Címke: Fernando Alonso

  • Alonso kijelentette, ő mindenre is felkészült Kanadában

    Alonso kijelentette, ő mindenre is felkészült Kanadában

    Fernando Alonso kijelentette, a tavalyi időmérő után ő mindenre is felkészült a Kanadai Nagydíjjal kapcsolatban.

    Kanadában tavaly a spanyol versenyző az első sorból indult az időmérőn, ám a versenyen csak a 9. helyen ért célba. Ám idén nagyobb reményekkel vág neki a Gilles Villeneuve pályának, ugyanis a kanadai-brit csapattal jó esélye van egy dobogós helyezésre.

    Spanyolországban a vártnál rosszabbul szerepeltek a zöldek, így a kétszeres világbajnok most visszavágna, miközben egyik szemét az időjáráson tartja.

    Alonso üzent az ellenfelüknek: „Kanadában szétzúzunk titeket”

    „Mozgalmas versenyink voltak Monacóban és Spanyolországban. A két helyszínről 32 konstruktőri ponttal távoztunk. Spanyolországban fenomenális volt a hangulat, de szombaton nem alakultak jól a dolgaink, és vasárnap nem volt meg a tempónk ahhoz, hogy megfelelő show-t biztosítsunk a közönségnek. Most Montréal következik. Szép emlékeim vannak erről a pályáról, tavaly például a kaotikus eső időmérő után a második pozícióban találtam magam. Úgy tűnik, ezen a hétvégén is esni fog, így fél szemünket a radaron tartjuk” – nyilatkozta Alonso.

    A 41 éves pilóta a Racingnews365.com-nak hozzátette, mindenre is felkészült az elkövetkezendő verseny kapcsán:

    „A pálya szórakoztató, bár előzni nem egyszerű itt. A versenyek többnyire eseménydúsak, így mindenre fel vagyunk készülve. Néhány fejlesztést hoztunk a hétvégére, így az a célunk, hogy zökkenőmentesen zárjuk ezt a három napot, és sok pontot szerezzünk.”

  • Ha idén nem nyer Alonso, akkor később már csökkeni fog a tempója?

    Ha idén nem nyer Alonso, akkor később már csökkeni fog a tempója?

    Mika Häkkinen úgy véli, ha Fernando Alonso idén nem gyarapítja győzelmei számát, akkor az elkövetkezendő években sokkal nehezebb dolga lesz, mivel csökken majd a sebessége.

    A spanyol versenyző a hazai nagydíján 362. alkalommal állhatott rajthoz. Így a 41 éves versenyző a valaha megrendezett F1-es versenyek egy harmadán jelen volt. A kétszeres világbajnok a 33. győzelmét szeretné abszolválni idén, amire eddig Monacóban volt a legtöbb esélye. Ám a spanyol versenyző nem tudott felülkerekedni Max Verstappenen és a Red Bull-on, így a második hellyel kellett beérnie.

    Ám az egykori finn versenyző szerint ketyeg a „karrier-óra” Alonso feje felett, így még idén meg kellene szereznie az áhított győzelmet. Häkkinen úgy véli, hogy lassan a 41 éves pilótát is utoléri a „természet törvénye”, így hiába végez hihetetlen munkát, a sebessége csökkeni fog.

    Fernando Alonso, Aston Martin
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    „Fernando egy ravasz, öreg róka. Én 2001-ben fejeztem be a karrieremet, mikor visszavonultam úgy 31 éves voltam. Mikor én elbúcsúztam, akkor lépett be Fernando a Forma-1-be. Innentől nem nehéz kiszámolni, hogy mióta van a pályán. Hihetetlenül jó munkát végez, és nagy türelemmel rendelkezik. Hiszen az kell ahhoz, hogy elviseld a győzelem nélkül töltött szezonokat. A megfelelő helyet kell megtalálnod a megfelel időben.  Nagyszerű amit csinál, viszont ha idén nem nyer, akkor később már nemigen fog, mivel csökken majd a sebessége. Ez a természet és a fizika törvénye” – írta a kétszeres finn világbajnok az Unibet oldalán.

    Häkkinen szerint Alonso emelte a tétet az Aston Martinnál, így a nagyot fejlődő csapat még jobban teljesít.

    „Abszolút. Fernando mindenkit motivál az előrelépésnél, viszont az is tény, hogy a háttérben dolgozók építették azt a jó autót. Egy jó versenyző megérkezése nem okoz ilyen ugrást, a munka érdemi részét már előtte elvégezték. Most az a kérdés, hogy mi történik a jövőben. Továbbra is jók lesznek az eredmények? Ez attól függ, kik dolgoznak ott.”

     

  • Alonso üzent az ellenfelüknek: „Kanadában szétzúzunk titeket”

    Alonso üzent az ellenfelüknek: „Kanadában szétzúzunk titeket”

    Fernando Alonso figyelmeztette legnagyobb riválisukat arra, hogy a soron következő Kanadai Nagydíjon vissza fognak vágni.

    Monacóban még sziporkázott az Aston Martin, ám Spanyolországban némileg hátraestek. Mindaddig a fejlesztésekkel felpakolt Ferrari sem tudott mit kezdeni az erőre kapó csillagosoktól.

    A pódiumra ezúttal nem fért fel a kétszeres spanyol világbajnok, ugyanis a „megszokott helyét” a Mercedes versenyzői vették át. Az Ezüst Nyilak konstrukciója jól érezte magát a Circuit de Catalunyan, így Lewis Hamilton és George Russell máris egy esetleges futamgyőzelemről álmodik.

    Fernando Alonso, Aston Martin, Bahreini Nagydíj
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    Ám a 41 éves versenyző figyelmeztette a Mercedest arra, hogy Montréalban visszatér az Aston Martin, így nem lesz olyan könnyű dolguk, ha dobogóra akarnak állni.

    „Ha a konstruktőri tabellát nézzük, el kell ismerni, hogy a Mercedes fontos pontokat szerzett. Viszont mi a Ferrarin kerekedtünk felül. Ráadásul Kanadában és Silverstone-ban még több újdonság érkezik az autóra. Egy normális kvalifikáción Hamilton előtt indultunk volna, és jobb esélyeink lettek volna. Az csak egy futam volt, Kanadában úgyis szétzúzzuk őket” – nyilatkozta Alonso.

  • Kemény kritikát kapott Alonso: „más már nyert volna az Aston Martinnal”

    Kemény kritikát kapott Alonso: „más már nyert volna az Aston Martinnal”

    David Kennedy, korábbi F1-es versenyző és Le Mans győztes szerint Fernando Alonso gyengeségei Monacóban mutatkoztak meg.

    Nagy reményekkel vágott neki az Aston Martin a Monacói Nagydíjnak, de a győzelmet nem sikerült megszerezniük. A spanyol világbajnok hasonló időket futott, mint Max Verstappen, ám végül a holland pilóta a hercegségben is diadalmaskodott.

    A 41 éves versenyző a második helyen ért célba, és elmondása szerint nem volt csalódott amiatt, hogy nem sikerült a dobogó legnagyobb fokára felállnia. Egy halvány reménysugár az eső megérkezése után ott lebegett a zöldek előtt. Alonso pár körrel tovább a pályán maradhatott volna, és ők is az intermediate gumikat tehették volna fel, ám korábban hívták a boxba a spanyolt. Így Alonso győzelmi esélye elszálltak. Az Aston Martin pilótája hozzátette, hogy a második helynek is örül, és előbb-utóbb a 33. győzelmet is megszerzi majd.

    Ám a Shadow és a Theodore korábbi versenyzője szerint egy agilisabb és fiatalabb tehetség, megnyerte volna a versenyt kanadai-brit csapattal.

    Fernando Alonso, Aston Martin
    Fernando Alonso – Fotó: Vándor Iván

    „Az utolsó ezredmásodpercek csakúgy elszállnak a korral. Olyan autója volt, amivel könnyedén a pole pozícióba kerülhetett volna. Csak az utolsó néhány századmásodperc hiányzott. A kor a természet rendje, és ezt nem lehet felülírni. Vannak versenyzők, akik 2-3 év után már nem tudnak úgy teljesíteni és eltűnnek. Az évek során mindig voltak ilyen esetek. Ezek a makacs tények” – nyilatkozta az ír ex-versenyző a Planetf1.com-nak.

    Kennedy ugyanakkor azt is hozzátette, hogy szerinte az Aston Martin ennél is jobb teljesítményre lenne képes, de Alonso azt nem tudja kihozni az autóból.

    „10 éven át vezettem a japánoknál. Van náluk egy mondás, miszerint nem fektetsz be egy öreg szamurájba. Alonso a kora kapcsán veszít pár ezredmásodpercet, viszont az autó és a pályaismerettel tudja ezt kompenzálni. Mérnököket tud bátorítani, a tapasztalata felbecsülhetetlen értékkel bír.”

    A háromszoros Le Mans győztes ugyanakkor Max Verstappen időmérős körét is méltatta. Az ír ex-versenyző szerint Ayrton Sennához teljesítményét idézte a holland a hercegségben.

     

  • Sainz tisztában van azzal, hogy Alonso népszerűbb nála

    Sainz tisztában van azzal, hogy Alonso népszerűbb nála

    A jelenlegi Forma-1-es mezőnyben 2 pilóta képviseli Spanyolországot: Carlos Sainz és Fernando Alonso. Mindketten nagy népszerűségnek örvendenek, ami a mostani hazai versenyükön is megmutatkozott. Habár Sainz az AS.com-nak adott interjújában is elismerte, hogy tisztában van azzal, hogy Alonso nagyobb népszerűségnek örvend.

    Ugyan Sainz az F1 egyik, hanem a legpatinásabb csapatánál, a Ferrarinál versenyez, és a tavalyi évben az első Forma-1-es győzelmét is meg tudta szerezni, mégsem ő a spanyol szurkolók első számú kedvence. Alonso ugyanis sokkal régebb óta versenyez a sportban, és a 32 futamgyőzelme mellett 2 világbajnoki címmel is rendelkezik.

    „Ezt látom és tapasztalom is egyaránt” – nyilatkozta Sainz a népszerűségük kapcsán. – Ez logikus és természetes is, mert Fernando személyében egy kétszeres világbajnokot tisztelhetünk. A tény egyáltalán nem zavar engem, a célom továbbra is az lesz, hogy győzelmeket és dobogós helyezéseket szerezzek az országomnak.”

    Alonso a jobb eredményei mellett még a bajnokságban is előkelőbb helyezést foglal el Sainzhoz képest. Az Aston Martin kétszeres világbajnokának jelen pillanatban 99 pontja van a folyamatos jó teljesítményének köszönhetően, amíg Sainz neve mellett pusztán 58 egység szerepel. Sainz azonban örül honfitársa sikereinek, és szerinte „nagyon jó azt látni, hogy a nagy versenyzők visszajönnek”, és, hogy „ennyi év után is képes élvezni a versenyzést.”

    Sainz kikötötte mikor akar legkésőbb aláírni a Ferrarival

  • Alonso figyelmeztette Verstappent: A dolgok gyorsan változhatnak

    Alonso figyelmeztette Verstappent: A dolgok gyorsan változhatnak

    Fernando Alonso szerint egyértelmű idén a Red Bull siker, ám könnyen előfordulhat a következő években az, hogy minden megváltozik.

    A 2023-as szezon eddig futamain a Bikák diadalmaskodtak. Hol Sergio Pérez, hol a holland világbajnok állhatott a dobogó legfelső fokára, ám úgy nem telt el verseny, hogy az osztrák csapatból ne lett volna valaki a pódiumon.

    A spanyol világbajnok, aki szintén megtapasztalhatta a dominancia egy kis szeletét, ugyanakkor figyelmeztette a 25 éves pilótát. Ami most természetesnek tűnik, az a jövőben már lehet nem lesz az.

    Max Verstappen, Fernando Alonso, Red Bull, Aston Martin
    Max Verstappen és Fernando Alonso – Fotó: Quinn Rooney/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Semmire sincs garancia. Amikor megnyertem a két bajnoki címemet (2005-ben és 2006-ban), akkor azt hittem, még nyerek párat és sok győzelemmel fogok rendelkezni. Így Max nem dőlhet hátra, hiszen láthattuk már milyen gyorsan változnak a dolgok.”

    Ugyanakkor Alonso azt is el tudja képzelni, hogy Verstappen rácáfol a teóriákra, és rekorderként hagyja abba majd a pályafutását.

    „Amíg 2026-ig nem változnak a szabályok, addig a Red Bull harcban lehet a bajnoki címért. Maxnek (Verstappen) sok esélye lesz így arra, hogy futamot nyerjen. Fiatal még, a naptár hosszabb, mint valaha. Minden évben van 24 lehetősége, hogy a dobogó tetejére álljon. Így könnyen megdöntheti a rekordokat” – tette hozzá Alonso.

  • Sainz egy dolgot tisztázott Alonsóval kapcsolatban

    Sainz egy dolgot tisztázott Alonsóval kapcsolatban

    Carlos Sainz kijelentette, barátjaként tekint Fernando Alonsóra, így nem zavarja őt honfitársa népszerűsége.

    Spanyolországban ismét fellobbant a Forma-1 láz, ám a sportág nem a Ferrarinál versenyző spanyol miatt kapott erőre az országban. Az Aston Martin feltámadása és Fernando Alonso dobogós helyezései ismét megszerették a száguldó cirkuszt az ibériai-félsziget lakóival.

    A 28 éves versenyző tisztában van azzal, hogy a kétszeres világbajnok miatt érdekli a spanyolokat ismét az F1, ám állítása szerint ez őt nem zavarja.

    „Látom mi történik, és tökéletesen meg is értem. Ez természetes, hiszen Fernando (Alonso) kétszeres világbajnok. Így ez nem zavar vagy aggaszt. Első sorban én magamért versenyzek a Forma-1-ben, ugyanakkor az országomnak is szeretnék győzelmeket és dobogós helyezéseket gyűjteni. Ám Fernando számára nagyszerű érzés lehet, hogy ennyi év után az emberek ismét elkötelezték magukat a Forma-1 iránt. Szerintem Fernando ezt nagyon élvezi” – nyilatkozta Sainz.

    Carlos Sainz, Ferrari
    Carlos Sainz – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Tavaly még a sereghajtók között szerepelt a kanadai-brit csapat, míg a Ferrari a Red Bull-lal harcolt a bajnoki címért. Ám idén változott a helyzet. A Bikák mögé Lawrence Stroll csapata zárkózott fel, míg a Ferrari visszaesett. A spanyol versenyző ugyanakkor nem aggódik.

    „Ennek ellenére nem panaszkodhatok, hiszen jól haladok. A Forma-1 relatív, és a Red Bull készítette az eddigi legdominánsabb autót. Úgy tűnik, hogy a Mercedes is megtalálta a helyes irányt a legutóbbi fejlesztéseivel. Míg mi a Ferrarinál nem ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk. Mi is vagyunk magunkkal a legönkritikusabbak. Viszont jelenleg ez van, így arra koncentrálunk, hogy legtöbbet tudjuk kihozni a helyzetből. Ezen felül javulni is szeretnénk.”

  • Kivetette a hálóját a kétszeres világbajnokra az Audi

    Kivetette a hálóját a kétszeres világbajnokra az Audi

    Ugyan az Audi teljes erőbedobással csak 2026-ban csatlakozik a mezőnyhöz, de már elgondolkodtak azon, melyik versenyzővel dolgoznának együtt szívesen.

    Az új motorszabályok hatására vonzó lett a német gyártó számára a Forma-1, így elkötelezte magát a sport iránt. A Volkswagen Csoport tagja a Sauber istállót veszi át, és készül fel majd 2026-tól a megmérettetésre. Már a McLarentől menesztett James Keyt is leszerződtették technikai igazgatóként, aki jövőre Jan Moncheaux-t váltja majd.

    Ugyan 2026-ig még van idejük arra, hogy a versenyzőikről döntsenek, ám a csapat képviselője elárulta, hogy kit látna szívesen az Audinál. Alessandro Alunni Bravi elmondta, nagyon örülne annak, ha Fernando Alonso 2025-ben még a versenyzést választaná, és a német csapat mellett köteleződne el.

    Forma-1, Audi
    Az Audi 2026-tól hivatalosan is gyári csapatként lesz a mezőny tagja – Fotó: Audi AG

    „Fernandót (Alonso) bármikor szerződtetném, még akkor is, ha már 45 éves vagy idősebb lesz. Megismertem őt a McLarennél, mikor Stoffel Vandoorne menedzsere voltam. Első kézből láthattam milyen nagyszerű munkát végez a mindennapokban, és azt is, hogy milyen képességei vannak. Nagyon elszántan küzd és dolgozik” – nyilatkozta az olasz vezető.

    Az Aston Martin versenyzője tavaly még az Alpine-t erősítette, ám a francia gárda csak egy éves kontraktust akart ajánlani a spanyol pilótának. Ám Alonso úgy érezte, hogy még mindig szeretne versenyezni, így pont kapóra jött neki Sebastian Vettel visszavonulása. Lawrence Stroll a bejelentés után fel is kereste a kétszeres világbajnokot, aki nagyon gyorsan igent mondott a kanadai-brit csapat ajánlatára.

  • Alonso ezért választott szokatlan hozzáállást a verseny végén

    Alonso ezért választott szokatlan hozzáállást a verseny végén

    A Spanyol Nagydíj végén utolérte csapattársát, de előzési kísérlet helyett beállt mögé vonatozni.

    Az Aston Martinok ezúttal nem voltak olyan ütőképesek, mint néhány korábbi futamon, nem tudták tartani a lépést a Mercedesekkel és Carlos Sainz Ferrarijával sem. Fernando Alonso elárulta, miért közölte csapatával már futam közben, hogy nem fogja megtámadni csapattársát, Lance Strollt. „Tíz kör volt hátra. Nekem kicsit frissebbek voltak a gumijaim, de csak egy-két tizedmásodperccel voltam gyorsabb nála, nem többel” – mondta.

    „Nem fogok egy őrült manőverbe belemenni. Szombaton már megrongáltam egy padlólemezt, nem akartam még egyet, vagy akár az övében kárt tenni. Biztosítani próbáltam a pozíciót, a csapatnak mindegy volt, hogy ő a hatodik és én a hetedik, vagy fordítva.”

    Alonsót nem aggasztja az Aston Martin gyengélkedése és a Mercedes javulása

    Stroll idén először ért célba veterán csapattársa előtt, és üdvözölte, hogy nem kellett védekező üzemmódba váltania. „Csapattársként tiszteljük egymást, a lehető legtöbb pontot próbáljuk gyűjteni a csapatnak. Ilyenkor borzasztó lenne egy ütközés, miközben kevés pont a tét. A 6. és a 7. hely között két pont a különbség, úgyhogy a lényeg az volt, hogy egyben vigyük haza a kocsikat” – nyilatkozta.

  • Nemzetközi sajtó: Verstappen sétakocsikázott, míg a Mercedes visszatért

    Nemzetközi sajtó: Verstappen sétakocsikázott, míg a Mercedes visszatért

    A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen teljesítményét és a Mercedes felemelkedését dicsérték.

    A holland versenyző Spanyolországban sem talált ellenfelére, így tovább növelte a pontjai és a győzelmei számát. Ám meglepetésre nem a Ferrari vagy az Aston Martin csatlakozott hozzá a dobogón, hanem a két Mercedes. A fejlesztési csomagról pozitívan nyilatkozó csillagosok örültek annak, hogy áttörték a jeget és pódiumra állhattak, ám kihangsúlyozták, hogy még sok munka vár rájuk.

    A neves lapok így értékelték tehát a Spanyol Nagydíj eseményeit.

    Blick (Svájc):

    „Hiába rajtolt az első sorból Carlos Sainz, a Ferrari ismét alul maradt. Az Aston Martin ugyan jól teljesít az idei szezonban, ám Max Verstappent ezúttal a Mercedes és az átszabott W14 dolgoztatta meg.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Egy fecske ugyan nem csinál nyarat, viszont ez egy erős szalmaszál volt az átalakult Mercedes számára. Az élen azonban nem változott a helyzet: a zöldre váltó lámpáktól a kockás zászlóig Max Verstappen uralta a versenyt. Mögötte azonban felélénkült a mezőny és kezdetét vette a harc.”

    Lewis Hamilton, Max Verstappen, George Russell, Red Bull, Mercedes
    Lewis Hamilton, Max Verstappen és George Russell – Fotó: Adam Pretty/Getty Images/Red Bull Content Pool
    Marca (Spanyolország):

    „Max Verstappen könnyedén nyerte meg a Spanyol Nagydíjat, így megszerezte a 40. győzelmét a Forma-1-ben. Még erősebben markolhatja ezek után a bajnoki trófeát, hiszen a két riválisa, Sergio Pérez és Fernando Alonso ezúttal nem tudott dobogóra állni.”

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Verstappen azt csinálja, amit csak akar, totálisan ledominálta Hamiltont és Russellt. Csendes, délután sétakocsikázás volt ez Max Verstappen számára. A Red Bull holland versenyzője az ötödik győzelmét szerezte meg a szezonban, továbbá karrierje 40. sikerét is elérte. Már csak egy győzelem választja el őt a listán Ayrton Sennától. A Ferrariról nem sok pozitívumot lehet elmondani. Carlos Sainzot végül megelőzte Sergio Pérez, míg Charles Leclerc a pontszerző helyekre sem fért be.”