Címke: Ferrari-gate

  • A Renault nem felejtette el a Racing Point autóit és a Ferrari-FIA ügyet

    A Renault nem felejtette el a Racing Point autóit és a Ferrari-FIA ügyet

    A Renault nem hátrál meg, továbbra is szeretne tisztán látni a Racing Point és a Ferrari-FIA ügy kapcsán.

    Ugyan a kényszerpihenő alatt inkább a költségvetési sapka összege és a szezon újraindítása volt a főtéma, de Cyril Abiteboul nemrég kihangsúlyozta, hogy továbbra is tartják magukat ahhoz az állásponthoz, hogy vizsgálatot kérnek a „rózsaszín Mercedesnek” csúfolt kanadai-brit csapat autói miatt.

    ,,A megbeszéléseken a rövid távú túlélésről és a sport közepes és hosszú távú fenntarthatóságról esett szó. Most az a legfontosabb, hogy a legvitatottabb témákat, amik a télen kerültek elő, mellőzzük. Biztos vagyok benne, hogy még visszatérnek, mivel közvetlen kapcsolatban állnak az F1 üzleti modelljével. Ugyan szép és jó az, hogy meg tudtunk egyezni a költségvetési plafon összegéről, ám ha a csapatok meg tudják osztani egymás között az erőforrásokat, valamint a kutatások és fejlesztések összegeit, akkor láthatjuk, hogy mi nem igazán erre a költségvetési plafonra áhítoztunk. Itt most nem konkrétan a Racing Pointról van szó, arról beszélünk, hogy mit jelent konstruktőrnek lenni és ennek mik az üzleti vonzatai. Később majd értekezünk a Racing Point szabályosságáról. Megjegyezném, ez nem fenyegetés, csak azt mondom, hogy stratégiai megfontolásból és a jelenlegi helyzet miatt el kell gondolkodunk ezen.”

    Az enstone-i alakulat ugyanakkor a Ferrari-FIA ügyet sem felejtette el:

    ,,Ez ugyan még az „előző korszak” története, de nem hagyhatjuk annyiban. Olyan világban élünk, ami teljesen nyitott. Nem akarunk eljárást indítani, csak meg akarjuk tudni, hogy pontosan mi is történt. A jogszerűséget firtató bukkanókra vagyunk kíváncsiak, ugyanis nem akarunk hasonló helyzetbe kerülni. Egyszerű az egész: mi is motorgyártók vagyunk, ezért szeretnénk elkerülni azt, hogy ugyanazok a szabályosságot firtató kérdések nálunk is előkerüljenek. Nem hiszem, hogy ez fennáll, de szeretnénk megtudni a részleteket annak érdekében, hogy végre tovább léphessünk.” -magyarázta álláspontját Abiteboul

  • Zak Brown felszólította a Ferrarit, hogy fedjék fel a titkos megállapodás részleteit

    Zak Brown felszólította a Ferrarit, hogy fedjék fel a titkos megállapodás részleteit

    Zak Brown felhívta a Ferrari figyelmét arra, ha etikai kérdést csinálnak a költségvetési sapka további csökkentéséből, akkor erre az elvre hivatkozva akár a titkos megállapodás részleteit is felfedhetnék.

    Az amerikai az utóbbi időben többször is összeszólalkozott a Scuderiával. A McLaren vezérigazgatója ugyanis több csapattal egyetemben támogatja a költségvetési korlát további csökkentését, míg a vörösök és a Red Bull hallani sem akar erről. Tavaly még 175 millió dolláros keretet állapítottak meg, ám mára-már 150 millióra csökkent a kívánt összeg, viszont az istállók egy része ebből a számból is lefaragna. Kezdetben a három nagycsapat közül kettő ellenezte ezt, ám Helmut Marko szerint most már Toto Wolff is a drasztikus csökkentés ellen van. Az olaszok azzal indokolták meg döntésüket, hogy a kevesebb összeg miatt akár ki is szállhatnak, mire Brown úgy reagált,  mehetnek is, a sportág meg lesz nélkülük.

    A Ferrari ezek után etikai kérdést csinált a további csökkentésből, így a McLaren vezetője ismételten dühbe gurult és emlékeztette a Scuderiát az év elején történtekre. Az olaszok erőforrása körül kialakult mizéria és a vizsgálat eredménye több istállónál is kiverte a biztosítékot. Az FIA miután közölte, hogy titkos megállapodást kötöttek a vörösökkel, a nem Ferrari motort használó alakulatok összefogtak és együtt követelték a részletek ismertetését a Szövetégtől, ám ők megtagadták ezt. Azóta a Mercedes kiszállni kényszerült az ügyből, és Jean Todt elmondta, hogy csak azért nem hozták nyílásvánosságra a részleteket, mert a Ferrari nem engedte.

    Mivel Binotto elvi és etikai szempontokra hivatkozva azt mondta, azért nem engedhetik meg a további költségcsökkentést, mert védeni kell az alkalmazottjait, Brown odaszúrt a svájci-olasznak.

    ,,Teljesen egyetértek ezzel az etika dologgal, és ha már itt tartunk, akkor szerintem nagyszerű lenne, ha Mattia megosztaná velünk azt, – amire az FIA ugyan hajlandó lenne -hogy mik a titkos megállapodásnak a részletei, mely azután köttetett, hogy valószínűleg megszegték a szabályokat az erőforrásaikkal. Ha már az etika és az átláthatóság a téma, úgy vélem, ez egy jó szempont lenne, és már épp itt lenne az ideje.” – nyilatkozta az amerikai vezető a Motorsport.com-nak.

  • Todt nyomás alá helyezte az FIA mérnökeit a Ferrari-gate miatt

    Todt nyomás alá helyezte az FIA mérnökeit a Ferrari-gate miatt

    Jean Todt további részleteket árult el a Ferrari-üggyel kapcsolatban.

    Tegnap már megírtuk, hogy az FIA elnöke egy interjú keretein belül elmondta, hogy nagyon szívesen felfedné a titkos megállapodás részleteit és azt, hogy milyen büntetést kapott pontosan a Ferrari, ám az olaszok nem engedélyezték ezt a számukra. A Szövetség már egy ideje kereste, mivel trükközhetnek a vörösök, ám konkrét választ nem találtak, ezért döntöttek a megállapodás mellett. Todt kihangsúlyozta, nagy nyomás alá helyezte az FIA mérnökeit az ügy megoldása érdekében, ám nem tudták bizonyítani azt, hogy vétett a szabályok ellen a Scuderia.

    ,,Egyes csapatok utaltak arra, hogy a Ferrari szabálytalanságot követ el, ezért hónapokon át a mérnökeink rátapadtak az alakulatra és próbálták megérteni, hogy amit csinálnak, az megfelel a szabályoknak vagy sem. Be kell vallanom, elég nagy nyomást helyeztem a csapatunkra annak érdekében, hogy annyi ellenőrzést hajtsanak végre, amennyit csak lehet. Csak azért nem kellett volna ezt tennünk, mert úgymond egy besúgó mondott nekünk valamint, de gondoskodunk kellett arról, hogy minden egyes csapat legálisan, a szabályoknak megfelelően működjön.”

    Todt kiemelte ennek az ellenőrzés-sorozatnak a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjon történt eset is a része volt. Charles Leclerc autójában nem megfelelő üzemanyag mennyiséget találták, de végül pénzbüntetéssel sújtották az alakulatot, ugyanis a vizsgálat során megállapították, hogy emberi mulasztás történt.

    ,,Mindent tisztázni akartunk. Le ellenőriztük Leclerc autóját Abu Dhabiban, és a stewardok megállapították, hogy emberi mulasztás történt, ezért a pénzbírság elegendő büntetés volt.”

  • Sajtó: A Red Bull már nem olyan erőteljes a Mercedes nélkül

    Sajtó: A Red Bull már nem olyan erőteljes a Mercedes nélkül

    Jean Todt legutóbbi nyilatkozatával ismét beszédtémává vált a Ferrari-gate, így Marc Priestley a Sky Sport újságírója megpróbálta az új információkkal felvértezve körül járni az ügyet.

    A vörösök hajtáslánca körüli vita még 2019-ben indult el, mikor is a Red Bull levelet írt az FIA-nak amiben különféle megoldások szabályosságáról érdeklődött. Akkor a Szövetség egy technikai direktívával pontosított a regulákon és a Bikák ötleteit szabálytalannak minősítette. Az osztrák csapat ezután az olaszokra kezdett mutogatni, akik a nyári szünet után eléggé megtáltosodtak, majd az Amerikai Nagydíjon a teljesítményük hirtelen visszaesett. További technikai direktívák jöttek és a Ferrari teljesítménye nem tért vissza, így a zúgolódás egyre hangosabb lett. A Brazil Nagydíj után ezért az FIA vizsgálat céljából elvitte a Scuderia üzemanyagtartályát. A 2020-ban a téli tesztidőszak utolsó napján a Szövetség egy közleményben tudatta a résztvevőkkel, hogy véget ért a vizsgálat a Ferrari erőforrásai kapcsán. A megállapodás részletei a felek között maradnak, míg a vörösöket „különböző” feladatokkal látták el. A Haas és az Alfa Romeo kivételével az összes alakulat felmordult, majd összefogtak és közösen egy nyílt levélben kérték meg az FIA-t arra, hogy tudassa velük a titkos egyességben szereplő elemeket.

    Az FIA elnöke elismerte, hogy azért nem fedik fel a megállapodás részleteit, mert a Ferrari nem engedi azt, holott a Szövetség nagyon is szeretné tisztázni az ügyet. A francia szakember emellett hozzátette, szankció érte a Scuderiát, ám ennek a részleteibe sem mehetnek bele.

    ,,Todt közölte, hogy meg van kötve a keze ezért nem mondhat semmit. Szeretné feltárni, hogy mi történt és, hogy milyen büntetést osztottak ki, de közben arra hivatkozik, hogy nem teheti, mert a Ferrarinak ez nem tetszene. Viszont  Jean és az FIA az oka annak, hogy a Ferrari megtiltotta, hogy bármit is mondjanak, ugyanis ők biztosították ezt azzal, hogy megkötötték azt a megállapodást.” -elmélkedett a Priestley aki korábban a McLarennél is dolgozott.

    A koronavírus miatt háttérbe szorult ügynek, ugyanakkor még nincs vége, legalábbis a Red Bull váltig állítja, hogy ők tovább fognak küzdeni, ha lecseng a világjárvány. Az osztrák istálló már a kezdeteknél is morgott a vörösök erőforrása ellen, ezért sem akarják annyiban hagyni az ügyet. Melléjük az AlphaTauri, a Williams, a Renault, a McLaren és a Racing Point csatlakozhat, míg a Mercedes, aki eddig vezette az ügyet, kénytelen volt visszalépni a Daimler elnökének intelmei miatt.

    De vajon, mire lesz képes a Red Bull a Mercedes nélkül ebben a harcban?

    Priestley szerint ez az egyik fő kérdés, ezért  érdemes figyelemmel kísérni azt, hogy merre megy tovább az ügy, ugyanis a jelenlegi politikai erőviszonyokról is képet kaphatunk.

    ,,Érdekes lesz azt látni, hogy mi sül ki majd ebből a történetből. A Red Bull állítja, hogy ők nem fognak meghátrálni és folytatni akarják az ügyet, ám sokkal erőtlenebbek így, hogy a Mercedes kihátrált a mögülük.”

  • Todt: Szívesen felfedném a megállapodás részleteit, de a Ferrari nem engedi

    Todt: Szívesen felfedném a megállapodás részleteit, de a Ferrari nem engedi

    Jean Todt nemrég elmondta, ő eleget tenne a kérésnek és felfedné a titkos megállapodás részleteit, ám a Ferrari ezt nem engedélyezi.

    Az év elején még lázban tartotta az F1-es közösséget az a közlemény, amiben az FIA elárulta: lezárták a Sucderia 2019-es erőforrásai ellen indított vizsgálatukat, ám a részletek a felek között maradnak. Természetesen az ellenfelek (kivétel a Haas és az Alfa Romeo) azonnal felhördültek és azt követelték, hozzák nyilvánosságra a részleteket, ám a Szövetség ennek nem tett eleget. Az akkor még hét csapatot számláló „lázadók” megkérdőjelezték az FIA szerepét és kompetensségét, sőt azzal fenyegetőztek, hogy jogi útra terelik az ügyet. A levélváltások közepette azonban nem jutottak előre, és a koronavírus elterjedése miatt az ügy parkolópályára került csak úgy, mint az aktuális szezon.

    A Szövetség elnöke azonban nemrég próbálta tisztázni a helyzetet és megértetni mindenkivel azt, miért nem tehetett eleget a többi alakulat kérésének.

    ,,Ha engem kérdeznek, én nagyon szívesen felfedném az ügy részleteit, de a Ferrari nem ment ebbe bele. A büntetésüket megkapták, ám erről nem árulhatunk el többet, sőt igazából nem lenne kötelességünk beszélni erről. Ám úgy éreztük, nem lenne helyes az, ha nem tájékoztatnák a többieket arról, hogy a Ferrari-ügyet megvizsgáltuk és szankcionáltuk is. Őszintén, ez nagyon egyszerű, mi nagyon sok energiát fektettünk abba, hogy megvizsgáljuk az ügyet és feltárjuk azt, még ha a többi alakulat ezzel nem is ért egyet. Ugyanakkor ez az egész bonyolult technikai kérdéseket vetett föl, és a mérnökeink nem tudták egyértelműen bizonyítani azt, hogy a Ferrari szabálytalanul járt el.” magyarázta Todt az Autosportnak.

    A francia szakember ezen kívül elmondta, azért döntöttek a megegyezés mellet, mert nem akartak egy vége láthatatlan jogi ügyet elindítani, aminek csak évek múlva lett volna eredménye. A hat csapatnak azonban ez a magyarázat nem nyerte el a tetszését.

    Todt elárulta, a hetedik istálló vezetőjével levelet váltott az ügy kapcsán:

    ,,Az egyiküktől kaptam egy válaszlevelet, melyben azt közölték, hogy megértették az FIA helyzetét. Ám ez nem azt jelenti, hogy elégedettek is vele. Nagyon szeretnék, ha a Ferrari engedélyezné a megállapodás feltárását, nos ezt én is szeretném, de nem tehetjük ezt meg.” – utalt a „lázadásból” kihátráló Mercedes levelére az FIA elnöke.

  • Ecclestone eladná a Mercedes Forma-1-es csapatát

    Ecclestone eladná a Mercedes Forma-1-es csapatát

    Ha a Mercedes új vezetősége megfogadja Bernie Ecclestone tanácsát, Lewis Hamilton új munkaadó után kell nézzen jövőre.

    Ola Källenius nemrég került a Mercedes élére, és köztudottan nincs oda a cég Forma-1-es projektjéért, inkább a Formula E-t tartja a jövőnek.

    Bár többször is tagadta a pletykákat, miszerint a német gyár kivonulna a királykategóriából, a találgatások azonban nem álltak le. Kérdéses ugyanis, egy autóipari óriásnak meddig éri meg veszteségesen „csak” még egy újabb címet szerezni.

    Az idei tesztek alapján úgy tűnt, idén is a Mercedes lesz az az autó, amit meg kell verni, így nem tűnik lehetetlennek az újabb címvédés. Az új DAS-rendszer, illetve a Ferrari tavalyi motorja körül kialakult botrány, mind abba az irányba mutat, a csillagosok maradnának a sportág élén.

    Ecclestone, aki közel 40 évig irányította a Forma-1-et, azt tanácsolja a németeknek, az év végén adják el a csapatot. Ezzel pedig könnyen lehet, hogy Hamilton, aki még nem írt alá szerződést 2021-re, távozni kényszerül a csapattól.

    Találtoztam Ola Källeniusszal, amikor még a Mercedes brixworthi motorgyárának a vezetője volt. Szóval tudja, mitől van szó. Jelenleg azonban más problémája is van, mint a Forma-1. Figyelemreméltó, hogyan vezeti a céget a dízelbotrány és a koronavírus közepette.”

    Megjegyezte, ő is egyetért a kétkedőkkel, miszerint az újabb címeknek már nincsen akkora marketing értékük.

    „Ha a helyében lennék, az év végén eladnám a csapatot. Mit kéne bizonyítania a Mercedesnek hat bajnoki cím után? Semmit.”

  • A Red Bull nem feledkezett meg a Ferrari-FIA ügyről

    A Red Bull nem feledkezett meg a Ferrari-FIA ügyről

    A Red Bull megígérte, nem fogja annyiban hagyni a korábban kirobbant Ferrari-FIA ügyet.

    Mielőtt a koronavírus átírta volna forgatókönyveket, a Száguldó Cirkuszban az egyik fő téma a Szövetség és a Scuderia titkos megegyezése volt. Az egész ügy még tavaly a vörösök erőforrásával kezdődött. A riválisok azt gyanították, hogy a Ferrari az üzemanyag-átfolyással trükközik, és így tesznek szert plusz teljesítményre. A Mercedes volt az első, aki kutakodott a témában, majd a bevonták a Red Bullt is, akik az Amerika Nagydíj előtt megtették az első lépést: levelet írtak az FIA-nak. A különböző megoldások amiket felvázoltak, szabálytalannak minősült, ezért egy technikai direktívával pontosított a Szövetség a regulákon. Austinban élet be is lépett a határozott, és a vörösök addigi előnye szinte elolvadt. Max Verstappan nyíltan csalással vádolta az olaszokat, míg Helmut Marko finomabban utalgatott a trükközésre. A Szövetség a technikai direktívák után úgy döntött, hogy a Ferrari üzemanyagrendszerét vizsgálat alá veti, így a Brazil Nagydíj után elvitték az egyik kijelölt laborba az említett darabot, ám külön a vizsgálatról nem érkezett hír. Idén a téli tesztidőszak utolsó napján közleményben közölte az FIA, hogy lezárult a nyomozás. A részletek a felek között maradtak, és „közmunkára” ítélték a Scuderiát.

    A nem Ferrari motort használó csapatok összefogtak és egy közös levélben fejezték ki nemtetszésüket, továbbá arra kérték a Szövetséget, hogy fedje fel a megállapodás részleteit. Természetesen a válasz gyorsan megérkezett, melyben az FIA elmondta, jogukban állt ilyen megállapodást kötni, sőt azt is elárulta, hogy nem teljesen voltak elégedettek a Ferrari magyarázatával.

    Miután elhalasztották az Ausztrál Nagydíjat, kiderült, hogy a Daimler elnöke, Ola Källenius megkérte Toto Wolffot, hogy a Mercedes lépjen ki a „Lázadók Szövetségéből”, ugyanis ez az ügy árt a sport és a márkák imázsának. A Red Bullnál azonban ez fel sem merült. A csapat már korábban is elmondta, nem adják fel a küzdelmet, sőt, Marko a napokban ezt újfent megerősítette:

    ,,Sajnos ebben a pillanatban más dolgokra kell összpontosítanunk. Ám ez nem azt jelenti, hogy feladjuk a Ferrari-FIA ügyet, ha minden visszatér a normális kerékvágásba. A koronavírus mindent felborított, de mi továbbra is úgy gondoljuk, hogy az a megállapodás botrányos.” -nyilatkozta a Red Bull osztrák tanácsadója az F1-Insidernek.

    Marko hangsúlyozta, nem a Ferrarinak akarnak ártani, továbbá ők nem úgy kilépni, mint a Mercedes, akik az elejétől kezdve részt vettek a nyomozásban:

    ,,Nem akarunk ártani a Ferrarinak vagy az FIA-nak, de továbbra is követelni fogjuk azt, hogy tisztázzák, mégis mit takar ez a privát egyesség. Még a Mercedes nélkül is folytatni fogjuk. Ők elég különös módon leugrottak arról a bizonyos vonatról, úgy, hogy az elejétől kezdve ők volta a mozdonyvezetők.”

     

  • A Red Bull nem hagyhatja ott a „lázadókat”

    A Red Bull nem hagyhatja ott a „lázadókat”

    A Mercedes ugyan már kilépett a „dühös hetesből”, ám a Red Bull nem tervez hasonló dolgokat.

    A koronavírus árnyékában a Ferrari-FIA ügy tartotta még lázban a Forma-1-es társadalmat. A Szövetség és a Scuderia megegyezését a csapatok nem nézték jó szemmel, ezért a Mercedes, Toto Wolff vezényletével megalakított a „Lázadók Szövetség”, mely azokat a csapatokat tartalmazta, akik nem Ferrari erőforrást használnak.

    Azonban a FIA és a Ferrari elnöke John Elkann, és a Daimler AG vezetője Ola Källenius beszélt egymással és arra jutottak, nem szeretnék tovább aláásni a sportág tekintélyét valamint a gyártók imázsát, így a Mercedes kiszállt az ügyből. A Red Bull, aki így megörökölte a vezetést, viszont kijelentette, ők nem engedhetik meg maguknak ezt a lépést, ugyanis dollár milliók forognak kockán.

    ,,A Mercedes elég gyorsan kilépett.” – jegyezte meg Helmut Marko az AMuS-nak.

    ,,Ennek az egésznek elég rossz szájíze van.” -tette hozzá Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. – ,,Sok pénzről van szó, főleg a mi szemszögünkből nézve. A második avagy a harmadik hely számunkra 20 millió dollár különbséggel bír, és ott van még a bónusz is amit az alkalmazottaink kapnak. Mi nem hagyhatjuk annyiban ezt az ügyet.”

  • Egy késő esti telefonhívás döntött az Ausztrál Nagydíj sorsáról

    Egy késő esti telefonhívás döntött az Ausztrál Nagydíj sorsáról

    Toto Wolff pálfordulása döntötte el végül azt, hogy nem lesz Ausztrál Nagydíj.

    Miután kiderült, hogy a McLaren egyik munkatársának tesztje pozitív lett, a csapat bejelentette, hogy nem kívánnak indulni a versenyen. Az istállók  összeültek megvitatni a továbbiakat, ám ahogy az lenni szokott szavazategyenlőség miatt patthelyzetbe kerültek. A Motorsport.com szakírója Roberto Chinchero szerint eleinte a Red Bull, az AlphaTauri, a Racing Point és a Mercedes akart rajthoz állni, míg a Ferrari, a Renault, a McLaren és az Alfa Romeo hallani sem akart a folytatásról. A Haas és a Williams tartózkodott, így alakult ki a döntetlen. Mattia Binotto azonban leszögezte, hogy a Scuderia akármilyen döntés is születik nem áll rajthoz, majd az Alfa Romeo követte a példájukat, így mehetett előbb el Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel.

    Az éjszaka folyamán azonban Ola Källenius a Daimler AG elnöke felhívta Toto Wolffot. A svéd üzletember a csapat tagjainak biztonságára fektette a hangsúlyt és megkérte az osztrákot, gondolja át a dolgokat. Másnap reggel a Mercedes csapatfőnöke felhívta Ross Brawnt és tájékoztatta arról, hogy megváltoztatta döntését. Így többen lettek azok, akik a verseny törlését követelték, ezért a promóternek nem volt más választása, ki kellett hirdetnie a többség akaratát.

    Ugyanakkor egy másik ügyből is kivonult a Mercedes. A Ferrari-gate kapcsán a csillagosok és Wolff volt a szószóló Helmut Marko és a Red Bull mellett, ám a német csapat nemrég közölte otthagyják a „Lázadók Szövetségét”. Az F1-insider.com szerint a Daimler első embere, Källenius és a FIAT valamint a Ferrari elnöke, John Elkann közösen úgy döntöttek, hogy nem akarnak további károkat okozni a sportágnak és nem akarják csorbítani a gyártók imázsát sem. Valószínűleg így a Williams és a Racing Point is kiszáll a buliból, ezért a Red Bullra hárul a vezérszerepkör az ügy kapcsán. Természetesen az osztrák istálló szeretné tudni a hirtelen pálfordulás pontos okát.

  • Leclerc: A riválisoknak meg kellene bízniuk az FIA-ban

    Leclerc: A riválisoknak meg kellene bízniuk az FIA-ban

    Charles Leclerc szerint a rivális csapatoknak bízniuk kellene az FIA-ban.

    A Ferrari-FIA ügy még korántsem ér véget, a nyomozás befejezése óta szinte naponta szólalnak fel a sportág egykori és jelenlegi szereplői. A hét csapat továbbra sem nyugszik és bíróságra viheti az ügyet, míg Jean Todt és az FIA ragaszkodik ahhoz, hogy szabályszerűen jártak el a titkos paktum megkötésével.

    Ausztráliában természetesen a versenyzőket is megkérdezték arról, hogy mi a véleményük az esettel kapcsolatban. A monacói nem meglepő módon kiállt csapata mellett és arra kérte a többieket bízzanak a Szövetségben.

    „Nekik is bízniuk kellene az FIA-ban és abban ahogy a munkájukat végzik. Szerintem az teljesen érthető, ha nem akarnak mindent elmagyarázni nekik. Rengeteg munkát öltünk bele az egységekbe, ezért ha ezeket a nyilvánosság elé tárnák, akkor mindent fel kellene fedniük abból, amit egy csapat csinál… ezt azért nem várhatják el. Teljesen megbízom a csapatomban és természetesen abban is, hogy az FIA kezeskedik arról, hogy minden rendben menjen, ezért számomra ez az ügy véget ért, én már tovább léptem.

    Sebastian Vettel csapattársához hasonló állásponton van:

    ,,Ahogy én tudom, minden tisztázódott. Számomra ez az ügy nagyon egyszerű: megbízom a csapatomban és abban, hogy mindig a szabályoknak megfelelően járnak el, továbbá úgy vélem mindannyian bízunk abban,hogy az FIA a munkáját az összes csapat érdekében látja el. Ez a válaszom, ehhez nem sok mindent lehet hozzátenni. Ha további válaszok érdekelnek, akkor tőlük kell ezt megkérdezni, én nem mondhatok semmit helyettük, mert szerintem az autók túl komplexek manapság, ezért nem én vagyok az a személy aki a legáttekintőbb elemzést tudja nyújtani.”

    Lewis Hamiltont az zavarta leginkább, ahogy az FIA kezelte a helyzetet:

    ,,Az, hogy mi folyik a háttérben a csapatok és a Szövetség között, az egy másik ügy. Úgy vélem jobban is kezelhették volna ezt, ám ez egy olyan dolog amiről inkább Totot (Wolff) kellene kérdezni. Mi versenyzők, csak meg akarunk érkezni ezekre a helyszínekre… természetesen minden csapat máshogy teljesít, de azt akarod érezni, hogy mindenki számára ugyanolyan feltételeket biztosítanak. Ez az én álláspontom, ám többet nem szeretnék erről beszélni, mert még bajba kerülök.”