Címke: Ferrari

  • Elkapták a rendőrök a Ferrarinak álcázott, autópályán száguldozó formaautó sofőrjét (videó)

    Elkapták a rendőrök a Ferrarinak álcázott, autópályán száguldozó formaautó sofőrjét (videó)

    Ismét megjelent a cseh autópályán a Forma–1-es Ferrarinak álcázott GP2-es Dallara, ám a rendőrök ezúttal elfogták annak sofőrjét. A közzétett videón látható és hallható, hogy az 51 éves férfi csak percek után volt hajlandó teljesíteni a hatóság utasítását, majd később sem mutatkozott együttműködőnek.

    Bő fél hónappal ezelőtt számoltunk be róla legutóbb, hogy ismét megjelent az F1-es Ferrarinak álcázott együléses autó a cseh autópályán. Az utóbbi években ez már többször is megtörtént, sőt, az utóbbi időszakban már nem kellett az arra haladó járművek utasainak felvételeire hagyatkozni, hiszen a sofőrrel együtt dolgozó stáb feltöltötte azt a YouTube-ra.

    Visszatért a közutakra a rendőrök által levadászhatatlan formaautó, tankolni is megállt

    A kocsi a festése alapján egy Forma–1-es Ferrarira hajaz, amelyet a 2000-es évek második felében használtak, ám valójában nem erről van szó, hanem egy GP2-es Dallara GP2/08-ról, amellyel 2008 és 2010 között versenyeztek a mai Forma–2 elődjében. Hogy végeztek-e rajta módosításokat, mielőtt kivitték a közutakra, azt nem tudni.

    Azt viszont igen, hogy az évek alatt elkövetett számos szabálysértés ellenére a rendőrség eddig nem járt sikerrel, ami a tulajdonos elfogását illeti. Egészen mostanáig, ugyanis a vasárnap közzétett videó tanúsága szerint ez megtörtént. A formaautót ezúttal is két sportkocsi követte, a korábbi alkalomhoz hasonlóan ellátogattak egy benzinkútra, majd folytatták az utat az autópályán.

    Egy hirtelen vágás után viszont már egy magánterületen, feltehetőleg a sofőr birtokán jártak, majd megszólal a sziréna. Miután a kocsit bevontatták a ház elé, hátulról megjelentek a rendőrök, hogy aztán elkezdődjön egy percekig tartó vita, amelyben mindkét fél ismételgette a maga igazát. A rendőrök arra utasították a sofőrt, hogy szálljon ki, és fedje fel magát, mondván, alapos gyanújuk van rá, hogy szabálysértést követett el. A férfi azonban csak azt ismételgette, hogy ezt magánbirtokon nem tehetik meg bírósági végzés nélkül, és nem volt hajlandó teljesíteni az utasítást.

    A rendőrök azzal érveltek, hogy már a közúton is megpróbálták megállásra bírni a sofőrt, és ehhez fény- és hangjelzéseket is bevetettek. Az autó vezetője aztán felhívta a rendőrségnek egy, a kontextusból ítélve magasabb pozícióban dolgozó alkalmazottját, aki először neki adott igazat, de miután hallgatta a felek vitáját, kijelentette, hogy magánbirtokon is teljesíteni kell a rendőri utasítást, aztán később élhet panasszal. A videó végén aztán kiszállt, majd a sisakját nem levéve beszállt a rendőrautóba.

    „A sofőrök bejelentéseinek köszönhetően ma reggel Buk falujában megállítottuk egy formaautó vezetőjét, aki a D4-es autópályán sebességtúllépést követett el – áll a cseh rendőrség közleményében. – A rendőrség azonosította a sofőrt, egy 51 éves férfit, majd később a kerületi rendőrkapitányságra vitte, hogy magyarázatot adjon.”

    A közleményből az is kiderült, hogy a sofőr később sem volt együttműködő, és nem volt hajlandó érdemben válaszolni a kérdésekre. A férfira alighanem pénzbüntetés vár, és a vezetéstől is el fogják tiltani, hiszen az évek során jó néhány közúti szabálysértést követett el. Hogy a kocsinak mi lett a sorsa, azt nem tudni, de könnyen lehet, hogy az autópályán többé nem lesz látható.

  • Leclerc elég kevés ujján meg tudja számolni, hányszor lesz győzelmi esélye a Ferrarinak

    Leclerc elég kevés ujján meg tudja számolni, hányszor lesz győzelmi esélye a Ferrarinak

    2020 óta először nem végzett Ferrari a dobogón az Olasz Nagydíjon, pedig Charles Leclerc és Lewis Hamilton is mindent kihozott a versenyéből. Már Hamilton is érzi a javulást, miközben ő a dobogó, Leclerc pedig a győzelem kósza lehetőségéről beszél a szezon hátralévő futamaira.

    Leclerc a negyedik helyről rajtolt a monzai versenyen, ezúttal viszont, mint ahogy arra számított is, nem volt a kezében a tavalyihoz hasonló csodafegyver, amivel a győzelmet is célba vehette volna. Ehelyett ugyanebben a pozícióban ért célba, noha az első körökben még kétszer is megelőzte Oscar Piastrit.

    „Jó csatánk volt Oscarral. Amikor hibázott, én előztem, amikor én hibáztam, ő előzött. Végső soron azonban gyorsabbak voltak, mint mi. Olyan dolgokat próbáltam, amelyekre az autó nem volt képes, emiatt többször is majdnem elveszítettem az autó hátulját, így viszont ennél többen nem reménykedhettünk. De nem bánkódok, mert legalább megpróbáltam. Sajnos a tempónk egy kicsit rosszabb volt annál, mint amire számítottunk” – fogalmazott a Sky Sportsnak Leclerc, aki úgy gondolja, a szezonból hátralévő utcai pályák jelentik a legjobb esélyt a Ferrarinak arra, hogy idén győzelmet szerezzen.

    McLaren: Nincs szükség Magyarországra, hogy Piastri és Norris tudja, mit kell tenni

    „Szingapúr, talán még Baku és Las Vegas azon a pályák, ahol közelebb lehetünk a győzelemhez. De ez nem azt jelenti, hogy ezekre a helyszínekre favoritként fogunk érkezni – továbbra is a harmadik legesélyesebbek vagyunk, esetleg másodikak, ha a Red Bull küszködik valamilyen okból. Az elsőszámúak viszont biztosan nem leszünk, szóval mindenképpen nehéz dolgunk lesz” – értékelte a helyzetet a monacói versenyző.

    Hamilton a Zandvoortból áthozott büntetése miatt csak a 10. helyről rajtolt, de az első körökben gyorsan előreverekedte magát George Russell Mercedese mögé, ezzel azonban a hatodik helyen meg is akadt a felzárkózása. A hétszeres világbajnok ugyanakkor az autójával igencsak összhangban érezte magát, ezzel folytatva a nyári szünet vége óta tartó apró pozitív tendenciát új csapatánál.

    „Határozottan azt éreztem, hogy ura vagyok az autónak, nagyon elégedett voltam vele. Jól rajtoltam, majd beszorultam néhány autó mögé, ezért vissza kellett vennem, de aztán sikerült remekül pozícionálnom magam az 1-es és a 4-es kanyarra. Ezek után közel kerültem George-hoz is, és utólag már úgy gondolom, meg kellett volna próbálkoznunk az elévágással, mert az első etap elnyújtása nem vált be. De örülök, hogy a büntetésem után fel tudtam jönni a hatodik helyig” – mondta.

    „Nincs olyan tempónk, mint a Red Bullnak, és nincs olyan tempónk, mint a McLarennek. A negyedik-ötödik helyért harcolunk, és ha rendkívül jó munkát végzünk, esetleg elcsíphetünk egy dobogót itt-ott. Van rá esélyünk, de nem a nyers tempó alapján.”

    Ha nem is a dobogón állva, de Hamilton azért megtapasztalhatta, milyen új rajongóinak, a tifosinak a szeretete Monzában:

  • A Ferrarinál hisznek, de nem ártana egy Verstappen–Hamilton ütközéshez hasonló incidens

    A Ferrarinál hisznek, de nem ártana egy Verstappen–Hamilton ütközéshez hasonló incidens

    Charles Leclerc az utolsó pillanatig hinni fog benne, hogy pályafutása során harmadszor is megnyerheti a Ferrari színeiben az Olasz Nagydíjat, de tempóból ez szerinte nem fog menni.

    Noha előzetesen akár a pole pozíció is elérhetőnek tűnt a számára, Charles Leclerc-nek meg kellett elégednie a 4. hellyel az Olasz Nagydíj időmérő edzésén. Elképzelhető, hogy Lewis Hamilton segítségével a monacói előrébb végezhetett volna, de a Ferrari nem akarta kijátszani ezt a taktikát, így ma a második sorból próbálhat meg előrébb törni. Ez pedig szerinte egy olyan versenyen, amelyen a nyers tempó dönt, nem lesz egyszerű.

    „Eléggé gyorsak vagyunk az egyenesekben, úgyhogy izgalmas versenyünk lehet, de szerintem puszta tempóból nincs esélyünk; sajnos a McLaren és Max [Verstappen] Red Bullja is messze túl erős volt nekünk a megtankolt autós etapokon. De a rajttal és a csúcssebességünkkel mindannyian hiszünk magunkban, de nehéz lesz [nyerni]” – tekintett előre az időmérő után Leclerc.

    Leclerc fordítva csinált valamit az időmérőn, de fél, hogy a futamon már nem fog tudni

    Ezután felvetették neki, hogy 2021-ben Daniel Ricciardo úgy nyert, hogy Lewis Hamilton és Max Verstappen ütközött egymással és mindketten kiestek, de 2020-ban Pierre Gasly is előhúzott egy meglepetés-sikert. „Igen, voltak itt különleges versenyek, szóval a végéig hinni fogok benne, és meglátjuk, mi lesz lehetséges, de puszta tempóból nem hiszem, hogy lehetséges lesz [a győzelem]” – reagált a felvetésre Leclerc, aki szerint az sem lesz járható út, amivel tavaly nyert, azaz, hogy a közvetlen riválisokkal ellentében csak egyszer állt ki a bokszba.

    Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke eközben mintha abban reménykedne, hogy pilótája a rajt után tid majd pozíciókat javítani. „Nagyon hosszú az egyenes az első kanyarig, úgyhogy meglátjuk, hol leszünk az első kanyar után, de hosszú lesz a futam, a gumikopásnak pedig nagy lesz a szerepe. Lewis a tizedik helyről indul, de nagyon hasonló a tempója Charles-éhoz. Jó a csúcssebességünk, mert eléggé agresszívan választottuk meg a leszorítóerő szintjét, de mint Monzában mindig, kompromisszumot kell kötni az egyenesek és kanyarok között. A versenyen bármi lehetséges lesz.”

    „A negyedik hely tavaly jó rajthelynek bizonyult, de nem direkt csináltuk! Mindig lehet azt gondolni, hogy lehetett volna jobban teljesíteni, de nagyon szoros volt az időmérő, minimális különbségekkel az elsőtől a tizenötödik helyig. Elégedett vagyok azzal, ahogyan a csapat eddig dolgozott a hétvégén” – összegzett a francia szakember.

  • Le Mans-i győzelme után Kubica első pole-ját is megszerezte a Ferrarival

    Le Mans-i győzelme után Kubica első pole-ját is megszerezte a Ferrarival

    Kibérelte a Ferrari az első sort a hosszú távú sportautó-világbajnokság (WEC) idei hatodik fordulójára Austinban.

    Azok után, hogy Interlagosban csak küszködtek, a Ferrari a Circuit of the Americason visszatért az élre, és megkaparintotta a rajtrács első két helyét a szombati, nedves pályán zajló időmérőn. A pole pozíciót ráadásul az AF Corse ügyfélautójával az idei Le Mans-i 24 óráson győzelmet arató Robert Kubica szerezte meg, kevesebb mint egy tizeddel legyőzve az 51-es gyári egység autóját terelgető Antonio Giovinazzit. A lengyel versenyzőnek ez az első pole-ja a Hypercar-kategóriában.

    Giovinazzitól már 7 tizedet kapott a 93-as Peugeot-t a 3. helyig repítő Jean-Eric Vergne, akit Kevin Estre követett a 6-os Porschéval. A további sorrend a következőképpen alakult a 10 autós Hyperpole-ban: Nicklas Nielesn (50-es Ferrari); Nicolas Varone (Proton Porsche); Charles Milesi (35-ös Alpine); Ryo Hirakawa (8-as Toyota); Dries Vanthoor (15-ös BMW); Alex Riberas (009-es Aston Martin).

    A teljes rajtsorrend IDE KATTINTVA érhető el.

    Kizárták a Peugeot-t

    Nem tartott ugyanakkor sokáig a Peugeot öröme, több mint három órával az időmérő edzés vége után ugyanis jött a hír, hogy kizárták a 3. helyen végző 93-as autót a kvalifikációról. Ráadásul mindezt egy igen banális hiba miatt, Vergne autóján ugyanis nem égett a hátsó esőlámpa az esősnek nyilvánított időmérő alatt, ez pedig ilyen esetben kötelező. A döntés értelmében a 93-as autó a Hypercar-mezőny utolsó, 18. helyéről kezdheti a futamot.

    A Ford is mérföldkőhöz ért

    Ami az LMGT3-as kategóriát illeti, ott a Ford bérelte ki az első rajtsort a Proton Competition által futtatott GT3-as Mustangokkal, ami az amerikai gyártó első pole-ja a 2024 óta létező kategóriában, azaz nemcsak Kubica, hanem ők is debütáltak ezen a téren. A rajtelsőség a Giammarco Levorato által vezetett 88-as autóé lett a Ben Tuck által terelgetett 77-es előtt. A harmadik helyről a United Autosports 95-ös McLarenje kezdhet majd, míg őt a Valentino Rossi nevével fémjelzett 46-os WRT BMW követi.

    Az idei WEC-szezon hatodik futama helyi idő szerint 13, magyar idő szerint vasárnap este 20 órakor rajtol.

  • Leclerc fordítva csinált valamit az időmérőn, de fél, hogy a futamon már nem fog tudni

    Leclerc fordítva csinált valamit az időmérőn, de fél, hogy a futamon már nem fog tudni

    Charles Leclerc tavaly a 4. helyről rajtolva váratlan győzelmet szerzett az Olasz Nagydíjon, és a mostani időmérő után is számot vetett arról, lehet-e esélye egy ugyanilyen forgatókönyvre. A Ferrari monzai szombatja után még a 10. pozícióból rajtoló Lewis Hamiltonnal is madarat lehet fogatni.

    Az edzéseken nyújtott biztató forma nyomán akár még a Ferrari hazai pole-ja is benne volt a pakliban Monzában, de végül Leclerc 4. helyezése lett a csapat előkelőbb eredménye az időmérőn – a mezőny azonban szorosan együtt van ezen a hétvégén, a monacói csak két tizeddel maradt el Max Verstappen pole-t érő körétől, és 25 ezredre lett volna szüksége, hogy elkapja Oscar Piastrit a harmadik helyért.

    Leclerc azonban úgy érzi, már az ehhez szükséges időtartalék sem volt meg az autójában, miután már a Q3-as első menete során mindent kifacsart az SF-25-ösből, ami akkor még az ideiglenes második helyet érte számára.

    „Nem szeretném azt a szót használni az első körömre, hogy tökéletes, mert szerintem arra soha, senki nem képes. Mindenesetre úgy éreztem, hogy mindent kihoztam belőle, amit egy időmérős körből lehet, és tudtam, hogy nehéz lesz azt felülmúlni a második próbálkozással. És nem is sikerült” – magyarázta Leclerc a Sky Sportsnak.

    „Max bejött elém, és bár a második Q3-as kör az, amelyikben több kockázatot vállalunk, ám én már az elsőben bevállaltam az összes létező kockázatot. Persze próbáltam ennél is többet tenni a második menettel, de az már nem jött össze.”

    „Nincs miért bánkódnom, mert szerintem ez a helyezés volt a maximum. Nyilván amikor először megláttam a nevem az első helyen, reménykedtem, de aztán lecsapott a valóság.”

    Norris Verstappen időmérős remeklésén nem csodálkozik, a sajátján annál inkább

    Már a tavalyi Olasz Nagydíj megnyerésére is a McLaren számított a favoritnak, Leclerc és a Ferrari azonban akkor váratlan húzással elhappolta a győzelmet Piastri és Lando Norris előtt, miután velük ellentétben csak egyszer állt ki kerékcserére. Vajon képes lehet a Ferrari idén is a taktikával kompenzálni a versenytempóban meglévő lemaradását, és újra célba venni a győzelmet?

    „Amit tavaly elértünk, az közel volt a lehetetlenhez. Az eltérő stratégia segített minket a győzelemhez, de szerintem idén még az egy évvel ezelőttihez képest is nehezebb lesz a dolgunk, ráadásul most a stratégia is egyértelműbbnek tűnik mindenki számára. Kemény feladat lesz már csak az is, hogy valamit máshogyan csináljunk, mint a többiek. Ha holnap nyerünk, rendkívül meg fogok lepődni, de soha ne mondjuk, hogy soha” – mondta a vasárnapi ünneplést illetően nem túl optimista Leclerc.

    Bár a zandvoorti verseny előtti kivezető körök során elkövetett hibája miatt öt rajthelyes büntetést kapott, így csak a 10. pozícióból indul majd az időmérőn közvetlenül Leclerc mögött végző Lewis Hamilton, a brit újabb produktív napnak örül, s látszólag maga mögött hagyta a nyári szünetet megelőző mélypontot.

    „Nagyon, igazán elégedett vagyok az előrelépésünkkel, különösen ami engem illet. A múlt héten már sokkal szilárdabban álltak a dolgaink, ezen a hétvégén pedig még inkább. Ott vagyok egy tizeden belül [Leclerc mögött]. Látom a fejlődést, csak folytatnom kell a munkát – mondta Hamilton. – Nem tudom, holnap mi lesz lehetséges, de előre kell küzdenem magam.”

  • „Gyűlöli az autót” – 2025-ben nem lesz megoldás Hamilton és a Ferrari bajaira

    „Gyűlöli az autót” – 2025-ben nem lesz megoldás Hamilton és a Ferrari bajaira

    Noha a Holland Nagydíjon pozitív változásról beszélt az autóban tapasztalható érzettel kapcsolatban, majd az Olasz Nagydíj pénteki edzésnapján is hozta Charles Leclerc tempóját, Juan Pablo Montoya szerint Lewis Hamilton finoman szólva sem kedveli a Ferrari idei autóját. 

    „Úgy tűnik, mint aki nagyon kényelmetlenül érzi magát a Ferrariban, és keményen dolgozik, ez látszik, rengeteg órát fektet bele, de ezt az autót eredendően gyűlöli. Nyilván nem nyilatkozhatja azt, hogy utálja az autót, de ezt egy mérföldről is látni” – fejtegette a McLaren és a Williams korábbi pilótája az AS Colombia YouTube-csatornáján.

    Korábban mi is részletesen írtunk róla, hogy milyen problémái lehetnek Hamiltonnak a Ferrarival (az egyik, ami nagyon más Maranellóban a Mercedesnél megszokotthoz képest, az a fékezés), miközben olyan gondokkal is szembesülnie kell, amelyek nemcsak rá, hanem a csapat általános versenyképességére is hatással vannak.

    Ilyen például a Scuderiát az év eleji Kínai Nagydíj óta hátráltató probléma a padlólemezzel, amelyre több módosítással – többek között új hátsó felfüggesztéssel – sem tudtak megoldást találni. Eközben a csapatnál azt sem ismerik el nyíltan, hogy ez a gondjuk, de az olyan esetekből, mint ami a Magyar Nagydíjon történt (Leclerc abroncsaiban növelni kellett a nyomást, hogy ne kopjon el túlságosan a padlólemez), eléggé világosan látszik, hogy igen.

    „A Ferrarinál jónak érződik a hangulat, de továbbra is hátráltatja őket ez a probléma az autóval, amivel kapcsolatban senki nem fogja feltenni a kezét és azt mondani, hogy »részletesen elmagyarázzuk, hogy pontosan mi az« – mondta Ted Kravitz, az elismert szakértő a Sky Sports műsorában, majd elárulta, hogy Leclerc-től tudja, ez a gond az hátralevő kilenc versenyen is a Ferrarival marad. – Talán nem kell nekik [magyarázattal szolgálni], de mi tudjuk, hogy ez igazából egy régi Mercedes-probléma. Nem tudják annyira alcsonyan futtatni az autókat, ahol akarják, mert túlságosan elkopik a padlólemez és szabálytalanok lesznek. Charles pedig azt mondta nekem, hogy »ezt nem tudjuk megoldani«. Azt mondta, hogy »nem tudunk megoldást találni a szezon vége előtt, mert már minden erőforrást átirányítottunk 2026-ra.«”

    Ez persze nem azt jelenti, hogy a Ferrarinak ne lehetnének erősebb hétvégéi a hátralevők közül, de egy ilyen alapvető limitáló tényező mellett a versenyeken (ahol a leginkább ügyelni kell a nehéz autóval megtett sok kör miatt a túlzott kopásra) nehéz lesz labdába rúgni.

  • Trükközéssel verhető lesz a McLaren, amihez Hamiltont kell beáldoznia a Ferrarinak?

    Trükközéssel verhető lesz a McLaren, amihez Hamiltont kell beáldoznia a Ferrarinak?

    Miként Monzában általában lenni szokott, elképesztően kicsik a különbségek a pilóták között, a pénteki második szabadedzés alapján pedig a McLaren, a Ferrari és a Red Bull is odaérhet a pole-ba.

    Míg az első edzésen Ferrari 1-2-t láthatott a tifosi, addig a második gyakorláson már Lando Norris volt a leggyorsabb, Charles Leclerc azonban csak 0,083 másodperccel maradt el tőle. Persze figyelembe kell venni, hogy a McLaren britje az első lágy gumis körében majdnem eldobta az autót a Roggia-sikánban, majd a bokszba hajtott, hogy a McLaren ellenőrizhesse, nem sérült-e meg az autója, és már használt gumikon visszatérve futotta meg a végül az első helyre elegendő körét, amelyben lassabb volt a második szektorban, mint korábban.

    Norrisban tehát maradt idő, de ugyanez elmondható Leclerc-ről is, akinek a gumijaiban már négy kör volt akkor, amikor megfutotta a legjobbját, míg például a 6. helyen záró, de így is éppen, hogy 2 tizedmásodpercen belül levő Max Verstappen is jócskán hagyott a legjobb körében az első Lesmóban. Mivel addig ő tűnt a legveszélyesebbnek a McLarenekre, a megtankolt autós körei pedig szintén ezt támasztják alá, a hollandra fogadni szombaton nem tűnik ördögtől valónak.

    Ellenben az Aston Martin és a Mercedes küszködhet az aerodinamikai hatékonysággal, tőlük ezért ne várjunk csodákat, miként a Williams szárnyalása sem valószínű, hogy fennmarad, de azért szorosan ott lehetnek az élmezőny mögött.

    A megtankolt autós etapok átlagai

    1. Norris 1:23,64 10 kör közepes
    2. Verstappen 1:23,77 9 kör közepes
    3. Sainz 1:23,99 7 kör közepes
    4. Piastri 1:24,00 9 kör közepes
    5. Leclerc 1:24,17 5 kör lágy
    6. Albon 1:24,20 6 kör közepes
    7. Russell 1:24,24 8 kör kemény
    8. Hadjar 1:24,31 7 kör közepes
    9. Hamilton 1:24,34 8 kör kemény
    10. Lawson 1:24,52 9 kör közepes

     

    A megtankolt autós átlagokból a szokottnál ugyanakkor kevésbé lehet kiindulni, mert többeknél is bezavart a forgalom (például Piastri átlaga is ezért lett ennyivel rosszabb Norrisnál), illetve például a Ferrari egyik pilótájának sem tették fel ezekre a körökre a közepes keveréket, ezért az ő többiekkel való összehasonlításuk nem lehetséges.

    A szélárnyék dönthet

    Mivel ennyire kicsik a különbségek és Monzában rengeteget számít a szélárnyék, bőven benne van a pakliban, hogy nem az az autó szerzi majd meg a pole pozíciót, amelyik tiszta pályán a leggyorsabb, hanem az, amelyik a legjobban ki tudja használni a szélárnyékot. Ez persze kockázatos tud lenni és nagyon jól kell kivitelezni ahhoz, hogy az ember ne veszítsen vele, ezen a téren ugyanakkor a McLaren hátrányban lehet, hiszen náluk mindkét pilóta a világbajnoki címért harcol, ezért biztosan nem fogják egyiket sem a másik szolgálatába állítani azon túl, hogy a Q3-ban egyszer az egyik, máskor a másik halad elöl.

    Az Olasz Nagydíjakon eddig 23 pole pozíciót elérő Ferrari azonban már szabadabban kísérletezhet, hiszen Lewis Hamilton semmiképpen sem indulhat az élről, lévén 5 helyes rajtbüntetés cipel magával Zandvoortból. Persze számára is fontos lesz a minél jobb rajthely, ám a Ferrari számára jelenleg semmi nem lehet fontosabb annál, hogy végre nyerjeneke egy futamot 2025-ben, és ha ez Monzában sikerül, az a lehető legjobb forgatókönyv.

    Az FIA csütörtöki sajtótájékoztatóján meg is kérdezték erről Hamiltont, aki így felelt: „Szélárnyék Leclerc-nek a pole-hoz? A Ferrari csinálta már ezt néhány éve, gondolok itt [Kimi] Räikkönenre és [Felipe] Massára. Én mindig is úgy véltem, hogy ez kockázatos az egyik pilótának, de ha ez segítene, akkor megtenném. Másfelől nem hiszem, hogy hogy a csapat ilyesmit akar csinálni.”

    Látva a pénteki tempót és a McLaren mögötti elképesztően kicsit különbséget, akár változhat is a Ferrari hozzáállása, miközben nem ők lehetnek az egyetlen topcsapat, amely beveti ezt a fegyvert, hiszen akár a Red Bull is használhaja Yuki Tsunodát hasonló szerepre. A japán esetében azonban kevésbé magától értetődő, hogy el fog jutni a Q3-ig.

  • Hamilton zárt az élen, Norris ralizott, Leclerc piros zászló alatt előzött a monzai nyitányon

    Hamilton zárt az élen, Norris ralizott, Leclerc piros zászló alatt előzött a monzai nyitányon

    Lewis Hamilton kezdte az élen az Olasz Nagydíj hétvégéjét, miközben Lando Norris küszködött, Charles Leclerc pedig megúszott egy büntetést.

    Két beugróval kezdődött az Olasz Nagydíj hétvégéje Monzában, hiszen a McLarennel Oscar Piastri helyén Alex Dunne, az Alpine-nál Franco Colapinto helyén Paul Aron kapott lehetőséget az első szabadedzésen. Az első percekben a célegyenesben fújó hátszél többeket megtréfált , ők vagy átvágták a sikánt, vagy kimentek a menekülőútra (Norris, Leclerc, Hülkenberg).

    Tíz perc után Alex Albon vezetett (1:21,479 – kemény), mögötte Norris, Verstappen, Leclerc, Hamilton, Stroll, Alonso, Lawson, Hadjar, Hülkenberg volt a sorrend. Albonon kívül még a két Racing Bulls használt kemény gumit, a többiek közepesen köröztek.

    Ezután Max Verstappen hamarosan 1:21,166-tal állt az élre és Norris is átugrotta a Williams-t, de aztán Albon 1:21,073-at repesztett és visszavette a vezetést, de nem sokáig, mert a holland 1:20,751-gyel több mint 3 tizedet vert rá. A Williams tempója azonban a vártak szerint így is kitűnt, amit Sainz is bizonyított, hiszen rögtön ezután fölzárkózott Albon mögé a 3. helyre.

    Aron megpördült az Alpine-nal a második sikánban:

    Az első szett gumik nyüstölése közben még annyi változott a sorrend, hogy Leclerc 0,219 másodpercre megközelítette Verstappent és felugrott a 2. helyre; majd a Hollandiában élete első dobogós helyezését elérő Isack Hadjar szétválasztotta a két Williams-t; végül pedig Sainz is javított és 0,132 másodpercre faragva a hátrányát a hollandhoz képest letaszította Leclerc-t a második helyről.

    Féltávnál így Verstappen, Sainz, Leclerc, Albon, Hadjar, Alonso, Lawson, Hamilton, Norris, Stroll, Russell, Bortoleto, Tsunoda, Antonelli, Hülkenberg, Bearman, Gasly, Ocon, Aron, Dunne volt a sorrend.

    A lágy, illetve több, addig kemény keveréket használó esetében közepes gumis köröket a McLaren juniorja nyitotta és feljött a 15. helyre, majd közvetlenül utána Verstappen javított 1:20,692-re, azaz kevesebb mint egy tizedet tudott lefaragni a közepes gumis idején lágyakkal – nem csoda, hogy a rádióban az alacsony tapadásra panaszkodott.

    Norris első lágy gumis köre nem sikerült, mert mindkét Lesmo kijáratán megcsípte a kavicságyat, majd inkább elvette a gázt, ellenben Tsunoda feljött a 7. helyre. Norris ezután másodjára sem tudott értékelhető kört összerakni a piros oldalfalú Pirelliken, mert ezúttal még durvábban kiment a kavicságyba a második Lesmóban, azaz két kör alatt összesen három kavicságyazást hozott össze. Nem ő volt azonban az egyetlen: Antonelli az első Lesmóban és az Ascariban is kavicsozott, Hadjar pedig utóbbiban tette ezt meg, és annyi kavicsot hordott fel a pályára, hogy piros zászlóval félbe kellett szakítani az edzést egy gyors takarításhoz.

    Antonelli és Norris kavicságy-látogatásai:

    Hadjar teleszórta kaviccsal a pályát:

    A megszakítás ráadásul egy érdekes szituációt is hozott, Leclerc ugyanis közvetlenül a piros jelzés aktiválása után előzte meg Nico Hülkenberget a Roggia-sikán előtt, majd rögtön el is magyarázta a rádióban, hogy már nem volt lehetősége lelassítani annyira, hogy a Sauber mögött maradjon. Oliver Bearman Monacóban 10 helyes hátrasorolást kapott piros zászló alatt előzésért, de ebben az esetben Leclerc megúszta a szankciót.

    Leclerc előzése a piros zászló alatt:

    A körözés végül 18 perccel a leintés előtt folytatódhatott, azaz 7 percet bukott el a mezőny a takarítással.

    Norris ezután végre össze tudott rakni egy mért kört a lágyakon, de azok addigra nyilván túl voltak a csúcson, így elsőre nem tudott velük javítani a közepes gumis idején, de azután feljött 5.-nek Sainz mögé. Leclerc viszont elsőre is gyorsult és 1:20,286-tal 4 tizedet adott Verstappennek, amivel átvette a vezetést, Lewis Hamilton pedig 71 ezreddel elmaradva a hollandtól feliratkozott a 3. helyre.

    Russell a Mercedesszel csak a 6. helyre jött be lágy gumin, azaz a két Williams kemény gumis körénél sem tudott jobbat, ráadásul Sainz az utolsó tíz percbe lépve összerakott egy ütős kört lágyakon, amivel feljött Leclerc mögé a második helyre (miközben Alonso szintén meglátogatta az Ascari kavicságyát).

    Amikor már úgy tűnt, hogy Leclerc-t senki nem tudja letaszítani az élről, az utolsó 5 percbe lépve Hamiltonnak összejött ez, és a hétszeres világbajnok 1:20,117-es körrel 0,169 másodpercet adott a csapattársának, amivel bebiztosította az első helyet.

    Hamilton átveszi a vezetést:

    Az edzésnek virtuális biztonsági autós fázis alatt lett vége, Russell alatt ugyanis megállt a Mercedes a Roggia-sikán előtt.

    Az első szabadedzés végeredménye:

  • Verstappen máshogy áll a Ferrarihoz, mint Senna vagy Hamilton

    Verstappen máshogy áll a Ferrarihoz, mint Senna vagy Hamilton

    Lehet, hogy Max Verstappen soha nem lesz a Ferrari pilótája? Az alapján, amit a holland Monzában mondott, ez bőven benne van a pakliban.

    Miközben Lewis Hamiltonnak nagyjából mostanra esett le igazán, hogy mivel jár Ferrari-pilótának lenni, az eddigi teljesítménye alapján sokan már azt találgatják, hogy a két éves szerződésének lejárta után ki váltja őt Maranellóban. Ebben a párbeszédben pedig értelemszerűen Max Verstappen neve is felmerül, főleg azok után, hogy apja, Jos nemrég elárulta, egy potenciális jövőbeli Ferrarihoz szerződést is megvitattak.

    A négyszeres világbajnok Monzában meg is kapta az erre vonatkozó kérdést, amit egyfelől profin hárított, másfelől pragmatikusan kifejtette, miért nem lesz soha a Scuderia versenyzője csak azért, hogy kipipálhassa ezt a pontot a karrierjében.

    „Van két szerződéssel rendelkező pilótájuk a következő évre, szóval amúgy sem beszéltünk erről. Hogy van-e rá esély? Igen, sokféle döntésre van esély az életben. Természetesen jelenleg ez nincs a láthatáron, de ki tudja? Azt sem tudom, mennyi ideig fogok a Forma-1-ben versenyezni, szóval továbbra is rengeteg számomra az ismeretlen” – idézi a hollandot a Motorsport Global.

    Charles Leclerc, Ferrari, Max Verstappen, Red Bull, Spanyol Nagydíj
    Verstappen és a Ferrari útjai eddig csak ellenfélként keresztezték egymást | Fotó: Andy Hone/LAT Images/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Verstappen ezután Hamilton küszködésére reflektálva elmondta, a hétszeres világbajnok nincs könnyű helyzetben, de ő sem tudja pontosan megmondani, hogy mivel szenved.

    „Mindig nagyon nehéz előre tudni, hogy mi fog történni, nem? Nem látom közelről, hogy [Hamilton] miként működött a Mercedesnél, hogyan érzi magát, mi zajlik a [Ferrari] csapatban jelenleg. Erről nincs semmilyen információm. A helyzet az, hogy csatlakozott egy csapathoz, amelynek már volt egy nagyon erős versenyzője Charles [Leclerc] személyében, így pedig soha nem könnyű megérkezni és rögtön megverni a csapattársad, aki jól be van ágyazva a csapatba, nagyon jól ismeri azt és beszéli a nyelvüket. Ezekkel az autókkal pedig olykor elég bonyolult teljesen megérteni, hogy miért vagy gyors vagy lassú.”

    Verstappen ezután tért ki arra a jelenségre, amit számos, a karrierjét addig nagyon teljestményorientált módon építő, rendre a legjobb csapatba szerződni próbáló pilóta esetében is megfigyelhettünk. Azaz, hogy a többségüknek egyfajta küldetése volt, hogy legyen éppen bármennyire is versenyképtelen a maranellói istálló, egyszer a Ferrarinál is versenyezzen – Ayrton Senna is szerette volna az olaszoknál zárni a karrierjét; Hamilton pedig már 2015-ben úgy vélte, egy napon vörös overallt akar húzni. Verstappen azonban amondó, hogy ő nem tartozik ezen versenyzők halmazába.

    Hamilton most megtette, amitől Ayrton Sennát megfosztotta az élet

    „A Ferrari egy hatalmas brand, és minden pilóta elképzeli magát ott, mondván „én is szeretnék a Ferrarinak vezetni.« De szerintem ez hiba is, hogy csak azért akarnak oda menni, hogy a Ferrarinál versenyezzenek. Ha valaha is oda akarok menni, nem csak azért fogom ezt tenni, hogy a Ferrarinak vezessek, hanem azért, mert lehetőséget látok a győzelemre. És ha a Ferrarival nyersz, az még jobb. Ez az, amiben szerintem nem szabad, hogy a márka iránti szenvedély és érzelem vezessen. Azért kell odamenned, mert úgy érzed, hogy ez a jó hely” – jelentette ki a címvédő.

    Lehet, hogy ez egyfajta üzenet is a Ferrari felé a hollandtól, mondván, ha a jövőben azt akarják, hogy a mezőny jelenlegi legjobbja a pilótájuk legyen, építsenek végre ütőképes autót? Az alapján, hogy Maranellóban legutóbb 2018-ban sikerült olyan autóval előrukkolni, amellyel reális esély mutatkozott a világbajnoki címre, és ennek már hét éve, könnyen lehet, hogy Verstappen előbb fogja otthagyni a Forma–1-et, minthogy a Ferrari újra ütőképes legyen.

  • Hamilton: Nem én, vagy a koncentrációm hiánya vezetett a balesethez

    Hamilton: Nem én, vagy a koncentrációm hiánya vezetett a balesethez

    Lewis Hamilton úgy érzi, talán eddigi ferraris karrierje legpozitívabb hétvégéje volt az egy héttel ezelőtti hollandiai, és annak is örül, hogy a balesete után a maranellói istálló nagyon támogató volt vele, és kiderítette, hogy milyen okok miatt ment a falnak.

    Kívülről nézve Hamilton és a Ferrari vesszőfutása a nyári szünet utáni első versenyen, Hollandiában is folytatódott, hiszen a hétszeres világbajnok a 7. helyről rajtolva a 6. pozícióból esett ki Zandvoortban, amikor a 23. körben eltalálta a hármas kanyar külső ívén található falat. A 40 esztendős brit szerint azonban „a hétvége során alkalmazott megközelítésünk tökéletes volt”, és „úgy éreztem, ez volt az egyik legerősebb, ha nem a legerősebb és legsimább hétvégénk, nyilván vasárnapig.”

    Hamilton mások életét veszélyeztette, de nem ért egyet a büntetésével

    Hamilton az Olasz Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy ő és a Ferrari is rengeteget alkalmazkodott az első közös félévük során a másikhoz, a csapatnál pedig a „csillagokat is lehozták” azért, hogy minél kényelmesebben érezze magát. A nehézségeket pedig úgy fogja fel, hogy „minél nehezebb, annál jobbá tud tenni”, és ez a nehéz időszak felkészíti őket a jobb napokra, és szerinte erősebbek lesznek a kemény első hat hónaptól. Ami a folytatást illeti, izgatott és motivált, és úgy véli, a legjobb emberek veszik körül a felfelé ívelő csatához.

    Nem ő volt a hibás

    Ami a zandvoorti balesetet illeti, szokatlan hiba volt ez egy olyan versenyzőtől, aki a változó körülmények között rendre szárnyalni szokott, ám első ránézésre nem tűnt másnak, mint egyszerű vezetői hibának, hiszen az egyre jobban rákezdő esőben Hamilton a korábbinál jobban kiengedte az autóját a hármas kanyar bukóterében levő felfestésre. Ennek tükrében érdekes volt hallani, hogy utólag nem ismerte el, hogy ő rontott, Monzában pedig elmondta, a Ferrari mélyre ásott és kiderítette, milyen okok vezettek a balesethez.

    A baleset:

    „Szokatlan tőlem ez, mert nem igazán követek el sok hibát ilyen versenyeken. De a nagyszerű az, hogy a csapat igazán pozitív maradt. Elképesztően támogatók minden egyes hétvégén. Még ha személy szerint nem is érzem nagyszerűen magam miatta, ez boldoggá tesz. Aztán a következő napokban elmélyedtek annak a megértésében, hogy mi vezetett [a balesethez], mert nem én, vagy a koncentrációm hiánya. Számos dolog hozzájárult.”

    „Például nem volt elég agresszív a felváltás, ami blokkolta a hátsó kerekekt és ettől kitört az autó hátulja. De közben szemerkélt is az eső, én pedig nagyjából 10 cm-rel szélesebben fordultam, mint az előző körben, úgyhogy külöböző dolgok kombinációjáról volt szó. Akárhogy is, nem volt jó, tanultam belőle és továbblépek. Ha ugyanezt a megközelítést alkalmazom ezen a hétvégén és a következő futamokon, akkor úgy érzem, igazán pozitív irányba fogunk haladni.”