Címke: Fernando Alonso

  • Verstappen és Alonso volt a leggyorsabb az időmérő előtt

    Verstappen és Alonso volt a leggyorsabb az időmérő előtt

    Max Verstappen végzett az élen az Ausztrál Nagydíj harmadik szabadedzésén, a második legjobb időt Fernando Alonso autózta, míg a harmadik Esteban Ocon lett.

    A versenyzők többsége azonnal kihajtott a pályára, hogy még a várható eső előtt megkezdje a gyakorlást. A holland versenyző állt az élre az installációs körök megtétele után, míg a többiek még tapogatóztak.

    Kevin Magnussen okozott pár izgalmasabb percet, a dán versenyző kiszélesítette a pályát, és a kavicságy szélét is érintette. Ezután George Russell és Lance Stroll kezdett el kakaskodni az Albert Parkban.

    Fél óra elteltével már Leclerc állt az élen, és a Haas pilótája ismét a pálya határait kutatta. Az aszfaltcsíkra felhozott kavicsok és törmelékek miatt piros zászlós szakasz lépett érvénybe, így mindenki mehetett vissza a boxba.

    Az eső újfent megmutatta magát, így a versenyzőknek óvatosabbnak kellett lenniük. Zhou Guanyu a 2-es kanyarnál még a falat is megnézte közelebbről.

    Az utolsó hajrában Max Verstappen állt az élre, őt Fernando Alonso és meglepetésre Esteban Ocon követte. A negyedik pozícióban George Russell végzett, míg mögöttük Pierre Gasly, Sergio Pérez, Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Lance Stroll és Guanyu Zhou volt az első 10 sorrendje.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:17.565 24
    2 Fernando Alonso Aston Martin 1:17.727 + 0.162 26
    3 Esteban Ocon Alpine 1:17.938 + 0.373 23
    4 George Russell Mercedes 1:17.955 + 0.390 23
    5 Pierre Gasly Alpine 1:18.094 + 0.529 23
    6 Sergio Pérez Red Bull 1:18.123 + 0.558 18
    7 Carlos Sainz Ferrari 1:18.127 + 0.562 29
    8 Lewis Hamilton Mercedes 1:18.138 + 0.573 25
    9 Lance Stroll Aston Martin 1:18.198 + 0.633 22
    10 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:18.330 + 0.765 20
    11 Nico Hülkenberg Haas 1:18.410 + 0.845 24
    12 Alexander Albon Williams 1:18.553 + 0.988 21
    13 Charles Leclerc Ferrari 1:18.691 + 1.126 28
    14 Oscar Piastri McLaren 1:18.713 + 1.148 21
    15 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:18.809 + 1.244 24
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:18.901 + 1.336 22
    17 Logan Sargeant Williams 1:18.947 + 1.382 20
    18 Kevin Magnussen Haas 1:19.056 + 1.491 26
    19 Nyck de Vries AlphaTauri 1:19.092 + 1.527 23
    20 Lando Norris McLaren 1:19.146 + 1.581 12
  • Alonso beszólt Hamiltonnak: Egy normális autóban kijönnek a gyengeségei

    Alonso beszólt Hamiltonnak: Egy normális autóban kijönnek a gyengeségei

    Fernando Alonso nevetve reagált Lewis Hamilton azon kijelentésére, miszerint a Red Bull jobban dominál idén, mint bárki más az elmúlt időszakban.

    Az új éra előtt a Mercedes gyűjtötte sorra a bajnoki címeket. 8 éven keresztül húzták be a konstruktőri elismerést, míg a brit pilóta hat alkalommal ünnepelhetett ezüst/fekete színekben.

    2021 végén viszont minden megváltozott. Max Verstappen végzett az egyéni tabella élén (az utolsó körben előzte meg a 38 éves pilótát, és így ő lett a bajnok), míg tavaly a Ferrari és a Bikák szálltak harcba a trófeáért.

    Idén úgy tűnik, hogy a Red Bull egy másik ligában játszik, míg a Mercedesnek a Ferrarival és az Aston Martinnal kell megküzdenie a a dobogós helyezésekért. A szaúdi futam után a hétszeres világbajnok elmondta, sosem látott még olyan gyors autót, mint ami az osztrák csapatnak van.

    Hamilton megdöbbent: még sosem látott ennyire kiemelkedő F1-es autót

    A pénteki napon a nagy kedvel versenyző Alonso fülébe is eljutott ellenfele megállapítása. A spanyol viszont csak nevetett az egészen. A kétszeres világbajnok szerint Hamilton is kezd öregedni, hiszen elég rövid a memóriája.

    „Kicsit sem értek egyet vele. Múlt héten 20 másodperccel végeztem Checo (Sergio Pérez) és Max (Verstappen) mögött. 2014-ben és 2015-ben, ő (Hamilton) és Nico Rosberg egy percet vertek ránk. Rövid a memóriája, úgy látszik, kezd öregedni.” – nyilatkozta a francia L’Équipe-nek Alonso.

    A 41 éves versenyző itt nem állt meg, rávilágított arra, hogy riválisa mennyit profitált abból, hogy éveken át versenyképes autóval rendelkezett.

    „Egy normális autóban ülve látszanak a gyengeségei. Korábban vagy egyedül ment az élen, vagy a csapattársával versenyzett. Ő a rekorder a rajtelsőségek és a győzelmek terén, de nézzék csak meg: George Russell jelenleg 2-0-ra veri. Ez is azt mutatja, mennyire fontos  tényező még mindig az autó a Forma-1-ben.”

  • Russell tisztában volt azzal, hogy jobban döntött Hamiltonnál

    Russell tisztában volt azzal, hogy jobban döntött Hamiltonnál

    George Russell elismerte, hogy az ő beállításai jobbak voltak a Szaúd-Arábiai Nagydíjon.

    A legutóbbi futamon a negyedik és ötödik helyet szerezte meg a Mercedes. A 23 éves brit pilóta megelőzte honfitársát, majd a verseny után még a harmadik helyet is birtokolta pár óráig.

    Jeddah-ban Lewis Hamilton elmondta, nem volt elégedett az autó egyensúlyával. Hozzátett, ha olyan beállítással rendelkezett volna, mint csapattársa, akkor egy kicsit jobb pozícióban lett volna. Russell hozzátette: a csapatban az időmérő előtt döntenek arról, hogy melyik beállítást választják a hétvége további szakaszára. Ők jobb helyzetben voltak, hiszen a szabadedzésen sikerült megtalálniuk a jó beállításokat.

    „Nem hinném, hogy ehhez a szerencsének bármi köze van. Ez a verseny előtti felkészülésen múlik. Tudtam a közös munka kapcsán, hogy az lesz a jó irány, így este változtattunk. Hittem abban, hogy jobb lesz az a beállítás, mint amit Lewis (Hamilton) választott. Mindenkinek más a preferenciája, én elégedett voltam azzal a beállítással” – nyilatkozta Russell.

    George Russell, Mercedes
    George Russell – Fotó: Sam Bloxham/Mercedes AMG Petronas

    A brit pilóta úgy vélte, eddigi legjobb teljesítményét a Mercedesnél az előző futamon érte el.

    „Úgy éreztem, hogy a szaúdi hétvége volt a legerősebb, amit a csapattal teljesítettem. Már a kvalifikáción is elégedett voltam a dolgok alakulásával, és a versenyen nagyon erősek voltunk. A negyedik hely volt a maximum, amit elérhettünk. A Ferrarik pedig gyorsabbak voltak nálunk a hétvégén. Ott volt Stroll is, akinek technikai gondjai akadtak, de ő mögöttünk volt. Így a negyedik hely egy nagyon jó eredmény.”

    Russell elárulta ki mondta el neki, hogy bukta a harmadik helyet:

    A 23 éves fiatal elmondta, kitől tudta meg először, hogy mégsem ő lett a harmadik.

    „Valójában Fernando (Alonso) volt az első, aki elmondta, hogy elveszítettem a pozíciót. Összefutottam vele a reptéren, és ott mondta. Nyilvánvalóan volt bennfentes információja. Összességében jó döntés született. Kár volt, hogy ekkora zűrzavar alakult ki az egész körül. Mi nem éreztük úgy, hogy megérdemeltük volna a harmadik helyet, de nyilvánvalóan jó érzés, mikor mégis megkapod. Majd tőlem is elvették, az egész egy kissé butaság volt.”

  • Az Aston Martin lett az új BrawnGP? – Alonso válaszolt

    Az Aston Martin lett az új BrawnGP? – Alonso válaszolt

    Fernando Alonso párhuzamot vont a BrawnGP és az Aston Martin fejlődése között.

    Tavaly még sereghajtó volt a kanadai-brit csapat, ám idén a bajnokság egyik legnagyobb meglepetése. A zöldek két futamból kétszer álltak dobogóra, és minden esélyük meg van arra, hogy futamgyőzelmet is arassanak a szezonban.

    2008 végén kiszállt a Honda a Forma-1-ből, így az addigi csapatuk magukra maradt. Ross Brawn (aki csapatfőnökként vezette a gárdát) 1 euróért megvásárolta az alkulatot, és saját magáról nevezte el azt. Már a téli tesztek alatt is látszott, hogy komolyan kell venni az istállót, ám az első futamokon mindenki álla leesett. Az alig „felmatricázott” autó úgy menetelt előre, mint forró kés a vajon.

    A fejlesztések terén ugyan lemaradtak, de a szezon közepére már akkora előnyre tettek szert, hogy be tudták húzni mindkét bajnoki címet. A sikereket látva a Mercedes-Benz többségi tulajdonos lett, majd a csapatot átnevezték Mercedes AMG Petronas Formula 1 Teamre. Így született meg a már jól ismert Mercedes.

    Button megerősítette: Jön a Brawn GP-sztori a Disney+-ra!

    A Formula1.com-nak a kétszeres spanyol világbajnok elmondta, lát hasonlóságot a két istálló útja között. Sőt még a Scuderia tavalyi fejlődését is megemlítette:

    „A Ferrari 2020-ban elég rosszul állt, de egy évvel később már a bajnoki címért harcoltak, és megnyerték az első három futamot. Ők is hatalmasat ugrottak előre. Ám ott volt még a BrawnGP is. Szenzációsak voltak.” – nyilatkozta a 41 éves pilóta.

    Ugyanakkor Alonso szerint az Aston Martin előrelépése még szignifikánsabb, hiszen a Brawn és a Ferrari esetében egy szabályváltoztatás hozta meg a fordulópontot.

    „Mivel most nem történt nagy szabályváltoztatás, így az Aston Martin fejlődése nagyobbnak tekinthető. A többiek ugrása betudható annak, hogy megbolygatták a regulákat. Sőt, most a költségvetési plafon miatt nehezebb egy ilyen kaliberű fejlődést elérni. Nagyon tehetséges emberek dolgoznak a csapatban. Eddig jól néz ki a dolog, és reméljük, hogy ez még csak a kezdet” – tette hozzá Alonso.

  • Alonso hamarosan futamot nyer, ha fenntartja ezt a hihetetlen statisztikai adatot

    Alonso hamarosan futamot nyer, ha fenntartja ezt a hihetetlen statisztikai adatot

    Elképesztő statisztikai adatot szúrt ki egy Twitter-felhasználó. Ha Fernando Alonso nem szakítja meg a sort, akkor a spanyol pilóta futamgyőzelmet ünnepelhet, amikor legközelebb feláll a dobogóra.

    Bár ideiglenesen elvették tőle, Fernando Alonso Szaúd-Arábiában végül megszerezte pályafutása 100. dobogós helyezését a Forma-1-ben. A sportág történetében ő a hatodik pilóta, akinek ez összejött, hiszen korábban csak Alain Prost, Michael Schumacher, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen volt képes erre. Ami az azt követő dobogós helyezést illeti, ebben az öt pilótában van egy közös dolog.

    Az F1 StatsGuru nevű Twitter-felhasználó szúrta ki, hogy a 101. dobogójukat mindannyian ugyanazzal az eredménnyel zárták, egészen konkrétan győztek. Alonso és főleg a szurkolói tehát bízhatnak a számokban, hiszen ha a 41 éves versenyző is fenntartja ezt a statisztikai adatot, akkor a legközelebbi dobogós helyezése biztosan a 33. győzelmét fogja jelenteni.

    Ami a korábbi eseteket illeti, Alain Prost az 1993-as Brit Nagydíjon érte el ezt a számot. Nem volt sima számára a futam, hiszen hiába indult a pole pozícióból, csapattársa, Damon Hill lerajtolta, majd Ayrton Senna is megelőzte. A brazil pilóta csak rövid ideig tartotta fel, majd miután visszavette tőle a második helyet, fokozatosan csökkentette a különbséget a másik Williamshez képest. Egy biztonsági autós fázis aztán eltüntette a differenciát, de Hill sorsát nem ez, hanem az azt követő motorhiba pecsételte meg, így Prost szelte át elsőként a célvonalat.

    Schumacher a 2002-es San Marinó-i, míg Hamilton a 2016-os USA Nagydíjon érte el ezt a számot. Mindketten rajt-cél győzelmet arattak, és inkább az volt a kérdés, hogy csapattársuk meg tudja-e szerezni a második helyet (igen). Vettelnek már egy fokkal nehezebb dolga volt a 2018-as szahíri versenyen, mivel Räikkönen bokszbalesete miatt nem tudott kereket cserélni, így jóval tovább kint kellett maradnia az ideálisnál. Valtteri Bottas az utolsó körre DRS-távolságon belülre került hozzá képest, de támadni már nem tudott.

    Räikkönen a 2018-as USA Nagydíjon folytatta a sormintát, ami egyben F1-es pályafutása utolsó győzelmét is jelentette. A korábbiakkal ellentétben ő csak a harmadik helyről indult, de Vettelt és Hamiltont is lerajtolta. Bár a futam egy pontján utóbbi szorongatta, de a brit pilóta a vége felé hibázott, amikor megtámadta Max Verstappent, így 2007 világbajnoka megnyerte a versenyt.

    Forma-1, Max Verstappen, Fernando Alonso, Bahreini Nagydíj 2023, futam, dobogó
    Vajon le tudja győzni Alonso Verstappenéket? (Fotó: Peter Fox/Getty Images)

    Persze jól néz ki ez a statisztika, de a realitás nem azt mutatja, hogy Alonso folytatja a sort, hiszen jelenleg úgy tűnik, hogy a két Red Bull mögött ő a harmadik erő. Ez azt jelenti, hogy a spanyol pilótával történnie kell valaminek, hogy ne állhasson fel a dobogóra Max Verstappen és Sergio Pérez, esetleg csak az egyikük mögött, illetve egyszer a bikások mindkét autójának pórul kell járnia, hogy Alonso legyőzze őket.

  • Alonso akár nyolcszoros bajnok is lehetne az egykori csapatfőnök szerint

    Alonso akár nyolcszoros bajnok is lehetne az egykori csapatfőnök szerint

    Eddie Jordan szerint egyértelmű, hogy ki miatt nincs több világbajnoki címe Fernando Alonsónak.

    A spanyol versenyző 2006-ban lett kétszeres világbajnok. 2007-ben, 2010-ben és 2012-ben nagyon közel került ahhoz, hogy megszerezze az áhított harmadik csillagot a neve mellé, ám végül nem neki állt a zászló.

    Utolsó futamgyőzelmét 2013-ban, Barcelonában aratta, ám idén esélye lehet arra, hogy tovább növelje az első helyei számát. Az Aston Martinnal már kétszer dobogóra állhatott, és Melbourne-ben jó eséllyel folytathatja ezt a sorozatot.

    Fernando Alonso, Aston Martin
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    Az ír egykori csapattulajdonos még tisztán emlékszik arra a manőverre, mikor Fernando Alonso a suzukai 130R-ben előzte meg Michael Schumachert (2005). Kivételes versenyzőnek nevezte a spanyolt, akit később már csak a pénz motivált.

    „Emlékszem, mikor a suzukai nedves pályán láttam, hogy kívülről, egy nagyon nehéz kanyarban elmegy Michael Schumacher mellett. Arra gondoltam: Istenem, hogy úszta ezt meg. Alonso megcsinálta a manővert, és attól a perctől hittem, hogy nagy dolgokra hivatott. Tulajdonképpen a saját hibája, hogy nem négyszeres, hatszoros vagy akár nyolcszoros világbajnok. Jobban meg kellett volna válogatnia a csapatait. A 30-as éveiben Alonso már csak a pénzért versenyzett, pedig más utat is válaszhatott volna. Most ismét van körülötte egy olyan autó és csapat, ahol kiemelkedő teljesítményt nyújthat. A Red Bullt nem fogják legyőzni, de a futamgyőzelem összejöhet nekik.” – nyilatkozta Jordan.

  • Történelmi helyszínnek inthet búcsút az F1

    Történelmi helyszínnek inthet búcsút az F1

    Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója elárulta, Madrid városa érdeklődik a Forma-1-es rendezés iránt. Ennek következtében Barcelona helye 2026 után veszélybe kerülhet a versenynaptárban.

    Az elmúlt években jó néhány tradicionálisnak számító pálya került ki a Forma-1-es versenynaptárból, más helyszíneket pedig ez a veszély fenyeget. Néhány esztendővel ezelőtt Barcelona is közel volt ahhoz, hogy többé ne rendezhessen F1-es nagydíjat, ám azóta 2026-ig meghosszabbították a szerződését. Azt követően viszont egyáltalán nem biztos, hogy Katalóniában lesz a Spanyol Nagydíj.

    Madrid ugyanis bejelentkezett a futamrendezésre. 1968 és 1981 között a spanyol fővároshoz közeli Jarama összesen kilenc alkalommal fogadta a mezőnyt, de nem ennek a helyszínnek a visszatéréséről, hanem egy teljesen új versenypályáról van szó. Stefano Domenicali megerősítette az érdeklődést, és elégedettségének adott hangot a hírre reagálva.

    „Azon dolgoznak, hogy legyen versenyük, és az F1 örül, hogy ennyi jelentkező van – utalt Madridra az F1 elnök-vezérigazgatója a Forma-1-es kiállítás megnyitóján. – A Forma-1 világszerte egyre népszerűbb, és tudjuk, hogy Spanyolországban mekkora a szenvedély. Együtt dolgoztam Fernando [Alonsóval], és jól ismerem őt. Öröm látni, hogy egyre nő az érdeklődés Spanyolországban, ami Carlos [Sainznak] is köszönhető. Tudjuk, hogy van érdeklődés Madridból, nyilvánvalóan Barcelonából is, és ez nagyszerű hír számunkra.”

    Barcelona, Spanyol Nagydíj
    Barcelonának 2026-ig van szerződése az F1-gyel (Fotó: Mark Thompson / Getty Images / Red Bull Content Pool)

    Ennek tudatában könnyen lehet, hogy pár év múlva Madrid veszi át Barcelona helyét. Persze Spanyolország azon kevés országok közé tartozik, ahol előfordult, hogy egy évben két versenyt rendeztek, hiszen a Circuit de Catalunya mellett 1994-ben és 1997-ben Jerezben, míg 2008 és 2012 között Valenciában rendeztek Európa Nagydíjat. Domenicali ugyanakkor nem tartja valószínűnek, hogy most is hasonló megoldáshoz nyúljanak.

    „Az életben persze soha nem lehet azt mondani, hogy soha, de Spanyolországban nagyon bonyolult [lenne összehozni] két versenyt – szögezte le az olasz szakember, aki hozzátette, hogy egyelőre egyik pályát sem favorizálják a másikkal szemben. – Elégedettek vagyunk Barcelonával, és az is igaz, hogy Madrid is akar egy futamot. Szóval majd meglátjuk, de mindez jót tesz az F1-nek.”

    Ami az idei évet illeti, a barcelonai pályával kapcsolatos legfontosabb hír, hogy változtattak a vonalvezetésen. 2007 és 2022 között az utolsó kanyart megelőzte egy sikán, amit sokan nem szerettek. Erre az idényre eltávolították ezt a szakaszt, így 2023-ban már a 2006-ig használt kialakításra tér vissza a mezőny. Alonso mindenképpen örül a döntésnek, ugyanis előnyben lesz a többiekhez képest.

    „Igen, ez jó a tapasztalat miatt, azt hiszem, én vagyok az egyetlen [aki versenyzett ezen a kialakításon] – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre a kétszeres F1-es világbajnok, aki 2001-ben, valamint 2003-tól 2006-ig versenyzett a régi-új vonalvezetésen. – Néhány évig versenyeztem ezen a pályán, de nem tudom, hogy ezekkel az autókkal milyen érzés lesz. Néhány srác vélhetően tesztelt ott a régi autókkal, szóval ők talán tudnak mondani valami újat.”

  • Wolff még Alonso büntetésébe is belelátta a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjat

    Wolff még Alonso büntetésébe is belelátta a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjat

    Toto Wolff szerint párhuzamot lehet vonni a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj és a 2023-as Szaúd-Arábiai Nagydíj között.

    A két évvel ezelőtti szezonzáró meghatározó pontja lett a Forma-1-nek. A Mercedes előszeretettel emlegeti fel, míg a többi szereplő már legszívesebben tovább lépne. A legutóbbi verseny kapcsán a csillagosok vezetője ismét előhozakodott az ominózus futammal.

    Fernando Alonso nem megfelelően állt be a rajtkockába, így a verseny elején megbüntették. Le is töltötte a boxkiállása előtt a szankciót, viszont a hátsó emelővel a szerelő hozzáért az autóhoz. 35 körön keresztül nem volt gondja a versenyirányításnak a büntetés letöltésével, ám a 49. körben kaptak egy felvételt arról, hogy hozzáértek az Aston Martinnál a versenygéphez.

    Hiába nyomta Alonso, a futam után elvették tőle a harmadik helyet

    A SAC megbeszélésre hivatkozva 10 másodperces büntetést írtak jóvá Alonsónak, így a spanyol elveszítette a harmadik helyet. Az Aston Martin felülvizsgálati kérelmet adott be, és sikeresen bebizonyították az igazukat. Egyöntetű megállapodás nem született arról, hogy az érintés is munkának minősül-e, így nem volt jogos az utólagos szankció. A stewardok visszavonták az ítéletet, így Alonso ismét ünnepelhetett.

    Wolff úgy véli, hogy múlt vasárnap sem döntött jól a versenyigazgató és a stewardok, csakúgy, mint az Abu Dhabi Nagydíjon. A Mercedes többször hangoztatta, úgy érzik megfosztották Lewis Hamiltont akkor a 8. címétől. Michael Masi háttérbe szorult a futam után, majd tavaly elhagyta az FIA-t.

    Az osztrák vezető kihangsúlyozta, ő csak azt szeretné, ha helyes döntések születnének ezekben a szituációkban.

    „Először is, nagyon kemény büntetést kaptak. A teljesítményük alapján Fernando (Alonso) és az Aston Martin megérdemelte a harmadik helyet. Át kell néznünk a szabályokat, és meg kell vizsgálnunk, hogyan tudnánk finomítani rajtuk. Ilyen szinten nem szabadna befolyásolni a versenyt. Inkább hozza meg az FIA a döntéseket, mintsem túl elhamarkodottan mondjunk ki valamit. Nem akarunk belebukni valamibe, ami rossz. Mi már áldozatul estünk 2021-ben, Abu Dhabiban, mikor megfosztották a legnagyobb versenyzőt a bajnoki címtől. Így inkább ne menjünk a dobogóra, hozzunk előbb helyes döntéseket” – nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke.

  • Stroll emiatt megorrolhat Alonsóra: „Ő volt Mr. pénz és sárm”

    Stroll emiatt megorrolhat Alonsóra: „Ő volt Mr. pénz és sárm”

    Az szakértővé avanzsált egykori csapatmenedzser szerint, Lawrence Strollnak egy idő után elege lesz abból, hogy Fernando Alonso ellopja a show-t.

    Az Aston Martin vegyes érzelmekkel telve kezdte az idei szezont. Lance Stroll biciklis balesete miatt izgulhattak, majd később a spanyol kétszeres világbajnok dobogós helyezéseit ünnepelhették. A kanadai versenyző is jól szerepel, rendre ott van csapattársa mögött, mikor épp nem kell technikai gondok miatt feladnia a versenyt.

    Mike Krack Szaúd-Arábiában elmondta, hogy a spanyol pilóta érkezése nagy löketet adott az istállónak. A 41 éves versenyző még jobban inspirálta őket, mint Sebastian Vettel. Ám Peter Windsor szerint nem sokáig fogja jó szemmel nézni a 61 éves üzletember, hogy Alonso népszerűbb a csapatban a fiánál.

    „A verseny végén, mikor szinte az összes zöldbe öltözött szerelő a dobogó alatt állt, Alonso volt Mr. pénz és sárm, a fluoreszkáló zöld sapkájában és millió dolláros mosolyával. Nem biztos, hogy az idősebbik Stroll sokáig eltűri azt, ami most van. Fernando (Alonso) lassan nagyobbá válik, mint maga a csapat. Stroll azt fogja gondolni: ‘mi történik a fiammal, miért esett vissza, miért van ez?’ Valószínűleg most túlzok és nem fog ilyen megtörténni. Azt akartam sugallni, hogy ez a csapat más, nem olyan, mint a többi.” – magyarázta Youtube-csatornáján Windsor.

    Forma-1, Pedro de la Rosa, Fernando Alonso, Aston Martin, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, csütörtök
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    Az egykori csapatmenedzser kihangsúlyozta, az Aston Martinnál a tulajdonos fia ellen kell versenyezni, így ez a csapat mindig is különbözni fog a többi alakulattól.

    „Ez nem a Red Bull, ahol Dietrich Mateschitz sok különböző versenyzőt kedvelt, meglátta bennük a lehetőséget és bizalmat szavazott nekik. Itt (Aston Martin) egy versenyző édesapjáról van szó, aki megvett magának és a fiának egy F1-es csapatot. Látja a ‘Fernando Alonso – jelenséget’ és szeretné, ha a fia is ebben részesülne.”

    Alonso a 2010-es évek elején ismerkedett meg a Stroll családdal:

    Lawrence Stroll a szaúdi verseny után elmondta, még akkor ismerték meg a spanyolt, mikor a Ferrarinál versenyzett. 2011-ben Lance a vörösök juniorprogramjában vitézkedett, míg a 41 éves pilóta a futamgyőzelmekért harcolt.

    „Lance-hez hasonlóan én is régóta ismerem Fernandót. Mikor Fernando a Ferrarinál versenyzett, Lance az akadémia tagja volt. 12 éves volt, mikor találkoztak. Ez 12 évvel ezelőtt történt, tehát azóta ismerik egymást. Nyilvánvaló, hogy Fernando az egyik legjobb versenyző. Régóta ismerem, és mikor az Aston Martin projektjeiről beszéltünk, osztotta a nézeteimet és a hitemet. Elmentem hozzá és megmutattam mik a terveink a jövőre nézve. Mivel már régóta ismerjük egymást, ez mondta:” te úttörő vagy, te leszel a jövő és én részese akarok lenni ennek. Ezért döntött úgy, hogy csatlakozik hozzánk.” – árulta el Lawrence Stroll a Sky Sportsnak.

  • Briatore elárulta, miben jobb az Alonso-korszak a Vettel éveknél

    Briatore elárulta, miben jobb az Alonso-korszak a Vettel éveknél

    Flavio Briatore szerint Fernando Alonso jó döntést hozott, mikor elfogadta tavaly az Aston Martin ajánlatát és Sebastian Vettel helyére igazolt.

    A spanyol versenyző már egyszer szögre akasztotta sisakját. A McLaren-Honda újraélesztését követően a 41 éves pilótának elege lett a sikertelenségből, így egy ideig búcsút intett a száguldó cirkusznak. Az új szabályok viszont felkeltették a kétszeres világbajnok kíváncsiságát.

    2020-ban az eligazoló Daniel Ricciardo helyére keresett alternatívát a Renault. Alonsóval is felvették a kapcsolatot. A felek sikeresen megegyeztek, így a nevet váltó csapat oldalán tért vissza a spanyol. Látszólag jól elvolt a franciáknál Alonso, ám Vettel visszavonulását követően mindenkit meglepett a 41 éves pilóta a döntésével.

    Alonso lépése eddig jónak tűnik, hiszen két futamból kétszer állt a dobogón az új szezonban. Az olasz menedzser látja a régi versenyszellemet barátjában, aminek kifejezetten örül.

    Fernando Alonso
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    „Még a dobogós helyezését is megpróbálták elvenni egy olyan büntetéssel, amiről még csak beszélni sem kellene. 41 évesen gyorsabb, mint a 20 évesek. Sosem voltak kétségeim a képességeivel kapcsolatban. Azt mondták róla, hogy túl öreg és nem csapatember. Ezek azonban ostobaságok. Csak egy jó autót adjanak neki, és máris kivételes eredményeket pakol le az asztalra.” – nyilatkozta Briatore az olasz Corriere della Serának.

    A Renault egykori csapatfőnöke elismerte, kockázatos lépés volt az Aston Martinhoz igazolni.

    „Közösen osztoztunk a döntésben. Kockázatot vállaltunk, de végül megérte. Ők (Aston Martin) két éves szerződést ajánlottak, míg mások csak egy évig számoltak vele a kora miatt. Már akkor tudtuk, hogy Lawrence (Stroll) egy nagyszerű csapatot állított össze. Ott volt igény a változásra, míg az Alpine-nál más volt a helyzet.”

    Briatore is meglepődött a Red Bull kivételes dominanciáján, de a bajnokságot még nem tekinti „lefutottnak”:

    „Én még várnék azzal a kijelentéssel, hogy a világbajnokságnak vége. Az Aston Martin még egy ‘szűz’ autóval rendelkezik, meglátjuk merre tudnak elmozdulni a fejlesztésekkel. A többieknek még meg kell érteniük a problémáikat, Fernandónak (Alonso) viszont olyan autója van, amit könnyű vezetni. Ha lesz lehetősége a győzelemre, akkor nem fogja az alkalmat elszalasztani.”

    A 72 éves vezető elismeri Lance Stroll tehetségét is, de a csapat sikereit Alonso tapasztalatának és képességeinek tulajdonítja.

    „Fernando olyan lelkesedést és ambíciókat hozott, amilyet még sosem láttak (az Aston Martinnál). Semmiben sem hasonlít a helyzet és a hangulat Vettel ott töltött időszakához. Ez kell ahhoz, hogy legyőzzék a Ferrarit és a Mercedest.”