Címke: Fernando Alonso

  • Wolff szerint a drámázásban Alonso elég kiemelkedő

    Wolff szerint a drámázásban Alonso elég kiemelkedő

    Toto Wolff nem hagyta szó nélkül Fernando Alonso rádióüzenetét és mozdulatait a Kanadai Nagydíj után sem.

    A vasárnapi versenyen George Russell ébresztette fel a mezőnyt, mikor falnak csapata autóját. Az első 10-ből többen döntöttek úgy, hogy kihasználják a biztonsági autó adat lehetőségeket, és redukálják a boxkiállás okozta veszteséget. Ám ez nagy sietséghez is vezetett, így két összeérés is majdnem történt a boxutcában. Először az Aston Martin spanyol versenyzőjére engedték rá Lewis Hamiltont, majd Lando Norris és Alex Albon ért majdnem össze a gyorssávban.

    A stewardok nem büntették az érintettek, bár az első felvételekből úgy tűnt, nem ússzák meg a dolgot a versenyzők és a csapatok. Hamilton és Alonso esetében egy másik kameraszögből kiderült, hogy nem volt olyan közel egymáshoz a két pilóta. Ugyanakkor a kétszeres világbajnok látványos kormánymozdulatokkal, és a rádióüzenetével próbálta a saját keze felé billenteni a mérleget.

    Alonso ugyanis a csapatnak azt mondta, hogy fékeznie kellett, hogy elkerülje Hamiltont. Toto Wolff az eset után még imitálta is a 41 éves spanyol kormánykezelését, míg a futam után a következőket mondta az esetről.

    „Ez csak dráma volt, semmi több. Látványosan rángatta a kormányt, és egy kicsit a fékre lépett. Ebben elég jó… és a „majdnem nekimentem” kiáltásokban is. Csak drámázás történt” – alkotott véleményt az osztrák vezető.

  • Napi cuki: Váratlan vendég jelent meg az Aston Martin ünneplésén (videó)

    Napi cuki: Váratlan vendég jelent meg az Aston Martin ünneplésén (videó)

    Az Aston Martin épp a szokásos csapatfotózásra készült, mikor egy négylábú vendég is csatlakozott az ünneplőkhöz.

    Fernando Alonso a második helyről rajtolt és abban a pozícióban is fejezte be a Kanadai Nagydíjat. Ugyan a rajtnál Lewis Hamilton megelőzte, ám a spanyol nem sokáig hagyta, hogy a brit birtokolja a pozíciót. Egy ponton túl a 41 éves pilóta fejében a győzelem is megfordult, de egy kisebb technikai gond, és Verstappen tempója miatt le kellett tennie erről.

    Mindaddig Lance Stroll a 9. helyen ért célba, így ő is a pontszerzők táborát erősítette.

    Ám a kétszeres világbajnok, fiatal csapattársa és a kanadai-brit alakulat a dobogós helyezésnek és a pontoknak is örült, így a félig hazai versenyükön a boxutcában álltak össze a közös fotózásra. Ám a képhez az egyik nyomkereső kutya is csatlakozott. Miután gazdája megengedte az ebnek, hogy a csapathoz menjen, az Aston Martin nevetve fogadta a vendéget.

  • Nemzetközi sajtó: Mad Max már a múlté, míg a többiek pohara félig üres

    Nemzetközi sajtó: Mad Max már a múlté, míg a többiek pohara félig üres

    A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen teljesítményét éltették, miközben Fernando Alonso és Lewis Hamilton felzárkózásáról is megemlékeztek.

    Kanadában sem tudták letaszítani az első helyről a kétszeres holland világbajnokot, így a Red Bull versenyzője tovább növelte előnyét az összetettben. A győzelmek tekintetében utolérte Ayrton Sennát az örökranglistán, míg mögötte világbajnok ellenfelei próbáltak egymás elé kerülni.

    Verstappen győzelmét szinte semmi sem veszélyeztette, míg Alonso kisebb fékproblémákkal küszködött. Mindaddig Hamilton azért a Ferrarikra is figyelt.

    A neves lapok így látták végül a tegnapi verseny eseményeit.

    La Gazetta dello Sport (Olaszoroszág):

    „Max Verstappen csak szárnyalt, míg világbajnok ellenfelei páholyból nézhették hogyan érte utol Ayrton Sennát a győzelmek örökranglistáján. Az igazság az, hogy Verstappen uralja a Red Bullját, a versenyeket és még a bajnokságot is. Az, hogy utolérte Sennát (annak ellenére, hogy több versenyen vett már most részt, mint a brazil legenda) sokat elmond arról, hogy milyen tempóban fog még több rekordot megdönteni.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Jelenleg van Max Verstappen, és utána jönnek a többiek. A holland versenyző a Kanadai Nagydíjon rajt-cél győzelmet aratott, és ezzel beérte a 41 elsőséget szerző Ayrton Sennát. Mindaddig a Red Bull a 100. győzelmét ünnepelte. Dominanciájuk tehát vitathatatlan, még úgyis, hogy most nem volt akkor időkülönbség a versenyzők között.”

    Kicker (Németország):

    „Max Verstappen munkanapja gond nélkül telt. Az első helyről fordult be elsőként az első kanyarba, majd elhúzott a többiektől. Ugyanakkor a holland eléggé unta az eseményeket, egyedül a gumik tapadására panaszkodott. Viszont előnyét még így is tovább tudta növelni. Mindaddig Alonsót még a csapata is arra kérte, hogy vezessen nyugodtabban, de a spanyol kijelentette, hogy ő nyerni akar. Ám a hibátlan teljesítményt nyújtó Verstappen ezt nem engedte.”

    Max Verstappen, Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Red Bull, Aston Martin, Mercedes
    Fernando Alonso, Adrian Newey, Max Verstappen és Lewis Hamilton – Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/Red Bull Content Pool
    AS (Spanyolország):

    „Az élen nem történt változás, mégis az ínyencek versenye volt ez. A három F1-es legenda rendezett gyorsasági bemutató, majd felálltak a dobogóra. Gyakorlatilag 70 körön keresztül ugyanúgy mentek, minimális különbségekkel. Fernandónak (Alonso) igaza volt, mikor azt mondta, hogy az Aston Martin a fejlesztésekkel közelebb került a Red Bullhoz. Bár megelőzni még így sem tudja őket. A pohár félig üres, hiszen Max Miami óta szinte minden körben az élen állt. Ugyanakkor az a pohár félig tele is van, hiszen két világbajnok (Alonso és Hamilton) vette őt üldözőbe.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „A Red Bull még mindig veretlen ebben a szezonban, és ez nagyrészt Verstappennek köszönhető. Ám úgy tűnik, hogy a Mercedes és az Aston Martin egyre közelebb kerül az osztrák istállóhoz. Viszont a hollandnak nem kell mindent kipréselnie az autójából, könnyedén vehet vissza, és spórolhat a technikával. Mad Max, az évekkel ezelőtt berobbanó, túlbuzgó és akaratos kölyök már eltűnt. Helyette itt van Max, aki szorgalmas, nyugodt és módszeresen gyarapítja győzelmeit hétről-hétre. Csak a helyi ‘vadállomány’ okozott némi gondot Verstappennek, ugyanis a verseny elején elütöt egy madarat. A szerencsétlen jószág hozott csak némi izgalmat az eseménytelen vasárnapi délutánjába.”

  • Hamilton beszólt Alonsónak, a spanyol viszont így kontrázott (videó)

    Hamilton beszólt Alonsónak, a spanyol viszont így kontrázott (videó)

    Lewis Hamilton és Fernando Alonso a verseny után is egymásra talált, és kölcsönös ugratással szórakoztatták a média képviselőit.

    A rajt után ugyan a hétszeres világbajnok megelőzte a spanyol pilótát, ám az Aston Martin versenyzője visszavette az áhított pozíciót. Ezután a páros egymást kergette a futam alatt. Hol közelebb ért a brit versenyző az ellenfeléhez, hol pedig a kétszeres világbajnok zárkózott fel Max Verstappenhez.

    Az egykori csapattársak élvezték a csatát, és elismerően nyilatkoztak egymásról. Épp egymás mellett adtak interjút a karámban (a tévéstáboknak fenntartott hely), mikor Hamilton a mellette lévő Alonsót kezdte ‘kóstolgatni.’

    A Viaplay munkatársa a Mercedes versenyzőjét a remek rajtáról kérdezte, mikor a hétszeres világbajnok nevetve megjegyezte, miért tudta megelőzni Alonsót.

    „A reakciója már egy kicsi lassú, mivel egy kissé öreg már” – szúrta közbe nevetve Hamilton.

    A természetesen Alonso reakcióját is rögzítették, sőt meg is kérdezték, hogy hallotta-e, mint mondott ellenfele. Az Aston Martin versenyzője nevetve igennel felelt, majd hozzátette, hogy két hét múlva Ausztriában ismét összecsaphatnak.

  • Alonso 70 időmérős körrel győzte le Hamiltont, aki már közel érzi a Red Bullt

    Alonso 70 időmérős körrel győzte le Hamiltont, aki már közel érzi a Red Bullt

    Max Verstappen a Kanadai Nagydíjon aratott rajt-cél győzelmével fontos mérföldkövet ért el a Red Bull történetében, miközben legközelebbi üldözői, Fernando Alonso és Lewis Hamilton jórészt egymással küzdöttek a futam hetven köre alatt. A dobogósok nyilatkozatai.

    Verstappen immár nemcsak a Red Bull történetének legsikeresebb versenyzője a győzelmek tekintetében, de a csapat 100. nagydíjsikere is az ő nevéhez fűződik. Az osztrák istálló ezzel exkluzív klubnak lett a tagja, hiszen rajtuk kívül csak négy csapat érte el ezt a mennyiséget az F1-ben: a Ferrari (242), a McLaren (183), a Mercedes (125) és a Williams (114).

    „Nagyon boldog vagyok most” – nyilatkozta Verstappen az újabb győzelmét követően. „Nem volt egyszerű felmelegíteni a gumikat a hideg időjárás miatt, és már csak emiatt is nehéz volt a mai futam. Többet is csúszkáltunk emiatt a pénteki naphoz képest.”

    „Azonban sikerült alkalmazkodnunk a körülményekhez, és a tény, hogy én szerezhettem meg a Red Bull történetének 100. győzelmét, egyszerűen hihetetlen. Soha nem gondoltam, hogy egy napon majd elérjük ezt a nagy számot. Folytatjuk a kemény munkát, de emellett élvezzük is a sikereinket.”

    A Red Bull holland kiválósága zárásként megköszönte a drukkereknek „az odaadó szurkolásukat”, és nagyon reméli, hogy „még sokáig versenyezhetnek majd” a Circuit Gilles Villeneuve-ön.

    https://twitter.com/F1/status/1670521121622589440

    Alonso idén nyolc verseny alatt már a hatodik dobogóját szerezte, mégis csalódott, hogy az első helyért ezúttal sem tudott csatázni – ezen reményei pedig már a startnál komoly csapást kaptak.

    „Reméltük, hogy kicsit nagyobb kihívást jelenthetünk majd a Red Bull számára, de a rajtnál elveszítettem egy pozíciót Lewisszal szemben, így a Mercedesszel kellett csatáznom” – fogalmazott a spanyol. „Lewis az egész verseny során keményen hajtott, szóval egyetlen körben sem pihenhettem. A verseny elején én voltam egy kicsit gyorsabb, a végén pedig ő. Nagyon megerőltető verseny volt, 70 időmérős kört kellett futnom.”

    Hamilton ugyan végül elveszítette a startnál megszerzett második helyet Alonsóval szemben, de erőt merít abból a tényből, hogy a Mercedesnek kevésbé fekvő montreali pályán is dobogós lett, ráadásul csak 14 másodperccel maradt el a győztestől – még ha a futam első harmadában beküldött biztonsági autó kissé torzítja is ezt a különbséget.

    „Nagyszerű hétvége volt ez számunkra, de az Astonnak sikerült lépéselőnybe kerülnie hozzánk képest az új feljesztésekkel. Mi is dolgozunk azon, hogy továbbiakat hozzunk, de örülök, hogy kiegyensúlyozott eredményeket szállítunk és újra a dobogón lehetek itt Montrealban” – mondta Hamilton.

    „Tudtuk, hogy nem ez lesz a legerősebb hétvégénk, ugyanis szenvedünk a lassú kanyarokban. Látható is, hogy ezeken a pontokon veszítettem sokat Fernandóval és Maxszel szemben is, például a 2-es kanyarból való kigyorsításnál, de szinte az összes többiben is. Van még dolgunk, hogy az autó hátulján tovább növeljük a leszorítóerőt, és egy kicsit javítsunk az energiahatékonyságon, de apró lépésekben oda fogunk érni. Max ismét ellógott tőlünk, de azt hiszem, most már kicsit közelebb voltunk, szóval a helyes irányba haladunk.”

  • Verstappen tovább dominálna, Alonso megszorongatná a Red Bullt  – így látta az időmérőt a top3

    Verstappen tovább dominálna, Alonso megszorongatná a Red Bullt  – így látta az időmérőt a top3

    A változó körülményeknek köszönhetően egy meglepetésekkel teli időmérőt hozott a Kanadai Nagydíj. Max Verstappenen és Fernando Alonsón kívül egy meglepetés pilóta némi szerencsével be tudott kerülni a legjobb háromba.

    „Jól éreztem magam az időmérő edzésen” – nyilatkozta Hülkenberg. – Egy vad és őrült kvalifikáción vagyunk túl, amit a változó körülmények tettek igazán nehézzé. A nagy sebesség és a falak közelsége miatt falak nem volt egyszerű boldogulni.”

    „Először nedves volt a pálya, majd felszáradt, és azt követően megont elkezdett esni. A folyamatos átállás eléggé bonyolult ilyenkor, de mókás volt az egész. Nyilván meglepő ez a mostani eredmény, azonban nagyon örülök neki, büszke is vagyok, mert a csapat ismételten remek munkát végzett.”

    „Folyamatosan kommunikáltunk a csapattal, és fél szemmel a többieket is figyeltük, hogy mit csinálnak. Eközben magunkra is gondoltunk, nem vétettünk hibákat, és ezért is lehetünk most ebben a pozícióban.”

    Hülkenberg azt is hozzátette, hogy „a körülményektől is nagyban fog függeni” az, hogy mennyire lesz képes a német pilóta megtartani a megszerzett jó rajtpozícióját.

    Történelmet írt a kiscsapat a kaotikus montreali időmérőn

    „A tegnapi nap nem volt valami jó, ami miatt néhány változtatást kellett eszközölnünk az autón” – fogalmazott Verstappen az újabb rajtelsőségét követően. – A mai nap szinte végig esett az eső, ami miatt másként kellett vezetni, de az autó egyértelműen jobb lett.”

    „Nagyon csúszós volt az aszfalt, de képesek voltunk jó döntéseket hozni, és így jó köridőket tudunk elérni, és nagyon örülök annak, hogy az első rajtkockából indulhatok majd. Mindig is szerettem az esőben versenyezni, mert Hollandiából származom, és gyerekként nagyon sokat vezettem esős körülmények között.”

    A Red Bull holland kiválósága azt is hozzátette, hogy „egy jó autóval rendelkeznek”, amivel arra utalt, hogyha száraz lesz a futam, akkor nagy valószínűséggel folytatódni fog az idei dominanciája.

    „A változó körülmények miatt a megfelelő abroncsok kiválasztása nem volt könnyű feladat a számunkra” – mondta Alonso, aki lila középső szektort futott a piros zászló előtt. – A holnapi nap esélyünk lesz arra, hogy nyomást generáljunk a Red Bullra.”

    „Eddig nagyon könnyen nyerték meg a futamok nagy részét, de remélem most jobban meg kell izzadniuk a győzelemért folytatott harcban. Ahhoz, hogy ezt elérjük, 2 másodperccel kell mögöttük lenni, és nem szabad 20 másodperccel lemaradni hozzájuk képest.”

    Az Aston Martin klasszisa mindezek mellett a kanadai közönséget is méltatta, akik az elmaradó első edzés, és a szombati kaotikus körülmények ellenére is nagy számmal voltak jelen a lelátókon.

     

  • Foghatja a fejét az időmérő előtt a Ferrari, a Mercedesnek oda a „tempója”

    Foghatja a fejét az időmérő előtt a Ferrari, a Mercedesnek oda a „tempója”

    Max Verstappen volt a leggyorsabba a Kanadai Nagydíj harmadik szabadedzésén, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Fernando Alonso lett.

    Az időjárás tartotta magát a menetrendhez, így megérkezett az eső a harmadik szabadedzésre. A pályán állt a víz, így nem sok versenyző akarta kipróbálni a technikát a montréali aszfaltcsíkon.

    Nico Hülkenberg merészkedett ki először a pályára, őt rögtön csapattársa, Kevin Magnussen követte. Kis idő múlva Logan Sargeant, George Russell és Fernando Alonso is megnézte magának a vizes aszfaltot.

    Egyre többen felbátorodtak, míg az élre az Aston Martin spanyol versenyzője került. Ám a kétszeres világbajnok és Yuki Tsunoda nem érette meg egymást. A 41 éves versenyző a rádióban meg is kérdezte, hogy „ki az a vak srác előtte”. Mérnöke adta meg neki a helyes választ. Ennek örömére a japán az élre is állt.

    A kanadai-brit csapat váltott először intermediate abroncsokra, és be is jött a számításuk. Alonso ismét az első pozícióban találta magát, de Max Verstappen és Valtteri Bottas gyorsan változtatott a sorenden.

    Alex Albon a Ferrarira és Carlos Sainzra panaszkodott, aki kétszer is feltartotta a brit-thai versenyzőt a gyorskörén. Mindaddig Yuki Tsunoda mutatott be egy fél piruettet.

    A Scuderia spanyol versenyzője megidézte a zászló formájában is csapata színét. Az 1-es kanyarban sikerült eltalálnia a korlátot Sainznak.

    Fél óra elteltével Max Verstappen áll az élen, őt Carlos Sainz és Charles Leclerc követte. Lando Norris ért fel a negyedik pozícióba, míg mögöttük Nico Hülkenberg, Yuki Tsunoda, George Russell, Valtteri Bottas, Serio Pérez és Oscar Piastri alkotta az első 10-et.

    A zöld jelzést ugyan megkapták a versenyzők, és ki is hajtottak azonnal a pályára.

    Max Verstappen tovább javított az idején, míg mögé Charles Leclerc és Fernando Alonso zárkózott fel. Az eső mindaddig nagyobb erővel kezdett esni a pálya felett. Így a versenyzők többsége inkább visszavánszorgott a boxba.

    Négy perccel az szabadedzés vége előtt minden versenyző visszament a csapatához, így „előbb ért véget a gyakorlás”.

    Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, a második helyet Charles Leclerc, míg a harmadik pozíciót Fernando Alonso szerezte meg. Kevin Magnussen maga mögé utasította Carlos Sainzot, így feljött az ötödik helyre, míg a spanyol mögé Pierre Gasly zárkózott fel. Az első 10-be rajtuk kívül még Lance Stroll, Yuki Tsunoda, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton fért be.

    Pozíció Versenyző Csapat Leggyorsabb kör Időkülönbség Megtett körök száma
    1 Max Verstappen Red Bull 1:23.106 22
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:23.397 + 0.291 22
    3 Fernando Alonso Aston Martin 1:24.483 + 1.377 18
    4 Kevin Magnussen Haas 1:24.715 + 1.609 23
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:24.765 + 1.659 14
    6 Pierre Gasly Alpine 1:24.825 + 1.719 19
    7 Lance Stroll Aston Martin 1:24.944 + 1.838 22
    8 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:24.955 + 1.849 24
    9 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:24.988 + 1.882 22
    10 Lewis Hamilton Mercedes 1:25.087 + 1.981 20
    11 Nico Hülkenberg Haas 1:25.140 + 2.034 20
    12 Oscar Piastri McLaren 1:25.191 + 2.085 25
    13 Lando Norris McLaren 1:25.198 + 2.092 21
    14 Alexander Albon Williams 1:25.379 + 2.273 21
    15 George Russell Mercedes 1:25.435 + 2.329 20
    16 Nyck de Vries AlphaTauri 1:25.725 + 2.619 24
    17 Sergio Pérez Red Bull 1:25.857 + 2.751 20
    18 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:26.750 + 3.644 23
    19 Esteban Ocon Alpine 1:26.840 + 3.734 10
    20 Logan Sargeant Williams 1:27.279 + 4.173 16
  • Alonso nem kímélte az F1-et, és elmondta a véleményét a tegnapi helyzetről

    Alonso nem kímélte az F1-et, és elmondta a véleményét a tegnapi helyzetről

    Fernando Alonso szerint ismét lábon lőtte magát a sportág a tegnapi „kínos” szituáció során.

    Bizarr forgatókönyv alakult ki a Kanadai Nagydíj első gyakorlásán. Pierre Gasly autója megállt, így előkerült a piros zászló az edzésen, ám miután elvitték a francia autóját a pályáról, azután sem folytatódott a program.

    Fernando Alonso, Aston Martin
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    Az FIA egy közleményt adott ki, amiben a pályakörüli CCTV-rendszer meghibásodásáról számolt be. A helyi technikusok próbálták kiküszöbölni a problémát, ám az első szabadedzés idején nem sikerült elhárítani az akadályt. Így a spotág úgy döntött, hogy fél órával meghosszabbítja a második szabadedzést, hogy pótolja az időveszteséget.

    Ám a spanyol pilóta nem volt elragadtatva ettől a megoldástól. Alonso szerint ez már nem az első alkalom, hogy a sportág saját magát lövi lábon.

    „Ez az egész egy szégyen volt. Nem volt ideális a csapatok számára sem, de legfőképp a szurkolóknak. Nagyon korán érkeztek a pályára, és mi nem tudtunk nekik autókkal szolgálni az első szabadedzésen. Időről-időre úgy tűnik, hogy saját magunkat lőjük lábon. Ezek a dolgok egyre kínosabbak” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok a Racingnews365.com előtt.

    Az Aston Martin fejlesztéseket vitt Kanadába, így a kiesett idő nem volt optimális a számukra.

    „Nem volt időnk letesztelni mindent, mivel a pálya körüli kamerák nem működtek. Nem volt B-tervünk” – folytatta Alonso.

  • Verstappen szeretné, ha ez az „állat” is nyerne futamot idén

    Verstappen szeretné, ha ez az „állat” is nyerne futamot idén

    Max Verstappen elárulta, hogy kit látna szívesen a dobogó legtetején, ha nem lesz képes megnyerni az összes hátralévő Forma-1-es versenyt a 2023-as szezonban.

    A Red Bull egy rendkívül domináns autóval, az RB19-cel vágott neki az idei szezonnak. Az energiaitalosok konstrukciója olyannira ütőképes lett, hogy mérföldekkel a riválisaik előtt járnak, és arra is komoly esélyük van, hogy az összes idei versenyt megnyerjék.

    A Red Bull megtiltotta Verstappennek, hogy Vettellel szórakozzon

    Sergio Pérez a legutóbbi 2 versenyhétvégén nem remekelt, aminek köszönhetően a Red Bull holland kiválósága 53 pontra növelte az előnyét vele szemben. A kétszeres világbajnok azonban nem tartja azt valószínűnek, hogy a Milton Keynes-i istállónak ne legyen egy rossz futama sem a szezon hátralévő részében.

    A 40-szeres futamgyőztes a Kanadai Nagydíj helyszínén elmondta, hogy ha az előbb említett rossz hétvége tényleg megesne velük, akkor szíve szerint Fernando Alonsót látná legszívesebben a dobogó legfelső fokán.

    „Fernandót nagyon kedvelem” – árulta el a holland világbajnok. – Ő egy igazi versenyző, aki nagyon megérdemelné a győzelmet. Soha nem adta fel, és a sport iránt szeretete is határtalan.”

    „Néha már azt gondolod, hogy ennyi év középmezőnyben való autózás után motivációt veszít az ember, de ő ezt nem tette meg. Fernando egy nagybetűs versenyző, egy állat. Szóval, ha tényleg látni szeretnék nyerni valakit idén, akkor biztosan az ő nevét mondanám.”

    Verstappen azt is hozzátette, hogy élvezi a mostani dominanciát, de amikor jobban meg kellett küzdenie az ellenfeleivel a győzelmekért, azzal sem volt semmi problémája.

    „Néha az is előnyös, hogy ha vannak komoly ellenfeleid a versenypályán” – folytatta Verstappen. – Emiatt is élveztem a 2021-es, valamint a 2022-es szezont is. A szezon elején még voltak megbízhatósági problémáink, az autónk is nehéz volt, és emiatt nem kezdtünk valami jól. Azonban sikerült eljutnunk arra a szintre, hogy a szezon végén már dominálni tudtunk.”

    A mezőny leggyengébb csapatától vett át egy megoldást a Red Bull

     

  • Russell veszélyesnek, Alonso értelmetlennek tartja az új szabálytervezetet

    Russell veszélyesnek, Alonso értelmetlennek tartja az új szabálytervezetet

    2024-re komoly szabályváltozással készül a Forma-1 a gumik terén, ugyanis a sport szeretné teljesen száműzni az évtizedek óta a garázsok kötelező felszerelésének számító gumimelegítőket.

    A modernkori autósportban hosszú időn át elképzelhetetlen volt a versenyzés elektromos gumimelegítő paplanok nélkül, amelyeket a kerékcserék előtt a szerelők arra használnak, hogy jelentősen felhevítsék az abroncsok felületi hőmérsékletét, így a versenyzők üzemi hőfokhoz közeli állapotban hajthatnak ki velük a pályára, és nemcsak azonnal felvehetik a megszokott versenytempót, hanem jóval biztonságosabban is haladhatnak velük – a hideg gumik ugyanis a gyenge tapadásuk miatt az első körök, kanyarok során balesetveszélyesek lehetnek, amíg a terhelés által „természetes módon” fel nem melegednek.

    Az utóbbi években azonban több versenysorozat, így a DTM és a WEC és száműzte a gumimelegítőket, a Formula-E pedig kilenc évvel ezelőtt már nélkülük debütált, miután az egyre jobb megoldásokat kidolgozó abroncsgyártó cégek már olyan gumikkal tudnak előállni, amelyek alacsonyabb hőfok mellett is versenyezhetőek. Erre az útra készül rálépni az F1 és a Pirelli is, a céldátum pedig – noha néhány évnyi halasztás már történt – jelenleg 2024. A felkészülés jegyében már történtek szigorítások, hiszen az eddigi egységes 100°C helyett immár az első abroncsokat csak 70, a hátsókat pedig 80°C-re szabad felmelegíteni a paplanokkal.

    A gumimelegítők tilalmának előnye lenne a költségcsökkentés: a csapatok becslése szerint évi 600 000 eurót spórolnának meg a szállítási költségeken, háromévente további félmilliót azzal, hogy nem kell új eszközöket vásárolniuk, emellett a hétvégék során az elektromosáram-felhasználásuk is jelentősen lecsökkenne, ami illeszkedik a környezettudatosságra törekvő F1 üzeneteibe.

    A Spanyol Nagydíjat követően a Mercedes és a Ferrari Barcelonában maradt, hogy a Pirelli tesztjének keretében ezeket az előmelegítést nem igénylő gumikat is kipróbálja. A volánnál George Russell, Mick Schumacher, Carlos Sainz és Charles Leclerc ültek. Néhány versenyző már korábban is tesztelhetett ilyen gumikat, és általában véve nincsenek elragadtatva az új szabálytervezettől. Russell annak ellenére is látja a tilalom hátulütőit, hogy Barcelonában egész gyorsan felmelegedtek a kísérleti Pirellijei.

    „Így utólag azt hiszem, nem a megfelelő körülmények között és nem a megfelelő pályán teszteltünk. Barcelonában ugyanis 40 °C-os volt a pálya hőmérséklete, az aszfalt elég nagy terhelésnek teszi ki az abroncsokat, és a versenyhétvége után egyébként is fel volt gumizódva a pálya” – idézi a britet az Autosport.

    Mercedes, Russell
    Mercedes-AMG F1

    „A bokszból kihajtva elég érzékenyek voltak, de a kivezető körben az 5-ös kanyarra már tűrhető állapotba kerültek. De ha visszagondolok a szezon kezdetére, amikor egy etapot teljesítettem ilyen gumikon a 10 °C-os aszfalthőmérsékletű Jerezben, ott rendkívül nehéznek bizonyult már kihajtani is a bokszutcából.”

    „És hogy teljesen őszinte legyek, nem hinnék, hogy a sport eljutott volna már arra a szintre, amikor megengedhetné magának, hogy ilyen gumikat versenykörülmények között bevessen. Nagyon aggódnék a mérnökök épségéért a bokszkiállások során. Aggódnék amiatt is, hogy hideg gumikkal kellene visszaállnunk a versenybe. Kétségtelen, hogy baleseteket fog eredményezni. Rengeteg munka, kiadás, fejlesztési idő ment már rá ezekre a gumikra, ezt pedig, úgy gondolom, másba is fektethettük volna.”

    Fernando Alonso is osztja kollégája véleményét. A spanyol azon három évben, amikor kísérletet tett az Indy 500-zal, már szerzett tapasztalatot az előmelegítetlen gumikkal, de szerinte a legerősebb versenyautókat felvonultató F1-be nem való ez a megoldás.

    „Nagyban függ ez attól, hogy mekkora terhelésnek tesszük ki a gumikat az adott pályákon. Barcelona kifejezetten kedvez nekik ebből a szempontból, de ez nem mondható el minden pályáról. Mi lenne például Monacóban? Nem vagyok nagy rajongója a gumimelegítők betiltásának, és nem is látom az értelmét” – jelentette ki Alonso.

    A Brit Nagydíjat követően Silverstone-ban is tartanak még egy gumitesztet, a Pirelli és az F1 ezt követően fog dönteni arról, hogy valóban betiltja-e a gumimelegítőket 2024-től.