Címke: Fernando Alonso

  • Az Aston Martin azzal számol, hogy Alonso céljuk eléréséig velük marad

    Az Aston Martin azzal számol, hogy Alonso céljuk eléréséig velük marad

    A nyári szünet elején robbant bombaként a hír, hogy Fernando Alonso 2023-tól az Aston Martinhoz igazol. A bejelentés óta most hétvégén lesz először verseny, így nem meglepő, hogy a Belga Nagydíj sajtótájékoztatóján nagy figyelem övezte Alonsót és jövőbeli csapatát is.

    Az Aston Martin tavaly óta létezik jelenlegi formájában, és 2021-ben az a célt tűzték ki maguknak, hogy öt éven belül bajnoki címért harcoljanak. A csapatfőnök Mike Krack pedig ennek megfelelően megkapta azt a kérdést, hogy Alonso kitart-e végig a projekt mellett, hogy adott esetben a végén learassa ennek a gyümölcsét.

    „Őszintén szólva nem lepődnék meg, ha ez történne” – válaszolta a RaceFans jelenlétében feltett kérdésre. „Szóval szerintem a válasz igen.”

    A csapat továbbá egyáltalán nem aggódik Alonso kora miatt, aki jövőre már a 20. F1-es szezonját kezdi.

    „Mindig azt mondjuk, hogy a 40 az új 30, szóval ebből a szempontból ő egy elég fiatal versenyző” – mondta Krack viccelődve, majd komolyra fordította a szót. „Nekünk nincsenek ilyen aggályaink. Ma is bizonyítja, hogy még mindig szupergyors, és egyáltalán nem számítunk visszaesésre.”

    Krack hozzátette, hogy Alonso gyors döntése mutatja, mennyre hisz a tervükben: „Nagy lehetőséget lát ebben a csapatban, abban, amit csinálunk, illetve abban, ahogyan megváltoztatjuk az infrastruktúránkat. Nagyon jó embereket toborzunk. Úgyhogy azt hiszem, látja, hogy van itt potenciál. Mi nem csak azért vagyunk itt, hogy az Alpine ellen versenyezzünk, hanem azért, hogy mindenkivel, és megpróbáljunk a legjobbak lenni. És úgy gondolom, hogy ha már Fernando meglépte ezt, akkor bízik bennünk.”

    Krack tisztázta azt is, hogy csak azután vették fel a kapcsolatot Alonsóval, miután Vettel biztosította őket arról, hogy nem folytatja.

    „Sebastian volt a fókuszban, és csak amikor kimondta, hogy abbahagyja, akkor kezdtünk igazán gyorsan haladni az egész folyamatban. Mindig megfigyeled ilyenkor egy kicsit a piacot. Kapcsolatban vagy az emberekkel, és tudod, hogy mi a helyzet. Számunkra ez mindig is felfedező jellegű volt, sok versenyzővel. Ha megnézzük, milyen gyorsan megegyeztünk, egyértelműen nem volt sok akadály.”

    A csapat számára rögtön a Magyar Nagydíj után kiderült, hogy Alonso hozzájuk igazol, a dolgozók pedig nagyon pozitívan reagáltak.

    „Nagy-nagy mosoly volt” – tette hozzá. „Nyilvánvalóan tájékoztattuk a csapatunkat, mielőtt megtörtént a bejelentés, és az iroda még soha nem volt olyan hangos, mint ebben a 10 percben. Úgyhogy azt hiszem, ez nagy lökést ad a csapatnak. Ez egyúttal a vezetőség és a csapat szándékát is bizonyítja. Egy ilyen versenyző leszerződtetése után egyértelmű, hogy milyen ambíciókkal rendelkezünk.”

  • Alonso és Stroll tutira összekülönböznek majd?

    Alonso és Stroll tutira összekülönböznek majd?

    Damon Hill szerint igen, és meg is indokolta véleményét.

    1996 világbajnoka megkérdőjelezte, hogy az Aston Martin csapatfőnöke, Lawrence Stroll és a 2023-as újonc Fernando Alonso képes lesz-e együtt dolgozni.

    Az Aston Martin azzal a bejelentéssel indította a Forma-1 nyári szünetét, hogy Alonso a szezon végén átigazol az Alpine-tól hozzájuk. A spanyol így 2023-ban már az akkorra frissen visszavonult Sebastian Vettel helyét tölti majd be.

    Alonso váltásának váratlan jellegén túl Hill úgy véli, hogy a kétszeres F1-es világbajnok szókimondó és őszinte személyisége miatt egy ponton biztosan összekülönbözik majd az Aston tulajdonosával, Strollal, aki hasonlóan nyílt és nyers temperamentumú.

    „Nagyon meglepett, hogy az Aston Martinhoz ment” – mondta Hill az F1 Nation legutóbbi podcastjában.

    „Az olyanfajta fickó, mint Fernando Alonso, és az olanfajta fickó, mint Lawrence Stroll, és az ambícióik, amiket a csapattal szemben támasztanak… egyszerűen nem látom [hogy ez működni tudna].”

    Hillt az is meglepte, hogy Alonso egy olyan csapathoz igazolt, amely szerinte nem valószínű, hogy az F1 középmezőnyének élén fog harcolni, pláne nem a futamgyőzelmekért.

    „Legyünk őszinték, Fernandónak előbb-utóbb vissza kell vonulnia, így valószínűleg ez lesz az utolsó csapat, amelyikhez kerül” – tette hozzá Hill.

    „Nem akarsz egy olyan csapatnál lenni, amelyik küszködik és frusztrált, így vagy meg van győződve arról, hogy valami hatalmas fordulat fog bekövetkezni, vagy…”

    „Ezt nem lehet a pénz miatt. Egyszerűen nem hiszem, hogy csak a pénz miatt csinálja.”

    Végül Hill elismerte, hogy Alonso „igazi érték” volt az Alpine számára, így fájhat nekik az elvesztése.

    „Mérjük fel, hogy Fernando Alonso mit tett hozzá az Alpine-hoz az ott töltött idő alatt” – mondta Hill.

    „Úgy gondolom, hogy egy olyan csapat, mint az Alpine, komoly játékos akar lenni, és Fernando személyében volt egy komoly játékosuk.”

    „Lehet, hogy ott van Esteban Ocon, vagy más versenyzők, de Fernando rendelkezik ezzel a kisugárzással és hírnévvel.”

    „Teljesen őszinte. Teljesen üzleties. Bemegy, és összeszedi a csapatnak, hogy mire kell koncentrálniuk, és úgy tűnik, még a versenyző ülésből is irányítja a dolgokat.”

    „Úgy gondolom, hogy ő egy igazi érték az Alpine számára, de most kijátszották őket. Teljesen meglepte őket, hogy máshova akart igazolni.”

  • Villeneuve: Igen veszélyes játékot űz Piastri

    Villeneuve: Igen veszélyes játékot űz Piastri

    Az Oscar Piastri-sztori fantasztikus tartalom lesz a Forma-1-ben rendkívül népszerű Netflix „Drive to Survive” című sorozatához, de a fiatal ausztrál veszélyes játékot űz, figyelmeztet Jacques Villeneuve.

    Annak ellené, hogy még nem szerepelt még az F1-es rajtrácson, a nagyra tartott Piastri került a McLaren és az Alpine közötti vita középpontjába a 21 éves versenyző szolgálataiért a következő szezonra. Az Alpine sokat költött Piastri F1-es felkészítésére, magánteszteket és több ezer kilométert tettek meg a tavalyi autóval.

    A francia csapat állítja, hogy Piastrinak szerződése van velük, és azt szeretnék, ha az Aston Martinhoz igazolt kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonsót váltaná, amit az ausztrál visszautasított. Úgy tűnik, Piastri legvágyottabb célpontja a McLaren, amely szerdán szabaddá tette a tavalyi Formula 2-es bajnoknak a helyet, miután Daniel Ricciardo megerősítette, hogy a szezon után távozik a csapattól.

    Piastri vélt elutasítása az Alpine-nál hozzájárult a Forma-1 drámai augusztusi szünetéhez, mielőtt a hétvégén a Belga Nagydíjjal folytatódna a versenysorozat. Villeneuve még a szerdai bejelentés előtt ennyit mondott a Reutersnek:

    „Ez egy mókás eset, amit jó nézni, mert egyszerűen mindenkit meglepett. Ilyen nyomás alatt elkezdeni pedig nem könnyű. Kérdőjelessé teszed a neved, hogy amikor egy csapat vagy egy szponzor szerződést kötne veled, mindig ott motoszkál bennük majd a kérdés, hm, hogyan fognak bánni velünk? Mi történhet, ha megbízunk ebben a személyben? Ez egy borzasztóan veszélyes játék.”

    Míg Piastri lenyűgöző referenciákkal rendelkezik, addig sokan mások szintúgy, állítja Villeneuve, de nem sokan lettek sikeresek:

    „Van a Forma-1, aztán ott van a világ többi része, és az évek során nagyon sok olyan pilóta volt, aki a versenyzés minden más formájában király volt, és mindent megnyert.

    Aztán amint az F1-be kerültek, egyszerűen nem tudtak megbirkózni vele, mert ez hatalmas lépés mind tehetségben, mind nyomásban, mind mentális képességekben. Piastri végig elképesztő volt, de hogy milyen a Forma-1-ben, azt még nem tudjuk. Ez a valós kérdés.”

  • Piastri akár idén is vezetheti az Alpine-t

    Piastri akár idén is vezetheti az Alpine-t

    Az Alpine nem zárja ki, hogy Oscar Piastri az idei szezonban egy pénteki edzésen is részt vegyen – annak ellenére, hogy kártérítéssel fenyegetőznek a valószínűsíthető 2023-as távozása miatt. A regnáló Formula 2-es bajnok várhatóan jövőre a McLarenhez igazol, annak ellenére, hogy az Alpine őt szeretné kinevezni az Aston Martinhoz távozott Fernando Alonso utódjának.

    Az Alpine sportigazgatója, Alan Permane azonban nemrég Magyarországon arra utalt, hogy a 21 éves ausztrál Piastri „Spában vagy Monzában” szerepelhet a pénteki edzésen.

    Tekintettel Piastri és a Renault-tulajdonban lévő csapat közötti összezördülés körülményeire, ez nem ezen a hétvégén, Spa-Francorchamps-ban fog megtörténni.

    Az istálló szóvivője azonban a francia Auto Hebdonak elmondta, hogy az Alpine „minden kötelezettségét teljesíteni fogja” Piastri felé, amely magában foglalta a 2022-es pénteki edzéseken való részvételt is.

  • Részleteket árult el Astonos szerződéséről Alonso

    Részleteket árult el Astonos szerződéséről Alonso

    Fernando Alonso veszi majd át a visszavonuló Sebastian Vettel helyét 2023-ban az Aston Martin volánjánál. A kontraktus részleteiről eddig nem sok infó volt, ám a spanyol most maga beszélt többek között a szerződés időtartamáról, illetve, hogy a visszavonulását mikorra tervezi.

    Ami a bejelentéskor egyedül ismert volt, az a „multi year, vagyis, hogy több évre szól az egyezség, vagyis 2023 utánra is érvényes lesz. Alonso most elárulta, ez ebben az esetben egészen pontosan két évet jelent.

    „A tervem korábban az volt, hogy visszatérjek a Forma-1-be. Ezek a kihívások mind emberileg mind szakmailag nagyon sok pluszt adnak, gazdagítanak engem. A kihívás az, hogy visszatérjek a csúcsra, és jelenleg jól érzem magam. Most két évre aláírtam egy másik csapathoz.” – nyilatkozta a 41 éves klasszis, majd szót ejtett a visszavonulásáról is.

    „Nem tudom még mikor fog ez eljönni. A sport az életem, de tudom, hogy egyszer lejár az én időm, megpróbálom addig élvezni. 2018-ban, amikor otthagytam a Forma-1-et akkor mentálisan és fizikálisan is kimerült voltam. Mióta visszatértem, nem érzem ezt így. A motorsporttól sosem fogok visszavonulni, de a Forma-1-ből akkor, amikor már nem leszek itt boldog, jelenleg viszont pont az ellenkezője van.”

  • Alonso: Le kell rombolnom mások erősségeit

    Alonso: Le kell rombolnom mások erősségeit

    Fernando Alonso egy Motorsport.com-nak adott interjújában beszélt részletesen hozzáállásáról.

    Annak ellenére, hogy a mezőny legidősebb versenyzője 41 évével, Alonso még mindig bizonyítja, hogy a legjobbak közé tartozik, és gyakran ravasz húzásaival vonja magára a figyelmet, például elég az ausztriai esetre gondolni. Ez is egy jó példa arra, amit az interjúban is hangsúlyoz, hogy mindig minden lehetőséget megragad, mindenből előnyt próbál kovácsolni.

    Egy másik példa a Francia Nagydíj volt, amikor pedig a verseny előtt gumizta fel az első kanyar belső és a kettes kanyar külső ívét, hogy aztán majd ez jöjjön neki kapóra a rajtnál Lando Norris és George Russell megelőzésénél.

    Alonsót nagy örömmel tölti el, hogy ezek az apró trükkjei ekkora figyelmet kapnak, és elmondta, hogy nagyon fontosnak tartja kihasználni az erősségeit, illetve mások gyengeségeit.

    „Igen, én ilyen típusú srác vagyok” – mondta nevetve a még az Aston Martinhoz való igazolás előtt adott interjúban. „Nekem 100%-osan kell végeznem a saját dolgomat, és ki kell nyírnom minden erősséget, amivel mások rendelkeznek. De ezt teszem mindenben, amit csinálok, amikor bármit játszom. Régebben teniszeztem, és amikor valaki jóval játszottam, nagyon magasra tettem a labdát. Mert így megtöröd a ritmusukat, mert hozzászoktak ahhoz, hogy nagyon keményen üssék a labdát. Ha profikkal játszol, a labda nagyon erősen érkezik hozzájuk, így hozzászoktak az ilyen ütésekhez. De amikor magasra teszed a labdát, akkor hibáznak, mert a labda nagyon puhán érkezik. Szóval jobban tudok teniszezni, ha magasra ütöm a labdát. A magasan ütött labda az egyetlen esélyem, hogy legyőzzem őket. Ezért automatikusan ezt csinálom. Nem csak a versenyzésről van szó, csak a többiek erősségeit kell lerombolnom, és megpróbálom maximalizálni az enyémet.”

    Alonso tisztában van vele, hogy a tapasztalata nagyon sok előnyt jelent.

    „Szerintem a tapasztalatom sok téren segít” – folytatta. „A rajt, a tudatosság, a gumikezelés, a boxkiállások, a szerelőkhöz való hozzáállás. Az is, ahogyan a hétvégéhez hozzáállsz: a szabadedzések, a fontosságuk, illetve néha a jelentéktelenségük. Amikor fiatal vagy, minden egyes körödre nagy figyelmet fordítasz, még az első szabadedzés is olyan, mintha a bajnokság utolsó köre lenne. Szóval azt hiszem, megérted ezeket a dolgokat. Rengeteget fejlődik az ember nedves körülmények között. Általában a vizes versenyek hosszúra nyúlnak, tudod, hogy a dolgok nagyon gyorsan változnak, sok a biztonsági autó, később megjelenhet a száraz ív. Szóval több lehetőség van. Nem lesz minden kör az utolsó kör. Régebben előfordult, hogy hibáztam a versenyek elején, de most már igyekszem elkerülni. És ez a tudat csak a tapasztalattal és a saját hibáiddal jön.”

    Alonso tehát egyelőre nem érzi azt, hogy a kora bármilyen hátrányt jelentene, főleg hogy volt két év, amikor távol volt a Forma-1-től: „Ami a hátrányokat illeti, nehéz bármit is mondani, mert nem érzem, hogy bármi olyasmi hiányozna, ami fiatalabb koromban megvolt. Talán 2018-ban úgy éreztem, hogy mentálisan kimerített a sok marketing, utazás és hasonló dolgok. És szükségem volt arra a két évre. Most már jól érzem magam. Szóval nem tudom, hogy csak az a két év segített-e nekem, vagy csak más a hozzáállásom. Azt hiszem, ha kívülről nézed a versenyeket és nem csak a saját pilótafülkédből, talán jobban megérted, hogyan alakul a verseny. És a különböző kategóriák is segítenek: különböző versenyfilozófiák, különböző vezetési technikák vannak. Nem arról van szó, hogy ezek alkalmazhatóak egy F1-es autóra, de amikor eldobod az autót, túlkormányzott vagy, talán a kezem és a lábam csinál valamit, amit korábban nem tudtam, mert csak F1-es autókat vezettem. Szóval bizonyos értelemben most úgy érzem, jobban kézben tartom a dolgokat.”

  • Hill nem akarja a bajnoki autóját, mert poros lenne

    Hill nem akarja a bajnoki autóját, mert poros lenne

    Damon Hill elárulta, hogy szívesen birtokolná 1996-os bajnoki győztes autóját, de tudja, hogy nem vigyázna rá eléggé.

    A Forma-1-es pilóták, különösen a világbajnokok esetében jellemző, hogy birtokolják a korábbi versenyautójukat. Fernando Alonso 2005-ös és 2006-os Renault autóit a csapattól kapta ajándékba, mielőtt a múzeumába állította volna őket, míg Michael Schumachernek öt F1-es autóból álló parádés gyűjteménye van. A hétszeres világbajnok legtöbb autója a Ferraritól származik, de megkapta a Benetton autóit is, amelyekkel 1994-ben és 1995-ben bajnoki címet szerzett, valamint a Mercedes W03-ast, az utolsó versenygépet, amellyel a Forma-1-ben versenyzett.

    Sebastian Vettelnek is van F1-es autója az otthoni garázsában, miután pár éve megvásárolta Nigel Mansell 1992-es bajnokságot nyerő Williamsét.

    Ugyan Hill szívesen csatlakozna az F1-es autótulajdonosok elit csoportjához, elég jól ismeri magát ahhoz, hogy úgy gondolja, nem vigyázna oly gondossággal egy ilyen autóra, ahogy azt megérdemelne. Az F1 Nation második „Kérdezd Damont” különkiadásában kérdezték meg tőle ugyanis, hogy van-e otthon a garázsában versenyautó a karrierjéből, mire így felelt:

    „Amikor apám, Graham Hill meghalt, az Embassy Hill csapat gyakorlatilag összeomlott, és a versenyautóikat, amik neki voltak, eladták. A többi autója pedig olyanok tulajdonában van, mint a BRM és a Lotus. Ezek az autók nyilvánvalóan igen értékesek. Néhány gyűjtőnél, illetve a sportág ismerői tulajdonában van, és gyönyörűen megmaradtak. Pát embernek múzeuma van. Tehát ezek mind odakint vannak, és a megfelelő emberek vigyáznak rájuk, akiknek van rá pénzük. Én nem vagyok ilyen ember. Ha az enyém lenne bármelyik ilyen autó, akkor le lennének takarva, a gumijaik meg laposak lennének. Elkezdenének porosodni, és nem működnének, amikor megpróbálnák beindítani őket.”

    Hillt ezután a podcast házigazdája, Tom Clarkson arról faggatta, hogy van-e olyan autó, amit szívesen magáénak tudna, és nem volt meglepő, hogy az FW18-at nevezte meg, mint a kedvencét:

    „Az én szemszögemből nézve, ha az 1996-os bajnoki győztes autóm nálam lenne, igen, annak örülnék. Zak Brownnak is van egy, de az azt hiszem, hogy Jacques Villeneuve autója, nem az enyém. Ugyanakkor ha az enyém lenne, valakinek vigyáznia kellene rá helyettem. A Williams Heritage, ők vigyáznak ezekre a dolgokra. Szóval néha-néha van lehetőségem vezetni egyet, és annyira rendkívüli élmény újra vezetni azt az autót.”

    Egy másik Hillnek feltett kérdés az volt, hogy mit gondol az „X-szárnyakról”, amelyek pici hátsó szárnyak voltak az oldalsó szárnyak felett, és az 1998-as szezonban szerepeltek az autókon a leszorítóerő javítása érdekében:

    „Furcsán néztek ki. Rengeteg olyan nyúlványt tettek a versenyautókra, amelyek nem néznek ki jól, de mivel volt egy kiskapu a szabályokban, az aerodinamikusok azt mondták: „ó, ide egy kicsit több szárnyat tehetünk”. Szóval azokon a pályákon, ahol a légellenállás nem jelentett gondot, mint például Monacóban, annyi leszorítóerőt akarsz használni, amennyit csak tudsz. Minden apró helyet megtalálnak, amit csak tudnak. Így a modern Forma-1-es autókon még a visszapillantó tükröket is aerodinamikai eszközként használják, szárnyként. Hogy éreztem-e különbséget, azt hiszem, éreztem a légellenállást. Úgy emlékszem, hogy az X-szárnyakkal kapcsolatban azt éreztem, hogy talán egy kicsivel több leszorítóerőt adhat. De nem vagyok teljesen meggyőződve, arról, hogy tényleg aprócska javulásról beszélhettünk. Bárkor bármi olyat teszel az autó légáramlatába, ami felfelé és kifelé áll, több lóerőre lesz szükséged, hogy megfeleljen.”

  • Schumacher szerint Ricciardónak lefőtt a kávé

    Schumacher szerint Ricciardónak lefőtt a kávé

    Ralf Schumacher úgy gondolja, hogy Daniel Ricciardo jövőre már nem lesz a mezőny tagja.

    Fernando Alonso megkeverte a kártyákat azzal, hogy 2023-tól az Aston Martin versenyzője lesz. Az Alpine így Oscar Piastrit akarta a helyére ültetni, ám az ausztrállal nem kötöttek szerződést. A 21 éves pilóta a McLarent nézte ki magának, mivel honfitársa alatt rezeg a léc.

    Sajtóinformációk szerint a wokingi istálló engedélyt kért a Forma-1 szerződéseket vizsgáló testületétől arra, hogy elvigyék Piastrit. A szervezet jóvá is hagyta a kérésüket. Így Ricciardo sorsa megpecsételődött. Ugyan az Alpine-nál még lehet esélye, ám a német ex-versenyző szerint nem fog visszatérni a rajtrácsra jövőre.

    „Ott van Daniel Ricciardo… Véleményem szerint nem fog még egy esélyt kapni Forma-1-ben. Ugyanakkor nem tudom, ki kellene választani az Alpine-nak” – morfondírozott Schumacher.

    A franciákat nagy dilemma elé állította Alonso távozása. Vajon olyan pilótát választanak, aki a jelenlegi a mezőny tagja, vagy a fiatalok közül hoznak fel valakit? Pierre Gasly és Mick Schumacher neve is felmerült a sajtóban, de többen Nico Hülkenberg vagy épp Daniil Kvyat visszatérésén sem lepődnének meg. Az orosz pilóta természetesen csak független zászló alatt léphetne be újra a száguldó cirkuszba. Az F2-ből Felipe Drugovich és Jack Doohan a legesélyesebb, de akár Nyck de Vries neve is belekerülhet a kalapba.

    „A listán ott szerepelnek bizonyos nevek, és Mick (Schumacher) még nem hosszabbított a Haasszal, így ő jó jelölt lenne. Nico Hülkenberg is szóba jöhet.” – tette hozzá Ralf Schumacher.

  • Schumacher reméli, hogy a „rossz vesztes” Alpine elengedi Piastrit

    Schumacher reméli, hogy a „rossz vesztes” Alpine elengedi Piastrit

    Ralf Schumacher reménykedik abban, hogy nem blokkolja majd Oscar Piastri eligazolását az Alpine.

    Fernando Alonso az átigazolásával kész káoszt teremtett a pilótapiacon. A francia alakulat igyekezett minél előbb bejelenteni az ausztrál versenyző érkezését, ám az érintettel nem írtak alá semmit. A 21 éves pilótának csak az akadémiával van ugyanis szerződése, az F1-es alakulattal nem.

    Flavio Briatore és Mark Webber tanácsára Piastri a „nagyobb halra” pályázik, és inkább a McLarennél látja a jövőjét. Ám ebbe a levesbe még belerondíthat az Alpine, főleg ha jóvátétel reményében a bíróság elé viszik az ügyet.

    A német ex-versenyző viszont reménykedik abban, hogy nem akadékoskodik túl sokat majd az alakulat:

    „Oscar (Piastri) mindent jól csinált. Most már csak abban reménykedhetünk, hogy a sértett vesztes (Alpine) nem gördít akadályokat a fiú elé. Piastri a kezükben volt, csak annyit kellett volna tenniük, hogy leszerződnek vele. Sajnálom, mert kedvelem Otmart (Szafnauer). Csalódott lesz amiatt, hogy nem látta előre Alonso távozását, és így nincs B terve. Ez a legkínosabb az egészben. Így saját magát kell hibáztatnia. Oscar tehát nem csinált semmi rosszat. Az Alpine előbb is megkérdezhette volna Alonsót a terveiről és világossá tehette volna Piastri számára, hogy számítanak rá a jövőben. Az első évében megnyerte az F3-at, majd utána az F2-öt. Mire kellett várniuk? Én is ezt tettem volna a helyében.” – magyarázta Schumacher.

    A franciák még kölcsön adták volna egy évre a 21 éves pilótát, mivel a McLaren is szemet vetett a fiatalra.

    „Az egyértelmű volt, hogy az Alpine nem számolt Piastrival 2023-ban. Úgy vélték, időre van szüksége. Máshová akarták tenni őt, kölcsön akarták adni 1-2 évre. Volt opciójuk Piastrira, de nem éltek vele, mert azt hitték Alonso náluk marad. Ha van egy ilyen ékszered, nem szabad hagynod, hogy kicsússzon a kezeid közül. Ha te nem tudod rendbe tenni a szerződés körül dolgokat, nem mutogathatsz ujjal a fiatalemberre. Egy dolgot viszont nem szabad elfelejteni: Piastri menedzsere Mark Webber, aki nagyon szoros kapcsolatot ápol Andres Seidllel és Flavio Briatoréval.”

  • „Kriminális, hogy az Alpine elengedett egy olyan ékkövet, mint Alonso”

    „Kriminális, hogy az Alpine elengedett egy olyan ékkövet, mint Alonso”

    A Forma-1-es nyári szünetben maximális fokozatba kapcsolt a minden évben szokásos pilótakeringő, melynek főszereplője az Alpine csapata. A franciákat két pilóta hagyta faképnél két napon belül, Ralf Schumacher szerint pedig ezt főként maguknak köszönhetik.

    Az egész Fernando Alonso Aston Martinhoz való átigazolásával kezdődött, majd jött az a hivatalos bejelentés az Alpine-tól, hogy Oscar Piastri lép a spanyol helyébe, amit Piastri azon melegében cáfolt.

    Schumacher először leszögezte, hogy az Alpine nem tervezett Piastrinak ülést adni még egy-két évig, máshová akarta bejuttatni, hogy azért a Forma-1-ben legyen.

    „Az Alpine-nak volt egy opciója [hogy Piastrit beülteti – a szerk.], de nem éltek vele, mert nem számítottak arra, hogy Fernando Alonso távozik. Ha van egy ilyen gyöngyszemed, akkor kriminális őt elengedni” – nyilatkozta a német Sky-nak a korábbi versenyző Alonsóra utalva, akinek az Alpine nem akarta megadni azt a többéves szerződést, melyet a spanyol szeretett volna.

    Ami Piastrit illeti, ő a McLaren felé veheti az irányt, csakhogy a wokingiaknak állítólag még ki kell vásárolniuk a szerződéséből Daniel Ricciardót, ami komoly összegbe fájhat.

    „Ha nem vagy képes rendesen összerakni a szerződéseket, nem hibáztathatod a fiatal srácot” – tette hozzá a helyzettel kapcsolatban Schumacher, utalva arra, hogy Szafnauer kritikája Piastriról nem állja meg a helyét. „Csalódott, hogy nem látta előre, mi lesz Alonsóval, és hogy nincs B terve. Ez a kínos az egészben: csak magát hibáztathatja.”