Címke: Fernando Alonso

  • Alonso készen áll, hogy valami különlegeset adjon az Aston Martinnak

    Alonso készen áll, hogy valami különlegeset adjon az Aston Martinnak

    Fernando Alonso nem tudja elrejteni azt a lelkesedést, mely új csapatával kapcsolatban jellemzi őt.

    A spanyol az Aston Martin pilótája lesz jövőre, a visszavonuló Sebastian Vettel helyét veszi át. A spanyol nem kis célokkal érkezik a silverstone-i istállóhoz, ugyanis még mindig a harmadik bajnoki cím a célja. Hisz a csapatában, és a Marcának azt ecsetelte, hogy nem lenne itt, ha nem látna esélyt a legnagyobb sikerre.

    „Nem hiszem, hogy ezt elfogadnám. Nem folytatnám, ha nem hinném, hogy legalább esélyünk van. Nem tudom, hogy egy vagy tíz százalék esélyünk van-e, de csak azért folytatom, mert hiszem, hogy lesz esélyünk” – mondta a kétszeres világbajnok veterán.

    Alonso reméli, tud valami különlegeset adni a csapatának

    Nagyon kicsi az esélye, hogy a konstruktőri hetedik helyezett csapat jövőre az élen küzdjön, de Alonso mindent megtesz majd annak érdekében, hogy legalább közelebb kerüljenek.

    „Ez egy nagyon versenyképes környezet, ezért ahhoz, hogy bajnokok legyünk, valami különlegeset kell nyújtanunk. A magam részéről készen állok arra, hogy valami különlegeset nyújtsak, és ugyanezt várom el tőlük is” – tette egyértelművé.

  • A két Verstappent nem lepte meg Alonso csapatváltása

    A két Verstappent nem lepte meg Alonso csapatváltása

    Nagyon hosszú ideig tűnt úgy, hogy Fernando Alonso az „El Plan” részeként meg fogja hosszabbítani a szerződését az Alpine-nal. Ehhez képest a spanyol pilóta a Magyar Nagydíj előtt bejelentette, hogy az Aston Martinnál fogja folytatni a pályafutását. A kétszeres világbajnok ezen döntése sokakat meglepett, azonban Jos Verstappent és Max Verstappent egyáltalán nem.

    Alonso kapcsolata jelentősen megromlott a csapattársával, Esteban Oconnal. A francia pilóta szokatlanul keményen védekezett a spanyollal szemben és egyes helyzetekben ezzel a hozzáállásával a saját csapatának ártott (Hungaroring, Interlagos).

    Jos Verstappen nemrégiben a Viaplay-nek nyilatkozott, ahol többek között a 32-szeres futamgyőztesről is kérdezték őt. „Rajtunk kívül senki nem igazán számított arra, hogy Alonso az Aston Martinhoz szerződik majd. Együtt ültünk a repülőn, még a bejelentése előtt pár nappal és már akkor látszódott rajta, hogy csapatot fog váltani.”

    A Red Bull holland kiválósága hozzátette, hogy „a beszélgetéseik során már látta azt Alonsón, hogy melyik irányba is tart ezen téren”.

    Az Alpine Alonso mellett az egyik, hanem a legnagyobb tehetségét is elveszítette Oscar Piastri személyében egy rendkívül hosszúra nyúló szappanoperát követően. Az enstone-i istállónak így kellett egy B terv és így esett a választásuk Pierre Gaslyra, akit az AlphaTauritól csábítottak el.

  • Meglepő nevekkel állt elő Andretti – őket szeretné F1-es versenyzőknek

    Meglepő nevekkel állt elő Andretti – őket szeretné F1-es versenyzőknek

    Mario Andretti, a Forma-1-be saját csapattal igyekvő Michael Andretti apja megnevezte két azon pilótát, akik ideális párost alkotnának az Andretti F1-es csapatban.

    Gőzerővel igyekszik 11.csapatként csatlakozni az F1-hez az Andretti Autosport, ám a jelenlegi csapatoktól túlnyomórészt csak ellenállást kapnak. Michael Andretti azonban nem tett le az álmáról.

    Édesapja, Mario egy interjúban kitért arra, hogy milyen versenyzőket szeretne az Andretti színeiben az F1-ben tudni. Elsődleges prioritás, hogy egy nagy tapasztalattal rendelkező pilóta mellé, egy tehetséges újonc legyen és egyikük ezek közül amerikai legyen, reálisan nézve az utóbbi lehet csak hazai versenyző náluk.

    „Természetesen nagyon is lehetséges, hogy elgondolkozunk Fernando Alonso leigazolásán. A tapasztalata mérhetetlenül nagy, egy ilyen név óriási dolog is lenne, így mindenképpen megfogjuk vizsgálni az ő lehetőségét. Úgy vélem, hogy még tovább szeretne versenyezni, és a legjobb korban is van.” – fogalmazott 1978 világbajnoka, majd kitért a fiatal tehetség személyére is, akit szinte biztos versenyzőként nevezett is meg.

    „A másik versenyző, aki 99%-os valószínűséggel a csapatunk versenyzője lehet az Colton Herta, de mellé szükség lesz egy tapasztaltabb versenyzőre is. Egy ilyen felállás sokkal teljesebbé tenné a csapatot, ez az, amiről most tervként beszélhetünk. A fő célunk tehát az, hogy legyen egy nagy tapasztalattal rendelkező versenyzőnk, aki mellett egy tehetséges, fiatal van, továbbá egyikük legyen amerikai.” – tette hozzá.

    Andretti beszólt Wolffnak: Miért akarnak megfosztani minket ettől?

  • Ocon: Elégedettséggel tölt el, hogy le tudtam győzni Alonsót

    Ocon: Elégedettséggel tölt el, hogy le tudtam győzni Alonsót

    Esteban Ocon rendkívül elégedett magával, miután sikerült felülmúlnia Fernando Alonsót az Alpine-nál eltöltött 2 közös évük alatt. A francia pilóta szerint „ehhez mindent bele kellett adnia a pályán”, hogy ez megtörténhessen.

    Alonso és Ocon az idei Abu Dhabi Nagydíj folyamán voltak utoljára egymás csapattársai, ugyanis a kétszeres spanyol világbajnok már az Aston Martinnál fog versenyezni a 2023-as szezontól kezdődően. Az évad végén pedig a kettejük párharcát a francia pilóta nyerte 92-81 arányban, de azt is érdemes megjegyezni, hogy Alonsót rekord mennyiségű technikai hiba sújtotta, ami miatt akár 100 ponttól is eleshetett.

    Így azonban összesítésben is Ocon nyerte a kettejük közötti párviadalt 166-162 arányban, de a két csapattárs viszonya óriási mértékben megromlott az idei évre. Már a szezon elején Jeddah-ban is keményen csatáztak egymás ellen, a Magyar Nagydíjon pedig a francia olyannyira Alonsóra koncentrált a csatájuk során, hogy Daniel Ricciardo mindkettőjüket meg tudta előzni.

    Az Alpine egykori duója közötti konfliktus Interlagosban csúcsosodott ki, amikor a sprintkvalifikáció elején Ocon ismét túl keményen védekezett a 32-szeres futamgyőztessel szemben, majd nem sokkal később ütköztek is. A rossz viszony ellenére Ocon még is próbált elismerően nyilatkozni egykori csapattársáról.

    „Jó érzés, hogy legyőztem őt” – jelentette ki a francia pilóta a Motorsport.com globális kiadásának adott nyilatkozatában. – Fernando egy rendkívül gyors versenyző és emiatt nekem is a maximumomat kellett nyújtanom az egész szezon során. A tény pedig, hogy előtte végeztem, elégedettséggel tölt el.”

    Ocon mindezek mellett megköszönte Alonsónak az együtt töltött 2 évet és sok szerencsét kívánt neki az előtte álló szezonokra.

  • „Alonso akár négyszeres világbajnok is lehetne”

    „Alonso akár négyszeres világbajnok is lehetne”

    Fernando Alonso korábbi versenymérnöke, Mark Slade szerint ha a spanyol megkapta volna a megfelelő támogatást a McLarentől, akkor már 4 világbajnoki cím szerepelhetne a neve mellett.

    A spanyol klasszis valósággal sokkolta a világot, amikor bejelentette, hogy a zsinórban szerzett két bajnoki címe után otthagyja a Renault-t a McLaren kedvéért. A wokingiaknál Lewis Hamilton csapattársa lett és a viszonyuk egyáltalán nem volt jó. A folyamatos feszültség és a két pilóta közötti ellentét rossz útra vezetett, ugyanis a brit és a spanyol olyannyira egymásra koncentrált, hogy Kimi Räikkönen nevető harmadikként lett végül a világbajnok.

    Alonso kapcsolata pedig a szezon közben olyannyira megromlott a Hamiltont támogató és favorizáló Ron Denisszel, hogy az év végén viharosan távozott és a 2008-as szezont már a régi csapatánál, a Renault-nál kezdte meg.

    Slade a MotorLAT-nak adott nyilatkozatában elárulta, hogy anno a McLarennél rendkívül jó volt a kapcsolata a kétszeres spanyol világbajnokkal.

    „A közös munka remek volt Fernandóval” – árulta el Slade, aki idén Kevin Magnussen versenymérnöke volt a Haas csapatánál. – Ő a Forma-1 terminátora: mindig elképesztően gyors és bármi történik, soha nem adja fel a harcot. Egy olyan emberrel dolgozhattam együtt, aki az összes létező futamot meg szerette volna nyerni és ezt a mentalitást zseniális volt látni.”

    Slade hozzátette, hogy szerinte a McLaren akkori csapatvezetésének gyenge fellépése okozta Alonso gyors bukását.

    „A problémák első sorban a csapaton belül voltak. Már a légkör sem volt valami jó és egyes túlreagáltak dolgokat, amik csak felnagyították a csapaton belül körvonalazódó nehézségeket.”

    „A csapat nagyon rosszul kezelte a dolgokat 2007-ben, mert lényegében végignéztük, ahogyan elbukjuk az egyéni bajnokságot. Ha ki lett volna mondva az, hogy Fernando az első számú pilóta és megkapta volna a megfelelő támogatást, akkor érzésem szerint 2007-ben és 2008-ban is világbajnok lett volna. Azonban ki tudja, hogy mi lett volna, mert ezeket a dolgokat nagyon sok tényező befolyásolja.”

  • Aston Martin: Semmi sem fog hiányozni Vettel távozása után

    Aston Martin: Semmi sem fog hiányozni Vettel távozása után

    Az Aston Martin technikai igazgatója, Dan Fallows szerint Lance Stroll és Fernando Alonso párosával pótolható lesz a Sebastian Vettel távozásával keletkezett űr.

    A német az idei szezon végeztével akasztotta szögre a sisakot, két év szolgálat után távozva az Aston Martintól. Vettel helyére azonban egy másik világbajnok, Fernando Alonso érkezik.

    A silverstone-i csapat idei éve nem sikerült túl jól, bár a szezon közepétől kezdve Vettel vezetésével elkezdtek feljebb kapaszkodni, és az összetett hatodik helyét is pontegyenlőségben bukták csak el. Megkérdezték a csapat technikai igazgatóját, Dan Fallowst, hogy a friss lendület fenntartható lesz-e Alonso érkezése után.

    „A csapat számára fontos, hogy technikai szempontból olyan versenyzőink legyenek, akik jó visszajelzéseket tudnak adni” – válaszolta. „Nem azt mondom, hogy pozitív visszajelzéseket, mert ez nem mindig van így. Itt a minőségi visszajelzés a lényeg, mellyel képesek leírni, hogyan érzik magukat az autóban. Ez nagyon fontos számunkra. Nagyon szerencsések vagyunk, mert Lance ebben is nagyon jó. Nem hiszem, hogy Seb távozásával érne minket valamilyen veszteség.”

    Az Astonnál izgatottak az Alonso-Stroll páros miatt

    A csapatnál és elődjénél 2019 óta vezető Stroll ezúttal is erős csapattársat kap, hiszen Vettel után ezúttal Alonso mellett fog dolgozni. Fallows már kíváncsian várja, mire jut a veterán spanyol, és a még mindig csak 24 éves Stroll.

    „Jövőre egy lényegesen jobb autót szeretnénk gyártani” – folytatta. „Szeretnénk látni egyfajta fejlődést, és biztosítanunk kell, hogy olyan versenyzőink legyenek, akik képesek a legtöbbet kihozni ebből. Ahogy mondtam, Lance személyében olyan versenyzőnk van, aki képes vezetni az autót, és Fernando nyilvánvalóan hatalmas tapasztalattal rendelkezik, és bizonyítottan jól csinálja mindezt. Szerintem nagyon izgalmas a versenyzői felállás.”

    Megérkezett az első autóbemutató időpontja

  • Gasly a lelátón szurkolt, Russell versenyzés közben sem volt ilyen ideges – F1-esek a foci vb-döntőről

    Gasly a lelátón szurkolt, Russell versenyzés közben sem volt ilyen ideges – F1-esek a foci vb-döntőről

    A 2022-es katari labdarúgó világbajnokság döntőjén vasárnap délután Franciaország és Argentína mérkőzött meg. A drámaian alakuló mérkőzés végül 3-3-al ért véget a hosszabbítás után, tehát a tizenegyesek döntöttek, Argentína javára. Az eseményeket természetesen több Forma-1-es pilóta is követte.

    A mezőny francia pilótái, vagyis a két Alpine-os nyilvánvalóan Mbappé és csapata sikeréért szorított, ahogy ezt egy videóban is elmondták. Pierre Gasly ráadásul egy Twitterre feltöltött kép tanúsága szerint ott is volt a helyszínen. A fotón egy gondterhelt Gasly látható, mellette pedig a 21-szeres Grand Slam győztes teniszező, Novak Djokovic figyelte az eseményeket.

    Gasly jövő évi csapattársa, Esteban Ocon üzent is a mérkőzés után hazája csapatának. Megköszönte a franciáknak, hogy többször is felálltak a hátrányból, és azt is, hogy soha nem adták fel, majd hozzátette, hogy igazán büszke.

    A mezőny spanyolajkú versenyzői vélhetően inkább Argentínát támogatták, Pérez, Sainz és Alonso is gratulált Messiéknek, sőt utóbbi még egy argentin mezt is magára öltött.

    George Russell nemzete, az angolok ugyan már kiestek a franciák elleni negyeddöntőben, de a Mercedes pilótája így sem volt túl nyugodt a tizenegyespárbaj nézése közben. A barátnője által feltöltött videón lévő felirat szerint Russell idegesebb volt, mint bármelyik versenyén.

  • Verstappen két-három éven belül már az F1-en kívül versenyezne

    Verstappen két-három éven belül már az F1-en kívül versenyezne

    Az idén kétszeres világbajnokká váló Max Verstappen szerződése 2028-ig szól a Red Bull Racinggel, azonban a holland kifejezte érdeklődését más szériák, de különösen az endurance versenyzés irányába.

    Verstappen két-három éven belül kipróbálná magát a hosszútávú versenyzésben is, édesapja, Jos oldalán.

    A Red Bull versenyzője szerződése lejártakor 31 éves lesz, viszont ahogy már többször, most is hangsúlyozta, hogy nem lesz már ott a Forma-1-ben annyi idősen, mint például Alonso.

    „A Forma-1-ben biztosan nem, valahol máshol, ki tudja” – idézi a Viaplay a hollandot. „De valamikor mindenképpen szeretnék endurance versenyen indulni. Talán még néhány év, mondjuk két-három év, mielőtt ezt megtenném.”

    Verstappen persze nem véletlenül sürgeti ennyire a dolgot, ugyanis az édesapja mellett versenyezne nagyon szívesen: „Kezd túl öreg lenni, és én vele akarom csinálni!”

    Verstappent lenyűgözi Alonso

    Habár Verstappen nem tervez túl sokáig versenyezni, azt egészen lenyűgözőnek tartja, hogy Alonso még a 40-es éveiben is ilyen motivált.

    „Még mindig gyors és még mindig motivált” – magyarázta Verstappen. „Minden alkalommal, amikor beszélgetek vele, olyan, mintha egy 30 éves emberrel beszélgetnék, aki még mindig a karrierje közepén jár. Imádja. Ezért csinálja.”

    Alonso egyébként már kipróbálta magát az endurance versenyzésben, sőt szép sikereket is elért. Megnyerte a Daytona 24-órásat, illetve Le Mans-ban is kétszer állhatott a dobogó tetején. Mivel nagyon tisztelik egymást Verstappennel, Alonso még azt is felajánlotta nemrégiben, hogy egyszer elindulhatnának egy csapatban a Le Mans-i versenyen.

    Verstappen: Akkor sem használok többé p*ncipárnát

  • Alonso legalább 2025-ig tervez az F1-ben

    Alonso legalább 2025-ig tervez az F1-ben

    Fernando Alonso úgy gondolja, hogy két-három évig még biztosan tud ilyen szinten teljesíteni a Forma-1-ben.

    Az idén 41 esztendős spanyol nemrégiben döntötte meg Kimi Räikkönen rekordját, és ezzel már ő a legtöbb versenyt teljesítő versenyző valaha. Ráadásul nem úgy tűnik, hogy lassítana, ugyanis Aston Martinnál folytatja a jövő évtől, akikkel többéves szerződést kötött.

    Amikor az Auto Motor und Sport megkérdezte, hogy pontosan hány évig tervez még, a kétszeres világbajnok így válaszolt: „Amíg úgy érzem, hogy még mindig 100 százalékot tudok nyújtani, tehát még két-három évig biztosan. Az én koromban sok mindent másképp kell megközelítenem. Az edzéseket, az utazásokat, a közbeeső eseményeket… A Forma-1 egyre több időt vesz el. Jól kell szervezned magad, hogy ne égj ki.”

    Alonso egyszer már visszavonult a Forma-1-ből, 2018-ban, azonban két éves szünete alatt sem állt le a versenyzéssel, különböző szériákba is belekóstolt, kezdve az Indy500-al, a WEC-en át a Dakarig. A spanyol elárulta, hogy miért nem fordult meg soha a fejében, hogy abbahagyja a versenyzést. Leginkább azt emelte ki, hogy fél attól, milyen lenne az élete Forma-1 nélkül.

    „Nincs B tervem. Egész életemben autóversenyző voltam, és csak ebben vagyok jó, semmi mást nem tanultam. Az életemet mindig is a motorsportnak szenteltem. És amiben a legjobb vagyok, az a vezetés. Ha egy nap fel kell hagynom a Forma-1-gyel, akkor más versenyeken fogok indulni. Egy győzelem a Dakaron, az egy újabb kihívás lenne. Mert ez a kombináció még senkinek sem sikerült. De az, hogy otthon üljek, az megrémít.”

    A Dakar idei győztese visszavárja Alonsót

  • Alonso és Vettel is kételkedik az új szabályok sikerében

    Alonso és Vettel is kételkedik az új szabályok sikerében

    Két világbajnok is megkérdőjelezte a 2022-re bevezetett szabályok sikerességét, melyekkel a cél a látványosabb versenyek elérése volt.

    Mindezt olyan technikai szabályváltoztatásokkal próbálták elérni, amelyek megkönnyítik a másik autó követését, ezzel megnövelve az előzések esélyét.

    Az idén visszavonuló négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel ugyanakkor nincs teljesen megelégedve a végeredménnyel: „Nem akarom azt mondani, hogy kudarcot vallott, de az biztos, hogy sok erőfeszítés történt, és nem mindegyik térült meg, fogalmazzunk így.”

    Vettel mellett az ő helyére érkező Alonso is látott problémákat.

    „Az új szabályok bevezetése volt a visszatérésem oka” – nyilatkozta a spanyol az Auto Motor und Sportnak. „És igen, egy kicsit kiábrándító volt mindenki számára, amikor rájött, hogy a dolgok nem változtak drámaian. Legfeljebb két csapat van, amelyik képes futamokat nyerni, ahogy az elmúlt években is. A két-három topcsapat és a középmezőny között pedig még mindig túl nagy a szakadék. A versenyek 50 százalékában egy körrel vagyunk lemaradva a győztes mögött. Tehát még nem értük el azt az eredményt, amit a Forma-1 a szabályokkal elérni kívánt.”

    Alonso a költségplafonhoz sem fűz túl sok reményt, de szerinte az új technikai szabályok miatt még lehet bizakodni: „Nagyon sok dolog meg van szabva. Nem sok mindent lehet már kitalálni. A topcsapatok elég közel vannak a határhoz, a többiek pedig fel fognak zárkózni.”

    Ráadásul a legtöbb versenyző szerint az autókat sem olyan élvezetes vezetni, mint a jobban leszorítóerő-orientált elődjeiket.

    „Az autók nagyon lomhák a lassú kanyarokban” – vélekedett Alonso. „A nagy súly miatt mindig olyan érzés, mintha 100 liter üzemanyag lenne a fedélzeten. A gyors kanyarokban viszont életre kel az autó – és minél nagyobb a sebesség, annál nagyobb a tapadás. Ez bizonyos mértékig korábban is így volt, de a szívóhatás sokkal nagyobb ezeknél az autóknál.”

    Alonso 2023-tól az Aston Martinnal egy újabb projektbe vág bele a nulláról, két Alpine-os év után, ugyanakkor azt gondolja, hogy távozása a francia csapat vesztesége.

    „Nem titok, hogy tavaly problémáim voltak a szervóval. Most tökéletes, és minden versenyző, aki azóta vezette az Alpine-t, dicsérte a kormányzást. Ez az előnye annak, ha Alonsót szerződteted, és a hátránya, hogy elveszíted” – tette hozzá.

    Alonso hálás az Alpine-nak