Címke: Fernando Alonso

  • Alonso: Sokat kell tanulnom Strolltól

    Alonso: Sokat kell tanulnom Strolltól

    Fernando Alonso ragaszkodik ahhoz, hogy a korai szakaszban tanulnia kell Lance Strolltól, akinek több tapasztalata van az Aston Martinnál.

    Ugyan sokan kérdezhetik is, hogy a kétszeres világbajoknak mi tanulni valója lenne a még csak ötödik szezonját kezdő Strolltól, viszont Alonso úgy érzi, hogy ez az időszak hasonló lesz a 2021-es visszatéréséhez, amikor két évnyi kihagyás után tért vissza a Forma-1-be.

    „A tapasztalata, ami van ezzel a csapattal, az kifejezetten fontos számomra az első pár versenyen. Emlékszem arra amikor 2021-ben visszatértem, és az első négy vagy öt versenyen küzdöttem az autó orrával, a kormányt is nehezen éreztem és még voltak egyéb problémáim.”

    „Arra számítok, hogy ez a folyamat ugyanúgy meg fog történni, mivel ez egy új csapat, új szervokormány és új versenyzési filozófia. Majd próbálom megfigyelni, hogy Lance mit csinál, és hogy én mit emelhetek ki abból. Szerintem ez mindenképpen egy win-win szituáció, mivel mind a csapat, mind én tanulunk egymástól, amivel a gyorsulás a célunk.”

    Alonso egy két éves szerződést írt alá az Aston Martinnal, így kétségkívül hosszútávra tervez a csapattal.

    „A gyárban sok időt töltöttünk a szimulátorral, mindketten, de a fejlesztő versenyzők is, mint Stoffel [Vandoorne] és Felipe [Drugovich]. Emellett a szélcsatornával párhuzamosan is fejlesztettünk néhány dolgot a szimulátorban.”

    „Mind a ketten érezzük, hogy ez egy fontos szezon lesz a számunkra. Mint ahogy Lance-nek van pár év tapasztalata a csapattal, itt az ideje, hogy egy magasabb szintre vigyük az egészet, amiből minannyian profitálhatunk.”

    Az idei autót tegnap mutatták be a csapat gyárában, amit a mai nap során meg is futtatnak majd a Silverstone-i pályán.

    Az Aston Martin idei autója egy „zöld Ferrari”?

  • Ha őszinte akar lenni, Alonso tudja, hogy idén még nem nyerhet az Aston Martinnal

    Ha őszinte akar lenni, Alonso tudja, hogy idén még nem nyerhet az Aston Martinnal

    Fernando Alonso várja már karrierje új fejezetét az Aston Martin pilótájaként. Az új kaland a tegnapi autóbemutatóval gyakorlatilag megkezdődött, hiszen először vett részt hivatalos eseményen zöld overálban.

    A 41 esztendős versenyző nagy potenciált lát az új csapatában, és nyilván mielőbb nyerni szeretne, de ha reálisan kell nézni, akkor tudja, hogy idén erre még nincs sok esély. Inkább a középmezőny élére való felkapaszkodást tűzné ki célként.

    „Azt hiszem, mindkét lábunkkal a földön kell állnunk, meg kell értenünk, hogy a Forma-1-ben nincsenek csodák egyik évről a másikra” – kezdte Alonso a többek között GPBlognak adott nyilatkozatát. „Még csak néhány hónap telt el Abu Dhabi óta, és még mindig nagy a lemaradásunk a topcsapatokhoz képest. Mindenképpen a középmezőny élére kellene állnunk, és közelebb kell kerülnünk az elejében lévő három csapathoz. Számomra idén az a legfontosabb, hogy ezzel az autóval lerakjuk az alapokat, amelyekre a jövőben építhetünk.”

    Alonso nem sok esélyt lát a győzelemre

    Természetesen még mindig a győzelem a hosszú távú cél, ami a spanyol szerint lehetséges lesz, csak még nem idén.

    „Szerintem van rá lehetőség. Nem hiszem, hogy idén, ebben őszinte vagyok. Nem mondom senkinek, hogy idén a győzelmekért fogunk harcolni, hazudnék, ha ezt mondanám, de ugyanakkor, ahogy mondtam, szeretnénk, ha már a rajtnál jó autónk lenne, amit tovább tudunk fejleszteni a szezon során” – folytatta, hozzátéve, hogy inkább a szezon második felében bízik. „Talán a nyár után közelebb kerülhetünk egymáshoz. Ha adódik egy lehetőség, ha változnak a körülmények, ha van valami, nem hagyjuk ki. De az elején nehéz versenyekre számítok, amíg nem tudjuk, hogyan működik az autó, és milyen beállításokkal kell dolgoznunk.”

    Az idei év abból a szempontból is nehéz lesz, hogy összesen három napnyi tesztlehetőségük van a csapatoknak. Ez versenyzőként másfél napot jelent, ennyi idő alatt kellene hozzászokni az új autóhoz. A tavalyi év fényében pedig Alonso számára ez problémás is lehet, mivel akkor 5-6 versenybe telt megtalálni a megfelelő egyensúlyt az Alpine-nál.

    „Idén még kevesebbet tesztelünk, így tudom, hogy nem leszek 100 százalékos, sem Jeddah-ban, sem talán Ausztráliában. Szóval ez egy kicsit igazságtalan. Úgy értem, szerintem ez az egyetlen olyan sportág, ahol télen másfél napot edzel, és utána versenyezned kell a világbajnokságon” – zárta gondolatát.

    Az Aston Martin idei autója egy „zöld Ferrari”?

  • Strollnak gyerekként nem Alonso volt a kedvenc versenyzője

    Strollnak gyerekként nem Alonso volt a kedvenc versenyzője

    Mielőtt az Aston Martin leleplezte volna az AMR23-at, a csapat pilótái, Fernando Alonso és Lance Stroll is nyilatkozott a nagyközönség számára. A kanadai többek között azt is elárulta, hogy már kisgyerekként figyelemmel követte a sportág eseményeit.

    Stroll többek között Alonso és Michael Schumacher csatáin nőtt fel. A fiatal spanyol és a veterán német számos emlékezetes momentumot okozott a Forma-1-et kedvelők számára, különösen a 2006-os bajnoki párharcuk, amit végül a spanyol nyert meg egy végletekig kiélezett harcot követően. Stroll azonban, mint az kiderült, nem a csapattársának szurkolt.

    „Rengeteg emlékem van gyerekkoromból, ahogyan Fernando (Alonso – a szerző) Schumacherrel harcol. Nem fogok hazudni, Schumachernek szurkoltam” – jegyezte meg Stroll nevetve a silverstone-i istálló autóbemutatóján.

    „Elképesztő, hogy Fernando még ilyen idősen is ennyire motivált. Már anno is ő volt az a pilóra, akire érdemes volt figyelni a versenyek folyamán. Nagyszerű érzés, hogy most már a csapatunk tagja és együtt dolgozhatunk a jövőben.”

    Új „ügynökkel” a fedélzeten köszönt be James Bond csapata, az Aston Martin

  • Új „ügynökkel” a fedélzeten köszönt be James Bond csapata, az Aston Martin

    Új „ügynökkel” a fedélzeten köszönt be James Bond csapata, az Aston Martin

    Bemutatkozott Fernando Alonso is az Aston Martinál, továbbá megmutatták milyen színű lesz a 2023-as autó.

    A kanadai-brit istálló lassan túl van a költözésen, bár nem kellett messzire vinniük a dolgaikat. A silverstone-i csapat ugyanis pár méterrel ment arrébb, az újonan épített gyárába. Ám nem csak az új helyszín jelent újdonságot a gárda életében.

    Sebastian Vettel a Magyar Nagydíj előtt bejelentette, hogy szögre akasztja a sisakot és inkább a családjával tölti az idejét. A csapat viszont nem sokáig húzta az időt, pár nappal később be is jelentették, hogy a spanyol kétszeres világbajnok érkezik a német helyére.

    Fernando Alonso:

    A 41. életévét betöltő spanyol még most is tartogatott egy csapatváltást. Az Alpine-t is meglepte, hogy faképnél hagyja őket, így kényszerből be is jelentették Oscar Piastrit. Ám az ausztrál addigra már a McLarennek ígérkezett el. A spanyol tehát ismét megkavarta a szálakat, és új csapata életébe is szeretne pezsgést hozni. Ugyan az elmúlt évben az Aston Martin nem muzsikált jól, ám Alonso változtatna a tendencián. Szeretne a pontszerző helyeken autózni és ha a szerencse úgy hozza, akkor a dobogóra is felállna.

    Lance Stroll:

    A kanadai versenyző ismét egy új mentort kap maga mellé, aki az elmúlt napokban dicsérő szavakat intézett felé. Ám Stroll is kilépne már a hátsó sorból, és az új évet megragadva feljebb kapcsolna.

    AMR23:

    Az Aston Martin nem forgatta fel a színvilágát, a már jól megszokott brit zölddel vonta be autóját. Silverstone-ban be is járatják majd a versenyzők a gépet, ám a meglepetéseket a téli tesztre és az első versenyre tartogatják.

  • Horner szerint Sargeant nem fogja tűzbe hozni az F1 rajongókat

    Horner szerint Sargeant nem fogja tűzbe hozni az F1 rajongókat

    A Forma-1 népszerűsége valószínűleg nem fog fellendülni a floridai születésű Logan Sargeant 2023-as versenyzői bemutatkozása okán.

    Ezt a véleményt a Red Bull főnöke, Christian Horner fogalmazta meg, miután az energiaitalos csapat úgy döntött, hogy New Yorkban kezdi meg az új F1-es szezont. A Red Bull tulajdonában lévő AlphaTauri aztán követte a példát, és a múlt hétvégén a városban kezdték meg a 2023-as kampányukat, amely egybeesett a Divathéttel. A Red Bullnak ugyanakkor nincs amerikai pilótája. 2023-ban az egyetlen amerikai születésű sztár a rajtrácson a 22 éves Logan Sargeant lesz, aki a Williams színeiben indul. Horner a New York Postnak ennyit mondott róla:

    „Remek, hogy ott van, és ő egy tehetséges fiatal srác, de korlátozottak lesznek a lehetőségei. A gond az, hogy ha a 14. vagy 15. helyen végzel, az nem igazán hozza lázba az embereket. Azt hiszem, ha az élen harcolna egy versenyképes autóval, ahogy történt az Fernando Alonsoval a spanyolországi versenyén, vagy Checo Perez milyen reakciókat váltott ki Mexikóban. Szóval erre lenne szükségünk: egy amerikai pilótára, aki győzelmekért és világbajnoki címekért küzd.”

    Horner, szerint ez idővel meg fog történni, ezért így folytatta:

    „Gondoljunk bele, ha lenne egy amerikai Max Verstappen. Amire szükségünk van, az egy fiatal, tehetséges, versenyképes amerikai versenyző.”

    Sargeant mindenesetre egyedülálló élményt kap idén, hiszen idén nem kevesebb, mint három hazai nagydíjon – Miamiban, Austinban és Las Vegasban – versenyezhet. Erről a 22 éves újonc pilóta ennyit mondott:

    „Azt hiszem, hogy az időzítés remek. Elmondhatjuk, hogy a Forma-1 Amerikában a csúcson van. Azzal a fejlődési ívvel, amin most van, őszintén szólva nem igazán látom, hogy megállna.”

    Horner meglepetést vár az Aston Martintól

  • Alonso akkor is büszke lesz, ha az Aston Martin nélküle nyer

    Alonso akkor is büszke lesz, ha az Aston Martin nélküle nyer

    Fernando Alonso az idén már az Aston Martin színeiben áll rajthoz a Forma-1-ben, és a célja nyilván a győzelem, előbb vagy utóbb. Ugyanakkor elmondása szerint ő akkor is büszke lesz, ha már csak nélküle jön össze a győzelem.

    A spanyol ugyanis már nem tartozik a legfiatalabbak közé, sőt ami azt illeti, mostanra ő a Forma-1 történetének legtapasztaltabb pilótája. Ennek ellenére többéves szerződése van az Astonnal, és ki tudja, meddig marad még a 2021-es visszatérése után.

    „Az Aston Martin F1 megteszi a szükséges lépéseket ahhoz, hogy a közeljövőben győzni tudjon” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok. „A csapat eltökélt szándéka, hogy bajnokesélyes legyen, és mindent megtesz, hogy ezt elérje. Ez az ambíció minden autóversenyző számára vonzó. Látod a befektetéseket, az új gyárat, a csapathoz csatlakozó tehetségeket, és szeretnél részese lenni ennek. És ott van még a név, az Aston Martin. Ez egy ikonikus márka a motorsportban és az autóiparban, és mindig is az lesz. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a márka történetének következő fejezetét írhatom, és az Aston Martin család tagja lehetek.  Ez egy nagyon különleges lehetőség számomra ezzel a csapattal, a karrieremnek ebben a pillanatában.

    „Fizikailag és mentálisan is készültem erre a kihívásra, és úgy látom, hogy ez a projekt győztes lesz” – tette hozzá bizakodva. „Csak idő kérdése, hogy az Aston Martin versenyeket és bajnokságokat nyerjen. Hogy ez az idő a lehető legrövidebb legyen, ez a legnagyobb kihívás számomra – de készen állok rá. Akkor is nagyon büszke leszek, ha a csapat úgy nyer, hogy én nem ülök az autóban. Nagyon büszke leszek a folyamatra és a projekthez való hozzájárulásomra.”

    Alonso szerint egyébként a csapattársa, Lance Stroll is lehet az, aki majd learatja a munka gyümölcsét, hiszen bajnoki potenciált lát a kanadaiban.

    Alonso: A szupertehetséges Stroll potenciális világbajnok

  • Alonso sokat tanult Schumachertől: Nem voltak rossz napjai

    Alonso sokat tanult Schumachertől: Nem voltak rossz napjai

    Fernando Alonso számos nagyszerű pilóta ellen küzdött már a Forma-1-ben, ám számára mindenki közül Michael Schumacher emelkedik ki. Az Aston Martin weboldalán olvasható interjúban fejtette ki, hogy mennyi mindent tanult tőle.

    Schumacher első két bajnoki címét még 1994-ben és ’95-ben nyerte meg, viszont inkább a 2000-es évek eleje szült az ő dominanciájáról, hiszen az új évezredben 2004-ig folyamatosan ő nyert. 2005-ben azonban éppen Alonso volt az, aki megszakította a hétszeres bajnok dominanciáját.

    „Michaelnek nem voltak rossz napjai” – tekintett vissza a spanyol veterán. „Soha nem volt olyan, hogy alulteljesít. Ez volt az, ami a legnagyobb hatással volt rám, amikor a Forma-1-be kerültem, és különösen, amikor vele küzdöttem a bajnoki címért. Korábban a pályafutásom során, a különböző kategóriákban a riválisaimnak voltak rossz napjai, és ezek voltak azok a napok, amikor az ember hasznot húzott belőlük – sokkal több pontot szerzett, mint ők. Michaellel ez nem történt meg. Ő és a Ferrari a legtöbbször verhetetlen volt.”

    Alonso ugyan 2005-ben szakította meg Schumacher nagy sorozatát, de akkor valójában a Ferrari olyan gyengére sikeredett, hogy a német érdemben nem is harcolhatott a bajnoki címért. Sokkal inkább 2006 volt az az év, ami az Alonso-Schumacher csatáról szólt, és az év végén Alonsónak csak az utolsó versenyen sikerült bebiztosítania a bajnoki címet.

    Alonso: Addig folytatom, amíg hiszem, hogy van valamennyi esélyünk

  • Alonso: A szupertehetséges Stroll potenciális világbajnok

    Alonso: A szupertehetséges Stroll potenciális világbajnok

    Fernando Alonso új Aston Martinos csapattársát, Lance Strollt dicsérte, akinek szerinte megvan a tehetsége ahhoz, hogy a jövőben világbajnok legyen.

    Mindössze 24 esztendősen Stroll már a hetedik szezonját kezdi a Forma-1-ben. A Williamsnél debütált, majd 2019-ben a Racing Pointhoz szerződött, ahhoz a csapathoz, melyet édesapja felvásárolt. Azóta is ennél a csapatnál versenyez, viszont már Aston Martin néven, mely szintén édesapja révén szerepel a Forma-1-ben.

    A fiatal kanadai három dobogós helyezést tudhat magáénak, illetve egy pole pozíció is összejött neki a 2020-as, eső áztatta török időmérőn. Az ezt követő versenyt is sokáig vezette egyébként, ám egy első szárny sérülés végül tönkretette a versenyét.

    „Lance személyében a csapatnak van egy olyan versenyzője, aki szuper fiatal, szuper tehetséges és megvan benne a lehetőség, hogy világbajnok legyen” – nyilatkozta Alonso egy Aston Martin által közzétett interjúban. „Látni, ahogy a bajnoki címet eléri, és hogy ebben szerepet játszottam, akár a volán mögött, akár nem, különleges lenne számomra. Megvan hozzá a gyorsasága, és megvan hozzá a tehetsége. Ezt már sokszor megmutatta, különösen nedves körülmények között. Emlékszem Lance törökországi pole pozíciójára és néhány más kiváló teljesítményére vizes pályán. Ahhoz, hogy nehéz körülmények között ilyen szinten teljesíts, nagyon rá kell érezned az autóra.”

    Alonso többéves szerződést írt alá az Aston Martinnal, és érdekes lesz figyelni, mire mennek egymással Stroll-lal a csapaton belül. Emellett az is lényeges kérdés lehet, mennyi időbe telik, mire sikerül egy versenyképes autóval előállni. Alonsót ez viszont konkrétan nem foglalkoztatja, legalábbis nem gondolkozik kifejezett időintervallumokban.

    „Futamról futamra, szezonról szezonra haladok. Az a fontos, hogy folyamatosan fejlődjünk. Örülnünk kell egymásnak, és segítenünk kell egymást: Az Aston Martin segít nekem, hogy elérjem az eredményeket és a kitűzött céljaimat, én pedig segítek a csapatnak, hogy minden egyes versenyen, minden évben fejlődhessünk, hogy egyre közelebb kerüljünk az első helyezésekhez. Minden tapasztalatomat és tudásomat arra fogom felhasználni, hogy segítsek a csapatnak lerövidíteni azt az időt, ami ahhoz szükséges, hogy világbajnokok legyünk. Én leszek a kormány mögött, amikor eljön ez az idő? Senki sem tudja. Ezt lehetetlen megjósolni. De az biztos, hogy mindent megteszek majd, ami tőlem telik” – ígérte a spanyol.

    Főnöke nem aggódik a „csapatgyilkos” Alonso miatt

  • Főnöke nem aggódik a „csapatgyilkos” Alonso miatt

    Főnöke nem aggódik a „csapatgyilkos” Alonso miatt

    Fernando Alonso az idei évet az Aston Martin csapatánál kezdi, viszont új csapatfőnöke nem aggódik a spanyol rossz híre miatt.

    Alonso többéves szerződést írt alá az Astonnal, akik Vettel pótlására hozták. Néhány csapatával nem vált el a legszebben Alonso, viszont Mike Krack nem gondolja, hogy lesz problémájuk.

    „Nem aggódom, szerint nem vagyok olyan, mint más csapatfőnökök” – szögezte le a motorsport-magazinnak nyilatkozva. „Nem érdekel a média – engem a csapat érdekel. És az egyik fő feladatom most az, hogy Fernandót is bevonjam. Nyitottak és őszinték vagyunk. Ha valamivel nem tudunk megbirkózni, akkor elmondjuk neki. Ha úgy döntünk, hogy egy bizonyos módon fogunk cselekedni, akkor tájékoztatjuk őt erről. Úgy gondolom, hogy amíg így dolgozunk, addig nem lesznek problémák. Fernando egy „csapatgyilkos”? Hát legyen. Ha segít a csapatnak, akkor nem bánom. Az a célom, hogy Alonso hosszú éveken át fontos tagja legyen a csapatnak. Ki kell használnunk a tapasztalatát. Szerintem másképp látja a dolgokat, mint 10-15 évvel ezelőtt. Szóval alig várom a szezonkezdetet, még ha tudom is, hogy nehéz lesz.”

    A visszavonulását már nyáron eldöntő Sebastian Vettellel kapcsolatban is megszólalt a luxemburgi szakember, aki szerint a négyszeres bajnok megbánja majd döntését: „Szerintem Sebastian Szingapúr és Suzuka után ismét vérszemet kapott. Éles volt, és nagyon benne volt az flow-ban. Az utolsó néhány futamon látszott, hogy az autója több visszajelzést és jobb teljesítményt adott neki, ami motiválta őt. Remélem, hogy megbánja majd.”

    Hamilton, Russell és Alonso is Jerezben tesztel

  • Hamilton, Russell és Alonso is Jerezben tesztel

    Hamilton, Russell és Alonso is Jerezben tesztel

    A mezőny többszörös világbajnokai közül kettő, név szerint Lewis Hamilton és Fernando Alonso is tesztel Jerezben a napokban, kiegészülve csapattársaikkal.

    Február 7-én és 8-án segíti a Mercedes és az Aston Martin a Pirelli munkáját, akik a gumijaikat igyekeznek tesztelni és fejleszteni.

    Alonso a tegnapi nap folyamán a Marca beszámolója szerint 130 kört teljesített a tavalyi autóval, ezzel is segítve a beilleszkedését új csapatába, akik majd február 13-án mutatják be az AMR23-at. A mai napon pedig Stroll vezet majd, és Alonso legközelebb már a február 23-25-i hivatalos teszt keretein belül autóba, de akkor természetesen már az ideibe.

    A Mercedesnél Hamilton kezdte a programot, és Russellnek adja át a helyét a volánnál. Ők viszont már a franciaországi paul ricard-i versenypályán is teszteltek idén, szintén a Pirellinek.

    A teszt alapvetően zárt ajtók mögött zajlik, és semmiféle adatot vagy időeredményt nem közölnek.

    Így telt Alonso első napja az Aston Martinnál – VIDEÓ