Címke: Ferrari

  • Minden arra utal, hogy a Ferrari kockáztatása döntötte romba Leclerc Magyar Nagydíját

    Minden arra utal, hogy a Ferrari kockáztatása döntötte romba Leclerc Magyar Nagydíját

    A Ferrari megpróbálta megszerezni idei első győzelmét a Magyar Nagydíjon, amihez kockázatos megközelítést választottak, de végül rajta vesztettek. Charles Leclerc számára pedig alighanem utólag vált világossá, hogy menet közben már tehetetlen volt a csapat.

    „Nem hiszem, hogy a szezon második felének úgy megyünk neki, hogy bárhol jobb esélyünk lesz győzni. Épp ettől olyan frusztráló az egész, mert ez lett volna az egyetlen lehetőség, de nem tudtuk megragadni” – mondta Charles Leclerc a Magyar Nagydíj után, szavaiban pedig benne van minden, ami oda vezetett, hogy az elsőről a negyedik helyre csúszott vissza a Hungaroringen.

    Leclerc szombaton, majd a vasárnapi Magyar Nagydíj elején is meglepően gyors volt, a végén pedig legalább annyira meglepően visszaesett a tempója. Utólag ő és Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke is csak annyit árult el, hogy a vázzal volt probléma, amire a monacóit megelőzve a 3. helyen záró George Russell úgy reagált: nyilván ezt mondják, mert nem akarják elárulni, hogy valójában a kizárás határán táncoltak.

    Leclerc, Ferrari, Magyar Nagydíj
    Leclerc a verseny első szakaszában még szárnyalt | Fotó: Antonin Vincent / DPPI

    Russell és a Mercedes ugyanis úgy véli, a Ferrari valójában a túlzott padlólemez-kopással küzdött a Magyar Nagydíj alatt, Leclerc tempója pedig azért esett vissza, mert az utolsó szett gumijának nyomását annyira megemelték (ettől az autó távolabb került az aszfalttól), hogy az vezethetetlenné tette a kocsit, amely eközben az egyenesekben is lassabb lett. Utóbbi jelenség szintén arra utal, hogy a Ferrari féltette a padlólemezt, és kénytelen volt csökkenteni az egyenesek végi tempón, ahol a leginkább odaérhet az autó alja a földhöz.

    „A rajttól kezdve a padlólemez lehetséges kopását figyeltem a Ferrarin. Rengeteg koszt és szikrát hányt az autó az első kanyar előtt, már alacsonyabb tempónál is. Aztán a négyes kanyar előtti huplikon is sokat szikrázott. Ezzel rengeteg kárt tudsz okozni a futam végére” – mondta Anthony Davidson, a Sky Sports szakértője a verseny után, egyetértve Russell és a Mercedes elméletével.

    „Amikor bejöttek az utolsó bokszkiállásra, és a Ferrari aggódott, hogy az autó túl alacsonyan van, ennélfogva túl nagy lesz a padlólemez kopása, megnövelték a következő szettben a nyomást, ami romba dönti a tapadást. A Mercedes és maga George is jól látta ezt” – mondta a 46 esztendős expilóta.

    „Vicces, hogy a csapatok mennyire figyelik egymást. A közvetítés során én is említettem, hogy mennyire nehéz volt megelőzni Leclerc-t azért, mert annyira gyors volt az egyenesben, utána viszont tehetetlennek bizonyult [Russell ellen]. Ez igazán meglepett, a riválisok pedig látták a visszaesést a végesebességben a futam során. Az utolsó gumiszettben sokkal magasabb lehetett a nyomás, ami túlmelegíti az abroncsokat és elmegy a tapadás.”

    Az egyetlen esélyüket próbálták kihasználni

    Mark Hughes a The-Race.com-on megjelent elemzésében szintén arról ír, hogy a Ferrari – miként arra Leclerc is utalt – úgy volt vele, hogy a Magyar Nagydíj lehet a legjobb esélyük arra, hogy az idén futamot nyerjenek, ezért kockázatosabb beállításokat választottak, ami végül nem jött be. Mint írtuk, az időmérőn az addig a McLareneknél fél másodperccel lassabb Ferrarit a Q3-ban nem vetette vissza a megváltozó szélirány, mostanra pedig világossá vált, hogy ennek nemcsak az alulkormányzottabb irányba elvitt egyensúlyhoz, hanem az alacsonyabb hasmagassághoz is köze volt, hiszen minél közelebb van az aszfalthoz az autó alja, annál kevésbé zavarja meg az ottani áramlásokat a szél.

    NE HASZNÁLD!!!
    A megnövelt nyomású kemény gumikon kezdtek jönni a problémák | Fotó: Julien Delfosse / DPPI

    A Ferrari tehát ráment a minél jobb időmérős eredményre (a pole azért őket is meglepte, ami a megváltozó szélirány, illetve a lehűlő aszfalt nélkül aligha jött volna össze), hogy aztán majd a futamon különböző eszközökkel menedzselje a padlólemez kopását egy olyan pályán, amelyen az előzés jóval nehezebb, mint a legtöbb helyszínen. A verseny elején az erősen szikrázó SF-25-össel Leclerc pedig tényleg gyors volt, miközben a Q3-ban tapasztalthoz hasonló szélirány a kezére játszott, míg az őt követő Oscar Piastrit hártáltatta.

    A színfalak mögött a maranellóiak futama azonban szépen lassan elkezdett rosszra fordulni, amit Leclerc 27. körben, azaz az első kiállása után 8 körrel leadott rádióüzenete is mutat. „Érzem, amiről beszéltünk a verseny előtt. Meg kell beszélnünk, mielőt csináljuk… ezzel a dologgal el fogjuk veszíteni a versenyt. Annyi időt veszítek most” – közölte.

    Leclerc itt virágnyelven szinte biztosan arra utalt, hogy a második szett gumijai kezdenek túlmelegedni, amit a megnövelt guminyomás okozott. Azaz a Ferrari már az első kerékcserénél is igyekezett a nyomás növelésével mérsékelni a padlólemez kopását, de ekkor vélhetően még nem akkora mértékben, hogy az vezethetetlenné tegye a kocsit. Ekkor már Leclerc tempója sem volt annyira átütő, nem is tudott semennyire sem elszakadni Piastritól, de ahhoz még elég gyorsan haladt, hogy az ausztrál ne tudja megelőzni őt.

    A McLaren aztán a 40. körben beugratta a Ferrarit, amely másodszor is kihívta a bokszba Leclerc-t, Piastri pedig 5 körrel tovább kint maradva gumielőnybe került. Ez azonban önmagában édeskevés lett volna az előzéshez, hiszen láthattuk, hogy Norrist később 14 körrel frissebb gumikon sem tudta elkapni, a Ferrari azonban körönként 1 másodperccel lassabbá vált a vb éllovasánál, ráadásul hiába futott alacsonyabb leszorítóerővel, az energiavisszanyerés padlólemez óvása miatt történő megváltoztatásával az egyenesek végi tempója is eltűnt, így Piastri 19 körrel a vége előtt könnyedén átvette a 2. helyet.

    Ekkor jött Leclerc második kifakadása, amelyben közölte, hogy „Ha hallgattatok volna rám, találtam volna más módot a problémák kezelésére.. az autó most teljesen vezethetetlen lett.”

    Leclerc, Ferrari, Magyar Nagydíj
    Fotó: Malcolm Griffiths – Formula 1/Formula 1 via Getty Images

    Leclerc utólag elnézést kért a csapattól, mondván azt hitte, hogy a bokszkiállásnál az első szárnyon végrehajtott állítás okozza a tempóvesztést, de miután megismerte a többi részletet, kiderült, hogy „valójában egy vázból származó probléma volt a gond, és semmit nem csinálhattunk volna másként.”

    Noha egy korábbi cikkünkben azt írtuk, a Ferrari kamuzott a vázzal kapcsolatos indoklással, nem kizárt, hogy valójában nem ez a helyzet, és inkább arról van szó, hogy igyekeztek minél kevesebb részletet elárulni. A vázzal kapcsolatos probléma ugyanis az is, hogy a hasmagasság a megnövelt guminyomás miatt túl nagy lett, amivel értelemszerűen nem lehet mit kezdeni, ha egyszer már feltették a négy kereket.

    Leclerc így bizonyára az autóban ülve még úgy volt vele, hogy akárcsak a Belga Nagydíjat a padlólemez túlzott kopásának elkerülése érdekében a féktávokon végigvitorlázó Lewis Hamilton, ő is képes lesz a saját eszközeivel kezelni a problémát, a Ferrari pedig vélhetően a verseny után elmondta neki, hogy akkora volt a kopás, hogy erre nem lett volna lehetősége, és muszáj volt növelni a guminyomást és visszavenni a motorteljesítményt.

    Röviden összegezve: a Ferrari megpróbált agresszív lenni, amivel olyan helyzetbe hozta magát, hogy esélye nyílt a győzelemre, de végül nem jött be a számítása. Ez így kétségkívül látványosabb vereség volt, mintha Leclerc-nek egy pillanatig sem lett volna esélye nyerni és végigautókázza a futamot a 3.-4. helyen, de aligha lehet érte hibáztatni a csapatot.

    A probléma ehelyett továbbra is az, hogy a Ferrarinak csak ehhez hasonló trükközéssel és extra kockázatvállalással van esélye legalább a győzelem környékére kerülni.

  • Már az a kérdés, hogy Hamilton a Magyar Nagydíjon volt-e utoljára a Ferrari pilótája?

    Már az a kérdés, hogy Hamilton a Magyar Nagydíjon volt-e utoljára a Ferrari pilótája?

    Lewis Hamilton pályán nyújtott teljesítményénél is aggasztóbb lehet az azon kívüli viselkedése, amelyek miatt a Magyar Nagydíj után már az is felmerült, meddig marad még a Ferrarinál.

    Kétségtelen, hogy a Kínai Nagydíjon elért sprintpole-ját és sprintgyőzelmét leszámítva Lewis Hamilton eddigi ferraris karrierje igencsak felejthetőre sikerült, hiszen a hétszeres világbajnok nagydíjon még csak dobogóra sem állt a szezon első 14 versenyhétvégéje során, míg Charles Leclerc ezt ötször is megtette. Noha voltak biztató versenyei és néhány alkalommal az időmérő edzésen is sikerült legyőznie a csapattárást, Hamilton a Belga Nagydíjon a sprintidőmérőn és a rendes kvalifikáción is kiesett a Q1-ben, majd a Hungaroringen folytatta a küszködést, amikor a Q2-ben búcsúzva csak 12. lett, a futamot pedig – a Magyar Nagydíjak történetében először – a pontszerző helyeken kívül zárta.

    A 40 esztendős brit pályán kívüli viselkedése eközben egyre aggasztóbbá válik – legalábbis a külső szemlélőknek, de valószínűleg a Ferrarinál sem repesnek a nyilatkozatait látva –, hiszen nem elég, hogy Mogyoródon folytatta a halk, egyszavas, lemondó stílusban adott interjúk sorát, de a Magyar Nagydíj időmérője után azt találta mondani, hogy a maranellóiaknak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie.

    Ilyen kijelentést nemcsak Hamiltontól, de egyetlen versenyzőtől sem hallhattunk még a jelenlegi mezőnyben, miközben a hétszeres bajnok frusztrációja érthető, hiszen nem azért érkezett Maranellóba, hogy folyamatosan kiessen a Q1-ben vagy a Q2-ben, miközben a csapattársa ugyanolyan autóval szárnyal. A futam után azonban a brit klasszis újabb megjegyzést ejtett el, amikor a szombati szavaira reflektálva a Sky Sports-nak közölte: „Amikor érzel valamit, akkor érzel valamit. Sok olyan dolog zajlik a háttérben, ami nem jó, de továbbra is szeretem a versenyzést.”

    Lewis Hamilton, Ferrari
    Fotó: Ferrari

    Hogy mik történhetnek a Ferrari színfalai mögött, arra Hamilton nem tért ki, de hirtelen már neki és Frédéric Vasseur csapatfőnöknek is olyan kérdésekre kellett válaszolnia, hogy a hétszeres világbajnok ott lesz-e a csapattal Hollandiában, a nyári szünet utáni első versenyen.

    „Várom, hogy visszatérjek, és vissza fogok térni, igen – jelentette ki Hamilton. – Egyértelműen elértünk némi előrelépést a fejlesztésekkel, és sajnálatos, hogy nem voltunk annyira versenyképesek, mint az élen álló srácok. De láttuk, hogy Charles nagyon erős volt az utóbbi két versenyhétvégén, az autó pedig egyértelműen fejlődik, úgyhogy meg kell próbálnunk többet kihozni belőle.”

    „Nem kell motiválnom őt – mondta már Vasseur. – Őszintén, frusztrált, de nem motiválatlan. Igen, sokat követel, de ezért is lett hétszeres világbajnok. Sokat követel a csapattól, az autótól, a mérnököktől, a szerelőktől, és tőlem is.”

    „Tökéletesen megértem a helyzetet – folytatta a csapatfőnök. – Olykor véleményezzük, hogy mit mond a versenyző az autóban, de ha focistákra vagy más sportolókra mikrofont tennénk, nem gondolom, hogy sokkal jobb lenne a helyzet. Olykor a verseny vagy az időmérő után nagyon csalódott vagy, az első reakció pedig kemény. Megértem a frusztrációját, mindannyian frusztráltak vagyunk. Olykor, amikor kérdeznek tőlem valamit, és azt mondanám, amit akarok, a felügyelőkhöz kellene mennem.”

    „Amikor hétszeres világbajnok vagy, és a csapattársad pole pozícióban van, miközben te kiestél a Q2-ben, az nehéz helyzet. De összességében láthatjuk, hogy a Q1-ben Charles előtt volt, az első gumiszetten pedig csak egy tized volt a hátránya a Q2-ben. Nem voltunk messze tőle, hogy mindkét autóval továbbjussunk a Q2-ből, [az egyik autóval továbbjutás] eredménye pedig az lett, hogy a végén Charles képes volt megszerezni a pole pozíciót. A gond az, hogy amikor nincs meg a teljesítmény és veszélybe kerülünk, akkor [Hamilton] két tizeddel lassabb kört ment Charles-nál, és kiesett a Q2-ben.”

    „Nem tudom, hogy Lewisszal voltunk balszerencsések, vagy Charles-lal szerencsések, hogy továbbjutottunk, de nagyon a határon voltunk. De megértem Lewis frusztrációját, ez normális, és vissza fog térni. A versenyen aztán beragadt a DRS-vonatba, de aztán amikor nem volt előtte senki, jó tempót autózott. Biztos vagyok benne, hogy vissza fog térni és teljesíteni fog.”

    Lewis Hamilton, Ferrari, Magyar Nagydíj
    Fotó: Xavier Bonilla / DPPI

    Hamilton kora a probléma?

    A Hamiltonnal a Mercedesnél szimulátorpilótaként éveken át együtt dolgozó Anthony Davidson eközben a Sky Sports szakértőjeként azt pedzegette, hogy Hamiltont a Ferrarinál uralkodó nyomás mellett a kora és a 2022-ben bevezetett szívóhatású autók is visszavetik.

    „Nem gondolom, hogy meglepődött ezen, én legalábbis nem vagyok meglepve, hogy nehéznek és nagyon másnak találta – utalt Davidson a hétszeres világbajnok korábbi nyilatkozatára, melyben arról beszélt, nehezebb boldogulnia vörösben, mint arra számított. – Mindannyian tudjuk, milyen a Ferrari, legalábbis kívülről. Van néhány barátunk, volt kollégánk, akik ott dolgoznak, és megerősítik azt, amit a paddock gondol, nevezetesen, hogy nagy a nyomás. Nagy a várakozás az olasz nemzeti csapat felé, hogy teljesítsen, és elképesztően sokat követelnek az ott dolgozóktól. Most pedig megérkezett egy hétszeres világbajnok is, így természetesen az elvárások Lewis vállát is nyomják, a szurkolók, a tifosi pedig eredményeket vár.”

    „Úgyhogy [Hamilton] tudta, hogy mibe sétál bele, de ez soha nem könnyű. Versenyzőként tisztában vagy a csapatváltással járó kihívásokkal. Még az autók változása is kihívást jelent, mint ahogy jövőre látjuk majd, vagy ahogy a 2022-es szabályváltozásoknál láttuk. Számomra Lewis egyszer sem volt korábbi önmaga azóta, hogy bevezették a 2022-es szabályokat. Minden korábbinál keményebben kellett dolgoznia, hogy változtasson a stílusán, miként azt sokszor megtette már korábban. Az autók rengeteget változtak a szívó V8-asok és barázdált gumik óta, közben pedig újra fel kellett találnia magát.”

    „Ez csak egy újabb akadály, amit le kell küzdenie, és nem bánom, hogy ezt mondom, mert ez az a probléma, amiről nem beszéltünk, és én is átéltem versenyzőként: a kor is szerepet játszik. Úgy érzem, hogy sportolóként ez befolyásolja a teljesítményét. Én 46 éves vagyok, már visszavonultam. Az ember elkezd kérdéseket feltenni magának, ez természetes” – mondta Davidson.

    Hamiltonnak nem jelentett gondot, hogy 2009-ben alkalmazkodjon az új aerodinamikai csomagok és visszatérő slick gumik jelentette kihíváshoz, miként a tankolás betiltása; a hibrid-erőforrások és ismételten új aerodinamikai csomagok 2014-es bevezetése, majd az anyahajó méretű autók 2017-es eljövetele sem ingatta meg. A szívóhatású kocsik 2022-es visszatérése viszont nem ízlett neki (ITT írtunk korábban arról, hogy miért), és a jelek szerint már nem is fog zöld ágra vergődni velük, így leginkább abban reménykedhet, hogy a 2026-os autók megváltást jelentenek majd a számára.

  • Kamuzott a Ferrari a Leclerc-t hátráltató problémáról? – Russell szerint igen

    Kamuzott a Ferrari a Leclerc-t hátráltató problémáról? – Russell szerint igen

    George Russell szerint a Ferrari nem azzal a problémával szembesült a Magyar Nagydíjon, amit Charles Leclerc és főnöke állított.

    Charles Leclerc a Magyar Nagydíj 40. körétől kezdve rejtélyesen lelassult, amivel nemcsak az addig abszolút elérhetőnek látszó győzelmet, hanem végül a dobogós helyezést is elbukta. A monacói pilóta menet közben ki is osztotta a Ferrarit, majd utólag bocsánatot kért, mert kiderült, hogy nem az volt a probléma, amit az autóban ülve gyanított, hanem az ő és Frédéric Vasseur csapatfőnök elmondása szerint az SF-25-ös vázával volt gond. George Russell szerint azonban más áll a háttérben.

    Feltűnő volt, hogy sem Leclerc, sem Vasseur nem részletezte, hogy a vázprobléma miként lassította őket, mindketten csak annyit közölte, hogy ez volt a gond és kész, illetve Vasseur annyit még hozzátett, hogy nincsenek tisztában a probléma pontos okával, ezért majd ki kell vizsgálniuk azt.

    Leclerc elhamarkodottan kritizált a Magyar Nagydíjon, utólag derült ki, hogy nem volt igaza

    „Az utolsó etap katasztrófa volt, nagyon nehéz volt vezetni az autót, az egyensúly nem volt rendben, és őszintén szólva nem tudjuk, hogy pontosan mi történt. Ez azt jelenti, hogy ki kell vizsgálnunk, hogy valami elromlott-e a vázban vagy bárhol, de egy ponton azt gondoltam, hogy nem fogjuk befejezni a versenyt, úgyhogy ebben a helyzetben szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a negyedik helyen pontokat szereztünk” – nyilatkozta a francia szakember.

    A lelassulás után Leclerc-t utolérő majd megelőző George Russell azonban egészen másról számolt be a Magyar Nagydíj után. „Láttam, hogy mennyire lassú, úgyhogy feltétleleztem, hogy valami nincs rendben” – mondta a harmadik helyen záró brit versenyző.

    Russellnek elmondták, hogy Leclerc vázproblémára hivatkozott a futam után, mire a Mercedes pilótája lényegében közölte, hogy szerinte a monacói nem mondott igazat, és valójában más állhatott a háttérben. „Nem fogja elárulni nektek, hogy közel álltak ahhoz, hogy szabálytalan legyen az autójuk. Az egyetlen dolog, amire gondolni tudunk, hogy túl alacsonyra engedték az autót, és meg kellett növelniük a guminyomást az utolsó etapra.”

    Magyarán Russell szerint a Ferrarit ugyanaz a probléma hátráltatta, ami a szezon során már többször, és ami miatt a Kínai Nagydíjról kizárták Lewis Hamiltont a szezon elején, miután túlságosan elkopott a padlólemeze. A maranellóiak ezután változtatni voltak kénytelen a beállításokon és azóta az ideálisnál nagyobb hasmagassággal versenyeznek, a Belga Nagydíjon bevetett új hátsó felfüggesztés azonban pont ezt a problémát volt hivatott orvosolni. Elképzelhető, hogy mégsem sikerült? Vagy a Ferrari egyszerűen csak ismét túl messzire ment?

    Ezt egyelőre nem tudjuk, Russell mindenesetre egy másik jelenséget is említett, ami arra utal, hogy az olaszok egy ilyen problémát menedzseltek. Amikor ugyanis utolérte a Ferrarit, észrevette, hogy „olyan motorüzemmódot használnak, amellyel az egyenesek végén lassabb az autó, ahol a leginkább kopik a padlólemez.”

    „A köridők, a használt motorüzemmód és az efféle dolgok alapján ez az egyetlen dolog, amire gondolni tudunk” – utalt a padlólemezt túlzott kopásának megelőzésére a brit pilóta.

  • Leclerc elhamarkodottan kritizált a Magyar Nagydíjon, utólag derült ki, hogy nem volt igaza

    Leclerc elhamarkodottan kritizált a Magyar Nagydíjon, utólag derült ki, hogy nem volt igaza

    Charles Leclerc leszidta a Ferrarit a Magyar Nagydíj alatt, miután biztossá vált, hogy kicsúszott a kezei közül a győzelem, de utólag derült ki, hogy teljesen más volt a baj, mint amit hitt.

    Hatalmas volt a kontraszt Charles Leclerc szombati és vasárnapi napja között, hiszen míg az időmérő edzésen hatalmas meglepetésre megszerezte a pole pozíciót, addig a futamon nemhogy nyerni nem tudott, de még a dobogóra sem ért oda. Ezzel a monacói pilóta elmúlt 16 pole pozíciójából mindössze egyet váltott győzelemre (tavaly Monacóban), ami borzasztóan gyenge arány. És mint oly sokszor, ezúttal sem Leclerc tehetett róla, hogy nem jött össze a győzelem.

    A verseny végén a George Russell elleni védekezés során bemutatott manővereiért 5 másodperces büntetést kapó pilóta több mint a nagydíj felében vezetett és úgy tűnt, meglehet neki az idei első győzelem, ám a második kerékcseréje után a Ferrari tempója nagyon lelassult, ami miatt előbb Oscar Piastri, majd George Russell is megelőzte őt.

    Leclerc a csapatrádióban pedig dühösen ecsetelte, hogy mindez azért van, mert a Ferrarinál nem hallgattak rá.

    „Ez annyira elképesztően frusztráló. Elvesztettük minden versenyképességünket, csak hallgatnotok kell rám. Találtam volan más módot azoknak a problémáknak a kezelésére. Most egyszerűen vezethetetlen az autó, az is csoda lesz, ha a dobogón végzünk” – mondta még a 3. helyen haladva.

    Utólag azonban kiderült, hogy Leclerc teljesen mást gyanított a gondok mögött, mint ami valójában a problémát okozta, és azt hitte, olyasmi csúszott félre, ami az ő irányításuk alatt volt.

    Norris: A második helyben bíztam, nem a győzelemben

    „Azt hiszem, túl korán beszéltem, mert az autóból kiszállva megtudtam néhány részletet arról, hogy mi zajlott – nyilatkozta utólag a Sky Sports-nak. – Azt gondoltam, hogy valami másról van szó, amiről beszéltünk, de sajnos a vázzal volt gond. Meg fogjuk vizsgálni, hogy többé ne fordulhasson elő. Ettől nem érzem jobban magam, mert amikor a győzelemért harcolsz és ilyen gondjaid vannak… Meg kell vizsgálnunk, hogy soha ne történjen meg újra, mert az autó egyszerűen vezethetetlen volt.”

    Leclerc a probléma részleteit nem akarta elárulni, de azt elmondta, hogy korábban nem történt hasonló, és szerinte a jövőben sem fog.

    „Egyszeri alkalom volt, szóval meg kell néznünk, de nem gondolom, hogy valaha újra meg fog történni. A 40. kör környékén kezdődött a probléma, aztán egyre rosszabb és rosszabb lett. Nagyon frusztráló, hogy mindent kontroll alatt tartunk, megvan az autóban a tempó a győzelemhez, aztán meg nem vagy sehol. Még a dobogó sem lett meg.”

    Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke az F1 TV-nek eközben megerősítette, hogy valóban nem a Leclerc által kifogásolt dologgal volt a baj.

    „Az első etapban teljes mértékben kontrolláltuk a versenyt, aztán a másodikban a McLaren kicsit nagyobb nyomás alá helyezett minket, de Russelltől továbbra is szakadtunk el, majd az utolsó etapban teljesen elveszítettük a tempót és a fonalat, az autó körönként két másodperccel lett lassabb. A kocsit nagyon nehéz volt vezetni, meg kell értenünk, hogy mi történt. Amikor Charles erről beszélt, tizedmásodpercekről, apró részletekről volt szó, de nem ez történt a végén. Hogy mi történt, azt nem tudom” – mondta a francia szakember.

    Arról, hogy Leclerc-nek is egy kerékcserével kellett volna próbálkoznia, Vasseur azt mondta, hogy utólag könnyű okosnak lenni, de Norris is csak azért választotta ezt, mert ez volt az egyetlen esélye, náluk pedig inkább a tempó eltűnése volt a fő gond.

    „Nagyon a határon volt, hogy az egy vagy a két kiállás a jobb. Norrisnál magától értetődő volt az egy kiállás, mert Piastri a két kiállásra szavazott. Landónak ez volt a jó választás, mert öt-hat másodperccel követte Oscart és minket. Persze vasárnap este újra lehet játszani a versenyt és meg lehet nézni, hogy csinálhattunk-e volna valamit másként, de a fő probléma számunkra az volt, hogy miután 40 körön át vezettünk, teljesen elveszítettük a tempót az utolsó etapra. Meg kell értenünk, hogy mi történt az utolsó 30 körben, mer ott veszítettük el a fonalat.”

  • Leclerc kezdhet aggódni? – hatalmas Ferrari-drámát hozott az egyetlen augusztus 3-i Magyar Nagydíj

    Leclerc kezdhet aggódni? – hatalmas Ferrari-drámát hozott az egyetlen augusztus 3-i Magyar Nagydíj

    Remélhetőleg nem babonásak a Ferrarinál, az eddigi egyetlen, augusztus 3-ra eső Magyar Nagydíjon ugyanis az elképzelhető egyik legnagyobb dráma történt meg a Ferrarival, amivel ráadásul pont a McLaren ölébe hullott a győzelem. 

    Ma, azaz augusztus 3-án rendezik a jubileumi 40. Magyar Nagydíjat, amelyet jókora meglepetésre Charles Leclerc kezdhet a pole pozícióból. Az eddigi 39 hungaroringi futamból mindössze egy, a 2008-as esett ugyanerre a napra, a Ferrari pedig alighanem próbálja minden eszközzel távol tartani a gondolatait attól a 17 évvel ezelőtti augusztus 3-i délutántól, hiszen számukra szívfacsaró módon ért véget a verseny, ráadásul a balszerencséjükből a most Leclerc mögött a 2. és 3. rajtkockát megszerző McLaren profitált.

    A 2008-as Forma–1-es szezon az utóbbi években leginkább amiatt került ismét előtérbe, mert Felipe Massa 15 évvel később, egy Bernie Ecclestone-interjún felbuzdulva a fejébe vette, hogy jogi úton vesz elégtételt az első Szingapúri Nagydíjon történtek miatt, és megpróbálja visszaszerezni, vagy pontosabban megszerezni a 2008-as vb-címet.

    Hogy ez valaha sikerülni fog neki, arra nincs túl nagy esély, így minden bizonnyal örökre azzal a tudattal kell élnie, hogy amennyiben Flavio Briatore és a Renault-istálló nem játszik piszkos eszközökkel, összejöhetett volna neki a világbajnoki cím. Vagy ha a Maláj Nagydíjon nem pördül bele saját hibájából a kavicságyba. Vagy ha Monacóban nem rongyol ki az első kanyar bukóterébe. Vagy ha Silverstone-ban nem pörög többet, mint ahány métert egyenesen halad. Vagy ha az Ausztrál Nagydíjon nem áll a falba az első kanyarban, majd esik ki motorhiba miatt. Vagy ha a Hungaroringen nem füstöl el alatta a Ferrari három körrel a cél előtt vezető helyen.

    Így tervelte ki a Renault a Massa vb-címébe kerülő 2008-as csalását

     

    Ezek mind-mind olyan történések voltak, amelyek bármelyike nélkül a vb-címről a Brazil Nagydíj legvégén, Hamilton utolsó kanyaros előzésével lecsúszó brazilnak meglehetett volna a hőn áhított korona, ám mi most nem az összesre, csak a Hungaroringen megesett drámára tekintünk vissza, lévén ennek pontosan 17 éve.

    2008-ban 18 versenyből állt az évad, amelynek 11. állomását rendezték Mogyoródon. A Német Nagydíj megnyerésével Lewis Hamilton 4 pontos előnyre tett szert az összetettben a Hockenheimben 3. helyen célba érő Massával szemben, így ő várhatta kedvezőbb helyzetből a három hetes nyári szünet előtti utolsó versenyt.

    Az szinte borítékolható volt, hogy a Hungaroringen ezúttal nem robban ki akkora botrány, mint egy évvel korábban, amikor a McLaren belviszálya uralta a szalagcímeket, de ez nem is volt baj, hiszen így legalább a pályán történtekre irányult a figyelem.

    A Red Bull a Magyar Nagydíj előtt jelentette be, hogy 2009-től Sebastian Vettel veszi át a visszavonuló David Coulthard helyét Mark Webber oldalán, más öröme azonban nem nagyon volt a mogyoródi hétvége nyitányán a németnek, aki alatt mindkét pénteki szabadedzésen ugyanott állt meg a Toro Rosso.

    Ami az élmezőnyt illeti, pénteken és szombaton is a McLaren tűnt a leggyorsabb autónak még úgy is, hogy a nyitóedzésen a két Ferrari zárt az első két helyen. A pole-t végül az utolsó körében apróbb hibát elkövető, ám csapattársát, Heikki Kovalainent így is 0,241 másodperccel megelőző Hamilton szerezte meg, miközben Massa a 3., a másik Ferrariban ülő Kimi Räikkönen pedig csak 6. lett.

    NE HASZNÁLD!!!
    Hamilton magabiztosan hozta be az élre a McLarent az időmérőn | Fotó: ERIC VARGIOLU / DPPI

    Kovalainen első soros rajthelye megnyugtatólag hathatott Hamiltonra, hiszen az nem tűnt valószínűnek, hogy Massa két McLarent is átugorjon a rajt után, ám a brazil pontosan ezt tette, és miután a finn mellett elviharzott a célegyenesben, elképesztően későn fékezve, egy pillanatra mindkét első kerekét blokkolva bevetődött Hamilton mellé az első kanyar féktávján, majd a Ferrari-garázs őrjöngése közepette a britet is faképnél hagyta.

    Videón a rajt ITT.

    Utólag Massa is azt mondta, a rajt volt az egyetlen esélye arra, hogy az élre álljon, és úgy tűnt, ez a mozzanat el is hozza számára a sikert, merthogy a 70 körös futam 67. köréig hiba nélkül vezetve őrizte az első helyet. Ám az az évi 4. győzelme helyett az egyik legnagyobb csalódást kellett átélnie – a vb-cím brazíliai elvesztését nyilván azért nem múlja felül, ami történt –, amikor három körrel a vége előtt a Ferrarijának motorja egyszer csak látványos füstfelhő kíséretében kilehelte a lelkét a célegyenesben.

    Az egyetlen vigasz Massa és a Ferrari számára az lehetett, hogy legalább nem a korábban defektet kapó Hamilton, hanem Kovalainen örökölte meg az első helyet és szerezte meg pályafutása első, egyben utolsó F1-es győzelmét, miközben csapattársa a 10. helyről az 5. pozícióig felkapaszkodva 4 pontot azért gyűjtött, így 8 pontosra növelte az előnyét az összetettben Massával szemben.

    A második helyen a szintén pályafutása legjobb eredményét elérő Timo Glock jött be a Toyotával, Räikkönen pedig tett róla, hogy a dobogón azért ott legyen egy Ferrari-pilóta.

    NE HASZNÁLD!!!
    Fotó: GILLES LEVENT / DPPI

    A Ferrari azóta kétszer, 2015-ben és 2017-ben nyert a Hungaroringen, azaz 8 éve várnak arra, hogy újra az olasz himnusz csendülhessen fel a Magyar Nagydíj után. A jubileumi 40. futam időmérőjén Charles Leclerc óriási meglepetésre megszerezte a pole pozíciót a maranellóiaknak, és ha a rajt után sikerül megtartania az első helyet, akár a győzelemre is lehet esélye. Persze ehhez a minden bizonnyal jobb versenytempóval rendelkező McLareneknek lesz egy-két szava, mi pedig csak reménykedhetünk abban, hogy a 17 évvel ezelőtti dráma évfordulójának napján nem kell hasonlót átélnie a monacóinak, mint 2008-ban Felipe Massának.

  • Furcsa, de a McLaren azért kapott ki a Hungaroringen, mert az övé a legjobb autó

    Furcsa, de a McLaren azért kapott ki a Hungaroringen, mert az övé a legjobb autó

    A McLaren váratlan vereséget szenvedett a Magyar Nagydíj időmérő edzésén, aminek okait vizsgálva kiderül, valójában az babrált ki a wokingiakkal, hogy az ő autójuk kezeli a legjobban a gumikat.

    Mint ahogyan általában lenni szokott olyankor, amikor a mezőny legjobb autójában ülő versenyző(k) nem az első helyen végeznek, a jubileumi 40. Magyar Nagydíj időmérője után Lando Norris és Oscar Piastri is számos szurkolótól/kommentelőtől/rajongói közösségi média oldalt üzemeltetőtől megkapta, hogy „lám, amikor nem elég csak beleülni a magától körbe-körbe járó űrhajóba, akkor máris azok nyernek, akik vezetni is tudnak.”

    Ezek a fajta, mindenféle alapot és komolyan vehetőséget nélkülöző megnyilvánulások azonban amellett, hogy a sportág meglehetősen felületes ismeretére utalnak, nettó hülyeségek, hiszen mind Norris, mind Piastri toppilóták, és ha egymástól függetlenül ugyanakkor lassulnak vissza több mint fél másodpercet, arról főként az autójuk tehet.

    Persze ezzel cseppet sem akarunk elvenni Charles Leclerc érdemeiből, hiszen az immár 27-szeres pole pozíciós monacói pilóta képességei is kellettek a Ferrari elsőségéhez, de mint az a Forma–1-ben általában lenni szokott, az ehhez a meglepetéshez vezető út is meglehetősen összetett.

    Azt már a versenyzők is elmondták, hogy az időmérő edzés harmadik szakaszára megváltozó szélirány és lehűlő aszfalt valami miatt negatív hatással volt a McLarenre, Mark Hughes a The-Race.com hasábjain azonban részletekbe menően elmagyarázta a hogyant és a miértet.

    Lando Norris, McLaren, Magyar Nagydíj
    A McLarennek állt a zászló még az időmérő első két szakasza után is | Fotó: Hungaroring Média

    Szélirány

    A Q2-ben még viszonylag enyhe, 1-1,4 km/órás szél fújt a „gyors” irányból, ami azt jelenti, hogy a versenyzők a célegyenesben hátszelet, a 2-es kanyarban pedig szembeszelet kaptak – ez az irány a pálya középső szektorában is növeli az első szárny hatékonyságát és a leszorítóerőt. A Q3-ra azonban a szélerősség 2-2,5 km/órára nőtt helyenként akár 3,3 km/órás széllökésekkel, a szél iránya pedig az addigihoz képest 90 és 120 fok között változott folyamatosan, azaz nem állandóan ugyanabból az irányból fújt.

    Ettől a 2-es kanyarban, illetve a 6-os/7-es kanyarból álló sikánban már hát- és szembeszelet, a 12-es kanyarban hátszelet, az utolsó két kanyarban pedig oldalszelet kaptak a versenyzők. Ez persze még nem kell automatikusan azt jelentse, hogy a McLarenek több mint fél másodperccel visszaesnek, Leclerc pedig nemhogy lassul, hanem még gyorsabb köridőre is képes. De akkor miért történt ez?

    Az utolsó Q3-as körök fedélzeti kamerás felvételeit figyelve is látszik, hogy Leclerc alatt sokkal stabilabb a Ferrari az 1-es, 2-es, 6-os, 13-as és 14-es kanyarban, míg a McLarenek a megváltozott szélirány miatt elkezdtek idegesebben viselkedni. Ez arra vezethető vissza, hogy a Ferrari a harmadik szabadedzés után tudatosan visszavett és a versenyt előtérbe helyezve olyan irányba ment a beállításokkal, amelyek jobban óvják a hátsó gumikat.

    A Hungaroring Bahreinhez hasonlóan ugyanis tipikusan olyan pálya, amelyen a hátsó gumikopás miatt az optimális időmérős beállítás nem megfelelő a versenyre, mert az nagy mértékű gumikopást eredményezne, ezért egy körre az ideálisnál nagyobb alulkormányzottságot kell előidézni a beállításokkal, mert az óvja a hátsó abroncsokat.

    A Ferrari a harmadik szabadedzésen úgy érezte, hogy „túl jó” az autó egyensúlya egy körön, és Leclerc az időmérő után el is mondta, hogy bár nem akar túlságosan belemenni a részletekbe, tetszett neki az autó viselkedése a harmadik edzésen, de az időmérőre mégis visszatértek oda, ahol korábban voltak, mert a futamot helyezték előtérbe.

    Charles Leclerc, McLaren, Magyar Nagydíj
    Fotó: Hungaroring Média

    Az alulkormányzottság irányába eltolt egyensúly a Q3-ban pedig azt eredményezte, hogy Leclerc alatt a Ferrari kevésbé vált érzékennyé, a monacói a stabilabb autóval pedig nagyobb magabiztossággal támadhatta a kanyarokat, mint az idegesebb McLarennel Piastri és Norris. Hogy a McLaren akkor miért nem választotta az időmérő előtt a Ferrariéhoz hasonló utat? Egyszerűen azért, mert az MCL39-es alapvetően sokkal jobban bánik a gumikkal, mint az SF-25-ös vagy bármelyik másik autó a mezőnyben, amihez nincs szüksége a hátsó gumikat óvó, alulkormányzottabb beállításra. A McLaren tehát egyszerűen most azon veszített, hogy alapvetően sokkal jobb az autója.

    Leclerc utólag elmondta, hogy a szél miatt nagyon alulkormányzottá vált a Ferrari a keresztszélben levő kanyarok közepén, ez azonban azt eredményezte, hogy sokkal simábban, kevesebb korrekcióval ment át ezeken a fordulókon, mint a már a bejáraton idegessé váló McLarenek. A monacói pilóta csak a 6-os/7-es kanyarból álló sikánban 1 tizedet adott mindkét papajaszínű autónak, miközben ott korábban ennél többet veszített.

    „A Q2-ben 1:14,9-et mentem, és úgy éreztem, hogy az egy szép, könnyed kör volt, és van még benne néhány tized. De aztán kimentem a Q3-ban és borzasztónak érződött az autó, és már azzal is küszködtem, hogy 1:15,4-et autózzak” – mondta Norris, akihez hasonlóan nyilatkozott Piastri is.

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke emellett úgy látta, hogy pilótái kicsit óvatosabbak voltak a Q3-ban, mint Leclerc, aminek az autó viselkedése mellett részben az volt az oka, hogy nekik sokkal nagyobb a tét, mint a Ferrari versenyzőjének. „Abban a helyzetben, amelyben én és Oscar vagyunk, kicsit nehezebb kockázatot vállalni az utolsó körben. Talán lehettünk volna egy tizeddel gyorsabbak, de egy tizeddel lassabbak is, ami három-négy hellyel rosszabbat jelent” – mutatott rá Norris arra, hogy a világbajnoki csatát szem előtt tartva mindkettejüknek meg kell találnia az ideális középutat a gyorsaság és a túlvállalás között.

    Lando Norris, McLaren, Magyar Nagydíj
    Fotó: Hungaroring Média

    Hőmérséklet

    Miként azt fentebb is írtuk, nemcsak a szél, hanem a hőmérséklet csökkenése is hátráltatta a McLarent. A melegebb aszfalthőmérséklet mellett tartott szabadedzéseken a wokingiak előnyük jelentős részét azzal szerezték, hogy szokás szerint mindenki másnál jobban kontroll alatt tudták tatani a hátsó gumik hőmérsékletét.

    Bármelyik riválissal is hasonlítottuk össze a McLareneket, látszott, hogy az előnyük nagy része a 8-as kanyar után keletkezett, mert a többiek addigra hevítették túl a hátsó gumikat, a McLaren viszont sokkal közelebb tartotta azokat az ideális hőmérséklethez. Persze Andrea Stella elmondta, hogy a teljesítményveszteséghez szinte teljes mértékben a megváltozott szélirány, és nem a hőmérséklet visszaesése járult hozzá, ami így is van, de ez csak annyit jelent, hogy a McLarenek nem veszítettek a hűvösebb aszfalttal. A többiek ellenben ettől még nyertek, hiszen nem melegedett túl a hátsó gumijuk a Q2 eleji 41 fokról az utolsó Q3-as körökre 37 fokosra hűlő aszfalton.

    Motor

    Nemcsak a szél, az óvatosság és a hőmérséklet játszott ugyanakkor szerepet az időmérő végkimenetelében, hanem a Ferrari motorja is. Leclerc ugyanis a McLaren versenyzőihez hasonlóan azt állította, hogy az autója „nem kelt életre” a Q3-ban, a szél pedig „rosszabbá tette”, ő mégis 1 tizedet gyorsult a Q2-höz képest, míg a McLarenek több mint 5 tizedet lassultak. Ha rosszabb volt vezetni az autót, akkor mégis hogyan lehet ez?

    Alighanem úgy, hogy a Ferrari vagy megoldotta, vagy egyszerűen nem szembesült az őt Silverstone-ban és Spában is hátráltató, erőforrást érintő problémával. A maranellóiak az elző két hétvégén ugyanis a motorhőmérséklet emelkedése miatt nem tudták kisajtolni az utolsó lóerőket is a Q3-ban csutkára tekert üzemmóddal, a Hungaroringen azonban változott a helyzet.

    Mark Hughes szerint ennek lehetett az oka csupán az is, hogy a Hungaroringen nincsenek hosszú padlógázas szakaszok, de elképzelhető, hogy Maranellóban megoldást találtak a problémára. A GPS-adatok alapján a Ferrari ugyanis jobban gyorsult az egyenesekben, aminek csak részben a valamivel laposabb szárny az oka, a visszanyert energia leadásakor tapasztalható sebességnövekedés mértéke ugyanis elárulja, hogy a motor ezúttal gond nélkül üzemelt, ellentétben a korábbi futamok többségével.

    Oscar Piastri, McLaren, Magyar Nagydíj
    Fotó: Hungaroring Média

    A végére pedig egy apróság, ami ilyen kis különbségeknél azért döntő lehet: Leclerc az első Q3-as próbálkozása után maga kérte, hogy az utolsó menet előtt a csapata semmi mással ne törődjön, csak azzal, hogy a sor elején küldjék őt ki, és így tiszta pályán mehessen. A Ferrari ezt teljesítette, aminek köszönhetően a monacói a lehető legoptimálisabb felvezető kört tehette meg, ezzel szemben a McLarenek a bokszutcai sorban várakoztak.

  • Hamilton teljesen készen van, egyszavas válaszokat motyogva ostorozta magát

    Hamilton teljesen készen van, egyszavas válaszokat motyogva ostorozta magát

    Nem is lehetett volna nagyobb a kontraszt a két Ferrari-pilóta Magyar Nagydíj időmérője után adott nyilatkozata között. Lewis Hamilton szinte hang nélkül, teljesen megzuhanva beszélt, Charles Leclerc pedig kicsattant a boldogságtól.

    Lewis Hamilton a Magyar Nagydíjon a Belga Nagydíjjal ellentétben nem a Q1-ben, hanem a Q2-ben esett ki az időmérő edzésen, és már a levezető köréből bejátszott csapatrádiózásban érezhető volt, hogy hasonlóan rosszul érintette ez az eredmény is, mint a korábbiak. Aztán a hozzá hasonlóan küszködő, de azért gyorsabb Charles Leclerc a körülmények változását kihasználva a pole pozícióba repítette a Ferrarit, ami bizonyára csak újabb tőrdöféssel ért fel a hétszeres világbajnoknak.

    Hamilton az F1 TV kamerái előtt hozta is a rossz eredmények után szokásossá vált formáját, azaz egyszavas válaszokkal operált, de a mostani produkciója még az eddig látottakon is túltett. Íme:

    Riporter: „Szia, Lewis, az autó tempója jónak tűnt tegnap, majd a harmadik szabadedzésen is, mi történt az időmérőn?”

    Hamilton: „Egyszerűen csak hasznavehetetlen vagyok.”

    Riporter: „Bocs, mondd még egyszer!”

    Hamilton: „Egyszerűen csak hasznavehetetlen vagyok.”

    Riporter: „Ez nyilván…”

    Hamilton: „Egyértelműen az vagyok. Egyszerűen borzasztóan vezettem. Ez van.”

    Riporter: „Nem érezted magad komfortosan az autóban az időmérő második szakaszában? Változott valami?”

    Hamilton: „Semmi nem változott” – felelte fejcsóválva, szinte hang kiadása nélkül Hamilton, amivel véget is ért az interjú.

    Hamilton a Sky Sports kamerái előtt aztán még tudta fokozni a dolgot, és amellett, hogy ott is elmondta, hogy mennyire haszontalan, amikor a riporter azt kérdezte, hogy vannak-e válaszai a problémáira, és hogy a csapat próbálja jobb helyzetbe hozni az autót a számára, a hétszeres világbajnok közölte: „A csapatnak nincs problémája. Láthattátok, hogy az autó pole-ban van, szóval valószínűleg versenyzőt kell cserélnünk.”

    Az írott sajtó képviselőinek Hamilton ezután azt mondta, hogy „a hétvége során egyszer sem” érezte úgy, hogy jó eredményt érhet el.

    Leclerc a harmadik helyre célzott

    Nem is lehetett volna nagyobb a kontraszt Hamilton és Leclerc között, hiszen utóbbi meglepetésre megverte a McLareneket és pole-t szerzett, amivel magát is alaposan meglepte.

    „Ma semmit nem értek a Forma–1-ben. Az egész időmérő extrém nehéz volt, és nem túlzok, amikor ezt mondom. Nehéz volt számunkra bekerülni a Q2-be, majd a Q3-ba is. A Q3-ban változtak egy kicsit a körülmények és minden sokkal nehezebbé vált. Tudtam, hogy csak kell egy tiszta kör és meg kell céloznom a harmadik helyet. Végül pole pozíció lett belőle, amire egyértelműen nem számítottam” – mondta az autóból kiszállva a Ferrari és saját maga idei első pole-ját szerző monacói.

    „Egyértelműen éreztem, hogy sokat változott a tapadás, és a leszorítóerő-tartománynak is az alacsonyabb oldalán vagyok, úgyhogy amikor a Q2-ben elkezdett esni, csak reménykedtem, hogy elmegy. Végül elment, de változtak a körülmények, ami mindent megnehezített és a végén miénk lett a pole pozíció. Őszintén szólva nincsenek szavaim, valószínűleg ez az egyik legjobb pole pozícióm valaha. Az biztos, hogy ez a legváratlanabb” – jelentette ki Leclerc.

    Arra a kérdésre, hogy vasárnap nyerhet-e, így felelt: „A rajt és az első kanyar lesz a kulcs. Fogalmam sincs, hogyan fog menni, de egy dolog biztos, hogy abszolút mindent meg fogok tenni az első hely megtartásáért. Ha sikerül, az könnyebbé teheti a dolgunkat a verseny hátralevő részére.”

  • Bombameglepetés a Hungaroringen: Leclerc és a Ferrari legyőzte a McLareneket az időmérőn

    Bombameglepetés a Hungaroringen: Leclerc és a Ferrari legyőzte a McLareneket az időmérőn

    Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót a 40. Magyar Nagydíjra, miután a körülmények változása egy csapásra kihúzta a talajt a McLarenek alól. A második és harmadik helyre azért odaértek, Oscar Piastri pedig hajszállal előzte meg Lando Norrist.

    Kétség sem férhetett hozzá, hogy a mindhárom szabadedzést az élen záró McLaren várhatta toronymagas esélyesként a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzését, és úgy tűnt, legfeljebb egy időjárás által megkavart kvalifikáció babrálhat ki a wokingi istállóval. Az időmérő 29 fokos levegő és 50 fokos aszfalthőmérséklet mellett kezdődött, és bár a helikopter kamerájából a távolban látszott, hogy hol esik, a Hungaroringre mindössze 20%-os valószínűséggel jósoltak csapadékot.

    Megteltek a lelátók az időmérő kezdetére:

    A két Williams nyitotta a sort, Carlos Sainz pedig rögtön elfékezte az első kanyart, így Alex Albontól közel 8 tizeddel elmaradva csak a második helyre iratkozott fel, miközben egyikük ideje sem volt még távolról sem elég ahhoz, hogy ezzel továbbjussanak a Q2-be.

    Rögtön ezután megjött a két McLaren és a két Red Bull is, Piastri pedig 1:15,554-gyel magához ragadta a vezetést és közel 4 tizedet adott az 1:15,9-cel második időt elérő Norrisnak még úgy is, hogy a 12-es kanyar kijáratán megcsípte a kavicságyat, amivel rengeteg kavicsot hordott fel az ideális ívre.

    Miután az összes topcsapat megtett egy mért kört a lágy gumikon, a két Mercedes szétválasztotta a két McLarent Russell–Antonelli sorrendben, míg Norris mögött Hamilton, Alonso, Hadjar, Stroll, Leclerc és Colapinto volt az első tíz további sorrendje. A kieső helyeken Tsunoda, Bearman, Gasly és Ocon tanyázott.

    A Q1 hajráját új gumikon a két Aston Martin nyitotta, majd Stroll a 3., Alonso pedig az 1. helyre repítette az AMR25-öst, 0,273 másodperccel megjavítva Piastri idejét. Amellett, hogy a zöld autók korábban is jól mozogtak a Hungaroringen, ezekben az időkben a pálya rohamos javulása is benne volt.

    Ezt mutatja, hogy Piastri használt gumin is visszavette az első helyet – igaz, csak 7 századdal –, majd Hadjar jött fel a 3. pozícióba a Racing Bulls-al. A két Mercedes a garázsban maradt, de közülök csak a végül 13. helyen záró Antonellinek kellett izgulnia. Na meg Charles Leclerc-nek, aki a pályán volt, de utolsó mért körének elejére a 18. helyre csúszott vissza, úgyhogy ha valaki hibázott volna vagy Leclerc elrontja a körét, a monacói kiesik.

    Végül olyannyira nem esett, hogy az 5. helyen zárt Piastri, Alonso, Hadjar és Norris mögött, míg Hamilton csak a 10. helyre javított. A két vörös autó közé Bortoleto, Russell, Sainz és Stroll fért be, azaz Verstappen nem volt a legjobb tízben (11. lett), de Bearmenhez, Antonellihez, Lawsonhoz és Colapintóhoz hasonlóan legalább továbbjutott.

    Nem mondhatta el ezt magáról Yuki Tsunoda, Pierre Gasly, Esteban Ocon, Nico Hülkenberg és Alex Albon, akik egyaránt kiestek.

    A Q1 végeredménye:

    Q2

    A Q2 elejére mintha hirtelen minden csapat elkezdett volna tartani az esőtől, és nem alaptalanul, hiszen már akkor elkezdett cseperegni, amikor a mezőny egy része még a bokszutca végi dugóban rostokolt. Max Verstappennek ennek ellenére azt mondták a rádióban, hogy a Q2 végén lesznek a legjobbak a körülmények, azaz nagy esőre a Red Bull nem készült.

    Az egyes kanyarban ugyan szemerkélt, de Norris 1:14,890-nel így is megfutotta a hétvége addigi legjobb körét, amitől Piastri ezután csak 0,051 másodperccel maradt el. Az ausztrál mögött a szárnyaló Aston Martinok sorakoztak fel Alonso–Stroll sorrendben, majd jött Hadjar, Bearman, Russell, Verstappen, Lawson és Leclerc az első tízben.

    A kieső helyeken Hamilton, Sainz, Bortoleto, Antonelli és a négykerekes pályaelhagyás után a körét elveszítő Colapinto állt, de a képet árnyalta, hogy többen is már korábban használt gumiszetten futottak csak mért kört.

    A hajrá előtt Stroll megelőzte a dugóba kerülést és egyedüliként a pályára hajtva a 3. helyre ugrott előre, de aztán szépen sorban jöttek a többiek is. Leclerc az utltargyors Mansell-kanyar kijáratán majdnem eldobta, illetve Antonellinek is volt két nagy mentése, de míg előbbi a 6. helyen továbbment, addig utóbbi a 11. pozícióban kiesett.

    Nem az olasz volt azonban az egyedüli búcsúzó a topcsapatok pilótái közül, nem jutott tovább ugyanis a csupán 13. helyen záró Lewis Hamilton sem. A hétszeres világbajnok még így is csak 57 ezreddel ment lassabb kört, mint a 10. helyen a Q3-ba csusszanó Bortoleto, de ez kevés volt.

    A Q2-t végül Norris nyerte Piastri, Stroll, Russell és Alonso előtt.

    A Q2 végeredménye:

    Q3

    A mindent eldöntő utolsó szakaszra a legtöbb szem most már tényleg a két McLarenre szegeződött, hiszen most már tényleg a pole pozícióért ment a csata. Előbb Norris ért körbe és állította meg 1:15,494-nél a stoppert, de ennél Piastri 96 ezreddel gyorsabbat ment, míg Russell besorolt a 3. helyre Alonso, Verstappen, Leclerc, Lawson és Bortoleto elé. Hadjar az első próbálkozások során nem jött ki, Stroll körét pedig pályaszélesítés miatt törölték.

    Miután a pálya jelentősen visszalassult a Q3-ra, a mindent eldöntő hajrára az volt a kérdés, hogy ki tudja a leginkább megközelíteni a Q2-es idejét. A sort az Aston Martinok nyitották, és nem is akárhogy: Stroll csupán 1 tizeddel elmaradva Piastritól a 3. helyre jött be, Alonso pedig 17 ezreddel ennél is gyorsabb volt, amivel viszont elválasztotta a két McLarent.

    Persze Norrisék is jöttek még, a lehűlő levegő és aszfalt viszont eltüntette a hétvégén eddig látott fölényüket. Még mielőtt a két papajaszínű autó befejezhette volna a körét, Leclerc 1:15,372-vel az élre állt, majd ott is maradt, hiszen Piastri nem tudott javítani, Norris pedig 41 ezreddel elmaradt a monacóitól, amivel még a csapattársát sem tudta megverni.

    Leclerc ezzel idei első pole pozícióját szerezte mind saját maga, mind a Ferrari számára, miközben a csupán 8. helyen záró Max Verstappen idei legrosszabb időmérős eredményét produkálta.

    Norris mögött Russell, Alonso, Stroll, Bortoleto, Verstappen, Lawson és Hadjar volt a további sorrend.

    A Magyar Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

  • Hamilton sírni fog, de nem azért, mert egyelőre csak küszködik a Hungaroringen

    Hamilton sírni fog, de nem azért, mert egyelőre csak küszködik a Hungaroringen

    Lewis Hamilton egyelőre elmarad csapattársától a Hungaroringen, de szombatra ő és a Ferrari is megpróbál javulni. A hétszeres világbajnok arról is beszélt, mit fog csinálni a nyári szünetben, és mennyire szeret új csapatában versenyezni.

    A Ferrari eddig nem mozog rosszul a Hungaroringen, hiszen Charles Leclerc mindkét pénteki szabadedzést a harmadik helyen zárta a McLarenek mögött, ám egyelőre kissé féllábú a maranellói csapat, Lewis Hamilton ugyanis nem boldogult az SF-25-össel a mogyoródi dombok között. A Magyar Nagydíj nyolcszoros győztese a második edzésen a 6. helyen végzett, 7 tizedre Lando Norristól és 3 tizedre Leclerc-től.

    „A mai nem volt jó nap. Nagyon-nagyon szenvedtem az autó egyensúlyával. Sokkal másabb volt, mint a korábbi években, amikor itt voltam” – közölte Hamilton a második tréning után.

    A hétszeres világbajnokkal a Ferrari több dolgot is kipróbált, de semmi nem akart működni. „Két különböző dolgot próbáltunk ki. Megpróbáltuk azonosítani a első szabadedzésen tapasztalt egyensúlyproblémák egy részét, és változtattunk az autón a második edzésre, de egyszerűen nem következetes. Nagyon-nagyon következetlen az egyensúly kanyarról kanyarra, szóval nem lehet azt mondani, hogy csak alul- vagy túlkormányzottságról van szó. Messze van attól, hogy síneken menjen és nagyon-nagyon nincs meg az egyensúly. Valószínűleg ennek a gumihőmérséklethez vagy valamihez lehet köze. Megpróbálunk rájönni szombatra” – nyilatkozta Hamilton.

    Lewis Hamilton, Ferrari, Magyar Nagydíj
    Fotó: Ferrari

    Mint a legtöbben, a 40 esztendős veterán is várja már a Magyar Nagydíj után beköszöntő F1-es nyári szünetet, amelyre elmondása szerint szüksége is van a nem a várakozások szerint alakuló első ferraris félszezonja után, amelyben versenyen eddig a 4. helyezás a legjobb eredménye.

    „Isten tudja hány, a maga módján nehéz szezonom volt már. Munka szempontjából egyértelműen ez volt a legintenzívebb az új kultúrába és új csapatba történő beilleszkedéssel. Nem ment minden területen simán, igazi küzdelem volt. Egyértelműen szükségem van arra hogy elmenjek és feltöltődjek, a gyerekek (Hamilton itt unokahúgára és unokaöccsére utalt – a szerk.) körül legyek, nevessek, elengedjem magam. Biztos vagyok benne, hogy egy ponton sírni is fogok, ami szerintem igazán egészséges” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok a Sky Sports-nak.

    Hamilton arról is biztosított mindenkit, hogy továbbra is 100%-ban elkötelezett aziránt, hogy nyerjen a Ferrarival. „Mindig izgatott vagyok, ha versenyezhetek. Imádom, amit csinálok, imádok vörösben lenni és ezzel a csapattal dolgozni. Annyira hiszek ebben a csapatban. Nagyon nehéz ezt elmagyarázni. Már az előző csapatomban is sokszor volt ilyen. Idővel igazán bajtársias kötelékek épülnek ki, és látom a szenvedélyt ebben a csapatban, és imádom.”

    „Minden, amit akarok, hogy a lehető legjobban hozzájáruljak. Természetesen ezt többnyire a pályán kell megtennem, és ez nem mindig jön össze, de a háttérben is dolgozom. Látom, hogy vannak dolgok, amelyeken mindig lehet javítani, és van, amin én javíthatok. Nagyon izgatott vagyok a nyári szünet miatt. Mindenki, különösen a gyárban dolgozók fogják élvezni ezt az időszakot a családjukkal, aztán pedig extra energiával jönnek vissza a szezon második felére.”

  • A Ferrari elnöke a Hungaroringen megfejtette az F1 nagy titkát

    A Ferrari elnöke a Hungaroringen megfejtette az F1 nagy titkát

    John Elkann a helyszínről követi a Magyar Nagydíjat, és ha már itt van, a Ferrari elnöke elmondta, mitől fognak újra nyerni.

    A Ferrari továbbra is az egyetlen topcsapat az idén, amely nem nyert még futamot, a McLaren pénteki fölényét elnézve pedig nem a Magyar Nagydíj lesz az a helyszín, ahol ez változni fog. A vörösök a konstruktőri második helyről várhatták a hungaroringi hétvégét, ami papíron nem rossz, ám azt nézve, hogy tavaly az utolsó verseny végéig harcban voltak a konstruktőri címért, most pedig már 13 verseny után 268 pontos hátrányban vannak a McLarenhez képest, a helyzet korántsem rózsás.

    Nem vitatja ezt John Elkann, a Ferrari elnöke sem, aki személyesen jelen van a Hungaroringen. „Ez a szezon első felének utolsó versenye (matematikailag nem, de a nyári szünet és a kötelező gyárbezárás előtti utolsó futamra így szoktak tekinteni a csapatok – a szerk.) úgyhogy jó alkalom arra, hogy itt legyek a csapattal. Jó alkalom reflektálni a kemény kezdésre, és ami ennél fontosabb, lefektetni a megfelelő alapokat a szezon második felére és biztosítani, hogy mindenkinek jó nyári szünete legyen, amire szükség van, aztán energiával telve, igazán erősen térjen vissza Hollandiára” – nyilatkozta az olasz-amerikai az F1.com-nak.

    Elkann arról is beszélt, hogy az idei szezon második felében mi lesz a legfontosabb, amivel újdonságot nem mondott, hiszen csapatsportról lévén szó minden istálló tisztában van vele, hogy versenyeket és világbajnoki címeket nem egy ember, hanem a csapat nyer.

    „Kemény szezonunk van és ezért igazán fontos biztosítani, hogy jól zárjuk le az első felét és nagyon erősen, tele energiával kezdjük a másodikat. A Ferrari nyerni akar, eddig is nyert és ezután is nyerni fog, amikor képes mindenkit összekovácsolni. Ami fontos a Ferrarinál, az nem az egyén, hanem az egyének. Azok, akik amikor együtt dolgoznak, elképesztő dolgokra képesek. A Forma–1-ben mindig is így volt.”

    „Mindannyian emlékszünk arra, amikor nyertünk. Ez azért volt, mert elképesztő egyének – a mérnökeinktől kezdve a szerelőinken és pilótáinkon át a csapatfőnökig – együtt dolgoztak. Úgyhogy ez nem az egyénről szól, hanem nagyszerű egyének közös erőfeszítéséről, akik együtt még többet elérhetnek” – ecsetelte Elkann.

    Charles Leclerc, Ferrari, Magyar Nagydíj
    A Ferrari eddig a második erőnek tűnik a Hungaroringen | Fotó: Ferrari

    A Ferrari a Magyar Nagydíj hétvégéjének kezdete előtt jelentette be, hogy meghosszabbította Frédéric Vasseur csapatfőnök szerződését. Elkann ennek okairól is szót ejtett.

    „Nagyon jól együtt dolgoztunk Freddel, és amikor jól dolgoztok együtt, fontos, hogy folytassátok is ezt. A realitás az, hogy mind tovább akarunk építkezni az elmúlt évek alapjaira, és tudjuk, hogy a Forma–1-ben olyan idők járnak, amelyekben elköteleződésre és bizalomra van szükség, illetve biztosítani kell az időt. A Freddel való kapcsolat természetes fejlődése azt mutatja, hogy ez egy nagyon erős kapcsolat. Olyan, amit érez az ember, a Ferrarinál pedig kézzel fogható annak a fontossága, hogy a stabilitás nagy hatással van az eredményekre. Mindannyian ezt akarjuk igazán.”