Az Alpine francia versenyzője, Esteban Ocon magabiztos, hogy csapata utolérte a riválisokat, miután az első két versenyen igen előkelő helyeken zárt.
Bahreinben hetedik, Jeddah-ban hatodik lett, ahol csapattársával is komoly csatát vívott, aki végül kiesett, műszaki problémák miatt. E nélkül még előrébb tarthatnának két dupla pontszerzéssel, de így is a bajnoki összetett negyedik helyén állnak, 16 ponttal.
Az Alpine régóta készült az idei évre, hosszú ideje fejlesztették már a mostani motort, amivel azért nem volt minden rendben, legalábbis Alonsónál.
Mindazonáltal arra a kérdésre, hogy milyen az új Renault motor, Ocon pozitívan válaszolt: „Senkitől sem kell félnünk. Két nagyon erős hétvégén vagyunk túl. Kár, hogy Fernando nem fejezte be a versenyt, mert ismét dupla pontszerzés lett volna a csapat számára, de fejlődtünk. Gyorsabbak voltunk, mint Bahreinben, szóval ez nagyon jó. Ez nagyon pozitív. Ez még csak a második futam az évben, még sok minden vár ránk. Úgy gondolom, hogy most már a többiekkel egy szinten vagyunk.”
A bajnokság 6. helyén álló Ocon annak is örült, hogy a Mercedes motoros riválisokkal is tudták tartani a lépést az egyenesekben: „Az egyenesekben csatázhattunk másokkal. Amint kinyitottam a DRS-t, el tudtam menni mások mellett. Könnyedén meg tudtam előzni Nico Astonját és Lando McLarenjét. Sok különböző autóval tudtam mérkőzni, és jól jöttünk ki belőle.”
Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a gyári Mercedes tempója még túl sok az A522-nek, hiszen Oconék nem tudták tartani a tempót Russell-lel.
„Gyorsabb volt nálunk. Nem húzott el annyira, mint gondoltuk, de azért folyamatosan nyúlt el. Egyértelműen van még egy kis versenytempó-előnyük, és ezen még dolgoznunk kell” – zárta gondolatát.
Fernando Alonso tisztában van vele, hogy csak folyamatos fejlesztésekkel tudják stabilizálni a helyüket a mezőnyben az erősnek mondható szezonkezdetük után.
A tempó megvolt az autóban, főleg a második, szaúdi versenyen, ugyanakkor Alonso így is csak két ponttal áll, hiszen kiesett Jeddah-ban, pedig jó esélye volt egy hatodik helyre, amit végül így csapattársa, Esteban Ocon szerzett meg.
A tavaly a konstruktőri bajnokságban ötödik helyet megszerző csapat nagyobb célokkal vágott neki az idei évadnak, a nem problémamentes téli tesztek után jelenleg a negyedik helyen állnak.
„Most hajtanunk kell a gyárban, és meg kell próbálnunk elérni, hogy az új alkatrészek a lehető leghamarabb eljussanak a pályára” – ösztönzött Alonso. „Vannak már a gyárban jó ötletek, de ez mindenkinél így van. Az első pár hónapban nagy változásokat fogunk látni az autókon, és ezeket működésre kell bírnunk, hogy csökkentsük a pole pozícióhoz képest még mindig több mint egy másodperces lemaradást. Boldog vagyok, mert a téli szünet után sosem tudhatod pontosan, hogy hol tart a csapat a teljesítmény terén, és lehetnek negatív vagy pozitív meglepetések. Az, hogy mindkét autóval az első tízért harcolhatunk, megkönnyebbülés az Alpine számára, a télen végzett munka jó volt. Most rajtunk múlik, hogy a lehető leggyorsabban fejlesszük az autót, ez egy hatalmas fejlesztési verseny lesz mindenki számára.”
Az Alpine legnagyobb ellenfeleinek eddig a két Ferrari motoros ügyfélcsapat, a Haas és az Alfa Romeo bizonyult. Alonso bízik benne, hogy őket át tudják ugorni a szezon folyamán.
„Láttuk például a Haasnál, hogy jó döntéseket hoztak az autóval kapcsolatban, és a Ferrari motorja nagyon erősnek tűnik idén. Ez egy olyan csapat, amely általában nagyon erősen kezd, aztán viszont nem sokat fejlesztenek az év során, így rajtunk múlik, hogy megnyerjük-e a versengést, és megelőzünk-e néhány csapatot, akik előttünk lehetnek. Bízom benne, hogy ez sikerülni fog” – zárta gondolatát.
Flavio Briatore elmondta, melyik két versenyzővel dolgozna együtt, ha lenne csapata és nagyon sok pénze.
A botrányairól híres olasz ex-csapatfőnök jó érzékkel karolta fel a versenyzőket a múltban. Michael Schumachert és a Benettont a világbajnoki címig vitte, míg az eredményt később a Renault-val és Fernando Alonsóval is megismételte.
„Verstappent venném meg, ő a legjobb versenyző a Forma-1-ben. Ezt már tavaly is láthattuk. Idén viszont tapasztaltabb, hiszen már nyert bajnoki címet. Ám ha sok pénzem lenne, akkor mindkét versenyzőt vinném.” – nyilatkozta Briatore az F1i.com-nak.
Az ex-csapatfőnök elégedett az új szabályokkal és az eddig látott párharcokkal.
„Ez a Forma-1 teljesen más, szerintem ez mindenkinek jót tesz. Amerika újraéleszti a sportágat, Miamiban például három hónap alatt az összes jegy elkelt. Tavaly egy hihetetlen futammal fejeződött be a világbajnokság. Idén pedig a Ferrari kettős győzelmével kezdtünk, majd jött Szaúd-Arábia, ez elmúlt időszak egyik legszebb versenye. Nagyszerű volt ott a küzdelem.”
A 71 éves vezető szerint a Ferrari pilótái olyan autóval rendelkeznek idén, ami méltó a tehetségükhöz. Briatore úgy véli, hogy a szezon során végig az élmezőnyben autózhatnak, ha folytatják ezt a tendenciát.
„A Ferrari olyan autóval rendelkezik, ami az egész szezon során versenyképes lehet. A bajnokságban bármi megtörténhet. Az a fontos, hogy a konstrukció jól működjön. Menetelni fognak a végéig és remélhetőleg meg is nyerik a címeket. A versenyzőkön és a stratégián fog múlni a dolog.”
Az olasz szerint a Mercedes is felfog éledni, így hamarosan már három csapat harcolhat a győzelmekért:
„Két-három versenyen belül a Mercedes is odaér. Hamilton harcolni fog, ő ugyanis sosem adja fel. Ő egy nagy bajnok, így biztos vagyok abban, hogy visszatér. Alonso is jól teljesít.”
Az Alpine versenyzője, Fernando Alonso úgy véli, hogy a csapata által használt erőforrás egy szinten van a többi csapatéval.
A Forma-1 motorszállítói közül az elmúlt évek során mindenképp a Renault-t tartották az egyik leggyengébbnek, ám idén bemutatkozott a több éves fejlesztésű motorjuk, viszont nem sikerült minden zökkenőmentesen. A tesztek mellett az első verseny után és a második, szaúdi futamon is voltak problémák a hajtáslánccal, utóbbi alkalommal Alonso ki is esett emiatt. Mindazonáltal a spanyol úgy gondolja, a motorerő terén ott vannak a riválisokkal egy szinten.
„Szerintem egy szinten vagyunk a többiekkel” – mondta ezzel kapcsolatban a Motorsport.com hasábjain Szaúd-Arábiában. „Tudtunk harcolni az egyenesekben Bahreinben és itt is.”
„Sajnos tovább kell vizsgálnunk azt is, hogy mi történt a motorral Bahreinben, és mi történt itt, és meg kell győződnünk arról, hogy van elég egységünk az egész évre” – tette hozzá a problémákra rátérve, melyek nélkül sokkal előrébb is lehetne a bajnokságban, mint a mostani 13. hely, hiszen Jeddah-ban kinézett neki egy 6. pozíció. „Elégedett vagyok a teljesítményével. Hogy őszinte legyek, azt gondolom, hogy a hatodik vagy hetedik helyen állhatnék a bajnokságban, de nem vagyok ott. És ez nem azért van, mert nem érdemeltük meg, hanem azért, mert nem maximalizáltuk a pontokat. Szerintem túl sok pontot vesztettünk.”
Az Alpine Bahreinhez képest sokkal jobbnak tűnt Szaúd-Arábiában, ők voltak lényegében a középmezőny elején. Ocon az 5., Alonso a 7. helyre kvalifikált, közrefogva a Mercedes pilótáját, George Russellt. Alonsót megkérdezték, hogy valóban övék-e a harmadik leggyorsabb autó.
„Akár lehetne is így, de az Alfa Romeo néhol egy kicsit gyorsabbnak tűnik, és a Haas is nagyon gyors volt Bahreinben” – válaszolta. „És Russell is jól ment, bár nem kiemelkedően. Szóval ott vagyunk, és most rajtunk múlik, hogy előrelépjünk. Lehet, hogy nem mi vagyunk a harmadik leggyorsabbak, de úgy tűnik, hogy tudunk kiegyensúlyozottak lenni, és a kiesés nélkül a hatodik és a hetedik helyen végezhettünk volna. Akkor már szép számú pontunk lenne, de ahogy mondtam, még hosszú út áll előttünk. De igen, gyorsnak éreztem magam a pályán.”
Az immár 40 esztendő Fernando Alonso nem titkoltan azzal a céllal tért vissza a Forma-1-be az Alpine csapatnál, hogy új harcba szállhasson a világbajnoki trófeáért.
Ő maga és a csapata is sokat várt az idei szabályváltozásoktól, noha az Alpine erősnek tűnik, de csak a középmezőny szintjéhez képest, reálisan idén a Ferrari és a Red Bull párosan kívül másnak nem nagyon lehet esélye a bajnoki címekre.
Alonso számára így – ha hű a korábbi szavaihoz – a folytatás jelenthet megoldást, amely nem is biztos, hogy további egy évet, hiszen az ő által nagyon várt áttöréshez akár több további esztendő is szükséges lehet.
„Remélem, hogy minél hamarabb eljön az az áttörés, hiszen nem leszek itt az örökkévalóságig. Mindannyian 100 százalékosan dolgozunk, meglátjuk mennyi időbe fog ez telni. Nem tudjuk, hogy 2,3,5 vagy akár 7 év kell majd hozzá, de bízom benne, hogy minél hamarabb.” – vélekedett a spanyol veterán.
A sok mindent megélt kétszeres bajnok tehát töretlenül hisz a csapatában és az Alpine idei két futamával elégedett, így motivált arra, hogy több évvel megújítsa a kontraktusát.
„Még mindig rengeteg ajánlatom van. Most azonban nagyon élvezem az F1-et. Élvezem a versenyzést, de a Forma-1 sok más tevékenységet is kínál a pályán kívül, amelyek szintén örömmel töltenek el engem. Ezért gondolom azt, hogy két-három évig még itt leszek. Sosem éreztem azt, hogy hátrány lenne az, hogy kicsit idősebb vagyok az átlagnál.” – jelentette ki.
A kalandosan alakuló szaúdi hétvége versenyének 18 fő vágott neki. A tegnapi időmérőn Mick Schumacher autója annyira összetört, hogy azt esélytelen volt mára rendbe hozni. Yuki Tsunoda autójával pedig a rajtrácsra kivezető körön akadt probléma.
A pole-t némileg meglepetésre Sergio Pérez szerezte meg, ő indulhatott az első rajtkockából, mellőle pedig a szezonnyitó győztese, Charles Leclerc. Mögöttük Sainz és Verstappen sorakoztak fel, majd Ocon és Russell következett. Mindeközben Hamilton csak a 15. rajthelyet foglalhatta el.
Magnussen, Hamilton és Hülkenberg kemény gumikeverékekkel várta a rajtot, míg mindenki más közepessel kezdett.
Péreznek sikerül elsőként fordulnia az első kanyarban, míg Verstappen megelőzte Sainzot. Zhou a mezőny legvégére esett vissza, míg a 9. helyről induló Gasly-t előbb Magnussen, majd Norris is megelőzte. Pár kör múlva pedig Russell lépett előre az 5. helyre, Oconnal szemben.
A 6. és 7. helyen a két rózsaszín Alpine ütközött össze hajszál híján, mikor Alonso lassan előzni készült, Ocon azonban az utolsó pillanatban elé mozdult. Nem sokkal később újra próbálkozott a csapattárs megelőzésével, de nem járt sikerrel, így azonban lassan elszakadtak az előttük haladó Russelltől, és lassan Bottas kezdett közeledni mögöttük. A 7. körben végül sikerült a spanyol manővere, bár Ocon nem könnyítette meg a helyzetét.
A következő körben Ocon visszavette a pozíciót, azonban ezt a pályán kívül sikerült neki, ezért hamarosan visszaengedte maga elé a spanyolt. Így azonban lesipuskásként tényleg megérkezett Bottas, sőt lassan Magnussen is Ocon mögé.
A 11. körben Magnussen kísérelt meg egy Bottas előzést, de nem járt sikerrel.
Ocon továbbra is Alonso támadásával volt elfoglalva, de ismét kívül csúszott a pálya határain. Ennek az lett a vége, hogy a 14. körben Bottas előzte meg Ocont.
Stroll és Albon kezdte meg a kerékcserék sorát a 14. kör végén, eközben Gasly megelőzésével Hamilton feljött a 10. helyre.
Zhou pályaelhagyással szerzett előny miatt 5 másodperces büntetést kapott.
A Ferrari elhintette a 15 kör végén, hogy kerékcsere következik, amire a Red Bull is reagált és Pérez érkezett kerékcserére, Leclerc azonban kint maradt a pályán.
Latifi a falban végezte
A 16. körben aztán virtuális biztonsági autó (VSC) lépett életbe, mert Latifi összetörte a Williamsét.
LAP 16/50
⚠️ SAFETY CAR ⚠️
Latifi has hit the barriers exiting the final corner
Ez a Ferrarinak kedvezett, mert kevesebb időveszteséget jelentett a VSC alatti kerékcsere. Főleg, hogy közben ezt valós biztonsági autós fázisra váltották. Szépen sorban érkeztek is a versenyzők kerékcserére.
Sainz arra panaszkodott rádión, hogy mikor jött ki a boxutcából, Pérez felpréselte őt a falra.
Így az élen Leclerc-Verstappen-Pérez-Sainz sorrend alakult.
A 20. kör végén távozott a safety car. Leclerc jól indított, megtartotta az első helyet, Sainz azonban elment Pérez mellett, miután szóltak a mexikóinak, hogy az imént a boxkijáratnál jogtalanul vágódott be a spanyol elé.
A 24. körben aztán Magnussen megelőzte Hamiltont, a következő körben azonban a hétszeres világbajnok visszavette tőle a 6. helyet.
Zhou eközben boxutca áthajtásos büntetést kapott, mert a korábbi 5 másodperces büntetést nem töltötte le időben.
Megadta magát egy Alpine, egy McLaren és egy Alfa Romeo
A 34. körben Alonso megelőzte Magnussent a 7. helyért, két körrel később azonban Magnussen visszaszerezte a pozícót. Hamar kiderült, hogy valójában megadta magát a spanyol autója.
Szinte rögtön utána Ricciardo alatt állt meg a McLaren, majd Bottas autóját tolták be a boxba és kényszerült feladni a versenyt.
VSC lépett életbe. Alonso azonban idegesen nyugtázta, hogy nem tud kimenni kerékcserére, mert addigra bezárt a boxutca. Magnussennek és Hülkenbergnek azonban még sikerült időben a boxkiállás.
A 41. körben folytatódott a verseny, Hamilton gyorsan ki is ment a boxba, lecserélni a Pirelliket. Magnussen mögé tért vissza a 12. helyre.
Ismét Verstappen-Leclerc adok-kapok
Verstappen Leclerc-t üldözte, és ahogy a szezonnyitón, ismét adok-kapokba kezdtek. A 42. körben a DRS segítségével sikerült az előzés, ám a célegyenesben Leclerc visszavette a vezetést.
Egy körrel később Verstappen az utolsó kanyarhoz közeledve ismét Leclerc nyakában volt, mellé ért, de fékezett, és Leclerc maradt az élen.
Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool
A 46. körben a holland ismét megérkezett a Ferrari mögé, úgy intézte, hogy nyithassa a DRS-t, és megelőzte a monacóit.
Mindeközben Albon és Stroll akadtak össze, de „csak” sárga zászlóra volt szükség.
A végsőkig tartott Verstappen és Leclerc csatája, de már nem történt változás.
A versenyt végül Verstappen nyerte Leclerc és Sainz előtt. Őket Pérez, Russell, Ocon, Norris, Gasly, Magnussen és Hamilton követi a pontszerző helyeken.
A szombati nap ugyan robbanásmentesen telt, de egyértelmű, hogy a viták arról, hogy Szaúd-Arábia szerepeljen-e egyáltalán az F1-es versenynaptárban, csak folynak zavartalanul.
A pénteki támadások után, amelyek során a jeddah-i pálya kamerák nagytotáljain látható rakéták és drónok száma végül 16 volt, a paddockban az a pletyka járt fű alatt, hogy a szaúdi tisztviselők figyelmeztettek, a verseny lefújása nagyobb bajjal járna, mintha folytatnák azt. Roger Benoit, a svájci Blick újság veterán újságírója epésen meg is jegyezte:
„Vajon még azzal is megfenyegették őket, hogy megtiltják az ország elhagyását, és elkobozzák az autóikat? A csapatfőnökök nem akarták kommentálni vagy megerősíteni ezt a sztorit, de már kétség sincs afelől, hogy a Forma-1 egy pénzéhes társasággá vált.”
Miután a csapatfőnökök hamar megegyeztek a verseny és a kormány bennfenteseivel a futamhétvége folytatásáról, a 20 pilóta külön-külön találkozott az illetékesekkel – és a források szerint tulajdonképpen egyöntetűen haza akartak menni. Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint legalább öten álltak a bojkottmozgalmuk élére: Lewis Hamilton, George Russell, Fernando Alonso, Pierre Gasly és Lance Stroll.
Az Alfa Romeo pilótája, Valtteri Bottas szerint a Szaúd-Arábiával kapcsolatos megbeszéléseket majd azután kell folytatni, hogy a vasárnapi futamot követően a sportág elhagyta az országot. A finn Viaplaynek nyilatkozott:
„Az illetékesek elmondták a saját álláspontjukat, és megígérték, hogy a legbiztonságosabb megoldás az, ha folytatjuk a versenyt. A jövőben át kell gondolnunk, hogy miféle helyekre megyünk. Itt sem minden stabil. Persze, én nem vagyok politikus. Amennyiben azt mondják, hogy versenyezzek, akkor versenyzek.”
A francia Gasly mindeközben nem tagadta, hogy ő az egyik legerősebb hang a pilóták között, az RTBF-nek kitartott emellett:
„Nem az én dolgom az, hogy bizonyos politikai titkokat felfedjek.”
Az idénybeli második, Szaúdi Nagydíjra az Alpine máris egy motorcserével készült. A franciák Fernando Alonso hajtásláncában cseréltek elemeket.
A spanyol ugyan kilencedik lett Bahreinben, de a verseny után találtak valamit a motorban, ami akár problémás is lehet, így mindenképp ki kellett vizsgálniuk.
„A Bahreini Nagydíj után azonosítottunk egy lehetséges tömítési problémát Fernando autójának erőforrásában” – állt az Alpine közleményében. „Elővigyázatosságból kicseréltük a belsőégésű motort a Szaúdi Nagydíjra, a bahreini egységet pedig visszaküldtük Viry-be további elemzésre. Visszakerül majd a felhasználható motorok közé, a szezon későbbi részére. Fernando nem kap büntetést ezen a hétvégén, illetve Esteban motorját nem érintette a probléma.”
A 2014-ben kezdődő hibrid érában a Renault motorja aligha tartozott a legjobbak közé, idénre pedig egy teljesen új motorral készültek a franciák, miután tavaly semmit sem fejlesztettek a hajtásláncon.
„Számunkra mindenképpen egy nagy lépés ez, nem csak a teljesítmény tekintetében, hanem a motor koncepciója is teljesen más” – magyarázta Alonso ennek kapcsán. „Már másfél éve rengeteg munka folyt ezen a projekten. Nagyon jó munkát végeztek Párizsban, és most már elégedettek vagyunk az erőforrásunkkal. Valószínűleg nagyon hasonlóan állunk egymáshoz képest. Nem hiszem, hogy nagy hátrányunk vagy előnyünk lenne. Tavaly talán nem ez volt a helyzet, szóval örülünk az előrelépésnek.”
Fernando Alonso éveken át Linda Morselli olasz modellel alkotott egy párt, azonban nem rég bizonyossá vált, hogy útjaik különváltak.
Ugyan nem tudni, hogy az állítást mire alapozzák, a spanyol sajtóban az a hír röppent fel, hogy Alonso egy osztrák F1-es riporternővel, Andrea Schlagerrel jár.
Schlager a Red Bull tulajdonú Servus TV-nél dolgozik melynek keretében F1-es helyszíneken is feltűnik.
A 39 éves riporternő Grazban tanult angolt és marketinget, majd Salzburgban sportújságírást.
Volt már helyszíni tudósító olimpiáról és foci vb-ről is.
2019-ben az év osztrák sportújságírójának választották.
Még az újonnan bemutatott, látványosabb versenyzést ígérő szabályok alapján készült autókkal sem lett könnyű az előzés, véli Fernando Alonso.
A kétszeres világbajnok az új éra első versenye után fogalmazta meg véleményét az autókról.
„Egy másik autó követése könnyebb lett” – szögezte le. „Az előzés azonban nem olyan egyszerű, mint amilyennek a televízióban látszik. Normális esetben a megelőző autónak két másodperccel jobb a tempója és új gumik vannak rajta. Én akkor előztem meg autókat, amikor két másodperccel gyorsabb voltam, és más autók, amelyek ennyivel gyorsabbak voltak nálam, szintén néhány kanyaron belül megelőztek.”
„Több versenyre van szükségünk” – tette hozzá a 40 esztendős pilóta. „Tudom, hogy csábító egy verseny után következtetéseket levonni, ez a munkátok [újságíroknak – a szerk.], de türelmesnek kell lennünk.”
Alonso azt is elmondta, hogy a rajongóknak hozzá kell szokniuk a lomhábbnak látszó autókhoz.
„Amikor az autó 60 kilóval nehezebb, minden olyan, mintha lassított felvétel lenne” – folytatta. „Amikor két évvel ezelőtt bemutatóztunk az R25-össel, az olyan gyorsnak tűnt a televízióban, mert olyan könnyű volt. Minél nagyobb a súly, annál kevésbé érezni a sebességet a televízióban. De a pilótafülkét megerősítették Grosjean balesete után, és most már az üzemanyag is fenntarthatóbb anyagból készült. Talán néhány hónap múlva már nem is fogunk emlékezni a régi generációs autókra.”
Sőt, a Red Bull korábbi pilótája, Christian Klien azon a véleményen van, hogy egyáltalán nem fogják hiányolni a rajongók a régi autókat: „Újra láthatunk vezetői hibákat. Ezeket az autókat egyértelműen nehezebb vezetni. Láttunk egy-két megcsúszást is a kanyarokból való kigyorsításkor, ami lehetőséget nyit a mögötte haladó autónak. Nagyon tetszik, amit eddig láttam.”