Címke: Ferrari-gate

  • Így járult hozzá a Ferrari a Mercedes motorproblémáihoz

    Így járult hozzá a Ferrari a Mercedes motorproblémáihoz

    Toto Wolff elárulta, mi áll jelenlegi a Mercedes jelenlegi motorproblémája – az alkatrészek túlzott kopása – mögött.

    Egy szokatlan, és hosszabb távú hatása is volt a Ferrari 2019/20-as motorbotrányának. Akkor egy vizsgálat és az azt követő technikai direktíva után lassult vissza az olaszok motorja. Majd a 2020-as szezon előtt egy FIA-val kötött nem nyilvános megegyezés keretein belül rendezték az ügyet, de kézzel fogható volt a vörös csapat tempóvesztése.

    Bár 2019-ben a Mercedes mindkét címet behúzta ellenük, most fizetik meg az árát Toto Wolff szerint.

    „[2019] túlságosan kimozdított minket. Hogyha folyamatosan üldözöl teljesítmény szempontjából, akkor néha a megbízhatóság ezt nem követi le. Szerintem most is ez történt.” – fejtegeti az osztrák.

    Brazíliában ismét mindenki a németek egyenesbeli fölényét firtatta, de a végsebesség mellett Bottas és Hamilton két-két cseréje nem mutat annyira jól.

    Wolff reméli, hogy a Mercedes át tudja menteni idei tempóját, és jövőre előre tudnak lépni a motorok élettartamát illetően is.

    „Egy nagyon hatékony és megbízható Honda motor ellen küzdünk. Ők minden lehetséges forrást felhasználtak idén, és jól is teszik. Többé-kevésbé ugyanis ezek az erőforrások maradnak az elkövetkező években is.”

    „Nekünk ezért azt kell biztosítanunk, hogy jövőre ugyanilyen gyors motorral kezdjünk, de ezúttal büntetések nélkül csináljuk végig az évet.”

  • Salo a Ferrari-FIA paktumról: Félreértették amit mondtam!

    Salo a Ferrari-FIA paktumról: Félreértették amit mondtam!

    Mika Salo szerint félreértették azt a beszélgetést, amit a Ferrari motorjaival kapcsolatosan ejtett meg.

    Tavaly óta találgatja a Forma-1-es közösség azt, hogy miben állapodhatott meg az FIA és a Scuderia, továbbá milyen turpisságon érték tetten a vörösöket. Az egész ügy 2019-ben bontakozott ki, mikor is az ellenfeleknek (Red Bull, Mercedes) gyanús lett az, hogy az egyenesekben, és az erőpályákon feltűnően gyors az SF90-en.

    A balhé az Egyesült Államok Nagydíja körül robbant ki, ugyanis a Bikák egy levelet intéztek az FIA-hoz, melyben bizonyos megoldások szabályosságára kérdeztek rá. A Szövetség elutasította a terveket, és egy technikai direktívát kiadva pontosított a regulákon. A futamon a Ferrari elvesztette gyorsaságát, ami rögtön szemet szúrt a többieknek. Max Verstappen nyíltan csalással vádolta őket, míg Helmut Marko némileg finomabban utalt arra, hogy valamivel trükköznek az olaszok.

    A regula szerint, az FIA műszereinek mérése alapján 100 kilogramm/óra az üzemanyag átfolyási sebességének a korlátja, ám ezek az eszközök nem folyamatosan mérnek, hanem időszakonként ellenőrzik az adatokat. A pletykák szerint, a Ferrari trükkje itt bújhatott meg, kihasználva azt, hogy nem mindig mérnek a műszerek, és olyankor átlépték a megengedett átfolyási értéket.

    Egy ilyen trükk megakadályozásának érdekében rendelte el az FIA a második szenzor beépítését a tavalyi szezontól kezdve.

    Az eset 2020 elején kezdett elhalványulni, ám a szezon előtti teszt utolsó napján, az FIA kiadta azt a hivatalos papírt, melyben lezárta a korábbi vizsgálatokat. A kiadványban a Szövetség leírta, hogy egyességre lépett a Ferrarival, ám annak részleteit nem akarja nyilvánosságra hozni. Ezen felül: „az FIA és a Scuderia Ferrari számos technikai megállapodást kötött annak érdekében, hogy javítsák az összes Forma-1-es erőforrás nyomon követését az elkövetkezendő szezonban. Továbbá a csapat segít az FIA-nak további szabályozási feladatok ellátásában, valamint a karbonemisszió és a fenntartható üzemanyagok kutatásában.”

    Az ellenfelek, Toto Wolff vezényletével felháborodtak, és követelték azt, hogy hozzák nyilvánosságra a paktum részleteit. Végül azonban az ügy elhalványult, ugyanis a koronavírus és a ‘rózsaszín Mercedes’ valamint a DAS égetőbb témának bizonyult.

    Tavaly így a vörösöknek új erőforrást kellett az autóikba tenniük, ám az nem hozta a hozzá fűzött reményeket. Ennek tükrében erre az évre, és a következőre is új motorral állnak elő.

    Mika Salo a napokban viszont ‘felmelegítette a témát’, ugyanis tett egy olyan nyilatkozatot, miszerint a Ferrarinak és partnercsapataiknak kevesebb üzemanyagot kellett használnia, és mivel idén erre nem lesz szükség, ismét erőre kaphatnak.

    ,,Nem tudom, hogy kapnak-e új motort 2021-re, de legalább az Alfa Romeo most hozzáférhet a teljes erőhöz és kiaknázhatja a benne lévő potenciált. Tavaly erre a Ferrari miatt nem volt lehetőségük.”

    A stewardként is felbukkanó finn szerint azonban teljesen félreértették a szavait:

    ,,Amit napokkal ezelőtt egy interjú során mondtam, azt totálisan félreértelmezték. Szeretném tisztázni azt, hogy nem ismerem az FIA és a Ferrari megállapodásának részleteit. Csak arról beszéltünk, amiről a média is. Egy ostoba poén volt, csak egy beszélgetés ami két srác között zajlott le. Amit mondhatok, az az, hogy fogalmam sincs miben állapodtak meg, és még ha tudnék is valamit, arról nem beszélhetnék.” – idézte Salot a finn MTV.

  • Salo: a Ferrari motorbotránya miatt az Alfa Romeo jobb lehet idén

    Salo: a Ferrari motorbotránya miatt az Alfa Romeo jobb lehet idén

    Az FIA munkáját segítő ex-F1-es versenyző, Mika Salo új tényeket fedett fel a Ferrari 2019-es botrányáról. Szerinte a történtek miatt az Alfa Romeo idén nagyot lép majd előre.

    A Ferrarit a 2019-es szezon végén vizsgálta az FIA az átfolyási küszöb vélt túllépése miatt, ami többletteljesítményt nyújtott az olasz gárdának és partnereinek.

    A szervezet és a motorgyártó a 2020-es téli teszteket követően jutott egyezségre, de részleteket nem közölt egyik fél sem.

    „Az Alfa Romeo szenvedett a Ferrari hibája miatt.” – jelentette ki Salo Twitch csatornáján. – „Az ő motorjaikat használták, és kevesebb üzemanyaggal mentek. Szerintem idén sokat lépnek előre, amikor teljes gőzzel mehetnek majd.”

    „Nem tudom, hogy az új motor miatt, de most már maximum teljesítménnyel használhatják. A korlátozás büntetés volt nekik, amiért a Ferrari csőbe húzta őket.”

    A Ferrari is rosszabbul teljesített, csak hatodikok lettek a konstruktőri versenyben, de az Alfa Romeo és a Haas is visszaesett a nyolcadik, illetve kilencedik helyre.

  • Ismét kialakult egy belső konfliktus a Ferrarinál?

    Ismét kialakult egy belső konfliktus a Ferrarinál?

    Olasz lapértesülések szerint egy újabb konfliktus ütötte fel a fejét a Ferrarinál.

    Mikor még Maurizio Arrivabene irányította a Scuderiát, gyakran lehetett „hallani” olyan pletykákat, mik szerint közte és Mattia Binotto között ellentét alakult ki. Akkor arról szóltak a hírek, hogy a technikai vezetőként dolgozó svájci-olasz ott is hagyhatja Maranellót a konfliktusuk miatt. A két vezető álláspontja megosztotta a csapatot. Voltak, akik Arrivabenét támogatták, és akadtak olyanok is, akik Binotto mellé álltak. 2019 januárjában azonban pontot tett az ügy végére a Ferrari, ugyanis a korábbi csapatfőnököt menesztették, míg helyére az 50 éves szakembert ültették.

    2019-ben a csapat lemaradása jóval nagyobb volt, mint amire számítottak, viszont a szezon második felére feltámadt némileg az istálló. Egy darabig rajtelsőségek és győzelmek szerepeltek a Ferrari mérlegén, ami gyanakvást ébresztett a riválisokban. A Red Bull és a Mercedes viszont fényt derített arra, hogy turpisság lehet a dologban, így az FIA-hoz fordultak. A Szövetség egy technikai direktívával próbálta egyértelműbbé tenni a szabályozásokat, aminek meg is lett az eredménye. A Ferrari hirtelen visszaesett, majd megkezdődött az ujjal mutogatás.

    2020-ra a vörösök a tavalyinál is gyengébb konstrukcióval álltak elő. A téli tesztek utolsó napján azonban kiderült, hogy titkos megállapodást kötöttek a Szövetséggel a vitatott motorokkal kapcsolatban.

    A pandémia viszont átírta a jól megírt forgatókönyvet, így a csapatoknak a jelenlegi konstrukció alapjait kell alkalmazniuk a következő évben is. Ez viszont nem jó hír a Scuderiának, ugyanis idén nem igazán brillíroznak.

    Az Autosprint szakírója szerint minderre rájön még egy belső konfliktus is, ami Binotto és Simone Resta között alakult ki. Az olasz mérnök még 2018-ban ment át a Sauberhez, ahol is technikai igazgatóként tevékenykedett. A vörösöknél a korábbi feladatait három személy vette át, ám Resta hiánya negatívan hatott az autó fejlesztésre, ezért a Ferrari 2019-ben visszahívta.

    ,,Azt mondják, hogy van némi feszültség Binotto és Resta között. Korábban már láthattunk egy ehhez hasonló esetet, viszont a különbség a két ügy között az, hogy akkoriban sokkal jobban mentek a dolgok.” -nyilatkozta Alberto Sabbatini az olasz Pit Talk adásában.

    A szakíró szerint az ilyen konfliktusok elsimítására egy olyan kívülálló személyt kellene alkalmazni, aki mérvadó és irányadó lehet a csapat életében. Ugyanakkor ezt leszámítva sincs megelégedve Sabbatini a Ferrari menedzsmentjével, ugyanis szerinte egy fontos ziccert hagytak ki az FIA-val kötött titkos megállapodásuk során:

    ,,Nem értem azt, hogy a Ferrari miért nem használta a politikai befolyását vagy más egyéb ‘fegyvert” arra, hogy kezelje a helyzetet, és megteremtse annak a lehetőségét, hogy fejleszteni tudják az erőforrásukat. Todt vagy Montezemolo sosem ment volna ebbe bele. Ők használták volna a karizmájukat és a politika befolyásukat arra, hogy az elszenvedett büntetés egy részét helyrehozzák.”

  • Az FIA és a Ferrari paktumával a Red Bull dollár millióktól esett el

    Az FIA és a Ferrari paktumával a Red Bull dollár millióktól esett el

    A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko a napokban mindenről elmondta a véleményét. Miután megszakértette a Racing Point idei autójának létrejöttét, elmondta azt is, hogy bosszantja az FIA titkos megállapodása is a Ferrarival, mely a 2019-es szezonban kirobbant motor-ügy kapcsán született.

    „Ezt senki sem érti” – mondta Marko. „Ha nem történt szabálysértés, akkor nincs szükség megállapodásra. A helyzet azonban az, hogy az összes Ferrari motorral bíró autó hirtelen 0,8-1,2 másodperccel lassabb volt a szezonnyitón, Ausztriában.”

    „Ha a Ferrari elbukta volna a második helyet (tavaly, a szabálytalan motor miatt) a konstruktőri bajnokságban, a Red Bull 20 millió dollárral többet kapott volna, mint amennyit a harmadik helyért kapott.”

    „Ez azt mutatja, hogy vannak, akik profitálnak a korona krízisből.”

  • A Ferrarinak is köze lehet az FIA új vizsgálatához?

    A Ferrarinak is köze lehet az FIA új vizsgálatához?

    Marc Priestley szerint a Ferrari-FIA megállapodás is közrejátszhat abban, hogy a Szövetség vizsgálni kezdte a motorgyártók egyes elemeit.

    Tavaly a Scuderia trükközött az erőforrással, amit a riválisok jelentettek is az FIA-nak. A Szövetség hosszas vizsgálat után lezárta a nyomozást, majd egy titkos megállapodás keretein belül arra kötelezte a vörösöket, hogy segíteniük kell a munkájukat a hajtásláncok tekintetében:

    ,, Az FIA és a Scuderia Ferrari számos technikai megállapodást kötött annak érdekében, hogy javítsák az összes Forma-1-es erőforrás nyomon követését az elkövetkezendő szezonban. Továbbá a csapat segít az FIA-nak további szabályozási feladatok ellátásában, valamint a karbonemisszió és a fenntartható üzemanyagok kutatásában.” – áll a hivatalos közleményben.

    A Szövetség nemrég megkérte a négy gyártót, hogy az ERS-rendszerük tervezetét szolgáltassák be nekik, és augusztus 21-ig (a mai nap) töltsék fel azokat az FIA szerverére. A legújabb elméletek szerint a nagyfeszültségű – és a kisebb segédáramkörök kapcsolódási pontján érdemes keresni a trükközést, ugyanis az akkumulátor és az ERS-t figyelő különböző egységek általában nem kapcsolódnak a nagyfeszültségű áramkörhöz. Így viszont lehetőség van arra, hogy megszakítsák és megváltoztassák az aktuális mérést. Ennek segítségével az MGU-K a megengedett 163 LE-nél több energiát tud juttatni a rendszerbe.

    Priestley úgy véli, hasonló elven működött a Ferrari turpissága is, ugyanis a vörösök valószínűleg manipulálhatták vagy megzavarhatták az FIA szenzorát, így nem jelezte a többlet üzemanyag-befecskendezést. A brit ezért úgy gondolja, hogy a Ferrari – mivel segítenie kell a Szövetségnek – rámutathatott valamire a többi gyártó rendszerével kapcsolatban.

    ,,Az egyik dolog amiben megegyeztek az az volt, hogy a Ferrari segít az FIA-nak a erőforrások vizsgálatában. Valami olyasmiről lehet szó, amivel a Ferrari a múltban már foglalkozott és most úgy gondolják, hogy egy bizonyos módon mindenki más is ezt csinálja? Jó néhány emberrel beszéltem, és sokan akik a Ferrarinál vagy Ferrari motoros csapatnál vannak úgy vélik, jelenleg az övék az egyetlen legális erőforrás. A többiek, akiket nem vizsgáltak olyan szigorúan, nem feltétlenül követik pontosan a szabályban foglaltakat.” – morfondírozott Youtube csatornáján a McLaren korábbi mérnöke.

  • A Ferrari nem hozza nyilvánosságra a titkos paktumot

    A Ferrari nem hozza nyilvánosságra a titkos paktumot

    Mattia Binotto elmondta, nem fognak semmilyen részletet elárulni abból a paktumból, amit az FIA-val kötöttek a tél folyamán.

    Február 28-án hozta nyilvánosságra a Szövetség, hogy lezárták a Scuderia 2019-es erőforrásai miatt folytatott vizsgálatot. A közleményben közös megállapodást emlegettek, amiknek részletei a felek között maradnak.

    A riválisok ezután összefogtak és arra kérték az FIA-t, hogy tudassa velük pontosan miben állapodtak meg, majd Jean Todt válaszul elárulta, csak akkor tehetik ezt meg, ha a Ferrari belegyezik.

    A vörösöknek azonban eszükben sincs ezt a lépést megtenni:

    ,,Úgy vélem ez egyértelmű. Először is nem történt egyértelmű szabályszegés, máskülönben kizártak volna minket. Egyszerű oka van annak, hogy miért nem akarjuk ezt  nyilvánosságra hozni. Ha megtennénk, akkor a szellemi tulajdonunk projektjét és az erőforrásunkat kellene megmutatni. Úgy vélem a paddockban senki sem lenne boldog, ha ezt az információt valakivel is meg kellene osztania.”

    Ugyanakkor a Red Bull és a Mercedes nem akarja annyiban hagyni a dolgot:

    ,,Kellemetlen az, hogy megszülethetett egy olyan megállapodás, ami a konstrukció legalitását is firtathatja. Ilyenkor azonnal megfogalmazódik benned a kérdés: ‘mégis mi volt abban a megállapodásban? Számunkra ugyanis vagy legális valami vagy nem.” – magyarázta álláspontját Christian Horner.

    ,,Nem léptünk vissza. Melbourne-ben, a szezon kezdetén, a koronavírus miatt elég rossz helyzet alakult ki Olaszországban, ezért úgy döntöttünk, nem ez a megfelelő alkalom erre. Egyet értek azzal, amit Christian (Horner) mondott. Ebben az időben az átláthatóság nagyon fontos, csakúgy, mint a megfelelő irányítás.” – tette hozzá Toto Wolff.

  • Íme 7 dolog, amire érdemes lesz figyelni idén az F1-ben

    Íme 7 dolog, amire érdemes lesz figyelni idén az F1-ben

    Végre itt az első versenyhét a hosszúra nyúlt téli szünet után! Íme néhány dolog, amiről már el is feledkeztünk az idei F1-es szezon kapcsán.

    Kicsit több, mint három hónappal a tervezett rajt után megint felkészülünk lélekben a szezonkezdetre, így nem árt egy kis emlékeztető, hogy mi nem ért véget – vagy kezdődött még el – a száguldó cirkusz ezen évadában.

    A Mercedes DAS-rendszere

    A teszteken felhördült az F1-es paddock, amikor fény derült a Mercedes trükkös rendszerére. Az egyenesekben Hamilton maga felé húzta a kormányt, ezzel párhuzamossá téve az alapvetően kissé egymás felé álló kerekeket, jobb tempót és gumikezelést biztosítva. A DAS már a jövő évi szabálykönyv szerint tiltva van, így nem érdemes lemásolni. Marad a kérdés, mekkora előnyt jelent ez majd a csillagosoknak idén?

    A rózsaszín Mercedes

    A tesztek másik meglepetése a tavalyi Mercedesre erősen hajazó Racing Point volt. A Silverstone-i csapat megpróbálta lemásolni a németek aerodinamikai koncepcióját. Eddig úgy tűnik, sikeresen, így könnyen a középmezőny elejére kerülhetnek.

    Ferrari-gate

    Egy gyanús bejelentés nyomán derült ki, hogy az FIA ezentúl a Ferrarival fog együtt dolgozni a motorszabályok betarttatásán. Bár a vihar már elült, a Renault csapatfőnöke jelezte, nem engedi elfeledni az ügyet.

    Nincs többé sisakszabály

    A Forma-1-ben 2015 óta érvényben lévő szabályt – miszerint szezononként csak egyszer lehet változtatni a sisakfestéseken – nem minden esetben tartatták be szigorúan (Kvjat mégis kárát látta). A halo érkeztével viszont már nehezebb a sisak alapján beazonosítani a pilótákat, így idejétmúlttá vált ez a megkötés is. Most azonban szabadon lehet majd „garázdálkodni”. Lando Norris azt ígérte, megpróbál minden versenyre más sisakkal készülni, míg anno Sebastian Vettel volt ennek a mestere, így most ő is örülhet…

    A pilótapiac

    Lehet, hogy maga a versenyzés szünetelt egy kicsit, de a tárgyalások nem. Az új autók miatt 2021-re időzített csapatváltások így is megtörténnek, hogy később mutatkozik be az új szabályrendszer. Az eddigi bejelentések ellenére még nincs vége, hiszen a Mercedes még nem nyilatkozott pilótaügyben, a Red Bull/AlphaTaurinál még nem végleges a felállás, és még a Renault-nál is van kiadó hely…

    Ocon visszatér

    Egy év kihagyás után térhet vissza az F1-es közösség által nagyratartott Esteban Ocon. Visszatérni sosem könnyű, ráadásul most először egy olyan csapattárs ellen kell bizonyitania, aki nyert már futamot. Ha megállja a helyét, akár egy Mercedes-ülésre is esélyes lehet.

    Ez az év Verstappen nagy esélye?

    Nem elég, hogy a tesztek alapján a Red Bull minden eddiginél közelebb van a Mercedeshez, az új versenynaptár olyan helyszíneket tartalmaz, amik kedveznek a hollandnak.

    Az osztrák pályán két éve veretlen, tavaly a Hungaroringen pedig nem sok hiányzott neki a győzelemhez. Ha pedig behúzza az első néhány versenyt, azzal nyomást helyezhet a Mercedesre és Hamiltonra is.

    A kevesebb futam pedig azt is jelenti, minden egyes forduló nagyobb jelentőséggel bír. És mint az már bebizonyosodott, ebben a szezonban sok minden megtörténhet, talán a Forma-1 2016 után ismét új bajnokot avathat.

    Az alcímekre kattintva részletesebben is  visszanézheted az adott témával kapcsolatos híreinket.

  • Még korántsem ért véget a Ferrari-gate története

    Még korántsem ért véget a Ferrari-gate története

    A hat istálló továbbra is ki akarja deríteni a Ferrari-gate részleteit.

    A Forma-1 lassan visszatér a megszokott medrébe, a versenyek elindulnak, a csapatok készülődnek és leporolják az év elején nagy port kavart Ferrari-FIA paktumot is.

    Ugyanakkor a Szövetség sem felejtette el a megállapodást, ugyanis a büntetőmunkára ítélt Scuderiát máris munkába állította. A legújabb erőforrásokat érintő technikai direktívák megalkotásánál a vörösök is közreműködtek, így törlesztve a rájuk kiszabott büntetést. Az FIA az ERS-rendszer kapcsán plusz egy szenzor beszerelését rendelte el (egyelőre csak a három nagy csapat használja, az idény későbbi szakaszában a többiek is megkapják), míg az olajégetés tekintetében kijelentette, hogy bármikor megvizsgálhatja annak mennyiségét.

    A riválisok a legújabb pontosítások kapcsán ismét felemlegették „lázadásukat”. A hat csapat továbbra sem hajlandó feladni a harcot, (eredetileg heten voltak, de a Mercedes, Ola Källenius kérésére kiszállt a játszmából) ugyanis ki akarják deríteni pontosan mi szerepel abban a titkos megállapodásban.

    ,,A téma még koránt sincs lezárva.” – idézi a német F1-Insider.com Cyril Abiteboult.

    A McLaren csapatfőnöke szintén nemtetszését fejezte ki, ugyanis  véleménye szerint a Ferrari „lehetett volna őszintébb.”

    Helmut Marko már tavaly is azon munkálkodott a Red Bull-lal, hogy kiderítsék a vörösök titkát, így semmiképp sem szeretné annyiban hagyni az ügyet:

    ,,A koronavírus miatt sajnos más dolgokkal kellett foglalkozunk. Ám ez nem azt jelenti, hogyha minden visszatér a normális kerékvágásba, akkor nem fogjuk folytatni és nem fogunk azon dolgozni, hogy megtudjuk, milyen megállapodást kötött az FIA és a Ferrari.”

  • A Ferrari segítségével alkothatta meg az FIA a motorokat érintő új direktívákat

    A Ferrari segítségével alkothatta meg az FIA a motorokat érintő új direktívákat

    Az FIA és a Ferrari együttműködése mentén új szabályok és technikai direktívák léphetnek életbe még a szezon megkezdése előtt.

    A nagy port kavart Ferrari-gate első termése már meg is jelent, ugyanis a Szövetség a büntetőmunkára ítélt vörösök segítségével már is kidolgozott pár változtatást annak érdekében, hogy elejét vegyék a hajtásláncok körüli trükközésnek.

    A koronavírus miatt bevezetett karantén óta a fő beszédtémát a költségvetési sapka és a pilótapiac szolgáltatta. Sebastian Vettel és a Ferrari szakítása, valamint Carlos Sainz szerződtetése nagy port kavart az F1-es társadalomban, csak úgy, mint Toto Wolff sejtelmes kijelentései a négyszeres világbajnokkal kapcsolatban.

    Nico Hülkenberg szerint nagy változások már nem lesznek a pilótapiacon, így a fókuszpont ismét a versenyre és a rég „elfeledett” témákra összpontosulhat:

    ,,Természetesen nagyon érdekes volt követni azt, hogy a csapatok ilyen korán becserkészik az új versenyzőjüket. Ugyanakkor ez számukra (istállók) is nagyon különleges szituáció volt. Ám úgy vélem most már minden el fog csendesedni ezen a téren. Az alakulatok a versenyekre akarnak koncentrálni.”

    A német állítását megerősítve, az FIA vette kezébe az „ügyet”, és a mezőny figyelmét az új direktívákban megjelent területekre irányította.

    Korábban már előkerültek olyan elméletek, miszerint a csapatok (legfőképp a Ferrari) a szabályozásokat kikerülve nagyobb teljesítményre sarkallják az ERS-rendszert. Ennek ellenőrzésére az FIA arra kötelezi az alakulatokat, hogy egy új szenzort szereljenek autóikba. Azonban a szezon kezdetén nem mindenki kapja meg a mérőeszközt, az első versenyeken a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull köteles használni a szenzort, míg a többi csapat az idény későbbi szakaszában kapja meg az eszközt.

    Továbbá a már sokat vitatott olajégetés és annak mennyisége is előtérbe került. A Szövetség már korábban is szigorított ezen a területen, az idei szabályok értelmében ugyanis 0,3 litert használható 100 km-en. Azonban a nemrég kiadott pontosítás mentén az FIA-nak jogában áll bármikor méréseket végezni annak érdekében, hogy megtudják, betartják-e a mennyiségre vonatkozó regulát a csapatok vagy sem.