Címke: Ferrari

  • Norris nem lesz másodszámú Verstappen mellett

    Norris nem lesz másodszámú Verstappen mellett

    A volt Forma-1-es versenyző, Karun Chandhok szerint a McLaren fiatal sztárja, Lando Norris lenne a Mercedes elsőszámú választottja, ha Hamilton úgy döntene, hogy visszavonul a sporttól. 

    Viszont ez egy komplikált folyamat lenne, mivel ahogy arról már Norris is beszél korábban, hisz a McLarenben és ki szeretne tartani velük.

    Egyáltalán nem kétséges, hogy Norris egy kivételes pilóta, aki az élcsapatok egyikénél versenyezhetne. A korábbiakban már a Red Bull-lal is volt pár tárgyalása.
    Norris nagyjából azóta a legjobb a középmezőny versenyzői között, mióta 2019-ben bemutatkozott a McLarennél, és eddig egy pole pozíciót és hat dobogós helyezést szerzett a motorsport csúcsán.

    Hogy kiemelje, mennyire tehetséges, Norris volt az egyetlen középmezőnybeli pilóta, aki a tavalyi szezonban dobogóra állhatott, amit az Emilia Romagna Nagydíjon ért el.
    A jelenlegi szerződése a McLarennél 2025 végén jár le, így 2026-ra, az új motorszabályok bevezetésekor a Mercedeshez kerülhetne.

    Valószínű azonban, hogy a McLarennél ki kell töltenie a szerződését, mivel Hamilton várhatóan új szerződést ír alá, aki az új szabályok bevezetéséig az Ezüstnyilaknál marad.

    Charles Leclerc azonban egy másik pilóta, akit a Mercedes potenciális célpontjaként emlegetnek, ami lehetőséget adna Norrisnak arra, hogy a Ferrarihoz kerüljön, és talán újra találkozhasson korábbi csapattársával, Carlos Sainz-cal.

    Függetlenül attól, hogy a Mercedes vagy a Ferrari lesz-e az, az esélye annak, hogy Norrisnak 2026-ban lehetősége lesz egy élcsapathoz kerülni sok mindentől függ.
    Chandhok szerint a Mercedes a legjobb választás.

    „Hogy hova fog menni, az jó kérdés. A valóság az, hogy nem tudom elképzelni, hogy a Red Bullhoz menjen, hogy Max második számú versenyzője legyen, és a Ferrarinak mind a két versenyzője már le van kötve.

    „Tehát a lehetőségei között szerepelhet, hogy a Mercedeshez megy, amikor Lewis Hamilton abbahagyja, mert George [Russell] nem megy sehova. Szerintem maradhat a McLarennél, amíg ez alapvetően nem történik semmi. Szerintem a McLaren nyugodtan megtarthatja őt, amíg ez meg nem történik.”

    A két F1-es szezont megélt versenyző ezután még azt pedzegette, hogy milyen esélyei lennének, ha Hamilton végül mégiscsak ez évben fejezné be a versenyzést.

    „De tegyük fel, hogy eljutunk az év végére, és Lewis hirtelen úgy dönt, hogy ‘elegem van, elmegyek’. Akkor úgy érzem, ez elég bonyolult folyamat lesz, mert kétségtelen, hogy Lando az első számú kiszemelt. Ő a Mercedes első számú kiszemeltje, hogy Lewis helyére kerüljön.”

  • A Ferrari a Mercedes betiltott megoldását tervezi majd használni

    A Ferrari a Mercedes betiltott megoldását tervezi majd használni

    A Ferrari a keddi nap folyamán bemutatta az idei autóját, az SF23-at. A konstrukcióról készült képeket vizslatva azonban azonnal feltűnt, hogy az első szárnyon ugyanazok a terelő elemek vannak rajta, amivel a Mercedes kísérletezett a tavalyi szezonban.

    Az eszüstnyilak egy komolyabb fejlesztési csomagot vittek a 2022-es Amerikai Nagydíjra, aminek az egyik eleme egy új első szárny volt. Az orrkúp mindkét oldalán 5-5 kisebb terelőelem volt megtalálható, amivel az „outwash” hatás növelése volt a célja a Mercedesnek.

    A rivális csapatok azonban elkezdtek reklamálni, mondván ezzel a megoldással jogtalan aerodinamikai tesz szert a Mercedes. Az FIA pedig kisebb nagyobb vizsgálódásokat követően be is tiltotta a megoldást.

    A Ferrari idei autóján azonban újra felfedezhető volt az innováció és az olaszok egy kiskapunak köszönhetően már szabályosan használhatják majd azt, amit a Mercedes a tavalyi évben nem tehetett meg. Tavaly decemberben ugyanis megváltoztak az első szárnyakra vonatkozó szabályok és a Vörösök ezt kihasználva már legálisan használják a kis szárnyelemeket.

    Nagy kérdés, hogy ha beválik az újítás, akkor az mennyire fogja kiváltani a rivális csapatok ellenszenvét, illetve , hogy mennyi időt hozhat a konyhára a Ferrarinak, akik az idei szezonban nagyon szeretnének pontot tenni a 2008 óta tartó bajnoki nyeretlenségük végére.

    Ferrari: Az idei autónk a tavalyi finomra hangolt változata

  • Leclerc egyetért azzal, hogy ne legyen csapatsorrend, egy esetet kivéve

    Leclerc egyetért azzal, hogy ne legyen csapatsorrend, egy esetet kivéve

    Charles Leclerc azzal teljesen egyet tud érteni, hogy a Ferrari ne kezdje úgy a szezont, hogy már csapatsorrend van, ezt az új csapatfőnök, Frederic Vasseur is így látja. Ugyanakkor a monacói szerint egy idő után döntenie kell majd a csapatának, ha a bajnokság állása szerint már úgy lenne észszerű.

    Vasseur tehát lefektette az alapokat, miszerint az év elején biztosan nem lesz elsőszámú versenyző, és ez az, amivel Leclerc is egyetért.

    „Teljesen egyetértek ezzel a filozófiával, egy évet nem kezdhetsz így” – idézi a Ferrari-pilótát a Racer. „Azt hiszem, fontos, hogy Carlos és én teljesen motiváltak legyünk, hogy a lehető legjobb munkát végezzük a szezon első részében, és egymást a legjobb teljesítményre ösztökéljük.”

    Viszont van egy forgatókönyv Leclerc szerint, amely esetén a Ferrarinak csapatsorrendet kellene felállítania: „Aztán ha a bajnokság egy pontján egy versenyző teljesen harcban van a bajnoki címért, akkor biztos vagyok benne, hogy a csapat mindent megtesz azért, hogy a bajnoki címért küzdő versenyző a lehető legjobb körülmények között versenyezhessen. Erről majd később beszélünk, de a szezon elején úgy gondolom, hogy ez a helyes dolog.”

    A Ferrari egyébként a tegnapi nap folyamán mutatta be idei autóját, majd rögtön be is járatták azt.

    Massa szerint nem a pilótákon fog múlni: Leclerc tudja, hogyan kell nyerni

  • A Ferrari büszke rá, hogy nem kamu autót mutattak be

    A Ferrari büszke rá, hogy nem kamu autót mutattak be

    Miközben lerántotta a leplet a Ferrari 2023-as autójáról, az új csapatfőnök, Frederic Vasseur helyretette azon elméletet, miszerint a maranellói csapat 30 lóerővel növelte a motor teljesítményét.

    A francia a svájci Blicknek beszélt erről, miközben Charles Leclerc és Carlos Sainz az első néhány kört tette meg a láthatóan megpiszkált autóval Fioranóban:

    „Ez egy vicc, boldogok leszünk, ha a megbízhatóságot kézben tartjuk.”

    Mivel az motorok a teljesítményfejlesztés szempontjából be lettek fagyasztva, a Ferrari csak a megbízhatóság javítása érdekében tud változtatásokat eszközölni. Erről már az olasz Skynak beszélt Vasseur:

    „Vannak új elemeink, és úgy néz ki, mindent kézben tartunk. A múltban le kellett tekerni az erőforrás teljesítményét, míg most visszatértünk a normális kerékvágásba. De a teljesítmény tekintetében szó sincs előrelépésről.”

    Leclerc és Sainz – akik egyenrangúként indulnak neki a szezonnak – mindketten azt mondták, hogy a Red Bull és a Mercedes párosait akarják megelőzni a 2023-as versenyzői bajnoki címért. Vasseur tovább főzte:

    „Nem néztem meg alaposan a többi autót, mert gyakran a bemutatókon kamu autók vannak csak, és az igazi autók később jönnek. Tehát nem akartam időt vesztegetni, csak magunkra koncentrálok.”

    A világbajnok Max Verstappen nemrég azt mondta, hogy inkább a Mercedesre koncentrál, mint a Ferrarira, mert ők a Red Bull dominanciáját fenyegető valódi veszély. Erre reagált Vasseur:

    „Nem emlegetett minket? Sebaj, nem a mi dolgunk. Nekünk a munkánkra kell koncentrálnunk, és rengeteg még a munka.”

    A spanyol Sainz viccelődve hozzátette:

    „Max azt állította, hogy harcolni fog a Mercedesszel? Ez jó, így remek meglepetést okozunk majd neki. Ez egyértelműen csak az ő módszere, hogy nyomást gyakoroljon ránk, ami normális. Végeredményben majd csak a pálya és az időmérő számít.”

    A Ferrari egyelőre egyszerűen csak lenyűgözte a Forma-1-es világát azzal, hogy a „kamu” autóleleplezési trendnek ellenállva valóban bemutatta, sőt, a debütáláskor tesztelte is az SF-23-ast. Sainz így lelkendezett tovább:

    „Szerintem őszintén szólva hihetetlen, hogy a Ferrari összehozott egy ilyen napot. A Forma-1-nek most szüksége van egy ilyen típusú eseményre, a média, a rajongók, a partnerek, a szerelők, és a projekt mérnökeinek. Bátrak voltunk, amiért ezt megtettük, mert általában az ilyen típusú köröknél lehetnek problémák.”

    A Ferrari különösen az autó hátsó részétől tartotta távol a fotósokat. Persze, pár újdonság így is felkeltette a figyelmet – például az első szárnyon lévő kis wingletek, amelyeket a Mercedes autóján 2022-ben betiltottak. Az oldallapok alatti új légbeömlők szintén felkeltették a figyelmet, de Vasseur szerint a 2023-as autó inkább evolúció, mint forradalmi:

    „A koncepció ugyanaz maradt, de átdolgoztuk. A szabályok nem adnak mozgásteret arra, hogy mindent megváltoztassunk. A költségvetési keret miatt óvatosnak kellett lennünk, és minél több alkatrészt kell átvennünk az elődjéből.”

    Leclerc elmondta, hogy a Pirelli demo abroncsain megtett 10 kilométere nem sokat jelent, de a szimulátoros tesztek alapján arról számolt be, hogy a 2023-as Ferrari másnak és jobbnak érződik. Így zárt a monacói:

    „Nincs okunk feltételezni, hogy ne érnénk el vele a céljainkat.”

    Van egy kaja, aminek Sainz nem tud ellenállni, ezért fogynia kell!

  • Ferrari: Az idei autónk a tavalyi finomra hangolt változata

    Ferrari: Az idei autónk a tavalyi finomra hangolt változata

    Charles Leclerc szerint a Ferrari első számú célja az volt, hogy kijavítsa a tavalyi autójuk gyengeségeit a 2023-as szezonra. A monacói pilóta a mai bemutatót követően már vezethette az SF23-at és pozitív benyomásai voltak az új autója kapcsán.

    A Vörösök egy nyilvános autóbemutatón rántották le a leplet az új konstrukciójukról, amit Leclerc mellett Carlos Sainz is kipróbálhatott Fioranóban. A maranellói istálló nem forgatott, hanem csupán egy 15 kilométeres bejáratást teljesített, hogy ellenőrizzék, minden rendben van-e az autójukkal.

    Ugyan a két Ferrari pilóta mindösszesen 5 kört tudott megtenni a tesztpályán, a mérnökök számára bármilyen fajta visszajelzés és adat fontos lehet a jövő heti bahreini teszt előtt. Leclerc jól érezte magát az SF23 volánja mögött.

    „Egy kicsit más volt vezetni az autót, de határozottan jól éreztem magam” – értékelt az 5-szörös futamgyőztes a próbáját követően. – Azonban őszinte leszek, még nem igazán éreztem a különbségeket a két autó között, mert csupán két kört mehettem és azok során sem nyomtam igazán a gázt. A helyzetemen még a tesztgumik sem segítettek.”

    „Rengeteget dolgoztunk a tél folyamán és szerintem jó irányba haladunk. Az elsődleges célunk az volt, hogy a 2022-es autó gyengeségeit kijavítsuk. A szimulátorban is rengeteget dolgoztunk és úgy gondolom, hogy ezen téren sikerült egy áttörést elérnünk. Azonban meg kell várnunk a bahreini tesztet, mert csak azt követően látunk már egy valós képet az idei autóról.”

    Leclerc azt is hozzátette, hogy az SF23-mal egy optimálisabb egyensúly megtalálása, val.amint a kezelhetőség javítása volt a két legfontosabb szempont. A Red Bull a tavalyi szezonban ezen téren is felülmúlta az olasz gárdát, akik végül idejekorán elveszítették a bajnoki esélyeiket. Nagy kérdés, hogy idén vajon sikerül-e pontot tenniük a 2008 óta tartó bajnoki nyeretlenségüknek?

    A „piros” ünnepen megérkezett a piros autó, így fest az idei Ferrari

  • Van egy kaja, aminek Sainz nem tud ellenállni, ezért fogynia kell!

    Van egy kaja, aminek Sainz nem tud ellenállni, ezért fogynia kell!

    A Ferrari Valentin-napon, rajongók jelenlétében bemutatta idei autóját, az SF-23-at, és rögtön pályára is küldte azt egy shakedown keretében.

    A bemutató során mindkét versenyzőt meg is interjúvolták, és Carlos Sainz elismerte, hogy fogynia kell, mert rákapott az olasz kajára. Emellett azt is kiemelte, hogy a spanyol és az olasz kultúra nem áll messze egymástól.

    „Szóval, amikor ide költöztem, rögtön otthon éreztem magam. Olyan érzés volt, mintha máris olasz lennék!” – mondta Sainz.

    „Az egyetlen dolog, aminek nem tudok ellenállni, de most a lehető legjobban igyekszem elkerülni, mert az első verseny előtt le kell adnom egy kilót, az az antipasti! Amikor hozzák a kenyeret a sok cuccal… Próbálok csak egy tányérnyit megenni, a főételből, de mindig hoznak még (antipastit), és nem tudok ellenállni! De a következő néhány hétben [kerülnöm kell]!”

    Az antipasti a hagyományos olasz étkezés hagyományos első fogása. Az előételes tálon csupa olyasmi található, amit egy falatra be lehet kapni, például sonkaszeletek, szalámi, sajtok, grissini, kenyérfélék, paradicsom, stb. Szó ami szó, megértjük Carlost!

    A „piros” ünnepen megérkezett a piros autó, így fest az idei Ferrari

     

  • Megvan, hogy Binotto melyik csapattal térhet vissza a Forma-1-be

    Megvan, hogy Binotto melyik csapattal térhet vissza a Forma-1-be

    Az ismert olasz újságíró, Leo Turrini szerint a Ferrari elbocsátott csapatfőnöke, Mattia Binotto az Audi új Forma-1-es csapatfőnökeként térhet vissza.

    A múlt héten a Red Bull irányítója, Christian Horner azt mondta, hogy együtt érez Binottoval, mert „ó munkát végzett a maranellói csapat élén. Arról már mind Horner, mind a Mercedesnél dolgozó kollégája, Toto Wolff lefitymálóan nyilatkozott arról, hogy a Ferrari korábbi 53 éves mérnöke most valamelyik top csapathoz igazolhat. Turrini erről a Pit Talk podcastnek nyilatkozott:

    „Biztos vagyok benne, hogy Binotto a hosszabb kényszerszünete után is a Forma-1-ben maradhat. Teljesen biztos vagyok benne, hogy az Auditól kapott ajánlatot, hogy a közeljövőben a mezőnybe kerülő csapat élére álljon.”.

    Binottót az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur váltotta, még azelőtt, hogy a Sauber és az Alfa Romeo névadó szerződése az év végén lejárna, és átáll a többségi Audi átvételre.

    Olasz médiaforrások szerint Binotto legalább 6-12 hónapig „kertészkedési szabadságra” ment.

    Ezért nem megy sehova sem Binotto 2024-ig

  • Az FIA megerősítette az orosz versenyzőket sújtó szankciókat

    Az FIA megerősítette az orosz versenyzőket sújtó szankciókat

    Miközben Nikita Mazepin dobogós helyezést ért el, miután visszatért a pályaautózáshoz, az FIA új intézkedéseket jelentett be az orosz versenyzőkkel kapcsolatban.

    Tavaly év elején, az orosz-ukrán konfliktus kirobbanásakor a szövetség bevezetett egy intézkedést, amely szerint az orosz versenyzőknek alá kell írniuk egy dokumentumot, amelyben lemondanak az országuk képviseletéről.

    Több, az FIA döntése miatt érintett orosz versenyző elutasította az aláírást, Mazepin Forma-1-es pályafutása pedig azzal ért véget, hogy a Haas felbontotta a szerződését, valamint édesapja névadó szponzor cégének, az Uralkalinak a szerződését. A múlt hétvégén, miután tavaly év közepén megnyerte a Silk Way rali tereprali T3-as osztályát, Mazepin visszatért a dobogóra, hiszen az ázsiai Le Mans-sorozat első fordulójában, Dubaiban versenyzett.

    Egy másik magasan jegyzett orosz pilóta Robert Shwartzman, akinek az orosz-ukrán konfliktus alatt is sikerült aktívan megtartania a Ferrarinál betöltött kiemelkedő tartalékosi szerepét azzal, hogy izraeli állampolgárságra váltott.

    Az FIA Motorsport Világtanácsának tavaly decemberi ülésén megvitatták a Shwartzmanhoz hasonló, máshol – az ő esetében Tel-Avivban – született orosz versenyzőkkel kapcsolatos helyzetet. Az irányító testület tehát tisztázta mindezt az FIA licenccel rendelkező versenyzőknek múlt pénteken küldött közleményében:

    „A kettős állampolgársággal rendelkező (orosz) pilóták továbbra is kötelesek betartani az FIA béke és politikai semlegesség elveit.”

    Az FIA az oroszországi versenyekre, valamint az orosz zászlók, színek és nemzeti csapatok bemutatására vonatkozó tilalmat is fenntartja „további intézkedésig”. Ezért így zárult a levél:

    „Minden olyan orosz versenyző, aki nem ír alá egy nyilatkozatot, amelyben vállalja, hogy betartja az FIA békére és politikai semlegességre vonatkozó elveit, nem vehet részt semmilyen versenyen.”

    Domenicali: Fel kell gyorsítania az FIA-nak a költségvetési vizsgálatokat

  • A „piros” ünnepen megérkezett a piros autó, így fest az idei Ferrari

    A „piros” ünnepen megérkezett a piros autó, így fest az idei Ferrari

    Valentin-napon mutatta meg a Ferrari, hogy milyen lesz a 2023-as autójuk arculata.

    Jól kezdődött az új éra a Scuderia számára, hiszen az első futamokon kimagasló teljesítményeket értek el. Charles Leclerc-t bajnok esélyesként tartották számon, ám ahogy pipálták ki a versenyeket a csapatok, úgy ébred fel a Red Bull is. A maranellói istállónál megjelentek a problémák. Hol a technika adta meg magát, hol a csapat taktikázta el a versenyt, és akadtak olyan esetek is, ahol a versenyző hibázott.

    A 2022-es szezon második felében Max Verstappen szárnyalt, míg a Ferrarinak el kellett búcsúznia a bajnoki címről szőtt álmaitól. A második helyet ugyan abszolválták, ám csalódottan fejezték be az évadot.

    Az új szezonra viszont komolyabb változtatásokat eszközöltek. Mattia Binotto a tavalyi kudarc után távozott a csapattól, helyére az Alfa Romeót irányító Frédéric Vasseur érkezett.

    Charles Leclerc:

    A monacói versenyző tavaly közelebb került a bajnoki címhez, ám az utolsó lépéseket nem sikerült megtennie a legnagyobb serleg felé. A pole pozíciók terén a Ferrari és a 25 éves pilóta volt az ász, ám a szombati eredményeket nem tudta győzelmekre váltani. Leclerc idén még feljebb kapcsolna és most már nagyon szeretné megtenni az utolsó lépést. Ám ehhez Max Verstappennek és saját csapattársának is lesz egy-két szava.

    Carlos Sainz:

    A spanyol versenyző 2021-ben még kereste a helyét a Scuderiában, ám tavaly már magabiztosabban vezette az autót. Ugyan csapattársától elmaradt a teljesítménye, viszont első futamgyőzelmét sikerült megünnepelnie. Sainz is címre hajt, így ha nem muszáj nem áll be Leclerc mögé. A kérdés az, hogy mennyire engedi őket versenyezni majd a Ferrari.

    SF-23:

    A bemutatón viszont nem akart minden meglepetést lelőni a vörös istálló, így a többiekhez hasonló koncepció szerint mutatta be mire is lehet számítani idén tőlük. Különleges élményt ajándékozott a nézőknek és a helyszínen lévőknek a csapat, ugyanis megnézhették az új autó első métereit.