Címke: Fernando Alonso

  • A Red Bull nagyágyúja bánja, hogy nem dolgozhatott együtt Hamiltonnal és Alonsóval

    A Red Bull nagyágyúja bánja, hogy nem dolgozhatott együtt Hamiltonnal és Alonsóval

    Adrian Newey nemrég elmondta, szeretett volna együtt dolgozni Lewis Hamiltonnal és Fernando Alonsóval is.

    12 egyéni és 12 konstruktőri cím kapcsolódik a brit tervezőzseni nevéhez. A legutóbbi munkája a csapat egyik legdominánsabb autója lett, ami a 2023-as szezon eddigi fordulóin majdnem mindenhol a győzelmet hozta el. A konstruktőri címet már bebiztosította Japánban a Red Bull, így Katarban Max Verstappenre figyel majd az F1-es világ, ugyanis a holland jó eséllyel szerzi meg Dohában a harmadik bajnoki címét.

    Az évek során Neweyt szinte minden csapat át akarta csábítani magához. A Ferrari a hírek szerint háromszor is kopogtatott a brit ajtaján. Ám az érdeklődőket nemleges válasz várta. Pedig 1993-ban, mikor még a Williamshez tartozott, nagyon érdekesnek találta a Scuderia ajánlatát a 64 éves szakember. Ám az esetleges olaszországi költözés végül arra sarkalta, hogy kikosarazza a vörösöket. Korábbi munkahelye miatt az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok között ingázott, és a kétlaki élet tönkretette a házasságát.

    adrian newey
    Adrian Newey – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ám ha a Ferrari valami csoda folytán egy angliai bázis mellett tette volna le a voksát, Newey akkor is visszautasította volna az olaszokat.

    „Én sosem tettem fel ezt a kérdést (a Ferrari költözését az Egyesült Királyságba), és nem is hittem benne. Ha már itt tartunk, a Ferrari egy olasz csapat. Az ötlet, hogy a tervezési és kutatási központjuk egy másik országban legyen, mint a versenycsapat… én nem hiszek ebben az elképzelésben. Ugyanakkor tudom, hogy van egy testvércsapatunk, (AlphaTauri, ami Faenza és Bicester között operál) ami így működik” – nyilatkozta Newey a Beyond the Grid legújabb adásában.

    Ám a hibrid-éra első éveiben valóban közel állt ahhoz a tervezőzseni, hogy Maranellóba igazoljon:

    „Ugyanakkor a 2014-es tárgyalásaim a Ferrarival csupán a frusztrációból fakadtak. Tényleg nem akartam elmenni, de abban a helyzetben voltunk, hogy a Renault nem tudott versenyképes erőforrást építeni. Ez előfordult az első évben, rendben, új szabályok voltak. Mindannyian követünk el hibákat. Ám Christian (Horner), Helmut (Marko) és jómagam elmentünk Carlos Ghosnhoz (a Renault korábbi vezére), hogy nyomást gyakoroljunk rájuk annak érdekében, hogy növeljék a költségvetésüket. Erre Ghosn azt válaszolta: ‘engem nem érdekel a Forma-1, csak azért vagyok benne, mert a marketingesek ezt mondták.’ Ez nagyon lehangoló volt.”

    Pályafutása során a 64 éves szakember együtt dolgozott Ayrton Sennával, Alain Prosttal, Jacques Villeneuve-vel, Sebastian Vettellel és Max Verstappennel is. Ám azt sajnálja, hogy Fernando Alonsóhoz és Lewis Hamiltonhoz nem volt szerencséje:

    „Fernandóval (Alonso) és Lewisszal (Hamilton) mesés lett volna együtt dolgozni. Ám ez sosem történt meg. A körülmények néha így alakulnak, ez van.”

  • Norris nem fogta vissza magát: „többekkel ellentétben, nálunk két jó versenyző van”

    Norris nem fogta vissza magát: „többekkel ellentétben, nálunk két jó versenyző van”

    Lando Norris identifikálta a McLaren egyik előnyét első sorban az Aston Martinnal szemben.

    Míg a kanadai-brit csapat az szezon elején brillírozott Fernando Alonsóval, addig mostanra a „mézeshetek” lassan véget érnek. A csapat taktikáját megkérdőjelező spanyol egyedül harcol a feljavuló McLaren ellen, akik két versenyzővel ostromolják a zöldek pontjait. A Japán Nagydíj után 221 ponttal áll a negyedik helyen az Aston Martin, míg a kettős dobogós helyezést követően 172 egységre ugrott fel a papaya színű csapat pontszáma.

    A 42 éves pilóta próbálja visszaszorítani a kihívókat, míg Lance Stroll inkább a saját démonjaival küzd.

    Mindaddig a McLaren szépen zárkózik fel, és a két versenyző eredményei kapcsán közelebb kerültek az Aston Martinhoz. Ám konstruktőri tabella 4. pozíciójáért zajló küzdelem során a wokingiak brit versenyző úgy érzi, ők vannak előnyben. A 23 éves pilóta ennek az okát is elmagyarázta: ők ketten vannak, míg a zöldeknél Alonso szállítja inkább a pontokat.

    „Nem gondoltam volna, hogy ilyen szoros lesz. Ám ha 49 pont a különbség, akkor igen, úgy gondolom, hogy sikerülhet. Nincs már sok verseny hátra. Biztos vagyok abban, hogy lesznek még olyan pályák, amik az Aston Martinnak fesznek jobban, így ott ők erősebbek lesznek. Viszont úgy vélem, hogy a mi előnyünk a legtöbb csapathoz képest az, hogy két jó versenyzőnk van, akik ott vannak és harcolnak a jó helyezésekért és pontokért. Ebben a percben nem minden csapat mondhatja ezt el magáról. Úgy vélem, ez igazi segítség nekünk. Tudunk segíteni egymásnak, tudjuk használni a másikat, szerintem ez elég nagy előny a többiekhez képest” – magyarázta Norris.

  • Alonso szerint csak a szokásos nótát fújja az F1: „A többiek talán nem így rádióznak?”

    Alonso szerint csak a szokásos nótát fújja az F1: „A többiek talán nem így rádióznak?”

    Fernando Alonsóban erős a gyanú a Japán Nagydíj után, hogy a televíziós közvetítés készítői ismét kikarikírozták a verseny alatti érzelmeit a bejátszott rádióüzenetek által.

    A spanyol a tizedik helyről rajtolva végül nyolcadikként zárta a szuzukai futamot, s azt maga is készséggel elismeri, hogy az Aston Martin csak az ötödik leggyorsabb csapat volt a japán hétvégén.

    A verseny alatt két olyan rádióüzenetet is bejátszottak a közvetítésbe, amelyek felkeltették a figyelmet, és azt a képzetet kelthették a nézőkben, hogy Alonsót frusztrálttá tette az Aston Martin stratégiája, miszerint lágy gumikkal rajtoltatták őt, korai első kerékcserével tervezve.

    Egyik alkalommal, amikor használtabb gumijai miatt nehezen tudott védekezni a riválisaival szemben, azt üzente csapatának, hogy „az oroszlánok közé dobtatok”, majd később Esteban Ocon Alpine-ja mögé beragadva rádiózása így hangozott: „elhúz tőlem az egyenesekben, szóval találjatok ki valamit”.

    A spanyol már évek óta kritizálja a televíziós közvetítéseket gyártó FOM-ot, akik szerinte a félrevezető, kiragadott rádióüzenetekkel azt érik el, hogy valótlan kép alakuljon ki a karakteréről a nézők fejében. Mint elmondta, miután a média szembesítette őt ezekkel az üzenetekkel, most is ilyesmi történhetett.

    Verstappen nyert, bajnok a Red Bull, új dobogóst avatott Szuzuka

    „Nem voltam mérges. Szerintem csak a szokásos nóta, amikor a FOM bejátszik egy rádiózást mindenféle kontextus nélkül – idézi Alonsót az Autosport. – Nem tudom, más versenyzők mit mondanak, amikor egy lassabb autó mögött haladnak, amelyik az egyenesben még úgy is gyorsabb, ha ők kinyitják a DRS-t. Biztos azt mondják, hogy ’oké, nagyon boldogan itt maradok mögötte’.”

    „De én szeretek inkább motivált maradni az előzésre. Emiatt kértem eltérő stratégiát. Szóval kiálltunk a bokszba és végül legyőztük őket, mi így csináljuk. Mindenkit a pályán győzünk le, még ha a közvetítésben a rádió is jelenti a fénypontot.”

    Alonsóék stratégiájába az rondított bele, hogy Ocon már a futam elején, a Valtteri Bottasszal való koccanása után a bokszba hajtott kemény keverékű gumikért, s a biztonsági autó miatt kevés időt veszített ezzel.

    „Értettem a stratégiát, azzal nem volt semmi gond. Úgy próbáltuk időzíteni az első kiállást, hogy azzal másokat is korai kiállásra sarkalljunk. De amikor lassú az autónk az egyenesben és forgalomba kerülünk, az szülhet olyan pillanatnyi dühöt, amikor lendületet veszítünk. Ma ez történt, de teljesen jól vagyok” – szögezte le.

  • Alonso lenyugodott, mert megtudta, miért szenvedett

    Alonso lenyugodott, mert megtudta, miért szenvedett

    Fernando Alonso az előző verseny után bosszús volt az Aston Martin gyenge teljesítménye miatt, de kiderült, hogy van felmentő tényező a szereplésére.

    Alonso pontot sem szerzett azon a futamon, amin a Red Bull szenvedett és megszakadt a 2023-as győzelmi sorozata, így érezhetően csalódottan nyilatkozott a leintés után.

    Mindazonáltal Japánban már arról beszélt, hogy nincs ok az aggodalomra, mert az Aston Martin felfedezett egy sérülést az autón: az első futóműről levált és a kocsira tapadt egy burkolóelem, ami nagyon megbolygatta a légáramlást. „Tudjuk, mennyit ártott nekünk, de ezt nem áruljuk el. Jelentősen befolyásolta a teljesítményünket. Emiatt kevésbé nyugtalankodok a szingapúri szereplésünktől, mert tudom, mekkora kár keletkezett” – mondta Alonso, aki idén először maradt pont nélkül.

    „A futamon mutatott tempónk nem a valódi volt, e nélkül talán követhettük volna az élbolyt és kevesebb problémát okoztak volna az Alpine-ok és [Sergio] Pérez.”

    „Soha nem félek semmitől” – Alonso szamurájos sisakkal készül Japánra

    Alonso leszögezte, hogy továbbra is elégedett a csapatnál lévő helyzettel. „Még sohasem láttam annyi ötletet és tervet, mint itt. Káprázatos, milyen motivált, elszánt a csapat, hogy élcsapattá váljon, és hogy mennyi erőforrást áldoz rá” – közölte.

    „A mi új szélcsatornánk csak jövőre készül el, nagy reményeink vannak. Az élcsapatok többsége már évek óta használja a friss szélcsatornáját, szóval most érünk fel a szintjükre. Jelenleg hátrányban vagyunk ebben.”

    Az Aston Martin a szezon első részében még a második helyen állt a konstruktőri tabellán, azóta viszont a Mercedes és a Ferrari is lehagyta, ahogy Alonso is elvesztette az egyéni bronzérmes pozíciót Lewis Hamiltonnal szemben.

  • „Soha nem félek semmitől” – Alonso szamurájos sisakkal készül Japánra

    „Soha nem félek semmitől” – Alonso szamurájos sisakkal készül Japánra

    A Forma-1-ben már jól megszokhattuk, hogy egyes versenyhétvégéken a pilóták szeretnek egyedi dizájnokkal előállni. Max Verstappen után Fernando Alonso is egy különleges dizájnnal készül a suzukai hétvégére.

    Alonso sisakját a Japánban őshonos szamurájok ihlették. A 32-szeres futamgyőztes – akinek a nyakán található szamuráj tetoválásán kívül a jobb karján található kereszt is látható a fejfedőjén – sisakja ezek mellett a japán zászló színeiben pompázik, a fehér alap és a fekete minták mellett a piros még a legdominánsabb szín.

    Alonso egyéb iránt pályafutása egyik legfontosabb sikerét pont Suzukában aratta. 2006-ban ugyanis nagyon kemény harcot vívott a legfőbb bajnoki riválisával, Michael Schumacherre. A két pilóta az első két helyen haladt, és szorosan követték egymást egészen addig, amíg a német Ferrari erőforrása meg nem adta magát. A spanyol ennek köszönhetően nyerte meg a futamot, és utazhatott a szezonzáró Brazil Nagydíjra 10 pontos előnnyel, ami a régi szabályok szerint egy teljes futamgyőzelmet ért.

  • Russell felé záporoznak a kritikák: „ezt nagyon elba**ta a Mercedesnek”

    Russell felé záporoznak a kritikák: „ezt nagyon elba**ta a Mercedesnek”

    Christijan Albers élvezettel nézte a Szingapúri Nagydíjat, ám George Russell teljesítményével nem volt elégedett.

    A Red Bull a szigetországban nem tudott az első helyen végezni, így megszakadt a sorozatuk. Mellékszereplőként nézték az eseményeket, miközben a Ferrari, a Mercedes és Lando Norris a győzelemért harcolt. A csillagosok jó taktikát választottak, mikor friss abroncsokért kimentek a VSC fázis alatt, ám a ravasz Carlos Sainz magára húzta egykori csapattársát, és védőbástyaként használta a Mercedes ellen.

    Ám az utolsó körnél a 25 éves versenyző a falban kötött ki, így a német csapat győzelemről szőtt álmai szertefoszlottak. A Ferrari ért fel a dobogó tetejére a spanyollal, míg Lando Norris a második pozícióban ünnepelhetett.

    Sainz a nyári szünet után megtáltosodott, és összeszedett versenyzésével kezdi átvenni az irányítást a csapatnál. A holland ex-versenyzőnek van egy elmélete, miért a 29 éves pilóta lett a konzisztensebb.

    „Sainznak és Leclerc-nek is új barátnője van, Sainzé biztosan jobb. Talán ezért olyan gyors még Alonso is, neki minden évben más párja van. Akár az ilyesmi még segíthet is. Kockázatos játékot játszott a Ferrari, de végül sikerrel jártak. Valóban együtt kellett tartaniuk a mezőnyt, mert nem volt meg a teljesítményük ahhoz, hogy nagyon elszakadjanak. Ha elléptek volna egy kicsit az üldözőiktől, könnyű prédává váltak volna, mikor a gumik megadják magukat.” – morfondírozott Albers.

    Ugyanakkor Russell falazása már felbőszítette a szakértőként dolgozó ex-versenyzőt.

    „Russell teljesen elba**ta a Mercedes számára a versenyt. Túl sokat vett ki az új gumikból a korai szakaszban, majd Norris mögé került. Ez kikészítette őt, és feltartotta Lewist (Hamilton). Akkor kellett volna megcserélni a két versenyzőt, mivel Lewisnak valóban jobb volt a tempója. Ott nem néhány tizedről beszéltünk, hanem majdnem egy másodpercről.”

  • Az utolsó helyen befutó Alonso szerint jobb, hogy egyszerre sújtotta őt az összes sorscsapás

    Az utolsó helyen befutó Alonso szerint jobb, hogy egyszerre sújtotta őt az összes sorscsapás

    Nemcsak Max Verstappen, de Fernando Alonso számára is véget ért egy fontos sorozat a Szingapúri Nagydíjon, hiszen az Aston Martin spanyol pilótája idén először nem szerzett pontot egy futamon. Felsorolni is nehéz, mennyi nehézség sújtotta őt és a csapatot.

    Lance Stroll szombati balesetéből adódó fájdalmai nyomán az Aston Martin csak egy autóval vágott neki a Szingapúri Nagydíjnak, de Alonsónak sem lehettek túl magas elvárásai vasárnapra a 7. rajthelyről. A spanyol a futam első harmadában még tartotta magát a hatodik pozícióban, ezt követően azonban sorra érték őt a különféle problémák.

    A kerékcseréje előtt túl nagy tempóval érkezett a bokszbejárathoz, így áthajtott az azt a pályától elválasztó vonalon, amiért öt másodperces időbüntetést kapott. Később a küszködő Sergio Pérez megelőzésével is meggyűlt a baja, és ehelyett Esteban Ocon tudta kicselezni őt, miközben a spanyol egyre többet panaszkodott az autó nehéz vezethetőségére.

    https://twitter.com/giFFormula1/status/1703388890239795209

    Egy második bokszkiállás taktikai előnyében is hiába bízott a csapat, hiszen a hátsó emelő problémája miatt Alonso a kelleténél közel húsz másodperccel tovább várakozott a bokszban, majd a futam hajrájában még meg is pördült a pályán.

    Mindezek eredményeként a kétszeres világbajnok a 15. helyen befutva az utolsó célba érkező lett azon a futamon, amelyen egyébként egy rekordot is beállított, hiszen ő lett az első pilóta az F1 történetében, aki teljesítette 100 000. versenykilométerét. Ennél többet számít azonban, hogy az eddig stabilitásával kitűnő Alonso idén először nem szerzett pontot egy futamon, s az egyéni tabellán is elveszítette a szezonkezdet óta birtokolt harmadik helyet Lewis Hamiltonnal szemben.

    „Ez egy rendkívül kemény este volt, amely során ami csak félresikerülhetett, az félre is sikerült számunkra. De jobb, hogy az összes egyszerre történt, és ne feledjük, hogy ez volt a szezon során az első olyan futamunk, amelyen nem szereztünk pontot” – összegezte napját a spanyol.

    „Nagy reményekkel érkeztünk Szingapúrba, de a pálya egészen rendkívüli kihívásokat tartogat, ahol a tempót elsősorban a gumik hőmérséklete határozza meg, mi pedig talán egy kicsit túl keményen bántunk velük.”

    „Számos dolgot ki kell vizsgálnunk ez a hétvége után. Jobbnak kell lennünk. De felejtsük is el ezt a hétvégét, és koncentráljunk a következőre, Szuzukára.”

  • Alonso bánata: Egyszer nem dominál a Red Bull, de akkor sem én vagyok a helyükön

    Alonso bánata: Egyszer nem dominál a Red Bull, de akkor sem én vagyok a helyükön

    Hiába ő az, aki idén a Red Bull pilótáin kívül a legtöbb dobogós helyet szerezte, Fernando Alonso a szingapúri időmérőn nem tudott olyan helyzetbe kerülni, hogy a versenyen felszedhesse a Max Verstappenék által hátrahagyott lepattanót.

    A spanyol a hetedik helyen zárta a kvalifikációt az Aston Martinnal, amivel bár megőrizte idei makulátlan Q3-as részvételi mutatóját, ám vasárnapra ez a pozíció nem kecsegtet számára jó kilátásokkal ezen az utcai pályán, ahol az előzés hagyományosan nehéz.

    „Előzetesen azt hittem, hogy Szingapúr feküdni fog az autónknak, de az edzések után már annak tudatában vágtunk neki az időmérőnek, hogy már a legjobb tízbe való bejutás is nehéz feladat lesz. Az autó javult ugyan az időmérőre, de amikor a Red Bullok nem dominálnak, elszalasztott lehetőségnek érződik, hogy nem vagyok ott a helyükön” – panaszkodott az időmérő után Alonso, aki úgy érzi, nem a saját teljesítményével volt gond, hiszen idei egyik legjobbjának tartja utolsó Q3-as körét.

    Bár két futammal ezelőtt, Zandvoortban visszatért a dobogóra a spanyol, az Aston azt követően a gyors Monzában és most a technikás Szingapúrban sem tud látványos formát nyújtani, ami Alonsót ismételten ahhoz a következtetéshez vezeti, hogy a csapat nem tudja tartani a tempót a fejlesztési versenyben.

    Stroll a balesetről: Túl lassú voltam, ezért megküldtem az utolsó kanyarban

    „A hétvégék elején az FIA dokumentumaiban olvasható, hogy más csapatok milyen elemeket hoznak, és ebből látjuk, hogy még mindig vannak hiányosságaink a versenyek közötti fejlesztések terén. Ez egy nagyon fontos év az Aston Martin számára, mert versenyképes pozícióban találtuk magunkat, de továbbra is sok terület van, ahol még javulnunk kell” – mondta.

    Monzában a Ferrari 25 ponttal szerzett többet az Aston Martinnál, ezzel pedig át is ugrotta a silverstone-i csapatot a konstruktőri tabella harmadik helyéért. Ezen a hétvégén a Ferrari még jobban elléphet tőlük, hiszen Carlos Sainz a pole-ból, Charles Leclerc pedig a harmadik helyről rajtol, de Alonso szerint még könnyen fordulhat a kocka a későbbiekben.

    „Az utóbbi két hétvégén tényleg szárnyalnak, hozzánk képest túl gyorsak, de még van hátra néhány verseny. Olyan ez, mint a Tour de France. Ott 22 szakasz van, nálunk pedig 22 verseny, nem csak ez a kettő számít. Lehet, hogy itt is sok pontot szereznek majd, de a végelszámolás majd csak Abu-Dzabiban lesz” – mondta a Ferrari elleni harcról a spanyol, akinek dolgát nehezíti a csapat előrelendítésében, hogy Lance Stroll ritkán tud az övéhez hasonló eredményeket szállítani.

  • Alonso: A Red Bull akkor lesz gyors, amikor igazán számítani fog

    Alonso: A Red Bull akkor lesz gyors, amikor igazán számítani fog

    Fernando Alonso nem hiszi el, hogy a Red Bull hátrányban lenne a többi csapathoz képest Szingapúrban. A kétszeres spanyol világbajnok szerint a Bikák csak akkor lesznek gyorsak, amikor muszáj lesz.

    Ugyan az energiaitalos istálló eddig az összes futamot meg tudta nyerni idén, Szingapúrban nem várt nehézségekbe ütköztek. A pénteki napon Max Verstappennek és Sergio Péreznek is óriási volt a hátránya a remeklő Ferrarikkal szemben, és annak ellenére, hogy szombatra valamelyest mérséklődött a differencia, ez aligha vigasztalja őket.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elismerte, hogy a szingapúri pálya nem hozza ki az RB19 legfőbb erősségeit, és azt is hozzátette, hogy emiatt minden tőlük telhetőt meg kell tenniük annak érdekében, hogy tovább folytathassák a győzelmi sorozatukat. Amíg Horner aggódik, addig ez Alonsóról egyáltalán nem mondható el, mert ő úgy gondolja, hogy a bajnoki címvédő istálló pusztán játszadozik a többiekkel.

    A Red Bullnak javulnia kell Szingapúrban, különben oda a tökéletes szezonja

    „A pénteki nap arról szólt, hogy megismerjem a pályát és összeszokjak az autóval – árulta el a 32-szeres futamgyőztes a második gyakorlást követően. – A Ferrari Monzához hasonló teljesítményre lehet képes, megint túl gyorsak lehetnek hozzánk képest. A Red Bull pedig csak akkor lesz gyors, amikor igazán számítani fog.”

    „Annyira szoros a mezőny, hogy már 2 tizedmásodperc elvesztésével a 12. helyen találhatod magad. A kicsi különbségek miatt nagyon jól kell majd összerakni a Q2-es körünket, hogy bejuthassunk a Q3-ba.”

    Alonso – aki 2008-ban és 2010-ben is nyerni tudott Szingapúrban – emellett csatlakozott Lewis Hamiltonhoz, mert a brit klasszis mellett ő is nagyon meg van elégedve a szingapúri pályán eszközölt változtatásokkal, aminek köszönhetően sokkal gyorsabb lett a pálya.

  • A Red Bullnak javulnia kell Szingapúrban, különben oda a tökéletes szezonja

    A Red Bullnak javulnia kell Szingapúrban, különben oda a tökéletes szezonja

    Nem altatás, vagy bármi hasonló trükközés áll a Red Bull idei eddigi legrosszabb pénteki edzésnapja mögött, ami persze még nem jelenti azt, hogy mára ne léphetnének egyet előre. De azt így is nehéz elképzelni, hogy hasonló dominanciát mutatnak majd, mint az idén már számtalanszor.

    A Szingapúri Nagydíj pénteki edzésnapjának legnagyobb kérdése, hogy a Red Bull valóban annyira le van-e maradva a Ferraritól, mint amennyire az a köridőkből látszott, és csak a maranellóiak, a Mercedes, az Aston Martin és a McLaren után következik-e az erősorrendben. Az egy körön több mint 0,7 másodperces hátrányt összeszedő bikás autók szemre is nagyon rosszul viselkedtek a villanyfényes utcai aszfaltcsíkon, Max Verstappen pedig a második edzés után elsimerte: „A mai nap egy kicsit rosszabb volt a vártnál, sokat küszködtünk az autó egyensúlyával.”

    Bőven van tehát min dolgoznia a Red Bullnak szombatra, de 7 tizedes hátrányt akkor sem lesz könnyű eltüntetni. Már amennyiben valós ez a különbség Charles Leclerc-hez és Carlos Sainzhoz képest, Mark Hughes F1-es szakíró szerint azonban az, de legalábbis semmiképpen sem sokkal kevesebb. Hughes rávilágított, hogy a Ferrari általában kicsit kevesebb üzemanyaggal szokott körözni péntekenként, mint a Red Bull, ugyanakkor a GPS-adatokból látszott, hogy a vörös autók konzervatív üzemmódban használták a motorjukat, tehát nem annak köszönhetik a fölényt.

    Carlos Sainz, Charles Leclerc, Ferrari, Szingapúri Nagydíj
    Egy körön tényleg nagyon erős a Ferrari / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Ezzel szemben Verstappenék az idei legnehezebb péntekükön vannak túl, amely során az RB19-es túlzott alulkormányzottságát egyik pilóta sem tudta ellensúlyozni. Pérezt hallhattuk is a rádióban, ahogy arra panaszkodik, hogy amint a fékre lép, ki akar törni az autó hátulja, és úgy érzi, bármelyik kanyarban a falnak mehet.

    Mivel Szingapúrban kiemelten fontos a rajtpozíció, a Red Bullnak kezdenie kell valamit az egykörös tempójával, mert amennyiben hasonló helyen végeznek az időmérőn (a második edzésen Pérez a 7., Verstappen a 8.), onnan még nekik is majdhogynem lehetetlen lesz nyerni.

    Hogy a versenytempójuk így sem rossz (ezen a téren általában nagyobb szokott lenni az előnyük, mint egy körön), azt Pérez közepes gumin teljesített 5 körös etapja mutatja. A mexikói pilóta 1:38.219-es átlagánál a teljes mezőnyből csak Lando Norris tudott jobbat (1:38.182), viszont ő lágy gumin ment egy 5 körös etapot. Az átlagokat tekintve a Pérez mögött végző 9 versenyző egyaránt közepeseken készült a versenyre, igazán közel pedig csak Fernando Alonso került a pontverseny második helyezettjéhez (1:38.241), míg Lewis Hamilton (1:38.386) átlaga már 0,167 másodperccel, George Russellé (1:38.511) és Lance Strollé (1:38.516) 0,292, illetve 0,297 másodperccel, Max Verstappené (1:38.585) pedig már 0,366 másodperccel volt rosszabb.

    Max Verstappen, Red Bull, Szingapúri Nagydíj
    Verstappen versenytempója nem volt olyan acélos, mint Pérezé / Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool

    De hol vannak a Ferrarik? Míg a maranellóiak autója remekül muzsikált egy körön, addig a megtankolt autós etapok során előjött az SF-23-as legnagyobb gyengesége: a gumikezelés. Emiatt Carlos Sainz a 8 körös etapján csak 1:38.621-es, Charles Leclerc 1:38.789-es átlagra volt képes. Amellett, hogy utóbbi kicsivel még Cunoda Júkitól is elmaradt, Pérezhez viszonyítva Sainz körönként átlagosan 4, Leclerc pedig már közel 6 tizedet veszített. Amennyiben minden így marad, és a Ferrarinak esetleg sikerül megszereznie a pole-t, vasárnap alighanem szép kis vonat alakulhat majd ki mögöttük a versenyen.

    Persze ehhez még a többieknek is lesz egy-két szava, mert bár szombaton a Mercedes „csak” második erő volt, George Russell csupán 0,235 ezreddel maradt el Sainztól úgy, hogy az utolsó kanyarban majdnem eldobta a vasat, amivel nagyjából másfél tizedet veszített. Egyáltalán nincs tehát még lefutva a pole pozíció sorsa sem.

    A sötét ló pedig a McLaren lehet, amely átfogó fejlesztési csomagot hozott Szingapúrba, de egyelőre csak Lando Norris kapta azt meg. A brit pilóta lágy gumis hosszú etapját nem lehet összevetni a többiek közepes sztintjével, és mivel nagy valószínűséggel egy kiállásos versenyt fogunk látni, nem sok esély van rá, hogy a futamon valaki lágy abroncsokkal kezd, vagy azokat teszi fel az utolsó etapra. Norris a 6. idejével 6 tizedet kapott egy körön Sainztól, de a McLaren esetében az új csomag egyre jobb megértése nagyobb előrelépést is eredményezhet akár már szombatra.

    Fernando Alonso, Aston Martin, Szingapúri Nagydíj
    Alonso versenytempójánál csak Pérezé volt jobb közepes gumin  Fotó: Aston Martin

    A Red Bullt pedig korai még leírni, és abban biztosak lehetünk, hogy az RB19-es nem lesz olyan rossz szombaton, mint amilyen volt vasárnap, de jelen állás szerint elég valószínűtlennek tűnik, hogy Max Verstappen képes lesz úgy dominálni ezen a hétvégén, mint tette azt az idén már számtalan alkalommal. És akkor még ott van az időjárás, amely bőven bekavarhat már az időmérőbe is, hiszen 3 órával a 3. szabadedzés kezdete előtt elkezdett esni, és az egész napra záporokról és zivataroktól szólnak az előrejelzések.