Címke: Ferrari

  • Steiner eltűnődött azon, hogy a Haas meddig maradhat versenyképes

    Steiner eltűnődött azon, hogy a Haas meddig maradhat versenyképes

    Günther Steiner azt gondolja, hogy a költségvetési korlát miatt a Haas belátható időn belül továbbra is harcolhat a pontokért.

    A csapat sikeresen kezdte a 2022-es idényt, Kevin Magnussen a bahreini visszatérő futamán az 5. helyen végzett. Egy héttel később, a Szaúdi Arábiai Nagydíjon újra pontot szerzett, mivel a kilencedik helyen végzett. Mick Schumacher szintén mindkétszer bejutott a Q2-be az időmérőkön, de Bahreinben éppen lemaradt a pontszerző helyezésről, míg Jeddah-ban a szombati balesete miatt nem tudta vállalni a vasárnapi rajtot. Amikor az F1 Nation podcastben arról kérdezték, hogy meddig tudja még tartani a csapat a jelenlegi formáját, Steiner lazán visszakérdezett:

    „Miért is kellene abbahagyni? Miért gondolod, hogy ne tudnánk folytatni?”

    A műsorvezető Tom Clarkson erre azt felelte, hogy a Haasnak talán kevesebb erőforrása van, mint a Red Bullnak és a Ferrarinak, de Steiner szerint a 2022-re bevezetett költségvetési keret segít kiegyensúlyozni a mezőnyt ebből a szempontból:

    „Jelenleg nem versenyzünk a Ferrarival vagy a Red Bull-lal, de szerintem ott tudunk tovább fejlődni, ahol most vagyunk. Egyértelmű, hogy a többiek közelebb kerülnek majd, de a költségvetési korlát bevezetésével ez már nem olyan, mint a régi szép időkben, amikor csak úgy szórtad a pénzt, és folyamatosan fejlesztettél. Mi is növekedni fogunk, és jobbak leszünk.”

    Steiner dicsérte a pénzügyi korlátozások hatását, amelyek lehetővé teszik, hogy a kisebb csapatok sűrűbben versenyezzenek a pontokért:

    „Jelenleg igen kiegyenlítettek a feltételek a Forma-1-ben. Azt hiszem, ez volt a pénzügyi szabályzat célja, a költségvetési sapka, hogy ezt elérjük. Sokkal érdekesebb, ha a kisebb csapatok most már a középmezőnyben versenyezhetnek, és minden hétvégén pontokért harcolhatnak.”

    Ennek ellenére Steiner elismeri, hogy fennáll a lehetősége annak, hogy a Haas helye a rangsorban változik, ahogyan az a múltban is megtörtént:

    „Nyilvánvaló, hogy lesz olyan nap, amikor megint visszaesünk, és valaki más jön fel, ahogy mi is visszaestünk, majd visszakapaszkodtunk. Ugyanakkor azt hiszem, ez az egész költségvetési sapka lényege, hogy nagyobb legyen a verseny az istállók között.”

  • Marko szerint egyértelmű, hogy kit fog támogatni a Ferrari

    Marko szerint egyértelmű, hogy kit fog támogatni a Ferrari

    Mivel Charles Leclerc ellenállhatatlan volt a 2022-es Forma-1-es szezon első két futam során, Dr. Helmut Marko máris ki meri jelenteni, hogy a Ferrari a monacói pilótát fogja támogatni a világbajnoki címért küzdelem során.

    Leclerc az eddigi két futam során egy győzelmet és egy második helyet szerezte, valamint mindkét bónuszpontot bezsebelte a leggyorsabb versenykörért, aminek köszönhetően 45 pont szerepel a neve mellett. Ezzel ő vezeti az egyéni pontversenyt, 12 ponttal megelőzve a csapattársát, Carlos Sainzot, amíg a regnáló bajnok Max Verstappen hátránya már 20 egység, ugyanis a Red Bull kiválósága egy technikai hiba miatt nulla ponttal távozott a szezonnyitó Bahreini Nagydíjról.

    Ugyan az egykori Red Bull junior spanyol versenyző eddig mindkétszer felállhatott a dobogóra, a Red Bull szaktanácsadója szerint az olaszok már eldöntötték, ki lesz az első számú versenyzőjük 2022-ben.

    „Tavaly ugyan Sainz legyőzte Leclerc-t, azonban Charles idén magára talált és nagyszerűen teljesít” – nyilatkozta az osztrák ex-F1-es a Servus TV-nek. „Hasonló lesz a leosztás, mint nálunk, mert nálunk is egyértelműen ki van mondva, ki az első számú versenyző.”

    Marko már alig várja a Leclerc-Verstappen párviadal következő fejezetét, amit Melbourne-ben vívhat majd meg egymás ellen a két fiatal. A monacói és a holland fiatal Bahreinben és Jeddah-ban is kerék a kerék ellen mentek egymás ellen és előbbi helyszínen a Ferrari, utóbbi alkalommal pedig a Red Bullnál ünnepelhettek. Habár Verstappen a szezonnyitón való nullázása miatt azonnal 26 pontos hátrányba került közvetlen riválisával szemben.

    „Kemény volt, ami Bahreinben történt velünk” – folytatta a szaktanácsadóként tevékenykedő Marko. „Azonban az idei szezonban 23 futam lesz, szóval bőven lesz időnk visszavágni ezért és Szaúd-Arábia csupán a kezdet volt.”

  • Briatore elárulta melyik két versenyzőt szerződtetné, ha lenne pénze

    Briatore elárulta melyik két versenyzőt szerződtetné, ha lenne pénze

    Flavio Briatore elmondta, melyik két versenyzővel dolgozna együtt, ha lenne csapata és nagyon sok pénze.

    A botrányairól híres olasz ex-csapatfőnök jó érzékkel karolta fel a versenyzőket a múltban. Michael Schumachert és a Benettont a világbajnoki címig vitte, míg az eredményt később a Renault-val és Fernando Alonsóval is megismételte.

    Arra a kérdésre, hogy Max Verstappen és Charles Leclerc közül kit választana, Briatore így felelt:

    „Verstappent venném meg, ő a legjobb versenyző a Forma-1-ben. Ezt már tavaly is láthattuk. Idén viszont tapasztaltabb, hiszen már nyert bajnoki címet. Ám ha sok pénzem lenne, akkor mindkét versenyzőt vinném.” – nyilatkozta Briatore az F1i.com-nak.

    Az ex-csapatfőnök elégedett az új szabályokkal és az eddig látott párharcokkal.

    „Ez a Forma-1 teljesen más, szerintem ez mindenkinek jót tesz. Amerika újraéleszti a sportágat, Miamiban például három hónap alatt az összes jegy elkelt. Tavaly egy hihetetlen futammal fejeződött be a világbajnokság. Idén pedig a Ferrari kettős győzelmével kezdtünk, majd jött Szaúd-Arábia, ez elmúlt időszak egyik legszebb versenye. Nagyszerű volt ott a küzdelem.”

    A 71 éves vezető szerint a Ferrari pilótái olyan autóval rendelkeznek idén, ami méltó a tehetségükhöz. Briatore úgy véli, hogy a szezon során végig az élmezőnyben autózhatnak, ha folytatják ezt a tendenciát.

    „A Ferrari olyan autóval rendelkezik, ami az egész szezon során versenyképes lehet. A bajnokságban bármi megtörténhet. Az a fontos, hogy a konstrukció jól működjön. Menetelni fognak a végéig és remélhetőleg meg is nyerik a címeket. A versenyzőkön és a stratégián fog múlni a dolog.”

    Az olasz szerint a Mercedes is felfog éledni, így hamarosan már három csapat harcolhat a győzelmekért:

    „Két-három versenyen belül a Mercedes is odaér. Hamilton harcolni fog, ő ugyanis sosem adja fel. Ő egy nagy bajnok, így biztos vagyok abban, hogy visszatér. Alonso is jól teljesít.”

  • Marko: A Mercedes nem adja fel a 2022-es bajnoki címeket

    Marko: A Mercedes nem adja fel a 2022-es bajnoki címeket

    Dr. Helmut Marko elárulta, hogy kifejezetten boldog, amiért a Red Bullnak új főszereplő ellen kell küzdenie 2022-ben. Tavaly a Max Verstappen kontra Lewis Hamilton csata történelmileg is kiélezett volt, ami olyan rossz hangulatot eredményezett a csapatok között, ami valószínűleg tartós lesz. Marko állítja, hogy most minden másképp van, hiszen a holland Verstappen Charles Leclerc ellen küzd, kerék a kerék ellen. A 78 éves szakember erről a Servus Tv-n beszélt:

    „A Ferrari úgy működik, ahogy mi is. Van szenvedélyük, érzelmesek, sportszerűek, és van tisztelet. Minden területen érezni lehet ezt. Versenykapcsolatunk van, de sportszerű szabályokkal, ami nem csak a versenyzők között érezhető, hanem a technikai terveken is.”

    Az osztrák azonban nem írná le teljesen a Mercedest:

    „Hamilton csak kilenc ponttal van lemaradva Verstappen mögött. Összességében nem írták le a világbajnokságot. Vissza fognak térni, az biztos. Feltehetően hármas küzdelem lesz a vége.”

    Mindeközben a korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Colin Kolles azt gyanítja, hogy a Ferrari idén segítő kezet kaphatott a világbajnoki küzdelembe való visszatéréshez. A maranellói csapat 2020-ban titkos egyezségre jutott az FIA-val az „illegális motor” esetük kapcsán, a Ferrari pedig ígéretet tett arra, hogy segít az irányító testületet a bioüzemanyagok integrációjának kutatásában. Ezek az E10-es bioüzemanyagokra vonatkozó szabályok mostantól 2022-ben már versenyben vannak, így Kolles azon tűnődik, hogy a Ferrari e téren végzett munkája lehet-e a kulcsa annak, hogy hirtelen megugrott a tempójuk. A Sport1-en beszélt erről:

    „Visszatekintve, arra a büntetésre, talán egyáltalán nem is volt az büntetés. Lehetséges, hogy a Ferrari még akaratlanul is profitált az FIA-val közös kutatásból? Úgy hallottam, hogy a Mercedes erőforrásának körönként fél másodperc hiányzott Szaúd-Arábiában.”

    Marko szerint azonban ez kicsit túlzás, ezért így zárt:

    „Nem olyan sok, de a motorjukkal határozottan le vannak maradva.”

  • Marko: A Red Bull autója olyan, mint egy primadonna

    Marko: A Red Bull autója olyan, mint egy primadonna

    Helmut Marko szerint a 2022-es konstrukciójuk egy igazi primadonna.

    Az új érában egyelőre a Ferrari és a Red Bull uralja az élmezőnyt. Az első futamon Charles Leclerc diadalmaskodott, míg legutóbb Max Verstappen állhatott fel a dobogó tetejére. A pontok terén a Scuderia áll jobban, így ők vezetik a bajnoki tabellákat. Ehhez viszont az is kellett, hogy az első versenyen nullázzanak a Bikák.

    A csapat tanácsadója szerint idei konstrukciójuk egy igazi díva, ám ha megfelelően kezelik és terelgetik, akkor még sok győzelmet hozhat a konyhára.

    „A Ferrari előnye abban rejlik, hogy minden hőmérsékleti viszony mellett, minden gumikeveréken azonnal gyors tud lenni. Az autójuk sokkal alkalmazkodóbb. A mi versenygépünk ezzel szemben egy primadonna. Viszont ha sikerül jó irányba terelni, akkor meg van benne a potenciál.”  – nyilatkozta az osztrák vezető a Motosport-Total.com-nak.

    Az erőforrások terén is megváltozott a sorrend. A Ferrari és a Honda motor kiemelkedik a mezőnyből. Bár a japán erőforrás előszeretettel küzd a megbízhatósággal. A Mercedes és a Renault pedig a sor végén kullog.

    „A Ferrari áll az élen. A Honda, vagy inkább a Red Bull Powertrains a második. A Mercedes a harmadik helyig csúszott vissza.” – magyarázta Marko.

     

  • Villeneuve és Schumacher is kihúzta Mercedest a bajnokesélyesek közül

    Villeneuve és Schumacher is kihúzta Mercedest a bajnokesélyesek közül

    1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve szerint a Mercedes világbajnoki címre vonatkozó reményei máris elszálltak 2022-re. Ugyan még csak két futam telt el, az már most látszik, hogy a Ferrari és a Red Bull jelentősen előrébb járnak – és potenciálisan más csapatok is megelőzik a regnáló konstruktőri bajnokot. Ezt Toto Wolff csapatfőnök is elismerte:

    „Bármelyik területen a top csapatok között vagyunk? Nem hinném.”

    Egyértelmű, hogy a Ferrari és a Red Bull-Honda nem küzd úgy, mint a Mercedes a talajhatás miatti „delfinezéssel”, ugyanakkor a másik fontos tényező a motor. A világbajnok Lewis Hamilton Szaúd-Arábia után kifakadt:

    „Nem tudom, miféle motorja van a Haasnak, de nem tudtam követni.”

    Wolff ellenben azt mondta, nem akar „ujjal mutogatni” a Mercedes motorközpontjára:

    „Csapatként működünk, és vannak olyan elmaradásaink, amelyek sokkal nagyobbak, mint a motor.”

    Az F1 új nagykövete, Flavio Briatore szerint a Mercedesnek már csak „két-három” versenyre lesz szüksége ahhoz, hogy talpra álljon, és szemtől-szembe legyen a két élcsapattal.

    Az 1997-es bajnok Villeneuve azonban nem ért egyet, a Formule 1 holland magazinnak nyilatkozva azt mondta, egyértelmű, hogy a német csapat „leesett a piedesztálról”:

    „Évekig a rossz hétvégéiket a jobb motorjukkal tudták lefedni. Most már nem így van. Érdekes lesz, miképp reagál majd a csapat, mert Toto Wolff és Lewis Hamilton nem ehhez van szokva. Azonban már most kijelenthetjük, hogy a bajnoki címért való versengés többé nekik nem opció.”

    Villeneuve még arra is gondol, hogy George Russell idén megőrizheti Jeddah-ban látott előnyét Hamiltonnal szemben, a Williamsnél eltöltött évei miatt:

    „Lewisnak mindig is hibátlan autója volt. Soha nem kellett nyomnia, mivel sokkal gyorsabbak voltak.”

    Egy korábbi F1-es pilótatársa, Ralf Schumacher is egyetért ezzel, aki a német Skynak nyilatkozva azt mondta, minimális reményt lát arra, hogy a Mercedes talpra állhat, és harcba szállhatna a címekért:

    „Russell azt is mutatja, hogy Hamilton szemtől-szemben áll a csapattársával, amit izgalmas lesz nézni. Russell nem olyasvalaki, aki megelégszik a jelenlegi második számú pilóta pozícióval. De a bajnoki harc most nagyon messze került tőlük. Mire újra versenyezni tudnak, Leclerc és Verstappen már túlságosan messze lesznek előttük. Érdekes lesz figyelni, miképp reagál a Mercedes és a szponzoraik – egyikük sincs ehhez hozzászokva. A költségvetési korlát miatt pedig nehéz lesz irányt váltani.”

  • Marko részleteket osztott meg a Red Bull jelentős frissítéséről

    Marko részleteket osztott meg a Red Bull jelentős frissítéséről

    Helmut Marko megígérte, hogy a Red Bull egy olyan frissítésen dolgozik az autójukra, amely jelentős lökést adhat nekik a pályán.

    A szezon kezdete előtt Marko beismerte, hogy a csapat küszködött az autójuk súlyával. A 2022-es szabályok értelmében a súlyhatár 795 kg-ra emelkedett az üzemanyag nélkül, ami 43 kg-mal nehezebbé teszi az autókat a tavalyihoz képest. Most azonban úgy tűnik, hogy a Red Bull hamarosan előrelépést tehet a kérdésben, Marko ugyanis utalt rá, hogy a frissítés már az Emilia Romagna Nagydíjon, a versenynaptár negyedik fordulóján, áprilisban megérkezhet. Marko az osztrák Servus TV-nek nyilatkozott:

    „A Ferrari egy olyan autó, amely mindig gyors, minden körülmény között, függetlenül a hőmérséklettől vagy a gumiktól.

    „A mi autónk egyértelmű, hogy nehezebben hangolható, de Imolára már könnyebbek leszünk.”

    Marko bízik abban, hogy ez előnyt ad a Milton Keynes-i bázisú alakulatnak a Ferrarival vívott csatában, bár elismeri, hogy a két csapat jelenleg hihetetlenül közel van egymáshoz. Az osztrák szakember az RB18-as súlycsökkenésével kapcsolatban így folytatta:

    „Ez jelentős időelőnyt, tehát nyereséget jelentene számunkra. Úgy gondolom, jó a helyzetünk, de a Ferrarival egy szinte egyenrangú ellenfelünk van. Charles Leclerc abszolút hibátlanul vezet ezen szezonban, tehát izgalmas év lesz.”

    A következő futam a naptárban az Ausztrál Nagydíj, amelyet az április 8-10-i hétvégén rendeznek. Ez lesz a Forma-1 első látogatása a helyszínen 2019 óta, mivel az elmúlt két nagydíjat ugyanis a koronavírus-járvány miatt törölték.

    Marko nem akarja megjósolni, hogy a Red Bull miképp fog szerepelni az Albert Parkban, de mindenképpen izgalmas versenyre számít:

    „Szerintem többé-kevésbé olyan lesz, mint itt Szaúd-Arábiában. Minden attól függ, hogy ki tudja a lehető legjobban beállítani az autót. A pálya korábban megfelelt nekünk, de nehéz. Feltehetően újra különösen izgalmas lesz.”

  • Nemzetközi sajtó: Verstappen revansot vett, de a Ferrari erősebb

    Nemzetközi sajtó: Verstappen revansot vett, de a Ferrari erősebb

    A tegnapi verseny kapcsán Max Verstappent és a Ferrarit éltették a nemzetközi sajtóorgánumok.

    Ugyan Sergio Pérez indulhatott az élről, ám végül csapattársa diadalmaskodott a futamon. A holland pilóta kemény csatát vívott Charles Leclerc-rel, aki sokáig vezette a szaúdi versenyt. 

    Hétfőn a neves lapok a következőket írták a vasárnapi futamról:

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Verstappen ugyan revansot vett, ám a Ferrari és Charles Leclerc még erősebbnek tűnik. Leclerc miután megelőzték nem esett kétségbe, hanem újra támadásba lendült. Ám a balszerencsés sárga zászló végül megakadályozta abban, hogy a próbálkozása sikeres legyen. A Ferrari viszont még így is remek kezdést produkált.”

    Sky Sports (Egyesült Királyság):

    „Verstappen egy drámai csatában győzte le Leclerc-t. Lewis Hamilton mindeközben balszerencsés volt, ugyanis a virtuális safety car miatt lezárták a boxutcát, így nem tudott időben kereket cserélni.”

    Bild (Németország):

    „Igazi bajnoki csata volt. A regnáló világbajnok idén először diadalmaskodott, így növelte a neve mellett lévő győzelmek számát. A Red Bull újra ragyog, míg Verstappen bebizonyította, hogy megérdemelten lett tavaly bajnok.”

    Marca (Spanyolország):

    „Verstappen egy lépéssel az összes versenyző előtt jár. A hét körös hajrában megelőzte Charles Leclerc-t, és így megszerezte idei első győzelmét. A monacói versenyző itt is megpróbálta megszelídíteni a fenevadat, ahogy azt Bahreinben tette, ám az egyenesekben lassabb volt a tempója.”

     

  • Tarol eddig a Ferrari, Magnussen pedig egyszemélyes „hadsereg”

    Tarol eddig a Ferrari, Magnussen pedig egyszemélyes „hadsereg”

    Két verseny után a Ferrarik viszik a prímet a pontversenyekben. Charles Leclerc és Carlos Sainz állnak az élen, míg a szezonnyitós nullázása után tegnapi győzelmével felugrott a harmadik helyre. Mögötte következik csak a két Mercedes, Russell-Hamilton sorrendben.

    A konstruktőrök közt jelenleg Ferrari-Mercedes-Red Bull a sorrend az élen.

    A váratlanul visszatérő Kevin Magnussen egymaga 12 pontot gyűjtött már a Haasnak. Annak a Haasnak, mely tavaly az egész szezon során nem tudott egyetlen pontot sem szerezni.

    Most – legalábbis egyelőre – a Williams és az Aston Martin a sereghajtó, 0-0 ponttal.

    # Versenyző Csapat Pontok
    1 Charles Leclerc FERRARI 45
    2 Carlos Sainz FERRARI 33
    3 Max Verstappen RED BULL RACING 25
    4 George Russell MERCEDES 22
    5 Lewis Hamilton MERCEDES 16
    6 Esteban Ocon ALPINE 14
    7 Sergio Perez RED BULL RACING 12
    8 Kevin Magnussen HAAS 12
    9 Valtteri Bottas ALFA ROMEO 8
    10 Lando Norris MCLAREN 6
    11 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 4
    12 Pierre Gasly ALPHATAURI 4
    13 Fernando Alonso ALPINE 2
    14 Zhou Guanyu ALFA ROMEO 1
    15 Mick Schumacher HAAS 0
    16 Lance Stroll ASTON MARTIN 0
    17 Nico Hulkenberg ASTON MARTIN 0
    18 Alexander Albon WILLIAMS 0
    19 Daniel Ricciardo MCLAREN 0
    20 Nicholas Latifi WILLIAMS 0

     

    # Csapat Pontok
    1 FERRARI 78
    2 MERCEDES 38
    3 RED BULL RACING RBPT 37
    4 ALPINE RENAULT 16
    5 HAAS FERRARI 12
    6 ALFA ROMEO FERRARI 9
    7 ALPHATAURI RBPT 8
    8 MCLAREN MERCEDES 6
    9 ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 0
    10 WILLIAMS MERCEDES 0
  • Sainz: Nem volt rossz használt gumival

    Sainz: Nem volt rossz használt gumival

    Carlos Sainz újabb harmadik rajthellyel gazdagodott a Szaúdi Nagydíj időmérőjét követően, viszont csapattársa mellett most a másik Red Bull, az élete első pole-ját szerző Sergio Pérez előzte még meg.

    A spanyol olyan szempontból nem lehet túl elégedett, hogy a Q1 és Q2 megnyerése után a Q3-as első gyorskörök után is vezetett, ám végül ugye ketten is megelőzték. A Sky Sports-nak adott nyilatkozatában azonban nem tűnt boldogtalannak. Elmondta, hogy az új gumik ellenében a használtakat részesítette előnyben, mert egyszerűen könnyebbnek érezte úgy a vezetést. Tehát így, hogy használt gumikon futott, nem értékelte olyan rossznak ezt az eredményt.

    Sainz várja a vasárnapi versenyt és reméli, remek futamot tudnak szolgáltatni: „Izgalmas lesz, a négy autó, a Ferrari és a Red Bull, össze van keveredve. A stratégiával is játszunk majd, csatára is van kilátás, szóval izgalmas verseny lesz.”