Címke: Ferrari

  • Az Alfa Romeo elvesztette névadó szponzorát

    Az Alfa Romeo elvesztette névadó szponzorát

    Miután Frederic Vasseur csapatfőnök távozott a Ferrarihoz, a Sauber által üzemeltetett Alfa Romeo most úgy néz ki, hogy elveszíti a névadó támogatóját.

    A hírek szerint mind az ORLEN, egy lengyel olajvállalat, mind a vele kapcsolatban álló lengyel pilótájuk, Robert Kubica távozik a svájci székhelyű istállótól. És míg az ORLEN idén egy kevésbé kiemelt szerepkörben folytatódhat az AlfaTaurinál, addig Kubica tesztversenyzői napjai a Forma-1-ben úgy tűnik, véget értek.

    Ami a francia Vasseurt illeti, a versenyhétvégéken az ő feladatait mostantól a Sauber ügyvezető menedzsere, Alessandro Alunni Bravi – aki korábban többek között olyan pilótákat menedzselt mint Stoffel Vandoorne, – veszi át. Az olasz Alunni Bravi ugyanakkor valójában nem váltja Vasseurt a csapatfőnöki poszton. Ehelyett „a csapat képviselője” lesz, aki a Sauber csoport új vezérigazgatójának, Andreas Seidlnek tartozik majd beszámolási kötelezettséggel. Úgy tudni, hogy a német Seidl, aki tavaly év végén távozott a McLarentől, inkább a csapat közelgő Audi-ra való átállására akart fókuszálni. Seidl várhatóan 2026-tól – vagy esetleg már korábban – valóban újra csapatfőnök lesz. Így fogalmaz Seidl a közleményükben:

    „Alessandro, aki a Forma-1-es bajnokság alatt képviseli az alakulatot, lehetővé teszi nekem, hogy a csapat növekedésére és a ránk váró kihívásokra és lehetőségekre való felkészülésre összpontosítsak.”

    Az Auto Motor und Sport azzal számol, hogy míg az Audi a német Seidlt szeretné a gyári F1-es csapata élére, addig az olasz Allunni Bravi egyelőre jobb választás a Ferrarival és az Alfa Romeóval való együttműködés hátralévő idejére.

    Piacra lépett az ORLEN Magyarországon

  • Sainz megtudta az új Ferrari-főnöktől, hogy mi lesz idén a státusza

    Sainz megtudta az új Ferrari-főnöktől, hogy mi lesz idén a státusza

    A Ferrari új csapatfőnöke, Fred Vasseur eloszlatta azokat a találgatásokat, melyek szerint Charles Leclerc-et részesítené előnyben, Sainz ellenében.

    A tavalyi friss győztest fontos csapattagként üdvözölte, és azt is elárulta, hogy kétszer is megpróbálta szerződtetni a spanyolt a korábbi Forma-1-es csapataihoz. A 28 éves Sainz 2021-ben csatlakozott a Ferrarihoz a McLarentől, és tavaly áprilisban, még Mattia Binotto vezénylete alatt 2024 végéig szóló szerződéshosszabbítást írt alá.

    A monacói Leclerc, aki az elmúlt szezonban a Red Bull kétszeres világbajnoka, Max Verstappen után az összesített második helyezettje volt, szintén 2024 végéig szóló szerződést kapott. Leclerc Vasseur ART csapatánál versenyzett a GP3-as junior sorozatban, és 2018-ban mutatkozott be az F1-ben a Ferrari-motoros Sauberrel, amikor a francia volt a csapatfőnök.

    Vasseur azonban, aki korábban a Renault csapatfőnöke volt, mielőtt a Sauberhez került, egy Zoom hívásban azt mondta az újságíróknak, hogy Sainzhoz is volt kapcsolata a múltban, és nagyra tartja őt. Viccelődve ennyit mondott róla:

    „Amikor a Renault-nál voltam, azzal kezdtem a beszélgetést Carlosszal és Carlos menedzsmentjével, hogy megnyerjem őt és aláírjuk a szerződést. Kicsivel később csatlakozott is. Amikor a Saubernél voltam, újra megpróbáltam leszerződtetni Carlost, de eredménytelenül, így azt mondtam, hogy oké, ha együtt akarok dolgozni Carlosszal, akkor a legjobb, ha csatlakozom ahhoz a csapathoz, ahol ő van. Mindig is remek volt a kapcsolatunk. Bízom benne, és azt hiszem, hogy az elmúlt években megmutatta, hogy potenciális győztes, aki nagyon fontos a csapatnak. Nem lesz első és második számú pilótánk. A szervezetnél kristálytiszták ezek a szerepek, de ha egy ponton nekem kell lépnem Carlosért vagy Charlesért, akkor megteszem.”

    Leclerc tavaly három versenyt nyert, és kilenc pole pozíciót szerzett, míg Sainz a Brit Nagydíjon szerezte meg első győzelmét a Forma-1-ben, és a szezont az ötödik helyen zárta.

    „Felébredt” téli álmából a Ferrari – Sainz és Leclerc már autóba ül

  • Most megveheted David Beckham régi Ferrari 360 Spiderjét

    Most megveheted David Beckham régi Ferrari 360 Spiderjét

    David Beckham ízlése olykor hagy némi kívánnivalót maga után, de ami most jön, azt meg kell adni neki.

    Kevés olyan sportoló van a Földön, aki túllép a sportágán, és világszintű ikonná válik. Az olyan sportolók, mint Lionel Messi, Lewis Hamilton, LeBron James és Serena Williams megasztárok, akik vitathatatlanul meghaladják – vagy éppen túlnőnek – sportáguk globális vonzerején. Bár minden bizonnyal nem ő volt az első, aki a hátsó oldalakról a legelsőre került, kétségtelen, hogy David Beckham magasan szerepel azon elképesztő hírességek listáján, akiket egykor azért fizettek, hogy a füvön futkározzanak. Még a közelmúltbeli katari világbajnoksággal kapcsolatos vitát is figyelembe véve, egy évtizeddel azután, hogy abbahagyta a játékot, még mindig ő az egyik legismertebb labdarúgó a Földön.

    A futballdrukkerek, és minden bizonnyal a megrögzött Beckham-rajongók számára elég jelentős, hogy az egyik régi autója eladó. Főleg azért, mert ez az autó a 21. század elején, a Manchester Unitedtől a Real Madridhoz való 2003-as átigazolása előtt volt a tulajdonában. Ekkor az Aranylabdás focista ereje teljében volt. Az a Görögország elleni szabadrúgás 2001 októberében történt, amellyel Anglia kvalifikálta magát a 2002-es világbajnokságra, arra a tornára, amelyet sokan Beckham megváltásának tekintettek az 1998-as Argentína elleni büntető után. A United megnyerte a 2002-03-as Premier League-et. Beckham pedig 2003 júniusában, a Spanyolországba való költözés előtt OBE kitüntetést kapott. Mindezt úgy, hogy ez a Ferrari otthon állt a garázsában. Sok más autó mellett, de egyértelműen ott volt.

    Ilyen lenne a nézet Beckham Ferrarijából is...
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Tehát kétségtelenül Becks pályafutásának egy fontos szakaszából való ez a 360 Spider, és a Ferrarikhoz képest is érdekes. Manapság persze a gyűjtők szívesebben látnának egy nyitott, kézi sebességváltóst, mint az automatizált F1-et. Persze, a Challenge-stílusú kerekek, a Tubi kipufogó és a karbon ülések is szépek. Ezek olyan felszerelések, amelyek úgy tűnik, hogy már újonnan is ott voltak. Minden bizonnyal a 20 évvel ezelőtti képeken, amelyeken a United legendás 7-es számú játékosa egy Ferrariban látható, feltehetően ez az.

    Akkoriban még a „D7 DVB” rendszámtábla volt rajta, ami természetesen már nincs az autón. Az 125058-as alvázszámú autót több mint 20 éve dédelgetik, feltehetően egy gyűjteményben, mert mindössze 7900 mérföldet tettek meg vele. A 2010-es ékszíjcserénél 6 458-at mutattak ki, ami jól mutatja, hogy milyen keveset használták a közelmúltban.

    A tulajdonosi előzményektől függetlenül ez a 360 Spider örömöt okoz majd a következő tulajdonosának. A 2000-es évek elejéről származik, amikor oly sok olyan autót építettek, amelyekre ma is áhítozunk. Felhasználóbarátabb, mint a 355-ös, és kevésbé összetett, mint az azt követő autók, a vonzereje könnyen belátható. Különösen fekete színben, barna bőrrel.

    Az állapot, a futásteljesítmény és egy bizonyos Beckham úr, mint előző tulajdonos miatt azonban ez az egyik legdrágább 360-as. Talán ez annyira nem is meglepő. Míg a szalonképes Spidereket meg lehet venni már 60 000 fontért, addig ennek a példánynak a kikiáltási ára majdnem a duplája, 110 000 font. De azok, akik egyszerűen csak az egyik legjobb sportautót keresik, akiket a foci kevésbé érdekel, biztosan nem fognak ennél jobbat találni. Akit pedig mégis, az micsoda történetet tud majd mesélni, amikor valaki a Ferrarijáról kérdezősködik.

    Újra eladó Schumacher első Forma-1-es versenyautója

  • „Felébredt” téli álmából a Ferrari – Sainz és Leclerc már autóba ül

    „Felébredt” téli álmából a Ferrari – Sainz és Leclerc már autóba ül

    Carlos Sainz és Charles Leclerc a héten már autóba ülhet, ugyanis a Ferrari privát tesztet tart versenyzőinek.

    A fiorániói pályán ismét felhangzott a motorszó, ugyanis a Scuderia ezen a héten a versenyzőit szeretné visszarázni a Forma-1-be. A háromnapos tesztet Robert Shwartzman kezdte kedden, majd szerdán Carlos Sainz vette át a kormányt.

    A csapat beszámolója szerint a reggelt esős körülmények között kezdte a spanyol pilóta. A délelőtti szakaszon 26 kört teljesített, ám délután már begyújtotta a rakétákat. A nap végén 119 körnél állt meg a számláló.

    Csütörtökön Sainz csapattársának, Charles Leclerc-nek adja át a lehetőséget a vezetésre. A monacói pilóta is azz SF21 segítségével izzítja be a rakétákat 2023-ra.

  • Vasseur „forradalmát” el kell kerülnie a Ferrarinak?

    Vasseur „forradalmát” el kell kerülnie a Ferrarinak?

    Emanuele Pirro szerint Frédéric Vasseurnek nem szabad kísértésbe esni és forradalmat csinálnia Maranellóban.

    Tavaly a Ferrari nagyon jól kezdte az évet. Az első futamok után úgy tűnt, hogy Charles Leclerc lesz a bajnoki cím várományosa, ám ahogy teltek a versenyek úgy csökkent a Scuderia esélye. A technikai és a stratégiai hibák mellett a fejlesztési harcot is elbukták, így meg kellett elégedniük a második pozícióval.

    Ám az újabb elbukott lehetőség után fejek hullottak Maranellóban. Mattia Binotto távozott a csapattól, helyére pedig az Alfa Romeo csapatfőnöként ültették.

    „Jobban is szerepelhetett volna a Ferrari, de nehézségeik voltak a technikával és a csapatvezetéssel. Véleményem szerint Fred (Vasseur) rendet és fegyelmet fog vinni a Scuderia életébe.” – dicsérte az olasz ex-versenyző a francia vezetőt.

    A hírek szerint Vasseur már kemény kézzel irányt, ám Pirro úgy véli, nem szabad forradalmat csinálnia.

    „Nem lenne jó, ha most forradalom lenne ott. Inkább egy olyan emberre van szükség, aki felszabadítja a csapatban rejlő potenciált. Így megkaphatnák azt a végső lendületet, ami a bajnoki címhez kell.”

    Pirro szerint az is gondokat okozhat, hogy nincs egyértelműen kimondva ki az első számú versenyző a csapatban.

    „A Red Bullnál egyértelműen le vannak osztva a szerepek, Max (Verstappen) az erősebb versenyző. Ám amikor egy alakulat két egyenrangú pilótával rendelkezik, akkor a csapatfőnöknek azt a versenyzőt kell támogatnia, akinek több nehézsége van. Mintha a szülő segítené a kisebbik gyerekét. A nehéz pillanatokban így az a pilóta fog győzedelmeskedni, aki az extra segítséget kapta. Emiatt lesz különbség a csapattársak között.”

    Vasseur gyorsabb és határozottabb fellépést szeretne

  • Sainz eddig Golffal járt, most viszont bekeményített egy V12-sel – videóval

    Sainz eddig Golffal járt, most viszont bekeményített egy V12-sel – videóval

    Carlos Sainz megmutatta hogyan választotta ki a legújabb autóját a munkaadóinál.

    A spanyol versenyző eddig egy Volkswagen Golf boldog tulajdonosa volt, amit még a szülei vettek neki a 18. születésnapjára. Ám nemrég lecserélte egykori járművét egy egyedi Ferrari 812 Competizione-ra. A 28 éves pilóta elmondta, hogy nem ajándékként kapta a járművet, hanem saját pénzéből vette azt. Ezen felül hozzátette: eddig nem rendelkezett Ferrarival, így izgatottan várja az első „céges autót”.

    2021-ben választotta ki Sainz, milyen színű legyen jármű és milyen extrákkal rendelkezzen. A kész terméket viszont 2023 januárjában vehette át, amit természetesen azonnal ki is próbált.

    A V12-es motor felüvöltött, amire a büszke tulajdonos csak elmosolyodott.

    Új edzőpartnert talált magának Carlos Sainz

  • Egy új Ferrarit akar vásárolni magának Max Verstappen?

    Egy új Ferrarit akar vásárolni magának Max Verstappen?

    Monacóban szúrta ki egy rajongó a Ferrariban ülő Max Verstappent.

    Ma reggel kerültek fel olyan felvételek a TikTok-ra, amiken a holland világbajnok a hercegségben található Ferrari szalonban nézegeti az autókínálatot. A Red Bull versenyzője bele is ült az újdonságnak számító Rosso Fuoco SF90-be.

    Verstappennek nem ez az autó lenne az első Ferrarija, ugyanis korábban már vásárolt magának egy példányt a limitált kiadású Monza SP2-ből. A világbajnok birtokában lévő darab értékét 1,8 millió dollárra becsülik.

    Nem szokatlan tehát az, hogy a versenyzők az ellenfél autót részesítik előnyben. Ugyanakkor ezeket csak magáncélra használják, vagy épp elajándékozzák.

     

    @andrea_masina

    Verstappen che gli spiegano come guidarla 🤣🤣🤣 #ferrari #supercar #car #cars #montecarlo #vip #ferrariclub

    ♬ πρωτότυπος ήχος – Greatest Hits Of All Time

    @andrea_masina

    Max verstappen ritira la sua Ferrari a Montecarlo 🇲🇨 #ferrari #montecarlo #luxury #supercar #ferrariclub #monaco

    ♬ orijinal ses – Nusr_et

  • Massa számára Alonso volt a legnehezebb csapattárs

    Massa számára Alonso volt a legnehezebb csapattárs

    Felipe Massa Forma-1-es pályafutása alatt számos világbajnok mellett dolgozott csapattársként a Ferrari csapatánál.

    Ott volt Kimi Räikkönen, Fernando Alonso, illetve Michael Schumacher is. Massa utóbbinak a csapattársa első Ferraris évében volt, ami egyben a német legenda utolsó vörösöknél töltött éve is volt. A Sauber csapatától igazolt 2006-ban a Ferrarihoz, és ekkor sikerült is megszereznie első futamgyőzelmét, sőt maranellói pályafutása legszebb pillanata is ekkoriban esett meg. De természetesen az, hogy Schumacher mellett versenyezhetett, szintén „hatalmas élmény” volt számára.

    „Csodálatos pilóta volt” – mondta a hétszeres bajnokról. „De mi is nagyon közel álltunk egymáshoz. Végül is szerencsés voltam, hogy részese lehettem ennek az élménynek.”

    Az viszont már kevésbé volt élvezhető számára, amikor Fernando Alonso mellett versenyzett. A még mindig a rajtrácson lévő spanyollal 2010 és 2013 között alkotta a Ferrari pilótapárosát, a legemlékezetesebb pillanatuk pedig talán a 2010-es Német Nagydíjhoz köthető. Ekkor ugyanis a brazilra a rádióban szóltak rá, hogy engedje át vezető helyét a mögötte érkező csapattársnak, az emlékezetes „Fernando gyorsabb nálad” üzenet is ekkor hangzott el.

    Massa kimondta, hogy „egyértelműen” Alonso volt a legnehezebb csapattársa.

    „Először is, elképesztő pilóta volt. Erről nincs mit mondani” – tette egyértelművé egy lengyel lapnak nyilatkozva. „De elég nehéz volt együtt dolgozni a csapaton belül. Tulajdonképpen a csapat kettészakadt középen. És ez végül nem tett jót az eredményességnek. Én nem éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy rám hallgassanak. Ez elég nehéz volt. De valamennyit tanultam is.”

    Massa: A Ferrarinak rengeteg problémát kell megoldania

  • Pietro Fittipaldi marad 2023-ban is a Haas F1 tartalékpilótája

    Pietro Fittipaldi marad 2023-ban is a Haas F1 tartalékpilótája

    A brazil Pietro Fittipaldi a 2023-as szezonban is a Haas teszt- és tartalékversenyzőjeként folytatja, közölte a Forma-1-es csapat kedden.

    A Miamiban született pilóta, a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi unokája 2020 végén két nagydíjon indult a sérült francia Romain Grosjean helyetteseként. Idén a dán Kevin Magnussen és a német Nico Hülkenberg helyén ugorhat be, ha úgy adódik. Günther Steiner csapatfőnök így nyilatkozott az amerikaiakkal az ötödik szezonját töltő 26 éves pilótáról:

    „Már korábban is mondtam, hogy az F1-ben a folytonosság és a következetesség a siker kulcsa. Az, hogy Pietro 2023-ra is nálunk marad, megerősít abban, hogy erős alapokkal rendelkezünk. Pietro ismerten jól teljesít, és készen áll arra, hogy bármikor beüljön a volán mögé és vezessen, ahogy azt 2020-ban kétszer is megtette.”

    A Ferrari-motoros Haas tavaly a nyolcadik helyen végzett az összetettben. Az új szezon március 5-én Bahreinben kezdődik.

    Pietro Fittipaldi lesz a Haas tartalék és fejlesztő pilótája 2022-ben

     

     

  • A Red Bull és a Mercedes mellett a Ferrari is vinné Norrist?

    A Red Bull és a Mercedes mellett a Ferrari is vinné Norrist?

    Peter Windsor szerint ha lenne egy szabadhely a Ferrarinál, mindent megtennének azért, hogy elhozzák a McLarentől Lando Norrist.

    A brit versenyző 2019-ben debütált a Forma-1-ben. Ez elmúlt szezonjai során hatszor állhatott dobogóra, egy pole pozíciót szerzett, valamint Szocsiban a győzelem kapujában is állt.

    Nagy reményekkel vágott neki az új érának, ám a McLaren nem javult, inkább visszaesett. Tavaly csak Imolában élvezhette a pezsgő ízét a száguldó cirkuszban, ám érhetően a 23 éves fiatal többre vágyik. 2025 végéig szerződése van a wokingi istállóval, ám ha addig nem sikerül valamit virítania a papaya színű csapatnak, könnyel elveszíthetik a britet.

    Hamilton búcsúzik és Leclerc megy a helyére?

    Peter Windsor (szakértő, újságíró – korábban a Williams csapatmenedzsere) nemrég Twitch-csatornáján elmondta, hogy Lewis Hamilton és Charles Leclerc kezében lehet a pilótapiac első dominója.

    A hétszeres világbajnok kontraktusa idén lejár, bár a Mercedes és a brit versenyző is kijelentette, hogy együtt folytatják tovább az útjukat. Ugyanakkor történtek már meglepetések a száguldó cirkuszban.

    Charles Leclerc új csapatfőnökkel és új esélyekkel indul neki az új szezonnak. Ám ha idén sem sikerül megszakítania az ördögi kört, akkor felmerülhet benne a távozás gondolata.

    Az ausztrál szakértő szerint a monacói versenyző Hamilton helyére pályázik, míg Leclerc pótlására Norrist vinné el a Ferrari.

    „Tegyük fel, hogy Lewis 2024 végén abbahagyja, vagy mondjunk 2023 végét. El tudom képzelni azt, hogy Toto Wolff rámegy Charles Leclerc-re. Valószínűleg elég nagy zűrzavar lenne, ha George Russell mellé tenné, de ha Russel hajlandó Hamilton ellen versenyezni, akkor Leclerc ellen is fog. Tehát ott tartunk, hogy Leclerc a Mercedeshez megy Lewis helyére, de ilyen helyzetben mit tenne a Ferrari? Véleményem szerint minden követ megmozgatnának azért, hogy elhozzák a McLarentől Landót. Ezen a ponton Landónak nem lenne könnyű visszautasítania az ajánlatot, a szerződéses dolgokat most hagyjuk is, a Ferrari simán kivásárolná őt. Szerintem Landónak jó esélyei lehetnének a Ferrariban, ha Leclerc a Mercedesbe igazol.” – magyarázta Windsor.

    Piastri lehet a mérleg nyelve:

    A szakértő szerint a McLaren nagy kockázatot vállal Oscar Piastrival. Könnyen destabilizálhatják a kapcsolatukat Norrisszal, ha valami rosszul sül el. Mindemellett a 23 éves pilótát már a Red Bull és a Mercedes is kinézte magának. Christian Horner el is mondta, hogy beszélgettek a brittel, ám ő a wokingiakat választotta.

    Norrisszal jobban járna a Red Bull, mint Pérezzel?

    „Ha Lando mennie akarna, Zak (Brown) vajon az útjába állna? Könnyen mondhatná a következőket: ‘nézd Zak, minden nagyszerű volt eddig. Ott volt nekünk Daniel, minden rendben volt. Ám te Piastrit ültetted a másik autóba és most káosz van. Én nem ezt akartam, ezt te csináltad, így én lépek innen.’ Valószínűleg így fogalmazna. Lando szemszögéből nézve sem egyszerű a helyzet. Ha a Ferrari elvinné, ott több lehetősége lenne, mint Max (Verstappen) mellett, miután Pérez visszavonul. Landónak így vagy a Ferrarihoz vagy a Mercedeshez kellene mennie. Nagyszerű lenne Landónak a Ferrari, és nekünk is, nem igaz?”

    Hamilton „titkos üzenete”:

    Ugyanakkor nemcsak Norris vár egy ilyen lehetőségre:

    „Valószínűleg Pierre Gasly is ezen munkálkodik. Azt gondolhatja, hogy lehet esélye a Ferrarinál és szeretne is olyan pozícióba kerülni, ahol megkapja ezt a lehetőséget. Ők lennének az opciók Norrisszal.”

    Windsor hozzátette, hogy Hamilton segíthetne honfitársának. Ha már nem akarja folytatni, elmondhatná Norrisnak, hogy mérlegelje a lehetőséget és előre tervezzen.

    „Lando biztosan elgondolkodik majd azon, hogy mi lesz a következő lépés. Szüksége lenne egy üzenetre Lewistól, nem igaz? Lewis elmondhatná neki, hogy itt a dátum, amikor visszavonulok, így Lando elkezdhetne készülődni a háttérben.”