Címke: Fernando Alonso

  • Parádésan reagált a NASCAR-pilóta, amikor megtudta, kivel boronálták össze Alonsót (videó)

    Parádésan reagált a NASCAR-pilóta, amikor megtudta, kivel boronálták össze Alonsót (videó)

    A NASCAR pilótáinak fülébe is eljutott a hír, hogy spanyol sajtóértesülések szerint Fernando Alonso Taylor Swifttel randizgat. Az egyik versenyző először nem is akarta elhinni a pletykát, majd lelkesen reagált a hírekre.

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk, spanyol sajtóértesülések szerint Fernando Alonso a kétszeres Grammy-díjas énekesnővel, Taylor Swifttel találkozgat. Bár egyrészt az eredeti forrás is leszögezte, hogy egyelőre semmi komoly nem alakult ki köztük, ráadásul ezt azóta sem erősítette meg más, a hír futótűzként terjedt a közösségi médiában, illetve az autósport világában.

    Alonso világhírű énekesnővel randizik?

    Olyannyira, hogy már már egy másik versenysorozatban, nevezetesen a NASCAR-ban is ez a téma. Az amerikai széria mezőnye Talladegába látogatott az előző hétvégén. Bubba Wallace-nak nem alakult jól a futam, és pont nélkül távozott a helyszínről, ám a legemlékezetesebb jelenetet így is ő produkálta, amikor szóba kerültek az Alonsóval kapcsolatos hírek.

    Történt ugyanis, hogy a riporter megkérdezte tőle, hogy mit gondol erről, mire a 23XI Racing pilótája visszakérdezett, hogy miről van szó. Ezt követően felvilágosították, hogy terjed egy ilyen pletyka, de az arckifejezéséből látszott, hogy továbbra sem tudja hova tenni, amire a riporter már-már esküdözni kezdett, hogy nincs szó semmiféle átverésről.

    „Megerősítést kell kérnem Amandától [Amanda Carter, Wallace felesége – a szerk.] – válaszolt még mindig hitetlenkedve. – El fog menni a koncertjére Kansasbe.” A riporter továbbra is bizonygatta, hogy az interneten futótűzként terjed a híresztelés, erre Wallace-ból kibukott az egyszerű kérdés: „Mi van?” Aztán egyre jobban kezdte feldolgozni az információt.

    „Jó neki, a francba – célzott Alonsóra, majd a másik fél szemszögéből is ugyanerre a következtetésre jutott. – Jó neki [is].” A riporter nem hagyta ennyiben a témát, és közölte alanyával, hogy egy mém szerint Alonsónak a 22-es a kedvenc száma, a piros a kedvenc színe, illetve soha nem jön össze újra régi csapataival (Swiftnek ’22’, ’Red’, azaz piros, valamint ’We Are Never Ever Getting Back Together’, vagyis soha többé nem jövünk össze újra című száma is van).

    https://twitter.com/f1moviestvgames/status/1649973102950973441

    Az utolsó mondat egyébként nyilvánvalóan nem igaz, hiszen Alonso a Renault-hoz és a McLarenhez is visszatért, de Wallace ebbe nem elítélhető módon hirtelen nem gondolt bele, ée nevetésben tört ki. „Ez csodálatos” – jelentette ki, majd ismételte meg ugyanezt a 29 éves versenyző.

  • Leesett a riválisoknak a „20 forintos”, így lehet utolérni a Red Bullt

    Leesett a riválisoknak a „20 forintos”, így lehet utolérni a Red Bullt

    Daniil Kvyat szerint a rivális csapatok lassan kezdik megérteni, hogy egy megoldással lehet a Red Bull közelébe kerülni.

    A Red Bull még erősebben tért vissza 2023-ban, míg a Mercedes és a Ferrari a fejét vakarta a saját teljesítményüket látva. A két nagycsapat azzal a reménnyel kezdte meg a szezont, hogy közelebb került a Bikákhoz, ám végül ennek az ellenkezője történt.

    Mindaddig oldalvízen felevezett hozzájuk az Aston Martin, és megtréfálta a már így is pórul járt csillagosokat és olaszokat. Még a Red Bull is jól szórakozott a zöldeken, hiszen a konstrukciójuk kísértetiesen hasonlít a 2022-es RB18-ra.

    A Lawrence Stroll csapatának bejött a másolás, ugyanis Fernando Alonso mind a három futamon dobogóra állhatott. Addig a Ferrari még a helyes irányt keresi, viszont a Mercedes már megtalálta északot. Az Ezüst Nyilak ugyanis jól szerepeltek Ausztráliában. George Russell vezette is a versenyt, majd motorhiba miatt kiállt, addig Lewis Hamilton a második pozícióban ért célba.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Lewis Hamilton második lett Ausztráliában – Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    A Ferrari és a Mercedes jelentős fejlesztésekkel készül Bakura, és a következő versenyekre. Az orosz versenyző szerint, ha a két istálló közeledni akar a Red Bull tempójához, akkor az osztrák csapat versenyautójához hasonló konstrukciót kell alkotniuk.

    „Mostanra talán az emberek megértették, hogy egyetlen módja van annak, hogy legyőzzék őket. Le kell másolni az autójukat… Ennyire egyszerű, végre leesett  mindenkinek. Idén biztosan kitart még a dominanciájuk, de talán a következő szezonban már felzárkóznak a többiek. Idén viszont verhetetlenek lesznek. Talán az év végén a fejlesztéseknek köszönhetően közelebb kerülhetnek a Red Bullhoz a többiek, de ők fognak dominálni. A Honda motor is nagyon erős, így mindenük meg van a sikerhez.” – nyilatkozta Kvyat a Track Limits podcast legújabb adásában.

    A Red Bull egykori versenyzőnek meg van a véleménye az idei bajnokságról:

    „Egyszerűen unalmas! Talán akkor lesz érdekesebb, ha a Ferrari és a Mercedes is megérti a játékot, és elkezdik lemásolni a Red Bullt. Akkor még lehet érdekes ez a történet.”

     

  • 8 világbajnoki címet már nem szerez Alonso, de más céljai még vannak

    8 világbajnoki címet már nem szerez Alonso, de más céljai még vannak

    Fernando Alonso úgy tekint magára, mint egy jó borra: minél idősebb, annál „nemesebb” és karakteresebb.

    A 41 éves versenyző úgy gondolja, hogy a kora és a tapasztalat előnyökkel jár, így nem hinné, hogy aggódnia kellene a születési dátuma miatt. A spanyol pilóta jelenleg 358-szor rajtolt el Forma-1-es versenyen, amivel abszolút csúcstartónak számít. Mivel az Aston Martin további évekre szerződtette le a versenyzőt, így ez a szám könnyen elérheti a 400-at is.

    Alonso tisztában van azzal, hogy Michael Schumacher és Lewis Hamilton világbajnoki címeit már nem tudja megközelíteni, de bízik abban, hogy pályafutása alatt más jelentős mérföldköveket még elérhet.

    Fernando Alonso, Aston Martin
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    „8 világbajnoki címet már nem tudok összehozni, hogy megelőzzem Michaelt (Schumacher). Viszont a 400 futamot biztosan elérem. Ám ha egy fiatal versenyző megelőzne az utolsó körben egy fizikailag megterhelő versenyen, akkor azt a kor számlájára írnám. Ugyanakkor nem hiszem, hogy ez megtörténhet. A kor így előnyt jelent, legfőképp a tapasztalat miatt” – magyarázta a spanyol.

    Alonso kora ellenére a gyorsaságát nem veszítette el, ugyanis az Aston Martin versenyképesebb konstrukciójában ő muzsikál jobban. Ugyan Lance Stroll mentségül felhozhatja a biciklis balesetét, aminek hatása még nem tűnt el teljesen, így az összehasonlításuk nem teljesen mérvadó.

    A 41 éves versenyző viszont három futamból háromszor dobogóra állhatott, és ezt a tendenciát folytatná. Sőt, idén a 33. győzelmét is megszerezné.

     

  • Két legendához hasonlította a brazil világbajnok Alonsót

    Két legendához hasonlította a brazil világbajnok Alonsót

    Emerson Fittipaldi szerint lenyűgöző Fernand Alonso pályafutásának hossza, és sportbeli attitűdje két emblematikus sportolóra emlékezteti a brazilt.

    A 41 éves versenyző ismét a „reneszánszát” éli a Forma-1-ben. Az Aston Martinnak sikerült versenyképes konstrukciót alkotnia, így a spanyol újfent nagy kedvel indul neki a veresenyhétvégéknek. Három futamból háromszor állt dobogón a kétszeres világbajnok, és Bakuban jó eséllyel folytathatja a sorozatot.

    Alonso elszántsága a korábbi brazil világbajnokot is lenyűgözi. Fittipaldi szerint a spanyol hozzáállása hasonlít Roger Federer és Rafael Nadal attitűdjéhez. A svájci teniszező tavaly intett búcsút a sportjának, míg a spanyol tovább folytatta pályafutását. Mindketten évekig voltak világelsők, mérkőzéseiket a sportág kedvelői ma is nagy becsben tartják.

    Fernando Alonso, Aston Martin
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    „Igaz, hogy Fernandót (Alonso) Federerhez hasonlítottam, mert a mentális erő tekintetében egy szinten vannak. Ám természetesen ez a példa Nadalra is érvényes. Sok évet töltöttek azzal, hogy ilyen magas szinteken versenyezzenek, legyőzték a sérülésekkel járó viszontagságokat. Meg van arra a képességük, hogy felülemelkedjenek mindenen. Ők ketten (Federer és Nadal) referenciaként szolgálnak minden sportoló számára. Nagy tapasztalattal rendelkeznek és nagyon versenyképesek. Alonso is ebbe a csoportba tartozik, a mentális ereje kapcsán bármilyen akadályt le tud győzni” – nyilatkozta Fittipaldi.

  • Alonso világhírű énekesnővel randizik?

    Alonso világhírű énekesnővel randizik?

    Ugyan még egy hét van az Azeri Nagydíjig, de a Forma-1 Twitter-közössége egy rendkívül érdekes témával kezdett el foglalkozni. Spanyol sajtóértsülések szerint ugyanis Fernando Alonso a kétszeres Grammy-díjas énekesnővel, Tayor Swifttel randizgat.

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy a kétszeres világbajnok spanyol pilóta nem sokkal az Ausztrál Nagydíj után váltak külön az útjaik akkori partnerével, az osztrák Servus TV riporternőjével, Andrea Schlagerrel. Azonban nagyon úgy tűnik, hogy a 32-szeres futamgyőztes nem sokáig tétlenkedett a szakítást követően.

    Drámai változás történt Alonso magánéletében

    A Deuxmoi információs szerint „Alonso és Swift már egy hete találkozgatnak egymással”, de eddig még semmi komoly dolog nincsen közöttük, mivel a híres énekesnő is nemrég szakított a barátjával, a színész Joe Alwynnal.

    A híreket azonban érdemes fenntartással kezelni, ugyanis eddig a spanyol forráson kívül egyik másik médium sem számolt be erről. Az információ azonban rekord gyorsasággal terjedt szét az F1 közösségében, és mindkét tábor rajongói szeretnének többet megtudni e téma kapcsán.

  • Honfitársa szerint Vettel nem tudta úgy motiválni az Aston Martint, mint Alonso

    Honfitársa szerint Vettel nem tudta úgy motiválni az Aston Martint, mint Alonso

    Christian Danner elmondta, miért tudja jobban motiválni Fernando Alonso az Aston Martint.

    2021-ben a Racing Point nevet és arculatot váltott, így került a rajtrácsa az Aston Martin. A kanadai-brit istálló Sebastian Vettellel és Lance Strollal indult útnak, ám a kezdeti két év nem sikerül zökkenőmentesen.

    Tavaly a négyszeres világbajnok úgy döntött, szögre akasztja a sisakot, hogy több időt töltsön a családjával. Ezután kereste meg Lawrence Stroll a spanyol világbajnokot, aki szinte azonnal igent mondott a kínálkozó lehetőségre.

    A zöldek 2023-as autója sokkal versenyképesebb az elődjeinél. Így a 41 éves pilóta három futamból háromszor állhatott dobogóra. A csapat azzal számol, hogy Alonso még a 33. győzelmét is megszerezheti, ha továbbra is ilyen jól mennek a dolgaik.

    Fernando Alonso, Aston Martin
    Lewis Hamilton, Max Verstappen, Rob Marshall és Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    A szakértőként tevékenykedő Danner úgy látja, Alonso attitűdje jobban ki tudja hozni a csapatból a rejtett tartalékokat. A német szerint ez mind az „all-in” hozzáállásnak köszönhető.

    „Mindig is nagy Vettel-rajongó voltam, de nem hinném, hogy ő képes lett volna erre. Alonso mindig nagyon világosan fogalmaz: ‘nincs B tervem, én autóversenyző vagyok.’ Ennyi a különbség. Csak beszélni kell Tom McCullough-val. Elképesztő, mennyire fel tudja Alonso villanyozni az embereket. Van energiája, és képes megvalósítani, amit kitűzött maga elé. Kezdetben ez a hozzáállás Vettelben is megvolt, viszont az elmúlt évek alatt nagyon távol került a Forma-1-től. Ott volt a méhhotel, a környezetvédelem, és az otthoni dolgai, így már nem tudta úgy motiválni a csapatot, mint ahogy most Alonso teszi” – nyilatkozta a német szakértő.

    Danner üdvözölte az Aston Martin további lépéseit is. A csapat tavaly megszerezte a Red Bulltól Dan Fallowst, és további mérnököket is elcsábított az istállótól.

    „Ha kiemeled a jó szakembereket a korábbi mérnöki struktúrájukból, és új környezetbe teszed őket, nincs akadálya annak, hogy jól működjenek. Ugyanakkor ez a siker meglepett. Úgy tűnik, van valami az autóban, amit Alonso nagyon érez.”

  • Alonso elmondta, melyik versenyző állíthatja be Schumacher és Hamilton rekordját

    Alonso elmondta, melyik versenyző állíthatja be Schumacher és Hamilton rekordját

    Fernando Alonso úgy véli, hogy már rég a mezőny tagja az a versenyző, aki beállíthatja Michael Schumacher és Lewis Hamilton rekordját.

    A spanyol világbajnok jó kapcsolatot ápol Max Verstappennel. Legutóbb a holland versenyző drukkolt annak, hogy a 41 éves pilóta megszerezze az Aston Martinnal idén a 33. győzelmét. A Red Bull pilótája kifejtette, ellenfele sokkal több első helyet érdemelt volna meg.

    „Szerintem Fernandónak (Alonso) sokkal több futamot kellett volna nyernie. Sokkal többet érdemel. Szóval igen, örülnék neki, ha a megszerezné a 33. győzelmét. Azt is szeretném, ha többször nyerne, meglátjuk, hogyan alakulnak a következő futamok.”  – nyilatkozta korábban Verstappen.

    Max Verstappen, Fernando Alonso, Red Bull, Aston Martin
    Max Verstappen és Fernando Alonso – Fotó: Quinn Rooney/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Alonso nemrég a kedves szavakat viszonozta, és 7 bajnoki címet is jósolt a 25 éves pilótának.

    Az Aston Martin versenyzője a legtöbbször elismerően beszél a Verstappenről. Alonso szerint sokban hasonlítanak ők ketten a holland versenyzővel.

    „Öt, hat vagy hét bajnoki címet is nyerhet. Max (Verstappen) nagyon jó versenyző, de nyilvánvalóan neki is szüksége van egy versenyképes autóra. Mind ketten olyan országból származunk, ahol nem volt korábban népszerű a Forma-1. Az én időmben Spanyolország kékké változott, most pedig mindenhol narancssárgát látunk. Továbbá mindkettőnket agresszív, udvariatlan és politikailag nem korrekt versenyzőnek tartanak. Nem tudom miért.” – nyilatkozta a spanyol.

  • Íme a döntés Sainz ügyében – most már tényleg vége van az Ausztrál Nagydíjnak!

    Íme a döntés Sainz ügyében – most már tényleg vége van az Ausztrál Nagydíjnak!

    Az FIA ma vizsgálta meg a Ferrari kérelmét, és már a döntést is meghozták az üggyel kapcsolatban.

    Március végén Melbourne-be látogatott a mezőny, és egy érdekes futamot hagyott hátra az egy hónapos szünet előtt. A piros zászlós szakaszok és az újraindítások sűrűjében a Ferrari spanyol versenyzőjét megbüntették, miután kiforgatta Fernando Alonsót. Mivel a rajt után káosz alakult ki, azonnal megszakította a versenyigazgató az eseményt, és ismét várakozásra ítélte a szereplőket.

    Mivel nem tettek meg egy teljes kört, az akkor kialakult sorrend nem számított mérvadónak. Ennél fogva Alonso visszakapta a harmadik helyet, míg spanyol honfitársa büntetést kapott.

    Az utolsó kör volt csak hátra, és a „Safety Car mögött” vonult be a mezőny a célvonalba, az 5 másodperces büntetés Sainzot a mezőny végére repítette.

    A 28 éves versenyző a futam után visszafojtotta dühét és az F1 legnagyobb szégyenének nevezte a büntetése pillanatát. Még Alonso is túl szigorúnak ítélte meg a szankciót.

    Még Alonso szerint is túl kemény volt Sainz büntetése

    A Ferrari úgy döntött az elmúlt héten, hogy felülvizsgáltatja a büntetést. Az FIA a mai napra tűzte ki a tárgyalást. Hivatalosan is elutasították az olasz csapat kérelmét, így a eredmény nem változott. Sainz tehát pont nélkül zárta az Ausztrál Nagydíjat.

    Ezeket a bizonyítékokat nyújtotta be a Ferrari:

    Felülvizsgálati kérelmet csak akkor tekint relevánsnak a Szövetség, ha az adott felek fel tudnak mutatni olyan bizonyítékokat, amik a döntés pillanatában még nem voltak elérhetőek.

    A hivatalos dokumentum alapján három bizonyítékkal állt elő a Scuderia a mai tárgyaláson.

          • Carlos Sainz autójának telemetria adatai a második újraindítás után
          • Carlos Sainz vallomása
          • más versenyzők vallomása (köztük az elszenvedő félé, Fernando Alonsóé)

    Precedensként még a Sahara Force India F1 Team korábbi kérelmét hozták fel a vörösök, amit a csapat meg is nyert az FIA-val szemben. Az Aston Martin elődje ugyanis a versenyzője nyilatkozatával és autójának telemetriájával nyert már meg hasonló ügyet a múltban. Így a Ferrari is nagy reményekkel vágott neki a mai napnak.

    Ugyanakkor a Force India esetében más volt a helyzet. A felhozott ütközés során maguk a stewardok sem tudták egyértelműen megállapítani, hogy melyik pilóta volt a vétkes. Az egyik felet kórházba kellett szállítani, így őt a futam után nem tudták megkérdezni arról, hogy mi történt. Az elsődleges meghallgatás az egyik fontos szereplő nélkül ment végbe, ezért is számított a pilóta későbbi nyilatkozta releváns és új bizonyítéknak.

    Sainz esetében a verseny alatt hozták meg a döntést a stewardok, és szükségtelennek tartották a pilóta érveinek meghallgatását. A versenyfelügyelők szerint egyértelmű, hogy a 28 éves versenyző volt a bűnös, így időbüntetést szabtak ki rá.

    A közlemény kihangsúlyozza, a stewardokat ösztönzik arra, hogy külső segítség nélkül hozzanak gyors és határozott döntéseket. Egyértelmű esetekben tehát így járnak el.

    Miért bukott el a Ferrari:

    A Scuderia váltig hitte, hogy van a birtokában egy ilyen adat, ám az FIA a benyújtott dokumentumokat nem tartotta relevánsnak. Ennél fogva meg sem nyitották az ügyet.

    A hivatalos dokumentum szerint 2-3 órán keresztül zajlott a meghallgatás. A prezentált bizonyítékok nem nyitottak új perspektívákat az üggyel kapcsolatban, így elutasította a Szövetség a beadványt.

    „Nincs olyan jelentős és releváns új elem, ami a felülvizsgálatban résztvevő felek számára ne lett volna elérhető a döntés pillanatában. Így a beadványt elutasítjuk.”

  • Álljon össze újra a Hamilton-Alonso páros? – Az egyik versenyző benne lenne

    Álljon össze újra a Hamilton-Alonso páros? – Az egyik versenyző benne lenne

    A szurkolók régi álma, hogy újra lássák Fernando Alonsót és Lewis Hamiltont egy csapatban versenyezni, és az egyikük még a visszavonulása előtt vállalná is ezt a kihívást.

    2007-ben szinte minden a McLarenről szólt. A frissen átigazoló spanyol világbajnok és az újonc brit versenyző csatája az egész évet körül ölelte, míg a kémbotrány árnyékként vetült az eredményeikre.

    Pontegyenlőséggel zárták azt az évet (109 pontot szereztek mindketten), bár a rangsorban a hétszeres világbajnok került előrébb, mivel ő több második helyet szerzett akkori csapattársánál.

    Az ominózus év után Hamilton a McLarennél majd a Mercedesnél folytatta karrierjét, míg Alonso a Renault-nál, a Ferrarinál, újfent a wokingiaknál és az Alpine-nál próbált szerencsét. A 41 éves pilóta már egy „visszavonuláson is túl van”, ám egyelőre nem szándékozik újra kényszerpihenőre menni.

    Alonso viszont még a végleges F1-es búcsú előtt szívesen bevállalna pár évet Hamilton mellett. Az Aston Martin versenyzője szerint már nem lenne olyan puskaporos a hangulat kettejük között, hiszen érettebben kezelnék a parenterkapcsolatot, mint 16 évvel ezelőtt.

     

    F1, Alonso, Hamilton Räikkönen
    Lewis Hamilton, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Jó lenne együtt befejezni a pályafutásunkat, én nagyon örülnék ennek. Nehéz szezonunk volt, de tiszteltük amit a másik csinált a pályán, most is ez a helyzet. Mindketten tehetséges versenyzőnek tartjuk a másikat, az egyik legkeményebb pilótának, akivel valaha találkoztunk.” – nyilatkozta Alonso a Daily Mailnek.

    Mi okozott gondot 2007-ben?

    A spanyol versenyző szerint a csapatvezetés nem kezelte megfelelően a helyzetet, ezért is maradtak le a bajnoki címről. Ron Dennis kijelentése után a 41 éves pilóta már tudta, hogy nem maradhat az akkori McLarenben, hiszen ‘őt nem látják szívesen’.  A közös évük után Alonso azonnal visszament a Renault-ba, míg a McLaren a brit versenyzővel és Heikki Kovalainennel folytatta tovább a munkát.

    „Fiatalok voltunk és éretlenek. Mások voltunk, olyanok, amilyenek már nem vagyunk és emiatt szükségünk lett volna a vezetőség segítségére. Ezt viszont nem kaptuk meg. A csapat szeme mindig csak a garázs egyik oldalára nézett. Ahogy Ron Dennis is (a McLaren akkori csapatfőnöke) mondta a 2007-es Kínai Nagydíj után: ‘a mi versenyünk nem Massa ellen folyik, hanem Fernando ellen.’ Mikor a csapatod egy ilyen kijelentést tesz, akkor ott már nincs maradásod.”

  • Ezt az F1-es versenyzőt csodálja a DTM első embere

    Ezt az F1-es versenyzőt csodálja a DTM első embere

    Ugyan Fernando Alonso idén már 42 éves lesz, de egy jó igazolásnak köszönhetően másodvirágzását éli a Forma-1-ben. Az Aston Martin spanyol pilóta az eddig megrendezett futamok mindegyikén fel tudott állni a dobogóra, és ezt a fajta jó teljesítményét Gerhard Berger is élvezettel nézi.

    Az Aston Martin egy rendkívül ütőképes konstrukcióval rukkolt elő az idei szezonra, aminek segítségével rögtön az élmezőnybe kerültek a Zöldek a középmezőny sűrűjéből. A spanyol klasszis rendre képes felvenni a versenyt a Mercedesekkel és a Ferrarikkal, amit az összetettben elfoglalt 3. helye és az eddig megszerzett 45 pontja is tökéletesen példáz.

    Alonso megnevezte, ki volt a legkeményebb és legjobb riválisa

    Ugyan a Red Bull jelen pillanatban kimagaslik a mezőnyből, ha mégis történne valami mindkét autójukkal, akkor Alonsónak esélye nyílhat arra, hogy a 2013-as Spanyol Nagydíj óta először ünnepelhessen a dobogó tetején. Berger szerint erre minden esély megvan.

    „Ez egy álom, amit csinál” – fogalmazott Berger, aki anno a Ferrarinál és a McLarennél is megfordult az F1-ben. – Mindig is az Alonso-szurkolók táborát erősítettem. Ha a Hamilton féle utat járta volna be, akkor most 6 vagy 7 világbajnoki cím is szerepelhetne a neve mellett.”

    „Fernando egy igazi harcos, aki irgalmatlanul tehetséges is mindezek mellett. Öröm nézni, ahogy minden interjú után mosolyog, és a jó eredményeknek köszönhetően a másodvirágzását éli. Ő az az ember, aki elhozhatja a várva várt sikert az Aston Martin számára.”

    Itt tart a projekt, amely újra világbajnokká teheti Alonsót (videó)