Címke: Ferrari

  • A Ferrari egykori főnöke szerint meglepő helyen köthet ki Binotto

    A Ferrari egykori főnöke szerint meglepő helyen köthet ki Binotto

    A Ferrari egykori csapatfőnöke, Cesare Fiorio szerint a Ferrari biztosan meg fogja érezni a távozó Mattia Binotto hiányát. A svájci-olasz szakembernek az olaszok csalódást keltő 2022-es éve után kellett távoznia, azonban nagy kérdés, hogy valamelyik rivális csapat lecsap-e majd rá a közeljövőben.

    A Ferrari az F1-75-tel jól indította a szezont, egy ideig mindkét bajnokságban az első helyet foglalták el. Azonban a folyamatos hibák a stratégia és a megbízhatóság terén nem tett jót nekik, ráadásul mindennek a tetejében még a versenyzők is gyakran hibáztak. Ennek köszönhetően a Red Bull gyorsa le is hagyta őket és a szezon vége felé már a két Mercedes is komoly veszélyt jelentett rájuk.

    Ez pedig végül Binotto állásába került, akit Frédéric Vasseur vált majd a csapatfőnöki székben. Fiorio azonban tökéletesen el tudja képzelni Binottót egy másik csapatnál. Ez az istálló pedig nem más, mint az Audi, akik 2026-tól lesznek majd jelen az autósport királykategóriájában.

    „Mindent megtettem volna annak érdekében, hogy a Ferrarinál tartsam Binottót” – árulta el az olasz szakember. – A 2022-es autójuk pariban volt a Red Bulléval és az egész szezon róluk szólt. Ez azt jelenti, hogy jól voltak képesek lereagálni az új szabályok érkezését. Ugyan néha alapján gondba kerültek a megbízhatóság miatt és ez a bajnoki címükbe került, de ettől még Binotto egy remek szakembernek számít.”

    Fiorio azt is hozzátette, hogy Binotto sokat tudna segíteni az Audinak az erőforrás terén. Nem szabad elfelejteni, hogy a Ferrari a 2017-es szezonra azért vált bajnokesélyes csapattá, mert a svájci-olasz szakember remek munkát végzett a mérnöki gárda élén. A német gyártó számára adott a lehetőség Binotto leigazolására, szóval nagy kérdés, hogy Andreas Seidlék élnek-e majd a lehetőséggel.

  • Sainz pozitív: Nem vagyunk messze a Red Bulltól

    Sainz pozitív: Nem vagyunk messze a Red Bulltól

    Carlos Sainz és a Ferrari kénytelen volt végignézni, ahogyan a Red Bull az egyéni és a konstruktőri bajnokságot is megnyeri 2022-ben. A spanyol szerint azonban a tavalyi szereplésük nem a Ferrari valódi minőségét tükrözi és idén már borsot törnének a Bikák orra alá.

    Sajtóértesülések szerint a Vörösök nagyon jól haladnak a 2023-as szezonra való felkészüléssel és Sainz már csak emiatt is reméli azt, hogy az idei szezonban már közelebb lehetnek majd a Red Bullokhoz.

    „Szerintem lesznek esélyeink a Red Bull-lal szemben” – nyilatkozta Sainz, aki nemrégiben a Dakar Rally-n majdnem bajt okozott az édesapja, idősebb Carlos számára. – A Red Bull nyilvánvalóan domináns volt, de ami a tempót illeti, nem voltak mindig előttünk.”

    A Ferrari jól kezdte a tavalyi szezont és Charles Leclerc révén az első 3 versenyből 2-t meg is tudtak nyerni. Azonban Sainz nem tudott felnőni a csapattársához és ugyan Silverstone-ban megszerezte pályafutása első F1-es versenyét, rengeteget hibázott és emiatt az összetettben még George Russelltől is kikapott a csapattársa és a két Red Bull mellett. Sainz emiatt is szeretne visszatérni a tavalyelőtti énjéhez, mert 2021-ben képes volt folyamatosan jól teljesíteni.

    „Nem hiszem azt, hogy a fejlesztési versenyben és egy körös tempójuk annyival jobbak lennének, mint mi. Austinban például pole-ban voltam, ráadásul Charles lett a második, így ki is sajátítottuk az első sort. Ezért mondtam azt, hogy szoros csatára számítok majd 2023-ban.”

  • Ennyiért lehet a tiéd Vettel limitált Nissan GT-R-je

    Ennyiért lehet a tiéd Vettel limitált Nissan GT-R-je

    Ha szeretnél, tiéd lehet egy Nissan GT-R Black Edition Sebastian Vetteltől, bár sokba fog kerülni.

    Az autó a négyszeres világbajnok magángyűjteményébe tartozott, mielőtt eladásra kínálták, minimális használattal – mindössze 145 megtett kilométerrel, annak ellenére, hogy az autó 10 éves.

    A GT-R online hirdetése szerint – az autó ára 250.000 euró – használaton kívüli állapota miatt „kinézetre és technikailag is egy teljesen új jármű, ami egyedülálló lehetőséget jelent a gyűjtők számára, különösen a tulajdonos története miatt”.

    A Black Edition több, mint a korabeli R35-ös Nissan GT-R szabványos változata, mivel számos további extrát tartalmaz az autó; többek között elegáns, piros-fekete Recaro versenyüléseket, szénszálas spoilert és 20 colos könnyűfém Rays keréktárcsákat – valamint azt, hogy ez a bizonyos változat egy többszörös Forma-1-es világbajnok tulajdonában volt, ami magas eszmei értéket (és magas árcédulát) ad az autónak.

    A motorháztető alatt a GT-R egy 3,8 literes, duplaturbós V6-os motorral büszkélkedhet, amely 545 lóerős, és mindössze 2,7 másodperc alatt képes 0-100-ra gyorsulni.

    Vettel az elmúlt években nem először válik meg valamelyik autójától; 2021 elején már nyolc autót bocsátott árverésre magángyűjteményéből – többek között több Ferrari-modell, így egy 2016-os LaFerrari, egy 2004-es Enzo, egy 1996-os F50-es és egy 2015-ös 458-as is eladásra került.

    A Forma-1 lelkes történésze egy Williams FW14B-t is megvásárolt, amelyet Nigel Mansell 1992-es domináns, címvédő szezonjában vezetett, és amelynek orrán az ikonikus piros 5-ös szám díszeleg. A 2022-es Brit Nagydíj hétvégéjén saját autójával egy bemutató kört is teljesített Silverstone-ban.

    (Horváth Janka fordítása)

    Vettel nézetei nem mentek nyugdíjba, már új platformot keres nekik

  • Az F1 rajongók megszavazták 2022 legjobb öt versenyét, de hol a Magyar Nagydíj?

    Az F1 rajongók megszavazták 2022 legjobb öt versenyét, de hol a Magyar Nagydíj?

    Az F1 világából nemrég közreadtuk, hogy ki a legjobb versenyző a csapatfőnökök, illetve a pilóták szerint, de ezúttal a közönségé lett a főszerep.

    A királykategória irányítóit feszegető kérdés ezúttal az volt, hogy melyik verseny tetszett leginkább Forma-1 rajongóinak, a 2022-es idényből. Volt bizony bőven választási lehetőség, hiszen sosem látott hosszúságú volt a versenynaptár, 22 futamból állt. Idén ez a szám pedig tovább fog bővülni, függetlenül még a Kínai Nagydíj helyzetétől is, akik épp iparkodnak visszatárni a körforgásba, pár év szünet után.

    A téli szünet alatti szavazásnak meglett a végeredménye, és a Forma-1 a közönség szerinti legjobb öt versenyét megmutatta a hivatalos Twitter oldalán is.

    Ebből kiderült, hogy toronymagasan, 34%-kal a Brit Nagydíj lett az első. Ez egyáltalán nem meglepő, figyelembevéve azt, hogy a királykategória 1950-ben csak Silverstoneból indult, és hiába épp amerikai a tulajdonosa a sorozatnak, a gyökerei azért csak európaiak. Feltehetően ennél az eredménynél az is nyomott a latba, hogy nem várt eredmény született. Carlos Sainz ugyanis itt nyerte meg élete első versenyét a száguldó cirkuszban.

    21%-kal második helyen végzett Brazília, ahol szintén egy új győztest avatott a Forma-1 világa, George Russellt. Ebből is látszik, hogy a közönség azt szereti, ha nincs valaki óriási fölényben, a többiekhez képest.

    A dobogó legalsó fokára futott be Bahrein, a maga 8%-ával. 2022 szezonnyitóján mindenki reménykedett még benne, hogy az új szabályzásnak köszönhetően izgalmas éve elé nézünk, amelyet rögtön igazolt is Charles Leclerc győzelme. De ami aztán történt a Ferrarival, azt talán nem teszik ki az ablakba…

    Éppen csak lemaradt a pódiumról a versenyzők által is nagyon kedvelt Belga Nagydíj. Itt volt utoljára talán remény arra, hogy nem dominálja végig a szezont a Red Bull. Max Verstappen azonban az itteni győzelmével helyre tette az ilyen jellegű vágyálmokat.

    Végül, de nem utolsósorban felfért még a listára a Hungaroring, és a Magyar Nagydíj. Sosem látott tömek, 2023-ra is már alig van jegy, a hangulat viszont remek. A győztes pedig ki más is lett volna, mint a tavaly mindent vivő holland pilóta.

    F1-es csapatfőnökök listája: Íme 2022 10 legjobb versenyzője!

  • Fogyókúrán van a Ferrari, kezdésre bikini body-t villantana

    Fogyókúrán van a Ferrari, kezdésre bikini body-t villantana

    Sokan mondják, hogy a „bikini body”, vagyis a karcsú, bikinis alkat télen készül, ilyenkor kell igazán tenni azért, hogy a fürdőruhaszezonra kész legyen. Így van ezzel a Ferrari is.

    Állítólag, a Ferrari jó úton halad afelé, hogy elérje az új, 2023-as F1-es autója kapcsán kitűzött célsúlyát, mivel minden csapat keményen dolgozik a súlyfelesleg eltüntetésén.

    A tél folyamán elvégzett optimalizálási folyamat részeként a Ferrari olyan kulcsfontosságú fejlesztési területeket célzott meg, amelyekről úgy gondolja, hogy növelhetik esélyeit az új szezonban.

    Az első az aerodinamika területén történt, ahol a csapat tovább finomítja az oldaldobozokat, hogy hatékonyabban tudják kezelni a légáramlást, mind a leszorítóerő növelése, mind a légellenállás csökkentése érdekében.

    A Ferrari továbbá szeretné csökkenteni új autója súlyát is, és szeretne a 796 kg-os határérték alá kerülni. Reményeik szerint ez javítaná az autó egyensúlyát és optimalizálhatja a gumik viselkedését.

    Bár a Red Bull a szezon során jelentős javulást tudott elérni, ami szerepet játszott abban, hogy a későbbiekben dominálni tudott a formaidőzítésben, sem ők, sem a Mercedes nem tudta olyan mértékben csökkenteni a súlyt, mint szerette volna.

    Úgy tudni, a Ferrari mostanra ezen a területen is komoly előrelépéseket tett, ami mind a köridőteljesítményben, mind pedig a gumik élettartamában segíthet nekik, mivel a ballaszt megfelelő helyre történő elhelyezésével elérhető jobb egyensúly kulcsfontosságú összetevője a gumikopás csökkentésének.

    A Ferrari február 14-én mutatja be új, 675-ös kódnéven futó autóját.

    Sajtó: A Ferrari is teljesítette a törésteszteket

  • Sajtó: Jól halad az autója súlycsökkentésével a Ferrari

    Sajtó: Jól halad az autója súlycsökkentésével a Ferrari

    Nagyon úgy tűnik, hogy a Ferrari jó úton halad a 2023-as autójának fejlesztésével – írja a Motorsport.com globális kiadása. Az olaszok állítólag a konstrukciójukon lévő felesleges kilók eltüntetésével is kitűnően állnak.

    A Ferrari első számú céljai között azon terültek optimalizálása lett kitűzve a télre, ahol a tavalyi szezonban gyengeségeket mutattak. A vezetőségben is történtek változások: Mattia Binottót Fred Vasseur váltja majd a csapatfőnöki székben, de a Vörösöknél ezen kívül is jól haladnak a színfalak mögött zajló munkálatok.

    Az F1-75 is változásokon fog átesni, ugyanis sajtóértesülések szerint a Ferrari az innovatív oldalszekrényeit szeretné még tovább fejleszteni, hogy azok aerodinamikailag hatékonyabbak legyenek és ne legyen túlságosan nagy a légellenállásuk. Emellett a 675-ös projektnek a legfőbb célja az autó súlyának csökkentése, amivel szintén jól áll a maranellói gárda. A cél a lesz, hogy a 796 kilogrammos súlyhatár alá kerüljenek, és ha sikerrel járnak, az egy óriási lépés lehet a számukra a Red Bull-lal és a Mercedesszel szemben.

    Mindkét előbb említett csapat súlyproblémákkal kezdte a tavalyi évet és ugyanis a Bikák, valamint az ezüstnyilak is képesek voltak javítani a helyzetükön ezen téren, egyikük sem olyan mértékben tette azt meg, mint azt előzetesen szerette volna. Ugyanakkor Christian Hornerék állítólag a 2023-as szezonra tartogatják a könnyített karosszériájukat, ami akár 3 kilo mínuszt eredményezhet az idei autójukon.

    A súlycsökkentés több szempontból is jól jönne a Ferrari számára. Egyfelől a könnyebb autóval jobb köridőket lehet elérni, másfelől a gumikezelés is jobbá válik és ez a Vörösök szinte az egész tavalyi évben hadilábon álltak a Pirelli 18 colos kerekeivel.

    Ezek azonban csupán találgatások és majd csak a szezonnyitó után tudhatjuk majd meg azt, hogy mennyire végeztek jó munkát a Ferrari mérnökei a téli szünet folyamán.

  • A Ferrari is szakított a kripto szponzoraival

    A Ferrari is szakított a kripto szponzoraival

    A Mercedes és a Red Bull után immáron a Ferrari is szerződést bontott 2 kriptovalutákhoz köthető támogatójával, a Velas-szal és a Snapdragonnal.

    A tavalyi évben a Haas és a Williams kivételével mindegyik csapatnak volt legalább egy olyan támogatója, akinek a kriptovaluták vagy azok értékesítése volt a legfőbb profilja. A kripto egyre nagyobb népszerűségre tett szert a világban és így a Forma-1-ben is sikerült utat törnie magának.

    Felbontott szerződések

    Nemrégiben azonban robbant a bomba a kripto piacon, miután az egyik legnagyobb értékesítési oldal, a Mercedest támogató FTX csődöt jelentett. Az ezüstnyilak azonnali hatállyal felbontották a céggel való szerződésüket és az év utolsó futamain már az FTX matricái sem voltak megtalálhatók Lewis Hamilton és George Russell autóin.

    A Red Bull pedig nemrégiben a Tezos-szal bontotta fel az együttműködését, de a Bikákat a ByBit továbbra is támogatja. A Ferrari az új év kezdetével pedig eltűntette a Velast és a Snapdragont is a hivatalos támogatóik listájáról. Ez pedig minden bizonnyal azt jelenti, hogy a svájci blokklánc hálózat logóit idén már nem fogjuk látni az új Ferrarin, amit február 14-én mutatnak majd be a nagyközönség számára.

  • Ezért nem lesz pénzed: Íme, a LEGO Speed Champions 2023-as szettek!

    Ezért nem lesz pénzed: Íme, a LEGO Speed Champions 2023-as szettek!

    Itt az ideje, hogy még több pénzt költs el a kedvenc LEGO versenyautóidra. Ezúttal nem fognak egy vagyonba kerülni, azonban ha úgy döntesz, hogy mindet megveszed, akkor lehet, hogy a végén mégis. És készülj, mert mind egyszerre támadnak!

    A Ferrari, a Porsche, a McLaren és a LEGO, valamint a Pagani Automobili új együttműködése hozza el neked a Pagani Utopia-t. Mindegyik készlet saját minifigurákkal érkezik majd, és ugyanolyan darabszámmal, megközelítőleg hasonló áron.

    Mindegyiknek más, egyedi és hiteles részei vannak. A Ferrari 812 Competizione sárga csíkot kap a motorháztetőn, a tetőn és a hátsó fedélen, egy fekete csíkos pengét a motorháztetőre, valamint egy megemelt hátsó szárnyat. Úgy tűnik, hogy sok-sok matrica lesz rajta, még a fényszórók is matricákból vannak. Szerencsére a hátsó lámpák nem matricák, hanem átlátszó elemek. Több mint 4 cm magas, 16 cm hosszú és 7 cm széles, 261 darabból áll, kb. 9500 Ft-os áron.

    lego, ferrari
    Fotó: LEGO

    A nemrég bejelentett Pagani Utopia autó is a Ferrarihoz hasonlóan autentikus részletekkel fog rendelkezni, mint például a középső négycsöves kipufogó, a széles első hűtőrács és az üvegfedél alatti motor. Ez a modell kevesebb matricát tartalmaz, mint az előbb taglalt modell, de természetesen a fényszóróknak is matricának kellett lenniük. A 249 darabból álló, 9500 Ft értékű modell kb..4 cm magas, 15 cm hosszú és 8 cm széles.

    pagani, lego
    Fotó: LEGO

    A McLaren két autóból álló, pompás készletként érkezik két minifigurával, egy nővel és egy férfival, tökéletes egy párnak vagy testvéreknek. Ez az egyetlen készlet a négyből, amely egy női minifigurát is tartalmaz. Ez a szett a McLaren Solus GT-t és a McLaren F1 LM-et tartalmazza, mindkettő a régi és az új stílust ötvözi. Szerencsés véletlen egybeesésként a McLaren F1 LM fényszóróira nem matricák, hanem átlátszó elemek kerültek. Mindkettő középen elhelyezett vezetőüléssel és hátsó szárnyakkal rendelkezik. Az autók mérete is hasonló: nagyjából 4 cm magasak, 15 cm hosszúak és 7 cm szélesek. Mivel ebben a készletben két autót kapsz, 581 darabból épülnek fel, és olyan 13200 Forintba kerülnek.

    mclaren, lego
    Fotó: LEGO

    Ezzel az utolsó bemutatásra kerülő szettel pedig véget érnek a LEGO Speed Champions autók első félévi megjelenései (hacsak nem döntenek úgy, hogy véletlenszerűen bejelentenek egy újat). A Porsche 963 a többi készlet féltestvére, de kicsivel több darabot tartalmaz, mint a sima egyautós szettek, egészen pontosan 280-at.

    Az 1980-as évek Porsche hosszútávú sportautói ihlették, és kiemelkedő kerékjárati ívekkel, alacsony motorháztetővel, pilótafülkével, hátsó „uszonnyal” és hátsó szárnnyal rendelkezik. Bár több darab van benne, az ára mégis csak kb. 9500 Ft lesz, mint a másik kettőé, és több mint 4 cm magas, 17 cm hosszú és 7 cm széles.

    porsche, lego
    Fotó: LEGO

    Mindegyik készlet a LEGO Speed Champions sorozat része, és 2023. március 1-jén jelennek meg. Ha az összes eddigi autót össze szeretnéd gyűjteni, akkor sok polcra és vastag pénztárcára lesz szükséged. Végül is ha belegondolsz, megér ez annyit, hogy a kedvenc autód egy icipici változatát birtokolhatod.

    Kamionos LEGO találkozó is volt pár hete a Hungaroringen

     

  • A Mercedestől és a Ferraritól is tartanak a Red Bullnál

    A Mercedestől és a Ferraritól is tartanak a Red Bullnál

    A Red Bull főtervezője, Adrian Newey szerint 2023-ban a Ferrarival és a Mercedesszel is komoly mértékben meggyűlhet majd a bajuk. A brit szakember szerint ugyanis az előbb említett 2 csapat képes lesz idén mindkét vb-címért harcolni.

    A Bikák 2013 óta először voltak képesek tavaly mindkét bajnokságot megnyerni. Max Verstappen már 4 futammal a vége előtt bebiztosította a 2. világbajnoki címét és a soron következő hétvégén, Austinban már a Red Bull fejére is felkerült a bajnoki korona. A holland klasszis 15 futamot nyert egy szezonon belül, ami rekordnak számít és emellett az egy szezonon belül gyűjtött pontok rekordját is megdöntötte.

    Azonban a tavalyi évben kiderült, hogy az energiaitalosok a 2021-es szezon során megszegték a költségsapkát, ami miatt az idei évre az FIA csökkentette a szélcsatornában való tesztlehetőségeik számát. A jobb bajnoki eredményük miatt pedig még további 10%-tól esnek el, ami Newey szerint akár nagyon rosszul is elsülhet a számukra.

    „Mivel kevesebb időt tölthetünk el majd a szélcsatornában, ezért sokkal kevesebb elemet is tudunk majd tesztelni, kipróbálni” – magyarázta a brit szakember. – Ha nagyon okosak vagyunk és jó elemeket alkalmazunk majd a konstrukciónkon, akkor nem is igazán érezzük majd a különbséget.”

    „A Ferrari biztosan nem lesz rest és azon fog dolgozni, hogy jobbá váljanak azokon a területeken, ahol tavaly voltak gyengeségeik. Volt már megbízhatósági problémájuk és a pitwallon sem volt mindig minden rendben, de szerintem már 2023-ban már jók lesznek.”

    „A Mercedesről pedig még nem is beszéltem. Az autójuk nem tartozott a legjobbak közé az év elején, de képesek voltak a fejlesztéseikkel eljutni arra a szinte, hogy futamot nyerjenek. Ezen tényezőket figyelembe véve pedig egy nagyon nehéz évünk is lehet akár.”

    Habár az ezüstnyilak tényleg sokat fejlődtek a szezon második felére, a Red Bull még így is képes volt megőrizni a dominanciáját. Ez pedig abban nyilvánult meg, hogy az év utolsó 11 versenyéből 10-et a Bikák versenyzői nyertek meg.

    Newey rendkívül büszke arra, amit az RB18-cal elértek 2022-ben és elárulta, hogy megpróbálták az autót a létező leghatékonyabban fejleszteni. Ez pedig sikerült is nekik, olyannyira, hogy az évad második felére már jól maguk mögött is hagyták a közvetlen rivális Ferrarit.

  • Jósoljunk előre a 2023-as F1-es szezonra! Év végén megnézzük, bejött-e!

    Jósoljunk előre a 2023-as F1-es szezonra! Év végén megnézzük, bejött-e!

    Új év, új én, szokták mondani. Vajon ez a Forma-1-es csapatokra és versenyzőkre is igaz? Annyi biztos, hogy az új szezonban mindenki tiszta lappal kezdhet majd.

    Még mielőtt akár az idei autóbemutatók is elkezdődnének, tippeljük meg, milyen lesz ez az év! A szezon végén majd visszanézzük, milyen arányban lett igazunk mindannyiunknak. 🙂