Címke: Ferrari

  • Domenicali ígéri: A Forma-1 sosem lesz elektromos

    Domenicali ígéri: A Forma-1 sosem lesz elektromos

    A Forma-1 vizsgálni fogja az elkövetkezendő években a károsanyagkibocsátás lehetséges csökkentését, viszont ahogy azt Stefano Domenicali elmondta, a széria „soha se lesz elektromos”.

    Az Európai Parlament az elmúlt héten aláírta az európai tagállamok által tavaly elért károsanyag kibocsátásáról szóló megállapodást. Mi szerint 2035-től kezdve nem lehet új benzin és dízelüzemű személygépkocsikat értékesíteni.
    Emellett azt is előírja, hogy az új autóknak 2030-ban 55 százalékkal kevesebbet kell kibocsátaniuk, mint 2021-ben.

    Domenicali kritikusan viszonyul az energetikai átállással kapcsolatos szabályozásokhoz. A Forma-1-es csoport vezérigazgatója azzal vádolja a politikusokat, hogy lehetetlen célokat tűznek ki, és ideológiai megközelítéssel viszonyulnak az elektromos autókhoz.

    „Lehetséges kibocsátásmentessé válni a motorok átalakítása vagy a meglévő autók kidobása nélkül” – érvel a Ferrari korábbi csapatfőnöke.

    Ha Domenicalin múlik, az F1 soha nem lesz teljesen elektromos, mint a Formula E. Pedig a sport nem áll meg a fenntarthatóbb módszerek és technikák fejlesztésében.
    Jelenleg például a károsanyag-kibocsátásmentes benzin kifejlesztésén dolgozik, amelyet az F1-főnök szerint „repülőgépek és hajók is használhatnak”.

    Az olasz szakember már korábban is kitartott amellett, hogy nem lehet mindent csak is az elektromos technológiára alapozni. A hibridizációban látja a jövőt, amiért tenni is szeretne, számolt be róla Autosport.

    Véleménye szerint a platform nagyszerű bemutatóhely lehet a hibrid technológia számára, megmutatva a gyártóknak, hogy vannak alternatívák a villamosításhoz.

    „A fenntarthatóságot lehet CO2-dimenzióban is látni, vagy [sok más, ezzel kapcsolatos] dologgal, de koncentráljunk inkább a kibocsátásra vagy a technológiára. Szerintem a Forma-1 nagyszerű jövő előtt áll, hogy megmutassa, hogy nem csak villamosítás van az autóiparban. Úgy gondolom, hogy a hibridizáció egy nagyszerű út, és nagyszerű jövője lesz.”

    „A Forma-1-nek ezt arra kell felhasználnia, hogy a konstruktőrök beruházzanak, és hogy megmutassák, hogy létezik ez az út, tehát másképp is fenntarthatóak tudunk lenni. Ez az, amire a csapatok és a konstruktőrök figyelmét szeretném irányítani a jövőben, nagy figyelmet fordítva a költségekre is.”

    Domenicali: Fel kell gyorsítania az FIA-nak a költségvetési vizsgálatokat

  • Így formálta át Leclerc-et a családi tragédiája

    Így formálta át Leclerc-et a családi tragédiája

    Charles Leclerc elárulta, hogyan formálta őt a hatalmas személyes tragédiája azzá az F1-es versenyzővé, aki ma.

    A 25 éves monacói megnyílt, hogy élete legszomorúbb pillanatait elmesélje az új, „Le Prodige” című életrajzi könyvében. Részletezte, hogy édesapja 2017-es elvesztése nemcsak sok gyötrelmet okozott, hanem olyan esemény is volt, amely fordulópontot jelentett az F1-be vezető útján.

    Jelenleg Leclerc, a Ferrari 15 éve húzódó címnélküliséget próbálja megdönteni, miközben őszintén és mélyen beszélt édesapja, Hervé elvesztéséről.

    Idősebb Leclerc 2017. júniusában, 54 éves korában hunyt el hosszú betegség után. Alig négy nappal később Charles már a Formula 2-ben versenyzett Bakuban. Viszont a gyász ellenére a visszalépés még csak eszébe sem jutott Charlesnak.

    „Az apám volt az első számú rajongóm. Azt akarta, hogy minden versenyen erős legyek. Biztos voltam benne, hogy azt akarta, hogy ott legyek és nyerjek érte, még akkor is, ha ez volt a legrosszabb módja a nagydíra való felkészülésnek.”

    A többi persze már történelem – Leclerc legyőzte a bánatot, és egy fantasztikus győzelmet aratott, ami kulcsfontosságú volt a bajnoki cím felé vezető menetelésében. Néhány hónappal később már a Sauberrel versenyzett az F1-ben, és most már érti, hogy a tragikus 2017-es nyár hogyan formálta azzá, amivé mára lett.

    „Semmi sem készíthet fel arra a pillanatra, amikor elveszíted az édesapádat. Érettebb lettem, mert az elvesztése felelősségteljesebbé tett, és férfiasabb. Ezen kívül mentálisan is erősebb lettem, mint valaha. Az apádat ilyen korán elveszíteni az életben olyasmi, ami örökre megváltoztat.”

    Leclerc a jövő héten már akcióban is lesz, amikor a Ferrari a másik kilenc csapathoz csatlakozik a rajtrácson a háromnapos előszezoni tesztelésre Bahreinben. Ez február 23-án, csütörtökön kezdődik és február 25-ig, szombatig tart.

    A Ferrari a Mercedes betiltott megoldását tervezi majd használni

     

  • Binotto a héten feltűnt a Ferrari maranellói gyáránál

    Binotto a héten feltűnt a Ferrari maranellói gyáránál

    A Ferrari csapatfőnöki pozícióját mostantól Fred Vasseur tölti be, miután Mattia Binotto a tavalyi szezon végeztével lemondott.

    A Ferrari teljesítménye a versenypályán és azon kívül is elfogadhatatlan volt tavaly. Az egyéni és a csapatbajnoki címre is volt esélyük eredendően, ám mindkettő kicsúszott a kezükből, megannyi hiba miatt, amit elsősorban Binotto irányításának tulajdonítottak.

    Binotto végül nem várta meg, hogy a népharag következtében kirúgják, és ő maga mondott fel.

    A Scuderia gyorsan kinevezte az utódját, és úgy döntöttek, hogy az Alfa Romeótól érkező Fred Vasseurbe vetik bizalmukat, hogy 2023-ban és azon túl visszaterelje a csapatot a jó irányba.

    Nemrégiben azonban egy ezen a héten készült fotó kezdett keringeni Twitteren, amelyen Binotto és Vasseur együtt beszélgetnek a Ferrari maranellói gyáránál, és Binotto jelenléte összezavarta a közönséget.

    https://twitter.com/OfMattia/status/1626239483632046084

    Binotto és a Ferrari állítólag nem haraggal váltak el és jó kapcsolatot ápol Vasseurrel is. Így lehetséges, hogy egyszerűen csak azért látogatott el a gyárba, hogy elbúcsúzzon.

    Vasseur nagyon elismerően beszélt Binottóról a sajtónak, és elmondta, azért maradt, hogy a lehető legsimább legyen az átmenet.

    A fényképen látható beszélgetés laza beszélgetésnek tűnik, ami megerősíti azokat a feltételezéseket, hogy Vasseur és Binotto baráti kapcsolatot ápolnak annak ellenére, hogy egyikük a másik helyére lépett a Ferrarinál.

    Egyelőre nem tudni, hogy Binotto mit tervez a Ferraritól való távozása után, de úgy tudni, hogy több csapat is ajánlott neki pozíciót.

    Ennyi köze van a kirúgott Binottónak a Ferrari 2023-as autójához

  • Leclerc erről nem egyeztet a Ferrarival

    Leclerc erről nem egyeztet a Ferrarival

    Charles Leclerc szerint a Ferrarival folytatott szerződési tárgyalások jelenleg nem szerepelnek sem az ő, sem az alakulat napirendjén, és ragaszkodik ahhoz, hogy még „nagyon korai” lenne a jövőjéről beszélni a Scuderiánál.

    Leclerc az ötödik szezonja előtt áll az olasz istállóval, 2019-ben debütált a Ferrarinál, miután egy évet töltött a Forma-1-ben a Sauberrel. A monacói két győzelmet gyűjtött első szezonjában a maranellóiakkal, tavaly pedig három győzelemmel bővítette pályafutása ezen rekordját a Ferrari első félévében mutatott formája során.

    A múlt hónapban a Scuderia új csapatfőnöke, Fred Vasseur elismerte, hogy a Leclerc-rel és Carlos Sainz-zal folytatott szerződéshosszabbítási tárgyalások nem élveznek prioritást, és ezt a tényállást előbbi meg is erősítette a Sky Sportsnak:

    „Nem, most egyelőre nem folynak tárgyalások. Szeretem a vörös színt, szeretem a Ferrarit, boldog vagyok itt… De majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Még igen korai erről beszélni. A szerződésem 2024 végén jár le.”

    A pletykák szerint a Mercedes élénken érdeklődik Leclerc iránt, Lewis Hamilton lehetséges utódjának gondolják, és a monacói jövője a Ferrarinál attól függhet, hogy a csapat képes lesz-e idén következetesen harcba szállni a világbajnoki címért. Leclerc szerint a Ferrari keményen dolgozott télen, hogy javítsa autója megbízhatóságát, ami a tavalyi szezonban a csapat stratégiájával és kivitelezésével együtt gyenge pont volt, ami aláásta a formáját a szezon elején:

    „A nagy munka a megbízhatóságért folyt. Nem akarok túl sokat mondani, de rengeteg munka volt vele. Remélem, hogy nem lesz sok megbízhatósági gondunk. A második helyen végeztünk a versenyzői és a konstruktőri tabellán, és a logikus következő lépés a győzelem. Tudjuk, hogy ez mennyire nehéz lesz. Ugyanakkor rengeteg munkát fektetünk bele. Nehéz bajnokság lesz, de minden adott, hogy sikerüljön.”

    Leclerc a kilátásait értékelve arra számít, hogy Hamilton 2022 után visszavághat a győzelem nélküli időszakának, ha a Mercedes új W14-ese visszaviszi a csapatot a rajtrács elejére. Így zárt ezért Leclerc:

    „Lewis mindig esélyes egy bajnoki küzdelemre; amennyiben megvan hozzá az autója, ott lesz. Nem szabad felednünk, hogy mit ért el. Még mindig esélyes erre. Ezt tavaly is számtalanszor láthattuk. A Mercedes, abban biztos vagyok, ott lesz. Tavaly nagyon erősek voltak a szezon végén. Lewis is ott lesz, ahogy a Red Bull is.”

    Leclerc egyetért azzal, hogy ne legyen csapatsorrend, egy esetet kivéve

     

  • Wolff szerint ezért van előnyben a Mercedes a Red Bullhoz képest

    Wolff szerint ezért van előnyben a Mercedes a Red Bullhoz képest

    Toto Wolff úgy gondolja, a Red Bull Forma-1-es költségplafon túllépés miatti büntetése „hosszú távon” „előnynek” bizonyulhat a Mercedesnek.

    A Red Bullt 7 millió dolláros pénzbüntetéssel és az aerodinamikai fejlesztési idő 10 százalékos csökkentésével sújtották egy 12 hónapos időszakra. Így a 2023-as F1-es szezonra engedélyezett keretük 70 százalékról 63 százalékra csökkent. A büntetés hatása heves viták tárgyát képezte, a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner és Max Verstappen még úgy is tűnt, hogy a különböző oldalakon állnak. Wolff a Mercedes W14-es betontorpedójának a bemutatóján a médiának, köztük a Crash.net-nek nyilatkozott erről:

    „Szerintem a Red Bull nagyon jó munkát végzett tavaly azzal, hogy olyan autójuk volt, amely fél másodperccel vagy annál is gyorsabb volt, mint bárki más. A szélcsatornában eltöltött idő hiánya biztosan nem lesz jó nekik, és ez előny lehet nekünk az idei szezonban.”

    Wolff azonban kiemelte, hogy egy olyan hatékony szervezetnek, mint a Red Bull, képesnek kell lennie arra, hogy korlátozza egy ilyen büntetés okozta károkat:

    „Amennyiben hatékony géped van, akkor biztosan kompenzálni tudod ezt, vagy annak jó részét. Szóval hosszú távon ez jó nekünk, de az elmúlt két szezonban már voltunk ilyen helyzetben – persze büntetés nélkül. Így nyertünk, és kevesebb szélcsatorna-időnk volt bárki másnak. Ez minden bizonnyal egy kicsit megtépázza őket, de ha szervezetként hatékonyak – amit már bizonyítottak -, akkor ez nem lesz nagy dolog.”

    A Mercedes reméli, hogy vadonatúj W14-es autójukkal a 2023-as idényben újra versenybe szállhatnak a bajnoki címért. Tavalyi kihívásokkal teli évben a Red Bull és a Ferrari mögé csúsztak az F1-es rangsorban. A hónap elején az RB19 bemutatóján Verstappen a Mercedest nevezte meg a Red Bull fő fenyegetéseként 2023-ban. Arra a kérdésre, hogy Verstappen és Lewis Hamilton között újabb bajnoki harcra van-e kilátás, Wolff ennyit mondott:

    „Nagyon pozitív megjegyzéseket láttunk a többi csapattól, hogy mi is ott leszünk az elején. De ezt nekünk magunknak kell bebizonyítanunk, hogy jó döntéseket hozunk, és szeretném, ha harc lenne az élen, nem csak a top három csapat, hanem talán valamelyik másik is csatlakozhatna hozzánk. Ez jót tenne a Forma-1-nek, és ez teszi oly élvezetessé.”

    A Mercedes cáfolta a motor megbízhatóságáról szóló híreket

  • 125 éve született Enzo Ferrari, emlékezzünk rá 125 másodpercben

    125 éve született Enzo Ferrari, emlékezzünk rá 125 másodpercben

    Minden nagy utazás egy álommal kezdődik, nem volt ez máshogy az olasz Enzo Ferrari esetében sem.

    Ugyanakkor egy álom nem válik valósággá vízió, elszántság és kitartás nélkül. Ezek ugyanazok az elvek, amelyek nap mint nap inspirálják a Ferrarit, és mindig is Enzo örökségének a része marad.

    Hivatalos papírok szerint ugyan Enzo 1897. február 20-án született, de a fia, Piero Ferrari elárulta, hogy mindig is február 18-án ünnepelték az édesapját.

    Így pontosan ezért is tette ki ma ezt a videót róla a Scuderia.

    A „piros” ünnepen megérkezett a piros autó, így fest az idei Ferrari

  • A 2022-es Ferrarit Sainz kedve szerint fejlesztették volna?

    A 2022-es Ferrarit Sainz kedve szerint fejlesztették volna?

    Voltak olyan felvetések, melyek szerint a tavalyi Ferrari fejlesztésekor inkább abba az irányba mentek el, mely Carlos Sainznak kedvez.

    A spanyol a tavalyi szezon elején nagyon mélyen volt, és egyáltalán nem bírta tartani a tempót a csapattárs Charles Leclerc-el. A bahreini eredményét szezonja legrosszabbjának titulálta, ám később sikerült olyannyira feljavulnia, hogy győzni is tudjon Silverstone-ban. Sainz azt viszont azon melegében tagadta a Ferrari bemutatóján, hogy az autó fejlesztésének köszönhetően talált volna kicsivel jobban magára.

    „Úgy érzem, hogy tavaly volt ez a trend, amikor az emberek azt mondták, hogy az autó az én irányomba fejlődik” – magyarázta Sainz többek között a RacingNews365-nek. „Ezt fogom mondani erre, mégpedig nagyon nyíltan: Egy F1-es autó nem az egyik vagy a másik pilóta felé fejlődik. Egy F1-es autó azért fejlődik, hogy gyorsabb legyen, és a gyengeségeiben javul, és az én feladatom pilótaként az, hogy jelezzem, hol gyenge az autó, ezt szembeállítom az adatokkal, és ezt a visszajelzést adom. Őszintén szólva engem csak az érdekel, hogy az autó gyorsabb legyen, és tavaly átéltem néhány nehéz pillanatot. Olyan autóval indultunk, amely egy bizonyos, sajátos vezetési stílust igényelt, és még a legrosszabb pillanatokban is alkalmazkodtam. Kicsit túl későn sikerült a kedvemre, de alkalmazkodtam, hogy sikerüljön. Idén is az a cél, hogy jobban induljak, és alkalmazkodjak ahhoz, amilyen az autó.”

    A tavalyi, némiképp csalódással véget ért év után a Ferrari idei célja nem lehet más, mint elhódítani a bajnoki címet a Red Bulltól.

    A Ferrari a Mercedes betiltott megoldását tervezi majd használni

  • Ennyi köze van a kirúgott Binottónak a Ferrari 2023-as autójához

    Ennyi köze van a kirúgott Binottónak a Ferrari 2023-as autójához

    Mattia Binotto elárulta, hogy a Ferrari 2023-as versenyautójához neki már semmi köze nincs.

    A svájci születésű olasz mérnököt a Ferrari csapatfőnökeként menesztették a tavalyi, sokszor balszerencsésen elbukott bajnoki próbálkozások után. Négy évig volt a maranellóiak élén, de előtte egészen a Michael Schumacher előtti korszakig visszamenőleg kiemelkedő mérnöki és vezetői feladatokat látott el. Mégis feltűnően hiányzott, amikor a Ferrari a hét elején leleplezte és bemutatta 2023-as autóját – annak ellenére, hogy az SF-23-as nagyrészt az ő regnálása alatt készült. Az 53 éves Binotto szerénykedett a Corriere dello Sportnak, amikor arról kérdezték, milyen érdemeket tulajdoníthatunk neki a 2023-as betontorpedó miatt:

    „A Forma-1-ben nem egyénről, hanem a teljes csoportról beszélünk. Ez egy olyan autó, amelyet tavaly tervezték, amikor még a Ferrarinál voltam, de ez nem az én autóm. Ez a Ferrari versenyautója. A győzelemhez mindig a legjobb autóra lesz szükséged. A versenyző adja a különbséget a pályán az utolsó két tizedért.”

    A Ferrari büszke rá, hogy nem kamu autót mutattak be

     

  • Ki a legszebb a vidéken? Avagy melyik F1-es csapat autója a legmutatósabb?

    Ki a legszebb a vidéken? Avagy melyik F1-es csapat autója a legmutatósabb?

    Minden Forma-1-es csapat bemutatta már 2023-as versenygépét, vagy legalább annak festését.

    Mivel az esetleges aero és egyéb technikai újítások kapcsán úgyis versenyben derül majd ki, hogy mennyire lettek hatékonyak a módosítások, most a külcsínre koncentrálunk.

    Az Alpine ismét kétféle, egy rózsaszín, és egy alapvetően kék festést mutatott be, főszponzora, a BWT okán. A Mercedes teljesen fekete lett, az AlphaTauri az Orlen miatt kapott egy kis pirosat, csak hogy pár újdonságot említsünk.

    Azonban az szembeötlő, hogy több csapat is nagyobb felületeket hagyott feketén az autóján. Meghagytak területeket eredeti formájában, látható karbonfelületként. Talán súlyt kellett csökkenteni, és ezért festettek/matricáztak kevesebbet?

    Galériánkban megnézhetitek az összes autót, majd ha tovább görgettek, szavazhattok!

    [poll id=”278″]

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • Kinek jön idén a feketeleves? Szinte minden F1-es autó pucér maradt néhol

    Kinek jön idén a feketeleves? Szinte minden F1-es autó pucér maradt néhol

    Aki figyelemmel kísérte az összes Forma-1-es autó 2023-as bemutatóját, könnyen kiszúrhatta, hogy dominánsabb lett az autókon a fekete szín. És itt most nem csak a Mercedes full fekete autójára gondolunk.

    Több csapat idei versenygépén is megfigyelhető, hogy a megszokott és/vagy várható színek mellett nagyobb felületeket hagytak teljesen csupaszon, így azok a nyers karbon eredeti feketéjében (vagy sötét szürkéjében) pompáznak.

    A Mercedesen túl az Alfa Romeo is feketére cserékte a fehéret, a Haas oldala is fekete, ahogy a McLaren hátsó fele is, de vannak fekete területek a Ferrarin, a Williamsen és az AlphaTaurin is. Ennek oka jó eséllyel a súlycsökkentés volt, hiszen a festék és/vagy matrica súlya is jelentős lehet az F1-ben.

    Az elemzések szerint a Mercedes ezzel a masszívan fekete (natúr) dizájnnal akár 5 kilót is spórolhatott.

    Az Alpine technikai igazgatója, Matt Harman azonban tagadta, hogy a csapatok kétségbeesett lépése lenne ez a súlycsökkentésért.

    „Még a ballaszttal is játszhatunk egy kicsit, hogy optimalizáljuk az egyensúlyt” – mondta az Auto Motor und Sportnak utalva arra, hogy az Alpine jóval a határérték alatt van.

    A McLaren főnöke, Andrea Stella egyetért azzal, hogy a csapatok valójában nem foglalkoznak ennyit a súllyal.

    „Valójában képesek vagyunk több narancsot tenni az autóra” – mondta, utalva arra, hogy nem súlycsökkentés okán vannak fekete részek az autón.

    „Őszintén szólva úgy gondolom, hogy minden csapat előrelépett a súllyal kapcsolatban, és a szabályok második évében kevesebbet kell majd hallanunk erről.”

    Azonban, ahogyan azt Harman felvetette, a minél könnyebb autóval való versenyzés nagyobb játékteret enged a csapatok számára a ballaszt stratégiai megoldásaihoz.

    „A garázsban amúgy is mindenki a feketét részesítette előnyben” – nevetett Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője.

    „Az abszolút minimum [dizájn], mint ez, azt mutatja, hogy nekünk a teljesítmény a lényeg, nem pedig az, hogy hogyan néz ki [az autó]. Az a lényeg, hogy milyen gyorsan megy” – tette hozzá a hétszeres világbajnok.

    Az olasz sajtó szerint a Ferrari is simán a 798 kilogrammos határérték alá került.

    Még Wednesday Addams is megirigyelné az új Mercedes-t