Címke: Ferrari F40

  • Hamilton saját Ferrarit tervezne – jöhet az F44?

    Hamilton saját Ferrarit tervezne – jöhet az F44?

    Még alig vetette meg a lábát a Ferrarinál, Lewis Hamilton máris arról beszélt, szeretne a maranellóiak utcai autós palettáján is nyomot hagyni.

    „Az egyik olyan dolog, amit igazán szeretnék megtenni, az, hogy akarok tervezni egy Ferrarit. Akarok egy F44-est – nyilatkozta Hamilton még Ausztráliában. – Az alapját az F40-es adná a botváltóval. Ezen fogok dolgozni a következő években.”

    Köztudott, hogy Hamilton kedvenc Ferrarija az F40-es, nem véletlenül pózolt ezzel a modellel első ferraris napján Enzo Ferrari háza előtt (nyitóképünkön). A legendás márka alapításának 40. évfordulóján kiadott kocsi az utolsó olyan Ferrari, amelyet még Enzo személyesen hagyott jóvá az 1988-ban bekövetkezett halála előtt. Az F40-es különlegességét az adja, hogy az F1-es technológiát ötvözte az utcai autózással, így például acélcső vázra húzott kevlár panelekből áll, az ajtajai, motorházteteje és csomagtartó fedele pedig szénszálból készült. Mindezeknek köszönhetően az autó mindössze 1100 kg-ot nyom, ezt a súlyt pedig egy 2,9 literes, 471 lóerős V8-as repítheti akár 320 km/óra fölé. Ja, és nincs benne se kipörgésgátló, sem ABS, sem egyéb vezetést segítő elektronika…

    Az 1311 példányban gyártott F40-es később több modell alapjául is szolgált, így az ikerturbós F50-es és a legutóbbi modell, a 80. évfordulóra kiadott F80-as is a nagy elődre épít, utóbbi már hibrid erőforrással és 1500 lóerővel. Napjaink F40-ese – noha ebben azért bőven van vezetést segítő elektronika – tehát már elkészült, így kérdés, hogy egy esetleges Hamilton-Ferrari milyen lenne, de a hétszeres világbajnok szavai arra utalnak (botváltó), hogy szeretné újracsomagolni azt a nyers vezetési élményt, amit az F40-es nyújt.

    Hamilton már elég régóta ül a filmjein, de az extra agykapacitást csak az autóban tudja felszabadítani

  • Kiderült, hogyan törték össze Lando Norris Ferrariját (videó)

    Kiderült, hogyan törték össze Lando Norris Ferrariját (videó)

    Előkerült egy videó arról, ahogyan egy ismeretlen férfi összetöri Lando Norris Ferrariját.

    Január elején több rajongónak is feltűnt, hogy megsérült Lando Norris Ferrari F40-esének bal hátsó része, a minap pedig az is kiderült, hogy hogyan keletkezett a lökhárítón látható kár a hírek szerint Norris által tavaly nyáron 2,5 millió dollárért vásárolt sportautóban, amelyet 1987 és 1992 között gyártottak, és mindössze 1311 példány készült belőle. A McLaren versenyzőjét decemberben egyébként többen is levideózták, ahogy Ferrarijával járkálva végzi a karácsony előtti bevásárlást Monacóban.

    A közösségi médiában az autóról megjelent egy videó, amelyen egy ismeretlen sofőr a Monaco környéki hegyi úton haladva egyszer csak elveszíti az irányítást az F40-es felett, majd háttal a szalagkorlátnak csapódik, végül pedig félreáll az út szélére. Az kivehető a videón, hogy nem Norris ült a kormány mögött, a felelősség így nem őt terheli. Kérdés, hogy a javítást ki fogja fizetni, az mindenesetre biztos, hogy mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia, az F40-eshez ugyanis alacsony példányszáma miatt nincs sok pótalkatrész.

    Videón a baleset:

    Egy másik F40-es sokkal rosszabbul járt

    A Norris autójában keletkezett kár ezzel együtt eltörpül ahhoz képest, ami egy másik Ferrari F40-essel történt az Egyesült Királyságban. Egy Hertfordshire melletti településen ugyanis egy szerelő a nedves aszfalton megcsúszva kidöntött egy lámpaoszlopot és alaposan összetörte az autót. Olyannyira, hogy ránézésre annak rendbehozatala is kérdéses. A sofőrt a rendőrség tájékoztatása szerint kórházba kellett szállítani, az állapotáról nem adtak tájékoztatást.

    Videón az angliai baleset:

  • Most te is megveheted Toto Wolff legendás Ferrariját

    Most te is megveheted Toto Wolff legendás Ferrariját

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff eladásra kínálja a saját Ferrari F40-ét. Az aukcióról szóló részletesebb információkat a tomhartleyjnr.com-on lehet megtalálni.

    Az osztrák szakember még a tavalyi folyamán nyilatkozta azt, hogy csökkenteni fogja az autógyűjteményét és most tényleges lépéseket tett meg ezen ügy érdekében. A Ferrari pedig egy igazi ritkaságnak számít: az gyártása 1987 és 1992 között ment végbe és mindössze 1300 ilyen autó létezik az egész világon.

    Mivel az autó egyáltalán nem egy gyakori darab, így még az ára sem ismert. Az viszont biztos, hogy bőven a zsebébe kell majd nyúlnia annak, aki magáénak szeretné tudni az F40-est. Egyébként Wolff mellett Lewis Hamilton is nagy kedvelője a Ferrarinak, ugyanis a hétszeres brit világbajnok garázsában két La Ferrari is megtalálható, ami az olasz autómárka legdrágább modelljei között van számontartva.

    Wolff most már támogatja az Andretti csapat érkezését

     

  • Alesi eladta a Ferrari F40-ét, hogy a fia versenyezhessen a Formula 2-ben

    Alesi eladta a Ferrari F40-ét, hogy a fia versenyezhessen a Formula 2-ben

    Az egykori Forma-1-es versenyző Jean Alesi elmondta, hogy eladta a saját Ferrari F40-ét, hogy saját kézből finanszírozhassa a fia, Giuliano Alesi idei szezonját a Formula 2-ben, amit a HWA csapatának versenyzőjeként fog teljesíteni.

    Giuliano – aki a Ferrari pilótaakadémiájának a tagja – a tavalyi szezonban mutatkozott be a Forma-1 előszobájaként is emlegetett sorozatban a Trident csapatával. A francia fiatal legjobb eredménye egy kilencedik hely volt és az egyéni bajnokságban a tizenötödik helyen végzett.

    A kis Alesi az idei szezonban azonban mér a HWA-nál fog versenyezni, akik az eddig jól ismert Arden csapatának a helyét veszik majd át a sorozatban. A tavalyi szezonban pont az az Anthoine Hubert ért el zseniális eredményeket (két futamgyőzelem Monacoban és Le Castelletben) az Arden versenyzőjeként, aki a Spa-i főfutamon tragikus körülmények között az életét vesztette.

    Az 1995-ös Kanadai Nagydíj győztesének azonban egyáltalán nem tetszik, hogy a Formula 2-ben nincs olyan költségvetési sapka, amit a Forma-1-ben be fognak vezetni a 2021-es szezontól kezdődően.

    Egy Ferrari F40 piaci értéke megközelítőleg 1 millió euró, amíg egy teljes szezon a Formula 2-ben akár 1.8 millió eurót is kóstálhat egy versenyző számára, ami nem egy kis összeg.

    „Először is, az idei Formula 2-es szezon egy katasztrófa lesz, már csak a versenyek miatt is,” – véli a Ferrari egykori versenyzője.

    „A Forma-1-ben már a költségvetési sapkáról beszélnek, azonban a Formula 2-ben ez még csak szóba sem került. Semmit nem változtattak a költségeken. Biztos vagyok benne, hogy a magas költségek miatt számos versenyző lesz majd kénytelen idő előtt befejezni a szezont, ami egyáltalán nem jó a Formula 2 és a Formula 3 számára.

    „Remélem, hogy ez a nagy zavar változásra ad majd okot és megadja a lehetőséget a versenyzők számára, akik nem csak a hatalmas pénzösszeget teszik bele, hanem szinte az életüket is feláldozzák ezért, ugyanis még az iskolát és az egyetemet is otthagyják a versenyzés érdekében.

    „Végtelenül szomorú vagyok, ugyanis hiába vagyok ex-Forma-1-es versenyző és hiába vannak kapcsolataim, mégis el kellett adnom a Ferrari F40-emet, hogy biztosítsam a fiam idei szezonját anyagilag a Formula 2-ben.

    „És, hogy miért csináltam? Mert jelen helyzetben szinte képtelenség megállapodást kötni egy szponzorral is.”

    Jean még az olasz istállótól kapta az F40-et, ami az 1991-től 1995-ig érvényes szerződésében volt benne eredetileg. A francia veterán a Ferrari előtt a Tyrellnél húzott le két szezont, majd az 1996-os szezonban már a Benetteon csapatát erősítette.

    „A családunkban mindent szenvedéllyel csinálunk és amikor választanom kellett az F40 és a fiam jövője közt, úgy gondolom, nem is volt kérdés, hogy mit fogunk csinálni. Inkább versenyezzen, úgy is öreg vagyok én már ahhoz, hogy egy Ferrrari F40-et vezessek,” – mondta nevetve Jean.