Damon Hill szerint Lance Strollnak fókuszpontot kell váltania, és vissza kell vonultatnia Fernando Alonsót, ha maradandót akar alkotni az F1-ben.
A kanadai versenyző még a tesztek előtt szenvedett biciklis balesetet, így hátránnyal kezdte az évet. Sikerült kellőkép rendbe jönnie, bár még csavarokkal a kezében teljesíti a versenyeket.
Az első futamon a hatodik helyen ért célba, míg a másodikon egy technikai hiba vetett véget a versenyének. Ausztráliában, Carlos Sainz büntetése után a negyedik lett, így jelenleg a 6. pozíciót foglalja el az egyéni listán.
Mindaddig világbajnok csapattársa mind a három futamon dobogóra állhatott. Jelenleg 25 pont a különbség a két versenyző között.
Lawrence és Lance Stroll azt hitte, hog Alonso csak egy-két évig marad, így a jól összerakott csapatot majd a fiatal kanadai irányíthatja tovább. Ám azzal nem számoltak, hogy a spanyolnak megjön a kedve újfent a versenyzéshez. A kétszeres világbajnok most már nem sietne annyira, sőt, legutóbbi nyilatkozatai alapján hosszabb távra tervez.
Lance Stroll – Fotó: Aston Martin F1 Team
1996 világbajnoka úgy látja, Strollnak muszáj legyőznie Alonsót, ha fenn akar maradni a vízen. Így neki kell a visszavonulás útjára terelnie újfent a 41 éves pilótát.
„Tartania kell ezt a formát. Az nem jó, ha ez csak egy fellángolás a részéről, és nem tartós a dolog. Azt kell kitűznie, hogy visszavonultatja Fernando Alonsót. Meg kell valósítania ezt a célt. Tisztában vagyok azzal, hogy ez brutálisan hangzik, de ezt próbálja George Russell is elérni Lewis Hamiltonnál a Mercedesben. Nico Hülkenberg célja is ez Kevin Magnussen esetében. Meg kell alapoznod a helyedet, és neked kell a királynak lenned a csapatban.” – nyilatkozta Hill.
Hill szerint Strollban is van potenciál, de csak kemény munka és áldozatok árán vihetne véghez egy ilyen missziót.
„Ugyan meg vannak a képességei, viszont nem hinném, hogy ott van benne az a lehetőség, mint Max Verstappenben és Lewis Hamiltonban. Ha csakúgy meg lenne benne, akkor Fernando Alonsótól is elvenné a jó pozíciókat. Ha a következő szintre akar jutni, akkor ezt kell fejlesztenie. Saját tapasztalatból beszélek. Amíg nem kerültem olyan helyzetbe, fogalmam sem volt arról, hogy ilyen oldalam is van. Minden versenyzőben van némi potenciál. A kérdés az: hogyan lehet ezt kiaknázni? Borzasztóan nagy kötelezettség – és áldozatvállalás szükséges ehhez.
Felipe Massa szerint a Mercedes és a Ferrari is javulhatott volna annyit, mint az Aston Martin, ám ők a büszkeségükre hallgattak.
A brazil ex-versenyző nem lepődött meg azon, hogy egykori csapattársa az idei szezon egyik legnagyobb szenzációja. Három futamból háromszor állhatott dobogóra Fernando Alonso, sőt a csapattal már a 33. győzelme felé masíroznának.
Massa elmondta, a spanyolnak csak egy jó autó kellett arra, hogy megvillanjon, és ezt a kanadai-brit csapat meg is tudta adni neki:
„Mindannyian tudjuk milyen erős. Ha megfelelő autó van alatta, akkor ugyanolyan gyors lesz, mint amikor világbajnokságot nyert. Ő az egyik leghosszabb ideje versenyző pilóta, és az eredményekkel együtt nő az éhsége a folytatásra. Fernando volt az a csapattárs, aki ellen a legnehezebb volt küzdeni.” – nyilatkozta a La Gazetta dello Sportnaka brazil.
Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team
Emiatt javult sokat az Aston Martin:
A tavalyi eredményeikhez képest hatalmas ugrást hajtottak végre a „zöldek”. Lawrence Stroll rengeteg erőforrást fektetett az új struktúra kiépítésébe, sőt tehetséges szakembereket is elcsábított a nagycsapatoktól. Massa úgy véli, amiatt sikerült ekkorát ugrania a csapatnak, mert készek voltak az „új koncepciók” felé nyitni.
„Néhány évvel ezelőtt még úgy nézett ki az autójuk, mint a Mercedesé. Változtak a szabályok, így őket már nem érte meg lemásolni. Ezért elmentek a Red Bullhoz, és szereztek maguknak onnan egy technikai igazgatót. Ő (Dan Fallows) és a csapata pedig megépítette ezt az autót. Jól csinálták. A Mercedes, a Ferrari és a McLaren azért nem csinálják ezt, mert a presztízsüket féltik, és csak a saját udvarok előtt söprögetnek. Ám anno a Red Bull is úgy kezdte, hogy elvitte egy nagycsapattól Adrian Neweyt.”
Tom Clarkson, a hivatalos sajtótájékoztatók házigazdája úgy véli, Max Verstappen kegyetlenebb, mint Lewis Hamilton vagy Charles Leclerc. A szakértő szerint a holland azért versenyez, hogy „tönkre tegye az ellenfeleit”.
2021-ben, egy vitatható szezonzáróután szerezte meg a 25 éves pilóta az első bajnoki címét. Tavaly év elején még úgy tűnt, hogy a Ferrari is beleszólhat a küzdelembe, ám év közben a vörösök lemaradtak, míg a Red Bull teljesen átvette a bajnokság felett az uralmat. 2023-ban eddig három futamot teljesített a mezőny, és mind a három alkalommal a Bikák egyik pilótája nyert.
Clarkson az F1 Nation legújabb adásában azt ecsetelt, hogy még sosem látott olyan versenyzőt, aki annyira nyerni akart volna, mint Verstappen.
„Milyen tulajdonságokkal rendelkezik? Nos, elképesztően gyors, nem igaz? Ez adott. Viszont még sosem találkoztam olyan versenyzővel, aki ennyire éhes lett volna a sikerre.” – kezdte a brit.
Max Verstappen – Fotó: Lars Baron/Getty Images/Red Bull Content Pool
Damon Hill szerint Jos Verstappen győzni akaró magatartása és nevelése is közrejátszott abban, hogy Max ennyire nyerni akarjon:
„A jelenségének az egyik fontos összetevője a sikerre való éhség. Más szóval, égető vágyat érez arra, hogy nyerjen és versenyképes legyen. Ez a tulajdonság kulcsfontosságú. Hasonló Senna, Schumacher vagy más olyan srácok gondolkodásmódjához, akik sokat nyertek a sportban. Viszont van benne egyfajta könyörtelenség is. A legtöbb ember nehezen szimpatizál ezzel, mivel a normál esetben ez önzőségnek számít, és nem vonzó. Viszont a sportban ez a megfelelő gondolkodásmód. A cél itt nem az, hogy jól teljesítsünk, hanem az, hogy nyerni tudjunk. Nem a szép játékot jutalmazzák. Ez a hozzáállás Verstappenben megvan. Honnan jött ez? Biztos vagyok abban, hogy az édesanyja is hozzásegítette, hiszen sikeres gokartos hölgy volt. Viszont Jos, aki maga is Forma-1-es versenyző volt, gondoskodott arról, hogy a fia ne szórakozásból csinálja ezt, és ne vegye félvállról a dolgokat. Ha a Forma-1-be akarsz szerepelni, akkor nyerned kell, vagy minden áron akarnod kell a győzelmet.” – tette hozzá 1996 világbajnoka.
Verstappen tönkre akarja tenni a társait?
Clarkson nem hagyta annyiban dolgot, szerinte Verstappen még Hamiltonnál is „kegyetlenebb.”
„Ő nem csak nyerni akar. Tönkre akarja tenni a körülötte lévő embereket, a legközelebbi versenytársait, és ez Szaúd-Arábiában szépen meg is mutatkozott. A 15. helyről rajtolt, briliáns versenyt futott, és a második helyen ért célba. Mégis csalódott volt a futam után, azzal a szöveggel jött: ‘nem azért vagyok itt, hogy második legyek’. Mások ezt az eredményt nagyszerűnek könyvelték volna el. Nézzük meg Pérezt, az elmúlt futamon a boxutcából rajtolt, feljött az ötödik helyre és boldog volt emiatt. Én nem tudom azt elképzelni, hogy Max valaha is örülne egy ötödik helynek. Az ő mentalitása emiatt egyedülálló. Igen, Lewis Hamilton is nagyon versengő, ahogy Charles Leclerc is, de Maxben ott van az a könyörtelenség, ami a többiekben nincs meg. Amíg a Red Bull versenyképes, ő nyer, ilyen a fickó hozzáállása. Ha ránézek Maxre, a gyengeség leghalványabb jelét sem látom. Minél többet nézem őt, annál jobban emlékeztet Fernando Alonsóra. Így nem lep meg, mikor egymást dicsérik a média előtt.”
Fernando Alonso átgondolta a versenyzéssel töltött éveit, és elárulta ki volt a legjobb és legkeményebb riválisa.
A spanyol versenyző 2001-ben mutatkozott be a Forma-1-ben. 2003-ban figyeltek fel rá igazán, mikor a Renault színeiben futamot tudott nyerni, majd két ével később már a bajnoki címet ünnepelhette. 2005-ben és 2006-ban Michael Schumacherrel küzdött. Imolában tartották fel egymást (az egyik évben a 41 éves spanyol volt sikeres, a másikban a német klasszis), Alonso a vizes pályán, a külső ívről előzött, majd végül 2006-ban újra bajnokká avatták.
2007-ben került a McLarenhez, ahol Lewis Hamiltonnal nézett farkasszemet. A páros végül pontegyenlőséggel végzett a második helyen (a brit versenyzőnek több második pozíciója volt, így ő végzett előrébb).
Michael Schumacher, Fernando Alonso és Giancarlo Fisichella – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
„Nehéz egyet választani, hiszen mindannyian nagyszerű riválisok, és nagyon tehetséges versenyzők voltak. Ám amikor idekerültem, akkor Michael Schumacher uralta a versenyeket, a bajnokságot, mindent. A vele való küzdelem az, amit mindig választani fogok. Michaellel (Schumacher) harcolni mindig nagyon különleges volt, így őt mondanám.” – nyilatkoztaa spanyol.
Az Aston Martin versenyzője az évek során jó pár rekordot megdöntött, ám a legáhítottabbat nem sikerült elérnie. Alonso vágya ugyanis az, hogy felzárkózzon Lewis Hamilton és Michael Schumacherhez a bajnoki címek tekintetében.
„Ha sok éven keresztül versenyzel, akkor néhány rekordot megdönthetsz. Ám amik igazán számítanak, azok a győzelmek és a bajnoki címek. Jelenleg nem valószínű, hogy ezt sikerül beállítanom vagy megdöntenem. Michael 7 címnél állt meg, Lewisnak is hét van, de végső soron ez lenne a cél.”
Fernando Alonso szerint már beléptünk abba a szakaszába az idei Forma-1-es szezonnak, amikor elkezd megváltozni a csapatok közötti erősorrend a fejlesztéseknek köszönhetően.
Amíg a Red Bull számára tökéletesen indult a szezon, miután az eddigi minhárom futamot meg tudták nyerni, addig az Aston Martin csapata is óriásit lépett előre. A Zöldek Fernando Alonso vezérletével eddig mindig versenyben voltak a Ferrarikkal és a Mercedeskkel, akiket a spanyol alkalom adtán le is tudott győzni, és eddig az összes versenyen a dobogón tudott ünnepelni.
Azonban a Kínai Nagydíj újbóli kiesésével egy 4 hetes szünet van az Ausztrál és az Azeri Nagydíj között. A csapatok pedig ilyenkor szokták bevetni az első komolyabb fejlesztési csomagokat az autóikon, ez pedig Alonso szerint könnyen változásokat eredményezhet az erősorrendben.
„Nagyon úgy tűnik, hogy az időmérők nagyon fontosak lesznek, mert a versenytempónk közötti szórás eléggé kicsi” – nyilatkozta Alonso, aki nemrégiben szakított bartánőjével, Andrea Schlagerrel. – Most pedig elérkeztünk a szezon egyik legizgalmasabb szakaszába, ahol minden azon áll vagy bukik, hogy ki tudja gyorsabban fejleszteni az autóját.”
„Az eddigi 3 futamra nagyon nehéz lett volna komoly fejlesztéseket vinni. Azonban most már versenyről versenyre jöhetnek új elemek, és gyorsan el is fognak válni, hogy azok az elemek elég jók lesznek-e vagy sem.”
A McLaren például már a szezon elején kijelentette, hogy a szezonjuk csak Bakuban fog elindulni igazán, miután az első komolyabb fejlesztési csomagjukat ott fogják bevetni. Ezt követően azonban a wokingiak csapatfőnöke, Andrea Stella azt mondta, hogy az ott bevetett újdonságok nem fogják nagyban befolyásolni az MCL6
0 sebességét.
Sajtóértesülése szerint a Mercedesnél pedig az első komolyabb fejlesztési lépcső Imolában érkezhet majd meg. A brackley-i istálló csomagjában a legjelentősebb változtatások között szerepelhetnek majd az újragondolt oldaldobozok is
A kétszeres bajnok Alonso azt is hozzátette, hogy „ha az Aston Martin alulmaradna a fejlesztési versenyben a nagyobb csapatokkal szemben”, „a szezonjuk a zsinórban elért 3 dobogós helyezés miatt már sikeresnek tekinthető.”
Max Verstappen nemrég elmondta, örülne annak, ha Fernando Alonso tovább tudná gyarapítani a győzelmei számát.
Fernando Alonso közel 10 éve nem állt a dobogó tetején, így idén abban reménykedik, hogy véget vet ennek a hosszú sorozatnak. Az Aston Martin azzal számol, hogy Monacóban lehet esélyük a győzelemre, hiszen a hercegség szűk utcáin nehéz előzni, és nem számít annyira az a tempó.
Ám ahhoz, hogy sikerüljön a tervük a Red Bullt is meg kell verniük. Az osztrák istálló eddig három futamból hármat megnyert, és valószínűleg a következő versenyeken is ők lesznek a legesélyesebbek. Így nehéz misszió áll a spanyol előtt, hiszen csak egy technikai hiba, ütközés vagy káosz futam billentheti az oldalára a mérleget.
Verstappen tavaly előzte meg a győzelmek listáján a kétszeres spanyol világbajnokot. Ám holland szerint sokkal több győzelmet érdemelt volna ellenfele az évek során. A 25 éves pilóta így szívesen látná ünnepelni Alonsót a jövőben.
„Szerintem Fernandónak (Alonso) sokkal több futamot kellett volna nyernie. Sokkal többet érdemel. Szóval igen, örülnék neki, ha a megszerezné a 33. győzelmét. Azt is szeretném, ha többször nyerne, meglátjuk, hogyan alakulnak a következő futamok.” – nyilatkozta Verstappen.
Max Verstappen és Fernando Alonso – Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool
Mission 33:
Alonso szerint az Aston Martin versenyképessége miatt ismét felízzot a „Forma-1-láz” Spanyolországban. Alonso idén már háromszor állt a dobogó legalsó fokán, és jó esélye van arra, hogy folytassa ezt a tendenciát. Ezt pedig a hazájában is izgatottan figyelik.
„Őrületes azt látni, hogy Spanyolország ismét ennyire lelkesedik a Forma-1-ért. Nagyon jó ezt látni. Remélem, élvezték az eddigi dobogós helyezéseket. Szerintem Barcelonában nagy durranás lesz, és jó lesz a hangulat. A közösségi médiában minden olyan hirtelen történik. Eddig volt az ‘El Plan’, most már a ‘Mission 33’ fut. A legtöbb spanyol focista, teniszező, vagy bármelyik sportág képviselője most csinál valami 33-as dolgot. Remélem, sikerül elérni ezt a számot, és utána következhet a 34. győzelem.”
A melbourne-i időmérő legjobb helyezettjeinek körét varázsolták egymás mellé a virtuális térben.
Az Ausztrál Nagydíjon a verseny végi zűrzavar miatt szinte feledésbe merült, hogy a vártnál kisebb előnnyel szerezte meg az első rajtkockát a Red Bull pilótája.
Egy felhasználó a videojátékokból ismert „szellem” mód segítségével bemutatta, a legjobb körén egy képzeletbeli síkon hogyan haladt volna egymás mellett a kvalifikáción a négy legjobb csapat előrébb végző pilótája, Verstappen, George Russell, Fernando Alonso és Carlos Sainz.
Az animáció többek között megmutatja, a Red Bull mennyire ellép az üldözőktől a hosszabb egyenesekben, de a közepesen gyors kanyarokban például a Mercedes és az Aston Martin hasonlóan, vagy akár még jobban megy.
Ghost comparison between the 4 fastest cars in Australia qualification, based on the publicly available telemetry maps
Ugyan még csak két versenyhétvégét teljesített a Formula 3 mezőnye, azonban az eddigi eredmények alapján egy újonc kimagaslik a mezőnyből. Arról a Gabriel Bortoletóról van szó, aki Fernando Alonso menedzsmentjének a tagja.
A brazil fiatal eddig mind a 2 főversenyt meg tudta nyerni, aminek köszönhetően 50 pontot szerzett. Bahreinben a leggyorsabb versenykörért járó bónuszpontot is megszerezte, Melbourne-ben pedig a pole pozíció megszerzéséért is kapott 2 pontot. Ha pedig még hozzáadjuk az ottani a sprinten elért 5 pontját, akkor ki is jön az 58 pont, amivel toronymagasan, 20 pontos előnnyel vezeti az egyéni bajnokságot.
Ez rendkívül szokatlan, mert a sorozatban szereplő csapatok ugyanazon karosszériával, illetve erőforrással rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy csupán a beállítással tudnak előnybe kerülni a riválisokhoz képest.
Bortoleto erre fittyet hányva tudta megnyerni mindkét főfutamot. Bahreinben senkitől sem zavartatva szelhette át a célvonalat, Melbourne-ben azonban a bajnokságban a 2. helyen álló Gregoire Saucy megdolgoztatta őt a pénzéért. Bortoleto azonban nem hibázott, és az ottani főversenyt is meg tudta nyerni.
Ha a brazil fiatal képes lesz folytatni ezt a formáját, akkor könnyen lehet, hogy fel fogja karolni őt az egyik Forma-1-es csapat pilótaakadémiája, ami megkönnyítheti a királykategóriába való bejutását a jövőben.
Brazil pilóta legutóbb 2017-ben teljesített teljes szezont az F1-ben. Akkor Felipe Massa a Williams csapatát erősítette, de Pietro Fittipaldi a 2020-as Szahíri Nagydíjon beugróként mutatkozhatott be a királykategóriában.
Bortoleto még nyilván messze van ettől, de ha folytatja a megkezdett jó munkát, és meghallgatja Alonso további tanácsait, akkor egy napon akár az F1-ben is kiköthet.
Cunoda Juki elárulta, Fernando Alonso Lewis Hamilton elleni, a 2021-es Magyar Nagydíjon bemutatott védekezéséből igyekszik tanulni. Főnöke, az AlphaTaurit irányító Franz Tost pedig már azt vizionálja, hogy versenyzője idővel a Red Bullhoz kerül.
A szezon előtt sejteni lehetett, hogy Cunoda Juki számára vízválasztó év következik. A japán pilóta eddig korántsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és mivel a Hondának már nincs annyira erős jelenléte a Forma-1-ben, alighanem semmi nem menthetné meg az F1-es karrierjét, ha rosszul teljesít. Ráadásul előzetesen új csapattársától, Nyck de Vriestől is sokan féltették.
A japán versenyző ehhez képest háromszor ért célba a tizenegyedik helyen, de mivel Carlos Sainzot megbüntették az Ausztrál Nagydíjon, Melbourne-ben megszerezte saját maga és csapata szezonbeli első pontját. Mindez kifejezetten erős eredménysornak mondható annak tudatában, hogy az AT04-es messze elmaradt a várakozásoktól, még úgy is, hogy legutóbb nyilvánvalóan óriási szerencséje volt a futam végi káosszal.
Cunoda Alonso hungaroringi védekezését próbálja eltanulni
Cunoda viszonylag jó szerepléséből következik, hogy gyakran kell védekeznie az övénél erősebb és gyorsabb autók ellen. Ennek érdekében a legnagyobbaktól próbál ellesni trükköket. Többek között megemlítette Fernando Alonsónak a 2021-es Magyar Nagydíjon nyújtott teljesítményét, amikor körökön keresztül feltartotta a nála jóval gyorsabb Lewis Hamiltont. „Néztem videókat – nyilatkozta azF1 Nation podcastnak. –Csak néztem, ahogyan Alonso ezt csinálta, és rengeteget tanultam.”
Az idény előtt Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke is elmondta, hogy Cunodának most már teljesítenie kell, hiszen harmadik évét kezdte meg az F1-ben. Az osztrák szakember kifejezetten pozitívan nyilatkozott pilótájáról, a mérnököknek viszont ismét odaszúrt. „Jukinak eddig két rendkívül erős versenye volt – fogalmazott. – Ezzel nagyon elégedett vagyok. Nem az ő hibája, hogy még mindig nem vagyunk versenyképesek.”
A bemutatkozása előtti évben, 2020-ban az is felmerült, hogy Cunodát azonnal a Red Bullba ültetik, mert a Forma-2-ben kifejezetten ígéretesen szerepelt. Végül kívülről igazoltak valakit Sergio Pérez személyében, amit a japán versenyző eddigi F1-es teljesítményét látva vélhetően nem bántak meg. Tost szerint azonban a 22 éves pilóta előtt még nem zárult be a nagycsapat ajtaja.
Cunoda viszonylag jól kezdte az idényt (Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool)
„Csak azt tudom mondani, hogy Juki jó úton halad – jelentette ki. – Minden téren fejlődött. Úgy gondolom, hogy 2024-ben az AlphaTauri színeiben kellene versenyeznie, 2025-ben pedig végre készen áll majd a Red Bullra.” Persze addig még sok minden változhat, de az biztos, hogy jelen pillanatban a legtöbben alighanem nagyon meglepődnének, ha megvalósulna ez a forgatókönyv.
Fernando Alonso interjút adott, amelyben többek között a jövőbeli kilátásairól, a legszebb emlékeiről, valamint a rekordjairól is beszélt. Emellett azt is elárulta, hogy ki volt a legnagyobb riválisa hosszú pályafutása során.
Szerdán megjelent egy interjú Fernando Alonsóval a Bang & Olufsen nevű, fogyasztói elektronikai termékeket gyártó dán cég YouTube-csatornáján. A beszélgetés során a spanyol pilóta múltja, jelene és jövője is szóba került különböző aspektusokból. A kétszeres F1-es világbajnok többek között a rivalizálásairól, a rekordjairól és a harmadik elsőség esélyéről is beszélt.
Alonso az idei szezonra igazolt át az Alpine-tól az Aston Martinhoz. A csapatváltás meglehetősen váratlan volt, és sokan azt gondolták, hogy csak egy újabb sikertelen szerződés lesz belőle. Az első három futam azonban minden kétkedőre rácáfolt, hiszen a 41 éves versenyző Bahreinben, Szaúd-Arábiában és Ausztráliában is a harmadik helyen ért célba. A kezdés tehát várakozáson felüli volt, de Alonso idén még nem gondol a bajnoki címre.
Alonso és az Aston Martin számára várakozáson felül indult az év (Fotó: Aston Martin)
„Egész biztosan ez a cél, de szerintem jelen pillanatban a földön kell maradnunk – utalt a végső győzelemre. – A csapat számára csak az a cél, hogy jó szezonunk legyen. 2022-ben nagyon szenvedtek, úgyhogy szerintem először kis lépésekben kell haladnunk. Úgy vélem, a 2023-as idény egyszerűen arról szól, hogy javuljunk, és jobban megismerjük az autót egy új projekt kezdetén. Momentán itt tartunk. Remélhetőleg lesznek még dobogóink, futamgyőzelmekért fogunk harcolni, de ahhoz, hogy a bajnokságért küzdjünk, szerintem le kell raknunk a csapat [alapjait], ahogyan mondtam.”
Alonso hosszú idő után először ül igazán versenyképes autóban. Pályafutása első részében viszont sokáig volt esélye harcolni a győzelmekért, és előbb Michael Schumacherrel, majd Lewis Hamiltonnal, aztán Sebastian Vettellel vívott ádáz csatákat. Felmerül a kérdés, hogy hármuk közül melyiküket tartja a legnagyobb riválisának, és az Aston Martin versenyzője nem változtatott korábbi válaszán.
„Nehéz egyet kiválasztani, mivel szerintem mindannyian nagyszerű riválisok, illetve remek, tehetséggel megáldott versenyzők voltak – fogalmazott. – Nem tudom, mert amikor bekerültem a sportágba, Michael Schumacher dominálta a futamokat és mindent. Talán mindig is a vele való csatát választanám. Michaellel nagyon különleges volt küzdeni, úgyhogy ezt mondom.”
Alonso Schumachert tartja a legnagyobb riválisának (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)
Alonsónak életkorából adódóan nem a német versenyző, hanem egy korábbi generáció nagy alakja, Ayrton Senna volt a példaképe. Ezért is jelentene számára sokat, ha sikerülne még egy világbajnoki címet szereznie, hiszen a néhai brazil pilótának ez háromszor sikerült. Bár utoljára 2012-ben volt reális esélye erre, a 32-szeres futamgyőztes továbbra sem mondott le a harmadik végső győzelméről.
„Mindig hiszem, hogy lehetséges, ezért versenyzek továbbra is – felelte az erre vonatkozó kérdésre. – Nyilvánvalóan nagy a kihívás, és le kell küzdeni néhány nehézséget, illetve pár élcsapatot, amelyek a sportág csúcsán vannak. Minden nap arra gondolva versenyzek és edzek, hogy van esély a harmadik világbajnoki címre.”
Alonso jó néhány rekordot tart, de ezek közül szinte mindegyik részben vagy egészben a pályafutása hosszához kapcsolódik. A kétszeres F1-es világbajnok már a huszadik szezonját tapossa a Forma-1-ben, és mind a futamok számában, mind az első és eddigi utolsó versenye közötti eltelt időt figyelembe véve is neki van a leghosszabb karrierje. Ennek tudatában nem meglepő, hogy a leghosszabb távot is ő tette meg versenyhétvégéken. Azzal viszont tisztában van, hogy a legfontosabb csúcs nem lehet az övé.
„Olvasom, de nyilván nem ismerem az összes számot – jelentette ki. – Szerintem amikor az ember sok éven át versenyez, akkor nyilván elkezd rekordokat dönteni. Azonban úgy vélem, hogy az egyetlen dolog, ami számít, az a győzelem, és a bajnoki címek rekordjának megdöntése. Jelenleg ez vélhetően elérhetetlen, mert Michaelnek és Hamiltonnak is hét van, őket nem lehet [utolérni]. Végső soron viszont ez a cél.”
Pályafutása során Alonso hivatalosan hat csapatnál fordult meg, bár a Renault és az Alpine valójában ugyanaz az istálló. A legszebb emlékei nyilvánvalóan az első enstone-i korszakából vannak, de a Ferrarinál is voltak kifejezetten szép időszakai, utána viszont nem kapott versenyképes autót. Nem véletlen, hogy ezen alakulatokon kívül csupán jelenlegi állomáshelyét említette meg ennek kapcsán.
Alonso az első vb-címét tartja a legszebb emléknek (Fotó: Renault Sport)
„Úgy vélem, a különböző csapatoknál szerzett emlékeket nagyon meghatározták az akkori eredmények – magyarázta. – A Ferraritól talán az első futamot választom, amelyet megnyertem. Az Aston Martintól nyilván a legutóbbi hétvégét [az interjú a Bahreini és a Szaúd-arábiai Nagydíj között készült – a szerk.], amikor dobogóra álltunk, a Renault-tól pedig a bajnokságot. Szóval nagyon könnyű kiválasztani a hármat.”
A kettőből érthető okokból az első bajnoki cím jelenti számára a csúcsot, hiszen az egy „valóra vált álom” volt. Ami a második elsőségét illeti, bár hivatalosan azt is Brazíliában nyerte meg, lényegében Szuzukában dőlt el, ahol Schumacher az élről esett ki, Alonso pedig nyert. Bár nem feltétlenül ezért, de a szigetországi helyszín a kedvenc pályája. „A Japánban [lévő] Szuzukát választom, szerintem az a kedvencem a sok tempós kanyar miatt – árulta el. – Összességében Monacót is kedvelem mint hétvégét, mivel sok minden történik a futamon, de a kedvencem Szuzuka.”
Alonso 2001-es bemutatkozása óta most már bő két évtized telt el, így jó néhány korszakot megélhetett testközelből. Látta, hogy az évek során milyen irányba ment a sportág, így nem véletlen, hogy több dolgot is felsorolt, amikor azt a kérdést kapta, hogy mit jelent számára a Forma-1. Ami biztos, hogy a szurkolók fontos szerepe nem változott.
„Ez nagyon érdekes, mert amikor a Forma-1-re gondolok, sok minden [eszembe jut] – mondta. – Nyilván ott van a motor, az erő, a garázsban folyó dolgok, a szerelők felől hallatszódó zaj, az általuk használt eszközök és a szurkolók is. A rajongók kulcsfontosságú részei a sportágnak. Amikor az ember vezet, nagy a kontraszt, mert akkor minden csendes, és egyedül van a kocsiban. Magára van utalva, csak a mérnökével kommunikál a rádión, és olyan, mintha a világ megállna erre az időre, másfél órára. Nagy a kontraszt aközött, hogy mit gondolunk az F1-ről, és hogyan érzékeljük azt, illetve aközött, amikor vezetek. Ez teljesen más érzés.”
Bizonyára sokan kíváncsiak arra, hogy egy versenyző mit csinál a futam rajtja előtt, hogyan készül fel a rajtra. Természetesen mindenkinél más a módszer, Alonso pedig most valamelyest betekintést nyújtott a sajátjába. A 101-szeres dobogós azt is hozzátette, hogy a rengeteg utazást igyekszik hasznosan tölteni, hogy a teste minél inkább regenerálódjon.
„A futam előtt sokat beszélgetek a mérnökeimmel, illetve a csapatommal – kezdte a választ. – Felkészülök a stratégiából, illetve a verseny alatt meghozandó döntésekből: milyen gumikat fogok kapni a kiállásoknál, minden ilyesmi. Utána kicsit ellazulok vagy zenét hallgatok, ha utazom. Folyamatosan utazunk a világ körül, kéthetente van egy futam a földgolyó különböző részein. Szóval az utazások idejét arra használom, hogy igazán kipihenjem magam.”
Alighanem az is sokakat érdekel, hogy Alonso milyen zenéket szokott hallgatni. Ezen a ponton viszont lehet, hogy többeknek csalódást okoz, ugyanis a spanyol pilóta nem nevezett meg konkrét számot vagy előadót, hanem kijelentette, hogy lényegében mindenevő. „Változó – foglalta össze egy szóban a helyzetet. – Nagyon rugalmas vagyok, nem az a srác, aki csupán egyetlen típusú zenét hallgat. Meghallgatok bármit, az adott pillanat határozza meg, és ez rendben van számomra.”
Ami a jövőt illeti, nyilvánvalóan már nincs sok hátra Alonso pályafutásából. Barátnője – akivel azóta szakítottak, de az interjút még ő készítette vele – nemrég elmondta, hogy szerinte 2024 lesz az utolsó szezonja a Forma-1-ben, utána visszavonul. A 41 esztendős versenyző ezzel kapcsolatban elárulta, hogy korábban nem tervezett ennyi időn át a sportágban maradni, most viszont még mindig késznek érzi magát a legnagyobb célokért folyó harcra.
„Amikor a Forma-1-ben kezdtem, az volt az elképzelésem, hogy hét vagy nyolc évig [leszek itt] – emlékezett vissza. – Utána megnyertem a két bajnokságot, és arra gondoltam, hogy további egy vagy két évig versenyzek, aztán abbahagyom. Most pedig abban a helyzetben találom magam, hogy enyém a leghosszabb pályafutás a Forma-1-ben. Még mindig friss és motivált vagyok, és továbbra is minden egyes napot élvezek. Reggel felébredek, és boldoggá tesz, amit csinálok. Szóval szerintem van még pár évem, és a jövőben remélhetőleg harcban leszek a bajnoki címért.