Címke: Fernando Alonso

  • Alonso egy kitömött borítékkal akarta lekenyerezni a szerelőket?

    Alonso egy kitömött borítékkal akarta lekenyerezni a szerelőket?

    Marc Priestley, a McLaren egykori szerelője nemrég azzal állt elő, hogy Fernando Alonso egy pénzzel teli borítékkal próbálta lekenyerezni a szerelőket.

    Nagyot fordult a világ 2007-ben a spanyol pilótával, mikor a wokingi istállóhoz szerződött. Kétszeres világbajnokként távozott a Renault-tól, és abban reménykedett, hogy a brit csapattal tovább gyarapítja majd címei számát. Új csapattársat kapott Hamilton személyében, aki felvette a harcot 41 éves versenyzővel.

    Kettőjük csapaton belüli viadala a Magyar Nagydíjon kapcsolt nagyobb fokozatra, ugyanis az időmérőn Alonso szándékosan maradt tovább a kerékcsere és a tankolás után a helyén. Az a pár másodperc sokat számított, ugyanis a hétszeres világbajnok nem tudott felérni az utolsó gyorskörére, így javítani sem tudott a pozícióján. Akkor Alonsót megbüntették, és a háború az alakulaton belül még jobban kiütközött. Mindezt a hírhedt kémbotrány is beárnyékolta, ami kapcsán elvették a McLaren konstruktőri pontjait és 100 millió dolláros büntetést szabtak ki rájuk.

    Priestley ebben az időszakban dolgozott a wokingi csapatnál, így a PitStop podcast legújabb adásában felelevenítette az emlékeit:

    „Fernando egyik taktikája az, hogy megpróbálja az egész csapatot maga mögé állítani. Megpróbálja átvenni az irányítást. 2007-ben mikor még én is ott dolgoztam a McLarennél, volt egy érdekes pillanat. Megjelent a menedzsere vagy az edzője, és kis barna borítékokat osztogatott mindenkinek, aki nem Lewis autójáért felelt. Én akkoriban a T-car-t (tartalék autó) menedzseltem, így én is kaptam. Emlékszem, hogy kinyitottam a borítékot és volt benne 1500 euró. Eléggé gyanús volt. Csakúgy kapsz egy jelöletlen barna borítékot. Én megköszöntem, majd meg akartam kérdezni, hogy mégis mi ez, de az edző már elkószált valahová. Ott maradt a kinyitott boríték a kezedben, ami tele volt készpénzzel. Mikor körülnéztem, a kollégáim mind azt kérdezgették egymástól: ‘te kinyitottad? Mennyit kaptál?’ Elkezdett híre menni a csapatban az ügynek, hogy mindenki kapott borítékot, aki nem Lewis szerelője.” – emlékezett vissza a brit.

    A McLaren egykori szerelője elmondta, mit tett a csapat, mikor rájött arra, mit csinált Alonso:

    „Lassan rádöbbentem arra, hogy mi történt. Megpróbált támogatókat szerezni, és arra bátorítani az embereket, hogy mellé álljanak a csatában. Egyrészt okost taktika volt, viszont a csapat rájött erre, és rávettek minket arra, hogy jótékony célokra adományozzuk a pénzt, ami rendben is volt.”

    Priestley azonban hozzátette: Hamiltonnak is meg voltak a trükkjei:

    „Lewis más dolgokat csinált, neki a médián keresztül voltak kisebb játszmái. Jó dolgokat is csináltak, de rosszakat is, ugyanakkor senki sem tökéletes, mindannyian követünk el hibákat. Másképp építették fel a stratégiájukat, hogy elérjék a Forma-1 legjobbja címet. A maguk módján mind a ketten nagyszerű eredményeket értek el, de nagyon különböző megközelítéssel.”

  • A rekorddöntésre készülő Alonso el fogja érni a 400 versenyes határt is

    A rekorddöntésre készülő Alonso el fogja érni a 400 versenyes határt is

    A Szingapúri Nagydíjtól kezdve Fernando Alonso lesz a legtöbb Forma-1-es versenyen elinduló pilóta, hiszen a 41 esztendős spanyol Kimi Räikkönen 349 futamos rekordját készül átadni a múltnak.

    Alonso azonban még egyáltalán nem mutatja annak a jeleit, hogy be akarná fejezni, ugyanis egy új projektbe vág bele az Aston Martin színeiben a jövő évtől kezdve. A silverstone-i alakulattal többéves szerződést írt alá, tehát legalább 2024 végéig maradhat, ezzel pedig átlépné a 400 Forma-1-es verseny mérföldkövét is.

    „Tudom, mennyi verseny van már mögöttem, mert minden hétvégén ezt ismételgetjük, de annyira nem ásom bele magam ebbe” – nyilatkozta Alonso Räikkönen rekordjának megdöntéséről még Monzában. „Boldog vagyok, hogy ennyi éve versenyzem a Forma-1-ben, és örülök a további kettőnek, vagy bármennyinek, ami még jön. A 400-at biztosan el fogom érni, szóval ez egy nagy szám. Ez mutatja a sport iránti szenvedélyemet és a fegyelmezettségemet, hogy ilyen magas szinten teljesítek. Annyi biztos, hogyha nem teljesítesz, a csapatok nem engednek 400-szor rajthoz állni.”

  • Alonso szívesen szerepelne egy James Bond filmben

    Alonso szívesen szerepelne egy James Bond filmben

    Fernando Alonso az idény végén átigazol az Aston Martin csapatához, és nem akármilyen kéréssel állt elő jövőbeli csapata előtt.

    A brit márka leginkább arról ismert, hogy ők gyártják azokat az autókat, melyeket a fiktív titkosügynök, James Bond vezet. Az Astont mint márkát tehát ily módon gyakran láthatjuk a mozivásznakon, és most a Forma-1-es csapat jövőbeli pilótája, Fernando Alonso is viszont látná magát a nagyképernyőkön csapata közbenjárásával. A spanyol egy Instagram live-jában beszélt erről anyanyelvén.

    „Szeretnék szerepelni egy James Bond-filmben, most, hogy az Aston Martinhoz szerződtem” – jelentette ki mosolyogva.

    Az egyelőre a jövő zenéje, hogy az ilyesfajta lehetőségek mellett vajon mit tartogat a kétszeres világbajnok számára az Aston Martinos kaland, hiszen a jelenleg konstruktőri negyedik helyen álló Alpine-t hagyja el a kilencedik helyezett csapat kedvéért. Alonso mindenesetre elmagyarázta, miért ezt a döntést hozta meg.

  • Alonso nem tudta, hogyan értelmezze az Alpine válaszát az aggodalmaira

    Alonso nem tudta, hogyan értelmezze az Alpine válaszát az aggodalmaira

    Fernando Alonso számára egy tíz versenyes pontszerző sorozat ért véget a hétvégi Olasz Nagydíjon, miután technikai problémák miatt kénytelen volt feladni a monzai versenyt.

    A hatodik helyről induló spanyol a verseny közepe tájékán érdeklődött a csapatrádión, hogy minden rendben van-e az energia visszanyeréssel, melyre azt a választ kapta, hogy igen, miközben már az egyik leglassabb volt a pályán. Alonso a válaszra reagálva csak annyit mondott, hogy „wow”, de a számára idő előtt véget érő verseny után részletezte, hogy ez mit is jelentett.

    „Természetesen a rádióban nem akarod túl világosan kimondani, hogy problémád van. Szóval nem voltam biztos benne, hogy ez egy valódi válasz, vagy csak egy kód” – idézi a kétszeres világbajnokot a motorsport-total.com. „De igen, nem fejeztük be végül. Ez ellen nem tehetsz semmit. Nekem úgy tűnt, hogy az egyenesekben nem állt rendelkezésünkre a teljes erőtartalék. Nem volt meg az összes energia. És ezért volt nehéz a verseny. Nehéz volt tartani a lépést a csatákban, mert nem voltunk túl gyorsak. Meg kell vizsgálnunk, hogy mi volt az oka, mert itt Monzában nem váltottuk be a hozzánk fűzött reményeket.”

    A spanyol elárulta, hogy a hajtással voltak problémák, a víznyomás nem stimmelt, és ezutóbbit a csapat is megerősítette a későbbiekben.

    Alonso túlélő módban próbált meg valahogy a legjobb tízben maradni, de ez lehetetlennek bizonyult: „Mindent megpróbálsz, de az egyenesekben érzed, hogy valami nincs rendben. Csak reméltem, hogy ez elég lesz a célba éréshez. Sajnos, a tizedik vagy legjobb esetben kilencedik helyre tartottunk. Jó lett volna mindenképpen teljesíteni a távot.”

    Mivel Esteban Ocon is csak 11. lett, a McLaren kicsit hozott az Alpine-on a konstruktőri negyedik helyért zajló versenyfutásban.

    „Még mindig a McLarennel harcolunk a negyedik helyért, és arra számítok, hogy a maradék versenyeken is közel leszünk egymáshoz” – zárta gondolatát Alonso.

  • Alonso jobbnak tartja az idei évét a bajnoki szezonjainál

    Alonso jobbnak tartja az idei évét a bajnoki szezonjainál

    Fernando Alonso második szezonját futja visszatérése óta, viszont ezt tartja a legjobbjának 2012-vel karöltve.

    A spanyol még 2001-ben debütált a Forma-1-ben, 2006-ban pedig már kétszeres világbajnoknak mondhatta magát. Azóta címei számát nem tudta gyarapítani, de már nem egyszer közel került ehhez, például 2012-ben is, amikor az utolsó versenyig reménykedhetett a Ferraris bajnoki sikerben.

    Most azért valamivel hátrébb tart az Alpine-nal, de amikor rákérdeztek nála, milyennek értékeli eddig a 2022-es évet, egyértelmű választ adott.

    „Élvezem, az biztos. Elégedett vagyok az idei teljesítményemmel” – nyilatkozta. „Szeretnénk bajnoki címekért, dobogókért vagy futamgyőzelmekért harcolni, de erre egyelőre nincs lehetőségünk. Az év elején egy jó 40-50 pontot vesztettünk a megbízhatósági problémák miatt, ha ezeket megszereztük volna, más lenne a helyzet a bajnokságban, sőt a McLarennel is a konstruktőri harcban. Büszke vagyok a teljesítményemre, és úgy gondolom, hogy 2012 mellett valószínűleg ez a legjobb szezonom, még a bajnoki évadoknál is jobb, amikor domináns autónk volt.”

    Az Aston Martinhoz távozó Alonso épp most van remek sorozatban, a legutóbbi 10 versenyen mindig ott volt a pontszerzők között. Eddigi legjobbja az ötödik hely, amit Silverstone mellett Belgiumban ért el, de úgy érzi, ennél több nincs benne számukra.

    „Találtunk némi kiegyensúlyozottságot, bár az elmúlt 10 futam nem volt teljesen problémamentes számunkra. Ott volt Barcelona, ahol motort cseréltünk és utolsóként indultunk, az osztrák sprintfutamon pedig nem indult az autó. Még javítanunk kell a dolgokon, hogy tiszta hétvégéink legyenek, és ha ez sikerül, akkor ott leszünk a pontszerzők között. Ugyanott vagyunk, ahol egész évben voltunk, közvetlenül az első három csapat mögött, így a természetes pozíciónk a hetedik vagy nyolcadik hely. A dobogóhoz szükségünk van az előttünk lévő riválisok segítségére” – ismerte el.

  • Alonso és az Aston Martin egyelőre nem tervez közös Le Mans-projektet

    Alonso és az Aston Martin egyelőre nem tervez közös Le Mans-projektet

    Fernando Alonso a következő években biztosan nem fogja megosztani a figyelmét a Forma-1-es szezon küzdelmei, illetve a Le Mans-i 24 órás verseny között.

    Az év végén Alpine-t elhagyó spanyol klasszis ugyanis belátja, hogy a versenynaptár már nem lesz alkalmas arra, hogy közben dupla terhelést vállaljon.

    „Nehézkes” – válaszolta a Le Mans-i visszatérésére irányuló kérdésre. „Jelenleg eléggé az F1-re és az Aston Martinra koncentrálok. Jövőre 24 versenyünk lesz, plusz edzések, szponzori események, és szinte nincs is életed. Mindent feláldozol egy dologért. Amíg az F1-ben vagyok, addig Le Mans lehetetlen, és a jövőben nem tudom, hogy megpróbálkozom-e vele. Mindkét alkalommal nyertem, amikor megpróbáltam, és attól tartok, ha újra megpróbálom, megszakad ez a sorozat.”

    A spanyol inkább azt reméli jelenleg, hogy az Aston Martinnál sikerül összehozni pályafutása 33. győzelmét.

    „Biztos vagyok benne, hogy jó munkát fogunk végezni” – tette hozzá. „Megvan minden szükséges erőforrásuk, illetve a tehetségük is – a Red Bull és a Mercedes első számú mérnökeit szerződtették. Idén rosszul kezdtek, de a rossz rajt sokszor megadja azt a szikrát, hogy gyorsan változtatni akarsz a helyzeten. Próbáljuk meg megfordítani a helyzetet.”

    Hasonlókban bízott Alonso visszatérésekor is, illetve ott volt a hírhedt El Plan is.

    „Ne kezdjük ezt megint” – mondta ezzel kapcsolatban mosolyogva. „Volt már elég baj az El Plannal. Ezek a dolgok mindig a közösségi médiában születnek. Ha ez a küldetés, akkor ez a küldetés. Hiszek benne? Mindannyiunknak hinnie kell. De az F1-ben az történik, hogy egy pozícióból indulsz, és ott is fogsz végezni. Ez nem olyan, mint a foci, ahol egy kicsi legyőzheti a nagyot. Az F1-ben ehhez minden túl pontos és matematikai. Kevés a meglepetés. Ez a nagy probléma. Lehet illúziót kelteni, de aztán a 24 futam nagyon monoton lehet, mert folyton ugyanazt csináljuk, és ez frusztráló lehet a rajongók számára is.”

  • Alonso: Egy pillanatig sem lazíthattunk

    Alonso: Egy pillanatig sem lazíthattunk

    Fernando Alonso küzdelmes Holland Nagydíjat tudhat a háta mögött, de mindenképpen megérte, hiszen Zandvoortban is ő lett a középmezőny legjobbja.

    Az Alpine spanyolja számára nem sikerült túl jól a szombati időmérő: Pérez zavart be neki gyorsköre közben a Q2 végén. Ennek következtében a 13. helyről kellett felkapaszkodnia, ami nem volt egyszerű egy olyan pályán, mint Zandvoort, hiszen az előzés itt nem könnyű.

    „Jó volt. Tényleg olyan volt, mint 70 időmérős kör” – értékelte a versenyt a kétszeres világbajnok. „Egy pillanatig sem lazíthattunk. A rajt jól sikerült, de a külső íven helyeket vesztettem, így nagyon keményen kellett küzdenem, hogy visszaszerezzek néhány pozíciót. Aztán feltettük a keményet, és megnyomtuk a középső etapot, és amikor azt hittük, hogy a frissebb gumikkal nyugodt versenyünk lesz a végén, jött a biztonsági autó, és az utolsó 12 körben végig küzdenünk kellett. Ez egy nagyon megerőltető verseny volt. De az biztos, hogy ez volt az egyik legjobb.”

    Alonso a végén 10 körrel kopottabb gumikon tartotta Lando Norrist, így érve el a hatodik helyet (Sainz büntetése után). Viszont azt is hozzátette, egy okból könnyebb dolga volt.

    „Nehéz volt előzni, különösen Lando számára, mert szerintem hiányzik egy kicsit az egyenesbeli sebességük” – folytatta. „Nekem egy kicsit könnyebb volt. Az AlphaTaurikat képesek voltunk megelőzni a pályán. Korán kiálltunk a boxba a keményebbek miatt, hogy tiszta levegő legyen előttünk, és ez egész jól működött. Aztán nyilvánvalóan egy új szett lágyat kaptam, mert nem jutottunk be a Q3-ba, és ezen a ponton minden jónak tűnt. Aztán az utolsó biztonsági autónál az emberek frissebb gumikért álltak ki, így némi nehézségbe kerültünk, és próbáltuk megtartani a pozíciónkat. De sikerült. Carlos büntetése után pedig a hatodik hely nagyon jól néz ki.

    Alonso a zandvoorti teljesítményével immáron tíz futam óta zár folyamatosan a legjobb tízben, és többek között ennek is köszönhető, hogy az Alpine már simán a McLaren előtt jár a konstruktőri versenyben.

  • Alonso még három évet maradna a Forma-1-ben

    Alonso még három évet maradna a Forma-1-ben

    Fernando Alonso reméli, hogy legalább még két-három évet a Forma-1-es rajtrácson maradhat.

    A 41 éves korábbi kétszeres bajnok jövőre az Oscar Piastri-szappanopera közepette az Alpine-tól az Aston Martinra vált. A spanyol a DAZN-nek nyilatkozott:

    „Azt láttam, hogy az Aston Martin részéről vágynak rám, és talán ez hiányzott az Alpine-nál. Vagy a szeretet jele, ami talán itt nem volt meg. Az Alpine-nál ott volt Piastri, a fiatal tehetség az akadémiáról, és én is egy olyan projekthez mentem, amely ambiciózusabbnak tűnik, mint az Alpine-é. Remélem, hogy még legalább két-három évig a Forma-1-ben leszek – azt hiszem, még mindig 100 százalékos az állapotom. Aztán utána pedig jöhet egy olyan kihívás, amit soha nem rejtettem véka alá, hogy újra megpróbálom a Dakart.”

    Alonso a Lewis Hamiltonnal jó egy hete Spában történt ütközése körüli vitát is szeretné lezárni, miután a rádióban azt mondta, hogy a hétszeres világbajnok csak a pole-ból tud versenyezni:

    „Vannak dolgok, amiket az ember mond, mielőtt gondolkodik. Az én hibám annyi, hogy kimondtam őket. Ugyanakkor meg kell érteni az F1-et is. Az egész egyfajta show, azonban megpróbálunk nem túl sok show-t nyújtani nekik, amikor ennyire ellentmondásos a helyzet.”

  • Villeneuve tesztel Monzában az Alpine F1-es autójával

    Villeneuve tesztel Monzában az Alpine F1-es autójával

    Jacques Villeneuve az Olasz Nagydíj utáni szerdán Monzában teszteli a tavalyi Alpine A521-es Forma-1-es versenyautót.

    Ez lesz az első alkalom, hogy az 51 éves versenyző a BMW Sauberrel 2006-ban, Hockenheimben rendezett búcsúfutama óta majdnem aktuális Forma-1-es autót vezet.

    A lehetőség a Canal+ televíziós társasággal való kapcsolata miatt jött létre, és része annak a 25. évfordulós ünnepségnek, amely az1997-es Renault-motoros Williamsszel szerzett világbajnoki címét méltatja.

    Villeneuve a 2004-es szezon utolsó három futamán az enstone-i csapatnál versenyzett a jelenlegi Alpine versenyző, Fernando Alonso mellett, két 10. és egy 11. helyet megszerezve. Az Alpine csapatfőnökével, Otmar Szafnauerrel is együtt dolgozott a BAR Honda idejében. Az A521-essel versenyzett Fernando Alonso és Esteban Ocon az elmúlt szezonban, és amelyet idén Oscar Piastri és Jack Doohan használt a fiatal pilóták tesztjén. Villeneuve a Motorsport.com-nak beszélt erről:

    „A Canal+, a francia csapat és a francia televízió kapcsolatán keresztül történt ez a megkeresés, mert 25 évvel ezelőtt a Renault-val nyertem Tehát ez a kiruccanás emiatt jött létre. Ez a tavalyi autójuk Monzából, és mivel nem lehet őket finomhangolni, rendes körök lesznek majd ezek. Három versenyen voltam Fernando csapattársa, így van múltam ezzel az istállóval. A jelenlegi sportigazgató Alan Permane volt a mérnököm akkor. Ez igazán szuper izgalmas. Ez őrületes. Jó lesz megérteni, hogy milyenek ezek az autók. Kipróbáltam a szimulátorban. A modern autók alacsony tempónál nem lenyűgözőek, de nagy sebességnél hihetetlenek. Csak arra kell figyelnem, hogy kényelmes legyen a versenyülésem. Pokoli lesz, mert a G-erők elképesztőek lesznek. A jó dolog az, hogy itt vannak hosszú egyenesek. Szóval pihenhetsz fizikailag!”

    Villeneuve elismerte, hogy a vezérlés a kormányon most még bonyolultabb, mint amikor utoljára 2006-ban versenyzett a Forma-1-ben, de nem aggódik:

    „Igen, de minden megszokható. Mindig is szerettem játszani, nem csak a versenyszimulációkkal, és ha egyszer megszokjuk, akkor bármit meg tudunk csinálni. Akkor lesz nehéz, amikor még nem rutinból mész, és elkezdesz a kormányra nézni, és arra gondolsz, hogy ó, mit jelent ez, és nincs időd. Amikor már megszokottá válik, természetessé-otthonossá válik, akkor könnyű lesz.”

    Villeneuve hangsúlyozta, hogy továbbra is aktív versenyző:

    „Soha nem szűnt meg az a vágyam, hogy ezt csináljam. Tehát az utóbbi időben az volt a célom, hogy a NASCAR-ba kerüljek. Miután idén Daytonában versenyeztem, ez kedvet hozott ahhoz, hogy megpróbáljak egy szezont végigcsinálni. Jelenleg azonban annyira lefoglal a tévézés, hogy ez minden mást keresztez.”

    A Canal+ kommentátora, Julien Febreau, aki maga is tapasztalt versenyző, Monzában szintén lehetőséget kap arra, hogy az A521-est vezesse, míg a csapat az idei A522-est is beveti egy forgatási napra. Villeneuve és Febreau a héten egy 2012-es Lotus E20 kipróbálásával melegítenek be a monzai köreikre, a Paul Ricardon.

  • Nemzetközi sajtó: Hamiltont cserben hagyta a saját csapata

    Nemzetközi sajtó: Hamiltont cserben hagyta a saját csapata

    A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappent és a Red Bullt éltették, mindemellett a Ferrari és a Mercedes teljesítményéről is szót ejtettek.

    A holland versenyző a hazai közönsége előtt is diadalmaskodni tudott, ám a futamon voltak olyan pillanatok, amikor a csillagosoknak állt a zászló. Az SC fázis után Lewis Hamilton úgy érezte, hogy cserben hagyták, mivel még a kereket cserélő George Russell is megelőzte. Mindaddig a Scuderiánál a káosz tovább növekedett.

    A neves lapok így értékelték a csapatok zandvoorti teljesítményét.

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Verstappen sosem áll le. Az egész hétvégén dominált, megnyerte az időmérőt és a futamot, sőt még a leggyorsabb körért járó pontot is bezsebelte a holland szurkolók legnagyobb örömére.”

    Marca (Spanyolország):

    „Max Verstappen a hazai közönsége előtt nyerte meg a futamot. Ezen a megmérettetésen többen esélyesek voltak a győzelemre, ám a Red Bull legnagyobb riválisa nem a Ferrari volt, hanem a Mercedes. A Ferrari ismét nem találta a helyét, Carlos Sainz versenyét a boxutcában rontották el. Fernando Alonso a legjobb versenyét produkálta idén, ugyanis a 13. helyről a 6-ra ért fel. Mindezt köszönheti a kitartásának, ügyességének és az intelligenciájának.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Max Verstappen nyert Zandvoortban, erre számítani lehetett. Legalábbis a 105 000 narancssárgába öltözött szurkoló biztosan ebben reménykedett. Minden körben felugrottak, mikor meglátták kedvencüket. Ugyanakkor nem volt ez tiszta rajt-cél győzelem. Az idei szezonban először Lewis Hamiltonnak és a Mercedesnek is volt reális esélye a győzelemre. Mindez csupán sovány vigasz volt Hamilton számára, hiszen rosszul dobtak a kockával.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Pompás vasárnapot hagyott maga mögött Verstappen Zandvoortban. Hazai közönsége előtt sikerült megszereznie idei 10. győzelmét. A Red Bull versenyzője George Russell és Charles Leclerc előtt ért célba, így még közelebb került a második világbajnok címéhez. A Ferrarinál mindaddig egy érdekes minta kezd kirajzolódni. A csapat nagyon sok hibát követett el a szezonban. Ezen a hétvégén nem sikerült mind a négy abroncsot kvinniük, mikor Carlos Sainz először hajtott be a boxba. 10 másodpercet veszített ezzel a spanyol pilóta.

    Bild (Németország):

    „A 61. körben Lewis Hamilton elveszítette az első helyet Max Verstappennel szemben. A biztonsági autós fázis alatt szinte mindenki új abroncsokat kapott, Hamilton volt az egyik kivétel. Hamilton ugyan átvette a vezetést, ám a gumik állapota miatt hátrányba került, így esélye sem volt a Red Bull ellen. Hamilton számára viszont ezután lett igazán keserves a dolog. Ahelyett, hogy a második helyen végzett volna, végül csak negyedik lett, mivel csapattársa és Charles Leclerc is megelőzte. Hamiltont a saját csapata hagyta cserben azzal, hogy nála nem cseréltek kereket.”