Egyes versenyzők szilveszter és újév napján sem titkolták a nyilvánosság előtt, hogyan töltik a naptárfordulót, de olyanok is akadtak, akiket rajongók szúrtak ki a világ különböző pontjain.
A legnagyobb felhajtás a közösségi médiában – természetesen – Lewis Hamilton hollétét övezte, akit már sokadszor boronált össze a nyilvánosság egy olyan hölggyel, akinek éppen a társaságában tartózkodott. A britet az észak-brazíliai Transcosco tengerparti üdülővárosában kapták többen is lencsevégre szilveszter éjszakáján, amint biztonsági őrök gyűrűjében elhagyott egy szórakozóhelyet.
A brit mellett egy brazil szupermodell, Juliana Nalu tűnt fel, aki korábban a rapper Kanye West barátnője volt.
Você piscou e Lewis Hamilton está no Brasil aproveitando as festas de fim de ano. O piloto foi visto em uma festa em Trancoso, na Bahia, neste sábado (30). Ele estava acompanhado da modelo Juliana Nalu. Eita como ele é brasileiro! Como faz para ter essa companhia para pular as… pic.twitter.com/n1aTGivAmR
Egy jelenlegi és egy korábbi F1-es pilóta együtt várta az újévet: Esteban Ocon és Mick Schumacher ráadásul nemcsak jó barátok, de idéntől márkatársak is, hiszen míg a francia az Alpine F1-es csapatában versenyez, a német a francia gyártó WEC-programjában kap szerepet.
Hamiltonhoz hasonlóan Lando Norris sem verte nagydobra, hogy hova utazik, de elég nehéz lett volna inkognitóban maradnia, hiszen Martin Garrix buliján vett részt az indonéziai Bali szigetén.
Valtteri Bottas a legkorábban ünneplők közé tartozott, hiszen Ausztráliában tölti az időt barátnőjével. A pár az ország déli részén, Adelaide közelében lévő Kenguru-szigeten tartózkodik.
Fernando Alonso is hozta a karakterének megfelelő szerepet: az nem derült ki, hogy mivel töltötte az előző éjszakát, viszont biztosan nem vitte túlzásba a bulit, hiszen dél körül már futóedzése közben készített videót Monacóban.
💪 Fernando Alonso no desaprovecha ni un día y dedica este 1 de enero para ponerse a punto.#F1pic.twitter.com/BL94hkVtJe
A karácsony a szeretet ünnepe, és ez a Forma-1-es versenyzők esetében sincs másképp. Valaki a szerettei körében töltötte az ünnepeket, de olyan is akadt, aki nyaralt vagy éppen egy új autót tesztelt.
A sort Max Verstappennel kezdjük, aki a kedvesének, Kelly Piquet-nek a családjával volt Brazíliában. A holland pilóta még ekkor sem bírt meglenni a vezetés élménye nélkül, ezért gokartozott is egy keveset, ahol egy szerencsés szurkoló is összefutott vele többek között.
Fernando Alonso számára még a karácsony is versenyzéssel telt. A kétszeres spanyol világbajnok az új játékszerét próbálgatta ki egy tesztpályán, és a kép alapján egyértelmű, hogy nagyon élvezte a száguldást.
Egyesek azonban maradtak a tradicionális ünneplésnél, így egyesek a családjukkal vagy a párjukkal voltak az ünnepek során. Lewis Hamilton a kutyájával Roscoe-val volt, Valtteri Bottas és George Russell a barátnőjével posztolt közös képet. Nico Hülkenberg a párjával, és közös gyermekükkel pózolt, George Russell karácsonyi Esteban Ocon pedig a szülei társaságát élvezte.
Végül, de nem utolsó sorban Alex Albon és barátnője a tengernél nyaralt, és onnan kívánt mindenkinek boldog karácsonyt. Lando Norris a futballtudását villogtatta egy Paris Saint Germain mezben. A brit pilóta még a párizsi csapat stadionjában, a Parc des Princes stadionba is bemehetett labdázni.
Egy egyszerű, de rövid válaszaival is sokat felfedő személyiségi tesztnek vetette alá Fernando Alonsót az Aston Martin. A spanyolnak az emberi viselkedésformákkal kapcsolatos kijelentésekre kellett igennel vagy nemmel válaszolnia aszerint, hogy mennyire tartja azokat érvényesnek önmagára. Néhány esetben pedig nem azt választotta, amire az őt csak a képernyőkről ismerők számítottak volna…
A kétszeres Forma-1-es világbajnokra szokás a mezőny legbalszerencsésebb versenyzőjeként hivatkozni, hiszen hiába tekintik immár két évtizede korunk egyik legjobbjának, 2006 óta nem nyert F1-es címet, 2013 óta pedig futamot sem, és többször is elhibázott átigazolások sodorták mellékvágányra a karrierjét. Alonso azonban más szempontból ragadta meg a kérdést, és váltig állítja, hogy a szerencsésebbek közé tartozik.
Amikor pedig egy másik kérdésre rávágta, hogy bizony sűrűn hazudik, a rajongók fejében máris újra lejátszódhatott egy sor múltbéli homályos esemény a spanyol karrierjéből, próbálva megfejteni, hogy azok megítélését vajon újraértelmezheti-e ez a most megtudott információ.
Persze könnyen lehet, hogy Alonso, ahogy már sokszor tette nyilatkozatai során, most is csak játszik a közönséggel. A kvíz végén elejtett megjegyzése ugyanis csak újabb kételyeket ébreszthet…
„Most egy kicsit többet is megtudtatok rólam. Talán már túl sokat is. Jó szórakozást!”
Hallgatok az érzéseimre.
IGEN – Természetesen, hallgatok az érzéseimre.
Szerencsés vagyok.
IGEN – Az enyém a legjobb munka a világon.
Ritkán hazudok.
NEM – Rengetegszer tettem.
Nehezemre esik kifejezni az érzéseimet.
NEM – Elég könnyű megfejteni, hogyan érzem magam.
Kockáztató típus vagyok.
IGEN, IGEN, IGEN
A szívemre hallgatok a döntéseimnél.
IGEN – Természetesen.
Mindig ura vagyok a helyzetnek.
NEM – Szeretném azt hinni, hogy igen, de nemet kell mondanom. Szerintem senki nincs, aki minden pillanatban kézben tudja tartani, hogy mi történik körülötte.
Hatékony vagyok.
IGEN – Azt hiszem, a Forma-1-ben, de az életben is annak kell lennünk. Enélkül nagyon nehéz lesz.
Szeretek a figyelem középpontjában állni.
NEM és IGEN – A magánéletemben egyáltalán nem, ott szeretnék ismeretlen maradni. A versenypályán viszont azt mondanám, hogy igen, hiszen ott mindenki ezt szeretné elérni.
Ellen tudok állni a kísértésnek.
NEM – Már a kérdés olvasása közben is mosolygok, szóval… nem tudok.
’Being Michael Schumacher’ címen fut a sorozat, amiben a hétszeres világbajnok életét és karrierjét dolgozták fel.
Öt epizódot vettek fel a sorozatban, amely a német ARD médiatárában tekinthető meg, illetve december 28-án este levetítik majd a Das Erste televíziós csatornán is, egy nappal Schumacher síbalesetének tizedik évfordulója előtt.
Aligha meglepő, hogy Schumacher felesége és két gyereke, valamint testvére, Ralf, illetve az ő közeli rokonai is megszólalnak, de a Forma-1 jelenlegi világából is mikrofonvégre kaptak két klasszist: Lewis Hamiltont és Fernando Alonsót.
„Nagyszerű versenyző. Ő győzött azon a futamon, amikor Ayrton [Senna] meghalt. Mindent megnyert” – mondta Hamilton, aki 2010 és 2012 között versenyzett a németek legendája ellen. Egyébként pont ő váltotta a másodjára is visszavonuló Schumachert a Mercedesnél 2013-tól.
Alonso 2006-ban viszont a világbajnoki címért is harcolt Schumacher ellen, és a spanyol legyőzte őt. „Többször veszítettem ellene, mint ahányszor nyertem – jelentette ki, arra utalva, hogy saját pályafutása elején Schumacher azért jóval többször ért célba előtte, mint fordítva. – Hihetetlen versenyző. Motiválta a generációm mindegyik pilótáját, ahogy a gokartban és az utánpótlás-sorozatokban versenyezve láttuk, ahogy Michael uralja a sportágat.”
„Megváltoztatta a hozzáállást a versenyzéshez, az erőnléti felkészülést, az elhivatottságot, a munkát a mérnökökkel. Michaelnek köszönhetően sok minden megváltozott a sportágban, jó irányba.”
Fernando Alonso jobban élvezi a Forma-1-et és a versenyzést, mint valaha, de ez az életmód sok áldozatot követel.
A spanyol versenyző 2001-ben csatlakozott először a száguldó cirkusz mezőnyéhez, és 2019-ig aktívan részt vett a sport körfogásában. Ez idő alatt két világbajnoki címet nyert a Renault-val, átigazolt a McLarenhez, majd visszakerült a franciákhoz, a Ferrarival kétszer a bajnokság megnyerésének kapujában állt, majd ismét Woking fogadta tárt karokkal. Ám a McLaren-Honda házasság balul sült el, így a 42 éves versenyző egy időre elbúcsúzott a sportágtól. 2021-ben az Alpine-nál tért vissza, majd tavaly bejelentette, hogy a 2023-tól az Aston Martin versenyzője lesz.
Jól kezdte az évet a kanadai-brit csapat, a Red Bull mellett a dobogós helyezésekért harcoltak, majd a fejlesztési verseny során elfogyott a lendület, de így is eredményes és tanulságos évet zártak.
Ugyanakkor a Forma-1-ben eltöltött évek miatt áldozatot is kellett hoznia a spanyolnak. Alonso nemrég részletezte, miket kellett feladnia.
„Áldozatokat hozol. Néha már a döntést pillanatában tudod, hogy ezt teszed, de valamikor csak 5 év múlva derül ki. Ezek lehetnek olyan dolog, amiket szeretnél csinálni, vagy olyan családtagok és barátok, akikkel ritkán találkozhatsz. Sok mindent feláldoztam a sportágért, de nem bántam meg semmit. Nagyon családcentrikus ember vagyok, szeretek sok időt tölteni velük. Azt hittem, ebben a szakaszban már saját családom és gyerekeim lesznek. Ám 42 éves vagyok, és még nincs gyerekem. Viszont azt csinálom, amit szeretek, amiben a legjobb vagyok. Az autósporton kívül mással nem próbálkoztam. Így mikor reggel belenézek a tükörbe, elégedett vagyok azzal, aki vagyok és azzal, amit csinálok. Úgy érzem, most talán jobban élvezem, mint valaha” – nyilatkozta Alonso.
Ha évek, évtizedek múltán visszagondolunk a 2023-as szezonra, egész biztosan mindenkinek ugyanaz jut majd eszébe elsőként: Max Verstappen. A Racingline évértékelőjében azonban most az egyhangú eredménytáblától független szempontok szerint értékeltük az idényt, rangsorba állítva azokat a versenyeket, pillanatokat, balhékat és vicces momentumokat, amelyek egyedivé tették az évet, és amelyeket szintén érdemes hosszú időre emlékeinkbe zárnunk. A teljes szerzői stáb szavazatai után Bognár Viktor, Majer Dániel és Sebők Máté foglalták össze a szezon legmaradandóbb történéseit.
Az év versenye
Amikor már 22 futamosra rúg a naptár, ráadásul ezekből 19-et ugyanaz a személy nyer, joggal érezheti a néző, hogy összefolynak a versenyek az emlékeiben. Ám még a Verstappen-győzelmek is lehettek eseménydúsak.
Szingapúri Nagydíj
Ez volt az idei egyetlen nagydíj, amelyet nem a Red Bull nyert meg, de természetesen nem emiatt végzett a lista élén, hanem azért, mert tényleg elképesztően kiélezett, utolsó körig tartó izgalmakat hozott a győzelemért. Persze ehhez kellett egy rendes és egy virtuális biztonsági autós fázis is, amelyek egyaránt hozzátettek az izgalmakhoz, utóbbi pedig lehetőséget adott a Mercedes-pilótáknak arra, hogy friss közepes gumikon indítsanak óriási hajrát a győzelemért. Hogy végül nem nyertek, az az élen álló Carlos Sainz mesteri, a második helyezett Lando Norrist pajzsként használó védekezésének is köszönhető, miközben soha nem tudjuk meg, mi lett volna, ha a Mercedesek közül a jobb tempóval rendelkező Lewis Hamilton van előrébb. Az izgalmaknak végül drámai lezárást kölcsönzött George Russell utolsó körös ki nem kényszerített hibája, így a győzelemért harcoló négyesből végül hármas lett.
Fotó: Scuderia Ferrari Press Office
Holland Nagydíj
Esőkáosz, stratégiai változatosság, piros zászló, Pérez drámája és Gasly meglepetésdobogója. Röviden ennyivel lehetne összefoglalni a Holland Nagydíjat. A futam elejére megérkezett a csapadék, amire a pilóták, illetve a csapatok eltérő módon reagáltak: volt, aki kint maradt, más korán kereket cserélt, néhányan viszont későn álltak ki, ők faragtak rá a legjobban. A pálya aztán hamar felszáradt, de a hajrára még jobban leszakadt az ég, ami többek között Sergio Pérezt is megtréfálta, és miután Csou Kuan-jü összetörte az Alfa Romeót, megszakították a versenyt. Fernando Alonso bravúros vezetéssel a montreali futam után először dobogóra állt, de az igazi meglepetést Pierre Gasly okozta, aki a mexikói pilóta büntetése miatt megörökölte a harmadik helyet. Ja, és ha ez nem lenne elég, a viadal rekordot jelentő 186 előzést hozott, a 3. körben pedig 63 pozíciócsere történt, ami szintén csúcsdöntést jelentett. Csupán egyvalami nem változott a szezon megszokott képéhez képest: Max Verstappent semmi nem tudta kibillenteni az egyensúlyból, és zsinórban harmadik alkalommal győzött hazai pályán.
Las Vegas-i Nagydíj
A sport műértő közönsége már jóval azelőtt lesajnálta és kritikákkal illette a ránézésre ötlettelen vonalvezetésű, és nyilvánvalóan csak az amerikai népszerűsítés fokozására szolgáló versenyhelyszínt, hogy a hétvége ügyetlen kezdése (lásd lejjebb) ténylegesen okot is adott volna erre. De fanyalgás ide vagy oda, abban utólag már teljes egyetértés mutatkozott, hogy izgalmait tekintve a verseny az év legjobbjai közé tartozott. Ha a hosszú padlógázos szakaszok és a derékszögű kanyarok a pilótákat nem is állították komoly technikai kihívás elé, a célt elérték, hiszen azok napjainkban ritkán látható módon ösztönözték az előzést. Egészen különleges, hogy négy alkalommal is a pályán történt helycsere az első helyen: Leclerc az első etap végén ment el Verstappen mellett, később a monacói és Pérez között történt négy kör leforgása alatt egy oda-visszaelőzés, majd a holland hamarosan legyűrte Leclerc-t, hogy ezúttal is ő kerüljön ki győztesként. Ám a szezon számolatlan Red Bull-győzelme közül talán ezen a hétvégén jelentette rájuk a legnagyobb veszélyt egy rivális.
Fotó: Chris Graythen/Getty Images/Red Bull Content Pool
Az év pillanata
Amikor felszökött a pulzusunk, felpattantunk a székből, esetleg megtöröltük a szemünket a hitetlenkedéstől vagy a könnyektől. Idén csakis pozitív történéseket választottunk be a szezon legemlékezetesebb pillanatai közé.
Alonso 3. helye Bahreinben
Amellett, hogy Lewis Hamilton ellen bemutatott egy remek előzést, Fernando Alonso és az Aston Martin szezon eleji menetelésének kezdete leginkább amiatt marad emlékezetes, mert ekkor bizonyosodott be, hogy a silverstone-i istálló előszezoni teszten mutatott formája nem átverés, hanem valóban hatalmasat léptek előre 2022-höz képest. Mivel az F1-ben többnyire közvetlenül az átfogó szabályváltozások után szokott előfordulni, hogy egy középcsapatból hirtelen élcsapat lesz, ez már önmagában üdítő fejleménynek számított, amihez csak hozzátett, hogy a 41 évesen továbbra is kiemelkedően teljesítő, legutóbb F1-es futamot 10 évvel ezelőtt nyerő Alonso visszatérhetett oda, ahol képességei alapján a helye van.
Alonso és Pérez csatája Interlagosban
A spanyol egyértelműen nyerte Az év pillanata kategóriát, hiszen pontegyenlőséggel szavaztunk az első két helyre két olyan eseményt, amely az ő hőstettét méltatja. Amikor Sao Paulóban az egész futamon át tartó felzárkózást az utolsó előtti kör kezdetén Pérez megkoronázta az Alonso elleni sikeres előzéssel a belső íven, nem sokan fogadtak volna rá, hogy az Aston Martinnak még lesz esélye a visszatámadni a gyorsabb Red Bullt. A kétszeres világbajnok azonban az utolsó körben, a hátsó egyenes végén a külső íven tudta visszavenni a pozíciót, majd a célvonalon 53 ezreddel a rohamozó mexikói előtt tudott maradni. A szezon legünnepeltebb csatájának megnyerése pedig újabb dobogót ért.
Magnussent a kislánya öltözteti
A Forma-1 mindenkori sereghajtó csapatai között talán még a Minardit sem lopta annyira soha a szívébe a közönség, mint mostanság a Haast. Az amerikai istálló hírnevét nem a versenyzői, inkább a szókimondó, azóta sorozatsztárrá és könyvszerzővé lett csapatfőnök, Günther Steiner alapozta meg, ám a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj előtti percekben nem miatta kalandozott be a kamera a Haas garázsába: nézők millióinak szíve olvadt el, amikor a kis Laura Magnussen feladta a kesztyűt a munkára készülő apjára.
Nincs F1-es szezon botrányok nélkül. A sport annyira sokrétegű, hogy szinte elkerülhetetlenek a nézeteltérések, a sokak rosszallását kiváló hibák, vagy éppen a másfél évtized távlatából felbukkanó Felipe Massák, amelyek feszültséget keltenek a bajnokság szereplői között. Öttagúra bővítettük a listát, de még ez is kevésnek tűnik.
FIA vs. Liberty Media
Régen csapott akkora hullámokat a Forma-1 felett hatalmat gyakorló két szervezet közötti ellentét, mint az idei évben. A Mohamed Ben Szulajem által vezetett, szabályalkotó nemzetközi szövetség, valamint a Liberty Media által tulajdonolt, a kereskedelmi jogokkal rendelkező FOM között több vitás helyzetet, érdekellentétet is felidézhetünk 2023-ból. Az emirátusokbeli elnök jóval szókimondóbb elődjénél, Jean Todtnál, nyilatkozatai pedig nem egyszer okoztak olyan zűrzavart, aminek a nyilvánosság jobbára csak a felszínét láthatta. Az Andretti felvételével kapcsolatos ellentétes véleményük a szezon slágertémája, azt a decemberi villámbalhét pedig, amikor az FIA vizsgálatot indított a Wolff házaspár által betöltött pozíciókból fakadó érdekellentét miatt, majd két nappal később ejtette is az ügyet, egyelőre nehéz hova tenni.
Fotó: FIA
A Las Vegas-i csatornaügy
Óriási csinnadrattával harangozták be a Las Vegas-i Nagydíjat, ám az első, helyi idő szerint csütörtöki nap hatalmas lebőgést hozott. Az első szabadedzés elején ugyanis Carlos Sainz autója feltépett egy csatornafedelet, aminek következtében nemhogy nem lehetett folytatni a gyakorlást, de a második tréning kezdete is két és fél órát csúszott, miután mindenhol ellenőrizni kellett a rögzítést. A 60-ról 90 percre meghosszabbított eseményt azonban a helyszíni nézők már nem láthatták, ugyanis logisztikai okokból mindenkit hazazavartak, majd „kárpótlásul” egy 200 dollár értékű, az F1-nél levásárolható kuponnal szúrták ki a szemüket. A Ferrari annyira megsérült, hogy több alkatrészt is ki kellett cserélni benne, és hiába tartotta szinte mindenki igazságtalannak, a sportfelügyelők kénytelenek voltak megbüntetni a spanyol pilótát, mivel az akkumulátorból túllépte a megengedett limitet. Az események hatására két csapatfőnök is kivetkőzött magából: a Ferrarit irányító Frédéric Vasseur a fenti eseményeket tartotta elfogadhatatlannak, míg a Mercedes vezére, Toto Wolff azt nyelte le nehezen, hogy egy újságíró kritizálni merészelte a szervezést.
Pályahatár-mizériák
Nem új jelenség, hogy egyes pályák kialakítása, illetve a felfestett pályahatárok pozíciója szinte ösztönzi a kihágásokat, de idén néhány helyszínen egészen extrém mértékeket öltött a szabályozás. A csúcs-, vagy éppen mélypontot jelentő Osztrák Nagydíj azzal borzolta minden résztvevő és néző kedélyeit, hogy a futam során 1200-nál is több pályaelhagyást regisztráltak az FIA szenzorai, amik kielemzésével csak órákkal később tudtak végezni a felügyelők, az utólagos büntetések pedig alaposan át is rajzolták a végeredményt. Luszailban és Austinban is folytatódott az őrület, a versenyzők pedig teljes joggal kérik a szabály észszerűsítését, amely jelenleg egyes kanyarokban túl szigorúnak, már-már természetellenesnek hat számukra.
Charles Leclerc/Ferrari (Fotó: Gergely Makai Photography)
A Pirelli katari gumiügye
Ha még létezne gumiháború a Forma-1-ben, a Pirelli hasonlóan megalázó helyzetben találhatta volna magát a Katari Nagydíjon, mint történt az a Michelinnel 2005-ben Indianapolisban. A pénteki edzések során a gyártó felfedezte, hogy gumijainak oldalfalán szétválnak a rétegek, amit a kerékvetők intenzív használatára vezetett vissza. Ezt komoly biztonsági aggodalmat jelentett, s azonnal megkezdődött az egyeztetés arról, hogyan tudná a mezőny a legkisebb kompromisszumokkal lebonyolítani a hétvégét. Ha lenne egy rivális gumigyártó a Pirellivel szemben, aligha lett volna könnyű megegyezni arról, hogy a kedvükért változtassák meg a pálya nyomvonalát és fessék beljebb a pálya határait a kritikus kanyarokban – így viszont, mivel egyedül az olasz gumicég felé tett gesztuson múlt, hogy lesz-e verseny, mindenki belement az új felfestésekbe, valamint a versenyen egy szettel teljesíthető etapok hosszának maximalizálásába. Bár ez a verseny nehezebb követhetőségéhez és a pilóták totális kimerültségéhez vezetett, a katari ügyből nem lett akkora felfordulás, mint amekkorát talán érdemelt volna.
Massa hadjárata a vb-címért
Kezdetben azt gondolhattuk, hogy ez csak valamiféle tréfa, de legfeljebb pusztán hangzatos szavak a Bernie Ecclestone kijelentéseire reagáló Felipe Massától, de ahogy teltek a hetek, fokozatosan vált egyre világosabbá, hogy a Ferrarival 2008-ban vb-másodikként végző brazil versenyző tényleg komolyan gondolja a 15 évvel ezelőtti szezon végeredményének megváltoztatását. Az ehhez összeállított jogi stáb és az abban szereplő nevek már önmagukban azt sejtetik, hogy ebből tényleg komoly pereskedés lehet 2024-ben, az igazi szenzációt pedig természetesen az jelentené, ha Massa és csapata célt érne. De ha ez nem is következik be, akkor is kiderülhetnek olyan részletek a 2008-as ütközésbotrányról, amelyeket eddig nem tudtunk, így már csak ezért is megéri majd figyelemmel követni az eseményeket.
Fotó: Felix Roittner/GEPA pictures /Red Bull Content Pool
Az év poénja
A legszabadabb kategória, ahova bármit lehetett jelölni, amit a közvetítésben, a közösségi médiában, vagy az F1-gyel kapcsolatos bármilyen platformon találtunk az idei szezon során, és alaposan megnevettetett minket.
Nicole Piastri berobban a közösségi médiában
Oscar Piastri a pályán mutatott teljesítménye alapján is üde színfoltja volt a mezőnynek, hiszen rajtelsőséget és futamgyőzelmet ünnepelhetett Katarban, ami újoncként akkor is megsüvegelendő, ha mindezt a sprintnapon tette. F1-es bemutatkozása emellett azért is örömteli, mert így az internet népe felfigyelhetett édesanyja, Nicole Piastri közösségi médiás tevékenységére. Szerkesztőségünkből ketten is az ő bejegyzését szavaztuk meg az év egyik legviccesebb mozzanatának, ráadásul többször is meg tudta nevettetni a világot, amit az is bizonyít, hogy a kollégák nem ugyanazt a posztot tartották a legemlékezetesebbnek.
Christian Horner trollkodásai
A Red Bull csapatvezetője mindig is híres volt a nyilatkozataiban elrejtett félkomoly kijelentéseiről, amelyekkel egyszerre nevettetett, szúrt oda legnagyobb riválisainak és bizonyította saját igazát. A többiek piszkálását persze még könnyebb akkor kivitelezni, amikor a pályán is rendre lealázzák az ellenfeleket, így Hornert 2023 során is többször hallhattuk élcelődni a Mercedes vagy éppen a Ferrari nehézségein. A Toto Wolff-fal való szópárbajai már legendásak, az év legemlékezetesebbjének pedig egy olyat választottunk, amely bár tavaly hangzott el, mégis idén került nyilvánosságra a Hajsza a túlélésért című sorozat előző szezont feldolgozó évadában. Amikor Wolff a csapatfőnöki találkozón érzelmektől túlfűtötten felszólalt a 2022-es autók delfinezésének veszélyessége miatt, Horner egy idő után közbeszólt: „Ha problémád van, változtasd meg a ***** autódat.”
A Ricciardo-Cunoda páros a pályán kívül is működik
Daniel Ricciardo visszatérése is közel volt ahhoz, hogy helyezett legyen az év legemlékezetesebb pillanatai között, ám a pályán való jelenléténél is nagyobb hatású, hogy újra főszerepet kapott az online tartalmakban, jelesül az AlphaTauri vicces videóiban. Hamar kiderült, hogy új csapattársával, Cunodával igencsak jól működik közöttük a kémia. Üde színfolt, hogy a már három szezon rutinjával rendelkező és az angoltudását is erős szintre felhozó japán sem csak elszenvedője volt a Ricciardo-poénoknak, ám kedvenc mozzanatunkban azért az ausztrálnak sikerült rászednie őt a klasszikus „nézd csak, mi az ott!” – jellegű tréfával, aminek végén mindketten a vízben landoltak.
Fernando Alonso meg tudja érteni, miért nem akar Max Verstappen még 40 évesen is a Forma-1-ben versenyezni.
A holland pilóta már évek óta mondogatja, hogy a negyedik x-en túl már nem feltétlenül akar a száguldó cirkusz tagja lenni. Jelenlegi szerződése 2028 végén jár le, ám a hosszabbításba már nem biztos, hogy belemegy a versenyző. A háromszoros világbajnok kihangsúlyozta, ha nem kap versenyképes autót, akkor könnyeben lép a távozás útjára. Verstappen más versenysorozatokban is kiakarja próbálni magát, valamint családjától sem szeretne ennyit távol lenni. Jövőre már 24 versenyre utazik a mezőny, és a jövőben akár ez a szám még növekedhet.
Mindaddig Alonso még 42 évesen is elszánt, és esze ágában sincs jelenleg szögre akasztani a sisakot.
„Sokszor mondtam már, még 2018 előtt is, hogy nem azért fogom abbahagyni a versenyzést, mert nem érzem magam motiváltnak, vagy lassú leszek. Ha egy nap már nem lesz meg a sebességem, az észrevehető lesz. Nem leszek elégedett a teljesítményemmel, így én leszek az első, aki felemeli a kezét és azt mondja itt a vége. Ám nem hiszem, hogy ez be fog következni. Rendkívüli önbizalmam van a teljesítményemmel kapcsolatban” – kezdte Alonso.
Ugyanakkor a kétszeres világbajnok meg tudja érteni, miért gondolt Verstappen arra, hogy nem akar sokáig a Forma-1-ben lenni.
„Lehet, hogy a megterhelő menetrend miatt egy nap úgy fogom érezni, itt az ideje továbbállni, hiszen vannak más fontos dolgok is az élet ben. Ez a szezon is megterhelő volt, pedig két versenyt töröltek, így 22 versenyhétvégén vettünk részt. Jövőre már 24 futamból fog állni a naptár. Meglátjuk, milyen érzés lesz. Ma néztem, Las Vegastól három versenyünk lesz az év végén egymás után. Nem tudom, miért gondoltam, hogy Vegas után kihagyás lesz jövőre, azt hittem, csak Katar és Abu Dhabi lesz rögtön egymás után. Úgy 10 perce tudtam meg, hogy három futam követi majd szorosan egymást. Az ilyen dolgok szívják le az energiámat, nem a versenyzés” – tette hozzá a spanyol.
A fejlődésük ugyan bizalommal tölti el őket, ám az amerikai ügyvezető és Stella is türelemre, valamint szerénységre inti a papaya színű alakulatot. Ha sikerül jól kezdeniük a 2024-es szezont, akkor akár futamot nyerhetnek a következő évben. A tavaly átadott új szélcsatornájuk és a riválisoktól igazolt nagyágyúk miatt jó pozícióban van a csapat, a kérdés az, mennyire tudnak élni a lehetőségeikkel.
Ugyanakkor az idei szezon vizsgálva arra kérték az olasz csapatfőnököt, nevezze meg azt a három versenyzőt, akit jelenleg a legjobbnak tart a rajtrácson. Max Verstappen és Lando Norris mellett Fernando Alonso nevét említette Stella. A kétszeres világbajnok a Ferrarival dolgozott együtt az 52 éves szakemberrel. 2010-2014-ig a spanyol versenymérnöke volt, majd együtt igazoltak át 2015-ben a McLarenhez. Ugyanakkor a hétszeres világbajnok nem fért fel a listára.
„Lando (Norris) az egyik legjobb versenyző a rajtrácson. Nagyon gyors, nagyon erős a versenyeken és jól kezeli az abroncsokat is. Ha Landóra gondolok, úgy vélem a bajnoki címért harcolna ha a jó autót tudnánk neki biztosítani. Ugyanakkor ott van Oscar is, aki tehetséges és nagyon intelligens. Érdekes tulajdonságokkal rendelkezik és nagyon nyugodt. Ám, ha a legteljesebb versenyzőről beszélünk, akkor nekem azonnal Fernando Alonso jut az eszembe. Alapvetően neki nincsenek gyengeségei, és ez teszi őt egyedivé. Ugyan sok mindenben nem ő a legjobb, viszont a legtöbb területen nagyon erős. Oscarban az ő erős elméjét és gondolkodásmódját látom. E tekintetben egyértelműen olyan, mint Fernando. Vezetés közben is képes matematikai számításokat végezni. Míg a versenyzői fejlődés teszi Landót olyan teljessé. Ez szintén Fernandóra emlékeztet. Így tehát ugyanabban az autóban szerintem a három legjobb versenyző Max Verstappen, Lando Norris és Fernando Alonso lenne” – nyilatkozta a McLaren csapatfőnöke.
Fernando Alonso úgy véli, az Aston Martin mindenkinél jobban megérdemelte volna, hogy futamot nyerjen idén.
A spanyol versenyző tavaly még az Alpine-t erősítette, ám a tárgyalások és a szerződéssel kapcsolatos ajánlat elmaradása miatt igent mondott a kanadai-brit csapat hívására. Sebastian Vettel utána kétszeres világbajnok vette át a stafétabotot a zöldeknél, akik meglepően jól kezdték a 2023-as szezont.
Az év elsőfelében szinte állandó vendége volt a pódiumceremóniának a 42 éves versenyző, Monacóban még a futamgyőzelemhez is közel került. Ám a többiek fejlődésével párhuzamosan az Aston Martin visszaesett. Az év végén ismét jobban szerepeltek, de az ötödik helynél már nem tudtak előbb kerülni a konstruktőri listán.
Az év eleji formájuk miatt Alonso úgy véli, igazán megérdemelték volna, egy futamgyőzelmet. 2022 végén még álmodni sem mert arról, hogy ilyen jól kezdik az idei évet, így némileg csalódással tölti el, hogy az első helyért járó trófeákat nem vehettek át a csapattal egyik versenyen sem.
„Összességében csak pozitívumokat látok. Ezek a küzdelem a csapat útjának a részei. Nagyon erősen kezdtünk az idei autóval, ami meglepően versenyképes volt. Talán még minket is meglepett, mennyit fejlődtünk az előző szezonhoz képest. Olyan helyzetben találtuk magunkat, amire nem voltunk felkészülve. A Ferrari és a Mercedes hozzászokott ahhoz, hogy ilyen szinten küzdjön. Az autó fejlesztését tekintve év közben egy kicsit vissza is estünk. Szerintem a lehetőség a győzelemre meg volt, Monacóban kerültünk a legközelebb hozzá. Talán egy eltérő gumikeverék vagy valami más különbséget jelentett volna. Ha Zandvoortban jó pozícióban lettünk volna az újraindításnál… akár ott is meglehetett volna. Voltak lehetőségeink itt is, ott is. Úgy vélem jobban megérdemeltük volna, mint bárki más” – nyilatkozta Alonso.
Fernando Alonsótól számos nagyszerű megmozdulást láthattunk a 2023-as Forma-1-es szezon során. A spanyol pilóta Sergio Pérezzel való utolsó körös csatája kapta az év akciójárt járó díjat a pénteki FIA gálán.
Az Aston Martin és a Red Bull pilótája az interlagosi futam utolsó köreiben találta meg egymást a pályán. Ugyan Pérez az utolsóelőtti körben meg tudta előzni a kétszeres világbajnokot, az utolsó körben egy felesleges védekezési manőverrel megadta a lehetőséget a spanyolnak a támadásra. A 32-szeres futamgyőztes köszönte szépen, és visszavette a pozíciót, amit végül meg is tudott tartani, mert 53 ezreddel meg tudta előzni a mexikóit.
Alonso nem volt jelen a díjátadó gálán, de egy videóüzenetben megköszönte azt, hogy neki adták a díjat, és azt is elmondta, hogy a csatában nem csupán neki, hanem Péreznek is elévülhetetlen érdemei voltak.
„Hatalmas köszönet, hogy a Sergióval való csatámat szavaztátok meg az év akciója díj alkalmából – fogalmazott az Aston Martin pilótája a videóüzenetben. – Szeretném megköszönni ezt Sergiónak, és megosztani vele ezt a díjat. Bármilyen pályán való csatáról beszélünk, mindegyikhez két ember szükséges.”
„Szerintem ez a csata nem csak a jelen, de a jövő korosztályának is mintaként kell tekintenie, mivel tisztán, ütközések nélkül kell megvívni a kerék a kerék elleni csatákat. Remélhetőleg a következő szezonban is látunk majd hasonlóan szép pillanatokat.”