Címke: Ferrari

  • Leclerc félmondata miatt továbbra is van miért aggódnia a Ferrari-drukkereknek

    Leclerc félmondata miatt továbbra is van miért aggódnia a Ferrari-drukkereknek

    Charles Leclerc szerint a Red Bullok egy külön ligában voltak a tegnapi Azeri Nagydíj során. A Ferrari fialaja ugyanis hiába rajtolt a pole-ból, nem tudott mit kezdeni Sergio Pérez és Max Verstappen óriási tempóelőnyével.

    Az 5-szörös futamgyőztes Leclerc számára pocsékul indult az idei szezon, azonban a hosszú szünet után képes volt javítani a helyzetén azzal, hogy a futamra és a sprintre való időmérő edzést is megnyerte. A monacói a rajtot is jól kapta el, maga mögött tudta tartani Verstappent, azonban leráznia már nem sikerült a hollandot.

    Furcsa Red Bull-döntés és egy veszélyes jelenet után Pérez győzelmét hozta a bakui futam

    A 3. körben a regnáló bajnok a DRS segítségével nagyon simán haladt el az SF23 mellett, és pár kör múlva Pérez is így tett, Leclerc pedig nem is nagyon tudott volna védekezni a szélvészgyors RB19-ekkel szemben.

    A Ferrari monacói ásza pedig hiába hozott ki mindent a rendelkezésére álló technikából, és ért célba a 3. helyen többek között Fernando Alonsót is megelőzve, a hátránya így is több, mint 21 másodperc volt a futamot megnyerő Pérez mögött. Mondani se kell, hogy Leclerc a végeredményt látva kijelentette, hogy a Red Bull egy másik ligába játszik hozzájuk képest.

    „A versenyen a Red Bullok érinthetetlennek számítanak” – nyilatkozta Leclerc a futam elintését követően. – Vasárnap mindig óriási a tempóelőnyük velünk szemben. Ők már találtak valami olyat, amit mi még nem. Mindenki ezen dolgozik a gyárban, hogy megértsük, miként válhat jobbá a versenytempónk.”

    Azonban a monacói szupersztár nem feledkezett meg a pozitívumokról sem, és szerinte „Ausztráliához képest sokkal jobban be tudták állítani az autót”, aminek meg is lett az eredménye. Leclerc a mondandóját pedig azzal zárta, hogy „folytatniuk kell a munkát”, mert az Aston Martinokkal majdnem meggyűlt a baja.

    Motorja helyett egy macska miatt aggódott Leclerc a bakui sprint közben

  • Ütközésekkel tarkított versenyt hozott az eddigi legnépesebb mezőny

    Ütközésekkel tarkított versenyt hozott az eddigi legnépesebb mezőny

    Három márka is ütközéssel fejezte be az Endurance Világbajnokság (WEC) spái fordulóját, amit trükkös körülmények között tartottak meg.

    A Hypercar kategória 2021 óta íródó történetének legtöbb indulóját hozta el Spái 6 órás futam, az utolsó Le Mans előtti WEC-forduló. Elsőként a Cadillac egyik gyári csapata, a Chip Ganassi Racing vitte el második autóját is Belgiumba, próbaképpen a 24 órás verseny előtt. Másodszor pedig a Porsche szállította le a Hypercar kategória első ügyfélautóját a JOTA-nak, akik egyelőre tesztként fogták fel a versenyt.

    A futamgyőzelemre esélyes autók közül a 8-as Toyota csak a mezőny végéről rajtolhatott, miután Brendon Hartley megpördült az időmérős körén. Ennek ellenére a sok sárga zászlós szakasznak köszönhetően fel tudtak zárkózni a csapattársaikra, így második helyen hozták be az autót.

    A végig nedves körülmények nem könnyítették meg a versenyzők dolgát, de ez elsősorban a hideg gumikon okozott nehézséget a pilótáknak.

    A verseny harmadánál a vendégeskedő Cadillac-autó mutatott be egy látványos kicsúszást a Raidillon felé, ami az első ilyen eset volt a sorban.

    Rommá törte az autóját a legendás kanyarban, majd meghajolt a nézőknek (videó)

    Következett a Vanwall drámája: előbb Esteban Guerrieri mutatott be egy megpördülést hideg gumikon, majd Jacques Villeneuve egy GT-autón fennakadva fejezte be a brit márka versenyét.

    Az utolsó kieső az idén eddig két dobogót szerző 50-es számú Ferrari legénység volt, akiknek szintén a hideg gumik okozták a futam végét, Antonio Fuoco, a sebringi pole szerzője csúszott meg az Eau Rouge aljában.

    A másik Ferrari azonban így is begyűjtötte a dobogót a Porschék és az állva maradt Cadillac előtt.

    Kubica visszatért a nyertesek útjára a LMP2-es kategóriában, miután az utolsó kiállásnál a csapat munkájában köszönhetően át tudták ugrani a rivális United Autosports autóját.

    A GT-autóknál pedig most elsőként női győztes született: Lilou Wadoux személyében, aki az AF Corse 83-as Ferrarijával állt az élre. Ezután csapattársa Alessio Rovera hozta be az autót magabiztos előnnyel.

  • Motorja helyett egy macska miatt aggódott Leclerc a bakui sprint közben

    Motorja helyett egy macska miatt aggódott Leclerc a bakui sprint közben

    Charles Leclerc elárulta, hogy mindenki félreértette a sprintkvalifikáció közbeni rádiózását. A monacói pilótának nem a motorja hagyott ki, hanem szimplán csak azt jelezte a versenymérnökének az újraindítás előtt, hogy egy macska kóricált a pályán.

    A szóban forgó rádiózás után az a szöveg jelent meg a hivatalos közvetítésben, hogy az 5-szörös futamgyőztes Ferrari pilótának kihagy az erőforrása, és ezt jelezte a csapata felé. Azonban Leclerc a sajtótájékoztatón tiszta vizet öntött a pohárba, ugyanis a „cut” (vágni) szót félreértették, mert ő csak azt jelezte, hogy egy macska [cat] tévedt be a pályára a biztonsági autós fázis során.

    Verstappen dühöngött, Pérez nyert az év első sprintjén

    „Nem, szó sem volt ilyesmiről” – ismerte el Leclerc, aki a 2. helyen fejezte be az idei év első sprintjét. – Pusztán arról volt szó, hogy egy macskát láttam a pályán. Ott volt a pálya közepén, és a biztonsági autónak meg is kellett állnia miatta. Azonban valószínűleg csak én láttam őt, a többikek nem.”

    A Ferrari a katasztrofális szezonkezdetét követően Bakuban valamilyen szinten előrébb tudott lépni, mivel Leclerc a futamra, illetve a sprintkvalifikációra való időmérőt is meg tudta nyerni. A monacói fiatal szerint a feltámadásuk annak köszönhetően, hogy „komoly áttörést értek el az SF-23 beállítása terén.”

    Leclerc az elvesztett 1. hely ellenére is örül

  • A Ferrari két pole-t is szerzett pénteken, de az egyiket büntetés miatt elbukta

    A Ferrari két pole-t is szerzett pénteken, de az egyiket büntetés miatt elbukta

    Egy ideig úgy tűnt, hogy a Ferrari nemcsak a Forma-1-es Azeri Nagydíj, hanem a Spái 6 órás verseny időmérőjén is megszerzi a pole pozíciót. Antonio Giovinazzi leggyorsabb körét azonban törölték, így Kobajasi Kamuié, illetve a Toyotáé lett a legjobb érvényes idő.

    Természetesen nem a Forma-1-es Azeri Nagydíj a hétvége egyetlen jelentős eseménye az autósportban. Többek között a Spái 6 órás verseny is ezen a hétvégén zajlik, és egy ideig úgy nézett ki, hogy Charles Leclerc bakui pole pozíciója mellett ott is egy Ferrari indulhat az élről. Végül azonban meg kellett elégedniük a második és a harmadik hellyel.

    Antonio Giovinazzi számára nem indult jól a kvalifikáció, hiszen a La Source-ban megpördült. A végére azonban összekapta magát, és az utolsó percben, kiváló harmadik szektorának köszönhetően 2:00.777 másodperccel az élre állt az 51-es számú autóval. Ám a Ferrari hiába ünnepelt, ugyanis az olasz pilóta a Malmedy kijáratánál szélesre futott, ezért elvették a körét, így csak a harmadik helyről kezdhetik meg a viadalt. A hiba azért is bosszantó, mert nemhogy nyert, hanem egyenesen vesztett vele, de a szabályzat értelmében zéró tolerancia van érvényben a négykerekes pályaelhagyásra.

    Ennek következtében a 7-es számú Toyotáé lett a pole, miután Kobajasi Kamui 3 perccel a vége előtt 2:00.812-es kört futott a GR010-essel. Így a Ferrari helyett a japán alakulat mondhatja el magáról, hogy az eddigi három fordulóból kétszer is az élről indulhattak. Kobajasinak, illetve Mike Conwaynek, és José María Lópeznek így nagy esélye nyílik arra, hogy a sebrinigi szezonnyitó után ismét győzelmet ünnepelhessenek.

    Már csak azért is, mert a másik, 8-as számú Toyota a 13 autót számláló Hypercar-mezőny utolsó helyéről fog indulni. Ennek oka, hogy nem sikerült mért kört teljesítenie, miután Brendon Hartley 2 perc után összetörte a kocsit a Radillionban. A balesetben közrejátszott egy jelentős széllökés, valamint sokan úgy vélik, hogy a gumimelegítő eszközök betiltása helytelen lépés volt.

    A második helyen a másik Ferrari zárt Miguel Molina vezérletével. A spanyol pilóta 2:00.836-os körével a végjáték előtt az élen állt. Utolsó köre azonban nem sikerült jól, mivel Frédéric Makowiecki Porschéja mögött autózva megzavarta a turbulencia, és a Stavelot-ban szélesre futott. A Ferrari azonban így is jó pozícióból várhatta a futamot, amely nemrég, 12:45-kor rajtolt el.

    A Spái 6 órás verseny Hypercar-kategóriájának rajtrácsa

  • Még Leclerc álla is lesett a kvalifikáción: „Meglepődtem”

    Még Leclerc álla is lesett a kvalifikáción: „Meglepődtem”

    Charles Leclerc még magát is meglepte azzal, hogy a leggyorsabbnak bizonyult az Azerbajdzsáni Nagydíj időmérőjén.

    Az egy hónapos szünet előtt úgy tűnt, hogy a Ferrari még a Mercedesszel szembeni csatát is elbukja ám Bakuban a monacói versenyző megmutatta, hogy komolyan kell még őket venni. A 25 éves pilóta végig a Red Bull nyakában loholt, majd az utolsó próbálkozásnál „letaszította” a trónról a kétszeres világbajnokot.

    Az esemény után Leclerc is meglepődve konstatálta milyen erős kört sikerült összeraknia.

    „Meglepődtem. Úgy vágtunk neki a hétvégének, hogy nagyszerű lesz, ha megelőzzük a Mercedest és az Aston Martint. Erre a nap végén pole pozícióban vagyunk, ez igazán döbbenetes. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az autónk még mindig gyengébb a Red Bull konstrukciójánál. Nehéz lesz megtartani a vezető helyet. Ám ez a cél.” – nyilatkozta Leclerc az időmérő után.

    Charles Leclerc, Ferrari
    Charles Leclerc – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A monacói versenyző ugyanakkor nem dőlhet hátra, hiszen szombaton még vár a mezőnyre a sprintidőmérő és a sprintfutam. A Ferrarinak a gumimelegítéssel, és az abroncsok életben tartásával akadtak problémái, így a 25 éves pilóta némileg szkeptikusan szemléli a sárga oldalfalú Pirelliket.

    „Nagyon elégedett vagyok a körömmel. Az elejétől kezdve jól éreztem magam az autóban, így nagyon boldog vagyok. Ugyanakkor kihívások előtt állunk, hiszen a közepeskeverékű abroncsokon még nem mentünk. Holnap a sprintkvalifikáción nézünk először szembe vele, és jól kell teljesítenünk, mivel csak egy szettünk van.”

  • Az utolsó pillanatban akart változtatni az FIA, de a csapatok rácsaptak a kezére

    Az utolsó pillanatban akart változtatni az FIA, de a csapatok rácsaptak a kezére

    Az FIA pénteken vette észre, hogy hagyott egy szürke zónás területet az új formátumban, ám a csapatok leszavazták a „hiba kijavítását.”

    Bakuban ismét a feje tetejére állt az F1 megszokott menetrendje. Pénteken csak egy szabadedzést tartottak, amin Max Verstappen lett a leggyorsabb, míg délután már a vasárnapi rajtsorrendet határozták meg a versenyzők.

    A szombati nap a sprintversenyről és annak időmérőjéről szól, míg vasárnap a jól megszokott forgatókönyv lép életbe. Ám a sprintfutam kvalifikációjánál akaratlanul hagyott egy kiskaput a Szövetség a csapatoknak.

    A szombati időmérőn bizonyos típusú abroncsokból bizonyos mennyiséget lehet használni. Az első szakaszban minden versenyző új közepeskeverékű gumival mehet, a második részben szintén ez a kérés érvényesül. Mindaddig az sprintidőmérő utolsó szakaszában új lágykeverékeken kell autózniuk a versenyzőknek. Az FIA ezzel a rendszerrel azt szerette volna elérni, hogy a csapatok kötelezően megtartsanak új szetteket a sprintre.

    Pirelli
    Fotó: Makai Gergely Photography

    Ám mindezt elfelejtették nyomatékositani és rögzíteni a szabályzatban. Így amelyik csapat nem számol azzal, hogy bejut a sprintidőmérő utolsó szakaszára, az a plusz szett lágykeverékű abroncsot felhasználhatja a pénteki időmérőn.

    Ha az adott csapat mégis bejut a Q3-ba, és nincs új lágykeverékű abroncsa, hátra dőlve megvárhatja míg letelik az idő, és így a 10. pozíciót kapja meg.

    Az FIA ma reggel akart cselekedni:

    A Szövetség péntek reggel vette észre a kiskaput, így azonnal beidézte a csapatvezetőket. Egy szavazás keretein belül akarta elvenni az előnyt, ám nem volt meg a módosításhoz szükséges szavazat.

    Ahhoz, hogy módosítsanak 8 „igen” kellett volna, ám a csapatok leszavazták az FIA törekvéseit.  Így ezen a hétvégén nem lép életbe a kért szabály, viszont a Motorsport Világtanács a következő sprintversenyekre felülvizsgálja majd a javaslatot.

     

  • Vörös posztóként hatott a piros autóra Baku – Leclerc a végén mindenkit megtréfált!

    Vörös posztóként hatott a piros autóra Baku – Leclerc a végén mindenkit megtréfált!

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb az Azerbajdzsáni Nagydíj időmérőjén, Max Verstappen autózta a második legjobb időt, míg Sergio Pérez lett a harmadik.

    Az új sprintformátum az időmérővel folytatódott péntek délután. A mai kvalifikáción azt dönthették el a csapatok, hogy milyen sorrendben rajtolhatnak majd el vasárnap. Az első szakasz első perceiben Max Verstappen ugrott az élre, míg mögé Charles Leclerc és Fernando Alonso zárkózott fel.

    Nyck de Vries azonban megnézte közelebbről magának a falat, így a piros zászló gyorsan tiszteletét tette a Q1-es szakaszon. Kevin Magnussen miközben visszasietett a boxba, a motorjára panaszkodott, és arra kérte a csapatot, hogy orvosolják a problémát. Míg Max Verstappennek a fejvédőjével akadtak gondjai. Később kiderült, hogy az említett darab eltörött, így cserélni kellett.

    Három percre tudták újraindítani a Q1-es szakaszt, ugyanis Pierre Gasly is megbontotta falat, ráadásul ugyanazt a szakaszt „rongálta” meg, amit korábban Nyck de Vries. Carlos Sainz mindaddig egy fél piruettet mutatott be.

    A versenyzőknek a lemenő nappal és a fényviszonyokkal is meggyűlt a bajuk.

    A második újraindítás után záporoztak a gyorskörök. A két Red Bull kibérelte magának az első két pozíciót, míg Leclerc és Hamilton felzárkózott a harmadik és negyedik helyre. Kevin Magnussent visszahívták a boxba technikai probléma miatt, míg Lando Norris az 5. és Alex Albon a 6. helyre repült.

    A Q1-ben végül Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak Max Verstappen és Fernando Alonso előtt. A szakasz után búcsúzott: Guanyu Zhou, Nico Hülkenberg, Kevin Magnussen Pierre Gasly és Nyck de Vries.

    Q2:

    Szinte az összes versenyző azonnal kihajtott a pályára, miután megkezdődött az időmérő második szakasza.

    Az első mérvadó kört Fernando Alonso pakolta le, ám Sergio Pérez gyorsan változtatott a sorrenden. Max Verstappen csak csapattársa mögé ért fel, míg Charles Leclerc került a harmadik helyre.

    Az Aston Martin spanyol versenyzőjénél nem működött megfelelően a DRS, ugyanis nem minden esetben nyílott ki.

    A Q2-ben végül Max Verstappen állt az élre, Charles Leclerc és Sergio Pérez előtt. A két McLaren továbbjutott Yuki Tsunodával, míg a Mercedes fiatal brit versenyzője jár pórul. A Q2 végén búcsúzott: George Russell, Esteban Ocon, Alex Albon, Valtteri Bottas és Logan Sargeant.

    Q3:

    Az első próbálkozás holtversenyt hozott. Max Verstappen és Charles Leclerc ugyanazt az időt futották meg, de a holland került az első helyre, mivel ő előbb teljesítette a kört. Sergio Pérez és Carlos Sainz ért fel mögéjük, míg Lewis Hamilton és Lando Norris került a harmadik sorba.

    Charles Leclerc tovább tudott javítani, így ő szerezte meg a pole pozíciót. Max Verstappen ideje csak a második helyre volt elég, míg Sergio Pérez végzett a harmadik pozícióban. Mögöttük Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Lando Norris, Yuki Tsunoda, Lance Stroll és Oscar Piastri alkotta az első 10-et.

    Pozíció Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:41.269 1:41.037 1:40.203
    2 Max Verstappen Red Bull 1:41.398 1:40.822 1:40.391
    3 Sergio Pérez Red Bull 1:41.756 1:41.131 1:40.495
    4 Carlos Sainz Ferrari 1:42.197 1:41.369 1:41.016
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:42.113 1:41.650 1:41.177
    6 Fernando Alonso Aston Martin 1:41.720 1:41.370 1:41.253
    7 Lando Norris McLaren 1:42.154 1:41.485 1:41.281
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:42.234 1:41.569 1:41.581
    9 Lance Stroll Aston Martin 1:42.524 1:41.576 1:41.611
    10 Oscar Piastri McLaren 1:42.455 1:41.636 1:41.611
    11 George Russell Mercedes 1:42.073 1:41.654
    12 Esteban Ocon Alpine 1:42.622 1:41.798
    13 Alexander Albon Williams 1:42.171 1:41.818
    14 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:42.582 1:42.259
    15 Logan Sargeant Williams 1:42.242 1:42.395
    16 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:42.642
    17 Nico Hülkenberg Haas 1:42.755
    18 Kevin Magnussen Haas 1:43.417
    19 Pierre Gasly Alpine 1:44.853
    20 Nyck de Vries AlphaTauri 1:55.282
  • Beindult a „motor biznisz”: mind a 10 csapat kihasználta az új szabályokat

    Beindult a „motor biznisz”: mind a 10 csapat kihasználta az új szabályokat

    Minden csapat kihasználta a szabályenyhítést, így mind a 10 alakulatnál történt hajtáslánc csere Bakuban.

    Az új formátum miatt az FIA lazított az alkatrészeket érintő regulákon. Így a már megszokott három egység helyett négyet szerelhetnek be a konstrukciókba büntetlenül. A legtöbb versenyző esetében már most ki is használták a csapatok a kínálkozó lehetőséget.

    Így összesen 17 autó kapcsán került sor legalább egy új alkatrész beszerelésére.

    Lando Norris  kivételével az összes Mercedes hajtásláncot használó versenyző új egységet kapott. A belső égésű motor mellett turbófeltöltőt, kipufogót, MGU-K-t és MGU-H-t is cseréltek az autókban. A McLaren brit versenyzője azért maradt ki ebből a körből, mert már a második fordulón teljesen új alkatrészeket kapott.

    George Russell, Mercedes
    George Russell – Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    Yuki Tsunoda-nál is teljes csomagot cseréltek. A Ferrari motoros autóknál Carlos Sainz és a Haas két versenyzője rendelkezik új MGU-H-val, míg Nico Hülkenberg új MGU-K-t is kapott. Ezen felül a Ferrari és a Red Bull autói is kaptak új kipufogókat, csakúgy, mint az amerikai csapat német versenyzője.

    A Williams pilótapárosa, a Haas versenyzői, Fernando Alonso és Esteban Ocon még új váltót is kaptak az erőforrás egységek mellé.

    Így ebből a körből csak Norris, Valtteri Bottas és Nyck de Vries maradt ki, ugyanis ők nem kaptak új alkatrészt a hétvégén.

  • Megmosolyogtató kijelentést tett az Alpine csapatfőnöke

    Megmosolyogtató kijelentést tett az Alpine csapatfőnöke

    Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer szerint a csapat képes lehet majd beszállni a Ferrarival, a Mercedesszel és az Aston Martinnal való harcba. Az enstoneiak magabiztosak, és úgy gondolják, hogy akár a 2. legerősebb csapattá is válhatnak, ha jól végzik a munkájukat.

    Ugyan a Red Bull az eddigi futamok rendkívül domináns volt, mögötte rendkívül nagy volt a harc az Aston Martin, a Ferrari és a Mercedes között. Ausztráliában azonban az Alpine duója, Pierre Gasly és Esteban Ocon is csatlakozott az előbb említett hármas fogathoz.

    A francia istállói pilótái nagyon jól mentek az Albert Parkban, és ugyan a futam végén az egymással való ütközésük miatt egyik versenyzőjük sem szerzett pontot, mégis van okuk a bizakodásra. Gasly képes volt tartani Sainz tempóját, miután a spanyol megelőzte őt, és egészen a piros zászlóig képes volt egy másodpercen belül autózni a spanyol Ferrarijához képest.

    A fejlődés mértékével Szafnauer is elégedett, és az F1 Nations podcastjében árulta el, hogy a Melbourne-ben mutatott jó szereplésük jelzi, hogy jó úton haladnak, ami az újításokat illeti.

    „Elégedett vagyok az újonnan bevetett alkatrészekkel” – értékelt a román származású szakvezető. – Az utóbbi időben volt időnk elemezni a z autónk versenyképességét, és arra jutottunk, hogy közelebb kerültünk a Ferrarihoz és a Mercedeshez is.”

    „A Red Bullhoz és az Aston Martinhoz képest ugyan veszítettünk, de remélhetőleg az utóbbi csapattal szemben lesz majd esélyünk harcolni a jó helyezésekért. A jó hír az, hogy versenyképesek voltunk, az viszont már rossz volt, hogy egy pontot sem szereztünk. Ez [versenyképesség] a legfontosabb a számomra, mert amíg gyors és megbízható az autónk, addig biztosan képesek leszünk pontokazt szerezni.”

    Szafnauer a pozitívumok ellenére azt is hozzátette, hogy „még mindig nem tartabok ott, ahol valójában lenni szeretnének”, és „szeretnék túlnőni a riválisaikat a fejlesztések terén. Az Alpine csapatfőnöke szerint ha ezt sikerül kivitelezniük, akkor akár versenyről versenyre harcban lehetnek a Mercedesekkel, az Aston Martinokkal és a Ferrarikkal is.

    A kínos ütközés után szorgos mókussá válik az Alpine

  • Leclerc szerint ez teszi szörnyűvé a Ferrari jelenlegi helyzetét

    Leclerc szerint ez teszi szörnyűvé a Ferrari jelenlegi helyzetét

    Charles Leclerc szerint nem a csapattól távozó szakemberek, hanem egy másik ok miatt ilyen rossz a helyzetük a 2023-as szezonban.

    A Forma-1 mezőnye már 3 versenyhétvégét teljesített idén, azonban a Ferrari monacói pilótája neve mellett mindössze 6 pont szerepel. Ez annak köszönhető, hogy az eddigi 3 futamból 2 alkalommal nullázott, és Szaúd-Arábiában pedig csak a 7. helyen ért célba.

    A Vörösök idei autója, az SF-23 egyáltalán nem sikerült jóra, és emellett más fronton is vannak problémái az olasz istállónak. A szezon elején távozott az autó koncepciójáért felelős mérnök, David Sanchez, valamint a tegnapi nap folyamán az is kiderült, hogy a csapatnál a sportigazgató szerepét elfoglaló Laurent Mekies 2024-ben már az AlphaTauri csapatfőnöke lesz.

    Kínos statisztikák mutatják meg, mennyire rosszul kezdett idén a Ferrari

    Ez pedig csak tovább nehezíti Frédéric Vasseur munkáját a Ferrari élén, mert így a francia szakvezetőnek további átszervezéseket kell megejtenie a csapaton belül, miközben az autó teljesítménye sem nevezhető jónak.

    A helyzet tehát korán sem rózsás a Ferrarinál, és erről Leclerc-t is megkérdezték az Azeri Nagydíj csütörtöki sajtónapján. „Ha a pályán nyújtott teljesítményünkről beszélünk, akkor látható, hogy egyáltalán nem tartunk ott, mint ahol szeretnénk. Számomra az első 3 verseny katasztrofálisan alakult.”

    „A mostani 3 hetes pihenő jól jött a számomra, mert így volt lehetőségem a feltöltődésre és valamilyen szinte optimalizálni is tudtuk a rendelkezésünkre álló csomagot.”

    „A pályán kívül pedig zajlik a csapat újjászervezése is. Laurent-nal nagyon jó volt a kapcsolatunk, hiányozni fog, de ez egy olyan lehetőség volt a számára, amit meg kellett ragadnia. Azonban a csapat sokkal több egy embernél. Magabiztos vagyok, mert szerintem Fred tudja, mit csinál, és képes lesz megoldalni a problémáinkat.”

    A mostani szünetben egyre több sajtóorgánum számolt be arról is, hogy Leclerc elégedetlen a Ferrarinál való helyzetével, és emiatt nem tervezi meghosszabbítani a 2024-es évad végén lejáró szerződését a maranellóiakkal.

    A hírek szerint a monacói már fel is vette a kapcsolatot a Mercedesszel, ahol az esetlegesen visszavonuló Lewis Hamilton helyét vehetné át. A monacóit erről is megkérdezték, azonban mindent tagadott, és állítása szerint még nem is tárgyalt a stuttgarti márka képviselőivel.”

    Leclerc betartotta ígéretét, és egy különleges dolgot osztott meg