Címke: Ferrari

  • Nemzetközi sajtó: Az F1 újfent nem érti önmagát, Sainz nem is védekezhetett

    Nemzetközi sajtó: Az F1 újfent nem érti önmagát, Sainz nem is védekezhetett

    Hiába Max Verstappen nyerte az Ausztrál Nagydíjat, nem ő volt a legnagyobb szenzáció a futamon.

    A rajt után a két Mercedes megelőzte a holland versenyzőt, majd az óvatoskodó Verstappen visszavette az első helyet. A káosz azonban már az első körökben elkezdődött. Lance Stroll és Charles Leclerc ütközött, a rövidebbet a monacói húzta. Majd a Safety Car fázisok és a piros zászlós megszakítások váltották egymást. Carlos Sainz megforgatta Fernando Alonsót, amiért büntetés is kapott. Ám hivatalosan az a kör nem történt meg, így túl igazságtalannak találta a 28 éves pilóta a szankciót.

    Végül a Red Bull holland versenyzője szelte át a célvonalat először, de a legtöbb figyeltem a versenyirányítás kapta.

    A nemzetközi sajtóorgánumok így értékelték a káoszba torkollott Ausztrál Nagydíjat.

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Az Ausztrál Nagydíj fináléja olyan volt, mint egy rulett játék, egy olyan káosz, amit hivatalosan a biztonság érdekében indítottak el. Ám végül a versenyzők biztonságát ásták alá. A versenyt vélhetőleg a szórakoztatás és a látványosság oltárán áldozták fel. A közönségnek akartak showműsort csinálni ezzel a bizonytalansággal. Egy verseny, amit el lehet, és el kell felejteni. Sainz jól védekezett, felkapaszkodott a negyedik helyre és tartotta a tempót az Aston Martinnal és a Mercedesszel. Mindaddig ‘Super Max’ egy még erősebb üzenetet adott át a többieknek. A látottak alapján ő és a Red Bull szinte verhetetlenek. A többiek reményei az őrült versenyekhez és a szerencséhez köthetőek. A tegnapinál őrültebb versenyt nehezebb elképzelni, de Verstappen még így is győzni tudott.”

    Blick (Svájc):

    „Pár órával később érkezett meg Európába az áprilisi tréfa az Ausztrál Nagydíj által. Ez volt a 14. alkalom, mikor a Safety Car mögött ért véget a verseny. Az FIA a veszélyes újraindításokkal, a rajtsorrend bizarr meghatározásával maga is felelős a millió dolláros bukásért, és egy olyan visszhangért, amivel senki sem számolt.”

    Het Laatste Nieuws (Belgium):

    „Verstappen inkább a fantasztikus Red Bulljának köszönheti a győzelmet, mintsem saját magának. Az első rajtnál túl óvatos volt és könnyen el tudtak menni mellette, később pedig ritka hibát vétett. Nem ilyennek ismerjük őt.”

    Max Verstappen, Red Bull
    Max Verstappen – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
    Marca (Spanyolország):

    „Nincs baj a show-val, de nem a következetlenséggel és veszélyes helyzetekkel kell előidézni. Nem lehet ezt a ‘versenyzők biztonsága’ címszóra felhúzni. Az Ausztrál Nagydíjon kettő állórajt volt, de egyikre sem volt szükség. Sainz nem tudott fékezni megfelelően a hideg gumikon, és ezt a szükségtelen helyzetet a versenyigazgatóság idézte elő. Megfosztották őt egy csodálatos negyedik helytől, egy olyan pozíciótól, amit megérdemelt volna. A verseny után még csak meg sem tudta védeni magát a stewardok előtt.”

    Sky Sports (Egyesült Királyság):

    „Charlie Whiting halála óta nem sikerült az F1-nek egy olyan versenyigazgatót találnia, akiben minden csapat megbízik és tisztel. Ez a zűrzavar és elégedetlenség csak tovább növeli a nyomást Niels Wittichen, aki idén már 23 futamért felel, mivel Eduardo Freitast már tavaly felmentették.”

    Bild (Németország):

    „Micsoda zűrvar és micsoda verseny! Az Ausztrál Nagydíj után senki sem a győztes Max Verstappenről beszélt, hanem a szabályokról, és az újraindítások körüli káoszról. A Forma-1 újfent nem érti önmagát. A probléma pedig egyértelmű: túl sok szabály van, és túl nagy a jogköre a versenyigazgatónak.”

    Le Monde (Franciaország):

    „Kaotikus, ezzel a jelzővel lehet jellemezni az Ausztrál Nagydíjat. A futam utolsó újraindításánál már a biztonsági autó mögött fejezte be a versenyt lassított tempóval Max Verstappen és a megmaradt 11 versenyző.”

  • Még Alonso szerint is túl kemény volt Sainz büntetése

    Még Alonso szerint is túl kemény volt Sainz büntetése

    Fernando Alonso sem érti miért kapott ilyen kemény büntetést Carlos Sainz az Ausztrál Nagydíjon.

    Kevin Magnussen balesete után túl sok törmelék került a pályára, így a versenyirányítás piros zászlóval megszakította a futamot. Miután megtisztították a pályát, a versenyzők a Safety Car vezetésével ismét felálltak a rajtrácsra. Ám az elindulás után kitört a káosz. A Ferrari versenyzője megforgatta honfitársát, a két Alpine összeért és a falban találta magát, Sergio Pérez átszáguldott a sóderágyon, míg Logan Sargeant is leparkolta autóját a fűben.

    Azonnal félbeszakították újfent a versenyt. Mivel a versenyzők nem tettek meg egy teljes kört, az előző sorrend állt fel. Így Alonso visszakerült a harmadik helyre, míg Sainz büntetést kapott. Az utolsó körben, a „Safety Car” mögött futottak be, így végül a 28 éves versenyző az időbüntetése miatt utolsó lett.

    Carlos Sainz, Ferrari
    Carlos Sainz – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Sainz a csapatrádióban sírva kérte a stewardokat, hogy hallgassák meg, és töröljék el a szankciót. A verseny után a csalódott spanyol nem akart beszélni az esetről, csak annyit mondott, hogy szégyen, ami történt. Még az Aston Martin versenyzője szerint is túl szigorú volt a büntetést.

    „Szerintem túl kemény büntetést kapott. Az első körben nagyon nehéz megítélni milyen a tapadási szint. Nyilván nem megyünk szándékosan bele egy másik autóba. Tisztában vagyunk azzal, hogy a saját konstrukciónkat és versenyünket is kockára tesszük ezzel. Néha olyan pozícióba kerülsz, ahol azt kívánod: bárcsak ne lennél most ott, de ez része a versenyzésnek. Még nem néztem meg alaposan a visszajátszást, de így elsőre túl keménynek tűnik a büntetés.” – nyilatkozta Alonso.

  • „A legnagyobb szégyen az F1-ben”, „káosz a köbön” – így nyilatkoztak a versenyzők

    „A legnagyobb szégyen az F1-ben”, „káosz a köbön” – így nyilatkoztak a versenyzők

    Carlos Sainz a büntetésével nem ért egyet, míg Max Verstappen szerint feleslegesen okoz káoszt az FIA.

    Melbourne-ben szinte minden megtörtént, ami egy Forma-1-es versenyen megtörténhet. Lángoló motor, Safety Car fázisok, VSC, piros zászló, ütközés, a száguldó cirkusz közössége csak kapkodta a fejét. Kevin Magnussen balesete után azonban elszabadult a káosz a sportágban.

    A leeső kerék és törmelékek miatt először a biztonsági autót rendelte a pályára a versenyirányítás, majd inkább a piros zászló mellett döntöttek. A mezőny várt, a munkálatok elkészültek. Ezután viszont fejetetejére állt a világ. A rajtot követően Carlos Sainz megforgatta honfitársát, Fernand Alonsót, a két Alpine egymáshoz ért, majd a falat is meglátogatták, Sergio Pérez nagy sebességgel rohant át a kavicságyon, míg Logan Sargent is leparkolta az autóját.

    A verseny ismét leállt, ám a számláló az utolsó körhöz ért. A csapatok többsége úgy gondolta, hogy a második újraindítás előtti eredmény számít majd, hiszen nem tett meg egy teljes kört a mezőny. Ám a versenyirányítás újra indította a futamot. Így a Safety Car felvezette a versenyzőket, majd szép sorban mindenki átszelte a célvonalat.

    A legbosszúsabb Carlos Sainz volt, aki Alonso megforgatása miatt kapott egy 5 másodperces időbüntetést. A spanyol tisztában volt azzal, hogy így az utolsó helyre (12. pozícióba) kerül, és nem lesz esélye javítani az eredményen. Sőt, mivel az a kör meg sem történt hivatalosan, így a büntetését sem tartja jogosnak.

    „Nem fogok erről nyilatkozni addig, amíg fel nem megyek a stewardokhoz, és nem vonják vissza a büntetést. Hosszú évek óta ez a legnagyobb szégyen, amit láttam a sportban. Tudnék mit mondani, de inkább csendben maradok.” – nyilatkozta Sainz.

    Carlos Sainz, Ferrari
    Carlos Sainz – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
    Verstappen sem érti, mit akart ezzel az egésszel az FIA:

    A holland versenyző is értetlenül áll az utolsó körök eseményei előtt. A kétszeres világbajnok hozzátette: nem érti mi volt a Szövetség terve.

    „Hirtelen, csak annyit láttam, hogy mekkora hely szabadult fel. Majd láttam a felvételeket, és azt, hogy mekkora káosz volt. Akkor is ilyet hozol létre (káoszt), mikor arra kéred a Safety Car vezetőjét, hogy ennyire lassan hajtson: nem lesz megfelelő hőmérséklete a gumiknak. Így állsz fel a rajtrácsra, a normál értéknél 20 fokkal hidegebb abroncsokkal. A rajtnál és a fékezésnél szinte nincs tapadásod.” – magyarázta a Red Bull versenyzője.

    Verstappen elmondta, nem tud a stewardok döntésével egyetérteni:

    „Az első kanyar kész káosz volt. Egyébként sem értem, hogy minek volt ennyi piros zászlós szakasz. Minden eset egy daruval, vagy hasonlóval orvosolható lett volna. Ezekkel a piros zászlókkal csak feleslegesen káoszt teremtenek.”

  • Óvást nyújtott be a Haas, veszélyben van ismét Alonso harmadik helye?

    Óvást nyújtott be a Haas, veszélyben van ismét Alonso harmadik helye?

    Ugyan már órák óta átszelte a célvonalat Max Verstappen, de a versenynek bizonyos értelemben még mindig nincs vége.

    A Haas istálló nagyon jó pozícióból várhatta a második újraindítást. Nico Hülkenberg a negyedik helyen autózott Carlos Sainz mögött, aki a harmadik helyen követte Max Verstappent és Lewis Hamiltont. Mivel a spanyol versenyzőt megbüntették Fernando Alonso megforgatása miatt, így a dobogón akár a német is állhatna.

    Az amerikai istállónak megtetszett ez a gondolat, így hivatalosan is megóvta az eredményt. A stewardok beidézték a csapat képviselőit, és felülvizsgálják a kérelmet.

    Ugyanakkor nem sok esély van arra, hogy a legfiatalabb csapat megnyeri ezt a vitát. Mivel nem tettek meg egy teljes kört ebben a sorrendben, a versenyirányítás jogosan rendelte el az egy körrel azelőtti felállást. Így került vissza Alonso is a harmadik helyre, akinek a Szaúd-Arábiai Nagydíj után ismét vizsgálják a dobogós pozícióját.

  • Leclerc nem találta a szavakat az újabb nullázását követően

    Leclerc nem találta a szavakat az újabb nullázását követően

    Újabb felejthető hétvégén van túl a Ferrari szupersztárja, Charles Leclerc. A monacói pilóta Ausztrál Nagydíja mindössze a hármas kanyarig tartott, ugyanis már az első körben balesetbe keveredett és kiesett.

    Leclerc a rajt után egy mély féktávval szeretett volna pozíciókat fogni. Azonban a hármas kanyarban a Ferrarijának jobb hátsó kereke összeért Lance Stroll bal első kerekével, ami miatt a monacói kipörgött a kavicságyba, ahol el is ásta az SF23-at.

    Masi jelenléte meghozta az izgalmakat: Verstappen nyerte a kaotikus futamot

    Leclerc így az eddigi 3 futamból már 2 alkalommal is nullázott, ami miatt a The Race-nek elárulta, hogy „egyértelműen a mostani F1-es szezonja indult a legrosszabbul” eddigi karrierje során.

    „Sajnálom, hogy a mai verseny már ilyen korán véget ért a számomra egy ütközés miatt” – nyilatkozta az 5-szörös futamgyőztes a kiesését követően. – Egy versenybaleset volt az egész, nem hiszem, hogy bármit is csinálhattunk volna másképpen. Nagyon csalódott vagyok, de bízom abban, hogy a következő futamon már megint minden rendben lesz.”

    Leclerc neve mellett mindössze 6 pont szerepel, amivel csak a 8. helyet foglalja el az egyéni pontversenyben. A monacói hátránya már 61 pontra rúg a bajnoki éllovas és regnáló világbajnok Max Verstappennel szemben.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

  • Leclerc a csapatát okolta szarkasztikus nyilatkozatában a rossz időmérős szereplésért

    Leclerc a csapatát okolta szarkasztikus nyilatkozatában a rossz időmérős szereplésért

    Charles Leclerc szerint a Ferrarival való rossz kommunikációja mellett ő rossz teljesítménye sem javította az esélyeit az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén. A monacói pilóta nagy meglepetésre csak a 7. helyről kezdheti majd meg a versenyt.

    Leclerc – aki tavaly rendkívül magabiztosan tudott győzedelmeskedni az Albert Parkban – több, mint 6 tizedmásodpercet kapott a pole-pozíciót megszerző Max Verstappentől. Emellett pedig a csapattársától, Carlos Sainztól is kikapott, aki az 5. rajthelyet szerezte meg a holnapi 58 körös versenyre.

    Verstappen hozta a kötelezőt, míg a hamvaiból támadt fel a Mercedes

    Az olaszok annak ellenére mentek ilyen rosszul, hogy a Red Bullal és a Mercedesszel ellentétben ők már a mostani hétvégén bevetettek pár új aerodinamikai újítást az autójukon. Az 5-szörös futamgyőztes egyáltalán nem örült a végeredménynek és elmondása szerint ez annak volt köszönhető, hogy nem vezetett eléggé jól.

    „Már a Q1-ben és a Q2-ben sem mentem elég jól” – árulta el a monacói, aki számára az idei volt a legrosszabb szezonkezdete eddigi ferraris pályafutása során. – Egyszerűen nem állt össze a dolog, és ez csakis kizárólag az én hibám.”

    „A Q3-ban már valamennyire összeállt a kép, és tudtam is nyomni neki. A második gyorskörömön azonban nem tudom, mi történhetett. Nem tudom, hogy a rossz kommunikáció vagy mi miatt találkoztam Carlosszal az első szektorban, de az biztos, hogy ez egyáltalán nem segített a körömön. Erre majd biztosan ki fogunk térni az időmérő utáni beszélgetés során.”

    Az edzés után gyorsan kiderült, hogy Sainz miért tartotta fel Leclerc-t. Az Albert Parkban rendkívül alacsony az aszfalt hőmérséklete a mostani hétvégén, ami miatt a Vörösök mérnökei arra kérték a pilótáikat, hogy az optimális gumihőmérséklet elérésének érdekében csak 2 melegítő kör után kezdjék meg a gyorskörüket.

    Azonban a Ferrari esőt várt a Q3 végére, ami miatt Sainzot és Leclerc-t is arra kérték, hogy csak egy gumimelegítő kört teljesítsenek az utolsó próbálkozásuk előtt. Ezt a monacói be is tartotta, azonban a spanyol kollégája nem. Így amíg Leclerc már a gyorskörét teljesítette, addig Sainz ragaszkodott a 2 melegítő körhöz és elment még egyre, ahelyett, hogy ő is megkezdte volna a gyorskörét.

    Leclerc arra számít, hogy a Ferrari flörtölni fog a legjobb pozíciókkal

  • Verstappen hozta a kötelezőt, míg a hamvaiból támadt fel a Mercedes

    Verstappen hozta a kötelezőt, míg a hamvaiból támadt fel a Mercedes

    Max Verstappen szerezte meg az első rajtkockát az Ausztrál Nagydíj kvalifikációján, a második helyről George Russell indulhat, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    Az esőfelhők fenyegetően gyülekeztek a mezőny feje felett, így az első percekben szinte mindenki kihajtott a pályára. Alex Albon állt az élre, míg csapattársa megforgott a boxbejárat környékén.

    Sergio Pérez már nem volt ilyen szerencsés, a hármas kanyarban a falba állt. Piros zászlóval leintették az időmérőt. A mexikói próbált kitolatni, de elásta Red Bullját a sóderágyban. A 32 éves pilóta technikai gondokra panaszkodott.

    Az újraindítást követően Max Verstappen állt az élre, míg a gumimelegítéssel küzdött az Aston Martin és a Ferrari. Pár körrel később már Fernando Alonso állt az élre, de a holland nem hagyta magát, így gyorsan visszavette a pozíciót. Mindaddig Alex Albon a harmadik helyre repítette a Williamst.

    A Q1-ben végül Verstappen lett a leggyorsabb George Russell és Lewis Hamilton előtt. A szakaszból búcsúzott: Oscar Piastri, Guanyu Zhou, Logan Sargeant, Valtteri Bottas és Sergio Pérez

    Sergio Pérez, Red Bull
    Sergio Pérez már a Q1-ben búcsúzott – Fotó: Quinn Rooney/Getty Images/Red Bull Content Pool
    Q2:

    Az első próbálkozások során a két Aston Martin állt az élre, Lance Stroll és Fernando Alonso sorrendben. A Ferrari is megvillant, ugyanis Charles Leclerc vette át az első helyet, míg Carlos Sainz a negyedik pozícióba ugrott fel. Max Verstappen is befejezte gyors körét, és le is taszította a monacóit az első helyről.

    Nico Hülkenberg meglepetésre a negyedik helyet vette át, míg Alex Albon a hetedik pozícióban találta magát. Lando Norris meglátogatta a sóderágyat, de sikeresen átsiklott rajta, így folytathatta az időmérőt.

    Az utolsó hajrában Verstappen tovább javított idején, míg mögé Fernando Alonso és Carlos Sainz zárkózott fel. A Q2 végén kiesett: Esteban Ocon, Yuki Tsunoda, Lando Norris, Kevin Magnussen és Nyck de Vries.

    Q3:

    A felhők újfent a pálya felé tornyosultak, így mindenki gyorsan túl akart lenni az első gyors körén. Max Verstappen az élre állt, őt Nico Hülkenberg követte. Ám a holland köre nem volt acélos, így Lewis Hamilton, Fernando Alonso, George Russell és a két Ferrari megelőzte.

    Verstappen azonban gyorsan visszavágott, így ismét ő került az élre.

    A holland kétszeres világbajnok bizonyult a leggyorsabbnak, így ő indulhat holnap az élről. Második helyen George Russell végzett, míg mögé Lewis Hamilton zárkózott fel.

    Pozíció Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 Max Verstappen Red Bull 1:17.384 1:17.056 1:16.732
    2 George Russell Mercedes 1:17.654 1:17.513 1:16.968
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:17.689 1:17.551 1:17.104
    4 Fernando Alonso Aston Martin 1:17.832 1:17.283 1:17.139
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:17.928 1:17.349 1:17.270
    6 Lance Stroll Aston Martin 1:17.873 1:17.616 1:17.308
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:18.218 1:17.390 1:17.369
    8 Alexander Albon Williams 1:17.962 1:17.761 1:17.609
    9 Pierre Gasly Alpine 1:18.312 1:17.574 1:17.675
    10 Nico Hulkenberg Haas 1:18.029 1:17.412 1:17.73
    11 Esteban Ocon Alpine 1:17.770 1:17.768
    12 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:18.471 1:18.099
    13 Lando Norris McLaren 1:18.243 1:18.119
    14 Kevin Magnussen Haas 1:18.159 1:18.129
    15 Nyck de Vries AlphaTauri 1:18.450 1:18.335
    16 Oscar Piastri McLaren 1:18.517
    17 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:18.540
    18 Logan Sargeant Williams 1:18.557
    19 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:18.714
    20 Sergio Pérez Red Bull
  • Verstappen és Alonso volt a leggyorsabb az időmérő előtt

    Verstappen és Alonso volt a leggyorsabb az időmérő előtt

    Max Verstappen végzett az élen az Ausztrál Nagydíj harmadik szabadedzésén, a második legjobb időt Fernando Alonso autózta, míg a harmadik Esteban Ocon lett.

    A versenyzők többsége azonnal kihajtott a pályára, hogy még a várható eső előtt megkezdje a gyakorlást. A holland versenyző állt az élre az installációs körök megtétele után, míg a többiek még tapogatóztak.

    Kevin Magnussen okozott pár izgalmasabb percet, a dán versenyző kiszélesítette a pályát, és a kavicságy szélét is érintette. Ezután George Russell és Lance Stroll kezdett el kakaskodni az Albert Parkban.

    Fél óra elteltével már Leclerc állt az élen, és a Haas pilótája ismét a pálya határait kutatta. Az aszfaltcsíkra felhozott kavicsok és törmelékek miatt piros zászlós szakasz lépett érvénybe, így mindenki mehetett vissza a boxba.

    Az eső újfent megmutatta magát, így a versenyzőknek óvatosabbnak kellett lenniük. Zhou Guanyu a 2-es kanyarnál még a falat is megnézte közelebbről.

    Az utolsó hajrában Max Verstappen állt az élre, őt Fernando Alonso és meglepetésre Esteban Ocon követte. A negyedik pozícióban George Russell végzett, míg mögöttük Pierre Gasly, Sergio Pérez, Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Lance Stroll és Guanyu Zhou volt az első 10 sorrendje.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:17.565 24
    2 Fernando Alonso Aston Martin 1:17.727 + 0.162 26
    3 Esteban Ocon Alpine 1:17.938 + 0.373 23
    4 George Russell Mercedes 1:17.955 + 0.390 23
    5 Pierre Gasly Alpine 1:18.094 + 0.529 23
    6 Sergio Pérez Red Bull 1:18.123 + 0.558 18
    7 Carlos Sainz Ferrari 1:18.127 + 0.562 29
    8 Lewis Hamilton Mercedes 1:18.138 + 0.573 25
    9 Lance Stroll Aston Martin 1:18.198 + 0.633 22
    10 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:18.330 + 0.765 20
    11 Nico Hülkenberg Haas 1:18.410 + 0.845 24
    12 Alexander Albon Williams 1:18.553 + 0.988 21
    13 Charles Leclerc Ferrari 1:18.691 + 1.126 28
    14 Oscar Piastri McLaren 1:18.713 + 1.148 21
    15 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:18.809 + 1.244 24
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:18.901 + 1.336 22
    17 Logan Sargeant Williams 1:18.947 + 1.382 20
    18 Kevin Magnussen Haas 1:19.056 + 1.491 26
    19 Nyck de Vries AlphaTauri 1:19.092 + 1.527 23
    20 Lando Norris McLaren 1:19.146 + 1.581 12
  • Taktikát váltott a Ferrari, így készülnek az új érára

    Taktikát váltott a Ferrari, így készülnek az új érára

    Az olasz sajtó nem sok jóra számít az Ausztrál Nagydíjon, miközben a Ferrari már egy új szakember kezébe adta a 2026-os motorfejlesztést.

    Nagy reményekkel telve vágott neki a Scuderia az idei évnek, ám lemaradásuk tovább nőtt  a tavalyi évhez képest. Most már nem csak a Red Bull ellen kell harcolniuk, hanem a Mercedes és az Aston Martin ellen is. A Bikák egy külön ligában játszanak, míg a másik két csapattal küzd a dobogós helyezésekért a Scuderia.

    A melbourne-i verseny után egy hónapos pihenőre megy az F1, mivel nem pótolják az elmaradt Kínai Nagydíjat. A csapatok ezt az időt a fejlesztések elkészítésére és újragondolására használják fel.

    Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, szombat
    Charles Leclerc – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
    Német szakember kerül egy fontos részleg élére:

    A Ferrarinál már 2026-ra is gondolnak az erőforrások tekintetében. Így a héten az olaszok a német Wolf Zimmermannt nevezték ki a projekt élére. A Corriere della Sera szerint az áthelyezett szakember a jelenlegi hajtásláncokért is felel majd. Ugyan a vörösök motorja számít a legerősebbnek, viszont a megbízhatósággal komoly gondjaik akadnak. Ugyanakkor Zimmerman a kinevezés miatt már nem vesz részt a csapat mindennapos életében, így helyére új szakember érkezhet majd.

  • Schumacher elmondta mi a baj a Ferrarival

    Schumacher elmondta mi a baj a Ferrarival

    Ralf Schumacher szerint egyértelmű, hogy miért nem tud a Ferrari évek óta bajnoki címet nyerni. 

    2008-ban mondhatta magát utoljára a Scuderia bajnoknak, ugyanis abban az évben a konstruktőri lista élén zártak. A 2010-es évek elején Fernando Alonsóval kerültek közel a bajnoki címhez, ám a Red Bullt nem tudták legyőzni. Ezután Sebastian Vettellel próbálkoztak, de a 2010-es évek végén a Mercedes akadályozta meg őket a végső győzelemben.

    Tavaly ismét jól indult a vörösök szezonja, ám a technikai és stratégiai hibák miatt a Bikák újfent elhúztak. Idén a Red Bull szinte más ligában játszik, míg potenciális ellenfélként az Aston Martin és a Mercedes lépett fel a Ferrari mellé.

    Carlos Sainz, Charles Leclerc, Ferrari, F1
    Carlos Sainz és Charles Leclerc – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A német szakértő szerint egyértelmű hol a hiba a gépezetben.

    „Szerintem még mindig a korábbi elnök, Sergio Marchione hitvallása szerint élnek. Ő egy olaszokból álló csapatot akart létrehozni. Nem a nemzetiségnek kellene számítania, hanem a minőségnek. A bátyám korszakában (Michal Schumacher) az volt az erősségük, hogy a csapatban példátlan kompetencia volt. Jean Todt, Ross Brawn, a tervező Rory Byrne, és a bátyám, minden szabadságot megkaptak, amire szükségük volt.” – nyilatkozta Schumacher.

    Vassuer hosszú évek óta az első nem olasz csapatfőnök:

    Frédéric Vasseur személyében egy francia vezetőt kapott a Ferrari. 2007 óta nem volt erre példa, mikor is honfitársa Jean Todt vezette a Scuderiát. Az egykori versenyző szerint ez a változás pozitív, viszont idén még nem lesz olyan nagy hatással az eredményekre.

    „Vassuer elődje, Mattia Binotto túl közel állt a Ferrarihoz, ezért nem tudott megfelelő döntéseket hozni. Vassuer saját maga tapasztalta ki milyen az autósport. Megvan a képessége arra, hogy minden alkalmazottból a legjobbat hozza ki. Ugyanakkor nem hinném, hogy bajnokesélyesek lesznek. Még akkor sem, ha azt kívánom, bárcsak azok lennének. Jót tenne a bajnokságnak, ha többen harcolnának a címért.”