Címke: Ferrari

  • Alesi: A Ferrarinak mindenképpen szüksége volt 2023-ban egy átalakításra

    Alesi: A Ferrarinak mindenképpen szüksége volt 2023-ban egy átalakításra

    A Ferrarinak két francia tehetségre kell támaszkodnia ahhoz, hogy a legendás csapat újra a megfelelő Forma-1-es pályára álljon, állítja Jean Alesi.

    Ez a véleménye az egyik legismertebb egykori francia F1-es pilótának, aki a 90-es években a Scuderiánál is versenyzett. Az olasz Autosprintnek adott interjújában az 58 éves szakember elmondta, hogy a Ferrarinak gyökeres változtatásokat kellett végrehajtania az elmúlt szezon után, amikor a versenyképes autót alapvető stratégiai hibákkal hátráltatták. Így fogalmazott:

    „Természetesen ahhoz, hogy a csapat előre lépjen, számos szempontból jobb irányba mutató változtatásokat kell eszközölni.”

    A legnyilvánvalóbb változás 2023-ra a Ferrari olasz csapatfőnökének, Mattia Binottónak a menesztése, helyére az Alfa Romeo francia csapatfőnöke, Frederic Vasseur érkezett. Alesi szerint azonban Vasseur mostantól nagyon szorosan együtt fog dolgozni a Ferrari jelenlegi sportért felelős főnökével, Laurent Mekies-szel – aki szintén francia:

    „Azt hiszem, hogy Vasseurnek nagyban kell majd támaszkodnia Laurentre. Ő már több éve dolgozik a Ferrarinál, és ideálisan alkalmas arra a szerepre, hogy segítsen az új csapatfőnöknek kitalálni, mely területeken kell reformokat végrehajtani, és melyeken nem kell változtatni. Persze, ha azt mondanák nekem, hogy a Ferrari egyre többet fog franciául beszélni, egyből tiltakoznék. A Ferrarinál olaszul kell beszélned. Legyünk őszinték: voltak olyan pillanatok tavaly, amikor a Ferrari taktikailag tehetetlennek tűnt. Tehát ebből a szempontból valamit mindenképpen változtatni kellett.”

    Megúszta a bíróságon az Alesi család a balul elsült családi tűzijátékos esetet

     

  • Az idősebb Andretti szerint sosem látott parádé jöhet 2023-ban az F1-ben

    Az idősebb Andretti szerint sosem látott parádé jöhet 2023-ban az F1-ben

    Akár öt csapat is versenyezhet 2023-ban a futamgyőzelmekért, állítja a Forma-1 legendája és 1978-as világbajnok Mario Andretti.

    A 82 éves versenyzőt, akinek fia, Michael arra pályázik, hogy 2025-ben vagy 2026-ban egy tizenegyedik csapatként rajthoz álljanak, az RTL arról kérdezte, hogy szerinte a Mercedes eléggé tud-e fejlődni ahhoz, hogy idén bajnoki kihívó legyen. Így felelt Andretti:

    „Abból lehet kiindulni, hogy ugyanolyan keményen fognak visszavágni, mint eddig mindig.”

    Ugyanakkor úgy véli, hogy a regnáló bajnok Red Bull és a Ferrari 2023-ban is harcolni fog a bajnoki címért. Így folytatta:

    „Képzeljük csak el, hogy három csapat keményen harcol, aztán időnként egy negyedik csapat, mondjuk a McLaren is odadugja az orrát?”

    Szerinte az Aston Martin is hamarosan lenyűgözhet mindenkit, mert „ha összeáll a gyáruk és mindenük, valamint most már ott van Fernando Alonso is”. Andretti külön kiemelte George Russellt is, aki annak ellenére, hogy tavaly „csak” Lewis Hamilton csapattársa lett, a Mercedes egyetlen futamgyőzelemmel rendelkező pilótájaként zárta a szezont:

    „Ha megnézzük a tavalyi teljesítményét, nem csak az időmérőkön, hanem a versenyen mutatott erejét is, akkor azt akár egy kinyilatkoztatásnak kell tekintenünk.”

    Mindeközben Hamilton és Russell tartalékosa 2023-ban Mick Schumacher lesz, miután az F1-es legenda fia, Michael elvesztette versenyülését a Haasnál. Így zárt ezért a legenda:

    „Biztos vagyok benne, hogy valaki újra alkalmazza őt. Tehetségek, mint az övé is, nem tűnnek el csak úgy.”

    Ketyeg az óra az Andretti csapatnál – hónapokon belül eldőlhet a sorsuk

  • Norris a McLarent a Ferrari útjára vezetné

    Norris a McLarent a Ferrari útjára vezetné

    Lando Norris abban reménykedik, hogy a McLarennel sikerül olyan fejlődést elérniük, mint amilyet tavaly produkált a Ferrari.

    A Scuderia 2021-ben még a középmezőny élén harcolt a wokingi istállóval, ám az új szabályok miatt a következő évben már a bajnokesélyesek között találták magukat. A brit istálló is reménykedett a felzárkózásban, ám ők nem előre mentek, hanem a rajtrács vége felé. Az első versenyeken még a pontszerzés is komoly fejtörést okozott nekik, majd Imolában csodák-csodájára a dobogón találták magukat.

    Az új szezonban Norris viszont szeretne javulást elérni, és abban reménykedik, hogy megtehetik a következő lépést egy sikeresebb év felé.

    „Elismerésre méltó, amit a Ferrari tett. 2021-ben velünk csatáztak, majd a következő évben eljutottak a bajnoki címért folytatott küzdelemig. Minden egyes hétvégén a dobogós helyekért harcolnak… Ezt a célt kell nekünk is kitűznünk. Egy ilyen szintű ugrást kell produkálnunk egyik szezonról a másikra, ez elérhető.” – nyilatkozta a brit pilóta.

    Norrist természetesen frusztrálja az, hogy nem harcolhat az előkelőbb pozíciókért. Szívesebben csatázna inkább Carlos Sainzcal és George Russell-lel a dobogós helyekért.

    „Természetesen azt kívánom, hogy bárcsak én is ott lehetnék és velük harcolhatnék. Úgy érzem, megérdemlem, hogy én is ott legyek.”

    Kiderült mikor érkezik Norris és Piastri autója

  • Massa: A Ferrarinak rengeteg problémát kell megoldania

    Massa: A Ferrarinak rengeteg problémát kell megoldania

    Felipe Massa úgy véli, hogy a Ferrari számos problémát kell kijavítson, hogy Charles Leclerc-nek bajnoki autót tudjon biztosítani 2023-ban.

    Massa 2006-tól 2013-ig versenyzett a maranellóiaknál, és 2008-ban nagyon közel volt velük a világbajnoki címhez.

    Ha a brazilnak a csapat mostani összetételét kell véleményeznie, akkor leginkább Leclerc-t tudná kiemelni, valamint arra hívta még fel a figyelmet, hogy bőven lát problémákat, melyek megoldása nélkül nem tudnak előrelépni.

    Habár az olaszok 2022-t nagyon erősen kezdték, és újra győzelemre képes autóval álltak elő, végül csalódniuk kellett, mert Verstappen és a Red Bull nagyon simán lelépte őket a szezon második felében.

    A Ferrarival kapcsolatos kérdéseket Massa a swiatwyscigow.pl hasábjain vitatta meg: „Először is, szerintem Charles fantasztikus munkát végez. Nagyszerű versenyző, igazán megérdemli, hogy versenyképes autóban üljön. Megérdemli a lehetőséget, hogy versenyzőként harcolhasson a bajnoki címért. De igen, szerintem meg kell oldaniuk a problémákat. Javítaniuk kell azokon a dolgokon, amelyek nem működnek, a stratégián, de sok más dolgon is. A szezon elején mechanikai problémáik voltak. Voltak problémáik a boxkiállással, és sok-sok probléma volt a stratégiával. A bajnokság megnyeréséhez végül is mindennek tökéletesnek kell lennie. Számomra egy ilyen szezonban fontos, hogy a dolgokat a megfelelő módon javítsák ki. Ha elkezdesz változtatni a dolgokon, és rossz irányba változtatsz, az nem jó. Tehát a dolgokat a megfelelő módon kell megváltoztatni és gyorsan kijavítani. Az utolsó versenyig javítanod kell, hogy a következő szezonra jobb legyél.”

    Massa ezek után arról is beszélt, milyen érzés az F1 nagyköveteként tevékenykedni, és úgy járni versenyről-versenyre: „Ez egy más érzés, tudod. Másért vagy itt, azért vagy itt, hogy beszélj az emberekkel, a rajongókkal, interjúkat adj, nagyon fontos emberekkel találkozz. Szponzorokkal, üzletemberekkel különböző cégektől, vezető cégektől. Végül is ez nagyon szép és nagyon fontos dolog. De sokkal nyugodtabb is, mert nem azért jössz ide, hogy versenyezz. Azért jössz ide, hogy megpróbáld átadni a tapasztalataidat az embereknek, és ez jó. De ez nem könnyű. Türelemre van szükséged, és akarnod kell ezt. Jó dolog a Forma-1 nagykövetének lenni.”

    Kiderült, mi volt Felipe Massa kedvenc ferraris pillanata

  • Idén is privát teszttel készül a szezonra a Ferrari

    Idén is privát teszttel készül a szezonra a Ferrari

    Akárcsak tavaly, idén is Fioranoban, egy privát teszttel készíti fel a hosszú szezonra a Scuderia Ferrari a versenyzőit. A vörösök három napot szánnak a felkészítő körözgetésnek.

    Az olasz formu1a.uno beszámolója szerint már a jövőhét elején, vagyis, 24-25-26-án – amennyiben az időjárás engedi – gurulhat pályára a két állandó pilóta Charles Leclerc és Carlos Sainz, valamint a tartalékversenyzők Robert Shwartzman és Antonio Giovinazzi.

    A forrás szerint idén a 2021-es, SF21-es kódjelű autójukat tervezik pályára vinni, ám ezt nem feltétlenül kell készpénznek venni, mivel már tavaly is ezzel az autóval akartak tesztelni. Ám akkor az FIA ragaszkodott a szigorú szabályokhoz, hogy csak két évnél régebbi autókkal lehet privát teszteket végezni.

    A terveikhez talán segítség lehet az hogy azóta jelentősen megváltoztak az autók, illetve már csak egy évvel csúsznának ki az előírásból, így talán könnyebben adna engedményt az FIA.

    Ami viszont biztos, hogy Sainz és Leclerc is egy-egy teljes napot fog vezetni, míg az izraeli és olasz versenyzőjük a harmadik napot megosztja majd egymás között.

    Ami pedig a 2023-as, egyelőre csak 675-ös projektnéven futó autót illeti, azt majd Valentin napon mutatja be a Scuderia a nagyvilágnak.

    A szerelmesek ünnepén jön az új Ferrari

  • Vasseur nagyon gyorsan „rövid pórázra” fogná Leclerc-t

    Vasseur nagyon gyorsan „rövid pórázra” fogná Leclerc-t

    Olasz lapértesülések szerint Frédéric Vasseur máris Charles Leclerc szerződéshosszabbítását sürgeti.

    Tavaly a Scuderia közel került a bajnoki címekhez, ám lemaradtak a fejlesztési versenyben az év közepén, mindemellett a csapat sem volt mindig a helyzet magaslatán. A monacói versenyző elég frusztrált szezont zárt 2022-ben, és abban reménykedik, hogy idén végre az ő neve is rákerülhet a legnagyobb díjra. Ám ha ismét kudarcot vall a Ferrari, a 25 éves pilóta akár más csapatot is kereshet magának.

    A vörösök már a változás útjára léptek. Mattia Binotto távozott a csapattól, helyére pedig az Alfa Romeo csapatfőnöke érkezett. A francia vezető elsődleges célja az, hogy meghosszabbítsa versenyzője kontraktusát.

    Leclerc szerződése 2024 végén jár le, ám addig nem húzná Vasseur a dolgot. A Motorsport.com olasz kiadása szerint a csapatfőnök minél előbb hosszabbítani akar, mivel attól fél, hogy az ellenfelek lecsapnak majd a 25 éves pilótára.

    A lap szerint az elsődleges veszélyforrást a Mercedes jelenti. Lewis Hamilton szerződése az 2023 végén lejár, így akár meg is üresedhet egy hely a csillagosoknál. Bár a felek azt nyilatkozták, hogy a hétszeres világbajnok marad az alakulatnál, de az olaszok mégis attól tartanak, hogy az Ezüst Nyilak elviszik Leclerc-t.

    Leclerc: Vasseur nagyon jó csapatfőnök

  • Schumacher barátja titokban képeket készített és 1 millió fontért próbálta eladni őket

    Schumacher barátja titokban képeket készített és 1 millió fontért próbálta eladni őket

    Michael Schumacher magánéletét csaknem hat évvel ezelőtt egy felháborító esettel majdnem megsértették. A német világbajnok az ágyában feküdt, amikor egy közeli barátja elképesztő árulást követett el.

    A barát fényképet készített az életéért küzdő sztárról, majd a bizonyítékkal együtt elhagyta a bajnok svájci otthonát. A haver aztán 2016 decemberében döbbenetes módon felajánlotta a képeket a hírügynökségeknek szerte Európában. A beszámolók szerint körülbelül 1 millió fontot kért az F1-legenda 2013-as sérülése óta készült első fotókért. A német ügyészek megerősítették, hogy egy „ismeretlen személy” áll a rettenetes eset mögött.

    Az ügyészek a lépést „személyes életterének megsértéseként” és a magánéletének megsértéseként írták le. A képek végül soha nem kerültek nyilvánosságra, mivel Schumacher családja továbbra is titokban tartja a magánéletét. Schumacher fejsérülést szenvedett, miután 2013 decemberében családjával síelés közben egy sziklának csapódott. A grenoble-i kórházba szállították, és egy évvel később hozták ki a mesterséges kómából.

    A német végül hazatért genfi otthonába, hogy folytassa a felépülését, de azóta nem látták a nyilvánosság előtt. Michael fia, a már F1-sztár Mick Schumacher elárulta, hogy apja „kisebb mértékben” van jelen.

    Schumacher korábbi ferraris csapatfőnöke, Jean Todt elismerte, hogy sok időt tölt a sztárral, de hangsúlyozta, hogy már nem ugyanaz a személy.

    Felesége, Corinna a Netflix Schumacher-dokumentumfilmjében intimebb részleteket is elárult párja állapotáról. Elmondta, hogy a család mindent megtesz, hogy a férfi életét kényelmessé tegyék, de hangsúlyozta, hogy a magánéletük kulcsfontosságú. Corinna ennyit árult el:

    „Michael velünk van. Másképp, de itt van, és ez erőt ad nekünk, azt hiszem. Összetartunk, együtt élünk otthon. Terápiára járunk. Mindent megteszünk, amit csak tudunk, hogy Michaelnek jobb legyen, és hogy jól érezze magát. Egyszerűen csak éreztetni akarjuk vele, hogy ő a családunk, a kötelékünk. Történjék bármi is, mindent megteszek, amit tudok. Mindannyian ezt tesszük. Megpróbáljuk családként folytatni, úgy, ahogy Michael szerette és még mindig szereti. Közben zajlik az életünk. „A magánélet az magánélet.”, ahogy mindig is mondta. Nagyon fontos nekem, hogy továbbra is a lehető legjobban élvezhesse a magánéletét. Michael mindig megvédett minket, és most mi védjük őt.”

    Schumacher esete lett a példa egy végrendelkezéssel kapcsolatos bírósági ügyben

  • Megúszta a bíróságon az Alesi család a balul elsült családi tűzijátékos esetet

    Megúszta a bíróságon az Alesi család a balul elsült családi tűzijátékos esetet

    Jean Alesit és fiát, Giulianót felmentették a vétségük alól, miután egy rossz tréfájuk balul sült el a sógor házában.

    Az egykori Ferrari-pilóta 2021 decemberében került előzetesbe, miután a rendőrséget egy családi bulin történt robbanásról szóló bejelentés miatt riasztották. Kiderült, hogy Alesi egy Olaszországban vásárolt nagyméretű tűzijátékot helyezett el a sógora irodájában, de Anthoine Wolff helyettes ügyész akkor azt mondta, hogy ezt „anélkül tette, hogy tudhatta volna, hogy ekkora kárt okoz” – számolt be az AFP a France24-en keresztül.

    Alesi és fia, aki maga is hivatásos autóversenyző, és az elmúlt szezonban a japán Super Formula és Super GT versenyeken indult, csütörtökön jelent meg a nimesi bíroságon, „mások tulajdonának megrongálása emberre veszélyes eszközzel, családi konfliktus keretében elkövetett rongálás” vádjával.

    Alesi sógora ragaszkodott ahhoz, hogy „semmi problémája” az egésszel, bár feljelentést tett a rendőrségen az irodájában lévő ablakkeretben okozott kár miatt. Az egykori Forma-1-es futamgyőztes megbánta a balesetben játszott szerepét, és a bíróságon azt mondta:

    „Bocsánatot kérek, mert soha életemben nem volt még ennyire kínos helyzetem. Ez egy baromság volt. Elképesztően megdöbbentett a robbanás ereje. Az volt a szándékom, hogy nevessünk.”

    Alesi ügyvédje, Thibaut de Montbrial a tárgyaláson kifejtette, hogy családi hagyomány, hogy a bulijaikon tűzijátékot lőnek fel, és hozzátette, hogy „Jean Alesi azon az estén teljesen odáig volt, hogy újra együtt lehetett a fiával, miután hónapokig külön éltek a pandémia miatt”.

    A bíróság ítéletében az ügyész elfogadta, hogy az incidens mögött nem állt szándékosság, ráadásul Alesi kifizette már sógorának az okozott kárt.

    Alesi magyarázatot adott bizarr letartóztatására

  • Pozitív hírek Maranellóból: akár egy másodperccel gyorsabb lehet az új Ferrari

    Pozitív hírek Maranellóból: akár egy másodperccel gyorsabb lehet az új Ferrari

    A Ferrari kevesebb, mint egy hónap múlva február 14-én mutatja majd be a vadonatúj autóját. Az olasz sajtó már számos információt kiderített a 675-ös projektről és most egy újabb pozitív hír látott napvilágot a Vörösök 2023-as autója kapcsán.

    A Ferrari a pozitív évkezdet után gyorsan visszakerült a valóság talajára, miután a saját hibáinak és a Red Bull fejlesztési versenyben való remeklése miatt gyorsan kiszállt a vb-címekért folytatott versenyfutásban. A rossz szereplés Mattia Binotto állásába került, akinek a helyét Frédéric Vasseur vette át.

    Az olasz istálló felkészülése jól áll: az erőforrásuk várhatóan erősebb lesz, az autójuk légellenállása is kisebb lesz és most a Formu1a.uno azt is kiderítette, hogy a Ferrari új autója a szimulátorban egy másodperccel gyorsabb volt a tavalyi autójuknál, az F1-75-nél.

    Természetesen azt még érdemes lesz megvárni, hogy a pályán is hasonló teljesítményre lesz majd képes a Vörösök új autója, azonban az biztos, hogy jó hangulatban és pozitívan várhatja az új szezont a Tifosi.

    Drasztikus változást eszközölhet az idei autóján a Ferrari

  • A Ferrari is egyezségre jutott a 2026-os szabályokkal kapcsolatban

    A Ferrari is egyezségre jutott a 2026-os szabályokkal kapcsolatban

    Olasz sajtóhírek szerint a Ferrari is aláírta a 2026-os motorszabályokat, ezzel valamennyi jelenlegi gyártó is elköteleződött az F1 iránt.

    A patináns olasz gárda korábban a vétó jogának érvényesítésével fenyegetőzött 2026 kapcsán, ugyanis nem tetszett nekik az, hogy a Red Bull saját motorja, amelyet a Hondától vettek át, teljesen új motorgyártóként van kezelve, ezzel számos előnyt és kedvezményt kapva az új érára.

    Éppen ezért ők elsőkörben elutasították a megállapodás aláírását, ellenben az Alpine, Mercedes, Red Bull, Honda és Audi gyártókkal. Ezzel egyidejűleg nem vehettek részt a decemberi motorgyártói megbeszéléseken sem.

    Az olasz Corriere dello Sport szerint azonban a Ferrari beadta a derekát, és aláírta, hogy hajlandóak lesznek majd a 2026-os szabályok szerint versenyezni. A forrás szerint az olaszokat azzal sikerült meggyőzni, hogy engedményeket kaptak, ám hogy mik ezek, azok – egyelőre – nem ismertek.