Címke: Fernando Alonso

  • Mély levegőt vesz az Aston Martin, és nem engedi, hogy eltérítsék az események

    Mély levegőt vesz az Aston Martin, és nem engedi, hogy eltérítsék az események

    Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke elmondta, egyelőre nem akarnak messzemenő következetetéseket levonni az elmúlt versenyek eseményeiből.

    Jól kezdte az évet a kanadai-brit csapat, a Red Bull mellett Fernando Alonso számított a pódiumceremónia egyik állandó szereplőjének. Ám, ahogy teltek a versenyek, úgy fejlődtek az ellenfelek is. A Ferrari hol feltűnt a láthatáron, majd eltűnt, míg a Mercedes is hullámzó teljesítményt nyújtott. Mindaddig Silverstone-ban a McLaren táltosodott meg, míg a Red Bull továbbra is verhetetlen.

    Ugyan az Aston Martin is készült fejlesztésekkel, ám az ellenfelek a nagyobb csomagokkal hatékonyabb eredményeket értek el. Ám a spanyol kétszeres világbajnok és a luxemburgi vezető nem aggódik. A konzekvenciákat ugyanakkor még a nyári szünet előtt le szeretnék vonni a vélt eltévelyedésről.

    Alonso üzeni: Semmi pánik!

    „Nem szabad, hogy túlságosan eltérítsenek minket a különféle események. Még a leállás előtt jobban megvizsgálhatjuk azt, hol tartunk. Később ez megmutathatja számunkra, hogy milyen elvárások mentén kell versenyeznünk, és merre kell haladnunk. Rengeteg olyan verseny következik, ami eltérő képet mutathat az eddigiekhez képest. Több olyan pálya következik, ahol erősebbek lehetünk” – nyilatkozta a kanadai-brit istálló vezetője.

    Krack kihangsúlyozta, a szezon elején az alacsony leszórítóerőt igénylő pályák voltak túl súlyban, amik kifejezetten fekszenek az Aston Martinnak. Így Magyarországon jobban szerepelhet a csapat. A Hungaroringet gyakran hasonlítják a monacói utcai pályához, és ott a zöldek nagyon jól mentek májusban a hercegségben.

  • Alonso üzeni: Semmi pánik!

    Alonso üzeni: Semmi pánik!

    Fernando Alonso a Brit Nagydíj időmérője után önvizsgálatra szólította fel az Aston Martint, de Silverstone-ban a korábbiaknál kevesebb örömöt hozó futam után azt is kijelentette, hogy a kisebb hullámvölgybe kerülő csapat nem búslakodhat.

    A spanyol rendszeres résztvevője volt a díjátadóknak a szezon elején, de ahogy a Mercedes, majd a Ferrari, illetve legutóbb a McLaren is bevetett nagyobb frissítés(eke)t az autóján, az Aston Martin pozíciója romlott az erősorrendben. A zöld autókra is érkeztek új elemek, de az előző négy versenyből Alonso „csak” egyszer, Kanadában állhatott dobogóra.

    A veterán kétszeres világbajnok azonban a jelek szerint türelmes. „Hogy őszinte legyek, nem izgulok túlságosan a fejlesztések miatt. Az idei autó erősebb, mint vártuk. Olyan eredményekért harcolunk, amikről valószínűleg nem is álmodtunk az év elején. Szóval nagyszerű, ha a legjobb tízben maradunk és harcolunk az élmezőnnyel. Nem stresszelhetünk minden alkalommal, amikor a 7., a 4., vagy dobogós helyen végzünk, higgadtan kell értékelnünk a teljesítményünket” – nyilatkozta.

    „Azzal nem tudunk mit kezdeni, ha mások gyorsabbak nálunk. Rá kell jönnünk, miért van így, tanulnunk kell belőle, és bizonyos fokig örülni a 7. helynek, hiszen tavaly tökutolsók voltunk itt.”

    Alonso szerint is túlzás, amit az F1 művel

    „Két futammal ezelőtt, Kanadában a győzelemért harcoltunk, szóval nem az a helyzet, hogy az első versenyek dobogós eredményei után visszaléptünk. Nyugodt vagyok.”

    A Brit Nagydíjon a 7. helyen intették le, és hamarosan a Ferrari is lőtávolba kerül a 3. helyezett Aston Martinhoz a konstruktőri tabellán. Amikor a nehézségek okáról kérdezték, Alonso azt felelte, több tényező együttállása okozhatta azt: a riválisok fejlesztései, a Silverstone-ban debütáló új gumikeverék, valamint szerinte az Aston Martin autójának erősségeihez nem illett a vonalvezetés. „Megmentettünk egy nehéznek tűnő hétvégét. Remélem, Magyarországon ismét ütőképesek leszünk” – mondta.

    „A hétvégén semmikor sem voltunk elég gyorsak, a versenyen sem. Szenvedtünk, hogy jó legyen a tempó, de a maximumot hoztuk ki a stratégiával, megpróbáltuk elnyújtani az első etapot a közepes gumin, majd a lágy keveréket választottuk a biztonsági autónál, mert onnantól rövid volt a táv a leintésig – magyarázta. – A döntéseknek hála megkaparintottuk a 7. helyet, ami talán kicsit jobb pozíció, mint ahová eljutottunk volna a saját tempónkkal.”

  • Elfogyott az Aston Martin lendülete – Alonso változásokat sürget

    Elfogyott az Aston Martin lendülete – Alonso változásokat sürget

    Fernando Alonso szerint az Aston Martinnak újra kell gondolnia a stratégiáját a nyári szünetben. A spanyol pilóta most is azt érezte, hogy a 9. hely volt a maximum a számára a Brit Nagydíj időmérő edzésén.

    Az Aston Martin kétszeres spanyol világbajnoka már majdnem egy másodpercet kapott a pole pozíciót megszerző Max Verstappenhez képest. 2005 és 2006 világbajnokának csapattársa, Lance Stroll pedig már a Q2-ben kiesett, és csak a 12. helyről kezdheti majd meg a mai versenyt.

    Meglepetés Silverstone-ban: Verstappen a McLarenekkel csatázott a pole-ért

    Ez volt a silverstone-i istálló legrosszabb kvalifikációs szereplése az idei szezonba, ami már csak azért is furcsa, mert Szaúd-Arábiában, Miami-ban, Monacóban és Kanadában is ők voltak a leggyorsabbak egy körön a Red Bullok mögött.

    Alonso szerint a 9. helyben nem volt több a számukra a kvalifikáción, és azt is hozzátette, hogy lehetetlennek érezte a top8-ba való bekerülést. A spanyol klasszis úgy véli, hogy sürgősen ki kell deríteniük, miért szenvednek az olyan típusú pályákon, mint Barcelona, a Red Bull Ring vagy Silverstone.

    „Nyilvánvalóan soha nem vagyok megelégedve, ha a 9. és a 12. hely között végzek az időmérőn” – nyilatkozta Alonso az időmérőt követően. „Nem ez volt a legjobb időmérőnk csapatként, és nehéz volt elképzelni azt, hogy hol érhettem volna még el időt.”

    „Egy, másfél tizedmásodperc lehet, hogy elment, de a 8. helyre még az sem lett volna elég. Ezeken a helyszíneken, ahol nem vagyunk képesek jól teljesíteni, meg kell tanulnunk a leckéinket. Barcelona, Ausztria és Silverstone, mindhárom pálya hasonló karakterisztikával bír, szóval meg kell értenünk, mi történik körülöttünk.”

    Alonso még a remekül teljesítő McLareneket is kiemelte, és azt is elmondta, hogy a Belga Nagydíj utáni nyári szünetben át kell gondolniuk a dolgaikat, és ha kell, változásokat kell eszközölniük.

    „Nagyon gyorsak voltak” – mondta Alonso a McLarenekről, akik a 2. és a 3. helyen végeztek az időmérőn. „Nem véletlenül vannak ott, ahol, meg is érdemlik. Jól szerepeltek, rengeteget fejlődtek, és nagyon örülök nekik.”

    „Már Ausztriában és most Silverstone-ban is remekelnek, ami miatt egyes pályákon még figyelnünk kell majd rájuk. Spa és Budapest után át kell gondolnunk a helyzetünket, és meg kell bizonyosodnunk arról, hogy mindent jól csinálunk-e.”

    Meglepetés Silverstone-ban: Verstappen a McLarenekkel csatázott a pole-ért

  • Alonso szerint is túlzás, amit az F1 művel

    Alonso szerint is túlzás, amit az F1 művel

    Verstappen után Alonso is negatívan nyilatkozott az F1 24 futamot tartalmazó 2024-es versenynaptáráról.

    A Forma-1 közzétette a következő szezon versenynaptárát, megint a rekorddöntés a cél a 24 futammal. A meglévő 22-es csúcsot idén sem sikerült növelni a Kínai Nagydíj újabb elmaradásával és az Emilia Romagna Nagydíj árvíz miatti törlésével, de ez is irtózatosan megterhelő sokaknak, évek óta hallani, hogy ez lassan vállalhatatlanul megterheli és kifacsarja az utazó személyzetet.

    Max Verstappen újfent kijelentette, hogy nem örül ennyi versenynek. „Nekem ez sok, de el kell fogadnunk. Legalább észszerűbben alakították ki a menetrendet, mindenkinek jobb így – mondta Silverstone-ban. – Viszont ez még jobban elgondolkodtat, hogy [2028] után tovább akarok-e maradni. Az ilyesmik nem segítenek, az biztos.”

    Hozzá hasonlóan Fernando Alonso sem ért egyet az F1 irányával, és ő is a személyzetet érő nyomásról beszélt.

    Russell nyafogással, és nagyobb fizetési igénnyel vádolja Verstappent

    „Értem, mi az előnye a 24 versenynek, és hogy miért van ennyi. Nagy az érdeklődés a Forma-1 iránt, és jó új országokban versenyt rendezni, új pályákon. Idén Vegasba megyünk, pár éve Katar volt új. Jó új országok felé nyitni” – mondta Alonso.

    „Mindenkinek több bevétel jut, ezt értem. De a csapattagoknak 18 verseny szerintem elég lenne, ennél több nagy megterhelést rak a szerelőkre, a sajtó munkatársaira. Mindenki hajt februártól decemberig. A pilótáknak minden komfortos, mi nem panaszkodhatunk, ránk próbálnak nagyon odafigyelni, de mindenki másnak nehéz.”

  • Továbbra is a Red Bull az etalon, de a Williams megtáltosodott

    Továbbra is a Red Bull az etalon, de a Williams megtáltosodott

    Max Verstappen volt a leggyorsabb a Brit Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb idő Sergio Pérez autózta, míg a harmadik Alex Albon lett.

    A mezőny fele szinte azonnal kihajtott a pályára, hogy a keménykeverékű abroncsokon megkezdje a programot. Az első mérvadó kört Max Verstappen teljesítette, míg mögé a két Mercedes zárkózott fel.

    A sárga zászló gyorsan előkerült a gyakorláson, ugyanis Nyck de Vries csúszott ki a pályáról. A holland kis idő múlva folytatta útját, így a szakaszon is mehetett tovább a munka.

    Max Verstappent megelőzni senki sem tudta továbbra sem, ám a két Ferrari zárkózott fel a Red Bull versenyzője mögé.

    Szinte az összes csapat fejlesztésekkel érkezett a Brit Nagydíjra. A legtöbb újítás az Alfa Romeo és az AlphaTauri hozta, míg a Red Bull csak pályaspecifikus módosítást vetett be.

    Mindaddig motorcserét eszközöltek Max Verstappen, Sergio Pérez és George Russell autóján. Lewis Hamilton továbbá megrovást kapott a stewardokról, mivel tegnap késett a sajtótájékoztatóról.

    Carlos Sainz feltetette a lágykeverékeket, így fél óra elteltével az élre is ugrott, megelőzve ezzel Max Verstappent és Sergio Pérezt. A negyedik helyre Yuki Tsunoda kapaszkodott fel, míg mögöttük Logan Sargeant, Charles Leclerc, Lance Stroll, Guanyu Zhou, Alex Albon és Lewis Hamilton alkotta az első 10-et.

    George Russell arra kérte csapatát, hogy nézzék meg a kormányát, miközben egyre többen pakolták fel a piros oldalfalú Pirelliket az autókra.

    A legtöbb versenyzők az utolsó 10 percben már a gyorskörökre hajtott, Alex Albon fel is ugrott a második helyre.

    Végül Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak az első szabadedzésen, a második legjobb időt Sergio Pérez autózta, míg meglepetésre Alex Albon lett a harmadik. Fernando Alonso és az Aston Martin a negyedik helyre ért fel, míg az első 10-be Charles Leclerc, Esteban Ocon, Carlos Sainz, Lando Norris, Lance Stroll és Oscar Piastri fért be.

    George Russell az autója vezethetőségére panaszkodott, míg a Red Bull mexikói versenyzője a pályán szedett össze egy zöld zsákot.

  • Elképesztő áldozatot hozott két F1-szurkoló, hogy az összes versenyen jelen lehessenek

    Elképesztő áldozatot hozott két F1-szurkoló, hogy az összes versenyen jelen lehessenek

    A Forma-1-ben már számtalan őrült szurkolói történetet hallhattunk az évtizedek alatt. Sokan eléggé, már-már eszméletlen dolgokat is képesek feláldozni, csak azért, hogy kedvenceik közelében lessenek. Ezúttal egy új-zélandi házaspár nem mindennapi sztoriját ismerhettük meg.

    A szóban forgó házaspár – akik az Aston Martin egy, az Osztrák Nagydíjon elkészített videójában jelentek meg – eladta a saját lakását, hogy az egész szezon során élőben szurkolhassanak a silverstone-i istállónak, kiváltképp Fernando Alonsónak, aki rövid idő alatt képes volt kivirágozni a Zöldeknél.

    Elképesztően kedvező árú a Magyar Nagydíj a többi versenyhez képest

    A kétszeres spanyol világbajnok a tavalyi szezon végén hagyta ott az Alpine-t az Aston Martin kedvéért, és sokan kételkedtek abban, hogy a két fél együttműködése sikeres lesz. Lawrence Stroll csapata azonban remek munkát végzett a téli szünetben, aminek köszönhetően az AMR23 egy remek autó lett. Alonso pedig ennek köszönhetően rendszeresen fel tud érni a dobogóra, idén már 6 alkalommal tette meg ezt.

    Michelle a videóban elárulta, hogy a férjével, Daviddel „eladták az új-zélandi házukat”, és „az idei évre szabaddá tették magukat, hogy elutazhassanak az összes Forma-1-es versenyre”, hogy élőben szurkolhassanak az Aston Martinnak, de főként Alonsónak. Emellett még azt is hozzátette, hogy számára óriási öröm látni a spanyol boldogságát, és ezzel a gesztusukkal is szeretnék kifejezni azt, hogy mennyire szeretik az imádott sportjukat.

    Alonso tudja, mire számíthat az Aston Martin, így a Mercedesnek szurkol

  • Nincs vége az Osztrák Nagydíjnak – óvást nyújtott be az Aston Martin

    Nincs vége az Osztrák Nagydíjnak – óvást nyújtott be az Aston Martin

    Az Aston Martin csapata megóvta a 2023-as Osztrák Nagydíj végeredményét.

    A hírt az FIA jelentette be, miután az Aston Martin egyik képviselőjét magyar idő szerint 18:30-kor beidézték a stewardok, de a szóban forgó személy nem volt hajlandó részleteket elárulni a silverstone-i istálló fellebbezése kapcsán.

    Azonban később kiderült, hogy Lawrence Stroll csapata a 33.3-as szabály miatt adta be az óvását, mondván a pályahatárok elhagyása miatt csomó olyan pilótát nem büntettek meg, akiknek szankciót kellett volna kapniuk.

    Megszakadt Verstappen nagy sorozata, de így is megnyerte a spielbergi büntetésfesztivált

    A versenybírák megjegyezték, hogy az Aston Martin beadványát követően újabb gyorskörök kerültek törlésre, ami miatt további időbüntetéseket szabhatnak majd ki. Emiatt pedig akár a verseny végeredménye is megváltozhat majd, mivel például Sergio Pérez neve mellett is volt egy fekete-fehér zászlós figyelmeztetés, és a mögötte Carlos Sainz 5 másodpercen belül ért be a célba hozzá képest.

    Fernando Alonso a hatodik, Lance Stroll pedig a tizedik helyen fejezte be a 71 körös futamot. Azonban az Aston Martin óvása azért is furcsa, mert a kétszeres világbajnok nagyon messze le volt maradva az előtte végző Lando Norristól és Pierre Gaslytól.

    A Red Bull Ring pályahatárai már az időmérő edzésen is egy forró témának számított, ugyanis a pénteki edzés során 47 gyorskört kellett érvényteleníteni a négykerekes pályaelhagyások miatt.

    FRISSÍTÉS: Az FIA helyt adott az Aston Martin óvásának, azonban a rengeteg szabályszegés miatt még nem született meg a verseny végleges eredménye.

    47 törölt kör az időmérőn – a pilóták nem elégedettek a pályahatárokkal

  • „Elég volt az értelmetlen halálokból!” – retteg Spától az F1-es mezőny a tragédia után

    „Elég volt az értelmetlen halálokból!” – retteg Spától az F1-es mezőny a tragédia után

    Egyes Forma-1-es pilóták változtatást követelnek a spa-francorchamps-i pályán a híres Eau Rouge és Raidillon kanyarok környékén, mások a futam elengedését kérdőjelezik meg, miután szombaton a Formula Regional Európa-bajnokság (FRECA) ottani versenyen életét vesztette a holland Dilano van’t Hoff egy extrém esős körülmények között történt balesetben.

    Bár az Osztrák Nagydíj sprintversenyéről faggatta volna őket a média a Racingline.hu részvételével zajlott szombati sajtótájékoztatókon, sok versenyző szerint egyáltalán nincs értelme a nap F1-es történéseiről beszélni, amikor Spában egy fiatal tehetséget veszített el az autósport közössége. Szerencsére a formulaautózásban napjainkban már ritkák a súlyos sérüléssel vagy halállal végződő balesetek, ám intő jel, hogy a pálya ugyanazon pontján, az Eau Rouge-t követő dombtetőn történt a végzetes kimenetelű ütközés, ahol négy évvel ezelőtt az F2-ben Anthoine Hubert is életét vesztette.

    Most a FRECA versenye heves esőzés mellett zajlott, a Kemmel egyenes elején megpördült van’t Hoff autójába pedig az őt elkerülni már képtelen Adam Fitzgerald csapódott bele.

    „Nem akarok felette ítélkezni, mert nem láttam, hogy mi történt, és nem is akarom látni” – nyilatkozta a Red Bull Ringen Nyck de Vries honfitársa tragédiájáról. „Azt viszont tudom, hogy a körülmények igencsak szélsőségesek voltak. Mindig kritizálják a rendszer működését, hogy a sport túlóvatoskodja az ilyen helyzeteket, de láthatjuk, hogy nem szórakozásból csinálják. Ez az eset is megmutatta, hogy komoly veszélyeket tartogatnak ezek a körülmények, és komolyan kell vennünk a pálya állapotát. Talán el kellene gondolkodnunk azon, hogy mit lehetne még tenni az ilyen történések jövőbeli elkerülése érdekében.”

    Gyászol az autósport: Spái versenybalesetben meghalt a 18 éves holland pilóta

    Lance Stroll azt szeretné, ha a spái pálya tulajdonosai szélsebesen módosítanának a pálya legveszélyesebb szakaszán, még mielőtt a Forma-1 megérkezne a Belga Nagydíjra július utolsó hétvégéjén.

    „A nap történése nem a mi versenyünk volt, hiszen elveszítettünk egy fiatal versenyzőt Spában. Nem helyes, hogy ez megtörténhetett, és meg kell változtatnunk azt a kanyart, mert öt éven belül két fiatal tehetséget is elveszítettünk ott. Át kell alakítani a kanyart, mert pár héten belül mi is ott fogunk versenyezni” – mondta Stroll.

    „Sohasem élvezetes átmenni azon a kanyaron. Minden egyes alkalommal, amikor ott áthaladunk, kockára tesszük az életünket. Csinálniuk kell valamit, mert pár hét múlva megint a tűzzel fognak játszani. És itt nem is csak rólunk van szó, hanem az F2-es és F3-as gyerekekről, meg mindenkiről, aki keresztülmegy azon a kanyaron.”

    A Raidillon bukóterét éppen Hubert tragédiája nyomán nemrég már módosították, csökkentve ezzel annak esélyét, hogy az ott kicsúszó autók a falról visszapattanjanak a pályára. A mostani történések azonban azt sejtetik, hogy ez az intézkedés mégsem volt elegendő – ugyanakkor felvetődik az a kérdés is, hogy nem volt-e hiba megadni a zöld jelzést a versenyzésre ennyire mostoha időjárási körülmények között.

    „Mindenképpen át kell gondolnunk, hogyan védhetjük meg jobban a versenyzőket a jövőben, mert ami ma történt, az teljesen szükségtelen volt. Könnyű a pályát hibáztatni, de azt is figyelembe kell vennünk, hogy mennyi eső esett” – mondta Max Verstappen.

    Spa-Francorchamps, FRECA
    Fotó: FRECA

    Fernando Alonso tanácstalan azt illetően, hogy mi jelenti a veszélyesség gyökerét az ominózus pályaszakaszon, egy valamiben azonban biztos: „Ezt nem engedhetjük meg magunknak. A mai kell hogy legyen az utolsó alkalom, amikor ilyen történt.”

    „Nem tudom, hogy a pályával, a sebességgel vagy a látási viszonyokkal van-e a gond. De a legfőbb probléma talán az utóbbi. Nem arról van szó, hogy ne tudnánk versenyezni esős körülmények között, nem ezért van a sok piros zászló és halasztás, ami miatt a rajongók bosszankodnak. Az együléses versenyautók egyszerűen ma már így működnek: a látási viszonyok annyira leromlanak, hogy egyes pályákon bizonyos sebesség felett egyszerűen már nem tudunk vezetni. Nem hiszem, hogy magával Spával lenne a probléma, mert ha ilyen körülmények között Monzában kerülne egy autó a pálya közepére, azt sem vennénk észre időben.”

    Pierre Gaslyben még mindig élénken élnek a barátjával, Hubert-rel négy évvel ezelőtt történtek, amitől nem is tudott elvonatkoztatni nyilatkozatában.

    „Mindez egy nagyon szomorú dolgot, az Anthoine-nal történt pár évvel ezelőtti esetet idézi fel bennünk. Nem szabadna olyan helyzetbe kerülnie a sportnak, amiben fiatal tehetségeket veszíthet el. Egyértelműen át kell tekintenünk, hogy pontosan mi is okozta ezt, gondoskodva arról, hogy a jövőben ne fordulhasson elő ilyen. Elég volt abból, hogy ilyen módon veszítünk el tehetségeket!” – fakadt ki.

    „Ez eszembe juttat néhány olyan helyzetet is, amikor kisebb kategóriákban versenyezve én is hasonló körülmények között vezettem. És hogy őszinte legyek, előfordult, hogy komoly veszélyben éreztem magam a rossz látási viszonyok miatt. Persze az autóversenyzés mindig is veszélyes marad a nagy sebességek miatt. De mégis vizsgálatra van szükség a sportunk jövője érdekében.”

  • Alonso szintjére vágyik a kritizált versenyző

    Alonso szintjére vágyik a kritizált versenyző

    Lance Stroll elismeri, hogy bőven van mit javítani a teljesítményén. Úgy látja, még a legjobb napjain is lassabb csapattársánál az Aston Martinnál.

    Míg Fernando Alonso nyolc verseny alatt 117 pontot gyűjtött és csak két futamon nem állt fel a dobogóra, Stroll egyszer sem volt hivatalos a díjátadóra, és csak 37 egységnél jár. Egyre erősebbek a hangok, hogy a teljesítménye alapján nem érdemelné meg az ülése megtartását, csakhogy az Aston Martin tulajdonosa pont az édesapja, így aligha kell a kirúgástól félnie.

    Azzal egyetért, hogy ennél többet kellene letennie az asztalra. „Úgy gondolom, mi, csapatként nem hoztunk ki mindent a nagydíjhétvégékből. Nem értünk el olyan eredményeket, ami hűen tükrözte volna a lehetőségeket, és egyértelműen vár ránk munka, javítanivaló. Fernando nagyon magas szinten teljesített, nekem határozottan javulnom kell bizonyos dolgokban” – mondta Stroll.

    Emlékeztetett ugyanakkor, hogy Alonso nagyon magasra teszi a mércét.

    „A stopper soha nem hazudik” – több szakértő is beolvasott Strollnak

    „A tempójával gyakrabban hozta ki a maximumot, mint én. Gyorsabb volt nálam, hihetetlenül jól vezet” – dicsérte Stroll a spanyol csapattársát.

    „Ez több tényezőből állt össze. Nagyon sok időt vesztettem a tesztelésből a szezon elején, ez mindig számít – emlékeztetett a kerékpáros balesetére. – Fernando nagyon magas szinten teljesít, és amikor úgy éreztem, a legjobb formámban vagyok a szebb napjaimon, olyankor is kicsit gyorsabb volt nálam.”

    „Ez az egész karrierjét jellemzi. Mindegyik autóból a legtöbbet hozta ki, és még a nem a leggyorsabb autókkal is nyert. Ezt ebben az idényben is mutatja, a határokat feszegeti, szintegyik futamon Max [Verstappen] mögött végzett. Ez lenyűgöző. Motivált vagyok, hogy eljussak erre a szintre.”

    Az Aston Martin még hálás is lehet Strollnak, amiért ennyire alulteljesít?

    Stroll azonban F1-es pályafutása korábbi hat szezonjában is általában kikapott csapattársától a pontversenyben, többször nem csekély különbséggel. Csak 2018-ban, a Williamsnél múlta felül Szergej Szirotkint.

    A kanadai pilóta legtöbbször az időmérőn szenved, a futamokon rendszerint jobb teljesítmény nyújt.

  • Alonso tudja, mire számíthat az Aston Martin, így a Mercedesnek szurkol

    Alonso tudja, mire számíthat az Aston Martin, így a Mercedesnek szurkol

    Fernando Alonso szerint az Aston Martinnak nem igazán fekszik a Red Bull Ring és a sprintformátum, így abban reménykedik, hogy más megtudja majd szorongatni a Red Bullt.

    Ugyan Kanadában érkezetek fejlesztések a kanadai-brit csapat autójára, ám a spanyol világbajnok szerint ahhoz nem lesznek elegek az újítások, hogy Ausztriában a dobogóra kerüljenek. Alonso ugyanakkor nem írta le teljesen magukat, a spanyol szerint ha a két Red Bull kiesik, vagy komoly technikai problémájuk lesz, akkor még dobogóra állhat a zöld csapat is.

    Ugyanakkor, ha már ők nem tudnak normál körülmények között ott lenni, a 41 éves pilóta a sokat fejlődő csillagosokra emelte a tekintetét.

    Ám Alonso ezzel nem azt akarta sugallni, hogy a Mercedes jobb, mint az Aston Martin.

    „Természetesen nem, viszont itt a Mercedes nagyon versenyképes lesz. Egy nagyon erős csapat, nagyon erős versenyzőkkel. Minden hétvégén harca szállhatnak a dobogós helyezésekért, és talán még a futamgyőzelmekért is. Azt mondták, jelentős fejlesztéseket tesznek az autójukba, így talán ők meg tudják szorongatni majd a Red Bullt. Ők már biztonyították, hogy miden téren képesek ott lenni. Persze, nekünk is az a célunk, hogy egy nap elkapjuk a Red Bullt. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy a Ferrari és a Mercedes nagyon erős lesz” – nyilatkozta Alonso azon a sajtótájékoztatón, amin a Racingline.hu is részt vett.

    Alonso és Sainz felfedte a spanyol média sötét oldalát