A felügyelők vizsgálják, hogy Fernando Alonso szándékosan lassított-e le az Ausztrál Nagydíj utolsó előtti körében George Russell előtt, a Mercedes versenyzőjének balesetét eredményezve ezzel.
Hatalmas balesettel ért véget az Ausztrál Nagydíj, amikor George Russell az ultragyors hatos kanyarban a kavicságyon átszánkázva a falnak csapódott, majd a pályára visszapattanva állt meg. A Lewis Hamilton motorhiba miatti kiesése után az egyetlen állva maradt Mercedesszel Fernando Alonsót üldöző versenyző első ránézésre sem feltétlenül saját hibájából bukott, a kétszeres világbajnok ugyanis valamiért az addiginál sokkal lassabban ment át ezen a kanyaron, ami megzavarhatta Russellt.
A 42 esztendős veterán fedélzeti kamerás felvételeit nézve és hallgatva telemetria nélkül is egyértelmű, hogy Alonso jobban visszalassított, mint azelőtt bármikor, a baleset előtt ugyanis mindössze 200 km/órával haladt át a hatos kanyaron (fedélzeti kamerás felvétel ITT) a kérdés már csak az, hogy miért tette. Legfeljebb néhány órán belül ez is kiderül, a felügyelők ugyanis vizsgálatot kezdeményeztek az ügyben, amely során mindkét pilóta meghallgatása mellett természetesen az ennél sokkal részletesebb telemetriát is tanulmányozni fogják. A most rendelkezésre álló adatok mindenesetre azt mutatják, hogy Alonso jóval korábban elvette a gázt az utolsó körben, mint az utolsó előttiben, a kanyarban mért minimum tempói közötti eltérés pedig valahol a 15-20 km/óra közötti tartományban volt.
Amennyiben Alonso szándékosan vett ennyire vissza, nem lehetett más a célja, mint megtörni Russell lendületét a 9-es kanyar felé vezető, DRS-zónát is magában foglaló padlógázas sprint előtt, ezen a szakaszon a Mercedes ugyanis már az előző körben is majdnem bebújt mellé. Az ilyen húzás egyáltalán nem lenne idegen Alonsótól, akit legutóbb Lewis Hamilton vádolt meg a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjon azzal, hogy féktesztelte őt. Alonsónak akkor is az volt a célja, hogy ő kerüljön kedvező helyzetbe a DRS-zóna előtt.
FRISSÍTÉS: Russell egyelőre nem hibáztatja Alonsót
A Mercedes fiatalabbik britje a Sky Sports-nak úgy összegzett, hogy „Kicsúsztam, ami az én hibám. Fél másodperccel voltam Fernando mögött 100 méterrel a kanyar előtt, és hirtelen extrém gyorsan kezdtem el közeledni rá. Nem tudom, hogy gondja volt-e vagy nem, de most megyünk a felügyelőkhöz, ami kicsit bizarr a körülmények ismeretében.”
Russelltől ezután megkérdezték, hogy szerinte Alonso féktesztelte-e őt, mire azt felelte: „Egyértelmű, hogy fékezett 100 méterrel a kanyar előtt, majd ismét a gázra lépett és normálisan vette be a kanyart. Ezt már láttuk az adatokon. Nem fogom semmivel vádolni, amíg nem látunk többet. Sok körön át közvetlenül mögötte voltam, [az utolsó körben] pedig fél másodperccel voltam lemaradva, majd hirtelen drámaian lelassított, utána pedig ismét a gázra lépett. Nem számítottam erre, meglepett, amiről én tehetek, de érdekes, hogy beidéztek minket a felügyelők.”
FRISSÍTÉS 2: Alonso technikai problémákkal szembesült
A kétszeres világbajnok az esetről úgy nyilatkozott a Sky Sports-nak, hogy „előrefelé koncentráltam, nem hátra”, majd elárulta, hogy a verseny utolsó 15 körében „volt valami az akkumulátorral”. „Tudtam, hogy jön és már 5-6 kör óta DRS-távolságban volt. Nagyon közel került, én pedig csak időmérős köröket futottam és próbáltam maximalizálni a tempót.”
Alonso fedélzeti kamerás felvételei és rádiózása alátámasztják a szavait, menet közben ugyanis folyamatosan jelentette a csapatnak, hogy valami furcsa a gázpedállal kapcsolatban, a levezető körben pedig már furcsa hangokat is hallatott, illetve rázkódott is az autója. Ekkor arról érdeklődött a csapatnál, hogy kockáztatja-e a motor károsodását azzal, hogy visszaviszi a kocsit a bokszutcába.
Fernando Alonso páratlan kvalitásait méltatja az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack, akit a spanyol pályán kívüli magatartása és a pályán való látása is lenyűgöz.
Az 1991-ben még Jordanként létrejött, azóta több átalakuláson is átesett silverstone-i istállónak története során nem volt lehetősége olyan kaliberű versenyzőkkel dolgozni, mint akik azóta érkeztek, hogy Lawrence Stroll átvette az irányítást, hiszen Sebastian Vettelt tavaly Alonso váltotta az egyik ülésben.
Krack szerint az Alonso által a csapathoz hozott munkamorál átvételével már önmagában is gyarapodni tudott az istálló, a spanyol azonban a pályán is úgy működik, mint egy számítógép.
„Nem csak a tehetségéről és a versenyzési képességeiről van szó, arról nem is kell beszélnünk. Ennél is többet hoz a csapatba, amivel hajt és motivál mindenkit, példamutatóan a reggel első pillanatától késő estig. Ezzel megfertőzi az egész csapatot, és ez olyasvalami, amit meg akarunk őrizni” – idézi a luxemburgi csapatvezetőt a Motorsport.
„A versenyeken mindig képben van az összes stratégiai lehetőséggel, és pontosan átlátja, hogy ki hol áll. Ezért figyelni kell, hogy mikor beszél őszintén – néha csak azért mond bizonyos dolgokat, mert tudja, hogy a riválisok is hallják. Egy igazi ravasz róka.”
A 2023-as első közös év a vártnál jobban sikerült az Aston Martin és Alonso számára, hiszen a Red Bull pilótái mögött a spanyol szerezte a legtöbb dobogós helyet. A júliusban 43. életévét betöltő kétszeres bajnok azonban idén már a szezon legelején jelezte, még nem tudja, folytatni fogja-e az F1-es karrierjét ezen az éven túl is, így a csapat számára a prioritást az jelenti, hogy megpróbálja őt maradásra bírni – amit csak még nehezebbé tesz, hogy a Mercedes mellett a Red Bullnál is nyílhat szabad ülés 2025-re, amelyek vonzóbb ajánlatok lehetnek a 33. F1-es győzelmét tíz éve hajszoló Alonso számára.
„Nem titok, hogy mérlegeli, mit csináljon a továbbiakban. Ahogyan az sem titok, hiszen rendszeresen mondom, hogy mi pedig szeretnénk folytatni a munkát Fernandóval. A legfontosabb dolog ehhez pedig az, hogy gyors autót adjunk neki, ezáltal pedig továbbra is higgyen ebben a projektben és ebben a csapatban. Egyértelmű, hogy egy ilyen kaliberű versenyző mindenki számára vonzó, de próbáljuk őt megtartani” – szögezte le Krack.
Ugyanakkor abban is biztosak lehetünk, hogy ha Alonso mégsem marad az Aston Martinnál, Stroll azon lesz, hogy egy újabb nagy nevet bújtasson zöld overallba.
Noha még csak két verseny telt el a 2024-es szezonból, már mindenkit az foglalkoztat, hogy miként folytatódik a pilótakeringő a 2025-ös idényre. Az egyik F1-es újságíró szerint lesznek még meglepetések.
Hat ülés. Ennyinek van gazdája a 2025-ös Forma–1-es szezonra a meglévő szerződések alapján, de miután Max Verstappen jövője fölött egyre nagyobb kérdőjelek lebegnek, lehet, hogy ez a 6 valójában csak 5. Mindenesetre csak két csapat, a Ferrari és a McLaren várja úgy a következő idényt – miközben persze még az ideiből is csak két verseny ment le –, hogy nem kell azon gondolkozzon, kit és hogyan fog megszerezni a pilótapiacról.
A Ferrari már januárban bejelentette, hogy Lewis Hamilton jövőre csatlakozik hozzájuk, míg Charles Leclerc nemrég hosszabbított hosszú távra. A McLarennél Lando Norris tette ezt meg, így 2025-ben is ő és Oscar Piastri alkotja majd a wokingiak kettősét (persze láttunk már csodákat, így mindenképpen érdekes lesz figyelni, hogy amennyiben a Red Bullnál akár Pérez, akár Verstappen távozása miatt üresedés lesz, az miként hat majd Norrisra), míg a Red Bullnál és a Mercedesnél egy-egy versenyzőnek, név szerint Verstappennek és George Russellnek van érvényes kontraktusa, előbbinek 2028, utóbbinak 2025 végéig.
Mindkettejüknek hosszú távú szerződése van, de Verstappen red bullos jövője körül így is sok a kérdőjel / Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool
Emellett alighanem Lance Stroll nevét is felvéshetjük az Aston Martinhoz – ahogyan ezt Lawrence Barretto, az F1 riportere meg is tette ebben a videóban –, a többi ülés viszont még gazdára vár. Barretto ezután levezette, hogy szerinte hogyan fog kinézni a 2025-ös mezőny.
Persze mindent ő sem tud, így ezeknek a tippeknek a nagy része a jelenleg rendelkezésre álló információk, illetve egyéb információmorzsák, valamint meg nem erősített pletykák és benyomások alapján született, de azért olyan szempontból érdemes rá odafigyelni, hogy egy hétről hétre az F1-es paddockban dolgozó, az összes csapattal kapcsolatban levő újságírónak jobb rálátása van az ilyesmire, mint mondjuk a szurkolóknak.
Barretto szerint a Red Bull-lal és a Mercedesszel is szóba hozott Alex Albon maradni fog a Williamsben, míg az RB jövőre beülteti a tavaly Daniel Ricciardo helyetteseként remekül bemutatkozó Liam Lawsont, hogy 2025-től Cunoda csapattársa legyen. Ugyanis a riporter szerint Cunoda jövőre is az RB pilótája lesz, míg Ricciardót elő fogja léptetni a Red Bull a távozó Sergio Pérez ülésébe, Max Verstappen mellé. Baretto szerint Verstappen tehát jövőre még biztosan Red Bullt fog vezetni.
Ricciardo nem kezdett meggyőzően az idén, de még sok van hátra / Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool
Barretto ezután a Mercedes 2025-ös felállását „véglegesítette”, és nem a Forma–2-ben versenyző Andrea Kimi Antonellit, hanem Fernando Alonsót helyezte George Russell neve mellé. „Szerintem Fernando szeretne egy esélyt a Mercedesben, Toto [Wolff] pedig szívesen hozna egy nagy nevet Lewis Hamilton helyére, egyúttal adni fog még egy kis időt Antonellinek, hogy felvegye a ritmust a Williamsben” – magyarázta a riporter, miközben Antonelli nevét Alex Alboné mellé helyezte.
Az Alpine szerinte az egyik jelenlegi pilótáját mindenképpen meg akarja majd tartani, ez a versenyző pedig Pierre Gasly lehet, aki mellé 2025-től beültethetik tartalékjukat, a MotoGP-legenda Mick Doohan fiát, Jacket.
Ám ennél valószínűleg sokkal többeket foglalkoztat, hogy miként oldja meg Alonso pótlását az Aston, illetve Carlos Sainz a 2026-tól Audivá váló Saubernél folytatja-e. Nos, Barretto szerint nem, a Sauber ugyanis a Haasnál remekül teljesítő Nico Hülkenberget fogja szerződtetni Csou Kuan-jü helyére, Bottas pedig a tapasztalata miatt szerződéshosszabbítást kap, így egy igencsak rutinos párossal kezdheti majd meg 2026-ban F1-es szereplését a német gyártó.
Sainz mégsem az Audit választja? / Fotó: Antonin Vincent / DPPI / Ferrari
Carlos Sainz pedig így a Mercedeshez távozó Fernando Alonsót pótolhatja az Aston Martinnál, amelynek kelleni fog valaki, aki remek visszajelzéseket ad és hozzá tud járulni a csapat fejlődéséhez, de emellett a pályán is tudja szállítani az eredményeket. Sainz ilyen, és hosszú távra is lehet vele tervezni, ami a silverstone-i istállónak fontos lesz, hiszen 2026-tól lényegében a Honda gyári istállójává válik, és össze kell majd csiszolódnia a japánokkal.
A végére egy csapat, a Haas maradt, amely Barretto szerint jövőre meg fogja adni a lehetőséget a Szaúd-arábiai Nagydíjon szenzációs bemutatkozás produkáló Oliver Bearmannek, és hogy legyen egy tapasztalt pilótája is, megtartja Kevin Magnussent.
Max Verstappen csapatváltása mostanra abszolút valós forgatókönyvé vált, ám amennyiben a háromszoros világbajnok tényleg elhagyja a Red Bullt, nem is biztos, hogy a Mercedes lehet számára a kézenfekvő új állomáshely.
Érdekes fejtegetés jelent meg az Autosport hasábjain a Forma–1-et 30 éve a helyszínről tudósító Adam Cooper klaviatúrájából azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán nem olyan biztos, hogy Max Verstappen a Mercedeshez fog szerződni, amennyiben tényleg elhagyja a Red Bullt. Merthogy míg néhány hete elképzelhetetlennek tűnt a háromszoros világbajnok csapatváltása, addig mostanra igencsak megváltozott a helyzet. „Noha a Christian Horner-saga a feje tetejére állította az F1-et és felfedte a feszültségeket a [Red Bull]-táborban, minden részlet még nem derült ki, a teljes kép azonban egyszerű. Verstappen nem akar maradni, ha Horner marad a csapatfőnök, illetve akkor sem, ha a Red Bull tanácsadója és az ő támogatója, Helmut Marko távozik” – írja Cooper.
Noha a holland pilóta 2022 márciusában 2028 végéig szóló szerződést írt alá a Red Bull-lal, annak esélye, hogy ezt kitölti, Cooper szerint mostanra csekély lett, az pedig, hogy ezt Horner is így látja, az ő szavaiból is kiolvasható. Hiszen míg a csapatfőnök a Bahreini Nagydíjon ragaszkodott hozzá, hogy Verstappen nem megy sehová és 2028 végéig marad, addig mindössze egy héttel később, Szaúd-Arábiában már azt mondta: „Soha ne mondd, hogy soha. Ha egy versenyző nem akar valahol lenni, akkor elmegy máshová, de nem látok rá okot, hogy miért akarna bárki is kilépni ebből a csapatból. Ez olyan, mint az életben bármi. Nem erőltetheted, hogy valaki valahol legyen, mert egy darab papír azt írja. Ha valaki nem akar ebben a csapatban lenni, akkor nem fogjuk erőszakkal, az akarata ellenére itt tartani.”
Verstappen távozása tehát elképzelhetetlenből minimum az egyik valós forgatókönyvvé vált, és a Red Bull-botrány alakulásától függően akár meg is történhet. Ha pedig a holland pilóta az egyéb tényezőket is figyelembe veszi, még inkább érthető lenne az a döntése, hogy nem marad ennyire sokáig. Egyrészt 2026-ban mindenki a nulláról indul, és egyáltalán nem biztos, hogy a Red Bull meg tudja tartani a vezető szerepet, különösen úgy, hogy saját motorrészlegének beindítása miatt az Audival egyetemben sokkal nagyobb kihívás előtt áll a motorépítés terén, mint a Ferrari, a Honda vagy a Mercedes.
Emellett az F1-ben általános, hogy a legjobb pilóták első nagyobb sikereik után új kihívást keresnek, és máshol is megpróbálnak felérni a csúcsra. Ezt tette Michael Schumacher a Ferrarival, Fernando Alonso a McLarennel, Lewis Hamilton a Mercedesszel, vagy Sebastian Vettel szintén a Ferrarival. Ami pedig mindegyikükben közös, hogy sokkal kevesebb időt töltöttek el első sikercsapatukban, mint amennyit Verstappen fog a Red Bull-lal, ha 2028 végéig marad, hiszen a 2015-ös, Toro Rossónál eltöltött évet is ide számolva a hollandnak az lenne a 14. szezonja az energiaitalosok családjában.
Cooperben ezért felvetődött, hogy Verstappen akár a botrány nélkül is elgondolkozhatna azon, hogy máshol is szerencsét próbál. Elvégre már a 2022-es énjéhez képest is sokat változott, miközben számtalan alkalommal fejtette már ki, mennyire nem tetszik neki az irány, amibe a Forma–1 tart, és a rengeteg verseny miatt jelenleg esze ágában sincs még 10 év múlva is a mezőnyben lenni. Így miért ne gondolkozhatna úgy, hogy mielőtt máshoz kezd – mondjuk elmegy a hosszú távú világbajnokságba (WEC) nyerni néhány Le Mans-i 24 órást –, a motivációját megújítva még megpróbál másik csapattal is sikeres lenni az F1-ben.
Mióta felmerült, hogy a belső feszültségek miatt a Red Bull Verstappent is elveszítheti, folyamatosan arról hallani, hogy a címvédő miként igazolhatna át a Ferrarihoz távozó Lewis Hamilton helyére a Mercedeshez. A lehetőséget eközben Toto Wolff is nyitva tartja, Szaúd-Arábiában például kijelentette, hogy nagyon szeretné, ha Verstappen náluk menne, de ehhez először rendbe kell tenniük az autójukat.
Persze nem újkeletű, hogy Wolff meg akarja szerezni Verstappent, hiszen 2014-ben egyszer már meg akarta, csak mivel nem tudott neki rögtön Forma–1-es ülést adni, Verstappenék inkább a Red Bullt választották. Lehet, hogy most jött el az idő arra, hogy a holland végre csatlakozzon a brackley-iekhez, akik már csak a motorépítési tapasztalataiknak és szakértelmüknek köszönhetően is jó helyzetből kezdhetik a 2026-os évet?
Ám mint arra Cooper is rávilágít, a Mercedesnek van egy kis problémája: ismét telítettek lehetnek a helyek, és nem egyértelmű, hogy Verstappennek miként juthatna hosszabb távon ülés. A csapat ugyanis kimondva a Mercedes-nevelés George Russellben látja a Hamilton távozása utáni új vezérét, és bár a 26 esztendős brit szerződése 2025 végén lejár, meglepő lenne, ha Wolff elengedné a kezét azért, hogy Verstappennek legyen helye.
De hiszen Verstappen Hamilton ülését venné át! – vághatják rá most sokan, csakhogy a helyzet ennél bonyolultabb. Ott van ugyanis Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 17 esztendős szupertehetsége, akire Wolff a következő Verstappenként tekint, és már elmondta róla, hogy vele nem akarja elkövetni ugyanazt a hibát, amit a hollanddal elkövetett. Antonelli az idén még a Forma–2-ben versenyez, ám augusztustól – miután betöltötte a 18-at – intenzív F1-es tesztprogramba kezd előbb egy 2021-es, majd egy 2022-es Mercedesszel.
2025-ös Mercedesbe ültetése mellett szólna, hogy lenne egy szezonja a csapatban felvenni a ritmust, mielőtt a 2026-os, új lehetőségekkel kecsegtető szabályváltozások évében a csapat reményei szerint visszatér a győztes útra. Ebben az esetben Verstappennek értelemszerűen nem lenne helye, viszont ha Antonellit a Mercedes jobbnak látja előbb mondjuk a Williamshez helyezni, akkor sem biztos, hogy érdemben javul a holland helyzete.
Hiszen Verstappen számára aligha lesz kecsegtető egy, vagy legfeljebb két évre eligazolni valahová (amíg Antonelli nem jön), hiszen kis túlzással mire megveti a lábát és jöhetnek a sikerek, már le is járt a szerződése. Viszont Cooper felvetett egy, jobban belegondolva igencsak ütős alternatívát a probléma megoldására.
Meglépheti, amit Schumacher és Hamilton?
Ez az alternatíva pedig nem más, mint az Aston Martin. A silverstone-i istállóban ugyanis 2025-től felszabadulhat egy hely (Lance Stroll ülése nyilván betonbiztos), amennyiben Fernando Alonso a távozás vagy a visszavonulás mellett dönt. „Nyilván jelenleg nincs szerződésem [2024 utánra], úgyhogy jobb ezeken a listákon lenni, mint más sorozatok listáin, vagy a visszavonulási listán – felelte Alonso még Szaúd-Arábiában arra a kérdésre, hogy ott van-e Toto Wolff potenciális Hamilton-utódokat felsoroló listáján. – A következő hetekben, vagy következő versenyek során fogom meghozni a döntést arról, hogy elkötelezem-e magamat a jövőt illetően. Mindenek előtt magammal kell beszélnem, és döntést kell hoznom arról, hogy személy szerint én akarom-e ezt. Nyilván minden mást teljes mértékben fel kell áldoznom az életben, hogy készen álljak az F1-re. Ez lesz a döntés, amit meg kell hoznom.”
Alonso néhány nappal ezután pedig hozzátette, úgy lenne igazságos a részéről, ha az Aston Martin miatt nem halogatná sokáig a döntést, hogy a csapatának se szűküljenek be a lehetőségei a jövőt illetően arra az esetre, ha nem marad. És ha nem marad, az Aston Martin – mint bárki más, akinél lesz üresedés – első számú célpontja naná, hogy Verstappen lesz, Lawrence Stroll pedig anyagilag és minden egyéb módon meg fog tenni mindent, hogy a hollandot meggyőzze (megtette ezt már Sebastian Vettellel, aztán Alonsóval).
Cooper sorra vette az amellett szóló, abszolút logikus érveket, hogy Verstappen számára miért lehet vonzó a silverstone-i gárda.
Először is Alonso távozása esetén sokkal egyértelműbb lenne, hogy itt addig marad, ameddig csak akar, és nem kell fél szemmel a pilótahelyzetet figyelnie, ahogyan a Mercedesnél kellene, ráadásul a csapattársának kiléte sem kérdés, hiszen az mindenkor Lance Stroll lenne.
A versenyképességet illetően az Aston Martin tavaly bizonyította, hogy képes nagy előrelépésre, és bár az idei évük egyelőre nem indul olyan látványosan, továbbra is ott ólálkodnak a topcsapatok közelében, amit Alonso dzsiddai 5. helye is mutat. Ami pedig 2026-ra és azutánra rendkívül vonzóvá teheti őket Verstappennek, hogy ettől az évtől lényegében ők lesznek a Honda gyári alakulata, annak minden előnyével, azaz kilépnek az ügyfélcsapati státuszból, és nem kell többé a Mercedes váltójára és felfüggesztés-elemeire támaszkodniuk. Verstappennek pedig kiváló a kapcsolata a Hondával, mindemellett ráadásul alighanem azt is pontosan látja, hogy a japánok hogyan állnak az új korszakra való felkészüléssel.
Lawrence Stroll Verstappent is meg tudná győzni? / Fotó: Aston Martin F1
Az Aston és idősebb Stroll emellett bizonyította az elmúlt években, hogy nem azzal a bizonyos dologgal gurigázik, és igenis komolyan gondolja, hogy egy napon világbajnok lesz. Verstappen olyan istállóhoz csatlakozhatna, amelynek nemrég készült el a vadonatúj központja és nemsokára érkezik a vadonatúj szélcsatorna, ami erős technikai gárdával párosul. Ennek tagjai közül jó néhányat köszönthetne régi ismerősként a címvédő, hiszen nemcsak a technikai igazgató Dan Fallows, hanem más szakemberek is érkeztek a Red Bulltól, idősebb Stroll pedig folyamatosan erősít, amit az F1-es veterán, korábban a Mercedesnél is megforduló Bob Bell nemrég történt ügyvezetői kinevezése is mutat.
Egy másik igen fontos érv pedig, ami az Aston mellett szól, az az, hogy akárcsak a Mercedesnél vagy a Red Bullnál eddig (kérdés, hogy ott a jövőben is így marad-e), a silverstone-i istállónál is nagyon egyszerű a felállás: ez Stroll csapata, ő hozza a fontos döntéseket, jobbkeze, Martin Whitmarsh és a csapatfőnök Mike Krack pedig segítik őt. Azaz Verstappennek nem kellene vállalati politizálástól és hasonló, a Red Bullnál az idén felmerülő zavaró tényezőktől tartani.
Emellett a hollandnak alighanem nem kellene egy rakás marketing-kötelezettségnek eleget tennie, mivel Stroll ezeket is a minimálisra szorítaná annak érdekében, hogy sztárja elégedett legyen. Ez persze bagatellnek tűnhet, de mivel Verstappen így is rengeteget panaszkodik arra (és nemcsak ő), hogy mennyire hosszú a szezon, egy teljes idényre bontva jelentős könnyebbséget jelent, ha az embernek nem kell hetente szponzoreseményekre utaznia. Ez a Mercedesnél pedig nehezebben lenne kivitelezhető, amit Russell és Hamilton helyzete is mutat, hiszen ott Wolff nem egyszemélyben dönt ezekről a dolgokról.
Cooper szerint akármelyik csapat mellett is dönt, felkészülhetünk arra, hogy a következő hetekben érkezhet egy nagy bejelentés Verstappentől, amely arról fog szólni, hogy 2025-től vagy 2026-tól már nem lesz a Red Bull tagja.
Fernando Alonso 5. lett a Szaúd-arábiai Nagydíjon, és a csapatfőnöke úgy vélte, más talán képtelen volna megvédeni a pozícióját az őt támadó George Russelltől.
Az Aston Martint irányító Mike Krack ez újabb bizonyítéka a spanyol zsenialitásának. „George jó tempót diktált, de Fernando úgy kezelte ezt, ahogy más valószínűleg nem tudta volna. Végig kézben tartotta az irányítást” – mondta a Mercedes pilótája elleni csatáról.
A csapatfőnök kitért arra az esetre is, amikor a rádión Alonso a B-terv felől érdeklődött, amit elterelésnek is szánhatott, hogy hátha lépre csalja a Mercedest. „Fernando mindig bevet ilyen trükköket. Oda kell figyelni, hogy vajon komolyan gondolja-e a szavait, hiszen előzetesen természetesen már megismerte az összes szóba jöhető stratégiát, és azt is tudja, a többiek hogy állnak a mezőnyben” – jelentette ki Krack.
„Tudja, hogy a riválisok hallgatják a rádióadást. Fernando ravasz róka, nekünk is ébernek kell lennünk, mert gyakran bejelentkezik hirtelen a rádión és felteszi a kérdést a B-tervről. Mindig ezt csinálja.”
Alonso két futam után a tabella 7. helyét foglalja el.
Az időmérő-szimulációk után ugyanis jött a közepes gumin futott hosszabb etap, amit ezúttal zavartalanul teljesített a mezőny, így lehet ízelítőt kapni a várható erőviszonyokból.
Alonso és a Red Bullok viszonylatában az első kilenc, értékelhető (nem kirívóan lassú) köridő alapján ezek az átlagok jöttek ki: Verstappen 1:34.038, Pérez 1:34.601, Alonso 1:34.809. Az etap elején a spanyol hátránya fél másodperc körül alakult, de míg neki a menet vége felé a gumik kopásával párhuzamosan romlottak az eredményei, Verstappenéi pont javultak, vagyis az első edzésnap nem abba az irányba mutat, hogy ha Alonso egy körön legyőzné Verstappent, akkor maga mögött tudná tartani a futamon.
Érdekesség, hogy az eddigi három Szaúd-arábiai Nagydíj egyikén sem indult az élről Verstappen, ez a kihívás biztos izgatja, és az egyetlen győzelmét is kemény csatában szerezte, 2022-ben Leclerc-t legyőzve.
Alonso nem csak a Red Bulloknál, hanem Carlos Sainz Ferrarijánál és a Mercedeseknél is lassabb volt a versenyszimuláción (Charles Leclerc a lágy gumint ment), és a Verstappen mögötti bolyban igen szoros volt az állás, a pilóták etapátlagai között csak néhány tizedmásodperc volt.
Az F1 Szaúd-arábiai Nagydíjának első edzésén a kisebb problémái ellenére Max Verstappen volt a leggyorsabb Fernando Alonsót megelőzve, míg Charles Leclerc a sok nejlonzacskó miatt úgy érezte, mintha egy Mario Kart pályán vezetne.
A pályán kívüli botrányok árnyékában csütörtökön megkezdődött az F1 második idei nagydíja Szaúd-Arábiában. A ramadán miatt ezúttal is a megszokottól eltérően, csütörtöktől szombatig tart a versenyhétvége, és a Bahreini Nagydíjhoz hasonlóan az első tréning jelentősége itt is csekélyebb az átlagosnál, hiszen az időmérőt és a futamot este rendezik.
A vonalvezetés sajátosságai miatt a csapatok itt alacsonyabb leszorítóerőt használnak, mint Bahreinben, és a Ferrari például olyan hátsó légterelőt alkalmaz, ami tavalyról származik, tehát (egyelőre) nem gyártottak újat ilyen konfigurációhoz.
Az első említésre méltó esemény Lance Strollhoz fűződött, aki az egyik balosnál eltalálta a bal első kerekével a falat, ezért a kerékfedő panel lerepült róla. Más jellegű problémája támadt Leclerc-nek, akinek a kocsijára rátapadt egy elszórt nejlonzacskó, amiből láthatóan sok hevert az aszfaltcsík környékén. „Olyan, mint egy Mario Kart pálya!” – kommentálta Leclerc a rádión.
Az edzés felénél Russell 2,5 tizedmásodperces előnnyel vezette a köridő-táblázatot a Red Bullok előtt, az élmezőny addig főleg a kemény gumit vizsgálta. Verstappen túlkormányzottságra panaszkodott, ez látható is volt, később pedig a motor viselkedésében tapasztalt furcsaságot, ami a kocsi kisebb ugrálásában mutatkozott meg.
Ennek ellenére, amikor a lágy gumikat feltéve gyorsultak a pilóták, átvette az 1. helyet Russelltől, akit Alonso és Sergio Pérez is megelőzött. Verstappen 186 ezreddel végzett az élen Alonso előtt, a 8. helyezett Lewis Hamiltonnal bezárólag pedig nagyságrendileg 0,2-0,5 másodperccel előzte meg az élmezőny további tagjait.
Hátrébb egyelőre annyi a meglepetés, hogy az Alpine előrébb lépett a sereghajtó pozíciókból, bár edzésről lévén szó ez természetesen még nem jelenti azt, hogy a bahreininél lendületesebb pályán jobban fognak majd szerepelni.
A Szaúd-arábiai Nagydíj első edzésének végeredménye
Fernando Alonso azt nyilatkozta, hogy a pályán történő izgalmas események hiánya miatt ennyire hangos az F1 a pályán kívüli ügyektől.
Az elmúlt hetekben mintha egy szappanoperába csöppentünk volna: Lewis Hamilton jövőre átül a Ferrariba (ez legalább nem fikció), zaklatási botrányba keveredett Christian Horner, az FIA elnökét két gyanúval vádolták meg, miközben Max Verstappennek a jelek szerint megint sima út vezet majd a vb-címhez.
Alonso az egyik ügyben áttételesen érintett, tavaly ugyanis Mohammad bin Szulajm egyes feltételezések szerint személyesen vetette be a befolyását annak érdekében, hogy visszavonják a szaúdi futamon kapott büntetését. A spanyol emiatt nem aggódik, és rávilágított a tömérdek botrány hátterére.
„Nagyon sok a téma a pályán kívül, mert a pályán történő események nem izgalmasak. Ugyanaz az autó nyerte az előző 72 nagydíjat (sic!) és uralta nagyjából az elmúlt három évet. Ilyenkor ebben a sportban mindig sok esemény zajlik a pályán kívül” – mondta Alonso.
„Nehéz kommentálni a vádakat, mert olyan érzésünk van, mintha minden nap kijönne egy új pletyka.”
Fernando Alonso bizonyítja, egy szponzor kedvéért képes bármilyen szavakat egymás mellé helyezni, hogy az hízelgően hangozzon a hallgatóság számára.
Az Aston Martin névadó szponzora a szaúdi állami olajvállalat, az Aramco, Alonsónak pedig az országba megérkezve volt is egy kötelező programja a főtámogatóval, mielőtt megkezdődtek volna az F1-es Szaúd-arábiai Nagydíj eseményei a dzsiddai pályán.
A spanyol egy Aramco-benzinkút előtt állva különös nyilatkozatot tett a helyi illetőségű Okaz Sports mikrofonja előtt, amelyben az ország kötelező méltatásába néhány elég merész mondatot is beleszőtt.
„Kellemesen meglep, hogy hogyan fejlődik és válik egyre népszerűbbé minden Szaúd-Arábiában. Van egy elképesztő Forma-1-es eseményünk Dzsiddában, de itt van a Dakar Rali is, emellett az új generáció is elkezdte felfedezni a motorsportot a gokartozás által. Egyre több nő is bevonódik, mindezt pedig örömteli látni. És ez nem is csak a motorsportra vonatkozik, hiszen a futball és az ökölvívás is egyre népszerűbb, Szaúd-Arábia és a világ részéről pedig egyre nagyobb a szándék az iránt, hogy minél több sportot idehozzanak” – nyilatkozta a spanyol.
„Ez mindenki számára fantasztikus hír, hiszen mindez inspirálja majd a következő nemzedéket, hogy kövessék a szenvedélyüket és az álmukat. Talán egy napon majd Szaúd-Arábiából érkezik a világ legjobb teniszezője, Szaúd-Arábiából érkezik a világ legjobb Forma-1-es versenyzője, Szaúd-Arábiából érkezik a világ legjobb labdarúgója! Ha ez megtörténik a jövőben, mind nagyon büszkék és boldogok leszünk.”
Sokan rossz szemmel vagy aggódva nézik egyébként, ahogy Szaúd-Arábia a világ legnagyobb és legnépszerűbb sportágait is magához vonzza, miközben tíz évvel ezelőtt még egy teljesen zárt országként élt a köztudatban, s egyáltalán nem mutatott érdeklődést a globális értékek, más kultúrák iránt. A hirtelen jött nyitás és a sportba való pénzszórás persze könnyedén összefüggésbe hozható a „sportmosdatás” jelenségével, vagyis azzal, hogy az ország közkedvelt sportesemények bevonzásával igyekszik javítani saját megítélését, ami emberi jogi problémák sora miatt enélkül nem lenne valami fényes.
Míg vannak versenyzők, mint Lewis Hamilton vagy korábban Sebastian Vettel, akik minden lehetőséget megragadnak arra, hogy a saját eszközeikkel ráirányítsák a figyelmet a problémákra, amikor az F1 kétes renoméjú országokba látogat, addig mások képesek elvonatkoztatni ettől, és ugyanolyan munkahétvégének tekinteni a szaúdi látogatást, mint a többit. Alonso már nem először bizonyítja, hogy utóbbi csoport tagja: 2016-ban, Azerbajdzsán F1-es debütálása előtt Baku és az ország népszerűsítési kampányában is részt vett.
Az FIA etikai bizottsága vizsgálatot indított a szövetség elnöke, Mohammed bin Szulajm ellen, miután felmerült annak gyanúja, hogy az emirátusokbeli vezető manipulálhatta a 2023-as Szaúd-arábiai Nagydíj végeredményét.
A BBC-nek jutott tudomására, hogy az ügy már az FIA etikai bizottsága előtt van, miután valaki kiszivárogtatta számukra a közel egy évvel ezelőtti történéseket hátterét. Egész pontosan azt, hogy a sportfelügyelők Bin Szulajm közbenjárására vonták vissza Fernando Alonso 10 másodperces időbüntetését a tavalyi dzsiddai futam után.
Mi történt pontosan?
A 2023-as szezon második fordulóján, Dzsiddában Alonso a rajt után öt másodperces büntetést kapott, amiért nem megfelelően állt be rajtpozíciójába a második helyen. A spanyol az első bokszkiállásakor le is töltötte ezt a büntetést, a futam végén pedig a dobogó alsó fokán ünnepelhetett Max Verstappen és Sergio Pérez társaságában.
Ám nem sokkal a díjátadó után az FIA jelezte, Alonsóra utólagosan még kiszabtak egy 10 másodperces időbüntetést, mivel a korábbi büntetésének letöltésekor az öt másodperc letelte előtt a hátsó emelővel hozzáért az autójához az azt kezelő szerelő – ezt pedig már az autón végzett munkának minősítették. Ezzel Alonso a negyedik helyre csúszott az értékelésben, a futam utáni sajtótájékoztatóra már George Russell ült be a harmadik helyezés örököseként.
Az Aston Martin óvást nyújtott be, s végül még aznap, pár órával később visszavonta a büntetést az FIA, elfogadva, hogy a szabályok nem egyértelműsítik, mi számít az autón végzett munkának. Alonso visszakapta a harmadik pozíciót, a vonatkozó szabályt pedig kiegészítették azzal, hogy ezentúl az autó vagy a versenyző megérintése sem engedélyezett akár kézzel, akár bármilyen eszközzel a büntetés idejének letöltése alatt.
Igen ám, de a BBC értesülései szerint a vizsgálat most amiatt indult, mert a döntés visszavonására az FIA elnökének, Bin Szulajmnek is aktív ráhatása volt. A meg nem nevezett szivárogtató által szolgáltatott bizonyíték szerint ugyanis ő hívta fel a hétvége folyamán hivatalos tisztséget betöltő Abdullah bin Hamasz bin Issza al-Kalifa sejket, az FIA egyik alelnökét, arra kérve a felügyelőket, hogy vonják vissza az ominózus ítéletet.
A BBC szerint az FIA etikai bizottsága egy-másfél hónap alatt fejezi be a vizsgálatot az ügyben.
Nem ez az első botrány, amiben az FIA irányítását 2021 végén átvevő Bin Szulajm érintett volt vezetésének eddigi több mint két éve alatt: tavaly decemberben szintén nagy felzúdulás és értetlenség övezte, amikor az FIA vizsgálatot indított Toto és Susie Wolff ellen, akik a Mercedes F1-es csapatának, illetve az F1 Academy vezetőiként állítólag bizalmas információkat osztottak meg egymással. Az ügyet azonban a szövetség két nap múlva ítélethozatal nélkül lezártnak nyilvánította.