

    Charles Leclerc szerint az utóbbi időben kimutatott pozitív koronavírus tesztek azt jelzik, hogy a járvány még egyáltalán nem tűnt el és emiatt még idén is be kell tartaniuk a Forma-1 által a Covid-19-re előírt szigorú protokollokat.

    Daniel Ricciardo a pozitív tesztje miatt egyáltalán nem tudott részt venni a bahreini teszten, ami miatt mind a három nap során Lando Norris rótta a köröket az MCL36 volánja mögött. A tegnapi nap pedig bombaként robbant a hír, hogy Sebastian Vettel is pozitív tesztet produkált, ami miatt a négyszeres világbajnok nem fog tudni részt venni a szezonnyitó Bahreini Nagydíj hétvégéjén. A helyén Nico Hülkenberg lesz majd, akinek így ez lesz a negyedik olyan alkalma, amikor egy koronavírusos pilóta helyén versenyezhet.

    2022-re enyhítették a koronavírusra vonatkozó szabályokat a Forma-1-ben. Például a versenyzőknek már nem kell PCR tesztet elvégezniük 24 órával azelőtt, hogy betennék a lábukat a paddock területére. Sok csapat már nem online, hanem a régi jól megszokott módon csináltatja az interjúit a médiával és emellett a pilóták hosszú idő után újra fognak autogramokat osztani a lelkes szurkolóknak.

    A Ferrari monacói pilótája – aki már két alkalommal is átesett a fertőzésen – szerint is „a jó dolgok lassan visszatérnek az F1 világába is”, azonban hangsúlyozta, hogy a pozitív esetek miatt még óvatosaknak kell lenniük.

    „Elővigyázatosaknak kell lennünk, mert a Covid sajnos még nem tűnt el teljes mértékben” – nyilatkozta a kétszeres futamgyőztes Leclerc. „Ha elkapod a betegséget, akkor nem versenyezhetsz, ami nagy érvágás. Emiatt kell óvatosaknak lennünk és betartanunk a szabályokat.”

    Leclerc csapattársa, Carlos Sainz is hasonlóképpen gondolkodik ezen téma kapcsán. A spanyol pilóta már nagyon szeretné visszakapni a koronavírus előti állapotot, azonban „próbál olyan fegyelmezetten viselkedni, mint két évvel ezelőtt”, amikor a járvány miatt elszaporodtak a számok a nagyvilágban.

  • Tost azt akarja, hogy Tsunoda maradjon vad

    Tost azt akarja, hogy Tsunoda maradjon vad

    Franz Tost ragaszkodik hozzá, hogy nem akarja letörni Yuki Tsunoda „vad” természetét. Tavaly, amikor az apró termetű japán az AlphaTauri színeiben debütált az F1-ben, végül egy sor baleset és incidens miatt megrovásban részesült. De a csapatfőnök Tost utalt rá, hogy a 21 éves Tsunoda sokkal jobban kezdte a 2022-es idényét a teszteken. Így nyilatkozott a német RTL-nek:

    „Következetesen jó köridőket futott, egyszer sem pördült meg, mindent kontrollált. Idén sokat várhatunk tőle.”

    Ráadásul, Tost azt szeretné, ha Tsunoda megőrizné a „vad japán” személyiségét, amikor a versenyek elkezdődnek:

    „Nem lesz gondom azzal, ha újra a szalagkorlátnak csapja az autót – amennyiben gyors lesz. Egyáltalán nem akarom őt megszelídíteni.”

    Tsunoda csapattársa idén is Pierre Gasly lesz, de a francia már hangot adott annak, hogy 2023-ra esetleg egy versenyképesebb ülést keres magának. Tost ugyanakkor elismeri, hogy lenyűgözte őt a Ferrari támogatott Haas-pilóta, Mick Schumacher:

    „Ő egyike az igazán nagy tehetségeknek. Nagy jövő áll Mick előtt. Tudja, miképp kell futamokat és bajnokságokat nyerni – nagyon intelligens versenyző. Ez segíteni fog neki abban, hogy sikeres legyen a Forma-1-ben.”

  • A Ferrari lerántotta a leplet csodaszép új autójáról

    A Ferrari bemutatta az első képeket a 296 GT3-ról, amely jelenleg fejlesztés alatt áll a jövő évi debütálás előtt.

    A 296 GT3 a 488 GT3 utódjaként fog bemutatkozni.

    Az új autót, amelyet a Ferrari fejleszt és az ORECA szerel össze, egy V6-os motor hajtja majd. A Ferrari hangsúlyozza, hogy a 296 GTB utcai változatában szereplő hibrid erőforrást a GT3-as technikai szabályoknak megfelelően eltávolították.

    Ami a formatervet illeti, a Ferrari elmondása szerint azon dolgoztak, hogy a versenyváltozat hozzáadott aerodinamikai és jellegzetes elemeinek kidolgozásával megőrizzék a kapcsolatot a szériamodellel.

    Ezen változtatások közé tartozik az orr-rész átdolgozása egy új splitterrel, valamint egy nagyméretű, lelógó elemekkel ellátott szárny az autó hátsó részén.

    Az utcai autó formatervét részben a Le Mans-i 24 órás versenyen az 1960-as években sikereket elért 250 LM ihlette.

    Az új autó pályán történő fejlesztése „az elkövetkező hónapokban” kezdődik meg a 2023-ra tervezett debütálás előtt.

    Antonello Coletta, a Ferrari sportautó-versenyigazgatója a múlt hónapban a Sportscar365-nek elmondta, hogy a tervek szerint március végén vagy április elején a gyártó fioranói tesztpályáján hajtják végre az első bemutatót.