Címke: Fernando Alonso

  • Verstappen az időmérőre feltámadt, a Red Bullé a pole a szezonnyitó Bahreini Nagydíjra

    Verstappen az időmérőre feltámadt, a Red Bullé a pole a szezonnyitó Bahreini Nagydíjra

    Max Verstappen kezdheti az első helyről a Bahreini Nagydíjat, miután domináns teljesítménnyel megnyerte az időmérőt. Az elképesztően szoros időmérő végén a holland villant egyet, és már nem tudták megközelíteni.

    Talán kevesen gondolták a Bahreini Nagydíj hétvégéjének kezdete előtt, hogy az első idei időmérő edzésnek teljes bizonytalanságban vág majd neki a mezőny, és még a csapatok sem fogják tudni belőni, hogy ki lehet a pole pozíció esélyese. Merthogy ez történt, és öt csapat, a Red Bull, a Ferrari, a McLaren, az Aston Martin és a Mercedes sem volt kizárható az első helyért folyó csatából.

    Q1

    A Q1-ben persze még nem kellett megváltani a világot, így az első, 18 perces szakasznak az volt a nagy kérdése, hogy ki lesz az idei első 5 kieső. Eközben persze érdekes volt figyelni az elejét is, hiszen már itt sem spórolt senki. Elsőként a két Ferrari tett meg mért kört közepes keveréken és Sainz a 3. szabadedzéshez hasonlóan ismét gyorsabb volt Leclerc-nél, de most csak 52 ezreddel. A vörös autók mellett ekkor még csak a két Alpine merészkedett ki, de közel 8, illetve 1,2 másodpercet kaptak közepes gumin, majd Gasly idejét pályaszélesítés miatt még törölték is.

    Közepeseken természetesen nem lehetett továbbjutni, így a többiek nem is bíbelődtek a sárga oldalfalú Pirellikkel, és hamarosan a Ferrarik és az Alpine-ok is visszatértek lágy gumikon. Az első roham után az utolsó tréninghez hasonlóan Carlos Sainz ragadta magához a vezetést, de mögötte elképesztően szoros volt a mezőny. A második helyen Verstappen áll 0,122 másodperces hátránnyal, de Norris is csak 0,234 másodpercet, Alonso pedig a negyedik helyen 0,270 kapott.

    Sainz a Q1-ben ott folytatta, ahol a 3. edzésen abbahagyta:

    A spanyoltól lefelé Pérez, Leclerc, Russell, Hülkenberg, Albon, Piastri volt az első 10 sorrendje, de a McLaren ausztrálja is 8 tizeden belül állt, és még a 12. helyezett Lewis Hamilton hátránya sem érte el a 9 tizedet. A virtuális utolsó sort – ahogy az várható volt – a két Alpine foglalta el.

    A hajrára Sainzon kívül mindenki feltett egy újabb lágy szettet, azaz a spanyol megspórolt egyet. A tőle több mint 3 tizedes lemaradásban levő Leclerc-nek nem is tetszett, hogy ő nem maradhatott a garázsban, de mérnöke közölte vele: muszáj mennünk, mert a pálya javulása miatt veszélyben lehet a továbbjutás. Ez végül csont nélkül meglett a monacóinak az első idejével, és több kört nem is ment, inkább Norrishoz hasonlóan a felvezető köre végén visszatért a bokszba.

    Végül többen is hasonlóan tettek, vagy a mért körüket nem fejezték be. Ezért az élen kialakult sorrend egyáltalán nem volt reprezentatív, de azért az Aston Martinnál bizonyára mosollyal nyugtázták, hogy Lance Stroll feljött a 2. helyre Sainz mögé. Őt Verstappen, Norris, Alons, Pérez, Leclerc, Russell, Albon és Hamilton követte az első 10-ben, de az érdekes a kieső sorrendje volt. Búcsúzott ugyanis mindkét Sauber, Logan Sargeant és a két Alpine is. A mezőny szorosságát azonban jól jelzi, hogy az utolsó előtti helyen végző Pierre Gasly is csak 0,884 másodpercet, az utolsóként záró Esteban Ocon pedig 1,039 másodpercet kapott, ami egyáltalán nem tragikus lemaradás, és szezonközi fejlesztésekkel a franciáknak minden esélye meglesz, hogy elmozduljanak ebből a pozícióból.

    A Q1 végeredménye:

    Q2

    A második szakasz első rohamára csak Norris, Verstappen, Alonso és Pérez kapott új lágy gumikat, így nem volt meglepő, hogy az első három sorrendje Verstappen, Pérez, Norris módon alakult, míg az első kanyar előtt a jobb elsőjét állóra fékező kétszeres világbajnok az 5. helyre sorolt be. Ami kissé lelombozó lehetett a többieknek, hogy Verstappen begyújtotta a rakétákat, és 1:29.374-es idejével több mint 5 tizedet vert Norrisra és Pérezre is, Alonso, valamint a 4. Leclerc pedig már több mint 7 tizede kapott. A spanyol mögött Hamilton, Sainz, Piastri, Russell és Stroll tette teljessé az első tízet, míg a kieső helyeken Hülkenberg, Cunoda, Ricciardo, Albon és Magnussen volt a sorrend.

    A tűzijáték azonban még hátra volt, és Hülkenbergnek Lance Stroll kárára sikerült bekerülnie a legjobb 10-be, míg a többiek Cunoda, Stroll, Albon, Ricciardo, Magnussen sorrendben búcsúztak.

    Az élen Charles Leclerc 1:29.165-ös körrel lenyomta Verstappent, de a holland nem futott mért kört, mert így is a 2. helyen végzett. Mögé az egyaránt javító Sainz ért oda, őt pedig Hamilton, Alonso, Hülkenberg, Russell, Pérez, Norris és Piastri követte.

    A Q2 végeredménye:

    Q3

    A mindent eldöntő 10 percnek Verstappen, Sainz és Russell vágott neki vadonatúj gumin, míg többek gumijában legalább egy felvezető és megkezdett mért kör benne volt. A Mercedes fiatalabbik britje szállított elsőként mért kört a teljesen új gumin támadók közül, és 1:29.603-mal átvette a vezetést Norristól, de nem sokkal ezután jött Verstappen és 1:29.421-re szorította le a lécet. Ehhez Pérez, Hamilton és Sainz sem tudott hozzászagolni, Leclerc viszont igen, és mindössze 0,052 másodperces hátránnyal feliratkozott a 2. helyre.

    Az első roham után így Verstappen, Leclerc, Russell, Sainz, Norris, Pérez, Hamilton, Hülkenberg, Piastri volt a sorrend, míg Fernando Alonso inkább nem próbálkozott használt gumin, és a garázsban maradva várt az egyetlen lövésére. Erre az edzés végi körök előtt, üres pályán kerített sort, hogy remek körrel, mindössze 121 ezredes hátránnyal bejöjjön a 3. helyre.

    Az utolsó rohamokat a két McLaren kezdte, de Piastri csak a 7., Norris pedig a 6. helyre sorolt be. Utánuk érkezett a két Mercedes: Russell javított és eggyel hátrébb lökte Alonsót, Hamilton viszont csak a 8. pozícióba ugrott előre. A Mercedesek után jött Verstappen és 1:29.179-re gyorsulva kétséget sem hagyott afelől, hogy az övé lesz a pole, mert Leclerc is csak 0,228 másodpercre tudta megközelíteni.

    A címvédő így pole-lal kezdi az évet, mellőle Leclerc fog rajtolni a Ferrarival, míg a második sorban Russell és Sainz várhatja majd a lámpák kialvását. Az 5. helytől lefelé Pérez, Alonso, Norris, Piastri, Hamilton és Hülkenberg tette teljessé az első tízet.

    A Bahreini Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

  • Az F1 semmit nem tesz, hogy marasztalja Verstappent és Alonsót

    Az F1 semmit nem tesz, hogy marasztalja Verstappent és Alonsót

    Hiába panaszkodnak egyre többen már a versenyzők közül is a tarthatatlan hosszúságú versenynaptár miatt, a Forma-1 tervei között nem szerepel a futamszám csökkentése – sőt, visszatérhet egy korábbi rendező, és az európai helyszínek rotációja is a küszöbön áll.

    „Amikor kezdtem, 16 futamunk volt, aztán idővel ez a szám felment 18-ra, majd amikor a Liberty megérkezett, azt mondták, hogy 20 az abszolút határ. Most pedig 24 verseny van” – méltatlankodott Fernando Alonso a Bahreini Nagydíj szerdai sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy a bővülő naptár az egyik oka, amiért komolyan el fog gondolkodni, folytatni akarja-e az F1-es versenyzést 2024 után.

    Max Verstappen is visszhangozta kollégája panaszait, a holland számos alkalommal kifejtette már, hogy szeretne más dolgokkal is foglalkozni az életében, és emiatt a korai visszavonulást is fontolgatja. A holland Motorsport azon kérdésére viszont, hogy meghosszabbítaná-e a karrierjét, ha lecsökkenne a futamok száma, rávágta: „Egyértelműen!”

    Két tényező is a visszavonulás felé taszíthatja Alonsót

    Szahírban Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója beszélt a naptár alakításának következő lépcsőfokairól. 2026-től Madrid is beszáll, átvéve Barcelona helyét, a paddockban pedig egyre erősebben terjed annak a híre, hogy végre elérkezik a régóta emlegetett rotációs rendszer időszaka is az európai helyszínek számára, amelynek első résztvevői Spa és Zandvoort lehetnek. Az Autosport emellett úgy értesült, egy dél-koreai helyszín érkezése is napirenden van, és nem is feltétlenül a korábban már használt jeongami pályán.

    „Abban az évben sok, főként európai nagydíj esetében kinyílnak a lehetőségeink. Azt hiszem, 2026-ban érdekes dolgokat láthatunk majd. Jelenleg is egyeztetünk erről az európai promóterekkel, és hamarosan bejelentést teszünk” – mondta a tervekről Domenicali.

    „Madrid egy dolgot máris megmutatott: bebizonyította, hogy az öreg kontinens még mindig odafigyel az F1-re, amikor már mindenki azt mondta, hogy az érdeklődés csökkenése miatt el kell távolodnunk Európától. De bebizonyítottuk ennek az ellenkezőjét.”

    Bár az olasz szakember szavaival, miszerint az F1 éppen az európai helyszínek megtartása mellett kardoskodik, a közvélemény talán nem teljesen ért egyet, de Domenicali annyiban megnyugtatta az aggodalmaskodókat, hogy az idei, rekordot jelentő futamszám nem fog tovább nőni – igaz, csökkenni sem, ami aligha van a csapattagok ínyére.

    „Ahogyan zajlik a naptár régiókra bontásának folyamata, egyre inkább látszik, hogy európai központú helyett egyre inkább világszintű sorozattá váltunk, ezt pedig meg is kell őriznünk a továbbiakban. Egyúttal szeretném megerősíteni, hogy szerintünk a 24 futam a megfelelő szám” – fogalmazott.

  • A Mercedesek a leggyorsabbak a második edzésen, Verstappennek továbbra is gondjai voltak

    A Mercedesek a leggyorsabbak a második edzésen, Verstappennek továbbra is gondjai voltak

    Lewis Hamilton zárta az élen a Bahreini Nagydíj második szabadedzésén, megelőzve csapattársát, George Russellt, illetve Fernando Alonsót. Max Verstappen csak hatodikként zárt, de a versenyszimuláció már jobban alakult neki.

    Magyar idő szerint késő délután rendezték a Bahreini Nagydíj egyetlen igazán releváns szabadedzését, hiszen az időmérőhöz és a futamhoz hasonlóan a második gyakorlás is villanyfényben zajlott. A tréning elején a levegő hőmérséklete 17, míg az aszfalté 23 fokos volt, de ez az egy óra során csökkent.

    Ricciardo nyitotta az élen a 2024-es Forma-1-es szezont

    A bokszutca kijáratának megnyitása után Valtteri Bottas vezetésével sorban pályára rajzottak a mezőny tagjai. A gumiválasztás változatos volt: néhány csapat a közepes, mások a lágy gumik mellett döntöttek kezdésnek. A Ferrari az utóbbiak mellett voksolt, ahogyan Sergio Pérez és Lewis Hamilton is.

    Az első köridőt a finn versenyző autózta, a tízszeres F1-es futamgyőztes 1:32.645 másodperc alatt ért körbe a közepeseken. A 34 esztendős pilótát már az elején vizsgálták, mivel felmerült, hogy nem megfelelő módon hagyta el a bokszutcát. Az első próbálkozások után Hamilton 1:30.751-gyel állt az élre, 827 ezreddel megelőzve Charles Leclerc-t.

    George Russell, valamint az Aston Martin versenyzői valamivel később kezdték meg a munkát: Fernando Alonso a második helyen kezdett, 284 ezreddel lemaradva Hamiltontól, míg Lance Stroll ötödikként nyitott. Ami Russellt illeti, ő a középső szektorban elvette az első gyorskörében. Ahogyan az sokszor megesik, Max Verstappen utolsóként hagyta el a garázst, körülbelül 8 perccel az edzés kezdete után.

    Russell aztán feljött a hetedik pozícióba, míg Pérez a harmadikba, 645 ezredes hátrányban Hamiltontól. A mexikói versenyzőt azonban hamarosan Leclerc és Verstappen is megelőzte: előbbi 1:31.171-ig jutott, utóbbi pontosan 1 tizeddel volt lassabb nála. A monacói pilóta egyébként hibázott az utolsó kanyarban.

    18 perc után Verstappen javított, és feljött a harmadik helyre, 1 századdal megelőzve Leclerc-t. A címvédő arra panaszkodott, hogy túlságosan sok levegő megy a sisakjába, ami nyilvánvalóan nem ideális egy pilóta számára. Körülbelül ugyanekkor a Williamsek feljöttek a nyolcadik, illetve kilencedik pozícióba immáron a lágyakon.

    A második lágy gumis etapok során Carlos Sainz 18 ezredes lemaradással feljött a második pozícióba, míg az addig közepeseken lévő Oscar Piastri további 15 ezreddel volt lassabb a Ferrari pilótájánál. Hogy még sok volt az élmezőnyben a tartalék, azt jól mutatja, hogy Nico Hülkenberg mindössze 1 tizeddel maradt el az ausztrál versenyzőtől.

    Hamilton aztán szintén javított, így 1:30.374-es körével 395 ezredre növelte előnyét Sainzcal szemben. Nem sokkal később Verstappen ugyan javított, de sárga utolsó szektora miatt továbbra is 477 ezred volt a lemaradása a hétszeres világbajnokkal szemben. Leclerc viszont csupán Pérezt megelőzve a hetedik helyre jött fel, miután Stroll feltartotta az 1-es kanyarban.

    2 perccel a tréning fele után Russell átvette a második helyet Sainztól, miután 206 ezreddel volt lassabb Hamiltonnál, míg Stroll csapattársát megelőzve a hetedik helyre ugrott fel. Egészen addig, amíg Alonso is feltette a második szett lágyat, amellyel feljött a harmadik pozícióba, 8 századdal elmaradva Russelltől. Verstappenhez hasonlóan a spanyol pilóta is sárga utolsó szektort autózott.

    Ekkor ki is alakult a végeredmény, hiszen a későbbiekben mindenki versenyszimulációt teljesített. Hamilton, Russell és Alonso mögött Sainz, Piastri, Verstappen, Hülkenberg, Stroll, Leclerc és Pérez lett az első tíz sorrendje. A mezőny második feléből Lando Norrist kell megemlíteni, aki nem teljesített értékelhető egykörös szimulációt, és 2,234 másodperces hátrányban a huszadik, utolsó helyen zárt, de ez nyilvánvalóan nem a valós teljesítménye. Ami a versenyszimulációkat illeti, a legjobb köröket a várakozásoknak megfelelően Verstappen futotta, de az idők alapján szoros lehet a csata az élmezőnyben.

    A Bahreini Nagydíj második szabadedzésének végeredménye

  • Két tényező is a visszavonulás felé taszíthatja Alonsót

    Két tényező is a visszavonulás felé taszíthatja Alonsót

    Fernando Alonso bízik abban, hogy az Aston Martin idén felkészültebben vág neki idén az F1-es fegyverkezési versenynek. Ahhoz viszont, hogy 2024 után is a sportban maradjon, szüksége lesz valamiféle meggyőzőerőre, ami ellensúlyozná az általa felsorolt negatívumokat.

    Nem kezdődhet el F1-es szezon anélkül, hogy Alonso, aki idén júliusban már 43 éves lesz, meg ne kapná a kérdést a visszavonulásával kapcsolatban. A spanyol negyedik évét kezdi meg azóta, hogy kétéves szünet után visszatért a sportba, és az idei a második szezonja az Aston Martinnal, az év végén azonban lehetősége van távozni. Ám azt illetően jelenleg még ő is bizonytalan, hogy hosszabbít-e a csapattal, vagy esetleg új opció után néz a mezőnyben.

    „El kell döntenem, akarom-e folytatni a versenyzést. Ez lesz az első, amiről döntést kell hoznom néhány verseny múlva. Nagyszerűen érzem most magam, de a versenynaptár kimerítő, és 2026-ban új szabályok érkeznek” – mondta. „Nem tudom, hogy ezek mennyire csábítóak. Ahogy azt már a teszteken is említettem, várni fogok pár versenyt a döntésemmel.”

    A 2023-as szezon meglepetéseként robbant be az Aston Martin, hiszen már a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon a harmadik helyen zárt a csapattal Alonso, aki az év során összesen nyolcszor állt dobogóra, ám az idő múlásával visszaesett a silverstone-i alakulat teljesítménye.

    „A csapatban eltérő hozzáállást tapasztalok 2023-hoz képest. Tavaly jó alappal kezdtünk, de talán magunkat is sokkoltuk azzal, hogy milyen jók voltunk az év elején. A pályán kívül azonban, az autó fejlesztése terén még nem voltunk olyanok, mint egy nagy csapat” – fogalmazott a spanyol a bahreini sajtótájékoztatón.

    „De sokat tanultunk a tavalyi évből. Fontos lépcsőfok volt annak érdekében, hogy az Aston Martin a jövőben bajnokká váljon. Azt hiszem, idén is erős alappal kezdünk, de sok mindennel készülünk a szezon hátralévő részére, így érdekes lesz látni, hogy ezúttal tudjuk-e tartani a fejlesztési ütemet az élcsapatokkal.”

  • Alonso egy Verstappen feletti átemeléssel már megkezdte az idei rivalizálást

    Alonso egy Verstappen feletti átemeléssel már megkezdte az idei rivalizálást

    Pár nappal a Bahreini Nagydíj kezdete előtt a versenyzők még egymás társaságában töltik a kikapcsolódást és az edzést, eközben pedig izgalmas párosok álltak össze csapattársaként.

    Több versenyző is Bahreinben maradt a teszt és az első versenyhétvége közötti néhány napra, és szívesen töltötték egymás társaságában az időt. Népszerű sport közöttük a padel, ami egy a teniszhez hasonló ütős játék, s nagyot robbant a közösségi médiában a fotó, amelyen Max Verstappen, Lando Norris, Fernando Alonso és Daniel Ricciardo pózolt egy padelpályán.

    Nem csak ők négyen voltak jelen: az egyik fotóra beszaladt a képbe Verstappen barátnőjének Kelly Piquet-nek Danyiil Kvjattal közös lánya, Penelope, egy másik kép tanúsága szerint pedig a csapat további pilótákból és edzőkből állt, köztük Charles Leclerc-rel, Pedro de la Rosával és a korábbi F2-es bajnok Felipe Drugovichcsal.

    Egyik meccsről még egy videó is kikerült. Itt az egyik oldalon Leclerc és Verstappen, a másikon Norris és Alonso a csapattársak – a felvétel végén Alonso örömével, miután egy szupergyors reakciónak köszönhetően sikerült pontot szereznie Verstappen átemelésével.

    És még csak nem is ez volt az egyetlen padelpálya Szahír környékén, amit F1-es pilóták vettek birtokban. Egy másik, szabadtéri helyszínről ugyanis Alexander Albon, Logan Sargeant és Oscar Piastri jelentkeztek be!

    Sargeant, Albon, Piastri
    Fotó: Instagram
  • Alonso reméli, csapata idén nem követi el ugyanazokat a hibákat, mint tavaly

    Alonso reméli, csapata idén nem követi el ugyanazokat a hibákat, mint tavaly

    Fernando Alonso szerint az Aston Martin tanult a tavaly elkövetett hibákból.

    A csapat a Red Bull mögötti mezőnyben meglepetésre a legjobbnak számított a 2023-as szezon első harmadában, de később a Ferrari, a Mercedes és a McLaren is eléjük lépett, miközben ők maguk irányt tévesztettek, sok versenyből nem hozták ki a maximumot. Alonso úgy érzi, ez idén nem fog megismétlődni.

    „Magabiztos vagyok – közölte. – Sokat kísérleteztünk, sok változtatást végrehajtottunk, hogy megértsük a problémákat, és azt, hogy milyen irányt kell követnünk idén az autóval.” 

    „Úgy vélem, sok mindent megértettünk, és az idei kocsival igyekszünk javítani a korábbi gyengeségeken. Tavaly néhányszor talán rossz irányba indultunk el, és ezt későn vettük észre. Ezt a tudást és a tavalyi nehézségek során megtanult leckéket alkalmazni tudjuk a 2024-es autón, meglátjuk, milyen eredménnyel.”

    „Szerintem jót léptünk előre. Vélhetően nem akkora mértékben, mint az előző évben, amikor az előző szint nagyon alacsonyan volt, most pedig magasabban volt.”

    Alonso jövője szempontjából sem mindegy, hogyan teljesít az Aston Martin idén, hiszen 2025-ben sok helyen átalakulhat a pilótapáros összetétele, és a spanyol iránt biztos nagy lesz a kereslet, akinek a képességei a jelek szerint 40 év fölött sem szenvedtek csorbát. Sőt, ő maga azt állítja, a tavalyi szezonjában nyújtotta a legjobb teljesítményt 2012 óta.

    Alonso: Nem tudom, hogy idén is mosolyogni fogok-e

  • Alonso lehet a pilótapiac legfőbb mozgatórugója?

    Alonso lehet a pilótapiac legfőbb mozgatórugója?

    Nagy változásoknak lehetünk szemtanúi a Forma-1-ben a 2025-ös szezonra. Fernando Alonso már kijelentette, hogy ő lehet a legkelendőbb versenyző a pilótapiacon legkelendőbbé, és emiatt kedvező helyzetből tárgyalhat majd az esetleges kérőivel.

    A spanyol kétszeres világbajnok még 2023-ban csatlakozott az Aston Martinhoz, de a szerződése az idei szezon végén már le is fog járni a zöldeknél. Mivel a Ferrarihoz Lewis Hamilton miatt lesz egy szabad ülés a 2025-ös szezonra, így már most elkezdődtek a találgatások, hogy Toto Wolffék kit fognak alkalmasnak találni a feladatra.

    Alonso szerint már az egész mezőny tudja, hogy ki lesz idén a világbajnok

    A nevek között természetesen a spanyol kiválóságé is szerepelt, aki nemrégiben hangoztatta, hogy ő lesz az egyetlen világbajnok, amiknek nem lesz érvényes szerződése sem a 2025-ös évad kezdése előtt. Ugyan Alonso már 42 éves, de állítása szerint idén érte el a legjobb eredményeit a fizikai felkészülése terén, és a kiváló képességei mellett már csak emiatt is ő lehet a legesélyesebb a felszabaduló Mercedes ülésért folytatott versenyfutásban.

    Az Aston Martin pilótája mellett azonban számos más esélyes is van, péládul az idei szezon a Formula 2-ben töltő Andrea Kimi Antonelli. Az olasz Mercedes juniornak ez lesz az első éve a Forma-1 előszobájaként is emlegetett sorozatban, de a korábbi bajnoki címeinek köszönhetően már most megvan a szuperlicenszhez szükséges pontmennyisége.

    Alonso a Bahreinben megrendezett szezon előtti teszt utolsó napján elmondta, hogy jó helyzetből várhatja majd a tárgyalásokat, de azt is hozzátette, hogy az idei év elején az ezzel kapcsolatos kérdések helyett a versenyzésre szeretne összpontosítani első sorban.

    „Az én helyzetem kifejezetten érdekesnek mondható, mert jó tárgyalási helyzetben vagyok – ismerte el a 32-szeres futamgyőztes. – Az első pár versenyt szeretném úgy megcsinálni, hogy nem gondolok ezekre a dolgokra.”

    „Szeretném látni, hogy milyen lesz az új év. Ez lesz a leghosszabb szezon a sportág történelmében. Az utazási szokásaimon is változtatni szeretnék, és mindent hatékonyan csinálni, hogy az összes hétvégének óriási energiával vághassak neki.”

    Alonso azt is elismerte, hogy a sűrű edzései miatt csak egy nappal később értesült a Hamilton-Ferrari házasság létrejöttéről. A spanyolt az is meglepte, hogy milyen hamar beindultak a pilótakeringő. Ez azért köszönhető, mert a 20 fős mezőnyből 13 versenyzőnek fog lejárni a kontraktusa a 2024-es idény végeztével.

    Aston Martin: Szeretnénk megtartani Alonsót, de…

  • Alonso szerint már az egész mezőny tudja, hogy ki lesz idén a világbajnok

    Alonso szerint már az egész mezőny tudja, hogy ki lesz idén a világbajnok

    Fernando Alonso nemrégiben adott nyilatkozata nagyon rossz hírt jelenthet a Forma-1 szurkolói számára. A spanyol kétszeres világbajnok szerint a 20-ból 19 pilóta már most tisztában van azzal a ténnyel, hogy idén sem lesz világbajnok.

    Alonso szerint az Aston Martin egyértelmű előrelépést ért el az AMR24-gyel a tavalyi évhez képest. Lawrence Stroll csapata hiába kezdte nagyon jól a 2023-as évet, nem tudott közeledni a Red Bullhoz, és az idő múlásával a riválisai is lehagyták őt a fejlesztési versenyben. Azonban a spanyol a többi csapat fejlődése miatt egyelőre nem meri kijelenteni, hogy a silverstone-i istálló idén is képes lesz megismételni a tavalyi évadhoz hasonló parázs startot.

    A Ferrari az utolsó tesztnap leggyorsabb idejével hangolt a szezonnyitányra

    Alonso figyelmét a Red Bull új, formabontó dizájnja sem kerülte el. A Milton Keynes-i istálló óriási meglepetésre egy, az RB19-hez képes jelentős mértékben eltérő konstrukcióval rukkolt elő a bemutatóján. Nagy kérdés volt, hogy a Mercedes tavalyi megoldásait is magában foglaló autóba nem sül-e be a Red Bull, de Max Verstappen az első napon aratott fölényes sikerével, és a lenyűgöző versenyszimulációival gyorsan pontot is tett az ügy végére.

    A spanyol kiválóság úgy véli, ezen tények miatt már most kijelenthető, hogy a Red Bull holland kiválósága lesz a világbajnok idén is, mert szerinte a csapattársának, Sergio Péreznek semmi esélye sem lesz vele eszemben.

    „Nincs kristálygömböm, hogy megmondhassam, mit fognak elérni a többiek – olvashatók a 32-szeres futamgyőztes szavai az Autosport.com hasábjain. – Szerintem Max lesz a világbajnok, és a Red Bull továbbra is uralni fogja a sportágat. Az általuk prezentált koncepció egy óriási meglepetés volt a számomra.”

    „Jelen pillanatban csak azt kell megnézni, hogy milyen teljesítményt nyújtanak. A mezőnyből 19 pilóta már most tudja, hogy nem lesz világbajnok az idén. Az esetek 99%-ában mindig ez történik, ezért is ilyen kegyetlen ez a sport.”

    Alonso azt is hozzátette, hogy nehéz még az Aston Martin győzelmi esélyeiről beszélnie. A Red Bull már a tavalyi évben is a Szingapúri Nagydíj kivételével az összes versenyt megnyerte, és ha az RB20 hasonlóan jól muzsikál majd Verstappen alatt, mint azt az elődje tette, akkor a 2023-as szezonhoz hasonló dominanciát láthatunk majd 2024-ben is a részéről.

    Verstappen véleménye ijesztő lehet a riválisoknak: jól szórakozott

  • Aston Martin: Szeretnénk megtartani Alonsót, de…

    Aston Martin: Szeretnénk megtartani Alonsót, de…

    Az Astont Martin csapatfőnöke, Mike Krack szerint Lewis Hamilton Ferrarihoz való szerződése már most felkavarta az állóvizet a Forma-1 pilótapiacán. A luxemburgi szakvezető azt is hozzátette, hogy emiatt bármennyire is szeretnének szerződést hosszabbítani Fernanrdo Alonsóval, nem lesz egyszerű a feladatuk.

    Mivel a brit hétszeres világbajnok az idei év végén távozik Brackley-ből, felszabadul egy ülés a királykategória egyik élcsapatánál. Krack tisztában van azzal, hogy ha Toto Wolffék elhatározzák magukat, akkor akár a spanyol 32-szeres futamgyőztes is átveheti brit riválisa helyét a Mercedesnél. A 42 éves Alonso szerződése az idei év végén jár majd le a zöldeknél, szóval a szóban forgó lépés megtételében semmi nem akadályozná őt.

    Alonso: Két hónapja még nem volt Hamilton gyerekkori álma a Ferrari

    „Lewis aláírásával a piac teljes mértékben a feje tetejére állt – fogalmazott Krack. – Tisztában voltunk vele, hogy lesz pilótakeringő az idén, de erre nem álltunk készen. Még el sem kezdődött a mostani évad, és már most káosz uralkodik.”

    „Szeretjük Fernandót nagyon, remek a kapcsolatunk, és kölcsönösen megbízunk egymásban. Fantasztikus lenne, ha 2025-ben és 2026-ban is folytathatnánk az elkezdett munkát. Már 2023-ban is voltak remek pillanataink, és ki tudja, lehet, hogy 2024-ben még több ilyenben lesz részünk.”

    Természetesen Alonso sem úszhatta meg a Mercedesszel kapcsolatos kérdéseket, és az Aston Martin autóbemutatóján többek között erről is beszélt.

    „Meglátjuk majd, mi lesz – árulta el a spanyol kiválóság. – Most a szezon kezdete a lényeges, és emiatt a teljesítményemre, nem pedig a jövőmre összepontosítok. Ha még a következő években is itt leszek, akkor az év elején fogok dönteni a jövőmről. Nem szeretnék ezzel a versenyzés közben foglalkozni, mert ez hatással lehet akár a pályán való teljesítményemre is.”

    Alonso azt is hozzátette, hogy az új szabályok érkezése előtt ő lesz az egyetlen olyan világbajnok a mezőnyben, akinek nem lesz érvényes szerződése egyik csapatnál sem. Ugyan ez a kijelentés egy esetleges csapatváltásra is utalhat, de a kétszeres világbajnok azt is elárulta, hogy még akár évekig képes lesz versenyezni, és jelen pillanatban az Aston Martin jelenti az első számú prioritását.

    Megérkezett az autó, amivel Alonso győzelemre tör

  • Alonso: Két hónapja még nem volt Hamilton gyerekkori álma a Ferrari

    Alonso: Két hónapja még nem volt Hamilton gyerekkori álma a Ferrari

    Különösen szókimondó interjút adott az Aston Martin autóbemutatója alkalmából Fernando Alonso, aki elmondta, nem a fizikai képességei fogják meggátolni abban, hogy 50 évesen is versenyezzen. Emellett odaszúrt Lewis Hamiltonnak, és egy kicsit még Kimi Räikkönennek is.

    Alonso idén már 21. Forma-1-es szezonját kezdi meg versenyzőként, nyáron pedig 43 éves lesz. Bár a mezőny legidősebb tagjaként a visszavonulás kérdése megkerülhetetlen téma vele kapcsolatban, a spanyol úgy érzi, még mindig sok éven át bírná a sport fizikai terhelését, s akár a modernkori F1 korrekordere is lehetne.

    „Korábban talán azt mondtam volna, hogy 41-42 év a maximum, de most már úgy érzem, néhány további évig is versenyezhetek. Szerintem ha valaki motivált, ma már akár 48, 49 vagy 50 éves koráig is vezethet – mondta Alonso a BBC-nek. – Ugyanakkor mindent ennek kell szentelnünk, hiszen az F1 teljes elköteleződést kíván. Én is ennek áldoztam az életem. Örülök, hogy így tettem, és pár évig még képes is lennék folytatni, de abban nem vagyok biztos, hogy 50 éves koromig versenyezni akarnék-e egy ilyen megerőltető versenynaptár mellett. Nem a képességeim miatt, hanem azért, mert más dolgok is vannak az életben, amiket ki szeretnék próbálni.”

    Megérkezett az autó, amivel Alonso győzelemre tör

    Alonso nyíltan beszél arról, hogy az Aston Martinnál töltött idei, második szezonjának végén szabadon távozhat a csapattól, s utalást tett arra, hogy a Mercedesnél Hamilton távozásával megüresedő ülés is érdekelheti 2025-re.

    „Tisztában vagyok a különleges helyzetemmel. Csak három világbajnok van a mezőnyben, és mindannyian gyorsak vagyunk, mert a múltban talán nem minden korábbi bajnok törekedett már arra, hogy gyors legyen – mondta a spanyol, alighanem Kimi Räikkönenre és Sebastian Vettelre utalva ezzel, akiknek utolsó 2-3 szezonja már inkább levezetésnek tűnt a mezőny második felében. – És közülünk alighanem én vagyok az egyetlen, aki elérhető 2025-re.”

    „De amikor döntök arról, hogy folytatni akarom-e a versenyzést, legelőször az Aston Martinnal fogok erről beszélni, ők jelentik számomra a prioritást. Ám ha nem sikerülne megegyeznünk, én pedig az F1-ben szeretnék maradni, akkor tudom, hogy vonzó opció leszek más csapatok számára, hiszen tavaly láthatták a teljesítményemet és az elhivatottságomat.”

    Alonso Hamilton ferraris átigazolásáról is beszélt. Szerinte a maranellói csapatnak jó esélye lehet hosszú idő után újra bajnoki címet nyerni a brit pilóta segédletével, ám ugyanakkor megkérdőjelezi egykori csapattársának nyilatkozatát, aki az egész világot meglepve szerződött le az olaszokhoz, kijelentve, hogy gyerekkori álma vált ezzel valóra.

    „De tizenkét hónapja még nem ez volt a gyerekkori álma, igaz? Vagy akár csak két hónappal ezelőtt. Akkor még más volt az álom” – élcelődött kollégáján, aki korábban már néhányszor biztosította a Mercedest arról, hogy tőlük akar visszavonulni.

    „Az elmúlt néhány évben a Ferrari nagyon gyors autóval rendelkezett és nagy dolgokért harcolt. Talán Lewisszal megérkezik majd az az extra, ami a bajnoki címhez kell. Még tavaly is, amikor a Red Bull domináns volt, a Ferrari hozni tudta a szintjüket a legtöbb időmérőn.”