Címke: Fernando Alonso

  • Ecclestone szerint nem a bajnoki cím Massa célja, és Hamilton igazán perelhetett volna

    Ecclestone szerint nem a bajnoki cím Massa célja, és Hamilton igazán perelhetett volna

    Bernie Ecclestone megelégelte Felipe Massa „szélmalomharcát” és követeléseit.

    A brazil versenyző 15 év után döntött úgy, hogy megtámadja a 2008-as bajnokság végeredményét, mivel a szezon egyik versenyén csalás történt. A Ferrari korábbi pilótája egy ponttal maradt el Lewis Hamiltontól az év végén, aki az utolsó kanyarokban szerezte meg első bajnoki címét.

    Massa azon az ominózus első Szingapúri Nagydíjon az élen haladt, míg Nelson Piquet Jr. falnak nem vágta autóját. Honfitársa így Fernando Alonsót akarta segíteni, aki pont az eset előtt járt a boxutcában. Flavio Briatore terve bevált, mivel a versenyt a spanyol nyerte, míg a kapkodás alatt a brazil elrántotta a tankolócsövet, és végül a 13. helyen végzett.

    A brit üzletember az év elején elismerte, 2008 végén már tudtak Max Mosleyval az esetről, ám a hivatalos díjátadó után nem tehettek semmit. Massa ugyanakkor nem ért ezzel az állásponttal egyet, így jogi csapatával támadást indított a száguldó cirkusz ellen.

    Tegnap fokozták az ügyet azzal, hogy hivatalos levelet írtak a Renault-nak (Alpine), Flavio Briatorenak, Pat Symondsnak, Steve Nielsennek, az ING-nek és még a Ferrarinak is. Az ügyvédekből álló csapat felhívta az adott személyek és alakulatok figyelmét arra, hogy potenciális peres eljárás alá kerülhetnek, így az ügy iratait nem módosíthatják és semmisíthetik meg.

    Brazil sajtó: Massa jogi lépéseket eszközölt Briatore, a Renault és a Ferrari ellen

    A szellemet a palackból az F1 korábbi ura engedte ki, viszont Ecclestone szerint Massa elsődleges célja nem a bajnoki cím megszerzése.

    „A Massa-klán mindezt a pénzért csinálja, de az esélyük a nullával egyenlő” – nyilatkozta a svájci Blicknek a brit üzletember.

    Mr. E. továbbá kihangsúlyozta, aki valóban perre vihette volna az ügyét, az Lewis Hamilton és a Mercedes, hiszen a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjon vitatható döntések születtek. A csillagosok fontolgatták is az eset jogi útra terelését, de végül visszaléptek a sport hírnevének megőrzése érdekében.

    „Hamilton és a Mercedes valóban pert indíthatott volna az FIA ellen a nem túl tiszta 2021-es szezonzáró után” – tette hozzá Ecclestone.

  • 40-en túl, és még tovább? Hamilton elárulta, mire törekszik a jövőben

    40-en túl, és még tovább? Hamilton elárulta, mire törekszik a jövőben

    Lewis Hamilton kicsit sem aggódik amiatt, hogy legújabb szerződése akkor jár le, mikor már 40 éves lesz. 

    Nem gondolt arra a Mercedes, hogy ilyen sokáig tartanak majd a tárgyalások, de Monzában végül sikerült bejelenteni a hosszabbítás. A hétszeres világbajnok mellett csapattársa is új szerződést kapott, így mindkét versenyző 2025 végéig állapodott meg a csillagosokkal.

    A 38 éves versenyző a szerződés lejártakor már 40 éves lesz, de ettől nem riad vissza. A brit szerint számos példa van előtte a kifizetődő karrierre és a jó szereplése. Sőt, még 40-en túl is szívesen maradna a száguldó cirkusz tagja.

    „Olyan emberek inspiráltak, mint Tom Brady, aki hihetetlenül jó sportoló. Megmutatta, hogy lehet ezt jól csinálni, így ő mindenképp példakép nagyon sokak számára. Nagyon szerencsés vagyok amiatt, hogy beszélhettem vele. Megértettem, hogy mit csinál ahhoz, hogy formában tartsa magát, de ezt egyébként a média előtt is kifejtette. Továbbá, nagyszerű látni Fernando (Alonso) sikereit. Ő már jóval előttem érkezett, majd visszavonult és visszatért. Azóta is elképesztő munkát végez. Az ő esete megmutatta, hogy a tehetség sosem hagy el igazán” – nyilatkozta Hamilton.

  • Alonso elárulta, ha kívánhatna, min változtatna a karrierjében

    Alonso elárulta, ha kívánhatna, min változtatna a karrierjében

    Fernando Alonso azt mondta, szíve szerint azt kérné a jótündértől, hogy a Ferrarival is legyen egy vb-címe.

    A spanyol versenyző 2010-től 2014-ig volt a maranellóiak tagja, de a korábban a Renault-val szerzett két vb-címe mellé nem tudott újabbat hozzátenni. 2010-ben és 2012-ben nagyon közel járt ehhez, előbbi alkalommal valódi favoritként, éllovasként érkezett a szezonzáróra, utóbbi alkalommal szintén sokáig birtokolta az 1. helyet a tabellán, a szezon felénél is mellette szólt a történelem.

    Az erősebb autót felvonultató és jobban taktikázó Red Bull és Sebastian Vettel ellen azonban mindkétszer vereséget szenvedett Alonso, aki a pályafutása vége felé egyre többször tekint vissza a múltra és vall arról, hogyan élte meg az éveket, min változtatna, ha tehetné.

    Ennek keretében ismerte el, hogy nem élte meg jól a pillanatokat, és így jutott el ahhoz a válaszhoz is, hogy mit változtatna meg utólag. „Ha valamit változtathatnék a karrieremben, akkor világbajnok lennék a Ferrarival” – nyilatkozta a Marcának.

    „A McLarennel is közel voltunk a végső sikerhez, egy pont hiányzott. De azt valószínűleg nem érdemeltük volna meg, amiért rosszul kezeltük a dolgokat. A Ferrarinál viszont, úgy érzem, elég jól dolgoztunk. Olyan autókkal harcoltunk a szezon végéig, amik gyengébbek voltak [a Red Bullénál]. Ha valamit megváltoztathatnék a karrieremben, bizonyára ez lenne az [hogy bajnok legyek velük].”

    Alonso szerint az F1-es közeg néha túl önző és fals

  • Alonso rátapintott a lényegre, csapata keresi a megoldást a problémára

    Alonso rátapintott a lényegre, csapata keresi a megoldást a problémára

    Fernando Alonso az idei legrosszabb eredménye után arról beszélt, hogy az Aston Martin autója nem elég hatékony aerodinamikailag, azaz túl nagy légellenállással termeli a leszorítóerőt.

    A villámgyors monzai pályán ez úgy csúcsosodott ki, hogy az egyenesekben esélyük sem volt a megszokott ellenfelekkel szemben, a spanyol csak 2 pontot vitt haza. Az autó teljesítményéért felelős mérnök, Tom McCullough egyetértett a pilótával.

    „Fernando rátapintott a lényegre az aerohatékonysággal. Az év elején egyértelműen a lassabbak közé tartozott az autónk az egyenesekben, ezzel foglalkoztunk az alapesetben használt autóval, illetve a [sajátos hátsó szárnyat igényű] monzai specifikációval is. Ezen a téren fejlődnünk kell, ez egyértelmű” – nyilatkozta az Aston Martin mérnöke az Autosportnak.

    Ugyanakkor kifejtette, nincsenek kényszerben, hogy már idén megoldják ezt a problémát, erre a 2024-es modellel kerülhet sor.

    Alonso szerint ha mindenkinek esélye lenne nyerni, az már nem lenne F1

    „Innentől a szezon végéig a pályák többsége nem kíván nagyon jó aerohatékonyságot. Már az AMR24-re összpontosítunk, hogy a lehető leghatékonyabbá tegyük, és hatékonyabb legyen, mint az idei autó” – mondta.

    A maradék pályák közül az új las vegasi tűnik a leggyorsabbnak, itt számíthat még sokat, hogy melyik autó képes minél kisebb hátsó szárnnyal elegendő leszorítóerőt termelni a kanyarokhoz.

  • Pünkösdi királyságnak tartják az ellenfelek a Ferrari erős tempóját

    Pünkösdi királyságnak tartják az ellenfelek a Ferrari erős tempóját

    Helmut Marko is osztja Fernando Alonso azon gyanúját, miszerint a Ferrari ellőtte Monzában az összes puskaporát.

    A hazai versenyén az első sorból indulhatott a Ferrari, sőt Carlos Sainz még a versenyt is vezette 16 körig. A kétszeres világbajnok szerint nem meglepő, hogy jól szerepeltek az olaszok Monzában, ugyanis évek óta új motort tesznek be az ikonikus nagydíjra. Így a vörösök korábbi versenyzője arra számít, hogy a nagy előny az elkövetkezendő versenyeken eltűnik.

    „Ez a Ferrari pályája. Évek óta új motort hoznak ide, vagy hasonló dolgokat csinálnak. Ám a bajnokság 23 futamból áll” – nyilatkozta Alonso.

    Az osztrák tanácsadó egyetért az Aston Martin versenyzőjével, és nem számít túl nagy tempóra tőlük Szingapúrban.

    „Tudtuk, hogy a Ferrari Monzában mindent bele fog adni. A maximumra törekedtek, és az utolsó lóerőt is kipréselték az autóból. Ám a motorjuk később még szenvedni fog emiatt. Velük ellentétben nekünk univerzális autónk van. Tudtuk, hogy szoros lesz, ezért sem veszítettük el a türelmünket. Viszont meglepett minket, hogy eleinte nem tudtuk tartani a lépést a Ferrarival. Maxnek (Verstappen) máshogy kellett vezetnie, változtatni kellett a stratégiáján, de utána csak türelmesen kellett várnia.”

  • Alonso szerint a terv ígéretes volt, de a Red Bull dominanciája borított mindent

    Alonso szerint a terv ígéretes volt, de a Red Bull dominanciája borított mindent


    Fernando Alonso kijelentette, valami nagyon félre ment az új szabályok megalkotása után.

    A spanyol versenyző a McLarennél intett 2018 végén búcsút a száguldó cirkusznak. A sikertelenség és az esélytelenség kiölte a világbajnokból a sportág iránti érdeklődést, így más kategóriák felé kacsintott. Ám a 2022-ben bevezetésre kerülő szabályok felkeltették ismét Alonso kíváncsiságát így az Alpine oldalán visszatért a Forma-1-be.

    Tavaly életbe léptek a várva várt regulák, ám a Red Bull uralma már a szezon második felében megmutatkozott. A Ferrari az év elején még tartotta magát, ám a fejlesztési verseny során lemaradtak. 2023-ban viszont „véget ért a dal”, hiszen a Bikák az idei összes futamon nyerni tudtak. 14 győzelemmel állnak a tabella élén, míg Max Verstappen Monzában rekordot döntött a zsinórban szerzett 10 elsőségével.

    Így a spanyol világbajnok kimondta azt, amit sokan gondolnak: valami nagyon félre ment az új szabályokkal.

    „Két nézet van, az egyik szerint az új szabályok jó dolgokat hoztak. Sokkal jobban tudjuk követni az előttünk haladó autót, mint korábban. Nincs akkora turbulencia, mikor üldözöd az ellenfeledet. Ha kivesszük az első két helyet, a verseny is szorosabb lett. A harmadik helytől, ami már nem Red Bull, az utolsóig nagyon szoros az egész. Néha nagyon nehéz a Q1-ben továbbjutni, mivel négy tizeden belül van 16 autó. Ilyen értelemben az egyenlőség megvalósult. Másrészt, valami nagyon félre ment, mivel az elmúlt 25 versenyből 24-et a Red Bull nyert meg. Ez biztosan nem szerepelt a tervek között. Nem tudom, hogy mit esznek vagy isznak, de mindenben ők a legjobbak. Nekik van a leggyorsabb autójuk, versenyzőjük, nem hibáznak. A boxutcában is ők a leghatékonyabbak, a rajtjaik kiemelkedőek és a stratégiájuk is hibátlan. Jelenleg nincs gyenge pontjuk, pedig mindenki keményen dolgozik azon, hogy találjon egyet” – nyilatkozta Alonso.

    A spanyol versenyző Moncóban, Kanadában és Hollandiában közel került a 33. győzelme megszerzéséhez, ám az osztrák csapaton nem talált fogást. Az elején még élvezte, hogy mindenki a futamgyőzelmet várja tőle a jól sikerült Aston Martinnal, ám mára már fárasztóvá vált az érdeklődés.

    „Ez elején még jó móka volt, most már nem az, fárasztó. Most már attól félsz, hogy csalódást okozol, hiszen annyian beszélnek a 33-ról.”

  • Alonso szavai is megerősítették Norrisban, hogy mi az F1 sötét oldala

    Alonso szavai is megerősítették Norrisban, hogy mi az F1 sötét oldala

    Fernando Alonso nemrég az F1 árnyoldaláról beszélt, ami Lando Norrist is ismét elgondolkodtatta.

    A Forma-1-es versenyzők a világ legismertebb sportolói közé tartoznak. Rajongók hada várja őket a szállodák, a pályák és a repterek körül. Egy aláírás, egy ajándék pár fotó, szinte mindenki akar egy szeletet belőlük. Ezekkel az adalékokkal a legtöbb pilótának nincs problémája, szívesen állnak meg egy közös képre, vagy egy-két jó szóra. A szurkolók szeretete feltölti őket, és mosolyt is csal az arcukra.

    Ám a Web 2.0 (lassan Web 3.0) világában már nem csak a személyes találkozásra kell felkészülni. A közösségi médiás platformokon szinte mindenki véleményt alkot, „szakért” és éltet vagy elítél valakit egy-egy cselekedte miatt. Egy kétértelmű nyilatkozat, egy nyilvános séta és a rajongók elárasztják az internetet a fotókkal és a kéretlen kommentekkel.

    A brit versenyző már beszélt arról, hogy a túlzott figyelem nincs az ínyére, sőt a rajongók nyomozása és kéretlen üzenetei még a korábbi párkapcsolatán is nyomot hagytak. A McLaren pilótája a Twittert (X) már nem is használja, és az Instagrammot is néha nézi. Ám az elmúlt időszakban, mikor Fernando Alonso a High Performance Podcast vendégeként a magánélet „elvesztéséről” beszélt, a 23 éves pilóta azonnal azonosulni tudott a problémával.

    Lando Norris, McLaren
    Norris a magánélet hiányát tartja az F1 és az ismertség árnyoldalának – Fotó: McLaren

    „A legrosszabb az egészben a magánélet elvesztése. A minap láttam egy interjút Fernandóval (Alonso), ahol megkérdezték tőle, hogy mi a legrosszabb ebben az egészben. Ő is a magánélet hiányát mondta. Nem mehetsz csak úgy le sétálni, minden egyes dolog miatt, amit teszel vagy mondasz elítélnek, még akkor is, ha találkozol valakivel. Mindig van ebből egy ügy. Utálom ezt, de a közösségi média mellett nőttem fel, így bizonyos dolgok miatt viszont szeretem. Sokféleképpen megtanultam nem szeretni, és nem foglalkozni ezzel. A Forma-1 részévé vált, és más élsportolók is küzdenek hasonló dolgokkal” – árulta el Norris a Racefans.net-nek.

    A McLaren versenyzője úgy érzi, megtanulta elfogadni, hogy az emberek nem veszik mindig jó néven a szavait és az őszinteségét.

    „Elveszíted tehát a magánéletedet, és azt, hogy inkognitóban menj valahova, ahol nem vesznek észre, nem ítélnek el. Néha mondasz valamit, és nem tulajdonítanak neki nagy jelentőséget, és akkor az úgy rendben van. Viszont ha ugyanezt rosszkor mondod, és a média egy bizonyos módon felhasználja, akkor már a legnagyobb hülyeséggé válik. Ezután rosszul érzi magát az ember, különösen én. Mindig őszinte voltam, és az igazságot mondtam, de ez sok embert bosszant. Ám a nap végén mindig rájövök, hogy azoknak kell kedveskedni, akiknek akarok. Büszkévé akarom tenni azokat, akik támogatnak és ismernek engem. Ha viszont azért bosszankodsz, amit mondtam, vagy bármi másért amit tettem, nos nem ismersz eléggé.”

  • Alonso szerint ha mindenkinek esélye lenne nyerni, az már nem lenne F1

    Alonso szerint ha mindenkinek esélye lenne nyerni, az már nem lenne F1

    Fernando Alonso szerint a dominancia mindig is része lesz az F1-nek, hiszen ettől lett más és kiemelkedő a sportág.

    Jól kezdte az évet a spanyol versenyző az Aston Martinnal, a pódiumceremóniák állandó vendége volt a szezon első negyedében. Így a 42 éves versenyző ösztönei helyesnek bizonyultak mikor a csapatváltás mellett döntött.

    „Először is, Vettel visszavonult, másodszor az Alpine több hónapig tárgyalt velem, de nem lett soha semmi véglegesítve. Mindent megbeszéltünk és megegyeztünk, de a papírok nem érkeztek meg. A profizmus enyhe hiányát véltem felfedezni. Míg az Aston Martinnál, Vettel csütörtöki bejelentését követően már minden az asztalomon volt. Az a vágy, hogy engem akarnak, nagyon vonzó lett. Kaland és kockázat volt, de végül jól alakult, a megérzéseim ezúttal bejöttek” – nyilatkozta Alonso.

    A fejlesztési verseny során a kanadai-brit csapat alulmaradt, így a Mercedes, a Ferrari és a McLaren is feltőrt. Ám az utóbbi versenyeken azért megvillant az alakulat. A kétszeres világbajnok év elején még elérhetőnek érezte a 33. győzelem megszerzését, most azonban már úgy véli, lehet egyáltalán nem valósul meg ez az álma.

    „Lehet, úgy vonulok vissza, hogy nem érem el. Viszont mindennap reggeli közben arra gondolok, hogy a világbajnoki címért akarok harcolni. Ha itt maradok, és feláldozom a magánéletemet ezért a sportért és szenvedélyért az azért van, mert hiszek a csapatban és abban, hogy győzni tudunk.”

    F1 Fernando Alonso
    Fernando Alonso – Fotó: Aston Martin F1 Team

    Jelenleg Max Verstappen dominál a Forma-1-ben, ami Alonso szerint nem meglepő. Az egyeduralmak részei a sportnak, így őt nem zavarja annyira a holland dominanciája.

    „Ha minden versenyző egyenlő esélyekkel indulna, akkor az már nem lenne F1. Mindig voltak jobb csapatok és technológiák, amik másokat felemeltek. Ez így volt, és így is lesz, hiszen a királykategóriáról beszélünk. Ott vannak a többi kategóriák, az F2, az F3, a gokart és az Indy. Lehet, hogy ezek közül az F1 a legkevésbé szórakoztató, de a legnagyobb hatása neki van.”

    Az állandóság és a fejlődés egyvelege a sportág körforgásához tartozik. Mindig lesznek domináló alakulatok, és új tehetségek, akiktől sokat várnak el. Alonso is elmondta, hogy melyik két ellenfele nyűgözte le idén.

    „Ott van Lando (Norris), aki nagyon-nagy tehetség és kedves srác. (Alex) Albon is nagyon kiemelkedik idén a mezőnyből. Az F3-ban ott van Gabriel Bortoleto, aki most nyerte meg a kategóriát, és Pepe Marti is nagyon jól versenyzett.”

  • Forma-1 Monzában, ahogy még nem láttad (fotók)

    Forma-1 Monzában, ahogy még nem láttad (fotók)

    Makai Gergely szenzációs fotóival olyan perspektívából élheted újra a múlt hétvégi Olasz Nagydíj eseményeit, ahogyan még nem.

    Az Olasz Nagydíj nemcsak azért különleges, mert rendszerint ez a szezon utolsó európai versenyhétvégéje, hanem azért is, mert egy immár több mint 101 éves versenypályán rendezik, amelyet a tifosi által keltett hangulat mellett a régi nagyok szelleme is körülleng. Ráadásul az idei monzai futamon nemcsak a miliőre, hanem a verseny minőségére sem lehetett panasz.

    Ez szintén átjön a rali-világbajnokság (WRC) év fotója díját kétszer is elnyerő Makai Gergely képein, amelyeket alább videós összeállításban, az alatt pedig galériánkban (ebben nem ugyanazok a fotók szerepelnek, mint a videóban) nézhetnek meg.

    Kellemes gyönyörködést!

    Galéria Makai Gergely monzai fotóiból:

  • Alonso visszavágott: nem Hamilton vagy Verstappen „építette” a csapatot

    Alonso visszavágott: nem Hamilton vagy Verstappen „építette” a csapatot

    Fernando Alonso nem érti mire gondolnak azok, akik szerint Max Verstappen köré építik az osztrák csapatot.

    Mikor 2012-ben bejelentette Lewis Hamilton, hogy a Mercedeshez igazol, sokan elhibázott döntésként hivatkoztak a csapatváltásra. Ám 2014-ben áttörő sikert ért el a csapat, és 2021-ig megállíthatatlannak bizonyult. Addig a holland versenyző 2016 közepétől várta, hogy beérjen a munkája gyümölcse, ami 5 évvel később el is érkezett.

    Ám a spanyol világbajnok szerint nem a versenyzők „építették és tették naggyá” a csapatokat, csupán jól jöttek ki a szabályváltoztatásokból. Így Toto Wolff korábbi nyilatkozatát értelmetlennek tartja.

    „Verstappen és Hamilton nem építettek nagyszerű csapatokat. A szabályváltozás volt a siker elsődleges oka. Amikor Lewis a Mercedeshez ment, nem épített ő semmit. Egyszerűen az új szabályok segítettek neki. Amikor Max a Toro Rossóhoz, majd a Red Bullhoz került, még mindig Hamilton nyert meg mindent. Nem épített győztes Red Bull csapatot. 2021-ben nagyon kiegyenlített volt a helyzet kettőjük között, míg a tavalyi szabályváltoztatás kapcsán a Red Bull idén minden futamot megnyert eddig. Így tehát a megfelelő helyen kell lenned, a megfelelő időben. Szóval nem tudom, hogy egyesek mire gondolnak, mikor azt mondják: csapatot építesz magad köré” – magyarázta Alonso.