Címke: Fernando Alonso

  • Alonso a mezőny végéről indul, nehéz versenyre számít

    Alonso a mezőny végéről indul, nehéz versenyre számít

    Alonso a szombati barcelonai kvalifikáció Q1 szakaszában a forgalomba keveredett és nem tudott jó ütemben gyorskört futni, így a 17. helyen végzett, és nem jutott tovább a Q2-be.

    A vasárnapi futam előtt az FIA technikai delegáltja, Jo Bauer megerősítette, hogy az Alpine úgy döntött, hogy Alonso autóját teljesen új erőforrás-elemekkel szerelik fel, ezzel azonban túllépi a szezonra vonatkozó maximális darabszámot.

    Ennek következtében ez büntetést von maga után, ami azt jelenti, hogy hazai versenyén csak a rajtrács leghátsó helyéről indulhat.

    Alonso erőforrása egy negyedik PU-t, turbófeltöltőt, MGU-H-t és MGU-K-t tartalmazza majd, ezzel túllépve a három darabos limitet. A harmadik energiatároló és a vezérlőelektronika szintén túllépi az évre engedélyezett két darabos limitet.

    Alonso büntetése egy-egy rajtpozícióval előrébb hozza Lance Strollt, Alex Albont és Nicholas Latifit .

    Alonso már a motorcseréje előtt is úgy vélte, hogy csak egy „megafantasztikus biztonsági autóval” tudna előrelépni, miután a frusztráló kvalifikáción a 17. helyen ragadt.

    „Azt hiszem, nem sokat lehet tenni” – mondta. „Ez itt Barcelona, nem sok az előzés, jelentős a gumikopás, amikor az autók mögött haladsz. Szóval meglátjuk.”

    „Az elmúlt pár versenyen a hátulról induló embereknek nagy szerencséjük volt, és pontokat szereztek. Én is közéjük tartozom holnap” – mondta Alonso még szombaton.

    „Szóval ha a megfelelő pillanatban jön egy ilyen megafantasztikus biztonsági autó, talán szerencsém lesz, és szerzek pár pontot, de kétlem. Szerintem nehéz verseny lesz.”

  • Egy félreértés okozta Alonso Q1-es kiesését

    Egy félreértés okozta Alonso Q1-es kiesését

    Fernando Alonso már a Q1-ben kiesett hazai időmérőjén és csak a 17. helyről rajtol a Spanyol Nagydíjon. Ilyen mélyen csak debütáló évében volt, akkor a sereghajtó Minardit vezette.

    A kétszeres világbajnok számára rosszul jött ki a forgalom a Q1 végén, emellett a mérnöke sem megfelelően tájékoztatta, hiszen túl közel kezdte meg a körét a McLarenes Lando Norrishoz.

    „Egy félreértés történt az időmérőn” – nyilatkozta Alonso az esetről. „Lando mögött kezdtem a körömet, mert az hittem, már csak 1-2 másodpercem van átérni a vonalon, közben pedig még volt vagy 20. Ha ezt előre tudtam volna, akkor nagyobb távolságot tartottam volna, de azt hallottam a rádióban, hogy nagyon szoros és rögtön kell mennem. Tehát azonnal elindultam, amikor azt mondták nekem, pedig nem is ez volt a helyzet, így ez egy félreértés volt, melyért magas árat fizettünk. Ez Barcelona, ha hátulról indulsz, minden nehezebb lesz.”

    A spanyol pálya azok közé tartozik, melyeken elképesztően nehéz előzni, emiatt is tűnik reményvesztettnek Alonso, aki még egy jó stratégiával sem tud elképzelni kedvező forgatókönyvet.

    „Nem sok mindent tudsz csinálni” – tette hozzá. „Ez Barcelona, nem sok előzés van, és a gumik is sokat kopnak, amikor más autó mögött mész, szóval majd meglátjuk. Az elmúlt néhány versenyen a hátulról indulóknak nagy szerencséjük volt, és pontokat szereztek. Most én is közéjük fogok tartozni, szóval ha lesz egy fantasztikus safety car fázis, akkor szerencsém lehet, és szerezhetek pár pontot. De ezt kétlem. Szerintem nehéz verseny lesz.”

  • Alonso elő lett véve az FIA-t érintő kritikái miatt?

    Alonso elő lett véve az FIA-t érintő kritikái miatt?

    Az FIA állítólag vizsgálja, hogy Fernando Alonso lejáratta-e a Forma-1-et a sportág hivatalos személyeivel kapcsolatban megfogalmazott éles kritikáival.

    A kétszeres bajnok néhány nappal ezelőtt azt mondta, hogy az F1 új korszakában a „legaggasztóbb dolog” a „versenyigazgatóság és a stewardok”.

    Az F1 tavaly év végén menesztette Michael Masit, és a versenyigazgatói posztra két új embert ültetett, Niels Wittich és Eduardo Freitas személyében.

    Alonso inkompetensnek és „nem profinak” nevezte a versenybírákat miami büntetése kapcsán.

    „A verseny után megérkeztünk az összes bizonyítékkal, ők pedig éppen pakoltak” – mondta Alonso.

    A megjegyzések után Alonso az FIA elnökével, Mohammed Ben Sulayemmel és Wittich társversenyigazgatójával, Eduardo Freitasszal beszélgetett az Alpine motorhome-jában.

    A jelentések szerint Alonsót becsmérlő megjegyzései miatt a stewardok elé hívatták.

    Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer megvédte versenyzőjét. Amikor a sajtótájékoztató jegyzőkönyvéről kérdezték, azt mondta: „Olvastam.”

    „Miamiban kétszer is megbüntették. Amikor Norris és Gasly ütközött, és nem volt büntetés. Azt hiszem, joggal mondhatjuk, hogy az FIA következetlen volt” – mondta Szafnauer az AS című lapnak.

    „Mick Schumacher kiütötte Vettelt, és nem volt büntetés, pedig pontokért küzdöttek. Akkor Fernando miért kapott büntetést?”

    „Szerintem jogos, hogy Fernandót irritálják az FIA döntései.”

  • Alonso nem zárkózik el a csapatváltástól a harmadik vb-cím reményében

    Alonso nem zárkózik el a csapatváltástól a harmadik vb-cím reményében

    Fernando Alonso láthatóan még évekre tervez a Forma-1-ben, és teszi mindent azzal a céllal, hogy nyerjen még egy világbajnoki címet. Az Alpine spanyol pilótája pedig arra is nyitott, hogy ezt egy másik csapattal tegye.

    Noha a 2013-as, de leginkább a 2012-es szezon óta nem volt reális esélye arra, hogy harmadszor is világbajnok legyen, Fernando Alonso 40 évesen sem tett le róla, hogy egyszer még fog újra az év végi elsőségért küzdeni. Az Alpine spanyol versenyzője – finoman ugyan – arra is utalt, hogy ennek érdekében másik csapatba is eligazolna.

    „Azt gondolom, hogy igen. Ezért folytatom a versenyzést – nyilatkozta a Sky Sportsnak arra a kérdésre, hogy érzése szerint egy arra alkalmas autóval még mindig képes lenne-e a vb-címért küzdeni. – Mindig ott a remény, hogy egyszer csak lesz egy olyan csomagod és minden összeáll ahhoz, hogy harcban legyél a világbajnoki címért. Én pedig továbbra is versenyképesnek és gyorsnak érzem magam.”

    Tizenhat évvel második világbajnoki címének megszerzése után Alonso továbbra is a harmadik címért hajt. Annak megszerzésére azóta háromszor, 2007-ben, 2010-ben és 2012-ben volt komoly esélye, a 2014-es szezon óta pedig egyszer sem fordult elő, hogy számolni kellett volna vele. 

    Alonso, racingline
    A mai napig a 2012-es Brazil Nagydíj volt az utolsó esélye arra, hogy háromszoros világbajnok legyen Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Ez a Ferrari, a McLaren, majd az Alpine versenyképességének, pontosabban annak hiányának volt köszönhető, hiszen ezen évek során egyik istálló sem tudott neki vb-címre alkalmas autót adni. Jelen állás szerint nem tűnik úgy, hogy a franciák egyhamar képesek lesznek erre, így Ted Kravitz, a Sky Sports riportere joggal vetette fel Alonsónak, hogy csapatot váltana-e egy ilyen esélyért, még úgy is, ha esetleg Max Verstappen vagy Charles Leclerc mellé kellene szegődnie második számú pilótának.

    „Szerintem végső soron nincs sok első és második számú pilóta, legyen szó bármely csapatról – felelte a spanyol. – Az istállóknak pedig arra van szükségük, hogy a két versenyző összedolgozzon és fejlessze az autót. Különösen az új szabályokra igaz, hogy minden egyes körrel tanulunk és az autó és az egész csomag jobbá tételéért kell dolgoznunk, úgyhogy várjuk ki, mik lesznek a lehetőségek a következő néhány évben.”

    Csalódott az új szabályokban

    A kétszeres világbajnok még a BBC-nek nyilatkozva szót ejtett arról is, hogy a 2022-es szabályok szerinte csak részben hoztak változást, miközben ő arra számított, hogy kiegyenlítettebb lesz a mezőny. „Az új szabályoktól egy kicsit többet vártam. Hogy nagyobb legyen az egyensúly a csapatok között és több lehetősége legyen a különböző istállóknak jól teljesíteni. Még mindig csak két csapat van, amely versenyeket tud nyerni.”

    Azt ugyanakkor ő is kész elismerni, hogy az Alpine egyszerűen nem végzett elég jó munkát ahhoz, hogy felvegye a harcot az élmezőnnyel. „Azt ki kell mondani, hogy ez a két istálló elég jó ahhoz, hogy ilyen eredményeket érjen el. Minden téren átrendeződés volt, ők pedig jobb munkát végeztek a többieknél, és kihasználták a lehetőséget, míg a jelek szerint mi nem tettük ezt meg teljes mértékben.”

  • Ocon: Fernando és Daniel a legjobbak közé tartoznak

    Ocon: Fernando és Daniel a legjobbak közé tartoznak

    Esteban Ocon a Forma-1 podcastjében a karrierje magasságairól és mélységeiről beszélt, illetve elmondta, milyen a legjobbak mellett vezetni.

    A francia már a futamgyőztesek elit klubjába tartozik tavalyi hungaroringi győzelme óta, ugyanakkor néhány éve még azon kellett aggódnia, hogy miként kerül vissza a Forma-1-be, miután a Force Indiától távoznia kellett. A csapatot akkor megvevő Lawrence Stroll fia, Lance Stroll ülhetett be a helyére 2019-ben, ez viszont nem dühítette őt elmondása szerint. Ezt azzal támasztotta alá, hogy elmondta, milyen jóban vannak Stroll-lal a pályán kívül.

    2019-re Oconnak lett volna lehetősége két másik csapatnál, akiket nem nevezett meg, de ezek nem jöttek össze.

    „Lance helyettesített engem. Két csapat közül választhattunk, nem fogom megmondani, hogy melyik kettőből. Voltak lehetőségeink, amiket különböző politikai okok miatt nem sikerült kihasználnunk” – nyilatkozta erről az időszakáról Ocon.

    Ezek után terelődött a szó a jelenlegi csapatára és csapattársára, Fernando Alonsóra. Amikor megkérdezték tőle, nehéz-e vele együtt dolgozni, Ocon határozott nemmel felelt, hiába figyelmeztették őt arról korábban, milyen kemény a spanyol. Elárulta, hogy valójában sok közös van bennük, és hogy Alonso nagyon vicces, valamint sokat ugratják egymást.

    A csatáik is mások, mint például amilyenek Sergio Pérezzel voltak a Force Indiánál, hiszen azt mondta, hogy „most befejezik a versenyt és tudják, mennyire mehetnek messzire”.

    Ami a 2020-as, visszatérő évét illeti, Ocon nagyon örült, amikor először tudta megverni, Ricciardót az időmérőn, mondván mennyire jól teljesített abban az évben az ausztrál.

    „Amikor a Forma-1-ben vagy, a legjobbak ellen versenyzel, mint Daniel vagy Fernando. Ezek a srácok szinte minden tekintetben az autó határán vannak” – tette hozzá a franica.

  • Alonso nem finomkodott, keményen kiosztott mindenkit

    Alonso nem finomkodott, keményen kiosztott mindenkit

    Komoly kritikát fogalmazott meg a Miami Nagydíj sportfelügyelőivel és Niels Wittich versenyigazgatóval szemben Fernando Alonso. Az Alpine versenyzője szerint előbbiek nem voltak profik, utóbbi pedig nem tud eleget a versenyzésről.

    Fernando Alonso nem rejtette véka alá, hogy mennyire nincs megelégedve a Miami Nagydíj sportfelügyelőinek ténykedésével. A kétszeres világbajnok az előző versenyen a 9. helyet veszítette el, amiért másodszor is 5 másodperces büntetést kapott. Először azért szankcionálták, mert nekiment Pierre Gaslynak, amiért rögtön a verseny után elismerte a felelősségét, a második büntetéssel azonban nem értett egyet.

    Az történt ugyanis, hogy átvágta a pályát a 15-ös kanyarnál, amivel egy másodpercnél jobban leszakította az őt DRS-távolságon belül követő Mick Schumachert. Ennek az lett az eredménye, hogy a Haas versenyzője nem tudott nyitott DRS-sel védekezni Esteban Oconnal szemben, aki kis híján megelőzte a második DRS-zóna végén. Végül akkor tudott elmenni mellette, amikor a védekezés közben hibázó Schumachert Sebastian Vettel megelőzte, a fiatalabbik német pedig visszatámadva kiütötte honfitársát.

    Alonso sikánlevágása tehát kisebbfajta láncreakciót indított el, és többek szerint egyáltalán nem volt véletlen, mert a spanyol így akarta helyzetbe hozni csapattársát. Az Alpine veteránja a Spanyol Nagydíj sajtótájékoztatóján – Laurent Rossi vezérigazgatóhoz hasonlóan – azonban vitatta ezt, és igencsak kiosztotta a Miami Nagydíj sportfelügyelőit.

    Fernando Alonso, Alpine, Miami Nagydíj
    A második büntetés nélkül pontokat szerzett volna Fotó: Alpine

    „Igazságtalan volt [a büntetés] – jelentette ki Alonso. – Egyszerűen csak inkompetens döntés a felügyelők részéről. Szerintem Miami-ban nem voltak valami profik. Elhibáztam egy kanyart, majd visszaadtam a nyert időt abban a körben, de mivel rögtön azután a kanyar után következett a második szektor vége, lila szektoridőt értem el.”

    „Ők látták ezt, és bármiféle bizonyíték nélkül hozták meg a döntést. A verseny után vittünk nekik egyéb bizonyítékokat arról, hogy visszaadtuk a szerzett előnyt, de már éppen csomagoltak. Még csak ott sem voltak a szobájukban.”

    „Idejöttünk [Barcelonába], megmutattuk nekik az adatokat, mire azt mondták, »adjatok öt percet«, majd valószínűleg rájöttek, hogy meg van kötve a kezük, mert már kiosztották a büntetést, és nem tudják, hogy miként vonják vissza azt. Úgyhogy ez nagyon rossz szituáció volt. Ez már a múlt, de az ilyesminek nem szabadna megtörténnie profikkal a Forma-1-ben a jelenleg a sportágra jellemző sztenderdek mellett.”

    Wittich-el is problémája van

    Alonso nemcsak a felügyelőknek, hanem az idei évtől kinevezett egyik versenyigazgatónak is nekiment. Miután tavaly is rendszeresen kritizálta az azóta menesztett Michael Masit, az FIA versenyigazgatói szisztémájának jelentős átszervezése után sem elégedett.

    „Már eddig is láttunk néhány dolgot, ami azt bizonyítja, hogy még sokat kell fejlődnünk. Mielőtt valakiből versenyigazgató lesz, vagy megpróbál nyomon követni egy versenyt, kell valamiféle tudással rendelkeznie a versenyzésről. Szerintem jelenleg nincs meg ez a tudás” – utalt az első öt futamon szolgálatban levő Niels Wittich-re.

    A Spanyol Nagydíjon debütáló Eduardo Freitasról viszont már jobb véleménnyel van. „Tudom, hogy ezen a futamon új versenyigazgató lesz. Freitasnak sokkal több tapasztalata van a WEC-ből és más, a legmagasabb szinten jegyzett sorozatokból, úgyhogy szerintem már ettől javulni fog a helyzet.”

    Alonso elmondta a véleményét arról is, hogy az FIA Carlos Sainz és Esteban Ocon balesete ellenére sem volt hajlandó Tecpro védőfalat elhelyezni a miami pálya 14-es kanyarjában. „Senki nem tett semmit. Amikor valakinek nincs meg a kellő tudása a versenyzésről, akkor nehéz mit mondani” – szúrt oda még egyszer Wittichnek.

    A biztonságban ezzel együtt nem lát kivetnivalót. „A biztonsággal nincs gond, valószínűleg az ideiek a valaha volt legbiztonságosabb autók és pályák. A Forma-1-ben manapság nagyon biztonságos a környezet, de ettől még folyamatosan fejlődnünk kell. Mi vagyunk azok, akik vezetik az autót és érzik a baleseteket a saját testükön. Ezért, amikor úgy gondoljuk, hogy szükség van valamire, akkor meg kellene hallgatni minket. Miamiban azonban ez nem történt meg, mert a jelek szerint más dolgokra koncentráltak.”

  • Alonso nem mostanában tér vissza az Indy500-ra

    Alonso nem mostanában tér vissza az Indy500-ra

    Fernando Alonso egyelőre félretette az Indy500-as győzelmi ambícióit, miután az elmúlt évek során már háromszor próbálkozott.

    A spanyol a Forma-1-be való visszatérése óta csak és kizárólag az Alpine-os teendőire koncentrál.

    „Fizikálisan és mentálisan is frissnek érzem magam, hogy még néhány évig folytassam” – nyilatkozta Alonso, akinek hosszabbításáról még nem kezdtek el tárgyalni, emellett pedig az Aston Martinnal is összeboronálták. „Nem tudom, hogy a nyár előtt vagy után, de remélem, hogy lesznek híreim. Ami az Indyt illeti, 2018-ban más kihívások foglalkoztattak, ezért úgy döntöttem, hogy néhány évet kihagyok. Aztán volt egy olyan érzésem, hogy az új szabályokkal talán lenne értelme visszatérni az F1-be, és megpróbálni jól teljesíteni. Szóval nem tervezek hosszú távra, az érzésekre hagyatkozom, és most az az érzésem, hogy még néhány évig az F1-ben folytatom.”

    Az Indy500-at egyébként jövő vasárnap rendezik, ugyanakkor a program már ezen a héten megkezdődik a különböző edzésekkel, valamint kialakul a rajtsorrend is.

  • Alonso: Az idei év mutatja, Hamilton rekordjaihoz a legjobb autó is kellett

    Alonso: Az idei év mutatja, Hamilton rekordjaihoz a legjobb autó is kellett

    Lewis Hamilton idei küszködését látva Fernando Alonso szerint csak ismét megerősítést nyert, hogy a Forma-1-ben minden pilóta annyira jó, amennyire az autója ezt lehetővé teszi. A kétszeres világbajnok saját karrierjével állította párhuzamba azt, ami a hétszeres világbajnokkal történik.

    „Ilyen a sport természete. Olykor jobb autód van, máskor pedig nem annyira, de akkor is küzdened kell és előre kell lépned. Az idei év megmutatja, hogy bár a pilóta nagyon fontos a Forma-1-ben, nem alapvető fontosságú” – nyilatkozta a 40 esztendős Alonso a BBC Sportnak.

    „Lewis pontosan ugyanolyan jól vezet, mint az elmúlt nyolc évben. Dominálta a sportágat, minden rekordot megdöntött, több mint 100 pole pozíciót szerzett. Most pedig összerak egy remek kört – ahogy Ausztráliában vagy valamelyik futamon mondta –,  és egy másodperc a hátránya. Úgyhogy isten hozta [a világomban]” – jellemezte Hamilton és a Mercedes idei szenvedését.

    Alonso pedig pontosan tudja, milyen az, amikor hiába nyújt valaki kiemelkedő teljesítményt, mégsem nyer versenyeket vagy világbajnoki címeket. „Ez a Forma-1. A számok tekintetében ez a sportág nem lesz igazságos. Jobban csapatsport, mint bármelyik másik, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni, különösen akkor, amikor jönnek a sikerek. Annyira örülünk az elért eredményeknek, hogy még ha próbáljuk is ezt megosztani a csapattal, a szalagcímek a pilótákról szólnak.”

    Lewis Hamilton, Mercedes, Fernando Alonso, Alpine, Imola
    Az idén Alonso és Hamilton többet találkoznak, lévén utóbbi is többnyire a középmezőnyben küzd Fotó: Andy Hone / LAT Images / Pirelli

    „Ez megtörtént velem, amikor a két világbajnoki címemet nyertem – utalt vissza 2005-re és 2006-ra. – Legyőztem Michael Schumachert, ami nagy szám volt, de nekem volt a megbízhatóbb autóm, ami nagyon jól is ment, miközben nem lehetett eléggé dicsérni a rendelkezésre álló csomagot, mert a szalagcímek akkor is pilótáról fognak szólni. Lewis esetében ugyanez a helyzet.”

    „Az, hogy valakinek több mint 100 pole pozíciója legyen az F1-ben, valami elképzelhetetlen. Sok-sok éven át szükség van hozzá a legjobb csomagra és autóra. Olykor varázslatos köröket futottunk és csak a 15. helyet szereztük meg. Hogyan magyarázzuk ezt meg az embereknek? Ez lehetetlen.”

    „[Hamilton] mindent megérdemel, amit a múltban elért, de ez az év jó emlékeztető arra, hogy ebben a rengeteg rekordban nagy szerepe játszott, hogy milyen a rendelkezésre álló autó és csomag.”

    Az Alpine veteránja ezzel együtt úgy véli, Hamilton továbbra is magas szinten teljesít, amit George Russell ellen bizonyítani is fog. „Igen is meg nem is – felelte arra a kérdésre, hogy meglepte-e a fiatalabbik brit Hamilton ellen mutatott tempója. – George nagyon gyors volt az utóbbi években, és szerintem mindenki arra számított, hogy kemény ellenfele lesz Lewisnak. De továbbra is úgy gondolom, hogy az év végén Lewis lesz előrébb. Még csak öt verseny telt el, és végül, amikor jönnek a nehezebb helyzetek, Lewisnak nagyobb tapasztalata, és talán több tehetsége lesz.”

  • Alonso szerint az Andretti érkezése jót tenne a sportnak

    Alonso szerint az Andretti érkezése jót tenne a sportnak

    Miközben a Forma-1-es szereplők jelentős része elutasítja Michael Andretti ajánlatát, hogy csapata (Andretti Global) beszálljon a Forma-1-be, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso úgy véli, hogy pedig ez igazán nagy dolog lenne.

    Alonso, aki az Indy 500-on az Andretti Autosporttal versenyzett, hisz benne, hogy Andrettiék F1-es szereplése pozitív lenne.

    „Ez nagy dolog lehet, nagyon jól ismerem Michaelt, ismerem az Andretti családot, és nyilvánvalóan nagy szerepet játszanak a motorsportban általában, és ők legendák” – nyilatkozta Alonso a RaceFansnak.

    „Szóval, ha a Forma-1-ben lehetnek, az a legjobb hír lenne, szerintem mindkét fél számára. Az F1 profitálna ebből, és nyilvánvalóan Michael és a csapata is profitálna a sportból és abból, hogy az F1-ben vannak.”

    „Úgy gondolom, megvannak a képességeik, az erőforrásaik, megvan a tehetségük ahhoz, hogy a Forma-1-ben legyenek, és versenyképesek is legyenek. Szóval remélem, hogy ez a dolog valóra válik a következő néhány évben, és nagyon közelről fogom követni” – tette hozzá az Alpine-nál versenyző spanyol.

    Mindemellett az IndyStar szerint az Alpine főnöke, Laurent Rossi aláírta azt a dokumentumot, amelyet Andretti azért vitt magával Miamiba, hogy támogatást szerezzen a nevezéséhez, és állítólag a McLaren vezetője Zak Brown is aláírt neki.

    Andretti az újságíróknak elmondta: „A tíz csapat még csak nem is a megfelelő szám. Ha igazán belegondolunk, 2025-ben jön a Concorde-egyezmény. Jelenleg a Red Bullnak két csapata van, és ha azt mondják, hogy ‘kiszállunk’, akkor máris csak 16 autó van.”

    „16 autóval nem lehet versenyt rendezni. Lehet verseny 18 autóval, de nem lehet 16 autóval” – érvelt Michael Andretti.

  • Silverstone-ban kezdhetnek tárgyalni Alonso új szerződéséről

    Silverstone-ban kezdhetnek tárgyalni Alonso új szerződéséről

    Az Alpine Silverstone-t jelölte meg arra, hogy elkezdjék a tárgyalásokat Fernando Alonso új szerződése kapcsán.

    A korábbi kétszeres világbajnok tavalyi visszatérésekor kötött kontraktusa ugyanis az idény végén lejár, de még nem akarja abbahagyni, és ezt mások is így látják.

    „Meglepődnék, ha visszavonulna. 40 éves, de fizikailag kifogástalan, és a legjobb versenyeit futja. Formában van, lelkes és mondhatom, hogy a nap 24 órájában csak a négy kerékre gondol. Fernandóban még mindig van három-négy év” – mondta honfitársa, Pedro de la Rosa.

    Alonsónak mindenesetre az idei szezon eddig borzalmasan alakul, mindössze két pont áll a neve mellett öt verseny elteltével, nem egyszer adódott már technikai gondja sem.

    „Nyilván nagyon frusztráló tud lenni, de ő rendben van” – mondta ezzel kapcsolatban az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer. „A jó dolog az, hogy a csomag működik, így lehet a többi részen dolgozni.”

    A csapatvezető szerint a motorral nincsen semmi gond, bár egy kicsit le vannak maradva a Ferraritól, de a Mercedeshez és a Hondához képest jól állnak. Ami magát az autót illeti, már több javulás szükségeltetik: „A delfinezés miatt néha be kell áldoznunk az alacsony sebességű kanyarokat, hogy jól tudjunk menni a nagyobb sebességű kanyarokban. Spanyolországra új alkatrészek érkeznek, majd két futammal később és a tizedik futamon is jönnek újak. Folyamatos lesz a fejlesztés.”

    Szafnauer ezek után árulta el, hogy az Alonso szerződésével kapcsolatos egyeztetések is a 10. versenytől indulnak meg.

    „Silverstone-ban kezdünk róla tárgyalni” – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre.