Címke: Ferrari Driver Academy

  • Villeneuve szerint nem sok értelme van a Ferrari versenyzőakadémiájának

    Villeneuve szerint nem sok értelme van a Ferrari versenyzőakadémiájának

    1997 világbajnoka, a gyakran felháborodást keltő megjegyzéseiről híres Jacques Villeneuve ezúttal a Ferrari versenyzőakadémiáját (FDA) kritizálta. Szerinte ugyanis nem sok értelme van, hiszen eddig mindössze Charles Leclercet tudják felmutatni, mint valaki, aki érdemi versenyző lett az F1-ben.

    Ugyan Antonio Giovinazzi is az FDA-ból érkezett az F1-be, de megrekedni látszik az Alfa Romeónál, és egyáltalán nem biztos, hogy valaha átülhet majd a Ferrariba. Sebastian Vettel menesztése után lehetőségben bízott az olasz, de a maranellóiak inkább Carlos Sainzot választották.

    Idén pedig érkezik a Haashoz Mick Schumacher, aki ha hozza az elvárhatót, nagyobb eséllyel ülhet majd át idővel a Ferrariba, mint Giovinazzi.

    Így Villeneuve szerint nem sok értelme van a Ferrari akadémiájának, hiszen így is csak annak lehet esélye, akinek van pénze.

    „Leclerctől eltekintve, mindenkinek van pénz a kezében, mikor bekerül az Akadémiára” – mondta a kanadai a Sky Italiának. „Ő volt az egyetlen, aki nem az anyagiakért cserébe került az Akadémiára.”

    „A többiek azonban tekintélyes büdzsével rendelkeznek, ami segíti őket az útjukon. Persze továbbra is maguknak kell megtenniük, amit kell, de ezek a srácok a Ferrari nélkül is ide kerülnének (F1-be).”

    Villeneuve szerint Schumacher lehet még kivétel.

    „Micken persze sok nyomás volt az elmúlt években a neve miatt” – mondta. „Határozottan érezte a nyomást és képes volt tanulni belőle. Ez nagy különbség az Akadémia többi tagjához képest.”

    E tekintetben Villeneuve kifejezetten hitelesen nyilatkozik, hiszen ő maga is autósportban már híressé vált vezetéknévvel érkezett az F1-be annak idején.

    „Egy jólismert név részben segíthet, de sok nyomást is helyezhet rád” – mondta Villeneuve. „Az emberek azonnal eredményeket akarnak látni tőled és az sem könnyű, ahogy a sajtó kezel téged, rengeteg kérdést kapsz az apáddal kapcsolatban.”

  • Vasseur: nem volt egyszerű Schumacher és Giovinazzi között dönteni

    Vasseur: nem volt egyszerű Schumacher és Giovinazzi között dönteni

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke elárulta, nehéz volt Giovinazzi mellett dönteni, mikor Schumacher is ott várakozott a partvonalon.

    Az Eifel Nagydíjon a Ferrari két juniorja mutatkozhatott volna be az első szabadedzésen. Callum Ilott a Haas, Mick Schumacher pedig az Alfa Romeo autójában teljesíthetett volna másfél órát.

    Az olaszok ezzel felfedték lapjaikat, hol szeretnék látni fiataljaikat. Azonban az Giovinazzi hosszabbítása áthúzta a számításaikat, Schumacher pedig végül a Haasnál kötött ki, míg Ilott a Ferrari tartalékjaként kikerült a képből.

    „A második ülésünk a Ferrarival kötött szerződés részét képezi. Inkább a Ferrari Driver Academy döntését képezte, ki kapja majd meg.”

    „Ha Schumacher érkezik, akkor Antonio lett volna, akitől megválunk. Ők úgy döntöttek, megtartják őt is. Volt pár megbeszélésünk, és szerintem megérdemli, sokat fejlődött tavaly.”

    „Nem volt könnyű a döntés, Mick és Antonio között, de a Ferrarinak ennyi előnye megvan nálunk a Haasszal szemben.”

    Vasseur azt is elárulta, bár nagy csábítás volt, hogy a Schumacher nevet a csapatába vonzza, nem sajnálja, hogy végül nem alakultak úgy a dolgok.

    „Nincs bajom azzal, hogy a Haasba rakták Micket. Jó lett volna, de nem akarok erre koncentrálni. Úgyis versenyzőként kellett volna tekintenünk rá, nem valaki fiaként. Amikor úgy volt, hogy szabadedzést fog velünk teljesíteni, ugyanígy viselkedtem vele.”

    „Már láttuk, mi történt, jó éve volt az F2-ben. Kicsit talán küzdött az elején, és nem volt olyan erős az időmérőkön, de a versenyeken jó munkát végzett.” – elemezte Schumacher teljesítményét az Alfa Romeo csapatfőnöke.

  • Ilott reméli, szabadedzéseket is kap majd a Ferrari tartalékpilótájaként

    Ilott reméli, szabadedzéseket is kap majd a Ferrari tartalékpilótájaként

    Callum Ilott, a 2020-as F2-es bajnokság második helyezettje nem került egy kategóriával feljebb, de a Ferrari tartalékpilótájává tette őt 2021-re.

    A Red Bull Ringen, Silverstone-ban és Monzában is győzni tudott, a bajnoki küzdelemben pedig az utolsó versenyen is esélyes volt. Végül azonban a Ferrari neveltjei közül egyedül Mick Schumacher kapott versenyülést egy F1-es alakulattól, a Haasnál.

    A 21 éves brit szerint így lesz lehetősége az elkövetkező években, mert a jelenlegi pozíciója sok tanulást rejt magában, és sok lehetőséget nyithat meg számára a jövőben.

    „Nagyszerű, hogy a Ferrarihoz köthető a nevem. Ez sok érdekes lehetőséghez vezethet jövőre, amit már várok.”

    „Ide akar az ember eljutni. Ugyan nem egy ülés, de egy előbbrevaló szerep, ami megtaníthatja nekem mindazt, ami ahhoz kell, hogy F1-es versenyző legyen belőlem.”

    „Még gyerekként, az első nagydíj, amire kimentem, a 2009-es Abu Dhabi Nagydíj volt.” – osztotta meg. – „Péntek reggel nagyon szerencsések voltunk, mert az ismerőseink a Ferrarinál dolgoztak, és vethettünk egy pillantást a garázsra.”

    „Azóta ez volt az álmom, amit most sikerült elérni. Három éve lettem a Ferrari Driver Academy tagja, az is egy nagy lépés volt. Most, hogy a csapat része vagyok, még egy dolgot kipipálhatok. Nagyon büszke vagyok erre.”

    Azt Ilott is elismerte, még nem tudja, mi lesz a feladata, de reméli, majd pályára is hajthat a vörös autóban.

    „Még kialakulóban van a dolog, de sok szimulátorozás vár rám, talán néhány első szabadedzés – ez még kérdéses – és tesztelés a 2018-as autóval. Ott leszek az F1-es hétvégéken, hogy a csapat részévé váljak, és sokat tanuljak.”

    „Onnan meglátjuk, hogy lesz tovább, milyen lehetőségek tárulnak majd elém.”

  • Leclerc öccse nem siet az F1-be vezető úton

    Leclerc öccse nem siet az F1-be vezető úton

    Charles testvére, Arthur Leclerc a Ferrari juniorjaként még alsóbb kategóriákban versenyez, de nem akar egyszerre túl nagyot előre ugrani.

    A három évvel fiatalabb fivér jelenleg a Formula Regional Európa-bajnokságban szerepel, ahol az egyik legjobbnak számít, Mugellóban tökéletes hétvégét zárt.

    „Mindig is versenyző akartam lenni. Megígértem apámnak, hogy visszatérek a versenyzéshez, és a nagybátyám segített is ebben.”

    „Most az a célom, hogy az Forma-1-be bekerüljek közelebb van már, de még erre a bajnokságra koncentrálok. Nem akarom elsietni.”

    Amikor azt kérdezték, kap-e tanácsot az idősebb Leclerc-től, így felelt:

    „Nehéz, mert Charles nem versenyzett ebben a kategóriában, és nincs sok ideje sem. Segít, de nekem kell megvalósítanom.”

  • A Ferrari biztos benne, hogy juniorjai alkalmasak a Forma-1-re

    A Ferrari biztos benne, hogy juniorjai alkalmasak a Forma-1-re

    A Ferrari sportigazgatója, Laurent Mekies nem kételkedik abban, hogy a Ferrari Akadémia Formula 2-es triója, Mick Schumacher, Robert Shwartzman, és Callum Ilott Forma-1-es alapanyagok.

    Mindhármuk esélyes egy-egy F1-es ülésre 2021-re. Schumachert az Alfa Romeo Racinghez, Shwartzmant és Ilottot pedig a Haashoz emlegetik leginkább. Arra pedig, hogy kiket választ a két csapat, a Ferrarinak is van ráhatása.

    „Mikor van valakid, aki gyors, akkor nagyon könnyű dönteni” – mondta Mekies. „Azt gondolom, hogy nagyon jó a kapcsolatunk a partnereinkkel, de lényeg az, hogy kellően gyorsak-e a srácok?”

    „Ez az, amiről meg akarunk győződni, hogy ki tudják-e adni a bennük rejlő potenciált és tudnak-e fejlődni ezen a téren. Csak gyorsnak kell lenniük és mindenki őket akarja majd. Így megy ez.”

    Arra a kérdésre, hogy kellően gyorsak-e, Mekies így felelt: „Igen, azt gondolom, hogy ők F1-es alapanyagok és ezért nyernek.”

    „Hogy a Ferrari számára is F1-es alapanyagok lesznek-e egy nap? Ez nagyban függ attól, hogy miként fejlődnek majd.”

  • Ferrari: Schumacher és Ilott bevetésének helyszíne Abu Dhabi lesz

    Ferrari: Schumacher és Ilott bevetésének helyszíne Abu Dhabi lesz

    Sajtóhírek szerint a Ferrari kivár majd az Abu Dhabi Nagydíjig, hogy Schumacher és Ilott lehetőséghez jusson egy első szabadedzésen.

    A két fiatal az Eifel Nagydíjon került volna bevetésre, ám az eső végül mindkét edzést elmosta a pénteki napon, így nem jutott nekik lehetőség az Alfa Romeo és a Haas autóiban.

    Az eső és a köd együttes kombinációja azt eredményezte, hogy a mentőhelikopter nem tudott felszállni, így az autók nem gurulhattak pályára a kijelölt időpontban.

    Most valószínű, hogy egészen a szezonzáróig kell várniuk, hiszen a következő versenyeken minden csapatnak szüksége lesz a gyakorlási lehetőségekre. Mind Portugália, Imola és Törökország nem mostanában rendezte utolsó versenyét, ráadásul Imolában kétnapos hétvége lesz.

    Ezért Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke szerint nem lesz Abu Dhabi előtt lehetőségük az újratervezésre.

    „Ez nekik nem az legjobb, nagyon jó lett volna itt bemutatkozniuk. Persze megpróbáljuk a következő versenyekre átszervezni a dolgot, de nem lesz egyszerű.”

    „A következő versenyen, Portimaóban új pálya lesz, tehát még a legjobbaknak is kell majd a gyakorlás. Aztán jön Imola, ahol két napunk lesz csak, majd Törökország, ami szinte új pályának számít, ennyi év után.” – foglalta össze a Scuderia első embere.

    „Bahreinben nekik lesz F2-es versenyük, akkor zárják a bajnokságot, oda kell majd koncentrálniuk. Nagyon valószínű, hogy Abu Dhabiban lesz nekik lehetőség, nem hamarabb. Persze ez egy kihagyott lehetőség, de nem volt más választásunk.”

    Ez azt is jelentheti, hogy a többi junior programja is elcsúszik, név szerint Robert Shwartzman lett volna az, aki az arab országban jut lehetőséghez.

    Ami az F2-es bajnokságot illeti, a két bahreini forduló még hátravan, a pontversenyt pedig Schumacher vezeti Ilott előtt. A harmadik Ferrari junior, Shwartzman pedig jelenleg ötödik, 56 pont lemaradással.

  • Räikkönen döntött a jövőjéről, de más változás is van az Alfa Romeónál

    Räikkönen döntött a jövőjéről, de más változás is van az Alfa Romeónál

    Sajtóértesülések szerint Räikkönen egy évvel tovább marad az Alfában, és egy várva várt vendég érkezik majd a csapathoz a Nürburgringen…

    A Blick jelentette, hogy a finn világbajnok még szeptember 15-e előtt hozta meg a döntést, hogy egy évet hosszabbít a svájci istállóval.

    Räikkönen még mindig élvezi a versenyzést, ez pedig azt is jelenti, hogy egy hely marad a csapatnál. Antonio Giovinazzi, úgy néz ki, nem tud kiharcolni magának még egy évet. Így egy Ferrari junior, Schumacher, Ilott vagy Shwartzman, más esetben pedig Pérez és Hülkenberg is pályázhat az ülésre.

    A fent említett svájci lap már azt is tudni véli, hogy az Eifel Nagydíj első szabadedzésén, Mick Schumacher ülhet majd be az egyik C39-es volánja mögé. A rekorder fiának ez lenne az hivatalos jelenése egy jelenlegi F1-es autóban.

    Ezzel talán ő áll a legközelebb ahhoz, hogy a Räikkönen melletti ülést megszerezze.

  • Räikkönen maradhat az Alfánál, ha ő is szeretné

    Räikkönen maradhat az Alfánál, ha ő is szeretné

    Az Alfa Romeo szívesen venné, ha Kimi Räikkönen velük maradna jövőre is, de rajta tartják a szemüket a Ferrari juniorjain is.

    A finn világbajnok szerződése lejár az idei év végén, de a családját is figyelembe kell vennie, ha egy 19. évet is a Forma-1-ben akar tölteni. Idén csak egyszer szerzett pontot, és a motivációja körül is kérdőjelek vannak. A csapat a mezőny vége felé csúszott, és ez jövőre sem változik majd a szabályok stabilitása miatt.

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frédéric Vasseur örülne neki, ha Räikkönen úgy döntene, hogy 2021-ben is a pilótájuk akar lenni.

    „Persze, jó lenne. Ha mindannyian szeretnénk folytatni az együttműködést, akkor van értelme folytatni.”

    A Ferrari Akadémia pilótái azonban a F1 közelébe értek, az F2-es bajnokság élvonalából így három pilótának is van esélye, hogy az Alfánál kapjanak ülést jövőre.

    „Van néhány Ferrari pilóta a juniorok között, de először ott van Kimi. Tudnunk kell, ő mit akar, és mi mit akarunk vele, aztán nézünk csak a többi lehetőségre.”

    Vasseur azt sem zárta ki, hogy a Vettel által kitúrt Sergio Pérez érkezzen a csapathoz.

    „Szerintem Checót jelentleg minden elérhető ülés érdekli. Én nem megyek sehova. Mondtam, szeptember során megvitatjuk a pilótáinkkal a jövőt, utána közösen eldöntjük, mit csinálunk. Egy biztos, most sok elérhető pilóta van a listánkon.”

  • Mick Schumacher még idén Forma-1-es autót tesztelhet majd

    Mick Schumacher még idén Forma-1-es autót tesztelhet majd

    Úgy tűnik, ebben az évben teszthez juthat Mick Schumacher az egyik Ferrari motoros csapatnál, valószínűleg az Alfa Romeónál lesz befutó.

    Egy kicsit megtorpant a hétszeres világbajnok fiának karrierje tavaly, most azonban jobb szezont fut, így az Alfa Romeo csapatfőnöke felfigyelt a fiatal németre.

    „Idén magas a színvonal az F2-ben.” – kezdte Frédéric Vasseur. – „Mindig van 5-6 pilóta, aki versenyt tud nyerni, szerintem ez az egyik legjobb bajnokság.”

    Schumacher, aki a Ferrari Akadémia egyik oszlopos tagja, szerinte jó eséllyel lép majd előre:

    „Szerintem lehetősége lesz tesztelni egy Forma-1-es autót, még a szezon vége előtt. Meglátjuk, még hat hétvége hátravan a bajnokságban, és még esélyes a bajnoki címért.”

    Többen a paddockban azonban úgy vélik, nem ő jut majd üléshez jövőre. Inkább Robert Shwartzman és Callum Ilott esélyes erre, akik a bajnokságért küzdenek.

    Günther Steiner a Haas csapatfőnöke kiemelte, még képlékeny az ő felállásuk, így bármi elképzelhető.

    „Jelenlegi helyzetben még minden előfordulhat, attól kezdve, hogy megtartjuk a pilótáinkat, hogy két újoncot veszünk majd fel.”

  • Ausztráliában indít Akadémiát a Ferrari

    Ausztráliában indít Akadémiát a Ferrari

    A Ferrari Pilóta Akadémiája, vagyis az FDA útjára indít egy programot, amelynek központja Sydney lesz a célja pedig a régió jövőbeni reménységeinek a felkutatása és felkarolása lesz.

    A Sydney Motorsport Parkban létesítendő központ elsősorban Ausztrália, Új-Zéland, Kelet és Délkelet-Ázsia, valamint az indiai szubkontinens fiatal reménységeinek felfedezésére hivatott. Az olasz csapat utánpótlás központja egyre nagyobb presztízzsel bír, hiszen Charles Leclerc is azon keresztül jutott el a Forma-1 élmezőnyébe. Rajta kívül két korábbi világbajnok fia és unokája is tagja ennek, Mick Schumacher és Enzo Fittpaldi személyében, de a tavalyi Formula 3-as bajnok, Robert Schwartzmann is az olaszok támogatását élvezi.

    Az új beruházásról az Ausztrál Motorsport Szövetség elnöke, Andrew Papadopoulos egy közleményben számolt be.

    „A jövő formula autós versenyzőink már fiatalon bekerülhetnek egy F1-es csapat kötelékébe. Az ausztrálok a történelem során már bebizonyították, hogy képesek felvenni a versenyt a legjobbakkal. Ez a program segít megtalálni a következő Daniel Ricciardot, vagy Mark Webbert, vagy akár a következő ausztrál világbajnokot is.”

    Mattia Binotto még tavaly év végén mondta el, hogy további versenyzőket kívánnak felvenni az utánpótlás programjukba, köztük nőket is.