Címke: Ferrari

  • A rivális csapatfőnök szerint gyengült a Ferrari Vasseur érkezésével

    A rivális csapatfőnök szerint gyengült a Ferrari Vasseur érkezésével

    Komoly változások történtek egyes csapatfőnöki pozíciókban az elmúlt időszakban, például a Ferrari csapatánál is. Mattia Binotto hosszú évek munkája után felmondott az olasz csapatnál, a helyére pedig az Alfától Frederic Vasseur érkezett.

    A rivális Red Bull szakembere, Dr. Helmut Marko azonban nem biztos benne, hogy jót tett ez a változás a Scuderiának.

    „A Ferrari esetében nem értem a változást” – mondta. „Binottót kiváló mérnöknek és politikusnak tartom. Egyszerűen túlterhelte a feladat. Pedig elég lett volna egy sportigazgatót biztosítani neki, aki a pályán és a stratégiával támogatja. Az új emberrel, akinek sok más munkája van, egy gyengülő Ferrarit látok.”

    Mindazonáltal a Red Bull idei éve is kivételes volt, hiszen ősszel elhunyt az alapító, Dietrich Mateschitz. Az ő helyét a sportrészlegen Oliver Mintzlaff veszi át, akivel a hírek szerint Markónak nem túl közeli a kapcsolata. A Forma-1-es csapatnál tevékenykedő osztrák szerint azonban semmi sem fog változni.

    „Nálunk minden nyugodt marad. Az első megbeszéléseket már lefolytattuk az új főnökünkkel, Mintzlaff úrral, és mindenki egyetért abban, hogy nem lenne értelme újjáépíteni egy olyan sikeres csomagot, mint a Red Bull Racing. Ahol szükség van rá, ott van az Alpha Tauri. Ez nem volt kielégítő az elmúlt évben” – nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak.

    Marko most elmondta, hogy mennyire is fagyos az új főnökükkel a hangulat

  • Berger lesz az Audi Laudája?

    Berger lesz az Audi Laudája?

    A Forma-1-es legenda Gerhard Berger egyfajta Niki Lauda-féle szerepkört kaphat az Audi 2026-tól induló Forma-1-es gyári csapatának az élén.

    Frederic Vasseur a Ferrarihoz tart, az Audi 2026-os partnere, a Sauber – jelenleg Alfa Romeo – pedig már a korábban a VW-hez kötődő McLaren csapatfőnököt, Andreas Seidlt nevezte ki új vezérigazgatónak. Vasseur utódját még nem neveztek meg.

    Amikor azonban Bergerrel kapcsolatban felmerült ez a szerepkör, miután nemrég távozott a német túraautó-sorozat, a DTM vezetői posztjáról, tagadta, hogy teljes munkaidőben visszatérne az autósporthoz. A La Gazzetta dello Sport azonban most arról számol be, hogy Berger leendő szerepe az Audinál valójában lehet, hogy nem teljes munkaidős lesz – a Mercedes egykori nem ügyvezető elnökének és háromszoros világbajnok Laudának a mintájára. Andrea Fani tudósítójuk a Volkswagen forrásaira hivatkozva ennyit írt:

    „Az osztráknak megvan a menedzseri jártassága és karizmája a világbajnoksághoz. A hipotézis az, hogy olyan tanácsadó lenne, mint Lauda volt a Mercedesnél.”

    Különleges emléket állított Laudának a Mercedes

  • Leclerc megmutatta Sainznak 2022-ben, hogy hol vannak az új határai

    Leclerc megmutatta Sainznak 2022-ben, hogy hol vannak az új határai

    Carlos Sainz szerint Charles Leclerc 2022-es tempója arra kényszerítette, hogy versenyzőként új „határokat” találjon.

    A spanyolnak jó első szezonja volt a vörösöknél Leclerc mellett 2021-ben, de a 2022-es autó sokkal versenyképesebb volt – és csapattársa a szezon elején egyértelműen előrébb járt már nála. Sainz a motorsport-total.com-nak beszélt erről:

    „Ez volt az első alkalom a pályafutásom alatt, amikor két-három tizeddel lassabb voltam. Tényleg le kellett szegnem a fejemet, és megpróbáltam megtalálni, hogy hol találom meg ezt a tartalékot. Ez egy kicsit részletesebben megmutatta a határaimat, de végül meg is találtam őket.”

    A McLaren, a Renault és a Toro Rosso korábbi versenyzője, aki már 28 éves azt is tagadta, hogy a Ferrari úgy reagált volna az idei szenvedéseire, hogy a fejlesztéseket inkább az ő, mint Leclerc irányába terelték volna. Így folytatta ezért Sainz:

    „Olvastam ezt valahol, és mondhatom, hogy teljesen falson vannak. Az autó ugyanazokat az érzéseket adta vissza nekem, mint a világbajnokság elején. Az egyetlen különbség az volt, hogy bizonyos futamokon nem voltunk annyira gyorsak a Red Bullhoz, de a Mercedeshez képest mérten sem. Amint megértettem, hogy miképp kell vezetni, kicsit jobban a saját ízlésemre hangoltam a beállításokat, de az autó nem az én irányomba fejlődött – ez nem igaz.”

    Sainz: Biztos vagyon benne, hogy Vasseur jó munkát fog végezni

  • Sajtó: A jövő évi Ferrari erőforrás akár 30 lóerővel is erősebb lehet

    Sajtó: A jövő évi Ferrari erőforrás akár 30 lóerővel is erősebb lehet

    A Ferrari csapata szeretne még versenyképesebbé válni, miután a 2022-es évadot csalódást keltően fejezték be. Azonban számos sajtóorgánum úgy értesült, hogy a Ferrari tényleg szintet léphet 2023-ban az erősebb és megbízhatóbb erőforrásának köszönhetően.

    A Vörösök a szezon elején még a bajnoki címek legnagyobb várományosai voltak, azonban a sorozatos hibáik miatt idejekorán kiszálltak a meccsből. Charles Leclerc mindössze 3 alkalommal tudott futamot nyerni a szezon során, amíg a bajnoki riválisát, Max Verstappent 15 alkalommal intették le elsőként a vasárnapi verseny végén a kockászászlóval.

    Az új, 2023-as Ferrari alapját az idei konstrukciójuk, az F1-75 fogja képezni, azonban néhány helyen változásokat fognak eszközölni. Az olaszok szenvedtek a legnagyobb mértékben a delfinezés jelenségétől, amit a Soymotor.com információi szerint azzal akarnak eltűntetni, hogy lecsökkentik az autójuk légellenállását.

    Mindezek mellett pedig a spanyol sajtó arról cikkezett nemrégiben, hogy a Ferrari jövő évben használatos hajtáslánca akár 30 lóerővel is erősebb lehet az elődjénél. Ez azt jelenti, hogy nagyobb lesz a motor teljesítményének felső határa. A több erő pedig nagyobb használati időt eredményezhet.

    Egy körön ez aligha lesz feltűnő majd Carlos Sainz és Charles Leclerc számára, azonban a versenyeken már jobban az lesz. Az előbb taglalt fejlődés ugyanis a jobb gyorsulás és nagyobb végsebesség formájában mutatkozhat majd meg.

  • Jókora összeggel könnyítette meg Verstappen életét a Red Bull

    Jókora összeggel könnyítette meg Verstappen életét a Red Bull

    A Red Bull fizeti Max Verstappen versenyzéshez szükséges költségeit.

    A versenyzői engedélyt nem adják ingyen a Forma-1-ben, ugyanis a pilótáknak minden év végén be kell fizetniük a következő szezonra érvényes szuperlicenszüket. Idén is a holland versenyző nyúlhatott volna a legmélyebben a zsebébe, ugyanis a pontverseny állása dönt arról, kinek mennyit kell az alapba tennie.

    Az összegyűjtött pénzt az FIA a biztonság növelésére fordítja.

    A legtöbb adót Verstappen fizeti idén az FIA-nak

    Verstappen így 963 800 eruóval lóg a Szövetségnek, míg Charles Leclerc-nek 657 200 eurót kell befizetnie. Lewis Hamilton viszont 500 000 euróval megúszta.

    Helmut Marko a Servus TV-nek elmondta, a költségeket átvállalja a csapat, emellett a csapat nevezési díját (6 millió dollár) is befizetik.

    „Nem is tudtam, hogy ennyit kell fizetnünk az FIA-nak a pontok után. Amennyire én tudom a szerződésünkben az áll, hogy Max helyett ezt nekünk kell állni.” – nyilatkozta az osztrák tanácsadó.

    A visszavonult Sebastian Vettel irdatlannak tartja az összegeket.

    „Ez abszurd. Nem tudom, hogy ez mennyire általános más sportágakban. Mindemellett évről-évre több futam van. Persze, erről senki sem beszél.”

  • FIA: Nem véletlen, hogy 2022-ben is a 3 élcsapat dominált

    FIA: Nem véletlen, hogy 2022-ben is a 3 élcsapat dominált

    Az FIA szerint egyáltalán nem meglepő az a tény, hogy a Forma-1 vadonatúj szabályrendszerének első évében a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes volt ismét a 3 legerősebb csapat a mezőnyben.

    Az előbb említett csapatok versenyzői majdnem az összes dobogós helyezést képesek voltak megszerezni a 2022-es évad során. Ebben Lando Norris akadályozta meg őket, miután a McLaren fiatal britje a 3. helyet szerezte meg az imolai futamon.

    A nagycsapatok előnye megmaradt az előző évekhez hasonlóan és emiatt már sokan el is temették az új szabályrendszert. Az FIA ugyanis azzal céllal hozta meg a most érvénybe lévő szabályokat, hogy a kisebb csapatoknak is meglegyen az esélye akár a futamgyőzelmekre is.

    Azonban az FIA-nal dolgozó Nikolas Tombazis elmondta, hogy bármilyen fajta szabályváltozás is volt a királykategóriában, nagyon ritkán fordult elő, hogy az élcsapatok durván visszaessenek.

    „Egyáltalán nem lepett meg, hogy a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes dominál. A költségsapkának még idő kell, ugyanis még csak nemrégiben lett bevezetve és emiatt a nagyobb csapatoknak még megmaradt némi előnyük a régebbi szabályok miatt.”

    „Először azt gondoltuk, hogy majd biztosan csak a jobb csapatok fognak tudni alkalmazkodni az új szabályokhoz. Ez az első év mindenki számára tanulópénz volt és a következő években már mindenkinek jobban fog menni a fejlesztés és az alkalmazkodás is.”

    A Forma-1 volt sportszakmai igazgatója, Ross Brwan szerint is „pusztán időre van szükség az új szabályok tökéletes működéséhez”. A Ferrari egykori stratégája azt is hozzátette, hogy „az új szabályok érkezésekor mindig voltak, vannak és lesznek is olyan csapatok, akik elkapják a fonalat és képesek a maximumot kihozni az előttük álló lehetőségekből.”

  • Shwartzman menni Amerika?

    Shwartzman menni Amerika?

    A Chip Ganassi Racingnek a következő szezonra nincs már versenyülése az NTT IndyCar Series csapatánál, de 2024-re legalább egy hely megüresedik, és a jövőt szem előtt tartva a regnáló Indianapolis 500 nyertes csapat szeretné megismerni a Ferrari Forma-1-es tesztpilótájának, Robert Shwartzmannak a képességeit.

    A RACER megerősítette, hogy a 2019-es FIA Formula 3-as bajnok és 2021-es Formula 2-es második helyezett, aki Izraelben született és Oroszországban nőtt fel, januárban tesztelni fog a CGR-nek, mivel a csapat már korán elkezdi felmérni a 2024-es lehetőségeit.

    A CGR 2021-es IndyCar-bajnoka, Alex Palou, aki aláírt egy felülbírált szerződést a csapattal, amely 2023 után szabadon igazolhatóvá teszi őt, várhatóan az Arrow McLaren SP-hez távozik. Palou utódjának megtalálása a 10-es számú Hondában ismert prioritás, és úgy tudni, hogy Shwartzman az első a néhány versenyző közül, aki tesztelni fog a CGR-nél.

    A Ferrari Driver Academy tagjaként Shwartzman 2022-ben a Ferrari fejlesztőpilótájaként tartotta formában magát, és két szabadedzésen is bizonyíthatott a csapatnál, ahol továbbra is lenyűgözte munkaadóit. Ahogy azt Callum Ilott, Christian Lundgaard és a CGR újonca, Marcus Armstrong is bizonyította, az IndyCar egyre népszerűbb az olyan korábbi F2-es pilóták körében, akik nem tudtak versenyülést szerezni az F1-ben.

    A 23 éves Shwartzman, akit az F2-ből kikerülő tehetségek között tartanak számon, az IndyCarban is kívánatos újonccá válhat, ha úgy dönt, hogy követi korábbi riválisait az Egyesült Államokba.

    Ezek Shwartzman lehetőségei 2023-ra

  • Ha valaki, akkor Vasseur rendbe teheti a Ferrarit, véli Grosjean

    Ha valaki, akkor Vasseur rendbe teheti a Ferrarit, véli Grosjean

    Mattia Binotto Ferraritól való távozását sokan várták. Hogy ez jó lesz-e a Ferrarinak, vagy sem, még kérdéses, mindenesetre az új csapatfőnöknek, Frederic Vasseurnek nem lesz könnyű dolga.

    Mindezek ellenére az egykori F1-es versenyző, Romain Grosjean úgy véli, ha valaki, akkor Vasseur meg tud birkózni a feladattal.

    Grosjean, 2007-ben Vasseur ASM nevű csapatánál és nyerte meg a Formula 3 Euro Seriest, így jól ismeri őt.

    Véleménye szerint a Ferrari „hatalmas kihívás bárki számára”, de úgy véli, hogy egykori főnöke „képes rá”, hogy jól vezesse az olasz csapatot.

    „Ő és Leclerc nagyon jó barátok, és ez segít, hogy jó legyen a környezet, de Sainzot is jól ismeri” – mondta Grosjean a La Gazzetta dello Sportnak.

    „2007-ben az ő csapatában nyertem az F3-at, és sokáig együtt dolgoztunk. Frederic Vasseur született versenyző, úgy érti a versenyzést, mint nem sokan mások. És mindenekelőtt soha nem találkoztam még olyan technikai szakemberrel, aki nála jobban megért minket, versenyzőket. Olyan, mintha ő maga is versenyző lenne.”

    Az olasz Ferrari a francia Jean Todt irányítása mellett aratta legnagyobb sikereit. Todt távozása óta igyekeztek némileg „nemzetibbé” tenni a gárdát, de egymásnak adták a kilincset az olasz csapatfőnökök, senki nem tudta visszajuttatni a Scuderiát a csúcsra. Vasseurrel ismét francia irányítója lesz a vörösöknek. Vajon ezzel a sikerességük is visszatér majd?

    A német szakíró nem jósol nagy jövőt Vasseurnek a Ferrarinál

  • Binotto mellett Leclerc is tehet a Ferrari idei hibáról?

    Binotto mellett Leclerc is tehet a Ferrari idei hibáról?

    Az ex-F1-es versenyző Karun Chandhok a focihoz hasonlította Mattia Binotto Ferraritól való távozását. Mindemellett nincs meggyőződve róla, hogy a csapat jó döntést hozott.

    A Ferrari meglehetősen jól kezdte a 2022-es szezont, pár verseny erejéig abszolút bajnoksesélyesnek tűntek. Idővek azonban egyre több hibát vétettek, míg az ellenfél Red Bull kijavította saját hibáit, és hamarosan jelentős fölénybe került. Végül az energaitalos csapat lett a bajnok, és versenyzőjük, Max Verstappen.

    A végeredmény az lett, hogy Binotto év végi hatállyal benyújtotta lemondását – feltételezhetően megelőzve a kirúgását. Helyére a korábbi Alfa Romeo főnök, Frédéric Vasseur került.

    Mivel azonban a Ferrari problémái elsősorban a megbízhatósággal, illetve annak hiányával függtek össze, Chandhok nem látja úgy, hogy Binotto távozása megoldást jelentene a csapat problémáira.

    „Személy szerint nem feltétlenül gondolom, hogy ez a megoldás” – mondta Chandhok a Sky Sports F1-nek. „Kicsit olyan futballmenedzser-szerűnek tűnik ez.”

    „Voltak problémák az operatív oldalon. Ha technikai szempontból nézzük, a K+F [kutatás-fejlesztés] és a tervezés szempontjából, nagyon gyors autót készítettek, övék volt a leggyorsabb autó egy körön idén.”

    „De működési szempontból, megbízhatósági szempontból vannak problémáik. És nem hiszem, hogy csak a vezető személy leváltása feltétlenül megoldás lenne.”

    Binotto a szezon nagy részében tagadta, hogy a csapatnak problémái lennének a stratégiai részleggel, holott nyilvánvalóan voltak

    A Sky F1-es kommentátora, David Croft úgy véli, Binotto inkább azért járt pórul, mert ragaszkodott a hibáztatás nélküli kultúrához, ahelyett, hogy megoldást keresett volna az egyértelmű problémákra.

    „Megfizette-e az árát annak, hogy megpróbálta megvédeni a maranellói személyzetet az intenzív vizsgálódástól és az esetleges nyilvános vádaskodástól? Igen, szerintem igen” – tűnődött Croft.

    „Ez érdekes. Toto Wolff a Mercedesnél a hibáztatás nélküli kultúrát teremt meg. Mattia Binotto ugyanezt próbálta megtenni a Ferrarinál. De míg az egyiket ezért megünneplik, a másiknak le kell mondania.”

    Chadhok azonban rámutatott, hogy a hibáztatás nélküli hozzáállás nem igazán működik, ha vannak problémák, amelyeket meg kell oldani. Meglátása szerint Binotto bűnös volt abban, hogy túlságosan védte a kollégáit.

    „Van azonban egy különbség” – kezdte Chandhok.

    „Mert a hibáztatás nélküli kultúra megteremtése az egy dolog, azonban ha valaki nem teljesít, és az ő esetében például a stratégiai csapat nem teljesített, akkor változtatni kell.”

    „Úgy gondolom, Mattia talán túlságosan hajlik az emberek védelmére és arra, hogy ne rúgjon ki embereket a szezon közepén, és talán habozott a szükséges változtatásokkal.”

    Chandhok úgy véli, hogy a versenyzőknek is vállalniuk kell a felelősséget a Ferrari néhány stratégiai hibájáért. Bár rámutatott arra is, hogy Leclerc volt az, aki gyakran szenvedett, amikor „vakon” követte az utasításokat, míg Carlos Sainz időnként vitatkozott velük.

    „Ha visszatekintünk hat stratégiai hibát számolhatunk össze a szezon során, és tulajdonképpen ezek mind Leclerc oldalán voltak” – mondta Chandhok.

    „Silverstone, Monaco, Brazília, ahol bizonyos dolgokat kértek Carlostól, ő pedig azt mondta: ‘Miről beszélsz? Nem, visszautasítom’, míg Charles mondhatni vakon követte, amit a csapat csinált.”

    „Szóval bizonyos hangsúlyt kell fektetni a versenyzőre is ezekben a döntésekben.”

    Leclerc-nek vegyes érzései vannak az idei szezonja kapcsán

  • Ki a leggazdagabb Forma-1-es csapatfőnök?

    Ki a leggazdagabb Forma-1-es csapatfőnök?

    Az F1-es csapatfőnökök népszerűsége az elmúlt években megnőtt, ami javarészt a Netflix Drive to Survive című doku-sorozatának sikerének köszönhető. Most egy jelentésből kiderült néhányuk fizetése.

    A holtszezonban nagy újrarendeződés történik, amit Mattia Binotto távozása indított el a Ferraritól. Az olasz helyét az istállónál Frederic Vasseur veszi át, aki az Alfa Romeótól érkezik. Andreas Seidl szintén távozott most a McLarentől, hogy a Sauber csoport vezérigazgatója legyen az Audi 2026-os F1-es beszállása előtt. Seidl helyét Andrea Stella vette át a McLarennél, míg Jost Capito a Williamstől távozott – az utódját még nem nevezték meg. A francia sportune.fr szerint. Vasseur, Seidl és Stella is valahol 6-8 millió euró között vihet haza az új szerepkörükben.

    Bár ezek is jelentős összegek, a társaik közül a jobban keresők masszívan túltesznek rajtuk. A csapatfőnökök fizetései nem esnek a költségplafon alá, amelyet mostantól minden csapat követ, mivel a csapat három legjobban keresője mentesül a plafon alól.

    Christian Horner, aki a Red Bull csapat 2005-ös indulása óta irányítja a csapat mindennapjait, a hírek szerint évi 8-12 millió eurót tesz zsebre. A Red Bull pedig az erős szezonja után, 2013 óta először szerezte meg a versenyzői és a konstruktőri világbajnoki címet is.

    Hornernél is többet keres azonban a Mercedesnél Toto Wolff, aki a hírek szerint „minimum” 16 millió eurós éves fizetséggel számolhat. Wolff a turbóhibrid korszakban elért sikerek alatt a Mercedes kötelékében dolgozott, amely hét egymást követő szezonban mindkét bajnokságban diadalmaskodott.

    Horner: Rajtam kívül mindenki vén trotty!