Az Aston Martin három dobogós helyezés után a futamgyőzelmet célozta meg, el is árulták melyik versenyen lesz a legtöbb esélyük erre.
Nagyon jól kezdte az évet a kanadai-brit csapat. Az első három versenyen pezsgőzhettek, bár két alkalommal veszélybe került az eredményük. A dobogós helyezéseknek is örülnek, ám az istálló emelne a téten, és a futamgyőzelmet célozná meg.
Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke lát arra esélyt, hogy ezt a célt még idén abszolválják. A német vezető szerint már májusban sikerülhet is a tervük.
„Úgy gondolom, hogy lesznek olyan pályák, ahol ennek az autónak és pilótának (Fernando Alonso) a kombinációja varázslatos dolgokra lesz képes. Monacóban megpróbálunk a győzelemre hajtani. A hiányosságaink a nagyon hosszú egyenesekben vannak, ez nem titok. Ezt már korábban felismertük, és dolgozunk rajta. Ám azokon a pályákon, amiken ez nem számít, ott nagyobb lehet majd az önbizalmunk. Gyorsnak kell lennünk, célba kell érnünk és nem szabad hibáznunk. Utána meglátjuk, mi lesz” – nyilatkoztaKrack.
Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team
A „zöldek” számítanak arra, hogy a Ferrari és a Mercedes is fejlődni fog az elkövetkezendő időszakban, így nem lesz könnyű dolguk, ha győzelmet akarnak szerezni.
„Az autónk jó. Az első három versenyen versenyképesek voltunk, szóval ezt bátran kijelenthetjük. Most indul majd a fejlesztési verseny, és a nagycsapatokkal nehéz lesz tartani a versenyt. Nem középcsapatokkal küzdünk idén, hanem a legnagyobbakkal. A tapasztalat, a nagyszerű infrastruktúra náluk van. Viszont nem fogjuk feladni a harcot.”
Timo Glock szerint az Aston Martin Bakuban még megütheti a bokáját:
„Bakuban több kanyar van ugyan, de ott vannak hosszú egyenesek is. A Red Bull szuper DRS-hatása ott érvényesülni fog. Ott még nagyobb előnyük lesz. A kérdés az, hogy a fejlesztések mentén ki hoz először olyan csomagot, ami beválik.”
A Forma-1-ben bevezették a “Hónap előzése” díjat, amit első alkalommal Fernando Alonso kapott meg a közönség szavazatai alapján. A spanyol reakciója a díjnyertes manőverre nagy nevetést váltott ki.
A két márciusi versenyen végrehajtott előzések közül Alonso Lewis Hamilton elleni bahreini támadása nyerte el legjobban a szurkolók tetszését, ami végül a dobogóra repítette. A veterán kétszeres bajnok olyan helyen előzött, ahol korábban talán sohasem senki más, vagy legalábbis ilyen fontos pozícióért nem láttunk ilyet.
A manőver a pálya lejtős, trükkös féktávú 9-es számú balos hajtűkanyarjánál történt. Itt azért nehéz előzni, mert az előző kanyartól odáig vezető szakasz rövid, és utána egy hosszabb egyenes következik, így sokan inkább ott próbálkoznak a támadással.
Alonso az Ausztrál Nagydíjon egy közönségnek szervezett programon beszélt a díjról, és kicsit odapiszkált riválisának, hogy nem kellett nagyon megerőltetnie magát. „Már kanyarokkal ezelőtt felépítettem az előzést. Valószínűleg jobb volt az autóm, jobbak voltak a gumijaim, és nem volt túl nehéz” – mondta vigyorogva Alonso.
A két klasszis három futam után a 3. és a 4. helyen áll a tabellán, Alonso 45, Hamilton 38 pontos, melbourne-i csatájukat a brit nyerte a 2. helyért.
Hiába Max Verstappen nyerte az Ausztrál Nagydíjat, nem ő volt a legnagyobb szenzáció a futamon.
A rajt után a két Mercedes megelőzte a holland versenyzőt, majd az óvatoskodó Verstappen visszavette az első helyet. A káosz azonban már az első körökben elkezdődött. Lance Stroll és Charles Leclerc ütközött, a rövidebbet a monacói húzta. Majd a Safety Car fázisok és a piros zászlós megszakítások váltották egymást. Carlos Sainz megforgatta Fernando Alonsót, amiért büntetés is kapott. Ám hivatalosan az a kör nem történt meg, így túl igazságtalannak találta a 28 éves pilóta a szankciót.
A nemzetközi sajtóorgánumok ígyértékelték a káoszba torkollott Ausztrál Nagydíjat.
La Gazetta dello Sport (Olaszország):
„Az Ausztrál Nagydíj fináléja olyan volt, mint egy rulett játék, egy olyan káosz, amit hivatalosan a biztonság érdekében indítottak el. Ám végül a versenyzők biztonságát ásták alá. A versenyt vélhetőleg a szórakoztatás és a látványosság oltárán áldozták fel. A közönségnek akartak showműsort csinálni ezzel a bizonytalansággal. Egy verseny, amit el lehet, és el kell felejteni. Sainz jól védekezett, felkapaszkodott a negyedik helyre és tartotta a tempót az Aston Martinnal és a Mercedesszel. Mindaddig ‘Super Max’ egy még erősebb üzenetet adott át a többieknek. A látottak alapján ő és a Red Bull szinte verhetetlenek. A többiek reményei az őrült versenyekhez és a szerencséhez köthetőek. A tegnapinál őrültebb versenyt nehezebb elképzelni, de Verstappen még így is győzni tudott.”
Blick (Svájc):
„Pár órával később érkezett meg Európába az áprilisi tréfa az Ausztrál Nagydíj által. Ez volt a 14. alkalom, mikor a Safety Car mögött ért véget a verseny. Az FIA a veszélyes újraindításokkal, a rajtsorrend bizarr meghatározásával maga is felelős a millió dolláros bukásért, és egy olyan visszhangért, amivel senki sem számolt.”
Het Laatste Nieuws (Belgium):
„Verstappen inkább a fantasztikus Red Bulljának köszönheti a győzelmet, mintsem saját magának. Az első rajtnál túl óvatos volt és könnyen el tudtak menni mellette, később pedig ritka hibát vétett. Nem ilyennek ismerjük őt.”
Max Verstappen – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Marca (Spanyolország):
„Nincs baj a show-val, de nem a következetlenséggel és veszélyes helyzetekkel kell előidézni. Nem lehet ezt a ‘versenyzők biztonsága’ címszóra felhúzni. Az Ausztrál Nagydíjon kettő állórajt volt, de egyikre sem volt szükség. Sainz nem tudott fékezni megfelelően a hideg gumikon, és ezt a szükségtelen helyzetet a versenyigazgatóság idézte elő. Megfosztották őt egy csodálatos negyedik helytől, egy olyan pozíciótól, amit megérdemelt volna. A verseny után még csak meg sem tudta védeni magát a stewardok előtt.”
Sky Sports (Egyesült Királyság):
„Charlie Whiting halála óta nem sikerült az F1-nek egy olyan versenyigazgatót találnia, akiben minden csapat megbízik és tisztel. Ez a zűrzavar és elégedetlenség csak tovább növeli a nyomást Niels Wittichen, aki idén már 23 futamért felel, mivel Eduardo Freitast már tavaly felmentették.”
Bild (Németország):
„Micsoda zűrvar és micsoda verseny! Az Ausztrál Nagydíj után senki sem a győztes Max Verstappenről beszélt, hanem a szabályokról, és az újraindítások körüli káoszról. A Forma-1 újfent nem érti önmagát. A probléma pedig egyértelmű: túl sok szabály van, és túl nagy a jogköre a versenyigazgatónak.”
Le Monde (Franciaország):
„Kaotikus, ezzel a jelzővel lehet jellemezni az Ausztrál Nagydíjat. A futam utolsó újraindításánál már a biztonsági autó mögött fejezte be a versenyt lassított tempóval Max Verstappen és a megmaradt 11 versenyző.”
Fernando Alonso sem érti miért kapott ilyen kemény büntetést Carlos Sainz az Ausztrál Nagydíjon.
Kevin Magnussen balesete után túl sok törmelék került a pályára, így a versenyirányítás piros zászlóval megszakította a futamot. Miután megtisztították a pályát, a versenyzők a Safety Car vezetésével ismét felálltak a rajtrácsra. Ám az elindulás után kitört a káosz. A Ferrari versenyzője megforgatta honfitársát, a két Alpine összeért és a falban találta magát, Sergio Pérez átszáguldott a sóderágyon, míg Logan Sargeant is leparkolta autóját a fűben.
Azonnal félbeszakították újfent a versenyt. Mivel a versenyzők nem tettek meg egy teljes kört, az előző sorrend állt fel. Így Alonso visszakerült a harmadik helyre, míg Sainz büntetést kapott. Az utolsó körben, a „Safety Car” mögött futottak be, így végül a 28 éves versenyző az időbüntetése miatt utolsó lett.
Carlos Sainz – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Sainz a csapatrádióban sírva kérte a stewardokat, hogy hallgassák meg, és töröljék el a szankciót. A verseny után a csalódott spanyol nem akart beszélni az esetről, csak annyit mondott, hogy szégyen, ami történt. Még az Aston Martin versenyzője szerint is túl szigorú volt a büntetést.
„Szerintem túl kemény büntetést kapott. Az első körben nagyon nehéz megítélni milyen a tapadási szint. Nyilván nem megyünk szándékosan bele egy másik autóba. Tisztában vagyunk azzal, hogy a saját konstrukciónkat és versenyünket is kockára tesszük ezzel. Néha olyan pozícióba kerülsz, ahol azt kívánod: bárcsak ne lennél most ott, de ez része a versenyzésnek. Még nem néztem meg alaposan a visszajátszást, de így elsőre túl keménynek tűnik a büntetés.” – nyilatkozta Alonso.
Fernando Alonso kirobbanó formában kezdte meg a 2023-as szezont. A kétszeres spanyol világbajnok az idei év eddigi összes futamán a dobogóra tudott állni, és ennek köszönhetően a 3. helyet foglalja el az összetett pontversenyben. Azonban a 32-szeres futamgyőztes és barátnője, Andrea Schlager az Instagramon jelentették be a szakításukat a mai nap folyamán.
Alonso és a Servus TV osztrák riporternője még tavaly áprilisban jött össze egymással, és ezt követően számos alkalommal tűntek fel egymás oldalán az F1-es paddockban, amikor az osztrák tévétársaság is jelen volt a különböző helyszíneken. Alonso egy alkalommal még egy MotoGP hétvégére is kilátogatott az Aprilia vendégeként, hogy a barátnője mellett lehessen.
A sok közös poszt után azonban nagyon furcsa volt, hogy a téli szünetben semmit nem csináltak együtt. Schlager a későbbiekben elárulta, hogy nem szerette volna zavarni a spanyol klasszis intenzív felkészülését a 2023-as szezonra.
Ugyan a bahreini szezonnyitót követően minden szakítással kapcsolatos pletykát eloszlattak egy újabb közös képpel, a mostani Ausztrál Nagydíjat követően hivatalossá vált, hogy Alonso és Schlager szakított egymással.
„Szerettük volna tudatni veletek, hogy már nem alkotunk egy párt egymással” – olvasható a spanyol pilóra és az osztrák riporternő Instagram történetében. – Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ennyi időt tölthettünk el egymás társaságában, és ez folytatódni fog, csak egy teljesen más fajta módon.”
„Az együtt megkezdett projektjeinket is folytatni fogjuk, és emellett továbbra is tisztelni fogjuk egymást. Úgy gondoltuk, hogy ezt a dolgot meg kell osztanunk veletek, mert rengetegen támogattatok minket. Ezt pedig szeretnénk megköszönni nektek. Szeretettel Fer és Andrea.”
Ritkán láthatunk olyat a Forma-1-ben, amikor egy pódium ceremónia során három világbajnok pezsgőzhet egymás társaságában. A mostani Ausztrál Nagydíjon azonban Max Verstappen, Lewis Hamilton és Fernando Alonso össze tudta hozni ezt a bravúrt.
A legikonikusabb ilyen pillanat az 1993-as Spanyol Nagydíjon történt, ahol Alain Prost, Ayrton Senna és Michael Schumacher volt jelen a pódiumceremónián. Ugyan a német fiatal akkor még nem volt világbajnok, de az évek múlásával kiderült, hogy akkoriban összesen 14 világbajnoki címet láthattunk a dobogón.
Visszatérve a mostani dobogóra, a száguldó cirkuszban legutoljára a 2018-as Amerikai Nagydíjon láthattunk 3 világbajnokot a dobogón. Akkor az utolsó F1-es sikerét arató Kimi Räikkönen mellett Lewis Hamilton és Sebastian Vettel pezsgőzhetett a dobogón.
Emellett Verstappennek ez volt F1-es pályafutása 37. győzelme és a 80. dobogós helyezése, amivel utolérte a McLaren egykori brazil kiválóságát. Sennának neve mellett 41 Forma-1-es siker szerepel, szóval a kétszeres holland világbajnok hamarosan e téren is beérheti a brazil fenomént.
A holland úton van a harmadik világbajnoki címe felé! Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
A holland klasszis még soha nem tudott nyerni Melbourne-ben, ami így a 23. versenyhelyszín lett, ahol legalább egy futamgyőzelmet tudott szeretni. Ezzel pedig Michael Schumachert érte utol, de az abszolút rekordot tartó Hamiltontól (31 különböző helyszín) még messze van.
Végezetül pedig Alonsóhoz is tartozik egy érdekes statisztikai adat. A kétszeres spanyol világbajnoknak ez volt a 101. dobogós helyezése pályafutása során, azonban akiknek eddig összejött ez a bravúr (Michael Schumacher, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Alain Prost és Kimi Räikkönen), ők mindannyian egy győzelem után léphettek fel 101. alkalommal a pódiumra. Ugyan Alonso most megszakított ezt a sorozatot, de idén eddig az összes futamon a dobogón tudott végezni, ami egy megsüvegelendő teljesítmény.
A Haas ugyan megpróbálta a lehetetlent, hogy egy dobogós helyezést szerezzenek Nico Hülkenbergnek, de az FIA végül nem adott helyet a fellebbezésüknek.
Az utolsóelőtti újraindításnál elszabadult a pokol az Ausztrál Nagydíjon és a hatalmas kavarodásból az amerikai istálló német versenyzője óriásit tudott profitálni. Hülkenberg a 4. helyen maradt, azonban miután egyetlen szektort sem tudott teljesíteni a mezőny az újbóli piros zászlóig, így mindenki abban a pozícióban ért célba a kiesőket leszámítva, ahol az utolsóelőtti újraindításnál volt.
A Haas szerette volna, ha az előzetes sorrend maradt volna érvényben, mivel Carlos Sainz 5 másodperces büntetése – amit Fernanado Alonso megforgatása miatt kapott – értelmében Hülkenbergé lett volna a 3. pozíció. Azonban ahogyan az várható volt, az FIA elutasította a Haas óvását, így a kétszeres spanyol világbajnok a 3. astonos futamán a 3. dobogóját volt képes megszerezni.
Ugyan már órák óta átszelte a célvonalat Max Verstappen, de a versenynek bizonyos értelemben még mindig nincs vége.
A Haas istálló nagyon jó pozícióból várhatta a második újraindítást. Nico Hülkenberg a negyedik helyen autózott Carlos Sainz mögött, aki a harmadik helyen követte Max Verstappent és Lewis Hamiltont. Mivel a spanyol versenyzőt megbüntették Fernando Alonso megforgatása miatt, így a dobogón akár a német is állhatna.
Az amerikai istállónak megtetszett ez a gondolat, így hivatalosan is megóvta az eredményt. A stewardok beidézték a csapat képviselőit, és felülvizsgálják a kérelmet.
Ugyanakkor nem sok esély van arra, hogy a legfiatalabb csapat megnyeri ezt a vitát. Mivel nem tettek meg egy teljes kört ebben a sorrendben, a versenyirányítás jogosan rendelte el az egy körrel azelőtti felállást. Így került vissza Alonso is a harmadik helyre, akinek a Szaúd-Arábiai Nagydíj után ismét vizsgálják a dobogós pozícióját.
Worth noting Hulkenberg was 4th when the red flag was shown before the order went back for the procession to the line.
Fernando Alonso szerint a Mercedes eddig „altatta” riválisait, és saját teljesítményét alacsonyította le az elmúlt napokban.
A csillagosok eddig arról beszéltek, hogy át kell szabniuk az autójukat, mivel nem tudnak közelebb kerülni a riválisaikhoz. Korábban Lewis Hamilton is bírálta a csapatot, majd Toto Wolff finoman a mérnökeire helyezte a nyomást a teljesítménnyel kapcsolatban.
Ugyanakkor Jeddah-ban már megmutatkozott az Ezüst Nyilak tempója, ugyanis George Russell a negyedik (majd egy időre a harmadik) helyen végzett.
Melbourne-ben vegyesen indult a Mercedes hétvégéje, ám a Q3 utolsó másodperceiben a semmiből húzták el a második és a harmadik pozíciót. A német csapat azt állítja, teljesen meglepte őket az eredmény.
George Russell – Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas
Az Aston Martin spanyol versenyzője így a negyedik helyre csúszott vissza, és az időmérő után rávilágított a Mercedes taktikájára.
„Nem igazán lepett meg, hogy ott vannak. Már Jeddah-ban is jól mentek. Most a második szabadedzésen is jól mozogtak, igazából mindig is gyorsak voltak. Ha csak a nyilatkozataikat olvasod, úgy tűnhet, hogy olyan konstrukciójuk van, ami még a Q3-ba sem fér be. Láthattunk, hogy ez nem így van.” – nyilatkozta Alonso.
A mezőny a pénteki napon az esővel küzdött, így nemigen tudtak felkészülni a hosszú etapokra. A kétszeres spanyol világbajnok abban reménykedik, hogy így kiszámíthatatlanabb lesz a futam.
„Sok ismeretlen van, a hőmérséklet nagyon más lesz. Állítólag még napsütés is lesz. Úgy vélem, még senkinek sincs meg a teljes stratégiája. Ha a Mercedes jó rajtot fog, akkor megállíthatják Maxet (Verstappen). Ha ez nem így történik, elég unalmas versenyünk lesz.”
Max Verstappen szerezte meg az első rajtkockát az Ausztrál Nagydíj kvalifikációján, a második helyről George Russell indulhat, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.
Az esőfelhők fenyegetően gyülekeztek a mezőny feje felett, így az első percekben szinte mindenki kihajtott a pályára. Alex Albon állt az élre, míg csapattársa megforgott a boxbejárat környékén.
Sergio Pérez már nem volt ilyen szerencsés, a hármas kanyarban a falba állt. Piros zászlóval leintették az időmérőt. A mexikói próbált kitolatni, de elásta Red Bullját a sóderágyban. A 32 éves pilóta technikai gondokra panaszkodott.
Az újraindítást követően Max Verstappen állt az élre, míg a gumimelegítéssel küzdött az Aston Martin és a Ferrari. Pár körrel később már Fernando Alonso állt az élre, de a holland nem hagyta magát, így gyorsan visszavette a pozíciót. Mindaddig Alex Albon a harmadik helyre repítette a Williamst.
A Q1-ben végül Verstappen lett a leggyorsabb George Russell és Lewis Hamilton előtt. A szakaszból búcsúzott: Oscar Piastri, Guanyu Zhou, Logan Sargeant, Valtteri Bottas és Sergio Pérez
Sergio Pérez már a Q1-ben búcsúzott – Fotó: Quinn Rooney/Getty Images/Red Bull Content Pool
Q2:
Az első próbálkozások során a két Aston Martin állt az élre, Lance Stroll és Fernando Alonso sorrendben. A Ferrari is megvillant, ugyanis Charles Leclerc vette át az első helyet, míg Carlos Sainz a negyedik pozícióba ugrott fel. Max Verstappen is befejezte gyors körét, és le is taszította a monacóit az első helyről.
Nico Hülkenberg meglepetésre a negyedik helyet vette át, míg Alex Albon a hetedik pozícióban találta magát. Lando Norris meglátogatta a sóderágyat, de sikeresen átsiklott rajta, így folytathatta az időmérőt.
Az utolsó hajrában Verstappen tovább javított idején, míg mögé Fernando Alonso és Carlos Sainz zárkózott fel. A Q2 végén kiesett: Esteban Ocon, Yuki Tsunoda, Lando Norris, Kevin Magnussen és Nyck de Vries.
Q3:
A felhők újfent a pálya felé tornyosultak, így mindenki gyorsan túl akart lenni az első gyors körén. Max Verstappen az élre állt, őt Nico Hülkenberg követte. Ám a holland köre nem volt acélos, így Lewis Hamilton, Fernando Alonso, George Russell és a két Ferrari megelőzte.
Verstappen azonban gyorsan visszavágott, így ismét ő került az élre.
A holland kétszeres világbajnok bizonyult a leggyorsabbnak, így ő indulhat holnap az élről. Második helyen George Russell végzett, míg mögé Lewis Hamilton zárkózott fel.