Címke: Fernando Alonso

  • Alonso még mindig azt hiszi, hogy egy szép napon háromszoros világbajnok lesz

    Alonso még mindig azt hiszi, hogy egy szép napon háromszoros világbajnok lesz

    Fernando Alonso Aston Martinhoz való átigazolása a következő szezonra új fejezetet nyit a spanyol F1-es karrierjében, amely szerinte életben tartja a harmadik világbajnoki cím megszerzésének a reményét.

    Alonso második és egyben utolsó idénye az Alpine-nál elmaradt a várakozásoktól. Ez nagyrészt a megbízhatósági gondok sorozatának volt köszönhető, amelyek többször ásták alá az erőfeszítéseit, mint amennyire ő maga emlékszik. Ugyanakkor a 2022-es kiábrándító pályán elért eredményeken túl az F1-es veterán úgy érzi, hogy versenyzői teljesítménye mostanra visszatért arra a szintre, ahol egy évtizeddel ezelőtt volt. A BBC-nek beszélt erről:

    „Az számít, hogy belül mit érzek. Még ha esetleg remek pontokat szerzek és jól is állok a tabellán, talán nem éreztem a legjobban magam a bőrömben. Idén, ha nem is szereztem volna pontokat, tudom, hogy átállok a következő évre és egy új projektre. Tudom, hogy újra 100%-ban odateszem magam a sportágban.”

    Alonso bevallotta, hogy az Alpine-nal való visszatérése 2021-ben az F1-től való két szezonnyi távollét után megkövetelte, hogy visszanyerje az önbizalmát:

    „Azt hiszem, tavaly talán nem voltam 100 százalékban elégedett a teljesítményemmel és azzal, ahogy a szezon alakult. Idén sokkal elégedettebb voltam az autóval és magával a teljesítménnyel, és szerintem sokkal inkább készen állok a következő kihívásra. Tehát nem szabad alábecsülni a sportba való visszatérést. Azonban szükséged van néhány futamra vagy akár egy teljes szezonra, hogy újra 100 százalékosnak érezd magad. Ez történt velem is. Most viszont boldog vagyok, nagyon jó szinten érzem magam.”

    Alonso úgy megy az Aston Martinhoz, hogy motivált és a képességei megmaradtak, de talán még fontosabb, hogy abban a hitben, hogy valamikor képes lesz harcolni a világbajnoki címért. Ez nagy feladatnak tűnik egy 41 éves versenyzőnek, akinek utolsó Forma-1-es győzelme a 2013-as barcelonai Spanyol Nagydíjig nyúlik vissza. Alonso azonban hisz magában és az Aston Martin határozott ambícióiban, ahogy azt a csapattulajdonos Lawrence Stroll is kifejezte. Így zárt ezért:

    „Végsősoron a bajnokság megnyerése az, ami naponta motivál, így még mindig úgy gondolom, hogy a harmadik bajnoki cím megszerzése egy napon lehetséges lesz. Talán nem jövőre, de ki látja előre a jövőt? Most ezzel az Aston Martin projekttel más dolgok is vonzanak engem – például ahogy megpróbálják felépíteni a csapatot. Nem a semmiből, de az idei év után remélik, hogy a következő szezonokban sokkal jobbak lesznek. Sok új emberük van a csapatban, nagyszerű tehetségek, új létesítmények lesznek, tehát úgy tűnik, hogy csatlakozom ehhez a pillanathoz, ahol együtt építhetünk valamit, és egy nap világbajnokok lehetünk. Nem tudom, hogy abban az évben vezetni fogom-e az autót, de ha nem, akkor remélem, hogy valahogy még mindig a szervezetnél leszek, és még mindig büszke lehetek arra a bajnoki címre.”

    Ocon belerúgott Alonsóba: Nem volt szükségem a kritikáira

  • Ocon belerúgott Alonsóba: Nem volt szükségem a kritikáira

    Ocon belerúgott Alonsóba: Nem volt szükségem a kritikáira

    Esteban Ocon mindig is tisztelni fogja Fernando Alonsót, azonban szerinte a spanyol vele szemben megfogalmazott kritikái teljes mertékben feleslegesek voltak.

    A francia pilóta 2 szezonon keresztül volt a kétszeres spanyol világbajnok csapattársa és 2021-ben rendkívül jó volt a viszonyuk. Alonso a Magyar Nagydíjon oroszlánrészt vállalt Ocon győzelmében és ekkor még minden a legnagyobb rendben volt a francia istállónál.

    Azonban az idei szezonra megváltoztak a dolgok és már Jeddah-ban és a Hungaroringen lehetett érezni a feszültséget Alonso és Ocon között, de a köztük lévő rivalizálás Interlagosban csúcsosodott ki. A francia ugyanis rendkívül unfair módon védekezett a spanyollal szemben a sprint rajtjánál, majd nem sokkal később össze is ütköztek egymással.

    Alonso az incidens után rendkívül mérges volt, szerinte „ez az Oconnal való dolog már az egész szezonban jelen volt”, és kifejezetten örült annak, hogy „már csak egy futamot kellett teljesíteni az enstoneiakkal”. Azt pedig már csak a hab volt a tortán, hogy 2005 és 2006 világbajnoka „kis barátunkként” hivatkozott Oconra a balesetüket követően.

    A franciát váratlanul érte a kritika és még az Abu Dhabi Nagydíj során elmondta, hogy rendkívül csalódott volt, miután meghallotta egykori csapattársa szavait.

    „Nem tagadom, rendkívül csalódott voltam, amikor meghallottam, miket mondott a versenyt követően” – árulta el a tavalyi Magyar Nagydíj győztese. – Erre egyáltalán nem volt szükség a részéről. Azonban mindezek ellenére nagyra tisztelem őt. Alonso a sportágunk egyik legnagyobb alakja, a pályán már számos nagyszerű dolgot vitt véghez, de mint elmondtam, csalódott voltam a megszólalását követően.”

    Alonso az Alpine-tól való távozása óta rendkívül boldog, ugyanis az év végi teszten kipróbálhatta az Aston Martin idei konstrukcióját. A spanyol nagyszerű tesztet zárt annak ellenére, hogy egy viszonylag viseletesnek mondható erőforrást használt. Azonban a teszt problémamentesen lezajlott a számára, ahol 97 kört teljesített a Yas Marina Circuit-en.

  • „Alonso nem normális”

    „Alonso nem normális”

    A 2023-ra Aston Martinhoz igazoló Fernando Alonso már a mostani szezon végeztével, Abu Dhabiban kipróbálhatta a zöldek idei autóját. A teszten ott volt az a Pedro de la Rosa is, aki szintén jövőre csatlakozik a csapathoz tanácsadóként és nagykövetként.

    A Forma-1-es versenyzői karrierjét 2012 végén, 41 esztendősen befejező de la Rosa teljesen le van nyűgözve Alonso láttán, aki ugyanilyen idősen a jelét sem mutatja annak, hogy lassítana.

    „Az én karrierem kicsit különleges volt, mert sokszor kerültem ki, majd jöttem vissza” – kezdte nyilatkozatát a most 51 éves spanyol. „És minden alkalommal, amikor kikerülsz, vissza akarsz jönni, sőt a szünet alatt úgymond több oxigént vagy energiát szerzel a visszatéréshez. De az ő esetében ez másképp van. Fernando nem normális. Ő egy rendkívül motivált srác. Amikor egy hétvégén nem ül a versenyautóban, felhív engem, hogy szeretne egy 24 órás versenyt szervezni itt, Dubajban. Mondom neki, ember, most fejezted be a szezont, mindenki nyaralni akar. Ő pedig csak azt akarja, hogy decemberben újra versenyezhessünk. Szóval ilyen Fernando, és szerintem ez a szép benne – ő más. Úgy tűnik, nem tud betelni az autóversenyzéssel.”

    De la Rosa már a McLarennél, majd a Ferrarinál is dolgozott Alonsóval, és azt látja, hogy még mindig ugyanazzal az elszántsággal dolgozik, mint akkoriban: „Ami igazán meglepett benne, az az, hogy például amikor megérkeztem ide, ő éppen az üléspróbán volt, és mosolygott. Azt mondta, hogy pontosan ugyanolyan motiváltnak tartja magát, mint amikor először dolgoztam vele 2007-ben a McLarennél. Pontosan ugyanaz a megközelítés – pontosan ugyanaz. Felkészülés, motiváció, hozzáállás, elvárások terén is. Ő egy született versenyző.”

  • Briatore: Alonso egy rottweiler, boldogulni fog az Astonnál

    Briatore: Alonso egy rottweiler, boldogulni fog az Astonnál

    Fernando Alonso korábbi csapatfőnöke, Flavio Briatore szerint sikeres évek következnek a spanyol számára az Aston Martin csapatánál.

    A kétszeres világbajnok 2021-ben tért vissza a Forma-1-be az Alpine színeiben, két franciáknál eltöltött év után pedig váltott, és a silverstone-i csapathoz igazolt.

    Alonso már ki is próbálta új csapata idei autóját, az Abu Dhabiban rendezett szezonvégi teszten, most pedig nagyon boldogan várja a következő szezont.

    A spanyol az Alpine-nál borzasztó szezont tudhat maga mögött, még ha az autó gyors is volt, számtalan versenyen akadt problémája az autó megbízhatóságával, és talán a végére már a két fél kapcsolata sem volt felhőtlen. Briatore most arról beszélt, hogy az Aston Martinnál tiszta lappal indulhat.

    „Fernando egy rottweiler, és egy rottweiler gond nélkül megy az Aston Martinhoz” – nyilatkozta korábbi pilótájáról Briatore az olasz DAZN csatornának. „Nagyszerű szezonja lesz – két szezonja.”

    Ami pedig a Forma-1-et illeti, Briatore jó véleménnyel van róla: „Az F1 fantasztikus. A média szempontjából nagyon erős, és a közönség mindig felvásárolja az összes jegyet. Ez egy hatalmas siker.”

  • Az Alpine nem tette még túl magát Piastrin: Gaslyval úgyis minden jobb lesz

    Az Alpine nem tette még túl magát Piastrin: Gaslyval úgyis minden jobb lesz

    Az Alpine továbbra sem tudja kiverni Oscar Piastrit a fejéből, szerintük Pierre Gaslyval jobb lóra tettek.

    Fernando Alonso a szezon közepén jelentette be, hogy az Aston Martinhoz igazol, így a francia istállónak gyorsan kellett alternatívát találnia. Kézenfekvő volt számukra az ausztrál versenyző, aki a Renault Akadémia tagjaként szerepelt náluk. Ám a háttérben a 21 éves fiatal és Mark Webber már megállapodott a McLarennel.

    Az Alpine viszont bejelentette Alonso helyére Piastrit, aki később tiszta vizet öntött a pohárba. A Forma-1 szerződéseket vizsgáló testülete a wokingi istállónak adott igazat, így az ausztrál köszönte szépen és ment a McLarenhez.

    Piastri megkavarta az álló vizet: Nem írtam alá az Alpine-hoz

    A franciák viszont nem estek kétségbe, sikerült leszerződtetniük Gaslyt, így összeállt a francia válogatott. Otmar Szafnauer így nagyon elégedett a pilótapárosával.

    „Nézzük meg, mire megyünk jövőre. Örülök, hogy Estebannal (Ocon) és Pierre-el (Gasly) vágunk neki a szezonnak. Pierre-rel jobban jártunk, mintha megnyertük volna a pert. Ő tapasztaltabb és még mindig fiatal. Szerintem gyorsabb is, de majd az idő eldönti.” – nyilatkozta az amerikai csapatfőnök az Autosport.com-nak.

  • Hamilton újabb „első helyet” bukott el, nem ő keres a legjobban az F1-ben

    Hamilton újabb „első helyet” bukott el, nem ő keres a legjobban az F1-ben

    2013 óta először nem Lewis Hamilton vitte haza a legtöbb pénzt idén a Forma-1-ből.

    Éveken keresztül a hétszeres világbajnok kapta a legtöbbet a versenyzéséért, ám ebben az évben fordult a kocka. Legnagyobb riválisa ugyanis erről a listáról is letaszította a brit pilótát.

    Nagy reményekkel vágott neki a Mercedes az idei évnek, ám a bajnoki címről szőtt álmaik gyorsan szertefoszlottak. A W13-as nem úgy muzsikált, ahogy szerették volna, ezen felül a pattogás is náluk okozta a legtöbb problémát. Ugyan az év végén felzárkózott a csapat, és futamot is tudott nyerni, ám a dobogó tetejére nem Hamilton állhatott fel, hanem George Russell.

    Így számos bónusz juttatástól esett el a hétszeres világbajnok. Mindaddig Max Verstappen számláján a pénz szépen növekedett. A Forbes szerint ezt a csatát is a holland nyerte.

    A lap ugyanakkor nem vette figyelembe a reklámokból származó bevételeket, ám az első 10 helyezett még így is jól áll. Becsléseik szerint a jövedelmük 25%-al növekedett a tavalyihoz képest. A számításokat a Formula Money segítségével végezték el. Állításaikat jogi beadványokra, pénzügyi dokumentumokra, a média által megszellőztetett információkra és az iparágban dolgozók beszámolóira alapozzák.

    A Forbes szerint tehát ők 10-en alkotják a legjobban keresők listáját a száguldó cirkuszban.

    1. Max Verstappen – 60 millió dollár

    Nem meglepő, hogy a második világbajnoki címét megszerző holland markát ütötte a legnagyobb összeg 2022-ben. A 25 éves pilóta idén 15 győzelemmel lett gazdagabb, mindemellett a bajnoki címért járó bónuszt is bezsebelhette. A Forbes szerint a 40 milliós alapfizetésén túl 20 millió bónuszt kapott Verstappen.

    2. Lewis Hamilton – 55 millió dollár

    A brit versenyző nem sokkal maradt el riválisától, ám az az 5 millió dolláros különbség a tabella második helyére taszította a hétszeres világbajnokot. 

    3. Fernando Alonso – 30 millió dollár

    Az Alpine-tól távozó spanyol sem panaszkodhat idén, hiszen a francia csapatnak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia. A konstruktőri negyedik helyet ugyan megszerzete a az alakulat, ám egész évben technikai hibák hátráltatták a versenyzőket. Míg a pályán Alonso balszerencsés volt, addig a jövedelme mentén ez nem mondható el.

    4. Serigo Pérez – 26 millió dollár

    A mexikói versenyző jóval kevesebbet keres csapattársánál, ám még így sem panaszkodhat. A „védelmi miniszter” idén is segítette a hollandot és az istállót, ám végül az egyéni tabella második helyét nem sikerült bebiztosítania. Pérez jövedelmének nagy részét a bónuszoknak köszönheti, így elégedetten készülhet a 2023-as szezonra.

    5. Charles Leclerc – 23 millió dollár

    Jól indult a Ferrari éve, ám a technikai hibák és a rossz stratégia miatt az évad közepén kiszálltak a meccsből. A Red Bull a fejlesztési versenyből is jobban jött ki, így a Scuderiának be kellett érnie a második hellyel. Leclerc alapfizetése 12 millió dollár, ám bónuszjuttatásként kapott még 11 milliót a monacói. 

    6.  Sebastian Vettel – 17 millió dollár

    A visszavonuló négyszeres világbajnok alapfizetése 15 millió dollár volt az Aston Martinnál, és a bónuszjuttatások további 2 milliót adtak hozzá a jövedelméhez. Ugyan a csapatnak nem sikerült megszereznie a konstruktőri 7. pozíciót, ám a versenyzők mindent megtettek, amit csak lehetett. Vettel ugyanakkor nem egyedül osztozik a Forbes listájának 6. helyén.

    6. Daniel Ricciardo – 17 millió dollár

    Az ausztrál jövőre a Red Bull tartalékversenyzője lesz, ugyanis a McLaren idő előtt bontott szerződést vele. Csakúgy, mint Vettel esetében, Ricciardo alapfizetése is 15 millió dollár, és bónuszként jár mellé a további 2 millió.

    8. Carlos Sainz – 15 millió dollár

    A spanyol versenyző nehéz szezonon van túl. Az év első felében nehezen szokott össze a konstrukcióval, majd a Ferrari lemaradt a fejlesztések terén a Red Bulltól. Silverstone-ban megszerezte pályafutása első győzelmét, ám az összetettben nem sikerült Leclerc elé keverednie. Sainz alapbérre 8 millió dollár a Ferrarinál, ám a bónuszok terén ő sem panaszkodhat. További 7 millióval gyarapította a bankszámláját.

    9. Lando Norris – 11 millió dollár

    Nagy reményekkel várta az új érát a McLaren is, ám a szezon első felében nagyon szenvedett a csapat. Meglepetésükre Imolában dobogóra álltak, de a bravúrt nem sikerült megismételniük az évad további részében. Norris lett a „középmezőny királya”, és idén kötött szerződésével elégedetten nézhet a bankszámlájára is. Alapbére 5 millió dollár ugyan, ám a bónuszoknak köszönhetően további 6 millió ütötte a markát idén.

    10. George Russell – 10 millió dollár

    A brit pilóta alapbére a legkevesebb az itt felsorolt versenyzők közül, ugyanis csak 3 millió dollárt vihet haza a Mercedestől. Ám a Brazíliában szerzett győzelme megdobta az ázsióját, így további 7 millió dolláros bónuszt tudhat magáénak.

  • Három korábbi F1 pilóta szerint is visszatér majd Vettel

    Három korábbi F1 pilóta szerint is visszatér majd Vettel

    Három ismert egykori Forma-1-es pilóta szerint Sebastian Vettel egy nap visszatér a rajtrácsra.

    Hans-Joachim Stuck, a német autóversenyző-legenda elmondta, hogy megdöbbentette a négyszeres világbajnok visszavonulásának az ünneplése a múlt hétvégén Abu Dhabiban. A Sport1-nek nyilatkozott:

    „Nem emlékszem, hogy valaha is egy versenyző kapott-e ilyen búcsúztatót, de szerintem vissza fog térni. Nem tudom elképzelni, hogy ne hiányozna neki a volán, a harc és a hangulat. Nekem inkább az a kérdés, hogy mennyi ideig fog ez tartani.”

    A 71 éves Stuck egyetlen kritikája Vettellel kapcsolatban az, hogy az utóbbi pár évben hirtelen a környezetvédelem felé fordult:

    „Segített formálni a Forma-1-et – most pedig más irányba megy. Persze lehetnek különböző nézetei, de egy kicsit óvatosnak kellene lennie. Amennyiben versenyző vagyok, és egész életemet azzal töltöttem, hogy sikeres legyek, nem válthatok hirtelen környezetvédőre. Ennek nincs értelme.”

    Egy másik német ex-F1-es pilótatárs, Ralf Schumacher egyetért Stuckkal abban, hogy a 35 éves Vettel számára „nem zárható ki” a sportágba való visszatérés. Ő a német Skynak fejtette ezt ki:

    „Nico Hülkenbergnél és Fernando Alonsónál is láthattuk, hogy ezek a srácok mindig vissza akarnak térni vagy folytatni akarják. Az új versenyzőknek hosszú időbe telik, mire elérik Sebastian hatalmas tapasztalatának a szintjét, így már most látok arra esélyt, hogy egy-két éven belül visszatérjen. Nem tudom, hogy valóban megteszi-e, de talán egy-két év után a családdal együtt lesz elég ereje ahhoz, hogy visszatérjen.”

    Végül 1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve a Formule 1 holland magazin legutóbbi rovatában azt írta, hogy van egy olyan érzése, hogy „újra látni fogjuk őt”:

    „Nehéz év volt ez Sebastiannak, de rengeteget törődött a versenyzésen kívüli dolgokkal. Az utolsó néhány versenyen azonban rendesen visszatért. Igazán hiányozni fog neki a Forma-1, és nem lennék meglepve, ha valamilyen szerepben visszatérne. Ha az ember ilyen sokáig van a pályán, eljut egy pontra, amikor már elege lesz belőle. Akkor otthon akarsz lenni a családoddal Ugyanakkor néhány hónap múlva ez megváltozhat. Talán újra nyughatalan lesz.”

    Élet és halál egyszerre ütötte szíven Vettelt, ez változtatta meg

  • Alonso az első Astonos körei után: Hihetetlenül boldog vagyok

    Alonso az első Astonos körei után: Hihetetlenül boldog vagyok

    A szezonzáró után még egy napot tesztelt a Forma-1 mezőny Abu Dhabiban. A junior és a gumiteszt egyben lehetőséget adott az újoncoknak és a csapatváltóknak arra, hogy már az új csapatukkal is megismerkedhessenek.

    Így tett Fernando Alonso is, aki a szenvedős Alpine év után ült át az Aston Martinba. A spanyol 97 kört teljesített az AMR22-vel, a harmadik legjobb időt autózta délelőtt.

    A napot összegezve a kétszeres bajnok rendkívül boldog volt, és pozitívan csalódott mindenben a zöld gárdánál.

    Az idei autó közel sem olyan, mint amilyennel jövőre fogunk versenyezni. Nem igazán arról volt ma szó, hogy ezt az autót visszük tovább jövőre. Ami biztos, hogy jó hétvégét zártak itt. Seb előrébb végzett nálam az időmérőn, szóval nem hiszem, hogy túl nagy különbség volt most az Aston Martin és az Alpine között.” – kezdte Alonso.

    „Alapvetően ugyanazt érzem ebben az autóban, egy nagyon versenyképes kocsinak tartom. Mindkét Aston Martin pontot szerzett, szóval remek autó.” – tette hozzá, majd azt kérdezték tőle, hogy a tapasztalatok alapján optimista-e a jövőre nézve.

    „Nem, több, mint optimista vagyok. Amikor aláírtam az Aston Martinhoz 90%-ban voltam boldog, amikor elkezdtek javulni és erős teljesítménnyel zárták az évet, akkor már 100%-ig boldog voltam, de most már több, mint 100%-ig.” – adott hangot elégedettségének.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Aston Martin Aramco Cognizant (@astonmartinf1) által megosztott bejegyzés

  • Nagy bajban van Fernando Alonso cége

    Nagy bajban van Fernando Alonso cége

    Fernando Alonso 2019-ben invesztált a Motorsport Games-be, a cég viszont most nagy pénzügyi problémákkal küzd.

    Múlt héten tartotta negyedéves eredménybeszámolóját a Motorsport Games amely a cég felépítésében, és a pénzügyi háttérben is óriási gondokat leplezett be.

    A közleményben ez állt: „A 2022. október 31-én rendelkezésre álló pénzeszközök, valamint a vállalat [Motorsport Games] átlagos pénzégetése alapján úgy gondoljuk, hogy nem áll rendelkezésünkre elegendő készpénz a működésünk finanszírozásához 2022 hátralévő részében, és hogy további finanszírozásra lesz szükség a működés folytatásához.

    A Motorsport Games olyan márkákat tudhat magáénak, mint a NASCAR Heat, az amerikai széria hivatalos játéka, valamint az IndyCar, a BTCC, valamint a Le Mans-i 24 órás verseny jogait is ők birtokolják.

    Az egyik legértékesebb esemény amit rendeznek, az a Virtual Le Mans, ahol olyan neves versenyzők indulnak el, mint Fernando Alonso, Max Verstappen, vagy Romain Grosjean, és a világ legnagyobb szimulátorcsapatai képviseltetik magukat.

    Dmitrij Kozko vezérigazgató elmondta, hogy több finanszírozási lehetőséget is vizsgálnak.

    Továbbra is vizsgáljuk az összes rendelkezésre álló lehetőséget” – mondta Kozko a telefonbeszélgetésen.

    Ezek a lehetőségek továbbra is magukban foglalják a különböző típusú hitelfinanszírozást, van néhány lehetőség a tőke típusú finanszírozásban, vannak lehetőségek a fő részvényes részéről a meglévő hitelkerettel – azonban természetesen nem vagyunk biztosak abban, hogy lesz-e lehetőség a finanszírozásra vagy sem, ez tőlük függ.

    Mindezek a lehetőségek még mindig az asztalon vannak, ezeket vizsgáljuk… Elég gyorsan kell előállnunk és bejelentenünk valamit itt, hogy továbbra is támogassuk az üzlet növekedését.

    Ráadásul a tőzsdén is bajban lehet a cég, miután több igazgatósági tag lemondott nézeteltérésekre hivatkozva. A játékkiadónak 45 napja van új igazgatósági tagokat találni.

    A Motorsport Games már korábban elhalasztotta a NASCAR Heat 2022-es játékának megjelenését, valamint a hivatalos BTCC játék kiadását, és egyelőre nem tudni, hogy van-e konkrét jövője a Fernando Alonso által is tulajdonolt cégnek.

  • Kiderült, ki fizette a 66 millió forintos cechet Vettel utolsó vacsoráján

    Kiderült, ki fizette a 66 millió forintos cechet Vettel utolsó vacsoráján

    Lewis Hamilton búcsúvacsorát rendezett Sebastian Vettel számára, a szívmelengető eseményen pedig a komplett Forma-1-es rajtrács részt vett.

    Hamilton állta a számlát is, de úgy tűnik, ez bőven megérte, hiszen mind a 20 versenyző boldogan nézett ki a már ikonikussá vált fotón.

    Vettel a sportág történetének harmadik legtöbb győzelmét tudhatja magáénak, a Red Bullnál és a Ferrarinál szenzációs karrierje során a ma már veterán Hamiltonnal és Fernando Alonsóval küzdött meg, akik szintén jelen voltak a rajtrács többi tagjával együtt. A versenyzők közül többen is újra posztolták a képeket az eseményről a közösségi oldalukon, melyeken az Aston Martin embere előtt tisztelegtek, de legádázabb riválisa, Hamilton töltötte fel a legszívhezszólóbbat. A hétszeres bajnok egy közös képet osztott meg, valamint a csoportot, és a következőket írta:

    „Hosszú utat tettünk meg versenyzőként, és tovább fejlődünk férfiként. Történhetett bármi is a pályán, napról napra fejlődünk és jobbak lettünk. Az, hogy mindannyian összegyűltünk, hogy együtt ünnepeljük az életet és Seb csodálatos F1-es karrierjét, valóban egy olyan este, amit soha nem fogok elfeledni.”

    Vettel 2007-ben bukkant fel az F1 világában, és 2010 és 2013 között négy világbajnoki címet nyert a Red Bull-lal, de csak a Ferrarihoz való távozása után keveredett rendszeresen összetűzésbe Hamiltonnal. A brit megakadályozta, hogy ellenfele megismételje a hőse, Michael Schumacher bajnoki címszerzését a Ferrarinál, hiszen többször is harcban álltak egymással. Ám számos heves pillanat, különösen az Azerbajdzsáni Nagydíjon történt baleset ellenére a tiszteletet mindig megadták egymásnak, ahogy azt a duó csütörtökön a médiának nyilatkozva kifejtette. Hamilton, amikor a legnagyobb összecsapásaikról kérdezték, így felelt:

    „Ha Sebre gondolok, akkoriban enyhén idegesítő volt.”

    Vettel ezután magához ragadta a mikrofont, és ennyit fűzött hozzá:

    „Sajnálom, hogy ez a válaszod, de azt hiszem, Baku nekem nem volt egy nagy pillanat, mert amit csináltam, az nem volt helyes, de attól a pillanattól kezdve…”.

    Itt vágott közbe Hamilton:

    „Jobb lett a barátságunk!”

    Vettel rákontrázott: „Sokkal jobb lett, igen! Szóval nem szeretném, ha ez nem történt volna meg, ha érted, mire gondolok.”

    Hamilton végül így zárt:

    „Egyetértek, hogyne! Szerintem mindig olyan remek csatákat vívtunk, és én csak ülök itt és arra gondoltam, hogy a legtöbb versenyző visszatér. Te is visszajössz. Itt ülök és elfogadom, hogy ez az utolsó versenyed, de vissza fogsz térni. A Forma-1-nek megvan a módja arra, hogy visszaszívjon téged.”

    Vettel ezután már csak ennyit reagált:

    „Talán köthetnénk egy alkut, beszéljünk kint, amikor majd le akarsz lépni, én visszajövök!”

    Az F1-es pilóták közös vacsorával hangolódtak a szezonzáróra